Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-09 / 237. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK f XXXIX. évf. 237. szám Ára: 1,40 Ft 1984. október 9. kedd Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága Október 9-ére összehívták az MSZMP Központi Bizottságának ülését. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizottságnak, hogy vitassa meg az időszerű nemzet­közi kérdésekről szóló tájékoztatót, az ifjúságpolitikai kérdésekkel foglalkozó állásfoglalás-tervezetet, valamint- az Országgyűlés és a tanácsok tevékenységéről, mun­kájuk továbbfejlesztéséről szóló jelentést. HAZAÉRKEZETT VÁRKONYI PÉTER Vasárnap hazaérkezett New Yorkból Várkonyi Péter külügy­miniszter, aki hazánk küldöttsé­gét vezette az Egyesült Nemze­tek Szervezete közgyűlésének 39. ülésszakán. (MTI) Gromiko berlini tárgyalásai Andrej Gromiko vasárnap ta­lálkozott Jasszer Arafattal. A ta­lálkozón — amely Arafat kéré­sére jött létre —a két politikus a közel-keleti rendezés néhány kérdését tekintette át. Az SZKP KB PB tagja, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnöké­nek első • -helyettese, külügymi­niszter Berlinben folytatott esz­mecserét a PFSZ VB elnökével. Gromiko hangsúlyozottan szólt a Szovjetunió .legutóbbi Közel- Kelettel foglalkozó javaslatairól. Jasszer Arafat nagyra értékelte a Szovjetuniónak a közel-keleti rendezés kérdésében elfoglalt ál­láspontját, amely megfelel a tér­ség népei, a világbéke és a nem­zetközi stabilitás érdekeinek. * Hivatalos látogatásának befe­jeztével elutazott Berlinből a szovjet párt- és kormányküldött­ség, és hétfőn hazaérkezett Moszk­vába. Berlini tartózkodása utolsó ■napján Gromiko baráti találko­zón a kétoldalú és nemzetközi kérdéseket tekintette át Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtit­kárával, az NDK Államtanácsá­nak elnökével. A felek megállapították, hogy a nemzetközi helyzet kiéleződése és a háborús veszély megnöveke­dése folytán különös fontossága van a szocialista testvérországok összefogásának és fellépésük ha­tékony egybehangolásának a nemzetközi porondon. Gromiko tájékoztatta Erich Honeckert megbeszéléseiről, ame­lyeket az Egyesült Államokban tett látogatásakor Reagan ame­rikai elnökkel és az ENSZ-köz- gyűlés ülésszaka idején más kül­földi államférfiakkal folytatott. A felek megállapították, hogy bonyodalmakat teremt az euró­pai helyzetben és megnehezíti a szocialista országok és az NSZK közötti kapcsolatokat a jelenlegi bonni kormány irányvonala, amelynek nyomán az NSZK az amerikai első csapásmérő nukleá­ris fegyverek indító bázisává vá­lik és aktivizálódik a revansista erők tevékenysége. A Szovjetunió és az NDK a jö­vőben is határozottan elutasítja az európai biztonság ellenfelei­nek üzelmeit és minden olyan kísérletet, hogy kérdésessé te­gyék a területi-politikai realitá­sokat.'E realitások tiszteietben- tartása elengedhetetlen feltétele a békés, alkotó jellegű kapcsola­tok fenntartásának a? európai földrész államai között. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a többi szocialista országgal kö­zösen minden tőlük telhetőt meg­tesznek a jövőben is a háborús veszély csökkentéséért, a nemzet­közi feszültség enyhítéséért és a nemzetközi kapcsolatok normali­zálásáért. Mint a találkozóról kiadott köz­lemény rámutat, a szívélyes, ba­ráti légkörű megbeszélés vala­mennyi megvitatott kérdésben a felek teljes vélőményazonosságát mutatta. Hétfőn a berlini szovjet nagy- követségen Andrej Gromiko át­nyújtotta Willi Stoph miniszter­elnöknek a Lenin-rcndet, ame­lyet 70. születésnapja alkalmából adományoztak az NDK kormány­főjének a két ország testvéri ba­rátságának fejlesztésében szerzett érdemeinek elismeréséül. A tanácstörvény végrehajtásának tapasztalatait tárgyalta az országgyűlési képviselők megyei csoportja A tegnap Kecskeméten megtartott tanácskozáson dr. Gaj- dócsi István, a megyei képviselőcsoport vezetője a parla­ment őszi ülésszakának előkészítésével kapcsolatos tudniva­lókról tájékoztatta Bács-Kiskuri országgyűlési képviselőit. Kitért a megvitatásra kerülő témák: a tisztességtelen gaz­dasági tevékenység tilalmával, a külpolitikai helyzetalaku­lásával, valamint a tanácstörvény végrehajtásának tapasz­talataival foglalkozó előterjesztések főbb téziseire. Ez utób­bival összefüggésben a megyei sajátosságokat dr. Árvay Árpád, a megyei tanács vb-titkára foglalta össze. A megyei tanács és a végrehaj­tó bizottság tevékenysége a köz­ponti és területi párthatározatok, a VI. öléves területfejlesztési terv előírásai, és a tanácstörvény vég­rehajtásán alapszik. A megyei ta­nács,. más szervekkel együtt, ré­szese olyan kiemelkedő társadal­mi programok megvalósításának, mint a tanyai ellátás javítása, vagy az idősekkel való fokozott törődés. A testület ülésein rend­szeresen megtárgyalja a megye egészét érintő, nagy horderejű kérdéseket: a gazdasági tervek előirányzatait, azok végrehajtá­sát, vagy például a községek né­pességmegtartásának helyzetét. Munkaterv szerint üléseznek, s értékes elemző munkát végeznek a tanácsi bizottságok, amelyek­ben mintegy 60 nem tanácstag szakember is helyet kapott. A tanácstagok a testületi üléseken élnek az interpelláció lehetősé­gével, s elsősorban a település­fejlesztési gondokat teszik szóvá. A tanács végrehajtó bizottsá­gának feladata az operatív mun­ka megszervezése a' döntések végrehajtására és azok ellenőr­zésére. Vizsgálatok lefolytatásá­val egyidejűleg tervszerűen be­számoltatja a helyi tanácsok vég­rehajtó bizottságait és a szakigaz­gatási szerveket. Egyezteti a te­rületi terveket az Országos főha­tóságokkal, s együttműködik más állami szervekkel. Kulcsfeladata a helyi tanácsok segítése, mely­nek révén javult a településeken a testületi munka, növekedett a közéleti demokrácia, a lakossági véleménynyilvánítás. A megyei tanácstagi csoportok az érdekképviseleti munka mel­lett elemzik is a megvitatandó témákat, s ez a jobb, megalapo­zottabb döntések meghozatalát szolgálja. A tanácstagok beszámolóikat rendszeresen megtartják, s ezek a találkozások jó alkalmat kí­nálnak a helyi problémák felve­tésére is. A tanácsoknál színvo­nalas a rendeletalkotás — a jog­sértő rendeletéket még azok el­fogadása előtt kiszűrik —, de gyorsítani szükséges az új jog­szabályok bevezetését. Javult a hatósági ügyintézés, mégis to­vább kell rövidíteni a határidő­ket, s érdemibbé tenni a határo­zatok indoklását. A tanácsok és a lakosság kap­csolata erősödött. Ezt bizonyítja, hogy a VI. ötéves tervidőszak­ban a megyében eddig 5 milliárd forint értékű a társadalmi mun­ka, s az összeg nagyságát érzé­kelteti, hogy; ez több, mint • a megyének juttatott, központi tá­mogatás. De a tervek valóravál- tásához — melyek közül most a lakásépítés és az általános isko­lai tanterembővítés kapott prio­ritást — topábbra is nagy szük­ség van a tanács, a népfront és más tömegszervezeték mozgósító tevékenységére. Ugyancsak folya­matos követelmény az államigaz­gatási munka korszerűsítése, az igényekhez igazítása. A vitában If erényi József hang­súlyozta, hogy fontos.a fokozot­tabb ellenőrzés garanciáinak meg­teremtése. Selyem Zsigmond sze­rint a jó helyi szervezés, a ne­héz anyagi helyzetben is segít­het, de vigyázni kell a megszer­zett bizalom megtartására. Tóth István javaslata: a keres­kedelmi felügyelőségek gyakrab­ban ellenőrizzék a boltokat. Bori Gyuláné tapasztalata, hogy a he­lyi tanácstagi csoportok munká­ja szervezettebb lett, közvetle­nebb a kapcsolatuk á lakosság­gal. Sztrapák Ferenc a megyei ta­nácstagi csoportok és a képvi­selők munkájának összehango­lását szorgalmazta. Főként ott fontos ez, ahol kiterjedt a vá­lasztókerület — erősítette meg ezt a felvetést Ádám ■ Imréné is. Miskó István a körzeti összevont orvosi ügyeletről beszélt, s a tö­megkapcsolat javításának lehe­tőségeit vette számiba. Dr. Pos- váncz László, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője a képvi­selői munka várható alakulását elemezte. Mint mondotta, ennek a jövőben fontos részét képezhe­ti — az