Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-03 / 232. szám

1984. október 3. • PETŐFI NÉPE • V

BÁCS-KISKUNBÓL INDU1

A restaurátor

Ma is fölvidulnak az idősebb mélykútiak és kör. nyékbeliek, ha Szvetlik Joachim nevét hallják.

Hajdani mulatságok öröme fényezi tekintetüket.

Kis zenekarával legalább ezer lakodalomban muzsikált. Megszámlálhatatlan szüreti bálon, farsangi vigasságon billegtette tangóharmonikáját, fújta a klarinétot. Évtizedek távolából is hallják citerájá- nak összetéveszthetetlen hangját.

Szinte minden hangszer engedelmesen szolgálta.

Ha van őstehetség, ajkkor a felvidéki faragómolnár ősök már bácskai illetőségű leszármazottjára illik ez a meghatározás.

Kiváló muzsikus lesz, így gondolta a környezete.

Remekelt a leventezenekarban, még a kisszállási hercegnő is kíváncsi volt játékára. Meghallgatta Kodály Zoltán és Vásárhelyi Zoltán. Erősen biztatták, de hiányzó érettségije miatt nem vették föl a főiskolára. "

Bizonyára jó zenész lett volna, c^e restaurátorként a legkiválóbbak között tartják számon.

— IAz iÁldott {Horváth /Lajos itanító úr :— sohasem bántott fcézzel, {pálcával — figyelt föl fúró-faragó hajlamomra. /Amikor az aranyvonat járta az országot, magam is kifaragtam a koronát, nem is sejtve, hogy {valamikor {szerepem lesz azonosításában. {Portrékat készítettem 'cseresznyemagból. {Tanulni ,akartam: Hiányos Iiskolai)végzettségem ellenére fölvettek az Iparművészeti iFőiskolára. Keményen megdolgoztam ja (diplomáért. Felsőfokú tanulmányaim közben esti gimnáziumba is jártam. ; \

Munkahelyén, az Iparművészeti Múzeum biztosítóberendezéseikkel, rácsokkal védett restaurátor- műhelyében beszélgetünk. A páncélszekrényben gyógyító tudományára váró műkincsek, többnyire a második világháborúban megsérült ötvöstárgyiak.

— Tudtommal Mihalik Sándor professzor, a magyar ötvösség jeles tudósa figyelt föl különleges adottságaira, találékonyságára, formaérzékére.

— így 'igaz. ßokat,köszönhetek neki, sokat (tanultam tőle, akárcsak ,Borsos [Miklóstól és IDobrovits Aladártól. Gyönyörű feladatokat kaptam, amióta ennek ia ,műhelynek a vezetésével {megbíztak, i

— Napestig beszélgethetnénk az itt újjászületett tárgyakról, a bravúros megoldásokról, de olvasóinkat bizonyára a koronával összefüggő amerikai küldetése érdekli elsősorban.

— Vidéken .voltam, amikor a fővárosba rendeltek. Éreztem: p 'koronával[kapcsolatos ügyben. íTudták .rólam, hogy hosszú ideje tanulmányoztam a

még itthon készített fényképét, a nemzeti ereklyével Ikapcsolatos 'irodalmat. |Indulás előtt |u telkemre kötötték: senkinek légy {szót .sem. Némely nyugati, reakciós emigráns ,körök veszettül tiltakoznának a korona hazahozatalának fl gondolata /ellen is. \Az'

' azonosítás Kovács [Éva (művészettörténészre és rám várt. Párizson át repültünk Washingtonba. A követségen Icsak ja .nagykövet és egy munkatársa jtudott jutazásunk céljáról. 'Velünk (is csak éjfélkor közölték teendőinket. Sohasem hallottam azelőtt IFort Knox nevét,,sejtelmem isem volt arról, hogy ott őrzik az USA aranytartalékát. A korona hollétéről végképp (nem tudtam.

— Gondolom nem volt könnyű a bejutás.

