Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-18 / 271. szám
A CIFRAPALOTA PÁVÁS TERMÉBEN MŰHELYMUNKA Szecessziós bécsi bútorok HERNÁDI yfr , . r gyula: ,,tn szeretem ezt a varost A Kecskeméti 'Galéria dísztermében meglepő hatás éri a látogatót. A puha formálású stukkóikkal gazdagon díszített j tériben első pillantásra idegenül hatnák a szögletes, mértani formákból felépített bútorok. Pedig kartácsaik: a századforduló táján 'keletkeztek a ibécsi szecesszió hűvös eleganciájú, geometrikus 'bútorai és Márkus Géza dúsan díszített ,in- tecieuerje. Vendégként érkezett ide ez a gyűjtemény az Iparművészeti Múzeumból, a hútarosztály ráktáraiból. Most először látja őket a közönség. A bútorok niagy- nésze Friedrich Otto Sahmidt bécsi gyárában készült, és Schmidt Miksa ikiscelli 'kastélyából került az Iparművészeti Múzeumba. A tervező iparművészeket — mivel az ekkor készült bútorokon a monogramjuk és a kivitelező gyár jelzése egyaránt megtalálható — a kiállítást rendező Bánszkyné Kiss Éva .művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum munkatársa azonosította. A XIX. század végén Európa minden országában kialakult egy, a historizmussal, „a stílusok álaircos- bál”-jával szembeforduló, gyökeresen új formiaivi- lágot létrehozó stílus: a szecesszió, amit 'Franciaországban Art Nouveau-nák, Németországban Jugend- stilnek, Becsben Secessioninaik hívtak. Ez utóbbi elnevezést használták a monarchia egész területén, kiterjesztve az említett irányzatokra, nemcsak a Bécsben kialakult stílusra. Az új formakincsnek — melynek forrása lehetett a növényvilág, a népművészet, a Távol-Kelet művészete, és a tiszta geometria — célja volt a művészet és az élet közötti határvonal megszüntetése, áz emberi élet színtereinek művészi megformálása. Ezt tűzték .ki célul 1897-ben a bécsi „Künstler- haus”-ból kiváló fiatal művészék is. .,Secession” elnevezésűik ezt a „kivonulást’, hordja magában. 1898- ban rendezett első kiállításuk után sűrűn jelentkeztek új szellemű bemutatóikkal, saját, „aranyká- posztá”-nalk csúfolt kiállítási épületükben, amit Josef Maria Olbrich tervezett. Ez az épület is magán viseli a bécsi szecesszió ellentmondását. Tiszta, geometrikus tömegékből épül föl, csak a főkapu díszített, viszont a 'központi tér fölött aranyozott fém- virágókbó.1 készült kupola lebeg. Az egyszerű forma, a felhasznált anyagok különlegessége, és a megmunkálás már-már pazarló mí- vessiége közötti ellentét a kiállításon szereplő bútorok nagy részén fölfedezhető. Ezek a szekrények nem berendezési tárgyaknak, hanem tervező ipar• Bauer: Irószekrény. művészék, építészek elveit illusztráló kiállítási daraboknak 'készültek. A mai látogató számára megragadó a bútorok formai tisztasága, eleganciája, s a kivitel gondos — ma szinte elképzelhetetlen — szépsége. Napjaink bútoraival való összehasonlítás e szekrényeknél nem lenne igazságos, hisz ezeket a kor legjobb iparművészei, építészei — iKoloman Moser, Leopold 'Bauer, Otto Wagner — tervezték, kivitelezésüket magas színvonalú kézművesműhelyekben végezték. Ilyen, művészekből és kézműveseikből létrejött alkotói és termelői vállalkozás volt az 1903-ban alapított Wiener Werkstätte (Bécsi Műhely), Josef Hofmann építész és az említett Koloman 'Moser vezetésével. A tárgyaik magas művészi színvonalúak voltak; de mindig egy arisztokratikus, gazdag megrendelői rétegnek készültek. Ezen1 az úton a bécsi művészek már meglehetősen eltávolodtak az elődként vállalt angol Arts and Crafts-mozgallomtói, amelynek szellemi irányítója, Buskin a művészet demokratizálását tűzte ki célul. A XX. század elején már számolni kellett a sorozatgyártás következményeivel is. iAz ízléses és olcsó, nagy tömegben gyártható bútorok . létrehozásában döntő szerepe volt a bécsi Thonet cégnek. Michael Thonet 1842-ben szabadalmaztatta a gőzben hajlított fából való bútorké- szítést, 1900-ban,*gz öt fia által vezetett „Gebrüder Thonet” cég' már 6000 emberrel dolgozott, és napi 4000 bútordarabot