Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-25 / 277. szám
„Olykor hetekig • o. ». rr ® i / 99 gyönyörű a világ... Tiszakürtön született, 1944-ben. Az első faintarziát tizenhét esztendővel ezelőtt készítette, s azóta — szakavatott mesterek, tanárok híján — Autodidakta módon kutatja e sajátos műfaj titkait. Egy évtizede, a kecskeméti sajtóklubban nyílt meg első önálló kiállítása, amelyet azóta csaknem negyven követett szerte az országban, sőt Ausztriában és az NSZK-ban is bemutatták alkotásait. 1980-ban a Bács-Kis- kun megyei Tanács, két évvel később a SZOT ösztöndíjasa volt. Az idén az SZMT művészeti díjával tüntették ki. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának 1982 óta tagja. Természet, természetesség. Leginkább ez jellemzi műveit — kicsiny intarziaképeit, nagyméretű falborításait egyaránt —, valamint az ebből eredő melegség, ölet- és érzelemgazdagság. A természetes anyag sajátos rajzolatát, tulajdonságait tiszteletben tartva, a természetből vett témák, motívumok segítségével közöl és ébreszt gondolatokat, illetve mesél az emberről, a természetről — kapcsolatukról. MŰVÉSZPORTRÉ ^Cäp-o eiik Qóláj'i E gy kétszáz éves, búbos- kemencés vályogházban születtem, s éltem húsz évig, a( Tisza partján. Szegények voltunk, de én ezit észre sem vettem abban a szeretetben, amely simogató melegével betöltötte kis házunk minden zugát. Szép, játékos gyermekkorom volt. Gimnáziumba a közeli Kunszentmár- tonra jártam, s akkoriban még mindenáron zenész — zongora- művész — szerettem volna lenni. Csakhogy az eltökéltség mellett ehhez megfelelő lehetőségek és adottságok is kellettek volna. Édesanyám rábeszélésére kezdtem műszaki rajzot tanulni érettségi után Budapesten, majd qi- pőtervező lettem Martfűn, ahová időközben a családunk költözött. 1970-ben kerültem Kecskemétre, s nyolc évig dolgoztam a Pannónia Rajzfilmstúdió helyi műtermében. Az esztétikától a pantomimig, a grafikától a festészetig számtalan érdekes, izgalmas területtel megismerkedhettem a műteremben töltött esztendők alatt... — Huszonhárom éves voltam, amikor a fővárosban, az ipari vásár egyik pavilonjában megakadt a szemem egy fáintarzián. Egyszerűen elbűvölt a fa melegsége, a síkba kiterített, anyag szépsége; s nem tudtam elfelejteni ... Kérdezősködtem, hogyan készül az ilyen kép, de pontos választ nem kaptam senkitől — a mai napig! így hát, magam vállalkoztajm a válaszolásra, s hosszú küszködés árán, elkészítettem az első faintarziát, majd a másodikat, harmadikat, századikat. Mennél jobban megismertem ezt a csodálatos anyagot, illetve azt, hogy milyen lehetőségeket rejt a fa az önkifejezésre, a művészi igényű vallomásra, annál jobban izgatott, érdekelt... Eleinte csak úgy műveltem, ahogy egy nő léül kézimunkázni, s eszembe sem jutott, hogy valaha kiállítsam a munkáimat. Azután felgyorsult az életem, akár a lejtőre tévedt szekér. Sok esetben minden másról megfeledkeztem, még az evésről is, miközben sajátos rajzolatú falemezek fölé görnyedtem. S észre sem vettem, hogy eltelt a nap. csak bámultam a besötétedett ablakot, nagyon fáradtan és nagyon boldogan ... Mint aki új csodákat rejtő ajtó előtt áll, kezében az aranykulccsal, amiért száz meg száz próbát kellett kiállnia... Az utóbbi években csak a faintarziának és csak a faintarziából élek. A megélhetésemen persze sokat könnyített az az ösztöndíj, amélyet a megyei .tanácstól, majd a SZIM-től és a SZOT-tól