Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-09 / 212. szám

Az önismeret forrásainál Könyvek Bács-Kiskun megye múltjáról Évtizedek csöndes, szívós munkájával a megye múltját feltáró sorozat újabb és újabb kötetei készültek el a Bács- Kiskun megyei levéltár gondozásában. A mostani, vaskos, mintegy hatszáz oldalas könyv — már az ötödik a sorozat­ban — az. oktatás-nevelés kérdésköréből gyűjtött össze okos, értő tanulmányokat. Tematikus válogatás volt az előző is, amely a megye egészségügyét vázolta fel néhány községi és városi, illetve intézeti, ellátási terület helyzetképe nyomán. A még korábbi kötetekben a késői feudalizmus, majd a ka­pitalizmus korát idézték meg a megye különböző tájegysé­geinek hajdani jellegzetes vonásait, társadalmi, gazdasági változásait kutató munkák. ' Amint Iványosi-Szabó Tibor, a levéltár vezetője, a kiadványok szerkesztője érdeklődésemre. el­mondta: a hatodik — vékonyabb kötet — is megjelent, ez a 300 éve született Bél Mátyásra — megyénkre és környezetére — vonatkozó latin nyelvű jegyzetek, források gyűjteménye Szőts Ru­dolf szakavatott fordítása alap­ján. S lényegében nyomdakész a török kiűzésének háromszázad ik évfordulójához — a XVII. és XVl'II. század fordulójához __— kapcsolódó, a sorozatban a hete­dik kötet, s félig kész a nyolca­dik anyaga is, amelyet a köz- művelődés témakörének szen­telnek. 'Lényegében tehát azt mond­hatnánk, hogy biztató a kép a megye múltját feltáró levéltári kiadványok ügyét tekintve, ha a munka szervezését, a megbízatá­sok kiadását nem fékezné, nehe­zítené az anyagi bizonytalanság. A valamikor költségvatésileg biz­tosított összegék helyett esetle­ges pénzmaradványokra, me­gyei és minisztériumi alkalmi tá­mogatásokra hagyatkozva nehéz a kutatómunka folytatása, a hozzáértő legjobb szakemberek megnyerése. Téma: az oktatás-nevelés Kár, hogy a fedőlap csak a so­rozat címét — *Bács-Kiskun me­gye múltjából — és a. kötet (ez­úttal az V.) számot árulja el, s nem utal a belső tartalomra. Ez nemcsak formai kérdés, de el­igazító, olvasásra buzdító jelen­tősége is van. A tematikai meg­jelölést egyébként a 3. oldalon Oktatás-nevelés cimen találjuk apró szövegbetűkkel. Ami a tartalmat illeti, az út­baigazításra szolgáló tartalom- jegyzék alcímei — egy kicsit az előbbi címmel is feleselve — a következők: Oktatáspolitika — Alsófokú oktatás — Középfokú oktatás — Szakmunkásképzés — Nemzetiségek oktatásügye — (Felnőttoktatás. Tehát oktatás és nem oktatás-nevelés, amint a cím ígéri. Ez szőrszálhasogató meg­jegyzésnek tűnik, de a többi könyvnél is előfordul a cím- és tartalombeli összhangnak a hiá­nya, s ezért érdemes a továbbiak miatt is szóvátenni. Nem lehet szó nélkül elmenni még egy, nagyobb távon ugyan­csak egyoldalúságra vezető, bár nyilván a szerzők lehetőségeire és nem a szerkesztő szándékaira utaló fogyatékosság mellett. (Bár a sorozat és a kötet címe is Bács-Kiskun megye múltjából ígér tanulmányokat, ennek az igénynek területi vonatkozásban csak nagyon hézagosán tud ele­get tenni. A tanulmányok négy­öt helységhez kötődnek — Kecs­kemét, Kiskunfélegyháza, Kalo­csa, Kunszentmiklós, Baja —, ezek közül is főleg Kecskemét, s mint megye Bács-Bodrog hajda­ni területét kutatják, így jelentős térségek szinte teljesen kimarad­nak a feltáró munkából. Az őszinteség visz előbbre Az ötödik kötet .bevezető ta­nulmányát (Bács-Kiskun megye oktatásügyének jellemzői a felsza­badulás után (1945—11970); cím­mel Bodor Jenő írta, aki már nem élhette meg, hogy írásának visszhangját is megismerje. Mi­vel a megyei tanács művelődési osztályának éveken át volt veze­tője, így nagy rálátással rendel­kezett a témában, s kellő kritikai,1 