Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
Paul New- Woodwardot. A leghar“ moni- kusabban együttélő művészházas- *" párként emlegetik mant és Joanne _________ Több mint negyedszázada házasok, igazi társak az életben és a művészetben egyaránt. Woodward 1930-ban született, a louisianai egyetemen tanult, majd 1930—52 között New Yorkban színészetet tanul. Első filmszerepét 1955-ben kapta, egy westernben. Aztán.........Az Éva há rom arca című film próbafelvételeinél én voltam az utolsó választás. Judy Garlandnak írták a szerepet, de ő lemondta. Caroll Baker valamilyen ok miatt nem tudta vállalni. Nekem egy másik produkcióban kellett volna forgatnom, az ügynököm azonban azt mondta: az Évához szerződsz, egy héti múlva kezdődnek a felvételek. A forgató- könyvet a vonaton olvastam el New York és Chicago között. Ijesztő volt, de Oscar-díjat nyertem vele” — mondta egy interjúban a színésznő. Joanne kisebb szerepeket játszott közben a Broadway-n és a televízióban. Egy színházi beugrás alkalmával ismerkedett meg Paul Newmannel. Egymásba szerettek, de a (férfinak felesége, gyermekei voltak, akiket nem akart elhagyni. Szakítottak. Newman azonban elveszítette a talajt a lába alól. Inni kezdett, Joanne Woodward botrányai voltak. Akkor a felesége hajlandónak mutatkozott a válásra. Woodward és Newman 1958-ban kötött házasságot, és azóta ideálisan élnek, három gyermekük született. Amióta Newman rendez, a felesége tőle kapta a legjelentősebb szerepeket. A Gamma-sugarak hatása a százszorszépekre Cannes-ban is meghozta számára a legjobb női alakítás díját. Filmezés közben vissza-vissza- tér a színpadra. Sikeresen játszotta Candidát, az Üvegfigurák főszerepét. Maga is megpróbálkozott már a rendezéssel, két tévéjátékot készített. Ez a munka szerinte nagyobb lehetőséget ad a kreativitásra, mint a film. Ez év nyarán mutatták be legújabb közös filmjüket, a Harry és fiát, Newman produkciójában, főszereplésével, partnereként Joanne-nal. Televíziónkban november 2-án este 21 óra 45 perces kezdettel az 1-es inűsorban sugározzák a Gyere vissza, kicsi Sheba! című Woodward-filmet, amelyben Laurence Olivier, a partnere. William Inge színdarabját, amelyből az ,adaptáció készült, az ötvenes évek legnagyobb színházi sikerei között tartják számon. Silvio Marrizano rendezte filmre. A kritikák szerint a két színész ragyogó alakítása fémjelzi az alkotást. MAGYARORSZÁG ’84 Tiszakécske ® Az Ifjúsági Rádió műsorában a Rács-Kiskun megyei nagyközség mutatkozik be. Riporter: Dezsényi Katalin és Ungváry Ildikó. (Péntek, Kossuth: 19.15) • Jelenet a „Hosszú hétvége” c. spanyol filmből (Szombat tv 1:21.55) Állandó musorszómok KOSSUTH: hétfőtől—szombatig: 4.30— 7.59: Jó reggelt. Zenés műsor (Vasárnap S.OO—7.17: Előttünk a vasárnap.) 7.25: Körzeti időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mai kulturális programok. 12.00: Déli krónika (utána hétfőtől—péntekig KI nyer ma?) 18.15: Hol'volt, hol nem volt. 18.30: Esti magazin. 22.20: Tíz perc külpolitika (hétfőtől péntekig). 0.25: Himnusz. Műsorzárás. PETŐFI: hétfőtől—szombatig: 4.30— 7.89: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.50) Keddtől—szombatig: Tíz perc külpolitika. 9.05— 13.00: Napközben. Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk. Művészet- él művelődéskritika. 13.45; Időjáráséi vízállásjelentés. 24.00—4.30: Éjféltől—hajnalig, zenés műsor. HÍREK, rDOjARASJELENTÉS Kossuth rádió: 4.30, 5.00, 5,30, 8.00, 6.30. 7.00, 7.30, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.30, 22.00, 24.00. Petőfi rádió: 1.00:, 3.00, 4.30, 5.00, 5.30, 6.00, 6.30, 7.00, 7,30, 8.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00, 17.00, 19.00, 21.00, 23.00, (vasárnap reggel csak: 7.00). 