kaptam. Jelenleg — immár harmadik esztendeje — a Kecskeméti Konzervgyár támogat. — Melyik munkámra vagyok a legbüszkébb? Arra a falborításra, amelyet a kiskunhalasi mozgássérült gyermekek intézetében készítettem tavaly. Gyermekeknek dolgozni egyébként is fantasztikusan szép feladat, s mindezt fokozta az a .tudat, hogy munkámmal kicsit melegebbé, szebbé tehetem a mozgássérült kicsinyek környezetét. Az intarziafal egyik oldala a napfényes Alföldet ábrázolja, míg a másik az éjjeli erdőt, állatait... Igen, több ilyen nagyméretű munkát vállaltam már. A SZIM kecskeméti gyárának . tárgyalótermében például egy ötven négyzetméteres faplasz- itilkát készítettem, míg a gyár ösztöndíjasa voltam. Bács-Kiskun termőföldjéről, a homok megszelídítéséről mesél a megyei tanács vb-termében található intarziám, s hámarosan hozzákezdhetek egy tizenhat négyzetméteres falborí- tásboz, az SZMT székházának tanácskozótermében. Most készülök továbbá egy kölni, müncheni és norvégiai kiállításra... —I A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem felkért egy alkotómekkora előnyt jelentett volna például nekem, ha annak idején tábor vezetésére ezen a nyáron. Két hét alatt, az egyetemistákkal. az oktatókkal, s a város bútorokat gyártó szövetkezetének néhány dolgozójával közösen, csináltunk egy huszonöt négyzetméteres intarziafalat az egyetem dékáni tárgyalótermébe. A fát, az erdőt, a természetet dicsőíti ez az alkotás, melynek most, november 30-án lesz az ünnepélyes átadása. Szeptemberitől egyébként a faintarzia új tantárgy az egyetemen,' s engem kértek fel oktatására, így azóta . rendszeresen ingázok Sopron és Kecskemét között. Olyannyira új, hogy semmiféle jegyzet, tankönyv nincs hozzá, teljesen a saját tudásomra vagyok hagyatva. Nem a pénzért vállaltam, hanem azért, hogy .továbbadhassam tizenhét,.évnyi kísérletezéseim eredményeit, tapasztalatait ... Elgondolni sem tudom, V Királyliliom van egy iparművész, egy szakavatott mester, aki segít, s nem saját magamnak kell valamennyi dilemmát, problémát megoldanom ... De sajnos, ezt a műfajt ma sem tanítják az iparművészeti főiskolán. Valamikor, úgy kétszáz éve, nagy kultúrája volt a faintarziának. elsősorban az asztalos mesterek jóvoltából. Azután lassan kihalt, mert túlságosan munkaigényes. Ma kezd újjáéledni, s néhány asztalos már vállalkozik grra, hogy intarziával díszített bútorokat készítsen, csak az a baj, hogy megragadnak a vitorláshajónál meg a Foxi Maxifiguráknál. mellőzve minden művészi igényt... — Ebben a műfajban nem lehet teljesen önkényes az alkotó. A mondanivalóhoz ki kell válogátni a megfelelő rajzolatú fákat, amelyek a legkevésbé idegenek az elképzelt formáktól, motívumoktól, hogy ne csak puszta eszköz legyen a fa, hanem anyagának szépsége, színe, belső rajzolata beleépüljön a kompozícióba. s ott tovább éljen, lélegezzen ... Művészet? Bizonyos szinten túl minden az. Mégis úgy érzem, hogy azt a hitet, amely gondolataimat zabolázva. alkotni ösztökél, mindenekelőtt a természet, a természetes ösztönök éltetik... Hiszem, hogy nem olyan hideg ez a világ, mint amilyennek olykor látszik, csak sokszor rossz helyre hintjük a magokat ... — Sajnos, asz én műfajom rengeteg kiadással jár: a fa, a gépek, a speciális szerszámok, a préselésért fizetett bérmunka sok pénzbe kerül. Az alkotásaimat elég sókan ismerik, a körülményeket viszont, ahogyan készülnek, annál kevesebben. A zománcművészet — bár szintén egy