Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-24 / 250. szám
1 látogatóban szövetkezeti könyvterjesztőknél Lélektől lélekig Most, az őszi megyei könyvhetek idején neves Írók, költők találkoznak a közönséggel. E rendezvénysorozat azonban ráirányítja a figyelmet azokra is, akik a könyvterjesztés területén dolgoznak névtelenül, szorgalommal. Régen, a vásárokon kínálták a nyomdák gyakran kétes színvonalú termékeit. A „ponyván” együtt voltak Petőfi költeményei, a „Gyilkosság a tébolydában” című rémromán füzeteivel, Arany János balladái, Hazafi Verái János dilettáns költeményeivel. A paraszti élethez nem tartozott szorosan az olvasás. A családi Biblia mellett többnyire csak egy-egy kalendárium, vagy ponyva kötet bújt meg az almáriumban. Ma már falun is népszerű bútor a könyvespolc. Statisztikák bizonyítják, hogy a kisebb településeken ’ élők is egyre többet költenek könyvre. Persze, a hatás is jól érzékelhető: műveltebbek, tájékozottabbak ma a mézőgazdaságban dolgozó munkások, mint egykor. Köszönet érte — a családok és iskola után — az áfészeknek, amelyek hivatott, apostolai az olvasás népszerűsítésének. Szemben a Petrovics-házzal Szalkszenitmártoroban, a Petrovicj család egykori mészárszékével szemben található a textilbolt. Régi típusú üzlet ez. A cipőtől a szőnyegig sokféle árucikket zsúfoltak össze a polcokon. Aprócska bolt, de a könyveknek is marad hely. Juhász József boltvezető 1955-től bizományos. Korábban a kunszentmiklösi füldművesszövetkezet- nek, később a dunavecsei áfésznek a megbízottja. Közvetlenül a bejárat mellett forgatható polcon, számtalan érdekes kiadványból válogathatnak az érdeklődők. Nincsenek kevesen. Ebben az évben már több mint kétezer kötet talált itt gazdára. A plexivel borított könyvespolcok folyton forognak, valaki mindig nézelődik, válogat... Egy fiatalasszony gondosan vizsgálja a kínálatot. Mint megtudtam, nem szalkszentmártoni. Csak úgy — hazafelé menet — benézett ide: Eiselt Gá- borné Kunbajáról, most Vikár Gyula Gyógyítás és öngyógyítás ■ című művét vásárolta meg. — Az a baj, hogy alapvető könyvek vannak a hiánycikklistán — panaszkodott. — A fiam Szegedre jár középiskolába, és rendszeresen küldi a kötelező és az ajánlott könyvek jegyzékét, de nem kapni az elsős gimnazistáknak kötelező olvasmányként előírt könyvék java részét. Ide is bejöttem, mert neves irodalmi emlékhely, hátha van Petőfi-kötet. Hiába kerestem, a 112 vers falujában sincs. — A vaskútiak hol vásárolják az olvasnivalót? — A helyi vas-műszaki boltban. Ha szakkönyv kell az üzemgazdász munkához, írok a kiadónak ... A következő vásárló Strunfeld Józsefné. Helybeli. Az unokáinak válogat. Mesekönyveket és kifestőt vásárol. — Igazán nem panaszkodhatunk ;~ftí "is,és a vas. boltban, js szép választék várja a' bétffisZérfehőkéh Azzal is dicsekedhetünk, hogy komoly irodalomnépszerűsítő munka folyik a faluban. Gyakran látogatnak hozzánk írók, költők, irodalomtörténészek. Itt van például a polcon az új Jókai Anna-kötet. Hát persze, hogy elviszik: nemrégen volt a könyv, tárban, egy hangulatos, sikeres találkozó az írónővel. Juhász József stílszerűen szétvágott doboztetőre jegyzi föl a „biblio-butik” adminisztrációját. Így könnyebben tud tájékozódni. — Szeretik az emberek a sorozatokat. De van olyan is — nem is egy —, aki egyenesen falja az olvasnivalót — ahogy mondani szokás. A Pálfyék, a Borbélyék és a Tompaiék portáján már egy cserekönyvtárat is lehetne nyitni, annyit vásároltak. A faluban egyre kedveltebbek a regények. Pezsgős rekeszek között Az Izsáki Állami Gazdaság agárdi telepi pincészetéhez a helyi áfész könyvesboltjából irányítottak. A bejáratnál nagy volt a forgalom. Félve közeledtem a portához. - Kidobnak — gondoltam —, ha én most, a szüret kellős közepén könyvbizományost keresek itt. Szerencsére tévedtem: a „köny- veslányok”, Balogh Irén és Varga Györgyi pincemunkások jól ismert, megbecsült dolgozói az óriási üzemmlé fejlődött pezsgőgyárnak. Mindkettőjüknek a szőlőátvételnél vannak fontos .feladatai. Ennek ellenére naponta többször is elhívják őket a vásárlók. — Tulajdonképpen a gazdaság KISZ-szervezeté. nek javaslatára kezdtük el az olvasnivaló népszerűsítését — kezdte Balogh Irén. — IJálunk dolgozik a helyi könyvesbolt vezetőjének a fia, így nem volt nehéz bizalmat kapnunk az árusításhoz. — Kik vásárolnak itt? —Y Kétmuszakos az üzem. A munkából hazatérő dolgozók fáradtak, amikor hazaérnek. Nem indulnak útra, hogy fölkeressék a központi boltot. Itt ebédidőben, vagy amíg a szállítójárműre várnak, szívesen belelapoznak egy-egy új kiadványba. És ha megtetszik, meg is vásárolják. — Persze, az sem mindegy — vette át a szót Varga Györgyi —, hogy mi ismerünk mindenkit. Tudjuk, hogy kinek mit ajánljunk, és az sem ritka, hogy „hozamra” adjuk oda a könyveket... Fizessenek fizetésikor. — Mit ,kapnak mindezért az áfésztől? — Eddig körülbelül negyvenezer forint értékű árut adtunk el; Tíz százalék a jutalék, de ezt a pénzt mi mindig könyvre költjük. — Mikor van a főszezon? — Általában karácsony és húsvét előtt. A törzsvevők persze rendszeresen itt vásárolnak még mindent. Vagyis máskor sem lehet ok panaszra, megy a bolt... • A Sandokán-kép a legfiatalabbakat csalogatja Szűcs néni könyvekkel teli ablakához. r >«. • A szőnyegek, cipők, szoknyák mellett jól megférnek a könyvek is a szalkszentmártoni textilboltban. Busszal a tanyára A Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ mozgóbolt-járatá- val, Lévai Mátyással reggeltől délig jártuk a Kiskőrös környéki tanyavilágot. Felső- és Közép-Cebe, Bácsi-tanya, Kullér, csengődi és soltsizentimrei tanyák, volt az útirány. Megfigyelhettem, a könyvárus munkáját. Egy biztos: sok múlik rajta. A tej, kenyér, liszt, só mellé — melyeket nem kell kínálni — odahelyez egyet-egyet a gutenbergi örökségből is. És fogynak a polcról a regények, a kertészeti ismeretterjesztő és egészségügyi tájékoztató könyvek. Pénteken délelőtt húsz kötet talált gazdára a megállóknál. — Az lenne jó — mondja a megbízott boltvezető —, ha úgy mint más cikknél, a vásárlók megmondanák, hogy mi a kívánságuk, milyen történeteket, verseket szeretnének végigtanulpiányozni a tél folyamán. Mert nagybolti választékot képtelen vagyok bezsúfolni a buszba. Persze, nem panaszkodhatok a vevőimre. Még nincs itt az olvasás ideje a tanyákon. Javában tart a betakarítás, törik a kukoricát, szüretelnek... Majd amikor már a pincék mélyén erjed a must,- és a dermedt földben kicsorbul az eke vagy az ásó, nagyobb lesz a vásárlókedv ... Sok idős ember mondja, hogy a tévétől megfájdul a feje, de a jó regények elszórakozta tják< • Reggel nyolctól este nyolcig Amikor Dunaegyháza egyik legismertebb lakójánál, a helyi könyvbizományosnál, özvegy Szűcs Istvánnénál vendégeskedtem, az jutott eszembe: írni fogok az írószövetség titkárságára, és kérem, hogy fogjanak össze a szerzők, jöjjenek el ebbe a kétezer lakosú Duna-parti falucskába és köszöntsék föl, ajándékozzák meg hűséges, lelkes partnerüket. Szűcs néni hatvankilenc éves; bottal jár és nagyothall. Harmincéves könyvterjesztő munkájával rászolgált a Kiváló Népművelő címre is. ő a lakását adta át a kultúrának. De- nemcsak azt, minden, napját, minden percét — az egész életét. A ház udvarra néző ablakai teli vannak könyvvel; de zsúfolásig tele velük minden bútor, a stelá. zsitól a sublótig... — Tudja — kezdte vallomását —, régen, amikor még a férjem élt,, ez a ház volt a községi posta is. Így jött az ötlet: ha oly. sokan megfordulnak nálunk, bizonyosan néhány könyvet is el tudunk majd adni. A posta megengedte, s azó tg a dunavecsei áfész szolgálatában állok. Csak dicsérhetem őket: remek az ellátás. A szokott „muníción” túl, ha valaki kér mást is, gyorsan írok Vecsére, és a boltvezető, Hadik Ferencné kiküldi valamelyik ott dolgozó kislánytól. — Kik járnak ide? — Az egész falu! Látta biztosan a ház ablakában azt a nagy Sandokán-képet. Azt azért tettem oda, hogy a gyerekek is ideszokjanak. Évente százezer forint értékű könyvet adok el. Persze ehhez az kell, hogy mindig nyitva legyen a bolt. Ide jöhet bárki reggel nyolctól este nyolcig. Egyezményes jeleink vannak a vevőkkel. Ha ég a lámpa a verandán, jöhetnek, mert a konyhában vagyok még. Ugyanígy, ha nincs betéve a spaletta, a nagyszobában fogadom a vevőket. Aztán itt van a levelezésünk is. mindig kiírom az ajtóra, hogy „a szemben levő házba mentem”, vagy, hogy „lent a kertben szedem a zöldbabot”, mert nem szeretek elengedni senkit könyv nélkül, ha .már volt olyan kedves, hogy felkeresett. Tudja, csak az a baj, hogy nem nagyon szomszédolhatok, mert ugye, az egyik ember utánam jön, a másik már nem ... — Mit olvasnak a dunaegyháziak? I . — Mindenfélét. Szeretik a verset és a régi magyar remekírókat. A maiak közül Moldovát, Szil. vásit, meg Berkesit kedvelik legtöbben. — Vannak „törzsvendégei"? — Hát persze... Nézze, több kötetes adminiszt. rációt vezetek, hogy hitelre is vásárolhassanak. Eddig hét részletfizetéses tömböm telt be. Régen, a trombózis előtt szatyrokkal jártam a falut. Házihoz vittem az olvasnivalót, és ott írtam össze a sorozatok előfizetőit. Sajnos, ez már nem megy. Leveleket írok, de ez is mégteszi... — Hogy llátja: hálás dolog .könyvterjesztéssel foglalkozni? — Én pedagógus szerettem volna lenni, de nem sikerült. Így másfajta kultúraterjesztő lettem, és örömmel vállaltam ezt is. Szerintem megéri. No, nem azért a néhány száz forintért. Inkább azért, mert ha visszagondolok, bizonyságát látom annak: én is tettem valamit, hogy a dunaegyházi gyerekek megszeressék az olvasást, és a felnőttek is közelebb kerüljenek a betűkhöz. És hát sok figyelmességet kapok a vevőktől. Egyszer a boltban mondom a Duvacsi Palinak: tudod-e, hogy lehet kevés helyen sok paradicsomot termelni? — Nem tudom — felelte. — No. gyere csak, adok egy könyvet, abban le van írva. Jött' is hamarosan, elvitte a könyvet, aztán a nyáron hozta a kóstolót. Szóval csak szépet mondhatok én magának ... Farkas P. József 1984. október 24. • PETŐFI NÉPE * 5 Személyiségfejlesztés az iskolákban „Le kell vezetni a demográfiai hullámot”. Nem éppen a legszebb magyarsággal fogalmazott egy általános iskola igazgatója, de kétségtelenül a lényeget mondotta ki azon a tanévnyitó értekezleten, amelyen egy óra erejéig vendége lehettem riportanyag gyűjtése okán. Az ötvenkilenc tagú testület semmilyen vitába sem bocsájtkozott. Azon töprengtek inkább, vajon a felduzzadt alsótagozatos létszámnak honnan szerezzenek újabb húsz ebédet, s legalább még egy napközis nevelőt, mert két fiatal tanítónő a jövő év elejétől gyermekgondozási segélyre megy. Az országos statisztikáról itt nem esett szó. Pedig érdemes elidőzni kicsit annak a bizonyos „hullámnak” néhány adatánál... 1975-ben született hazánkban a legtöbb gyermek, összesen több mint 180 ezer. A jelzett év előtti és utáni három—három esztendő is kiugró születési adatokkal jelentkezett. Az iskola nyelvére fordítva mindez azt jelenti: egészen ennek az évtizednek a végéig tart az általános iskolákban a nagylétszámú évfolyamok oktatása. Azaz nem két párhuzamos osztály, hanem a legtöbb helyen négy, sőt hat tanul egymás mellett egyazon évjáratból. Majd a folyamat jellegéből adódóan már ebben az évtizedben átcsap a hullám a középiskolákba. A felsőoktatás a nagylétszámú korosztályok jelentkezését első ízben a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején érzékeli. Nem kerülhetnek hátrányba Ez idő alatt roppant sok gonddal kell megbirkózniuk a különböző oktatási intézményeknek. Ugyanakkor érvényesülnie kell annak az elvnek is, hogy a nagylétszámú gyermeki, fiatal korosztályok (amelyeknek örül társadat _ műnk, s amelyek az ország későbbi munkaerő-utánpótlását, . nagy értékét jelentik). nem kerülhetnek hátrányba a demográfiai apály idején született, szerényebb létszámú korosztályokhoz képest. Olyan képzést kell kapniuk, amely magába ötvözi a kor minden reális követelményét a személyiségformálás tekintetében is. Azt írta a minap a Magyar Tudományos Akadémia műszaki tudományokban élvonalbeli tagja e témájú cikkében: „Értelmetlen egyfajta ..örök” műveltségről beszélni. Az emberi környezet időben és térben változik, s ennek megfelelően ... változik a műveltség is ... Az ember élete, életminősége függ attól, hogy mennyire érzékenyen reagál és mennyire dinamikusan követi környezetének változásait. Ebbe a környezetbe beletartozik a technikai kömvezet változása is ...” Tovább fejtegetve, magunk szintién, a gondolatmenetet: az iskolai nevelésre nem kisebb feladat hárul, mint hogv a lehető legsokoldalúbb kéozettséget adja —, de legalább is próbálja meg nyújtani alsó. és középfokon is. Oktatási centrumok A pedagógia legfrissebb megfigyelései megegyeznek abban, hogy az iskolának, tanítási funkcióján túl, a személyiség fejlődésére a korábbinál több oldalú hatást kell gyakorolnia. Nagyon egyszerű példával kezdve a sort: aligha lehetett volna, mondjuk ötven évvel ezelőtt, az akkori elemi népiskolában bebizonyítani, hogy a korszerű testnevelés tanításához az úszásoktatás is hozzátartozik... Tovább lépve: több megyében működik ma már i olyan oktatási kombinát, kultúrház-sportcsar- nok-iskola együttes, amelyben valóra váltható, megteremthető a személyiségfejlesztés sokoldalúságának, sokarcú- ságának modellje. Tehát az a képzési együttes, amelynek eredménye: a könyvtári búvárkodásban is otthonos, egy s más sportban járatos, magát a közösségi életben jól feltaláló diákgyerek. Lehetne arról is szólni, hogy a kézügyesség kifejlesztése, bizonyos sajátos, néhol már a tehetség szintjét súroló képességek kibontakoztatása úgyszintén fellelhető ezekben az oktatási centrumokban: szakkörökben, tanfolyamokban, műhelyekben, á rajzolással, festéssel, fényképezéssel, vagy akár a kézimunkázással. S ha hozzátesszük ehhez, hogy hetvennél több ilyen oktatási centrum működik már szerte az országban, kisebbek, nagyobbak, nem egyforma szervezettséggel, de azonos célokkal és pedagógiai indítékokkal —, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy a modern kor személyiségnevelésének útján már megtettünk néhány lépést. A képességek kibontakoztatása A nagylétszámú ’ korosztályok képzése, a demográfiai hullám levezetése természetesen sok köznapi tennivalót követel manapság a lakótelepi, nagyobb városi iskolákban. Tény az is, hogy a személyiségfejlesztés kívánatos és elengedhetetlen pedagógiai útja sok helyütt most még sokkal inkább óhaj és későbbi célkitűzés, mint reális, jelenleg is megoldható feladat. De fokozatosan megtehető, a későbbiekben pedig általános követelményként jelentkező lépésekről van szó. S a kilencvenes évek oktatásában, intézményeiben, alsó fokon csakúgy, mint a középiskolai oktatásban feltétlenül a mainál jobban érvényesülhetnek a személyiségfejlesztés jegyeinek kibontását szolgáló módszerek. A reformáló folyamat, az oktatásfejlesztési koncepció, amelyről — elemzések, viták formájában — manapság igen sok szó esik a tantestületekben, megvalósítása során a képességek teljesebb kibontását is célul tűzi ki. Eszközként pedig a személyiségformálás mainál árnyaltabb, gazdagabb módszerei kínálkoznak. Várkonyi Margit KÉPERNYŐ Nemzetközi írótalálkozó SZÓFIA „A béke — bolygónk reménysége” címmel kedden nemzetközi írótalálkozó kezdődött Szófiában. A háromnapos fórum több mint 180 író, költő és irodalmár részvevője véleménycserét folytat a i béke és az irodalom kapcsolatáról és szekcióüléseken vitatja meg a regényírás, a költészet, a műfordítás és a könyvkiadás időszerű kérdéseit. A helsinki záróokmány aláírása óta immáron ötödször rendeznek nemzetközi írótalálkozót. A szófiai tanácskozáson részt vesz a Magyar írók Szövetségének küldöttsége is, Hubay Miklós elnök vezetésével. A kétnyelvű oktatás évfordulója Szlovéniában BELGRAD Szlovéniában, Pártosfalván vasárnap megünnepelték a Muravidéki kétnyelvű oktatás 25 éves fennállását. Ebben az etnikailag vegyes közösségben, ahol magyar nemzetiségűek is élnek, negyed százada az általános iskolákban megszervezték a kétnyelvű oktatást. Muraszombat 'és Lendva községekben ma 1646 diák tanul ilyen iskolákban. Az oktatás színvonalára jellemző, hogy a diákok 93 százaléka az általános iskola befejezése után eredményesen folytatja tanulmányait. Az ünnepségen beszédet mondott Franc Popit, a Szlovén Szocialista Köztársaság Elnökségének elnöke. Hangoztatta, hogy a szlovénok és magyarok nem egymás mellett élnek, hanem közösen alkotják a jobb jövőt, erősítik népeink testvériségét és egységét. Részt vett az ünnepségen Simon Pál belgrádi magyar nagykövet is. Szaldó(?) A televízió új gazdaságpolitikai folyóiratának a címe sem tetszik. Csak találgatja a nézők többsége, hogy mit is jeűiant, pedig a jelek szerint éppen a közgazdaságban járatlanok millióihoz kíván szólni. Nyiüván azért beszélnek arról, amiről az emberek beszélnek. Az iskoláztatási költségekről például. Mennyire igazuk van: bizony pénzbe kerül nálunk a tanulás, nem is kevésbe. Különösen a nem egyetemi, főiskolai székhelyen élő családok fizetnek sokat az albérletért, a menzáért (ha hozzájut a gyerek) vagy az előfizetéses menüért. (Míg a nyolc általános után szakmát tanuló, s munkába álló jó esetiben autót is szerezhet húszegynéhány évesen, a felsőfokú diplomára vágyó kéf- három autó árával apasztja a