3. műsor; 9.00, 13.00, 10.00, 23.30, (vasárnap 8.00-kor Is.) * mm a rádió és a televízió héti műsora lm okt. 2qHő! nov. HÉTFŐ JUGOSZLÁV TV I. MŰSOR: il6J30: Videóddalak (Zg) 16.40: Hogyan kell nézni a képeket — ■művelődési adás (Zg) 16.56: Adás tanároknak (Zg) 1T7.00: Magyar nyelvű tv-napló (Bg) 17juo: Az élőszóbeli irodalom ma (Zg) 117.40: Hírfck (Zg) 17.46: Bosznia-hercegovinai írók elbeszélései — adás gyermekeknek <1)8.00:: Népek és nemzetiségek meséi 18J15: Tv-naptár (Zg) 16.46: Zene fiataloknak — ifjúsági • adás löJlő: Rajzfilm (Zg) 1&21<: Reklám (Zg) 1SJ27: Ma este (Zg) 1B .30: rrv-napló 1(9.513: Reklám (Zg) 20.00: Dráma aíjDQ: Reklám (Zg) 2ÄU1B: Kiválasztott pillanat 31.20: Külpolitikai adás 31J50: Egy szerző, egy film (Zg) 22.16: Napló 22-3/0: Sakk-kommentár. JUGOSZLÁV TV II. MŰSOR; 16.16: Művelődési adás (Bg) 18.45: Zenei album (Zg) 1KMM): Telesport (Zg) 18J27: Ma este (Zg) 119-30: Tv-napló H9J56: Reklám (Zg) 20.00: A tudomány Ideje — adás a tudomány köréből (Bg) 20.50: Zágrábi körkép (Zg) 21.05: Reklám (Zg) 21j10: Dinasztia. Filmsorozat 22.00: A hónap slágere — szórakoztató adás (Bg) KOSSUTH: 6.20: Mit üzen a Rádió? (ism.) 9.00: A hét zeneműve. Bach: h-moll szvit 9.30: Míves Örömük. Kónya Lajos versei 9.40: Muzsikáló természet. 9.46: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Ortolan! filmzenéiből 10.45: Uzbég népi hangszeres muzsika 11.05: Bioritmus 11*25: Az MRT énekkara énekel 11.39: Az élet komédiásai. Jókai Mór regénye, l. rész 12.30: Ki nyer ma? 12.46: Házunk tája 13.00— 13.59: Érdekességek az elmúlt hét zenei műsorából 14J10: Fúvószene 14.36: Mai üzbóg költők versei (ism.) }i*JS: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.00: Mozgásterek. Séta a szórakoztatás körül. Riport 15.30: Kóruspódium 16.05: Neked szól... A Gyermekrádió műsora ÍZ*SÍ: E00“»1**' Gazdasági magazin 17.30: Beniamino Gigli dalfelvételeiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19-15: Taskent! vasárnap 21J16: Operett-parádé 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Lux Erika zongorázik 23.30: Operaáriák 0J0: Ihász Gábor saját dalaiból énekel. PETŐFI; ___________ 8.05: Verbunkosok) nóták 8.50: Délelőtti torna 9.05— 12.00: Napközben. 12.10: Népzene Törökországból 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Nóták 13.05: Pophullám 14.00— 17.00: Kettőtől — ötig ... 17.05: Újdonságainkból: Kórusművek 17.15: Miért — és hogyan keletkeztek a vallások? l. rész 17.30: Ötödik sebesség.r 18.30: Ritmus. A Dubliners-együttes 19.05: Régi magyar dalok és táncok 19.30: Sportvilág 20.05: Színész vagyok, énekelek. Zenés beszélgetés Csákányi Lászlóval 21.05: Rockújság 22.29: a Rádiószínház bemutatója: Rumba a piramis alatt. 23.20: Népdalok, néptáncok 24.00— 4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Dostal és Künneke operettjeiből 10.00: Zenekari muzsika 11.10: Operarészletek 12.00: Fellegi Adám zongorázik 13.05: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényébőL 3. rész 13.37: Jan Garbarek dzsessztemezeiből 14.00: Balettzene í4*32^Rossini: Mathilde di Shabran. 17.30: Iskolarádió 17^30: Egy női zenekar. A Go-Go’s harminc perce 18.04: Népzene sztereóban »e^törfónyben egy operaária 19.05: Neked sem mindegy! Mit_miAz Ifí|isá8i Rádió műsora 19.36: A Varsói Kamarazenekar hangversenye Közben: 20-20: Mindent te adtál. Csehszlovákiai magyar költők versei 21.35: Kamarazene 22.30: A Satumus dzsesszegyüttes fel- vételeiből 23.00: A hét zeneműve. Bach: h-moll szvit (ism.) SZOLNOKI STODIö: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. írj.os- Két dal, egy előadó. Irene Cara éne-' kel. 1Í7J6: Hazai holmi. Körmendi Lajos jegyzete. 17.20: Néhány perc dzsessz-rock. A Kaszakő együttes játszik. 17.30: Intermezzo. Hóvégi számvetés az Alföld zenei eseményeiről (A tartalomból: Kezdődik a bérleti hamgviersenyévad — Bolgár zenekar Szolnok megyében — Kórusaink Budapesten — Katonazenekarok fesztiválja Szolnokon — Koncertelőzete- sek.) ie.00—018.80: Alföldi krónika. PÉCSI STODIÖ: 17.00: Hírek. 17.05: Közlekedési őrjárat. 18.00: Dél-dunántúli híradó — Lapelőzetes — Hírek. 18.30: szerb- horvát nemzetiségi műsor. (Hírek — Sellye! hétköznapok. Milica Klaics- Taradzlja riportja — A drávasztáral asszonyok énekelnek.) 18.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05—19.35: Német nemzetiségi műsor. (Halló stúdió, halló hallgató, Teleforiszámunk az adás ideje alatt: 72/U0-666.) • Jelenet a Parasztok című le tévéfilm-sorozatból (Szerda, 10.10)