— Minket ,1természetesen vártak. Velünk tartott az Egyesült Államok pénzverdéjének az igazgatója, nélküle senki sem léphet a föld alatti termekbe. Bámulatos ,technikai |vívmányok teszik (lehetővé, hogy egy madár sem repülhet [el a kislétszámú őrség tudta nélkül )az erőd fölött. Az állítólag atombizto^ kincstár vezetője mindig közvetlen összeköttetésben van az jelnöki hivatallal. ,

— Mi volt az ön feladata?

— Az (engedélyezett Irövid idő alatt Kovács Évával meg kellett, .állapítanunk: valóban a magyar koronát przik-e (Fort Knoxban és azt, hogy [szállítható állapotban van-e memzeti ereklyénk. |Az őrök is meglepődtek, amikor az egyik helyiségben föX- nyitották.a koronát tartalmazó vasládát. Álmukban sem gondolták, hogy a Imagyar korona is \ott van. Természetesen fölkészülve vettem szemügyre a eöld lepel eltávolításával föltáruló remekművets Tudtam, hogy ihol ketl keresni a (minden kétséget el• A mélykúti családi házban (Tóth Sándor felv.)

oszlató bizonyítékokat. Azonnal láttam egy korábbi javítás csak szakembernek föltűnő nyomát. (Miután küldöttségünk kinyilvánította: Válóban ez a szemünk elől 1945-ben fiitűnt relikvia, (engedélyezték alaposabb tanulmányozását, j ■

— Mikor, honnan került az önálló magyar államiság évszázados jelképe a tengerentúlra?

— Az országpusztító Szálasi parancsára Valószínűleg 1945. március (28-án szállították Ausztriába egy ponyvás Hangya teherautón. (Május 6-án Salzburg közelében egy benzineshordóban elásták. ' Az eredeti vasládában i— ennek kulcsait Gömbös százados elrejtette — csak a koronázási kard maradt. Az amerikai /tiszttel persze keresték a koronát. Végül la koronaőrzéssel megbízott ezredes , elárulta, hogy hová rejtették az elrabolt ereklyéket. 1945 nyarán piszkosan került elő — mint ez Ruffy Péter szép könyvében is olvasható — a korona, a jogar és az országalma, jElőbb az amerikai hadsereg európai főhadiszállásán őrizték, majd Amerikába szállították jogos tulajdonunkat. 1977. ;december 16-án jelent meg la (magyar—amerikai közös közlemény a korona visszaadásáról. 5

— Milyen állapotban találták nemzeti kincsünket?

— Meglepően jó állapotban. {Leírhatatlan f érzés volt, amikor .— az ,engedélyezett helyen — megérinthettem la koronát. (Mindössze 2—3 gyöngy lazult meg la hányattatásban. ■

— Meghívták a hivatalos parlamenti ünnepségre?

— Tagja voltam a bizottságnak. Én helyeztem pl a koronát a ,kijelölt idíszhelyre. •

— Mivel foglalkozik mostanában?

— Sajnos, betegségem erősen megkínzott. Többször műtötték. |Le /kellett (mondanom (megtisztelő és anyagilag is előnyös ^nyugati megbízatásokat is. Na- gyon-nagyon szeretném befejezni a híres ' iLoson- czy-kancsó és -tál restaurálását. Értéke szinte felbecsülhetetlen, |a munka nehézségei (szinte elmond- hatatlanok. Megmutatom.

Megrokkantan, az óvóhelyre becsapódó bomba légnyomásától összevissza hajlítgatva is csodálatos ötvösművészetünk leghíresebb remeke. Az 1548-ban, Képíró Ferenc mester műhelyében készült boros- kancsót gótikus ízlésű levélkoszorú díszíti. Különböző állatok serege pompázik a műtárgyon. A kiöntő cső — például — négylábú sárkány, amelynek pikkelyes testéből két szárny tapad a kancsóra, alsó karmai fölött egy hidegen vörösre zománcozott apró rák, karmában Lasonczy-címer. Mögötte almát falatozó mókus, nyakán és orrán béka és légy ül... Nem sokáig örülhetett egykori tulajdonosa, I. Ferenc Ferdinánd főpohárnokmestere az egy méter magas, drágakövekkel ékesített kancsónak, és a 80 centiméter átmérőjű dísztállnak, mert felesége, Báthori Klára az udvari íródeákkal, szeretőjével közösen meggyilkolta. Az EsZtenházyak birtokába került nemzeti kincsünk. Buda osromakor kapott — sokáig helyrelhozhatatlannak véli — sebeket. Szvetlik Joachimra merték rábízni illetékes vezetőink a restaurálását.

— Sok sikert, jó egészséget kívánok a megbízatásihoz és búcsúzóul azt kérdem, hogy hazailátogat- hat-e időnként szülőfalujába.

— Amikor (csak '.tehetem, sietek haza. Jó •barátaim élnek ott, és /egy kis (műhelyt is berendeztem magamnak. Mindig felfrissülve, jobb erőben térek vissza a fővárosba. Ma '■is (mélykútinak érzem magam. • Heltai Nándor

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

Hagyományőrzés a gyakorlatban

A község felszabadulásának közelgő 40. évfordulója alkalmából, a tanévnyitó napján csomagot hozott a posta a csávolyi iskolának. A feladó Máté bácsi, tiszteletbeli úttörő. Az az ember, aki elsőnek fogadta a községiben a felszabadító vörös hadsereg katonáit negyven évvel ezelőtt, pontosabban 1944. október 19-én, délelőtt. ‘

E jubileumi nap méltó ünneplésére készül a község apraja és nagyja. Ekkor emlékezünk és emlékeztetünk a negyven évvel előtti eseményekre. Egyébként ezen az őszön több napos rendezvénysorozattal ünnepeljük meg a község újratelepítésének 250. évfordulóját is.

Mi volt a csomagban? Nagyon

értékes kőzetgyűjtemény. Csá- voly település egykori téglagyári gödreiből előkerült muzeális értékű leletek, cserépmaradványok, továbbá az 1944—45-ös évből származó korabeli dokumentumok, újságok és fotók. Akkor nem lehetett újságra előfizetni.

A kőzetgyűjteményt máris birtokba vette a szaktanár, és megtöltötte ajándékkal a földrajzi szakterem egyik szekrényét. A többi lelétet pedig az iskolában elhelyezett „falumúzeumunk” vitrinjeibe tettük el, a többi dokumentummal együtt, megjelölve az adományozó nevével. A honismereti szakkörünkben ezeket jól tudjuk majd- hasznosítani. Szű- kebb pátriánk jubileumi emlék- kiállításán bemutatjuk ezeket a

tárgyi emlékeket is az érdeklődőknek.

Ezúton is köszönjük Keszthelyi Máténak, az egykori csávolyi pártalapítónak értékes ajándékát. 1949 óta Budapesten él. mint kifogyhatatlan energiájú nyugdíjas újságíró, de falujával állandó kapcsolatban van. Így vá- .lik az ő szorgos gyűjtőmunkájának eredménye közkinccsé és emlékké. Ezt az alkalmat ragadjuk meg arra is, hogy a csávolyi tanulók, szülők, a nevelőtestület és a község vezetése nevében elsőként köszöntjük őt a tizedik évtized küszöbén, a közelgő 90. szü- letésenapján.

Mándics Mihály Apáczai-díjas tanár, iskolaigazgató, Csávoly

KÉPERNYŐ

Szegedi beszélgetések

Hányán kapcsolhattak át a kettes műsorra kedden este? Nagyon kevesen! A megszokás, a kíváncsiság Az Onedin családhoz vonzotta az embereket. Sokan nézték a Tv-híradót, a Stúdió ’84 is kedvelt magazin: az úgynevezett „műsarfcömyezet” is a Szegedi beszélgetések ellen dolgozott. Szóvá tettem már, hogy a lehető legrosszabb időben kerül képernyőre a Pavlovits Miklós szerkesztő által kezdeményezett közérdekű sorozat. Mivel a műsorszerkesztőség elzárkózik a Szegedi beszélgetések ismétlésétől, korábbi javaslatomat 'ismétlem: tegyék lehetővé, hogy a sorozatok kedvelői közül az — esetünkben — a falusi építészet iránt érdeklődők is meghallgathassák az eszmecserét.

Nem bántam meg, hogy kimaradtam James Onedin újabb kalandjaiból, mert jól tájékozott, hivatalból és egyéni hajlamból a falusi építkezésekkel régóta foglalkozó embereket szólaltattak meg. Lehetett volna célratörőbb a vita, de így is hiteles kép alakult ki a mai falu arculatáról, az épít- tetőket befolyásoló > körülményekről. Erősebb, jobban válogatott és az elhangzó szöveghez jobban illeszkedő, a lényeget szemléletesen kiemelő képek, képsorok hasznára váltak volna a TóVhSzöllős András által 'rendezett Szegedi beszélgetéseknek, amelyre ezúttal Borbély Lajos főépítészt hívták meg Bács-Kis- kuníból.

Vitray Tamás a tőle megszokott nagyvonalúsággal és stílusérzékkel tudósított a Magyar Állami Operaház jubileumi ünnepségéről, a felújított épületről. Horváth Ádám rendező is mértéktartóan irányította a közvetítést, amely remélhetően új híveket szerzett

az operának. Csak azt nem értjük teljesen, hogy miért nem említették: államunk vezetői is részt vettek a jelképes avatáson. Tudnivaló: nálunk szerencsére nem közügy, hogy a miniszterek, párt- vezetők mikor mennek színházba, moziba, sportrendezvényre. Ilyen ünnepségen azonban állásfoglalás-részvételük, kifejezik: a százéves Opera ügye össznemzeti állami ügy. A képernyők előtt ülő nézők keresték vezetőinket a földszintről, a páholyokról közvetített képsorokban, de csak a távirati iroda közleményéből értesülhettek jelenlétükről.

Mozifilmekről a legritkábban esik szó e rovatban. A Bo Wider- berg-sorozatban vetített Adalen 3d feltehetően sokaknak tetteit. A svéd munkásmozgalom egy következményeiben fontosnak bizonyult epizódját dolgozta föl szenvedélyes erővel és költői hevülettel. Kellenének, nagyon kellenének múltunkat ilyen színvonalon, ilyen elhitetően, ilyen su- gallatosan feltáró filmek nálunk is.

Esztergályos Károly rendezésében láthattuk Székely János erdélyi író Caligula helytartója című tévéjátékét. A zsarnokság és az elaljasulás természetrajzához adott újabb adalékokat az erős tehetségű drámaíró. Gálfi László Petroniusa és Sihkó László Agg- rippája kivételes remeklés volt. Nekik is köszönhető, hogy kettejük vitája ilyen feszült pillanatokat teremtett a képernyőn. Az él- ményies előadásért, külön is köszönet illeti a rendkívül érzékeny Bíró Miklós vezető operatőrt.

—i—r

PÁLYÁZATTAL

LEHET

BEJUTNI

Alkotóműhely a zománc- művészeknek

Állandó zománcművészeti alkotóműhelyt hoznak létre Kecskeméten. Nemcsak a művészi zománcmunkák . készítőinek, biztosít új - -alkotóműhelyt, hanem az új technikák, eljárások kikísérletezésére is módot ad.

Kecskeméten egy évtizede alapították meg a nyári zománcművészeti alkotótelepet, amelynek alapító okirata kimondja: az itt dolgozó művészek kísérletezzék ki, hogy milyen módon és formában alkalmazható a tűzzománc a mindennapi életben, a lakókörnyezet és a lakás díszítésében, illetve hogyan lehet a tűzzománcdíszeket nagyüzemi- leg, sorozatban is előállítani. Az elmúlt évtizedben a számtalan művészeti alkotás mellett készültek utcanévtáblák, házszámok, homlokzati és épületbelsődíszek, konvektonburkola- tok. Legutóbb a környezetbe illő tájékoztatótáblákat készítettek a bugaci tájvédelmi körzet számára.

Az elképzelések szerint az új, állandó alkotóműhelybe — a Kerámia Stúdióhoz hasonlóan — pályázati úton lehet majd bejutni. Ezenkívül jövőre ismét megnyitják a nyári alkotótábort, amelynek a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola ad majd otthont.

Mauno Runar Hartman kiállításáról

• Mauno Runar Hartman finn szobrász- • művész az 1981-es ötödik Budapesti Nemzetközi Kisplasztika! Kiállítás díjazottja. Mostani önálló kiállítását a Dorottya utcai bemutatóteremben a hatodik kisplasztikái kiállítással egyidejűleg rendezték meg a művész tiszteletére. Hartman nagyméretű faszobrai, festményei töltik meg a kiállítótermet.

Képűnk a kiállításon készfiit

a Hajtás című munkájáról.

A múlt éles cserepei

Harmincöt lehetett, de negyvennek látszott, hátát kissé előregörnyesztve üldögélt az asztalnál, előtte csikkekké! teli hamutartó. Valahonnan ismertem, vagy ha nem is, a nevét legalább tudtam: Fábián. Ügy festett, mint aki összeveszett a társaságával éá" külön ült

— későhb tudtam meg, hogy valóban ez történt. Amikor utána indultam, már kifizette a számláját, s csak annyi volt biztos, hogy magányosan indult ki az éjszakába.

— Magával tartanék — léptem mellé az utcán.

— Törődjön a maga dolgával! — mordult rám.

— Nyugi, Fábián, nyugi! Nekem sem tetszett ott bent néhány pasas pofája, Barkóé ■különösen nem ... 'Figyeltem: akkor rágott be, amikor a rendőnviccékkel jöttek.

— Dehogy rágtam be, egy frászt. Megszokhattam már ettől a zsírospofájú Jvunkétól. Direkt miattam csinálja.

— Csak nem rendőr volt maga is, Fábián?

— Az apám volt az.

— És?

— Nincs és. Meghalt.

Csönd ereszkedett közénk. Cigarettát kotort elő,, felém nyújtotta. Megráztam a fejem, mire kipöckölt egyet a dobozból és komótosan rágyújtott.

— Miért nem vág bele egyszer a képébe?

— intettem a fejemmel a kocsma felé.

— Mit érnék vele? Esetleg azt, hogy becsuknának garázdaságért.

— Beszéljen az apjáról...

— Mit beszéljek? Alig múlt tíz éve, hogy meghalt, de már alig tudom felidézni az arcvonásait. Negyvenötben lett rendőr, gondolja meg! Neki a madzagos puska, meg a karszalag valóság volt. Aztán mászni kezdett a létrán, ötvenegyben, tiszt lett, és olyan idős karában, mint maga vagy én, járási rendőrkapitány lett B-n, a határhoz közeli székhelyen. Parasztgyerekből rendőrkapitány ... Jó, mi?

— Ez olyan időszak volt.

— Emlékszem, egyszer ebédet vittem be apámnak a kapitányságra. — ritkán tudott hazajönni —, a szobájában ott állt egy öregember. szakadt göncökben, " úgy reszketett, mint egy falevél. Éjjel hozták be, délig „puhították”, aztán belökdösték apámhoz, hogy jelentem, itt az ellenség ...

— Miért? *

— Talán, mert nem úgy végződött a neve, mint kellett volna. Untig elég volt ez akkoriban ... Apám odament hozzá, valami olyasmit mondott, hogy menjen csak haza, majd intézkedik, aztán behívatta a kékparoíi- sokat, akik berángatták az * öreget. Kiküldött a szobából, de még a párnázott ajtón keresztül is kihallatszott a kiabálása, káromkodása.

— Szerették ott az apját?

— Azt hiszem. Néha úgy alakul, hogy elug- rok kocsival B-re, és ha valahol be keli mutatkoznom, még huszonakárihány év elmúltával is rákérdeznek: csak nem a Fábián őrnagy fia? Mit mondjak, jólesik, hogy emlékeznek rá, egy rendőrkapitányra.

— Rendőrkapitánya válogatja'...

— ötvenhatban napokig a színét se láttuk. Egyszer-kétszer hazajött, de szinte féltem tőle ilyenkor: sápadt volt, iszonyúan borostás. Egész arzenál lógott rajta, a vállán dobtáras géppisztoly, a derekán nagy TT-pisztoly, kés. meg kézigránátok aq övébe dugva... Majd a frász tört. ki bennünket... de aztán sűrűbbek lettek arrafelé a járőrök. Ennek ellenére azért még sokáig imádkoztunk együtt anyámmal, azelőtt se, azután se. Én csak fennhangon mormoltam valamit, de nem hiszem, hogy benne lett volna az imakönyvekben ... Valamikor november közepén érten jött az öreganyám, hogy elvigyen a szülőfalumba, a Duna mellé. Egy éjszakáit egy közbeeső kapitányságon töltöttünk, apám elrendezett mindent. Mikor odaértünk, nagy volt a rohangászás, néhány órával előtte gyilkoltak meg ott egy rendőrtisztet a fegyveres banditák. Szegénynek .meg ott volt a vére a

falon, a géppisztolygolyók végig leverték a vakolatot... Fehérre szorítottam öreganyám kezét akkor éjszaka!

— ötvenhat után mi történt?

— Elhelyezték. Valamelyik tiszt feljelentette, hogy lepaktált az ellenforradalmárokkal. Mit gondolt, ki volt az? Naná, az egyik kékparolis azok közül, akik azt az öregembert becipeltéfc. A múltkor meglátogattam anyáimat, régi iratokat nézegettünk, és megtaláltam azt a feljelentést is. Az áll benne, hogy lefegyverezte azt a tisztet, és elzavarta a kapitányságról...

— És az apja szerint?

— Megtaláltam azokat a jegyzőkönyveket is. Pár hőbörgő küldöttségbe ment hozzá, hogy szolgáltassa ki nekik K. századost. Kizavarta őket^ aztán éjjel elment K.-hoz, figyelmeztette, hogy amíg a kavarodás tart, ne mutatkozzon. Hiába igazolták később vagy húszán a katonai ügyészségen, csak annyit értek el vele, hogy nem emeltek vádat ellene, de simán leváltották és áthelyezték. Attól kezdve szőtten lett, akkor léptették csak elő, ha lejárt a várakozási idő, negyvenéves korában kapott először fürdőszobás lakást, addig vödrökkel hordtuk a vizet az ártériről, pedig már akkor is sántikált, csak nem mert elmenni az orvoshoz... Egyik éjjel rosszul lett, én vittem fel mentővel Pestre.

— Mi történt a kórházban?

— Sírva mesélte, hogy. amikor az orvos, egy nyálasszájú hadnagyocska megvizsgálta, azt mondta neki: „Lekapjuk a csülköt, őrnagyom!” Talán nem is a tény fájt neki, hanem a stílus ... Érti ezt?

— Vissza tud emlékezni utolsó találkozásukra?

— Focizni voltunk valahol — akkoriban még visszajártam a bandába — győztünk, nagyot söröztünk, aztán trappoltam a buszhoz. Épp odalátobt a megállóhoz, észrevettem én is az ablakiban, kacagtattam az órám üvegét, hogy nincs időm. Intett, hogy érti, talán mosolygott is — aztán másnap telefonált a barátom, hogy meghalt... Azóta tudom, hogy nincs nagyobb vétek, mint így elmenni az ablakok alatt...

Csapai Lajos