ősi műfaj — ugyancsak új dolog volt e megyében, még alig egy évtizede, ám sok követőre talált: több festő, grafikus, szobrász kezdett foglalkozni vele. így létrejöhetett egy alkotói, közösség, egy művésztelep, megfelelő feltételekkel, i berendezésekkel, ami nem csekélység, hiszen az intarziához hasonlóan, a zománc is költséges . dolog. Én viszont, még ma is egyedül vagyok ... önerőből építettem a műtermemet, itt e bérház udvarában, a garázsok tetejére, s rengeteg munkával, lemondással járt, míg úgy-ahogy megteremtettem az alapvető feltételeket... — Az, hogy — nemcsak a megyében, az egész országban — magányos vagyok e műfajban, azzal a hátránnyal is jár. hogy egyszerűen hiányzik a kontroll. Nincs akikhez mérhetném, hasonlíthatnám alkotásaimat, s pályatársak híján, nincs aki megmondaná, mikor futok zsákutcába, vagy mikor haladok a legjobb úton,.. Persze egy idő után erre magam is rájövök, de közben éveket, veszítek, veszíthetek. Sok tanácsot azok sem tudnak adni, akik a munkáimat zsűrizik, s ők is a festészet, a grafika vagy a szobrászat mércéjével próbálnak bírálatot mondani alkotásaimról, nem lévén még e műfajnak kialakult értékrendje ... — Harag, gyűlölet? Miért kérdezi? Ilyesmi nincs bennem senki és semmi iránt. Persze van egy csomó rossz is a világon, ame- lyekiet tudomásul kell venni, • s harcolni ellenük megalkuvások nélkül, következetesen. Közben megedződik az ember. Én bánatomban nem is tudom mikor sírtam utoljára. Örömömben' inkább. Ha őszinte szeretettel, vagy csak néhány őszinte szóval, kedvességgel, figyelmességgel ajándékoz meg valaki, hamar elbőgöm magam. S utána, olykor hetekig gyönyörű a világ ... Igyekszem úgy élni, alkotni, hogy a fejemet nyugodtan hajthassam álomra-mindennap. Vannak botlásaim és sikereim, mint mindenki másnak. Eltökéltségem azonban, hogy segítésre, ölelésre termett. munkához edzett karommal a tiszta emberi érzéseket, gondolatokat szolgáljam, s a vágyam, hogy ezt minél többen megérezték,' megértsék Koloh Elek D. NÉMETH ISTVÁN: Páros akáca Páros akáca térdig ködben lába vedlett fű között, ritkás hajába — jobb híján — egy varjúcsalád költözött. KAROLYI AMY: Kép keretben A fiatal Barcsay képein ily feketék a fák és zúgnak némán, óriásán a képkereten át. A nagyok vásznain suhan vagy papírból kinő és zúg némán, sejtelmesen a megfestett idő. , A metsző szél kaszája sújt, páros akáca földre dől, ősz van, és egy rakott szekér sem menekülhet a tél elől. 9 Gyurcsek Ferenc: Szerelem, élet. ÉúL V. V. BIKOV KI TUDJA. VISSZATERSZ-E? M indig érdeklődve lapozgatom a legfrissebb szovjet irodalmi lapokat. Ha tartalomjegyzékükben, megpillantom Vaszil Vlagyimirovics Bikov nevét, .bevallom, öröm tölt el a gondolatra, 'hogy újabb remekművét olvashatom. 1978-ban a Nyeva című leningrádi lapban .ismerkedhettem meg a nálunk most megjelent Ki tudja visszatérsz-e? című regényével. Nem sokkal az első részletek megjelenése után módomban állt részt venni egy találkozón, ahol az író nyilatkozott könyvéről és művészetéről. Az Elmenni és nem térni visz- sza Cmert ez a regény eredeti címe) alapötlete, mint mondta az író, az, hogy emberek miként képesek megőrizni emberi mivoltukat akkor, amikor erre semmiféle lehetőségük sem marad. A lét és nem-lét közötti választást kell, hogy átéljék hősei minduntalan. Elég Zoszkára, a tiszta, becsületes partizánlányra gondolni, aki mindenáron teljesíteni akarja harci feladatát, és Anionra, aki porba tipor mindent, annak érdekében, hogy mentse az életét. E .két össze nem illő alak a szerző jóvoltából szüntelenül ferre megy? — kérdezte a gai ázsmester, és lenyomata a blokkolóóra karját. Még nem tudom, felelte az új ember’; mit gonda, lesz eső? Lóg a lába, mondta a garázsmester; nem inna egy sört? Az ám, gondolta az új ember, és bólintott. De milyen régen ittam sört! Maga új ember, mondta a garázsmester; hallom, nemrégen jött a városba. Azelőtt is voltak már ismerősei itt? Nem voltak, mondta az; de már van néhány emberem. A meló? — kérdezte a garázsmester. Szeretem csinálni, mondta az ember, és lépteit a másik lépteihez igazította. És utána? A meló után mit szokott csinálni? Mit is? — kérdezte az új ember. Tegnap például köztársaságot alapítottam. Köztársaságot? Ügy bizony! Mégpedig függetleri és antimili- tarista köztársaságot. Affene! És mi a jó abban? Hát... Például gátlás nélkül elmondhatom a saját véleményemet. Sőt, kifejthetem ellenérveimet is anélkül, hogy közbeszólnék. És szorongás nélkül végig is hallgathatom magam. De ha éppen úgy gondolom, kategorikusan elhatárolhatom magamat magamtól. És tudja mit? Emiatt egyetlen csepp harag sem marad a szivemben. Fura. ember maga, mondta a garázsmester; de jó nézni, ahogy •dolgozik. Megfordultam már néhány helyen, volt egy-két jó mesterem, mondta az új ember. Menjünk be ide? Helló! mondta a pincér a ga- rázsmestemek, és már hozta is a söröket. A barátom, mondta a garázsmester, és az új emberre mutatott; jó srác, most jött a céghez. Schmidt János mondta a pincér, és a kezét nyújtotta. Es cé há em i dé té, betűzte a vezetéknevet, amikor a két tenyér egymásba kapaszkodott; apámtól örököltem. Az ember is megmondta a nevét, és visszaszorított. Hogyan csinálja, hogy a sör is megvan, aztán meg a habja is olyan művészi? Becsületbeli ügy, mondta a pincér; egészséKÖNYVESPOLC ide-oda mozdul a regényben. Hol az egyik (s általa a jó) kerekedik felül, hol pedig a másik, megtestesítve a rosszat, az elvetendőt. Mesterien alkalmazza Bikov a művészi kifejezés eszközeit: a művet indító képben a következőképpen exponálja a Zoszka körül kialakult helyzetet: „Hogy megszabaduljon a nyomasztó gondolatoktól, megállt, hátratekintett. kesztyűivel csapkodva lesöpörte a havat a válláról, lerázta a szoknyáját”. Az érzelmi premisszák egy tragikus háborús esemény előzményei a mű 'kompeaiciéjában. Így az Anton előtt ?s ’csált íassa'ft'Tfí-“ bontakozó aljas életcél elérésére tett kísérlet művészi megjelenítésénél ismét a partizánlány helyzetét írja le Bikov, de ezúttal megrázó művészi képben. Mivel nem akar együttműködni az áruló férfivel — akinek ugyan kevéssel azelőtt szerelemmel odaadta magát — az megveri: „Megint kettesben maradtak. Zoszka még mindig ott ült az alig meggetekre. Ugye, nem haragszik, ha tegezem? Hát persze, ez csak természetes. Nyugodtan, mondta az ember. Egészségükre! mondta a garázsmester; a jóisten éltessen HERCEG ÁRPÁD: Lesz eső? bennünket, de ne túl sokáig, mert abból baj lesz. Keserű fiú, villant át az új emberen. Ez talán már a halálra is ’ elszánta magát. Az a fajta, aki a jég hátán is megél, és inkább ott, minthogy valaha is beadja a derekát. Kemény, konok ember. Nem látszik rajta, de belül állandóan dolgozik, gyúródik, örli a gondolat, de ezt nem tudta meg soha senki, el nem mondaná soha senkinek, el nem kotyogná, mi bántja, mi nem bántja, minek örül és minek szenved éppen abban