erősödő érdekképviselet mellett — a parlamenti ülésszak vitáiban való aktív részvétel is. V. T. Régi bölcsesség; a telet iga- Postaegyesület alapító okmá­zán csak nyáron, a kánikulát nyát, amely a nemzetközi szol­pedig a csontrepesztő hideg gáltatások összehangolását és __télben tudjuk minősíteni. Biz- továbbfejlesztését tűzte ki cé­tos, hogy a távbeszélő kap- lul. A világszervezet ma_ már csolatok szervezőjét, a leve- az ENSZ keretében működik lek, táviratok, csomagok to- és százhatvan ország a tagja, vábbítóját, a postát, is csak. A világnap, jelmondata az akkor tudnánk igazán értékel- idén: „A postát semmi sem ni, ha nem lenne. Egyik nagy- . helyettesítheti." Ez is kifejezi községünkben meg is történt azt a jelentős szerepet, amelyet az eset: „elfogytak" a postá- a posta a világban betölt. A sok. Úgyhogy ott, ma már megemlékezések jelentőségét hősökként emlegetik a leve- növeli, hogy ez év júniusában lek és napilapók, kézbesítőit. Hamburgban a XIX. egyete­Pedig nem voltak azok sem mes postakongresszuson fe­rendkívüli emberek. De hiá- lülvizsgálták a nemzetközi for­nyoznak! Észrevették őket, galom szabályait, részletesen hogy mennyit fáradtak sár- foglalkoztak U postaszolgálat bam, hóban, porban azért, világméretű továbbfejleszté­hogy a kedves levele, az SZTK- sénék lehetőségeivel — bele­idéző és sok más — fontosabb, értve az űrtávközlésta mű­vagy kevésbé fontos — külde- holdak és más szatéliták rend­mény idejében eljuthasson o szerbe állítását — és termé­cimzettekhez. Hazánkban több szelesen a fennálló nehézségek ezren űzik ezt az ősi mester- megoldásának módjaival. A séget; szolgálják a kapcsolat- posta ma is „híd", összekötő felvételt, a dialógust egymás- kapocs az emberek között, al­Ksal, és a világgal. kalmazottai munkájukkal a Ma, százhatvan országban kölcsönös megértés, a barát­emlékeznek meg a postások- ság, és a béke ügyét is szol­ról. Október 9-e ugyanis a pos- gálják. Ez a küldetés úgy hi­tei világnap. Száztíz évvel ez- szem minden földrészen tisz­előtt írták alá — 22 állam pos- teleire és megbecsülésre teszi tai képviselői,' köztük a ma- érdemessé a világpostát, gyár postáéi is — az Egyetemes Farkas P. József KONFERENCIA PÉCSETT Nemzetiségiek művelődése A hazánkban élő nemzetiségek művelődésével foglalkozó tudo­mányos konferencia kezdődött tegnap Pécsett. A kétnapos ta­nácskozáson mintegy ötven elő­adás hangzott, illetve hangzik el. Az előadók áttekintik a nemze­tiségi kultúra elmúlt másfél év­századát: tehát a reformkortól napjainkig terjedő időszakot. Ilyen sokoldalúsággal és teljes­ségre törekvőén eddig még nem foglalkozott tudományos fórum a magyaroszági délszlávok, néme­tek, románok és szlovákok mű­velődésének kérdéseivel. Bevezető előadásában Rajnai József, a Baranya megyei párt- bizottság titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdag nemze­tiségi kulturális örökség elidege­níthetetlen része hazánk kultú­rájának és az anyanemzet kul­túrájának egyaránt. A tanácsko­zás művelődéstörténeti, oktatás- történeti, néprajzi és irodalom- történeti szekcióban folytatódott. A konferencia teljes anyagát kü­lön kiadványban megjelenteti a Baranya megyei Levéltár. A szocialista demokrácia fejlesztéséért A népi ellenőrök és a népfrontbizottságok együttműködése A népfrontmozgalom helyi ve­zető testületéi és a megyei népi ellenőrzési bizottságok együttmű­ködésének tapasztalatait össze­gezték tegnap, a Hazafias Nép­front székházában megtartott ta­nácskozásukon a megyei nép­frontbizottságok titkárai és a me­gyei népi- ellenőrzési bizottságok elnökei. A tanácskozáson részt vett Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Szakali \ József, a Központi Népi EUeirarzésl Bizott­ság elnöke is. A Hazafias Népfront és a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság, valamint területi szerveik együtt­működéséről szólva S. Hegedűs László, a ONF OT titkára el­mondta, hogy a két szervezet kö­zött már korábban is szoros volt a munkakapcsolat, a közös vizs­gálódások azonban csak néhány ■területet fogtak át. Az együtt- (Folytatás a 2. ^oldalon.) ÉS FELSZABADULÁSI MUNKA VERSENY Teljesíti megemelt termelési tervét az MMG Az iyiMG Automatika Művek országosan is a jól gazdálkodó vállalatok közé tartozik. A kecs­keméti gyár egyike megyénk azon ipari üzemeinek, amelyek­nek nincsenek kapacitáskihasz­nálási gondjai. A korszerű — olaj- és gázvezetékekhez tarto­zó automatikákbáL, gépkocsi- műszerfalakból és egyedi bizton­ságtechnikai berendezésekből ál­ló — termékszerkezet magas színvonalú munkával párosulva, a vállalat számára jó piaci po­zíciókat eredményez. Érdemes (fejleszteni is, ezárt megvásárolták a felszámolt IGV kecskeméti te­lepeit és eszközeit Emiatt az idei termelési tervet év közben meg kellett emelni. Ennek tel­jesítése jelenti most a legnagyobb feladatot, hiszen az új dolgozók betanítása időbe telik. A kong­resszus! munkaverseny-vállalá­sok szintén az említett cél szem előtt tartásával kerültek megfo­galmazásra. A Májusi 1., a Béke és a Ba­rátság brigádok — mivel erre igény van — 12 ezer Zastava- műszerfal terven felüld elkészí­tését vállalták. A gyárban a mozgalom mindhárom célkitű­zését fontosnak tartják. Ez azért figyelemre méltó, mert a „szo­cialista módon dolgozni, tanul­ni és élni” hármas jelszóból a két utóbbira napjainkban nem mindenütt fordítanak kellő fi­gyelmet. A kecskeméti MMG- ben van olyan közösség, amely egykori IGV -dolgozókból ala­kult, és ók érthetően a tanulást teszik első helyre. A Skála, Pascal és Ifjúság brigádok egyesülésével létrejött új Komp­lex brigád a jobb közösségi szel­lem elmélyítése érdekében vál­lalta, hogy a műszaki és fizika! állományú dolgozók között a korábbinál hatékonyabb együtt­működést alakítanak ki. A mér­nökök) és technikusok a jövőben helyszíni művezetéssel segítik a szakmunkásokat, ők pedig ész­revételeikkel, javaslataikkal já­rulnak hozzá a pontosabb ter­vezéshez. A munikaverseny keretében tett felajánlások kapcsolódnak a dol­gozók magánéletéhez is. A gyár már korábban szocialista együtt­működési szerződést kötött a GAMF-al, p Lánchíd utcai álta­lános iskolával és a magyei kór­ház óvodájával. Az említett in­tézményekkel — maguk vagy családtagjaik révén ■— sokan kapcsolatban állnak. Nem vé­letlen tehát, hogy társadalmi munkával akarnak hozzájárulni az ottani oktató, nevelő munka feltételeinek javításához. B. F. I. • Gáz- szivárgást jelző berendezés ellenőrzése az MMG kecskeméti gyárában. HÉTVÉGESPORTMÉRLEGE I I | Elismerésre méltó kecs­keméti siker született a bu­dapesti nemzetközi junior cselgáncsversenyen. A 65 kg- os súlycsoportban Deák Fe. reme (KSC) huszonnégy részt­vevő között harcolta ki az elsőséget. Bár a kosarasok csak ötvenszázalékos sikert mondhatnak magukénak, I mégsem okoztak csalódást. A férfiak mezőnyében a KSC jó rajtot vett, a női együttes viszont vereséggel kezdte bajnoki szereplését. A lá­nyok számára csupán az je. lentheti némi vigaszt, hogy jobb csapattól kaptak ki, A Hírős Kupa női röplab­datornán a BSE megvédte el­sőségét, a vendéglátó DUTÉP I SC együttese második lett. Ez az előkelő helyezés egyúttal azt is jelenti, hogy jól sike. rült a bajnokságra való felké­szülés. A megyét képviselő labda­rúgócsapatok közül a BSK legyőzte a Siófokot, s elru-i • gaszkodott az utolsó helyről. A területi bajnokságban me­gyei rangadót játszottak. A Lajosmizse a KSC-t fogadta. Aí Benével és Nagy László, val megerősített KSC dön­tetlent játszott a vendéglá­tókkal. A csoport éllovasa, a KTE sovány győzelmet ara. . s muh liMt^ ||.wt O Botos (szemben) átejti a labdát az ellenfél sánca fe­lett. (Farkas Tibor felvétele.) tott hazai pályán. A Miske viszont folytatta' diadalút- ját, ezúttal a martfűiek ellen nyert, imponáló fölénnyel. A Kun Béla SE nem bírt a Makó együttesével. A gól­nélküli döntetlen azt jelzi, hogy a félegyháziaknak vál. tozatlanul gondot okoz a gól­lövés. Részletes sportbeszámo­lóinkat lapunk hetedik olda. Ián találhatják meg olvasóink.

Next

/
Thumbnails
Contents