állítottak elő. Thonet-bútorbal szívesen rendezték be enterieur-jeiket azok az építészek, akik elégedetlenek voltak a bécsi szecesszió „szegényeraber-bútor gazdagoknak” stílusával. így például Adolf Loos, aki az ornamentikát — igen radikálisan — bűnnek, az emberi munka elpazar- lásánaik tartotta, vagy Otto Wagner, aki a bécsi Pastparkasse-t (Postatakarékpénztárai:) rendezte be a kiállításon is 'látható Thonet-,karosszékelkfcel. Ezeik a bútorok napjaink embere és»tervezője számára is adhatnak inspirációt szép és korszerű, ugyanakkor otthonos lakás- és környezetkultúra kialakítására. ' Simon Magdolna Sok rémisztőt olvasott már hasonló sebekről. Kint toporogtak az udvarban, a beérett cseresznyefa alatt, míg megjött az öregasszony. Abban af húsz évben, amit az öreggel töltött, egyre kövérebb lett, míg a másik csak soványodott, bár furamód az arca annak nem változott semmit, semmivel sem lett szikárabb, ráncosabb, aszottabb, az ő számára évtizedeken át változatlan maradt a nagyapja arca, a mosolyogva is dühödt vonásaival, mindig fölajzottan csillogó szemével. Az öregasszony szeme viszont egyre tompább lett, 'hirtelen az volt az érzése, mintha nem is léteznének a megállíthatatlan locsogás közben rámeredő szemgolyók, csak a szemüveg tartozna az arc üres gödreihez. Rájuk sem figyelve terelte be őket a konyhába, ott sem halkult el, csak beszélt, beszélt, beszélt, mintha célpontnak ültette volna oda őket a sánta hokedlikre, célpontnak, amiket szavakkal fog Összetörni, szétzúzni. megsemmisíteni. Nem is emlékezett, mit mondott nekik, míg végre felébredt az öreg. Csak egy nyögésre telt az erejéből. Az asszony keletlenül becsoszogott a szobába, még onnan is kifelé beszélt, hozzájuk, püfölt néhányat a dunyhára, aztán visszajött, mellékesen odavetve: enni akar. Szorongva, rémülten, könnyekkel küszködve megállhas- sanak az ágy két oldalán. Besüppedt a matracba, szinte egészen. Talán észre sem vette őket. Csak megérezhette. hogy ott vannak, hogy ők azok, mert' csukott szemmel egyszercsak beszélni kezdett hozzájuk: örülök, jaj, de örülök, hogy még látlak titeket. Tovább is csukott szemmel beszélt, halkan, hangsúlytalanul és sebesen, rövid mondatokat egy lélegzetre, mintha nem menne hosszabbakba kezdeni, hátha nem fejezheti be. Teljesen elgyöngült a fájdalomtól, erről beszélt, hogy mennyire fáj, egész testét kitöltötte a 'kín, lefoglalta minden gondolatát, elzsarolta egész lényét, hallgatták önkívületben, a lepusztult szoba falain járatva tekintetüket, aztán a széthajtható tükrös öltöző állványt nézték, ott volt az ő fényképük is, a keret mellé dugva, kézenfogva álltak az ablak alatt békés mosollyal, nem értették, sosem értették, miért akarja tőlük ez az ember, hogy ne legyenek már ilyen negédesek, azt sert értették, mit jelent ez a szó, aki nyugodt volt, az halálra ingerelte az öreget, sosem volt egyetlen békés pillanata sem, mindig vadul, készakarva felfokozott tempóban élt, élvezettel csapott bele minden kiszámított, féltve őr- izött nyugalomba, szándékosan kereste az alkalmat, hogy hát- borzongató kockázatokba vesse magát, a háború utolsó előtti évében kihívóan a ibérház folyosójára nyíló ajtó 'kilincsére tűzette a Népszavát, senki sem bántotta, ismerték, szökevényeket bújtatott, amikor behívták, maga is meglógott, bombázások alatt katonarukéban járt kaját lopni, éjszaka egy romos házból mindenféle limlomot haj igáit a járőrre. Így .kaszabolta át magát az életén, hátra se nézve, de még oldalra sem. senkivel nem törődve, csak a következő huszárvágás volt fontos a számára. Meg, néha ő. Néha. Talán tízszer, ha találkoztak összesen az ő 'huszonéves - életében, egy-egy karácsonykor, nagynéha nyaranta, de nem is hiányzott az öreg, valahogy az volt természetes, hogy mindig titokzatos távoliét vegye körül őt, és szinte szent- ségtörőnek, saját szentsége meg. gyalázójának tűnt, amikor harsányan és váratlanul berobbant egy napjukba, és önfeledt gye- rekkacagástól ' kisérve teljesen szétzilálta azt. Ez lehetett neki az igazi kín: kiszolgáltatottan, küzdelemre képtelenül feküdni az ágyban, és várni, várni, ahelyett, hogy elébemenne az elkerülhetetlennek, a > pofájába köpne, és legalább még néhány kemény, svungos ütést kiosztana neki, mint szokta a pálya sarkánál a söntéstől jövet, akár egyszerre öttel szemben is. Kábultan támolyogtak ki a konyhába, míg az öreg nekiállt ^átkötözni a lábát. Ebéd után megborotválta. Sosem csinálta még máson, remegő .kézzel kevert habot, a könyökében, vállában aprókat nyilallt az ideg, ahogy a penge egyik ősz borostáról a másikra ugrott. Éppen arra gondolt, míg föl-alá siklatta a nyakán az ócska borotvát, rfailyen szörnyű lenne, ha pont az ő kezében csúszna meg olyan szerencsétlenül a kés, mikor az öreg torz vigyorral kiszólt a szappanhab alól: hülye voltam, hogy megvártam, intett, nem is annyira a lábára, jnint inkább meghatározatlanul körbe, nekem kellett volna elintézni magam már régen. Megállt a kezében a borotva, torkán akadt a szó. nem .tudta, mit is mondhatna erre. Később újra elöntötte a fájdalom az öreget, megkérte, masz- szározza a lábfejét, ő meg, szinte vezeklésképpen, letekerte a gézt. és közvetlenül a hiányzó nagyujj helyén üszkösödő óriási seb mentén kezdte dörzsölni a f elpikkelyesedett. száraz bőrt. Ha jobb az öreg szíve, az egész lábát amputálták volna, az érszűkület teljesen elintézte, de így csak a legrosszabb résznél avatkoztak be, pár héttel meghosz- szabbították az életét, hazaküld. fék, ne vegye el a helyet reménytelj esebb betegek elől. Jót tehetett neki a masszázs, ha- nyattdőlt, elnyomta az álom. Így hagyták ott a krjptaszagú szobában. — A Jancsó-féle Drakula próbájáról jön, milyen benyomásokkal? — Jancsó Miklóssal körülbelül harminc éve ismerjük egymást, és hát ahogy ezt mondani szoktuk, ikrek vagyunk, méghozzá egypetéjűek, egyre jár az agyunk. Volt egy regény, a Drakula. (Oigymevezett Sikerének?’ több oka is volt, például az, hogy szexügyekben teljesen nyílt, meg egyéb. Amikor a darabról kezdtünk gondolkodni, rájöttünk, érdekes lenne két változatot csinálni. Vándorfiié inkább a szürrealista, a másik pedig a blődli felé hajló populárisabb változat. Arra törekszünk, hogy látványos, a közönséget szórakoztató előadást hozzunk létre. A Vándorfi. féle adaptáció jobban kötődik a (regényhez, de tulajdonképpen egy ötletkonstrukció kétféle alkalmazási módjáról van szó. — Már olyan hírek terjednek a városban, hogy az előadások a pornográfia határát súrolják. — Ez a- fogalom, hogy pornográfia, számomra nem létezik. Most adtam le a kiadónak legújabb regényemet, a Fantomast, ami a könyvhétre fog megjelenni. Ezt sem nevezném pornográfnak, pedig a Drakula és a Frankenstein szabadszájúságát még tovább fokozom. Vannak olyan szavak, amelyek nyomtatásban még minidig megbotránkozást keltenek, én megpróbálom a nyelvet másképp használni. A hároml regénnyel ezt a fajta felszabadítást akarom elérni. A művészetnek ugyanis az a lényege, hogy érdekes, soha nem látott legyen. Nem érdekéi, mit mondanak, mit írnak a kritikusok, az a fontos, hogy közel kerüljek az emberekhez. — A műsortervben egy másik darabját, a Nagy Katalin szerelmeit is hirdetik. — Nagy Katalin sztorija nagyon jópofa,, frenetikus vígjátéki helyzet kibontására ad alkalmat. Imádta a férfiakat, de félt a nemi betegségtől. Ezért_ szeretőit előtte minidig hat udvarhölgyének kellett -kipróbálni. Ez egy olyan szellemes helyzet, amit nem lett volna érdemes kihagyni. A történetre Nagy Katalin életrajzában találtam rá, beépítettem a Fantomasba is. — Az idei hat bemutatóból kettőnek Gyurkó László, kettőnek pedig Hernádi Gyula a szerzője ... — Valóban jórészt a színház vezetőinek darabjait játsszuk. Azért, mert ez a rendezői ideáltípus, amire mi gondolunk, nem tartja tiszteletben a szöveget. Emiatt viszont itt nincs vita, velünk könnyebben kijönnek a rendezők, mint egy külső szerzővel. Nincs pereskedés, betiltás, a színpadi szövegek átalakítása miatt. Nem akiarjuk uralni a terepet, de