a pillanatban, abban az órában, azokban a napokban, hetekben, hónapokban. De ez az ember figyel, gondolta az új ember. Nem úgy mint én, aki csak pár hónapja vagyok ebben a városban. Nem úgy mint én, tele bizalommal s reménységgel, szívem örül is, mert lám milyen rövid idő alatt találtam magamnak néhány embert. De ö itt szemben velem nem ilyen. Már nem ilyen. Gyanakvóan figyel, bizalmatlanul. Sokat kapott már életében. Talán éppen mindig akkor, amikor simogatás kellett volna neki, kézfogás, barátok. Egészségünkre! mondta az új ember, és összekoccantották a korsókat; látom, nem sokat ad a szokásokra. Ezt, hogy érti? kérdezte a garázsmester. Hát úgy, hogy sörrel nem illik, vagy nem szokás kocéintani. Ilyenkor minvilágított földpadlón, igyekezett rá se pillantani Antonra, amúgy is érezte minden mozdulatát. A. lány óvatosan simogatta fájó állkapcsát, mely bizonyára megrepedt.” Az író megélt, átélt, átszenvedett élethelyzeteket jelenít meg művében, hiszen ő is megjárta a háború poklát. Amikor a lány csaknem halálos megsebesülésének körülményeit írja le (az Anton által kilőtt sorozat okozta sebesülését), könnyen fel lehet ismerni azt. a szituációt, amikor maga az író is (mint elmondta) szembenézett a halállal; egy német tank felé iramodott, amikor ő sebesülten, maga tehetetlenül feküdt a fagyos földön. A lánctalpak, katonaköpenye szélét varrták a kemény talajba.,. * Elmondható- 1 bogy a könyvet lapozgatva az olvasó hiteles, életszerű, művészien megjelenített történetet követhet nyomon, miközben bepillanthat az emberré válás és a meg hasonulás bonyolult folyamataiba. Soproni András művészi fordításával hűen tolmácsolja az író lélektani eszközökkel megformált alkotását. (Európa, 1984.) Magocsa László dig azt mondják, hogy sörrel nem szokás. Nem magyar sza- oály, az biztos, mi borivó nemzet voltunk világéletünkben. Az öregek legalábbis azt mondják. Egészségünkre! Igaza van, mondta a garázsmester, és szemét az ajtó felé villantotta, végigmérte a belépő embert.. De nem is végigmérte, hanem inkább megmérte. Tehát a belépő megmérettetett, megítéltetett és elfogadtatott. Eddig minden villanását tudtam követni, mondta az új ember. Tudtam magát követnj. kezdettől fogva. Sok haragosa van ebben a városban, ugye? Igyunk még egy sört, mojidta a garázsmester. Az új ember szabadkozott. Megittunk már vagy nyolcat, mondta. Meg aztán én igazán nem vagyok eleresztve pénzzel. De Schmidt János, mintha kitalálta volna a gondolatot, már hozta is. Ez az én köröm, urak, ha meg nem haragusztok, mondta. Fizetnénk is, mondta az új ember. Ha tudnánk, tette hozzá tréfásan a garázsmester. Miben van igazam? — kérdez, te az új ember, már az utcán, miközben a buszra várták. Rendes gyerek maga, mondta a garázsmester. És igaza van. De azért ne bízzon. Beninern se. Higgye el, bennem se bizhat. Dörzsölt alak vagyok én, tudom én, nagyon is tudom, mi a dörgés. Tudja, mit?. Nekem is alapíthatna egy ilyen köztársaságot. Ügy értem, megszövegezhetné oz alkotmányt. Az én különbejára- tú alkotmányomat. Szövegezze meg, maga érti. Jó, mondta az új ember, és tudja, hogy benne lesz minden. Minden, ami szép és jó. Mit gondol, lesz eső? És megnyíltak az ég csatornái, és zuhogott, és zuhogott _és zuhogott, csurom víz lettem percek alatt, lyukas cipőmbe befolyt a víz. És én szaladtam és szaladtam s szaladtam, ugráltam a tócsákon át, de hiába, egyre jobban éreztem, hogy nincs menekvés...