Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-16 / 269. szám

1984. november 16. • PETŐFI NBPE • 5 t Nagy adósságaink vannak... Beszélgetés Tamás Aladár íróval Nagy Lajos halálának évfordulóján omlékünnep- séget szervezett Apostagom a Magyar írók Szö­vetségének Nagy Lajos Irodalmi Társasága. Kép­viseletükben nevés irodalmárok érkeztek a szülői- faluba. hogy tisztelegjenek a Kossuth-díjas alko­tó emlékének. A rendezvényen — mint arról hírt adtunk koszorút helyezett el a Duna-parti község nagy szülöttének szobrához Tamás Aladár író is aki 1927—30-ig a KMP irányításával megjelenő 100/» című folyóirat szerkesztője volt. Mellette' dolgozott főimunkatársként a Kiskunhalam szerző­je. Később is Nagy Lajos barátja, kiadója, hagya­tékának egyik legeredményesebb népszerűsítője maradt, és a ,,kegyetlen realista” emlékét idéző irodalmi kör elnöki tisztét is Tamás Aladár tölti be. Az apostagi ünnepség után beszélgettünk a jeles irodalomszervezővel. — Mit kell tudni a budapesti Nagy Lajos Társa­ságról? — Megkésve, a lelkiismeret csitítááára szer­veződött társasággá régi barátainak egy évtizede összejáró közössége ez év márciusában. Olyan iro­dalmárok- csoportja ez, akik Nagy -Lajos példáját követve, máig érvényes üzenetéből merítve alkot­nak. Ma még — az alapítás után néhány hónappal alig huszonöt tagunk van. Célunk, hogy tőlünk telhetőén törlesszük a nagy adósságot, amellyel az irodalmi közélet tartozik Nagy Lajosnak. Hetente egyszer találkozunk. Felolvasó üléseket, vitákat, tanácskozásokat szervezünk. A jövő évtől kezdve pedig, esztendőnikiént két tanulmánygyűjteményt akarunk megjelentetni. — Mivel tartózik az irodalmi közélet ma Nagy Lajosnak? — Nézze, Nagy Lajosnak ugyan mindig voltak igen lelkes méltató) jeles barátai, köztük József Attila, vagy Illyés Gyula; sűrűn jelentek meg köny­vei, elismerésiben is részesült és számon tartót tak... De az irodalmi — és nemcsak irodalmi — besorolásban- nem a legelsők -között tartották szá­mon, noha teljesítménye alapján ott lett volna a helye. Ezt ő érezte, és ez bántotta is... Vágyott az őszinte szeretette, igaz értékelésre, ösztönző buz­dításra, azonban ezt sohasem kapta meg, Kossuth- díjas létére sem. Általában kis terjedelmű íráso­kat publikált, ezért nem becsülték sokra, „kismű- vesnek” tartották. Nem vették észre, hogy az 1945 előtt írt könyveiben ben-ne van az egész akkori ma­gyar élet képe, sőt ennél több is. Sohasem lett — halála után sem — népszerű író. Nagyságának ma­radéktalan elismerése óhatatlanul összeütközésbe került volna a más jellegű írók, művek magasra emelésével. Ehelyett visszahárították rá a felelős-1 séget. Száraz kemény,' rideg az előadásmódja, s stílusa — mondták, s mondják róla. Harminc éve halott, tavaly volt a születésének centenáriuma, de igazi irodalmi nagyságának elismertetése, sőt, talán megértése is még mindig ránk vár. Nem azért, mert hiányoznak az igazi mened­zserei? azért is. Itt volt például'a századik évfor­duló. Ügy is mondhatnám — és most nem a szülő­falura vagy a megyére célzok —, elhallgattuk őt. rla szoltunjk is,, rösfceliHk-ediv-e, szemérmesen beszél- tünk róla. Megfelelően széles körű és hatásos pub­licitás nélkül. Ez egyszerűen érthetetlen, hiszen a húszas,, harmincas években nem ismertem más al- k-otót, aki hozzá hasonló egyenességgel kiállt volna 1919 eszméi, eredményei mellett. Ö a legkeményebb időkben, a fehérterror idején is éppúgy írt — olyan szenvedéllyel és elhivatottsággal —, mint a Ta­nácsköztársaság napjaiban. Persze Nagy Lajos, ak> hajlott a pesszimizmusra, meg is' jósolta a sorsát. „Amiben én bizakodtam — jegyezte meg egyszer az még mindig hajótörést szenvedett”. Biztat­tam, egyre »csak vigasztaltam, reményeimet minden fenntartás nélkül kitártam előtte: „Már látszik a hajnalpír, rövidesen elérkezik a mi időnk” _ mo ndtam neki. „Túlságosan fiatal vagy és naiv _ moso lyogott el kesernyésen — én a Tanácsköztársa­ság i-dején is csak egy vicclap helyettes szarkesz­Ehettem. Ha mégis megváltozna itt a világ, uj-ból a miihályóké lenne itt minden (Babits Mi­hály és Földi Mihály tanácsköztársaságbeli szere­pére célzott). Én örülhetek, ha megtűrnék valahol. A lajosokra akkor sem fognak jó napok járni De az Aladárokra sem, tette hozzá ... — Szülőfaluja mindenesetre megteszi fiáért, ami. re képes, ön milyen élményeket szerzett Aposta- gon? — Nem először járok itt, már vagy harminc éve együtt ünnepelek a szülőfaluval. 1968-ban én avat­tam föl az író mellszobrát és előadóként többször is közreműködtem az irodalmi esteken. Mostani rövid látogatásom arról győzött meg, hogy az utób­bi évékben rengeteget fejlődött ez a falu. Szebb, komfortosabb,, városiasabb lett — ez az egyik, á szemre is feltűnő oldal. A másik, amit az ember a leikével érez meg: Apostag lakossága mára vala­hogy jobban megértette, kit is tiszteljen Tabáni telek nagy fiában. Ehhez természetesen hozzájárul az is, hogy egyre többen olvassák — olvashatják — a. Kossuth-díjas szerző műveit. Rendszeresek az irodalomtörténeti előadások, irodalmi kiállítások, előadói estek, és — talán ezt sem szabad kifelej­teni — remek szoborral, Varga Imre ihletett Nagy Lajosával' is gazdagodott a település. Ez is hat. mert jö alkotás ... Okos ötlet volt, hogy az iskola elé került. A helyi Nagy Lajos Társasággal is bő­vülnek a kapcsolataink. Segítjük egymást, részt veszünk egymás rendezvényein, találkozunk, ba­rátkozunk — ugyanazt a nemes ügyet, Nagy La­jos életművének méltóbb elismertetését szolgálva. Farkas P. József VASÁRNAPTÓL LÁTHATÓ El Kazovszkij munkái a Kecskeméti Galériában El-Kazovszkij, aki Leningrádban született'és 1965 óta Ma-, gyarországon él, 1977-ben végzett a Képzőművészeti Főiskola festő szakán (mestere Kádár György és Kokas Ignác volt), de a képzőművészet más területein is tevékenykedik: festő, gra­fikus, 1 szobrász, installációkat épít, „Dzsanpanoptik-um” né­ven performence-eket rendez, az utóbbi egy-két évben pe­dig nagy figyelmet keltett színházi díszleteivel és jelmeze­ivel (Győr, Szolnok, budapesti Katona József Színház). Bensőséges művészet az övé ab­ban az értelemben is, ahogy ha­talmas kulturális élményanya­got görget önmagában, az életé­ben és a képein. Műveibe átcsap a kulturális tradíciókon és a tta. díciókká vált élményeken túl önmaga létének pokla és menny­országa is: varázsjelek, vonzal­mak és választásbeli lehetetlen­ségek. Korábbi alkotásain elemi erő­vel tör elő a szorongás, a rémü­let, az elkeseredés. A Bacon-éhez hasonló világ ez, de El Kazovsz- kij képei festőiek, puritánabbak és kötöttebbek az angol meste­réinél. Önnön korlátáinak és moz­gásterének kíméletlen tudata a későbbi képeinek szervező ere­je, de az iszonyat élménye mind rejtettebbé válik, s a képeken megjelenik, és egyre uralkodóbbá válik a színesség, a pompázatos- ság. az ünnepélyesség. S a mű központjában egyre gyakrabban tűnik föl a festő alteregója: a magányos állat, aki karmester­ként, vagy rendezőként készül dirigálni a kiválasztottak szűk körét. A balett, a színház, az opera időről időre képes elfeled, tetni velünk a „kint” reánk váró hideget és sötétséget. Annak gon- dolatat hogy az élet kirakatban zajlik, El Kazovszkij legtöbb ké­pén megjelenik: ott találjuk a jellegzetes színpadszerű teret, és benne a tehetetlenül álló; for­gó, csábítóan vergődő, avagy mozdulatlanul, megkötötten és kővéváltan (Galathea-motívum) közszemlére kitett figurát, fi­gurákat. A festő — vasárnap óta a Kecskeméti Galériában láthatók művei — képeivel harcol a ha­lála — halálunk ellen. Rékasi János • El Ka. zovszkij: Színházi képregény (részlet). ■ MAGÁNKIADÁSBAN VERSEK, — „AKI TEHENET FEJT, RÁNTOTT LEVEST EVETT” Egy néptanító emlékei Emberibb életért címmel, négy szabadszállási üzem anyagi támogatásával je­lent meg Lukácsi Bálint Emberibb életért című verseskötete, a szerző ma­gánkiadásában. A nehéz­sorsú szabadszállási peda­gógus tizenöt esztendeig tanított a szabadszállás-sí- rói tanyai iskolában. Az aranyegyházi általános is­kolából, negyven évi szol­gálat után ment nyugdíj­ba. Egyszerű strófákban, (olykor meg-megdöccenő ritmusú sorokkal) örökítet­te meg dolgos életének ér­dekes fordulatait, környe­zetét. Szabadszállás hatá­rát. Olvashatunk „Síró”ról: „A kígyózó, hepehupás / széles Alsóbalázsi út mel­lett / rikító, sárga pendely- ben 1 vadpiszke bokrok sütkéreznek.” Aranyegyhá­za: „Egyik szemével az erdőre néz / a másikkal a Csintovára nevét, / délen kövesút nyargal mellette. / északon Kunszentmiklóssal fog kezet.” örül az' embe­ribb élet jeleinek. „Szabad- szállás határában / ilyet én még sosem láttam. / Sugár­öntözők öntöznek. / itatják a szomjas földet.” Aki is­meri a tanyai életkörül­ményeket, nem tarthatja lelkendezőnek az új víztor­nyot, a mozit, az új isko­lát .köszöntő alkalmi ver­seit. * Rokonszenves őszinteség­gel. helyenként éppen ke­resetlen egyszerűségével hatva tudatja . olvasóival: „Én a bizakodók táborá­ban állok, / úgy, érzem, jobb felé visszük a vilá°ot, I és nem tudok hinni csüg­gedt embereknek. / hiszem, hogy a mából jobb napok születnek.” Az ahnvi bait, nélkülö­zést megélt Lukácsi Bálint ne hinne? Néptanító lévén naponta láttá. tapasztalta, hogy a szebb és iobb gyü­mölcs városi piacra ván­dorolt, „aki tehenet feit, rántott levest, evett” és „Li­ba. kacsa, csirke elég rit­kán iárta. / azt mondták, nem való a, szegénv gyom­rába.” H. N. HAGYOMÁNYÁPOLÓ ÚTTÖRŐK Festmény Katona Józsefről Kedden délelőtt tize? ykor ünneplőbe öltözött diákokkal, telt meg a kecskeméti Béke téri Ál­talános Iskola előcsarnoka. Az arcokon tükröződő izgalomnak és várakozásnak alapos oka volt, mivel a pajtások maguk is tevé­kenyen hozzájárultak ahhoz," hogy úttörőcsapatuk névadójá­ról, Katona Józsefről most élet­nagyságú olajképet leplezhes­senek le. Az ünnepi eseményen elsőként Kádasi László igazgató beszélt az ifjúsághoz, majd átadta a szót Fehér Sándornak, a Katona Jó­zsef Társaság tiszteletbeli elnö­kének. Ö idézte föl nagy dráma­költőnk életútját, aki a Bánk bánnal a halhatatlanok közé emelkedett, és egyúttal szülővá­rosának is örök dicsőséget szer­zett. Weinträger Adolf festőművész alkotásának leleplezése igazi meglepetés volt, mivel — hétfőn iskolai szünet volt — a gyerekeik most látták először a festményt. ® (Méhesi Éva felvétele) A névadó képe megfestésének képet társadalmi munkában ké­plete tavaly merült föL s az el- szítette az iskolának. így a pénzt kepzelés a tanulók lelkes támo- az egyéb — keretezéskor, szállí- gatasara talált: csinos kis ősz- fáskor felmerült — kiadásokra szeget hoztak össze papírgyűjtés- fordítják, bői erre a célra. A bajai művész . időközben bejelentette, hogy a H. K. E. Kelebiaiak aeon Elsős, leendő kisdobosok indultak az elmúlt napokban Kelebjáról Bugacra, hogy személyesen megis­merkedjenek rajnévadójukkal, Juhász László négyesfogathajtó világbajnokkal! Az ötlet Zsem- beri Antalné tanítónőé volt, akik pedig- segítettek: tíz szülő hét személygépkocsival. A fiatal férfi — amint mondta — örömmel tett eleget a megtisz­telő felkérésnek, s adta nevét a rajnak, vállalva, hogy az elkö­vetkező négy esztendőben fo­lyamatosan tartja velük a kap­csolatot. A Kelebiáról induló konvoj pontosan a megbeszélt időben ért Bugacra. A világbajnok már vár. ta a gyerekeket, akik átadták raj naplójuk másolatát, amely­be huszonhármójuk fényképét is beragasztották. ® A nap fénypontja volt, bogy valamennyien kocsikáziak a né­gyesfogaton! (Dr. Császár Jenő felvétele) Ezután együtt nézték meg a lovakat, számolták meg a kiscsi- kókat, mind a tizennégyet. A leg­nagyobb sikere a fehér pánilónak volt, „őt” ugyanis valamennyien megsimogathatták. Nagyszerű volt a játék a Kis­kunsági Nemzeti Parkban is. A nap fénypontja ezután követ­kezett: felülhettek a híres fogat, na és kocsikáztak a pusztán! Az élménydús program befeje­zésekor a világbajnok meg­ígérte ifjú vendégeinek, hogy hamarosan meglátogatja őket Keleb ián. Könyvajánlás A Szabadság lángja ve­télkedőre készülő úttörők számára közöljük az aláb­bi könyvcímeket, hogy azo­kat elolvasva „mindent” tudjanak! Szakirodalom: Botos János: Mit kell tudni hazánk felszabadülá- < sáról? Emlékkönyv felszabadu- j lásunk ünnepére. Fekete Gy.r Fortélyos fé­lelem igazgat. Kende J.—Sípos P.— I Blaskovits J.: Míg megva­lósul gyönyörű képessé­günk, a rend. A magyar ánunkásmozga- I lom története 1918—1978. Major Klára: Lángoló vi- | lag. Szépirodalom: Hadak útján. Verses ma­gyar történelem. Karinthy F.: Budapesti tavasz. ■Szabó M.: Álarcosbál. Tűz, tűz, lobogó! (Ez az ország mindnyájunké! c. fejezete.) Ünnepi csokor. (Magyar- ország felszabadulása c, fe­jezete.) TUDÓSÍTÓINK JEL EN TIK Baltás Eszter, a kecskeméti Zrínyi Ilona úttörő- csapattól küldte levelét. Beszámolója — akár a többieké — az elmúlt napok legnagyobb eseményé­ről, a szabadság lángjának fogadásáról szól. „Október 31-én érkezett a szabadság lángja vá­rosunkba, és egy szikráját mi is elhoztuk a főtér­ről iskolánkba. Az ünnepélyes csapatgyűlésen meg­hallgattuk Cs. Nagy Pálné párttitkárunk megem­lékezését, majd a szép műsort, amelyet erre az al­kalomra állítottak össze. Az ünnepség után a rajok a tantermekbe vonul­tak, és megkezdődött a szellemi vetélkedő, termé­szetesen a kérdések városunk félszabadulásához kapcsolódtak. Nagy volt az izgalom — és mennyi érdekes kér­désre tudtuk a helyes választ! Az értékelés után az eredményeket hangszórón közölték velünk. Rajom, a 6 c osztály a harmadik helyezést érte el!” p Községünk felszabadulásának ünnepére — szól Frank-Szabó Zita bugaci tudósítónk levele — mi a tanévkezdés óta készülünk: Még szeptemberben fel­kerestük a község idős lakóit, valamint vezetőit, hogy hitelesen leírhassuk, mi történt negyven esz­tendővel ezelőtt! Október 26-án pedig elkövetkezett a nagy nap: a gátéri úttörők stafétája hozta a szabadság láng­ját! A községi megemlékezés koszorúzással kezdő­dött, mi voltunk a koszorúvivők, és közülünk ke­rültek ki a díszőrség tagjai is. Vendégeinket Endre Imre tanácselnök köszöntötte, és emlékezett az él­teit 40 esztendőre. Pontosan fel 4 órakor pedig megérkezett a LÁNG! A korai szürkületben száz pajtás gyújtotta meg fáklyáját, s indultunk a fel­vonulásra. Este tábortüzet gyújtottunk, énekeltünk, játszattunk. A. lángot hétfőig, október 29-ig őriz­tük, majd kerékpáros stafétával Kunszállásra vit­tük. a szovjet hadsereg katonáinak útvonalán. © Műsor a Lánchíd utcai iskolában. Kecskeméten- a Lánchíd utcai iskolában nagy- . szabású ünnepséget rendeztek a felszabadulás negy­venedik évfordulója tiszteletére. i Október 31-én az iskola minden kisdobosa, úttö­rője, nevelője egyenruhába öltözött. Délelőtt talál­koztak olyan szemtanúkkal, akik Kecskeméten él­tek a város felszabadulásának idején. Ezt a be­szélgetést vetélkedő követte, amelyet az iskolará­dió felhívása szakított meg: sonakozásra szólította a gyerekeket, mert közeledett a lángviyő! Szovjet FUG-kocsin két nyolcadikos. S. Juhász Grfula és Tóth Éva hozta a szabadság lángjának szikráját a Szabadság térről. A csapat vezető je^ Zsdanovné Hegedűs Marianna a csapatfalon he­lyezte el a lángot, emlékeztetve á jelenlevőket a szovjet hősökre, akik életüket áldozták hazánk sza­badságáért. Összeállította: Selmeci Katalin \ I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents