Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-21 / 248. szám

Egy gazdag írói életpálya

Déry Tibor 1894. október 18-án született Budapesten. Hosszú és gazdag írói pályáját — 83 éves korában', 1977 augusztusában halt meg — végig nyugtalanság, kísér letézőkedv, lendület és remény- vesztés, fáradhatatlan igazságkeresés jellemezte. Ha azt mondjuk, hogy hányatott életútja volt, keveset mondunk. Gazdag, nagypolgári családból származott, de kisgyermekkorában csonttuberkulózist kapott, többször megoperálták, hosszú évekig feküdt vele. Első megjelent írása, Lía című kisregénye az Érdekes Újság pályázatára készült, de a Nyugatban jelent meg 1917-toen. Osvát megérezte 'benne a kivételes tehetséget, amit — hogy hűek legyünk Déiry iróniájához, — az is bizonyít, hogy rögtön bíróság elé állítják, a kisregény erkölcstelenségéért. Az első világháború vége felé járunk. Déry egyre inkább balra sodródik, sztrájkot szervez, belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába, majd a Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja lesz. Szükségszerűen emigrációs évek következnek életében, és ezekben az években lesz íróvá.

Az emigrációban íródnak első jelentős művei, az : Országúton című regény, az Öriáscsecsemő című drámája, ekkor írja a Szemtől szembe című művét is. Közben 1927-ben hazatér Pestre, de aztán 1934- ig megint Európa vándora. És noha az író fiatalkori írásait „tűrhetetlenül rossz” műveknek nevezi, ezek, különösen a novellák, világirodalmi jelentőségűek, és egy olyan expresszionista stílusvilággal gazdagítják a huszadik századi magyar irodalmat, amely eleddig ismeretlen' volt. Illyés Gyula szerint Déry ekkor „majdnem absztrakt prózát írt”.

S ez különösen a drámáiban vált karakterisztikussá. Déry összesen hat színdarabot írt, ebből három, A tanúk, a Tükör és az Itthon rokontémájánál fogva akár trilógiának is felfogható. Déry drámai hősei az igazság képviseletében, szembeszegülnek egy gonosz hatalommal, egy olyannal, amely a hatalma alatt lévő embereket torzzá teszi, olyanokká, akik ahelyett, hogy harcolnának, szemüket, fülükét, orrukat becsukva védekeznek lelkiismeretük ellen. Ezért ezeknek a műveknek a hősei — tehát a 30—40-es években írt novellák és drámák figurád — leginkább az öngyilkossággal védekeznek a valósággal szemben.

Az első nagylélegzetű munkájában, a Befejezetlen mondatban is megtaláljuk ezt a motívumot, hiszen. a .főhős, Parczen Nagy Lőrinc édesapja, mikor már nem tud kitérni a valóság elől, egy revolvergolyóval tesz pontot az életére. Tulajdonképpen saját életútja nyomán azt írja meg, hogyan jut el egy nagypolgári környezetből származó fiatalember a munkásosztályhoz, a munkásmozgalomhoz. Sokat foglalkoztatta mindig a valahová tartozás kérdése, és ez nem egyszerűen útkeresés, hanem az írói program keresése is.

Déry hatalmas életművet hagyott maga után, és ez az életmű a háborús évek illegális tevékenysége, a bujkálás után. teljesedett ki igazán. 1945-ben megjelenik végre a Szemtől szembe, 1948-ban az elsők között Kossuth-díjat kap. Lendületes alkotói évek következnének — bemutatják Tükör című drámáját, és elkezd dolgozni a Felelet című regényén. De 1951-ben kitör egy vita a Fehér pillangó című elbeszélése körül, s ez már előrevetíti azt a másik vitát, vagy inkább megbélyegzést, amely a korszak jelképe lett, és amely a Felelet második kötetének megjelenése után törte meg az alkotó lendületét. Kiváló riport-novellákat ír még ezután is, például a Simon Menyhért születését 1953-ban,

(Tóth István felvétele)

1954-ben mutatják be a Talpsimogató című drámáját, de leginkább fordít. Ezután születik meg a G. A. úr X-ben című regénye, és a Bécs, 1934 című drámája.

Az író legfőbb feladatát — mint a problémák megragadásának első lépcsőfokát — a társadalom kérdéseinek őszinte és szenvedélyes felvetésében látja továbbra is. Azt mondja erről: „Az író nyugodt lelkiismeretied foglaikoáhatik akár egy egész életén át egy dorozsmai tanyaház élettanával, ha tudatában van azoknak a kérdéseknek, amelyek a tanyát közelről és távolról körülveszik. Válaszról nem neki kell gondoskodnia. \Nem is tudhat — ne becsüljük túl magunkat! —, de alakjainak megbízásából az a megtisztelő feladat hárul rá, hogy nevűikben segítségért folyamodhatok a társadalomhoz”.

Ezután még jelentős művek következnek. A Kiközösítő, az Ítélet nincs, ez nagy port felvert önéletrajzi regény, a Képzelt riport... és a Napok hordaléka, amelyben Déry bebizonyította, hogy nincs olyan jelentéktelennek látszó mozzanata a hétköznapoknak, amelyeket ő nem tud érdekessé emelni, nem tud az olvasó számára „láthatóvá” tenni. Déry nem egyszerűen nagy magyar író, hanem minden ellentmondása ellenére a szocialista magyar társadalom írója. Nehéz és bonyolult időkön ívelt át pályája, mint ahogy bonyolult egyéniség volt ő maga, aki gyakran rendhagyó módon, de mindig lelkiismerete szerint, makacs eltökéltséggel vizsgálta és kérdezte korát. Ha élne — mint ahogy él életműve — most len. e 90 éves.

Sz. M.

MŰHELYMUNKA

„A formák vezettek”

Az ország különböző pontjain felállított alkotásai fotókról kő. szőrinek vissza, műtermében kész és félig kész szobrok fából' és kőből, asztalán rajzok sokasága. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság ászokpincéjében. sorakozó csodálatos domborművekkel' díszített óriáshordók ugyancsak az ő tehetségét dicsérik. Vass Csaba szobrászművészről van szó. Az írás fölé azt is följegyezhetném, részlet egy kora délutániból estébe nyúló beszélgetésből.

— Az Olaszországban- töltött négy év után úgy érzem, kell még négy év, hogy a nyugalmi állapotomat visszanyerjem. Na. gyón nagy rakománnyal jöttem haza, s ha ekkora terhet elkezdek piszkálni, félő, hogy leborul. Most kezdek felszabadulni, a formák, a világok lassan egymásra találnak bennem. Jelenleg a Hosszúhegy: Állami Gazdaságnak dolgozom. Eddig tizenhárom hordóra faragtam domborművet. Először csak puszta dekorációról volt szó, de amit csináltam, sokkal több lett annál. Egyelőre nem futatta ki ma. gát a dolog, legalább tíz hordó, kell még, hogy kész legyen. Ezek a domborművel díszített hordók el tudják hitetni a bennük lévő borról, hogy az jó. Szeretném egyszer leírni, lerajzolni mindazt, ami egy-egy dombormű kapcsán — a tervezés fázisától egészen a faragás befejeztéig — lezajlik bennem, s a vázlatok sorában visszakereshető lenne az is, tér. ben és időben mi tükröződik bennük. A legjobban az izgat, miként terjedt el a neolitikus művészet a világban, leglényegesebb vonásai hogyan élnek tovább a későbbi kultúrákban. Gondolok itt például a díszítőelemekre. Már elkészült egy sorozat reneszánsz hordó, most a honfoglalás koriakat faragom, arcokkal, jellemekkel, figurális kompozíciókkal. A Rege a csodaszarvasról három hordón jelenik meg. A kép nem az Aranyköltemény hatására alakult ki bennem, hanem a formák — az indák között agancsával kifelé forduló szarvas és a leányalak — vezettek.