ez a munkamódszerünknek legjobban megfelelő konstrukció. A jövőben klasszikusokat is játszunk —, tervezzük például a Szentivánéji álom bemutatását — olyan jólismert történeteket, amelyeknél a közönségnek a ráismerés sikerélményében lesz része. Egyelőre kísérletezünk önmagunkkal és a közönséggel is. — Említette, hogy most fejezte be legújabb regényét. Min dolgozik még? — Elég sok mindenen. Babeuf, ről írok darabot a Nemzeti Színháznak. Nagyon izgalmas figura, tőle ered az egész egyenlőség problémája, őt tekinthetjük az első kommunistának. A francia forradalmat feldolgozó irodalomban nem nagyon szerepel: a nyugatiak szégyellik Marat, Robespierre, Danton és Saint-Just mellett, mert kommunista volt. Mifelénk meg azért nem foglalkoznak vele, mert ha alaposabban elemezzük, maoistának számít. A pécsi Nemzeti Színháznak Ss dolgozom, Arisztotelészről írok darabot. Imi akarok egy tudományos dolgozatot is. Ez egy filozófiai tanulmány lenne, a boldogságról, amiről mindenki beszél. de senki sem tudja, mi az. Regényt is írok majd. de még nem tudom, miről. Ennyi, azt hiszem, elég programnak. — A kezdeti, nem túl lelkes fogadtatás óta, érzéseik szerint változott-e valamit a színház és a város viszonya? — Kecskemét ellentmondásos hely. Én értem, hogy. ha idejön három ember valami különöset fcsinálni, idegenkedéssel fogadják, de amit itt tapasztaltunk, azt néha ellenségeskedésnek nevezném. Ennek ellenére, bennünk nincsenek ellenérzések. Azokkal a produkciókkal, amelyek különösen jellemzőek a (Méhesi Éva felvétele) színházra, valami másfélét akartunk adni, a közönség pedig a másfélére néha ingerülten reagált. Azt szeretnénk, ha át tudnánk adni az embereknek jóhiszeműségünk bizonyítékait, ha belátnák, hogy ezek nem ingerlés! kísérletek. A közönség nagy része nem ismeri hármunkat, csak mendemondákból, rossz le. gendákból, majdnem azt mondom, rágalmakból. Még nem találtuk meg azokat a módszereket, amelyek révén valóban megismernének bennünket. Lehetséges, hogy túl radikálisak voltunk, noha tavaly például a Ki. rályi vadászattal, a Liliommal, a fővárosi színészekkel a közönség széles rétegeinek kedvében akartunk járni. Én szeretem ezt a várost. Érdekes, hogy az emberek egyenként kedvesek hozzánk, de ha együtt vannak, nagyon gyakran egészen más a reakció. Ami Jan csónak és nekem is jó tulajdonságunk, az az öniróniánk. A magyar közélet viszont komolykodó, így az öniróniát, amellyel történelmünk és magunk felé közeledünk, megértik ugyan, de nehezen értik meg. A Módiit nézni szeretik, de közben a komolykodó közhangulat miatt támadják is. Ahogy végiggondoltuk, ezekből az elemekből tevődik össze a velünk szembeni ellenségeskedés. Tavaly hatalmas eredményt értünk el a színházban, de most évad elején úgy látszik, újra meg kell harcolni érte. Karmos Emese SIMÁI MIHÁLY: Repülőablak négy pici ujjmozdulattal ablakot metszünk az égre nagymamának élni már nem volt ideje halotti hajával gyötrelem-arccal most végre 'kihajolhat az elmúlásból leröppenhet a sugár-ejtőernyőn fölsugárzó játékok 'közé éltében már nem volt ideje most tündér anyám fiammal játszik ringlispilt forgat a Tejút bálján unokájával keringélő hűséges igavonó szívét befonja az örök napküllökbe repüdőablakból nézem őket szemembe-zárulva hordom őket mérem a távolságot kettejük közt szédületben zuhanórepülésben jÉffr.. -'V •'rfJt*• Alekszandr Szitnyikov: Női arckép. (O. Bulgakova portréja) SZILÁGYI ZOLTÁN: E télt még átvészelem Hírelik, eljön a tél megint. Kóborolj fekete éj szétdúlt remények kertjein. Félelmes éj. Hegyeket dönt és támaszt Birodalmaidon bélül királlyá is válhatsz. Míg átkozol, s imádkozol, kékrefagy a szád. Emelne magához a mindenség, de belül rág a rák: Te Lelkünk Szóüanulása! Míg valami nagyot kéne tenni, bicsaklik sorsom százszor, hogy futni, menni már kevés a puszta lélekjelenlét.------E télt még átvészelem. De tavasszal hidd azt, szél leszek, és repülsz, repülsz velem... • Ivan Schurmann: Csikók. • Melichar: Kotta- állvány.