családi pénztárcát. Erről nem ■szóit a riport, de ez is hozzá- tartoziW a témához.) Már az általános iskola sem olcsó mulatság. Ideje azt is kimondanunk : hazánkban tandíjmentességről szólhatunk. (Ez sem kis vívmány!) Magunkat csapjuk be, hia ingyenes oktatásról beszélünk, több államban —' elhangzott a riportban — a diákokat díjmentesen ellátják a szükséges taneszközökkel. Újabban mind gyakrabban hivatkoznak arra különböző fórumokon, hogy mi mibe kerül az államnak, az adott vállalatnak, intézménynek. Érvényesüljön a közgazdasági szemlélet az egyén, „hivatalosan” az állampolgár oldaláról is. Így látható tisztán: mi mibe kerül valójában, mit mutat a tartozik és a követel oldal. És még inkább az: miért kerül valami annyiba, amennyibe. Szükségszerűek a kimutatott költségek? Ja nyomon indult az oknyomozás : ki fizesse a taníttatás költségeit? A szülők vagy a kormányzat, t ha úgy tetszik az állam, ami persze a szülők összessége is. A műsorvezető és valamennyi felkért véleménynyilvánító megkerülte a fő kérdéseket. Nevezetesen: az áremelkedések miatt bizonyos rétegek vállalni tudják-e a családi háztartás egyensúlyának megbillenése nélkül a főként őszeleji iskolai kiadásokat. Miként szüntethetnők meg vagy legalább enyhíthetnénk a csak fizetésből élő szülőik gondjait? Továbbá: érdemes-e célként kitűzni az ingyenes tanszerellátást? Olcsó fogás volt a • műsorszerkesztők részéről, hogy a bajokat az oktatásügy nyakába varrták! Azt sugallták: ha a minisztérium erélyesebb volna, akkor megakadályozná, hogy — például — a szemléltetésre sokat adó tanár külön vázlatfüzetet is előírjon, kartácsa a jobb áttekinthetőség érdekében hat színes iránt is hozasson tanítványaival'. Az oktatás lebecsülését. a Pedagógus önállóságának csonkítását jelenti az ilyen legfeljebb né- hányezáz forintos „megtakarítással” kecsegtető szigor. A számomra is rokonszenves Ferencváros szurkolóinak nyilván fáj, hogy a pécsi Mészáros nem szerződött hozzájuk, mivel csak 800.ezer forintot fizethetett volna érte a fővárosi csapat, noha nekik ennél többet is megért volna a válogatott játékos, és pénzük is van. Jól eladták Nyilasit, de a bevételt képtelenek hazai játékosvásárlásra fordítani. Valós probléma, de megoldásához csak szubjektív, felszínes, elfogult, a kérdést tovább ködösítő ötleteket soroltak a fölszólalók. Magam is sokallom a fociból többnyire jól élők számát (mikor hozzák nyilvánosságra, hogy hány módszertani előadó, szakosztályvezető. tanácsadó ül sportegyesületi íróasztaloknál?), de azért a legjobbaktól nem irigylem a legjobb hónapjaikban megkereshető jövedelmet, ha ezt a teljesítmény indokolja. Az sem vezet célra, ha a Szaldó (is) fővárosi érdekek szószólójaként lép föl. A jól ismert Honvéd-, Csepel-, Volán-ügy' után, amikor a jobb érvényesülés reményében hússzor annyi vidéki tehetség költözik (csábnű) a fővárosba, mint a metropolisból vidékre, miért maradhatott válasz nélkül a képernyőről elhangzó, a vidéki egyesületeket meggyanúsító kijelentés. Akkor dicsérhetném fönntartások nélkül a Szaldó első számát, ha ezeket és más érveket a közreműködők mondták volna el, ha körültekintőbbben válogatták volna a megszólaltatot- takat, ha az ügyek bonyolultságának a megértését a mérlegelés. az elemzés felelősségének a szükségességét sugallják a riportok. Féligazságokkal, kihán- tolatlán „fölvetésekkel”, közhe— - lyekkel, esetlegességekkel aligha kerül egyensúlyba az a tévés Szaldó. Heltai Nándor