Ezen kívül más elképzeléseimet is_ szeretném itt megvalósítani. Tudnék rézkarcot, fanyomatot készíteni,, apró bronztárgyakat önteni, vagyis fel lehetne éleszteni az ősi technikákat. Érdekelnek a grafikai kísérjetek is. -Amióta egyre több a mesterséges fény és mozgás, nehéz a látványból kimosni a fölösleges részleteket. Meg kell tanulni tájékozódni a nagyváros fényáradata- ban, érzékeltetni a nüanszokat, az arc rezdüléseit. Sok minden foglalkoztat egyszerre. Van egy

félkész kis kőszobrom, amihez nyáron a hajósi alkotótelepen fogtam hozzá, de nem tudtam befejezni. Kuporgó nőt ábrázol, nagyon zár.t, egyszerű figura. Fa_ szobrot egyelőre nem faragok, elkeserít, amikor látom, hogy hagyják őket korhadni. Most legújabban azbesztpapírrá is dolgozom. Úgy tudom, előttem még ezzel nem próbálkozott senki. Olyan, mintha a meszelt falra, rajzolna az ember, olyan szűzfehér, és olyan jó a szívóképessége. Ebből tervezek egy sorozatot. A rajzolást egyébként természetes kiegészítő tevékenységnek érzem a szobrászat mellett.

Van egy régi vágyunk, itt, Érsekhalmán szeretnénk kialakítani egy értelmiségi, művésztalálkozóhelyet, ahol együtt tudnánk gondolkodni és dolgozni. Más-más műfajban alkotó emberek jöhetnének össze, lehetne sokszorosító grafikát, kerámiát csinálni, fotózni, vagy bármit. Már elég sok nívós művész kapcsolódik Hajóshoz, ez a művésztelep "a nyári tábor egész évre való kiterjesztése lenne. Ez a terv persze csak lelki szemeink előtt lebeg, meg kellene teremteni hozzá1 a feltételeket. Egyébként semmi egyéb kívánságom nincs, csak hagyjanak dolgozni, úgy ahogy tudok. Rengeteg időnek kell eltelnie az ötlettől a mű. megszületéséig.

Kormos Emese

SZŰCS MARIANN:

A lázadás

Berki meglódította a teli korsót. és egy hatalmas körívet rajzolt vele a többiek feje «fölött.

— Hát akkor igyunk... — ózzál kihörpintette a felvizezett sört. Zsebéből papírpénzt kotort elő. és az asztalra tette. Biccentett d petyhüdt arcú pincérlánynak és elviharzott. Hallotta, ahogy a többiek lehülyézik, meg papucsnak titulálják, de ügyet se vetett rájuk. Torka már nem égett a cementportól, a feje is kellemesen elzsibbadt, elég volt neki ezen az estén a négy korsó sör. Kilépve a füstös kocsmából, mélyet szippantott a friss tavaszi levegőből. Szapora léptekkel sietett haza. Kívánta az asszonyt. Hónapok óta, most először kívánta meg újra.

Amikor belépett a konyhába, ■csodálkozott, hogy nem ég a tűz a kályhában. Mi történt? Aggódva nyitott be a szobába. Felesége a fotelban ücsörgött, és egy képeslapot böngészett.

Semmi baj. A hideg konyha biztos tévedés, gondolta a férfi, majd odasomfordáit a fotelhoz, és megcsókolta az asszony nyakát,

— Pfuj, de büdös vagy!

— A haverokkal voltam — lohadt le Berki. — Tartoztam nekik egy runddal. Tudod, fogadtunk a..de nem érdekes.

— Mennyit ittál? — kérdezte az asszony, miközben lapozott

•egyet.

— Három korit. Illetve '■ négyet — ült a fot§l karfájára a férfi.

1'égre az asszony kelletlenül letette az újságol. Berki csak *erre várt. Vadul magához szorította.

— Olyan savanyú a leheleted! És olyan kocsmaszagod van! — lökte félre a-férfit.

— Mi oz isten van veled, mi?

— Semmi.

Berki az asszony pongyoláját gombolgatta. Végre a melléhez ’ért. de akár egy jégcsapot simogatott volna. Ernyedten húzta ■vissza a kezét.

Erre az asszony megkönnyebbülten felsóhajtott.

— Az éjjel álmodtam.

— Érdekes — mondta Berki, és az üvegek között matatott. — Tegnap még volt itthon egy fél üveg vodka. Hová lett?

— Ott van a kaszli mellett, a konyhában.

— Aha — bólintott. Berki, és kibattyogott az üvegért. — És mit álmodtál?

— Azt álmodtam, hogy megöltelek — mondta sziszegve az asszony.

— Mit mondtál? — kérdezte újra Berki, mert a vodka édesernyedt csobogásával foglalta el magát. — Szóval mit álmodtál?

— Megöltelek, édesem.

— Szép — nyalta meg a szája szélét Berki. — És milyen volt?

Az asszony szomorúan nézte a férfit. A vodka kesernyés illatától ifjra háborogni kezdett a gyomra.

— Jó volt.

Berki hamiskásan kacsintott a pohár fenekéről majd az asz- szony combját kezdte el simogatni.

— Ugyanilyen részegen jöttél haza.

— Nem az első eset, szívem, miért lenne másként egy álomban, he?

Az asszony helyeslőén bólintott.

Berki füle ekkorra már teljesen elzsibbadt. A nő combja között matatott.

— És, és? — lihegte.

— Nem bírtam tovább. Kiborultam. Undorított a savanyú' bűzöd. Undorított, hogy állandóan maxos vagy. Undorított, hogy lassan éhen döglünk. Undorított, hogy rád nem lehet építeni — pityeredéit el az asszony, majd szipogva folytatta: — Melletted minden bizonytalanná válik. Tönkreteszed az életünket! ■

— Ezt meg, hogy érted? — józanodon ki hirtelen Berki.

— Ez az! Ezt kérdezted akkor is. Miért megyünk mi tönkre? Hát nem veszed észre, hogy süllyed ez a rohadt hajó?! Lassan már kenyérre se lesz elég pénzünk. Már fütől-f&tól kölcsönkértem. Hónapról hónapra próbálom betömni a lyukakat. Az egyiknek gyorsan megadom a másiktól kért kölcsönpénzt. Ahogy a te szavaidnak, ígérgetéseidnek nincs hitele nálam, úgy, .nincs hitelem a barátainknál. Cö, barátainknál! Már mind eíkerül. Miért nem engeded,

hogy elmenjek dolgozni? Megőrülök itt a népy fal között! Megőrülök!

— Az első adandó alkalommal megdugnánal — mondta kivörösödő képpel Berki, és újra töltött magána . — Az én feleségem egy fc öknek se legyen a szajhája.

— Pontosan ezt válaszoltad.

— Az isten verje már meg ezt a rohadt életet! Én éjjel-nappal dolgozom rád. Hétvégeken meg ezt a kurva házat bütykölöm, vagy trógeri lók valamelyik hájfejnél! Te meg jössz ezzel a dumával! Te semmibe veszed az én marha munkámat, mi?

— Eszrev enném, ha nem vedelnéd el.

— Biztos, hogy van valakid! A hentes — csapott a homlokára Berki.

— Hát persze! Állandóan ott lógatja a redves nyelvét körülötted. Ott liheg a sarkadban. Nasasszonynak szólít! Hát mit akarsz? Én s nasasszonynak szólítsalak, netán?

Az asszony mereven nézett maga élé. Alig hallhatóan motyogta:

— Azért, mert emberi hangon beszélnek velem, az nem jelenti mindjárt azt is, hogy bedugnak az ágyba. Ne magadból indulj ki! Értsd meg. hogy hiányzik az emberi szó! Tőled úgyse kapok. Hazajössz, befalod a vacsorát, megiszod a sörödet, leülsz a tévé elé. aztán büfögsz. Én meg üljek némán, és várjam, hogy esetleg magadévá teszel. No persze, ha a részegséged ezt megengedi

Berki kiitta a maradék vodkát. .aztán végigdölt az ágyon. Két pofon, elég egy is talán, helyreigazítaná önagyságát, gondolta, de inkább nagyot nyelt.

— Mi a vacsora?

— Semmi.

— A szentségedet! Egész nap melőzok. keverem a szart, mert bedöglött a gépünk, és hazajövök, és meg minden. meleg, nő vesz körül. Ha már megnősül az ember, akkor legalább legyen valami öröme is. És akkor mi vár reá?! A felesége álmodozik, ahelyett, hogy zabát készítene!

Az asszony rezzenéstelenül ült, és bambán nézte a férfit.

— Igen, pontosan így mondtad.

— Mit? ült fel Berki.

— Almomban ugyanezt mondtad.

— És aztán? Mi volt még a

nasasszony álmában? He? Hófehér király jött, netán aranyszőrű királyfi?

— Semmi nem volt aztán. Semmit nem mondtál.

— Akkor lódulj, és csinálj valami kaját!

— Álmomban sem csináltam semmit.

— Hát akkor mi az úristent csináltál?

Az asszony elhomályosult szemekkel nézett a férfira

— Megfojtottalak.

Berki felröhögött.

— Engem, te?

Az asszony szeretett volna a férfi szemébe nézni. Szeretett volna belekapaszkodni a tekintetébe, de csak a cinikus röhögés szállt föl, mint valami ködpára. Tenyerébe temette óz arcát.

— A két puszta kezemmel fojtottalak meg. És nem is volt nehéz. Berki felült, és magához ölelte az asszonyt. Nagy tenyerében érezte, hogy a nő teste szétomlik.

,— Te, te kis boszorkány7 Hát mit nem tudsz te álmodni az uradról, mi?

Az asszony megsemmisült. Hagyta, hogy a férfi lomha mozdulatokkal lehúzza róla a pongyolát. Csak ne szólaljon meg! Csak most az egyszer ne! Gondolta és érezte, ahogy a férfi szívdobogása belekapaszkodik az övébe.

— Gyere, gyere, te kis ördög! — motyogta ájultan la Iférfi.

Az tasszony újra érezte a vodka undorító szagát. |Mi köze neki ehhez ia férfihez? fylit akar tölq? Sose volt hozzá köze. Sose hallgatta meg őt. jSose kérte a véleményét. XJjjai’ önkéntelenül végigzongoráztak a férfi■ izmos testén. Talán lehetne belőlünk valami! — suhant át egy pillanat. ra agyán a gondolat. Keze lassan felcsúszott a férfi nyakára. Érezte a vér lüktetését. Igen, az ütőere, ez az. Egy, {kettő, há ... Keze |ráfonódott a férfi nyakára. Egyre szorosabban.

Reggel, amikor felébredt, elhatározta, hogy vacsorára bablevest főz. Az torának lez a kedvenc étele.

A hentes teste, fehér köpenyén is áttünt, milyen izmost Az psz- szonyra, kacsintott, Viccelődött, miközben egy gyönyörű ,csülköt csomagolt be.

— Nasasszonynak, kezét i csókolom ... Egy gyönyörű csülköt!

SIMÁI MIHÁLY:

Közömbös műholdak között

Hol a délibáb lovasa?

Hol fiz aranyláng-orrlikú, horizont-rugó paripa s a szőrén hullámló fiú?

Lovagolt fejjel iefelé, sarkantyúi a zeniten.

Villámos haja, mint a szél söpört ia szökőár fölött..

' ‘"f Hol a nagyvérű paripa?

Hol az a nagyszívü fiú?

Meddig hagyja repülni a sok égi-földi háború?!

Hol a délibáb 'lovasa, hol az a vakmerő kölyök?

— melyik vesztébe rohan p f§§§|||||lj - közömbös műholdak között....?

MÁTYÁS FERENC:

Az ősz üzent

Jött egy fecskepár a víz fölött, a parton remegtek a fák, a szél egy levelet üldözött, száraz ágaikon citeráU.

Aztán egy csapat fecskefutár rótta az eget kémlelőn, — nyakamon összébbszorult a sál, s menekültem a szél elől. Belémnyilallt valami, a mész rakodott \le a csontomon, s jöttek a fecskék, most egy egész sereg, vitorlaszámyakon szállt, mint menekülő hajóraj, repülőflotta, sejtvén a gyászt, ez volt a végső nyári sóhaj, a virágok is álruhát öltöttek, s hol még tegnap tüzet raktak a jánosbogarak, — elhervadt a fű, az ősz üzent, vitték a fecskék a nyarat. Szárnyúikkal átdöfték szivemet, s mint egy alföldi tök, a tó elsárgult, s csónakos fejfa lett minden parthoz kötött hajó.

A fekete éjjel tücskei szétszórták hegedűjüket, — s jött a fecskekaraván, teli lett az ég velük, útrakelt tengerre kész csordájuk, fáradt árny motozott a Nap után, szívdobogásom velük áradt, s azóta temető a táj.