készséggel Is ahhoz, hogy a fej-, lődés ellentmondásairól" nyíltan, őszintén szóljon. Írása sok tanul­ságot rejt az oktató-nevelő mun­ka mai szakemberei és irányí­tói számára, s remélhetőleg el is jut azokhoz. Iskoiatörténeti és művelődés­történeti szempontból is "nagyon érdekes, tanulságos és útbaiga­zító jellegű írás Sz. Körösi Ilona muzeológusnak Ai elemi'hépisko- lai oktatás Kecskeméten a dua­lizmus korában c. tanulmánya. A laikus számára is „izgalmas” ol­vasmány például annak leírása, ahogyan az '1368. évi népoktatási törvény nyomán Kecskeméten az elsők között valósították meg a világi iskolai hálózatot, s az ak­kor épült iskolák megalapozták a további fejlesztést, többek kö­zött a tanyai területeken. A népek országútja helyett A lelkes 'helytörténetíró és lo­kálpatrióta — a délszlávok orszá­gos szövetségének volt főtitkára — Mándics Mihály A csávolyi délszlávok anyanyelvi oktatása (il748—1978) címmel és ennek .jürügyém” olyan nemzetiségtörté­neti forrásokhoz kalauzolja el olvasóit, melyeket ismerni haza­fias kötelességünk. A sok vihart, ,népvándorlást” megélt Csávoly- ról szólva bízvást reméli, hogy község a népek országútja he­lyett a népek békés otthona lett mindenkorra.” Ugyancsak a nem­zetiségi népoktatás Bács-Bodrog vármegyebeli helyzetét vázolják és ezek különböző oldalait, idő­szakát világítják meg Szita Lász­ló és Fehér Mária .tanulmányai. A száz évet megélt, aztán meg­szüntetett, jobb sorsra érdemes kalocsai tanítóképzőről rajzol ta­nulságos képet Bárth János és Bávíhmé Berhidai Agnes, egyút­tal az érsekség művelődésre ki­ható tevékenységét is bemutat­va. A kecskeméti pedagóguskép­zés eléggé viszontagságos törté­netét Krajcsovszkí József és Krajnyák Nándor vázolja fel. Igen hasznos a korabeli szociá­lis és „linasképzési” viszonyokat is jól bemutató tanulmány, me­lyet Kemény János készített a bajai szakmunkásképzés felsza­badulás előtti helyzetéről. De nem volt vigasztalóbb a kecske­méti mezőgazdasági szakoktatás, tömegoktatás állapota sem, me­lyet Pintér Ilona levéltáros tér­képezett fel. Talán a teljesség igénye nél­küli felsorolás is jelzi a kötet ér- tékeiit—■'RelyszűkCtniatt' itf^öb-P- re nem vállalkozhatok -tv álhe­lyek elsősorban' a jelériig ható, múltat megőrző tanulságokban, tapasztalatokban rejlenek. Me­lyeknek feltétlenül támogatásra méltó gazdája a megyei levéltár és az általuk munkára serkentett szerzőgárda. F. Tóth Pál Jövő pénteken délután 5 órakor Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban nyitják meg Frobstner János kiállítását. A Nemzetközi Kerá­mia Kísérleti Stúdió alapítója, vezetője ezúttal gra­fikáit mutatja be. PROBSTNER JÁNOS: A rajz számomra belső szükséglet — Egy éve Kecelen, aztán itt Kecskeméten, majd a fővárosban is rajzokat állított ki. Ez azt jelen­ti, hogy búcsút mondott a kerámiának? — Semmi esetre sem! A stúdió vezetése mened­zseri tulajdonságokat, rengeteg szervezést, a kerá­mia maga rettentő sok türelmet, ottlétet igényel. Nézze, itt egy kisplasztikám, csak a száradása tizen­három napig tartott, s még ezután következik az ' égetés. S mert erre az örökös rohangálás miatt alig-alig van" időm, ugyanakkor viszont igénylem az alkotást, szinte észrevétlenül a grafika, a rajz mellett kötöttem ki. — A kritikusok pedig a keramikus Probstner után fölfedezték Probstnert, a grafikust... — Magam is meglepődtem a fogadtatáson, és ter­mészetesen örültem, hisz ez végső soron annak visz- szaigazolása, hogy nemcsak menedzsernek vagyok alkalmas. A rajz számomra belső szükséglet, amely­lyel próbálok visszatükrözni valamit az emberi lé­lekből. A visszajelzésekből azt látom, azt érzem, hogy sokan fogékonyak erre, s minél inkább értik a rajzaimat, annál kevesebbet kell szóban magya­rázkodnom: mindent elmond a vonal. — Elégedett? — Tulajdoniképpen igen: először kezdem úgy érezni, hogy „beáll” a stáb, itt, a stúdióban, igy re­mélem, hogy több időm lesz magára az" alkotásra. Kell-e mondanom, hogy a kerámia ugyanúgy ér­dekel, mint eddig — most például megpróbálunk Magyarországon is bevezetni egy ősi, de nálunk nem alkalmazott technológiát. Az NDK-ból hívtunk meg kemenceépítő mestert, az ő segítségével kísér­letezzük ki a sómázas égetést, ez egyszerre olcsó, jó, és egyszerű. Remélhetőleg hamarosan befejeződ­nek az egyéb építkezések is, mert most iszonyatod san zsúfolt körülmények, raktározási gondok köze­pette dolgozunk — ideiglenesen ezért nem fogad vendégeket a kiállítóterem. — Mire készül, mint a stúdió menedzsere? — Szeretnénk vállalkozásba kezdeni, máz- és alapanyaggyártással hozzájárulhatnánk saját fenn­tartásunkhoz. Ha minden a tervek, szerint alakul, jövőre megkezdheti működését a megyei tanács és az iparművészeti főiskola közötti megállapodás alap­ján a mesteriskola is a stúdióban. — Pénteken nyíló kiállításán néhány kerámia ] plasztika mellett az utóbbi évek rajzterméséből vá­logat, és első alkalommal sokszorosított egyedi mun­kákat — ez az ön találmánya — is bemutat. Ki­nek ajánlja a tárlatot? — Értő, érző embereiknek. Mindenkinek. Ballal József KERESZTURY DEZSŐ: HAGYJÁTOK! Jön már a kutyaidő: fukaron fogamhoz verném minden percemet, hogy leckém bevégezzem, míg l?het; Így illenék; különben romhalom Marad cilák:' tálentumorn' élveszett. De új útra kísért a vadon, s bár lelkifurdalásban reszketek, test, lélek árja mint a förgeteg sodor, leszíjjazván se nyughatom, elcsábítnak apró s nagy istenek. „Kerítsd be végre kerted!”: hallgatom a biztató pörlekedéseket, zavar is a keserű élvezet tudni, hogy mindig nyitott, házamon tolvajként forognak kalóz ézélkii. Érzem: itt az utolsó alkalom, de átnézek tolvaj kezek felett: fakad forrás a kimerült helyett. Hagyjátok hát szétszórnom szabadon, amitől mindig gazdagabb leszek. J ocó bácsi meg én voltunk az éjszakai csudabogarak. Mindketten későn téved­tünk haza a munkásszállásra. Utáltuk a sorban egymás mellett álló, sötét, izzadtságtól, portól nehéz szagú pokróccal letakart ágyakat. Félhomály és szürke egyhangúság telepedett a tágas helyiségre, ahol a huszonkét ágy sora­kozott, és velük szemben a sötét, bizalmatla­nul lakatra zárt szekrények. A eementpadlós terem valaha szikvízüzem volt. A bejárat fölött az esőmosta tábla még hirdette: Labanc János szikvízüzeme. Az öreg rolót mindig az utolsóként hazaérkezőnek kel­lett lehúznia. Mivel többnyire mi ketten vol­tunk azok, lassan a mi kötelességünkké vált. Én munkaidő után a napot mozikban töltöt­tem, vagy mászkáltam a városban. Jocó bá­csi valamelyik italbolt pultjánál álldogálva várta meg az estét, és az éjszaka nyugvásra térítő békéjét. Mindig italosán jött haza, de soha berúgva. Ilyenkor elvonultunk a kiskonyhába és ne­kiláttunk a villanyrezsón főzni. Nyáron le­csót, télen rántottét, ,paprikáskrumplit, tarho­nyát. "összeismerkedésünk kezdetén keveset be­széltünk. Én túl fiatal voltam, ő meg túl, öreg és megtört ahhoz, hogy közös témára' leljünk. Egyébként is nehéz, szótlan ember volt. Né­ha hosszan rám nézett és hümmögve kijelen­tette : —• Vékony vagy, nagyon vékony. Később még hozzátette: — Vékony, mint a gyufaszál. Lopva én is nézegettem őt. Nagydarab em­ber volt. Kopasz fejebúbja állandóan izzadt. Kevés, koromfeketén maradt haja a nyakába nőtt, mint egy művésznek. Ritkán mosott tar­ka ingekben járt. A keze teljesen fekete lett a beleivódott koromtól. A 'kovácsműhelyben dolgozott. Jó, de megbízhatatlan szakember­nek tartották. Ha úgy hozta a sora, két napig sem ment be, máskor meg a következő mű­szakot is bent csellengte. Megfigyeltem, hogy sose fürdőit a műszak végén. Csak derékra vetkőzve mosdott. Később, amikor ezt egy­szer körülményesen megkérdeztem tőle, azt mondta: Nem való, hogy én levetkőzzem ott előtte­tek ... — Sokáig gondolkodott, és még hoz­záfűzte: — Nem való, hogy az idősebbek le­vetkőzzenek előttetek... Valahogy nem fért össze ezzel az erős, ha­talmas emberrel ez a különös szemérmesség. De nemcsak a testi, hanem a lelki vetkőzés- ben is szigorú volt. A sok esti együttlét során azonban össze­szoktunk, és többet megtudtam róla, mint talán valaha bárki is. Egyszer vacsorázás közben megkérdezte: — Mondd csak, férfi vagy már? — Hogy érti? — Nem könnyű neked, mi? Te már meg­nézed a lányokat, de nekik még nem akad meg rajtad a szemük. Gyereknek látszol. Az is vagy, igaz? — Tizennyolc éves vagyok — mondtam. — Idősödj még, aztán ne gondolj semmire, és idővel minden megoldódik magától... Csak ne nyugtalankodj! Te vidékről jöttél, ugye? — Vidékről. — Még nehezebb! A várost meg kell szok­ni ... Na, idefigyelj, csak idősödj, aztán ha már nagyon nyugtalannak érzed magad, szólj ASPERJÁN GYÖRGY: Jocó bácsi nekem, majd én intézkedek... — Szomorúan rám nézett, és lassan hozzátette: — Árva vagy te is, mint én. Árva vagy? — kérdezte gyor­sam — Van anyám, meg apám is — mondtam. ' Nem szólt, de úgy láttam, megbánta, hogy beszélt. Egy ideig ismét csöndesen, szó nélkül vacsorázgattunk. Másik alkalommal figyelte, hogyan főzök. — Nem jól csinálod — mondta. — Ne kap­kodd el. Várd ki az idejét, amíg megfő, úgy jó. Láttam, hogy ezen az estén többet ivott, mint rendesen. Többet is beszélt. — Én látod, nem vártam ki — szólalt meg. — Én annyi idős koromban, mint te már mindent kipróbáltam, hajtott a vérem. Ne gondold ám, hogy csak a rosszra.. Nem, nem a rosszra. Valami felgyulladt 'bennem, és sza­ladtam, futottam, de magam se tudom, hova. Kerestem valamit. A rosszat láttam, de én a jót kerestem. Tudod, afféle jó házban laktam, olyanban, ahová a nők hivatalosan feljárhat­tak férfiakkal... Ocsmány egy dolog az, hal­lod! Én azt láttam, hogy az apám nem egy­szer anyám szeme láttára jön ki valamelyik­nek az ajtaján.... Ha az anyám szólni mert, hogy ne a gyerek előtt, előttem, megütötte. Meg aztán volt ott, egy már nem éppen fiatal nő, azt is többször megverte. Én egyszer elébe álltam, és kérdőre vontam, de megütött... Visszaütöttem! Csak az isijén mentett meg at­tól, hogy agyon nem vert. Én meg bosszúból elvettem azt a nőt feleségül... Na, érted-e most már kiskomám, miért mondtam, amit mondtam? Rám nézett, hosszan vizsgálgatta az arco­mat. Nem tudtam, mit mondjak. — Nem volt éppen leányálom Jocó bácsi élete — szólaltam meg. — Butaság, hogy azt mondom neked, kis- kömám, hisz ember vagy te már... Hülyesége­ket meg ne mondj!... Ezzel belém fojtotta az érdeklődést. Pedig kíváncsi voltam, mi történt azután, de nem tudtam, hogyan kérdezzem. Tartottam tőle, kiszámíthatatlan volt, hogyan reagál a kér- dezösködésemre. Lefekvés előtt még odadörmögte: — Aztán ne beszélj! Későbbi barátkozásunk során soha nem tért vissza erre a témára. Sőt, úgy éreztem, hogy szégyellte azt is, amit kiszalajtott a szá­ján. Egyébként amellett, hogy tartottam tőle, meg is szerettem. Nem becsült le, felnőttnek tartott, komolyan beszélgetett velem. — Az embernek szüksége van a komoly szó­ra — mondogatta. — A szüleid messze van­nak, így neked még inkább. Meg aztán meg is érdemied, mert látom, jó érzésű vagy. Eze­ket itt munkásszálláson ne kövesd. A ma­gadhoz hasonló korúak barátságát ne nagyon keresd, inkább az idősebbekét, azok higgad­tabbak, nem csinálnak annyi bolondságot. De azoknak se higgy, csak magadnak. Egyszer munka után hívtam, jöjjön el ve­lem moziba. Azt mondta, inkább én tartsak vele az italboltba. Lángost vett, meg két pohár sört. — Te nem szoktál inni, ugye? — kérdezte. — Nem. — Látod, ezek az emberek mind ostobák. Mindenki ostoba, aki iszik, és úgy él, mint én. Tartozni kell valakihez. Bele kell kapasz­kodni két kézzel... Neked még sikerülhet, fiatal vagy. — Jocó bácsi miért iszik? — Valamibe bele kell pusztulni — mond­ta. Hirtelen eltorzult az arca: — Látod, ez hazugság volt. Idefigyelj, nekem akkora lá­nyom van, mint te vagy, és mintha neki mon­danám, úgy kell igazat mondanom neked is, mert hozzám tartozol. Halottál-e arról, hogy én ebben a gyárban régebben ezer százalékot is csináltam, és hogy sok minden úgy. történt, ahogy én akartam? ... És azt hittem, úgy he­lyes, ahogy akarom. Azt hittem! Közben nem vettem észre, hogy sok embernek rosszat csi­náltam. Tönkretettem embereket! Érted, mi­ről beszélek? Látom, hogy nem érted! Ide­figyelj, én akkor, amikor bebizonyíthattam volna, hogy ember vagyok, gyenge voltam, csak magamat láttam, csak a magam igazsá­gát, igaz lehet pedig a mások igaza is ... Ezért pedig egyes egyedüli én vagyok a hibás. Na, most menj el! Neked elég volt ennyi! Néhány hónap múlva más gyárba mentem dolgozni. Elbúcsúztam Jocó bácsitól. Azt mondta: — Sajnálom, hogy elmész, mert esténként jól elfőzögettünk. Figyelj még rám: sok min­dent mondtam, de ne szórj el mindent... Gondold meg, és aztán dönts, a magad feje szerint, úgy leszel ember... MÁTÓL LÁTHATÓ Széchy Beáta kiállítása a Kecskeméti Galériában A „Ó, jaj a nagyurak...” (részlet). A papírlap, — a rajz és a festészet hagyományos kelléke — új szerepet kap Széchy Beáta művein. Papírplasztikáinak bel­ső tere az egymás mögé rende­zett lapok síkjaiból alakul ki. Ez. a tér nemcsak képletesen belső: egy üvegezett dobozban, vitrinben, kirakatban épül föl a papírplasztika. . A Halak című alkotásnál nem tudunk megszabadulni az akvá­rium gondolatától, s az ezüst csillámos, tépkedett papírhalak egymásravetülő árnyéka a vit­rin előtt elhaladó szemlélőben a mozgás érzetét is felkeltik. Ugyancsak ez a tömeges össze­zártság az alapgondolata a Ku­tyák és a Kakasok című plasz­tikáknak. Az állatok az üveg mögött a négyzethálók szövedé­kében, mint a csirkegyárak,' s ebtenyésztelepek ketreceiben zsú­folódnak össze. A négyzetháló,' mely a papír­rétegeket tartja, mint alapszö­vet jelentkezik RippPRónai Nő virággal című gobelinjének át­dolgozásán. A' falikárpitról és M. S. mester Mária és Erzsébet cí­mű képéről készült posztereket újraértelmezte Széchy Beáta, s az így született reprodukció me­gint egyedi művé változik: — Az idézőjelek megmaradtak .és az eredeti művekben síkra transzponált tér — igaz, korlá­tozottan —j a harmadik dimen­zióval gazdagodik. A^ harmadik témakört a há­borúhoz kapcsolódó két nagy­méretű- kép jelenti. Már a fel­használt papírok, anyagok meg­adják az alaphangulatot: cso­magolópapír, hullámpapír, drappos, barnás színék. A „Ka­kasokéra valódi tollak, a „Ha­lakéra ezüst csillámok kerül­tek; itt a sebesült katonát igazi géz kötözi be, valódi botra tá­maszkodik. E „valódi” elemek a nézőtől üveggel elválasztott, s egyáltalán nem hiperrealista, vagy pop-artes kompozíciókban dokumentumerejükkel teszik megdöbbentővé a lírainak tűnő emlékezést. Mert "vannak törté­nések, melyekre csak döbbenet­tel, vagy olyan száraz szavak­kal lehet emlékezni, mint a ké­pek alá választott Brecht-ver- sek. Simon Magdolna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents