Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-13 / 215. szám

1984. (September 13. • PETŐFI NÉPE « A településfejlődés törvényszerű irányait kutatják ÉR0EMES MEGNÉZNI VI. Nemzetközi kisplasztikái kiállítás Beszélgetés dr. Enyedi Györggyel A tudatos településfejlesztés gondolata századunk terméke. Ha­zánkban 1913-ban szerveztek városfejlesztési osztályt a belügymi­nisztériumban. A földrajzi, a történelmi körülményekkel számoló átfogó településfejlesztésről azonban néhány évtizede beszélhetünk teljes joggal. A hatvanas években körvonalazódtak ki a célok, vált általánossá az a felfogás, amely a hazai termelőerők és a telepü­lésrendszer összehangoltabb figyelembevételét szorgalmazta. Több kitűnő tanulmány ele­mezte tanyáink, falvaink, városa­ink helyzetét, lehetőségeit. Két­ségtelenül dr. Enyedi György munkái, megnyilatkozásai keltet­ték a legnagyobb érdeklődést, késztették a politikusokat, tudós­társait megállapításainak tovább­gondolására. Mindenki természe­tesnek tartotta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Regioná­lis Kutatások Központja első igazgatójának őt nevezték ki. Leg­utóbbi találkozásunkkor arra kér­tem az Í984. január elsején ala­kult tudományos intézmény veze­tőjét, hogy mutassa be a Magyar Tudományos Akadémia Regioná­lis1 Kutatások Központját. — Töhbi már korábban műkö­dő akadémiai kutatóhely egyesí­tésével szervezték. Több tudo­mányág (földrajz, közgazdaság­igazgatástudomány, szociológia, történelem, néprajz) együttműkö­désére épül. Négy városban mű­ködik, központjai, mint egyetlen vidéki társadalomtudományi ku­tatóintézeté, Pécsett van. Szerve­zési elvünk: az ország minden nagy régiójában legyen kutató- egységünk. Így az ország területi fejlődéséről, a magyar település- hálózat átalakulásáról szerzett tu­dományos ismeretei alulról felfe­lé a régiókban élő kutatók ta­pasztalataira alapozva épüljenek. — Igazodnak-e terveik a válto­zó körülményekhez, az új helyzet­hez? — Három fő kutatási irányunk van kialakulóban: az új, intenzív gazdasági fejlődési szakasznak megfelelő területfejlesztési politi­i ka megalapozása; a környezetvé­delem társadalomtudományi (jo­gi, közgazdasági, szociológiai) szempontú vizsgálata. Foglalko­zunk a településihálózat átalaku­lásának tartós folyamataival és társadalmi hatásaival. Nyilván­való, hogy egy kutatóintézet nem napi problémákra keres gyors megoldást, hanem a fejlődés — esetünkben az ország egyes terü­leteinek a fejlődése és a település- fejlődés — törvényszerű irányait tárja fel. A tervezésnek is ezeket a hosszú távú irányzatokat kell egyengetnie, nem valami „prob­lémamentes jövőt” -kitalálnia. Ta­lán meglepően hangzik, de ezek a hosszú távú folyamatok bizony kevéssé ismertek. — Minden település élő szerve­zet. Mozgása nehezen szorítható szabályokba. A bizonytalansági tényezők mennyire csökkentik megállapításaik, előrejelzéseik pontosságát? — A tudományos töhbágúság megóvhat minket a szaktudomá­nyi intézmények óhatatlan egy­oldalúságától, amelyek például egy várost csak műszaki létesít­ményként, csak gazdálkodó egy­ségként, csak társadalmi csoport­halmazként, csak földrajzi jelen­ségként stb. vizsgálnak. A város egyszerre jelenti mindezt, és mi is/ képesek vagyunk kutatásainkban' egyszerre érvényesíteni mindemé szempontokat. A gazdasági re/ form további korszerűsítése, a közigazgatási reform, új telepü­léspolitika mind megerősítik a helyi (megyei, települési) politika jelentőségét. A helyi irányítószer­veknek nemcsak napi feladatok­kal kell szembenézniük, hanem távlatokban is kell és lehet — a jelenleginél jóval nagyobb mér­tékben — gondolkodniuk. Ehhez jelentős segítséget adhatnak az egyes régiókban működő kutató­intézmények, közöttük a mi inté­zetünk is. — Gyakran kimagasló szemé­lyiségek kezdeményezőkészségé­nek, felkészültségének tulajdonít­ják egy-egy település gyors fejlő­dését. Két kiváló polgármesternek köszönheti — például — Kecske­mét, hogy élni tudott a homoki te­rületek gazdasági jelentőségének növekedéséből adódó lehetőségek­kel. De az is előfordult, hogy nem eléggé előrelátó döntés lefojtotta a teremtő energiákat. — Ha az ember egyes eseteket vizsgál, hajlamos lehet azt hinni, hogy sorsunkat véletlenek, . rög­tönzött döntések irányítják. Való­jában a települések fejlődése sza­bályos, leírható pályán halad; törvényszerűségek alakítják. Az ezzel ellentétes döntések legfel­jebb átmeneti működési zavart okoznak — vagy néhány kivételt teremtenek csupán —, de nem fordítják vissza a szabályos folya­matokat. Nem hiába született a közmondás, hogy kivétel erősíti a szabályt. Egyetlen üzem letelepí­tése még nem teremt várost, leg­feljebb gyári lakótelepet. A vá-' rosnak vonzásterületre, egy sor kulturális, kereskedelmi, egész­ségügyi, városi intézményre van szüksége, hogy központként mű­ködhessen. — Az elmélet próbaköve a gya­korlat, közismert. A döntésre jo­gosult testületek, szervek, terve­zők, igénylik-e a közreműködé­süket? — A Regionális Kutatások Köz­pontja nem tervjavaslatokat ké­szít. Szeretnénk, ha tudományos eredményeinket hasznosítanák a tervezésben, a helyi politika for­málásában. Ehhez szüntelen ku­tatói-tervezői párbeszédre van szükség, hogy egymás gondolko­dását formálhassuk. Eredménye­ink érvényesítésének az egyik nagy lehetősége: a tervezői, poli­tikusi gondolkodás formálása. Az országos településpolitika jelen lényeges átalakításában is szere­pet játszott a kutatói kezdemé­nyezés. — Miként értékeli eddigi mun­kájukat? — Fél év alatt csak annyi ered­ményt könyvelhetünk el, hogy a szervezet működik. Ez sem ke­vés. Persze, egyik egységünk sem jött üres kézzel. A pécsi Dunán­túli Tudományos Intézet a von­záskörzet-kutatásnak, a környe­zetvédelem társadalomtudományi kutatásának nemzetközi hírű köz­pontja. A békéscsabai Alföldi Ku­tatócsoport az Alföld-kutatásnak fontos központja, kiadványai is­mertek. A budapesti osztály mun­katársai közül Beluszky Pál és Sikos Tamás falutipológiája, Bar- ta Györgyi vidéki iparosítás-kuta­tása nevezetes. A családban a leg­kisebb és legifjabb a kecskeméti Településkutató Csoport, amely­nek a Bács-Kiskun megyei fal­vak népességmegtartó-képessé­gének erősítése témájában végzett kutatása kedvező fogadtatást ka­pott, mind a tudományos közvéle­mény, mind a megyei vezetők részéről. — Intézeti hálózatuk kiépített­nek mondható? Elegen vannak feladataik teljesítéséhez? — Jövő terveinkben szerepel egy észak-magyarországi kutató- csoport létesítése, a kecskeméti csoport létszámnövelése. Nem nagy létszámra kell ám gondolni; a teljes kutatóhálózatban össze­sen 65-en — közülük 40 kutató — dolgoznak. Kecskeméten sok gya­korlati területen dolgozó szakem­ber — közgazdász, jogász, épí­tész — mutat hajlandóságot együttműködésre, a kutatásokban való részvételre. Szellemi kapaci­tásunkat külső munkatársak be­vonásával jelentősen bővíthetjük. E kis csoport munkájában ma­gam is részt veszek, hiszen a fa­lu kutatása egyik fő érdeklődési területem. Szeretnénk a kutató- hálózatot a hazai tudományos élet. fontos elemévé tenni, bizonyítani, hogy nemcsak a kultúrát lehe't vidéken nemzetközi színvonalon művelni (erre nem kevés példa van), hanem a társadalomtudamh- nyi kutatásokat is. H. N. KÖNYVESPOLC Az 'eszme 1971-ben vált válóra; a világ szobrá­szai seregszemlén mutatkoztak be Budapesten ab­ból a célból, hogy közös mérlegen tisztázzák mű­vek segítségével a plasztika távlatait. Izgalmas kí­sérletek érkeztek a világ minden részéből, s a ma­gyar szobrászat fejlődése föl is használt aiz elmúlt évtizedben bizonyos tanülságokat. Nemcsak mi, ma­gyarok, hanem mindenki a világon, aki részt vett, vesz e bemutatkozáson, mely ma már fontos és nél­külözhetetlen nemzetközi műhely lett.. Először két, most háromévenként, triennálé for­májában hívják az alkotókat a hagyományok alap­ján. A Művelődési Minisztérium, a Fővárosi Tanács és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége által közösen rendezett nemzetközi kisplasztikái ki­állítás szervezeti szabályzata kimondja: „A kiállí­tás célja, hogy minél teljesetob képet adjon a kis­plasztika legaktuálisabb eredményeiről, összevesse a különféle eszközök és technikai eljárások kife­jelő erejét és szerepét a művészeti kommunikáció­ban.” Ez állandó motívum lett és maradt; hozzájá­rult az új lehetőségek felfedezéséhez és általános­sá tételéhez. Annál is inkább, mivel az idén is — aiz eddigiekhez hasonlóan — négy földrész 26 or­szágából érkezett mintegy 351 mű, 94 szobrász al­kotása. Mindez egybeesik a Műcsarnok felújításá­val; valóban méltó keretek közé érkezhetnek most ;a világ új kisplasztikái. Bizonyos változást is meg­valósított a rendezés, mely eddig Baranyi Judit ne­véhez, most Frank János munkájához kapcsolódik. ♦ Bakos Ildikó (magyar); Zsidó menyasszony (Kiállítás­díjas) (Jobbra) (Fotó: Hauer Lajos v- KS) • Rudolf Svoboda (csehszlovák): Lépő Pierrot Eddig a szobrok nemzeti keretben jelentek meg, most hasonló tendenciák, stílusok, elvek szerint csopor­tosították az érkező anyagot, hogy a számbavétel, a kiállítás mérlegjellege erősödjön, a szakma és a közönség számára használhatóbb legyen. A magyar szobrászatét az ország minden részé­ben dolgozó művészek alkotásaiból válogatták, tény­leges értékeket és életképes kísérleteket mutatunk be. Külön kollekcióval — mintegy a példa, a mér- tékadás, a tisztelgés jegyében — a nemrég elhunyt Vitt Tibor munkásságát. is megtekinthetjük. Szép szokás szerint az idén is külön kamaraki­állításon mutatják .be az elmúlt 1981-es nemzetközi kisplasztikái 'triennálé díjazottjának, a finn Mauno Runar Hartmannak a szobrait, vázlatait, festmé­nyeit. Ez a kollekció a Dorottya utcai kiállítóterenv- ben várja az ország és a nagyvilág minden részéből érkező vendégeiket. Losonci Miklós Pajkos énekek— Magyar ritkaságok Kicsit gonoszkodva,, rosszmá­júén azt szokták mondám, hogy a recenzió, a kritika (bármilyen goromba is legyen az) lényegé­ben reklám. Nos, a Pajkos éne­kek, a Magyar ritkaságok leg­frissebb kötete aligha szorul rek­lámra. Elképzelhető, hogy mi­korra ezek a sorok megjelennek, már egy példány se lesz a köny­vesboltokban. - Mert, hu van ke- ■ iendő, soha meg nem unit, elcsé- p élhetetlen téma, akkor a sze­relem az. Nem nyelvi finnyás­ság, szőrszálhasogatás, ha szerel­met írok és nem szenet, noha a két fogalom egyáltalán nem zár­ja ki egymást. A dolog paradoxona, hogy ennyi szó talán soha nem esett szexről (képben, dallamban, szö­vegben), mint éppé® manapság, s mégis mintha ennék arányában nőne a zűrzavar, tétovaság is. A Magyar Ifjúságban heteken ke­resztül oldalnyit foglaltak el. az olvasók levelei, cikkei, akik is egy „szerelmi szótár” összeállítá­sán ibuzgolkódtak. Végül is nem az eredmény volt a fontos — nem a nyelvújítás, éppen ellen­kezően, a nyelv elszegényedésé­nek a korát éljük! —, hanem az, hogy a figyelmet felhívta erre a kétségtelenül mentálhigiéniai gondunkra. Ki nem tapasztalta volna már, hogy fiatalok (de felnőttek is) buszon, villamoson, utcán, tehát a nyilvánosság előtt ma már kö­tőszóként használnak egy bizo­nyos felszólító módú igét, oda se figyelve annak jelentésére, ér­zelmi-hangulati töltésére. Nos, a jelenség már régen túlnőtt azon, hogy csupán Lőrincze La­jos, a nyelvhelyességért aggódók gondja lehetne. A nyelvi igény­telenség és durvaság csupán tük­re valaminek, elsivárosodó, ki­üresedő emberi — beleértve a szerelmet is! — kapcsolataink­nak. Ezek után igen hálás dolog lenne sorokat, versszakokat idéz­ni a Pajkos énekek című kötet­ből, bizonyítandó, hogy a népköl­tészet (költőink) milyen lelemé­nyes ama dolgok megnevezésé­ben. Két ok miatt nem teszem ezt. Az egyik, hogy néhány sor bizony — napilapban — nehezen tűri a nyomdafestéket: a másik pedig, hogy valóban nem reklám- szöveget írok, de él se akarom venni a kötetbe belelapozóktól a felfedezés örömét. Csupán néhány — elgondolkodtató — dologra hívnám fel a figyelmet. Minde­nekelőtt a népköltészet rejtőz­ködő, de korántsem finnyáskodó humorára. Hajlamosak vagyunk ugyanis a szerelmet, a test dol­gait egyfajta tragikus pátosszal szemlélni és emlegetni. Kétség­telenül belejátszik ebbe a ke­resztény vallások tiltása — el­fojtása is, a mindenkori .ma­gas kultúráé”. (Ne felejtsük el, hogy a munkásmozgalom is prűd volt.) Ennek az elfojtásnak az el­lenkező véglete, ellenpólusa a (nyelvi) malackodás és a trágár­ság. Nos, a természetközeiben élő nép mindenkor józanul, derűs humorral (is) szemlélte és nevez­te nevén, ezeket az élettényeket. Hol van az előírva, hogy er­kölcsi normákat, parancsokat c&ak a prédikátorok átkozódó, bibliás nyelvezetén lehet megfogalmaz­ni? A kötetben olvasható versek és - versezetek (mert a színvonal bizony korántsem egyenletes) dé- vajkodó, elevenbe csípő humor­ral szólnak ezekről, a hm ... dol­gokról. A hatásuk is felszabadító — (kinek-kinek alkata szerint) — a harsány nevetés, pironkodó kuncogás. Kétségtelen, hogy van ebben valami kajánkodó meg- hökfcentés, felismerés is, hogy lám-lám, szépapa ink-szépanyáink is megérték a pénzüket, nem voltak jobbak a Deákné vászná­nál. Ez persze nem ment fel, nem igazol minket, de talán se­gít megismerni magunkat: az emberi természetet, amely — úgy tűnik — alig-aMg változott az évszázadok során ... Horpácsi Sándor Werner komoron ku­tatta végig a sorok kö- * zött ' hajladozó embere­ket. Szeme megakadt egy pi- rosinges, nagydarab legényen, aki halkan dudorászott maga' elé, és sebesen forgatta a kapát. Egy. általán nem látszott ütődöttnek. — Azt a pirosingest,.. Beszél­hetnék vele, Mr. Stockman? Stockman felnevetett. — Róbyval? Ahogy akarja, had­nagy .. | Szájába vette az ujját és har­sányat füttyentett. A pirosinges felkapta a fejét és eldobta a ka­pát, amikor észrevette, hogy Sockrpan feléje integet. Lassú, kényelmes léptekkel a gazdához sétált és ráemelte világoskék, hosszú, szinte babaszempillákkal árnyékolt szemét. — Parancsol, uram? — Roby... Ez az úr szeretne feltenni neked néhány kérdést... Válaszolnál neki? A legény elmosolyodott. — Ó, hát hogyne. Ha arra a történetre gondol, amikor Daisyt a pajtában kilencen is ... — majd a szája elé kapta a kezét és ijed­ten megfordul. — Ha megtudja az apja, kiontja a belemet! Werner a legény izmos karjá­ra fektette a tenyerét. — Valami mást kérdeznék tő. led, Roby ... — Mást? — Ühüm. Láttál már Mut? Roby arca elkomorult és kellet­lenül bólintott. — Láttam. — Félsz tőle? — A Műtől mindenki fél... A Műtől félni kell. — Roby.'.n Ismertél valakit, akit a Mu megölt? A fiatalembér homloka izzadni kezdett és segélykérőén nézett jobbra-balra. — Én igazán ... Nem is tudom. Stockman ekkor Werner segít­ségére sietett. — Roby! Válaszolnod kell! Fe­lelj őszintén arra, amit a hadnagy úr kérdezett! A legény keserves képet vágott. — Hát... igazán ... megölte Boris apót, a. kis Tracyt, Murrait, az öreg Dallst... Többre nem emlékszek.. . — És, hova tettétek a halotta­kat, Roby? A legény csodálkozva bámult Wernerre. § — Hova? Hát ahová valók ... Gödörbe. Stockmsm megragadta Werner karját. — Hadnagy! Mi az úristen tör­ténik itt? Kik azok az átkozott Műk? És mi folyik itt egyáltalán? Werner levette a sapkáját és megtörölte vizesen fénylő haját. — Hogy mi folyik itt? Aligha, nem az évszázad tömeggyilkos­sága, Mr. Stodkman. Ha csak nem számítjuk az ön kis vidám, afri­kai háborúját. Szeptember 26. 21 óra 00 perc. I.ongdale város rendőrkapitány­sága. A King Kong-csoport Werner szobájában táborozott. Kurt Werner a sebtében rendelkezé­sére bocsátott, kopott, óriási íróasztal mögött trónolt. Frank­lin, Gregory, és Phillips ké­nyelmetlenül szorongtak a ki tudja, honnan szerzett' faszéke­ken. Lewis pedig egyenesen az ablakpárkányon kucargott. _A hadnagy c^ak nemrégiben tért vissza főnökétől, akinek részle­tesen beszámolt az expedícióról. Kurt Werner kinyújtotta lá­bait. és odébbpöckölte kiürült kávéscsészéjét. — A dolgok tehát így állnak, uraim... Még az éjszaka elre­pülök Franklin őrmesterrel. Lewisnek valahogyan nem tetszett az egész. Kapitány, aki el akarja hagyni a süllyedő ha­jót? — Biztos benne. Kurt, hogy okosain teszi? Én a maga helyé­ben egy tapodtat se tennék, amíg el nem kapnám a King- Kongokat... Ez már csak türe­lem és apparátus dolga ... A hadnagy bólintott — Ez kétségtelen. Csakhogy az a kérdés ezzel megoldottuk-e az ügyet? — Azt hogy érti. uram? — kérdezte Gregory. Werner összekulcsolta két ke­zét. az asztal lapján. — Fussunk csak végig az ese­ményeken ... Tehát van egy gyilkosságunk; megölték Jack Renot, a postást. A jelek arra mutatnak, hogy szörnyek tették, vagyis nem normális kinézetű és erejű emberek, vagy mond­hatnám egyes számban is. de ez most aligha lényeges. A svéd kamionsofőr, a tájékozódási fu­tó és Clayton elbeszéléséből tud­juk. hogy többen vaninak. Azt \ is tudjuk, hogy nem akármilye­nek ... Némelyek szerint három szemük van, fülük nincs, sőt, esetleg kezük is több van. Már amennyire persze a vakrémület­ben tett megfigyeléseknek hihe­tünk ... — Azért biztos, hogy ronda kinézetük lehet... •— mondta Phillips. — Hiszen kivétel nél­kül mindenkit a frász kerülge­tett, amikor megpillantotta őket... — Kivéve a kislányt, akinek tetszett a Mu szakálla — morog­ta Franklin. — Na, persze, Csakhogy a többiek épelméjűek. — Ha elejtjük azt a lehetősé­get. hogy a több évszázaddal ez­előtt eltemetett metropolis ár­nyai kísértetlek, arra kell gon­dolnunk. hogy idegen bolygóról érkezett lényekkel van dolgunk. — Na és? Nem lehet? — kér­dezte Gregory. — De. Minden lehet —mond­ta a hadnagy. — Csakhogy van itt egy-két apróság, ami ezt erő­sen , kétségessé teszi, s amikre már eddig is felhívtam a figyel­met. — Éspedig? — A technikájuk gyengesége. Tegyük fel, hogy idejön akár­honnan is egy űrhajó... Leg­alább olyan magas technikai színvonalon kell állniuk, mint mi. Ez a minimum. — Valószínű. — . Ez esetben viszont miért nem próbálnak kapcsolatot te­remteni velünk? Miért bolyon­gásnak évek óta a longdalei me­zőn, miért ölik a békés farme­rokat, és miért üldözik azt az is­meretlen . Kowalskyt... Ezen­kívül. miért nem úgy ölnek, ahogy akármilyen űrlakókhoz il­lik, miért lopott baltával? Na­gyon is földi szaga van sínek az egésznek... Lewis hitetlenül rázogatta a fejét. — Gondolja, hogy valakik maskarába öltöztek, hogy elül­döznék földjeikről a farmero­kat? Vagy valami ehhez hason­ló? Ku-Klux-Klan a mi száza­dunkban? — Aligha — sóhajtotta Wer­ner. — Nem kell az a vidék senkinek sem. — Hát akkor? Ha elkapnánk őket, minden kiderülne. — -Ha elkapnánk — mondta Werner. — j Éppen ez az ... És ha mégsem derülne ki semmi? Vagy ha újabb és újabb King- Kongok bukkannának fel az idők végezetéig... Nem, alig hinném, hogy ilyen egyszerű a helyzet. Valahol másutt van a megol­dás .".. Biztos vagyok benne, hogy se nem űrhajósok, se nem kísértetek sem pedig álruhás csirkefogók. Valami mások. — Jó, jó, de micsodák? — tü­relmetlenkedett az újságíró. —, Ha én azt tudnám — só­hajtotta a hadnagy —. akkor nem kellene az irattárakban turkálnom... — De hát mit akarnak ezek itt egyáltalán? — kérdezte Gre­gory. — Miért éppen Longdalet szúrták ki maguknak?. — Éppen ez a titok forrása, Gregory. Ha erre rá tudnánk jönni, azt hiszem, mindent meg­értenénk ... Persze van itt va­lami. Alighanem itt keresik azt a bizonyos Kowalskyt. — Egy újabb rejtély. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents