Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-06 / 209. szám

1984. szeptember 6. • PETŐFI NÉPE • í A keceli megoldás Az ötödikes kislány a tanév második napján megkérdezte szüleit: ..hallottátok, hogy többe kerülnek a tanárok?” — azaz, valamit ö Is tud a pedagógusok szeptember 1-én életbe léptetett béremeléséről. Mint azt már lapunk is többször megírta, átlagosan 10 százalékos a növekedés; maga a most megállapított bértöbblet két részből áll, egy kö­telező és egy egyénenkénti elbíráláson alapuló hányadból. Ahány Iskola, annyiféleképpen próbálták elosztani a forintokat. Múlt héten annak Ját- tunk utána, hogy a bajai újvárosi nevelési központban miként oldották meg e kényes feladatot. Ezúttal a keceli nevelési központban tájéko­zódtunk. — Nyolcvannégy tanító és ta­nár, 29 óvónő alkotja a tantes­tületet, 1269 volt az év végi, 1264 az őszi tanulólétszámunk — mu­tatja be az iskolát Udvarhelyi István igazgató, majd átadja a szót a gazdasági ügyekben ille­tékes helyettesének, Kovács Gá­bornak. — A megyei tanács művelődés- ügyi osztályának a béremelés fo­gadtatásáról is be kell számol­niuk. Mit tartalmaz a jelentésük? — Két kétségbevonhatatlan tényt: nincs az a — mégoly ki­csi arányú — béremelés, aminek ne örülne az ember. Ám itt konk­rétan arról van szó, hogy maga a miniszter beszélt többször is 30 százalékos kívánatos bértöbblet­ről, amiből ugye 10 százalék ma­radt. A kollégák véleményét így foglalhatom össze:, ez a juttatás az áremelkedéseket követte. — Mindenütt heves viták foly­tak az egyéni elbírálásról, sokak szerint egymásnak homlokegye­nest ellentmondó differenciálási eleveket javasoltak a felsőbb szer­vek: végül is vagy a végzett mun­ka, vagy a meglevő bérarányta­lanságok, vagy a munkában el­töltött idő szerint lehet különb­ségeket tenni emberek között, ám ezeket aligha lehet kombinálni. — Igaza van, egyik kizárja a másikat. Mi-azért mégis meg­próbáltunk valamit, s a kötele­zőn felül nullától kétszáz'forintig adtunk emelést. — Mi alapján döntöttek? — A legdöntőbb szempont a végzett munka, tehát a teljesít­mény volt, de igyekeztünk tekin­tettel lenni a közelgő nyugdíjkor­határra, vagy a pályakezdés ne­hézségeire is. — Mondana egy-két példát? — Van két kollégám, mindket­ten ugyanazt a tárgyat tanítják, az egyik 'IjáöWl. évtizede,,, , a másik 17 éve Van a pályán, mégis a fiatalabb -'átázással tdBBétr keresett, mint az idősebb, akinek módszereit gyakran bírálják a tanfelügyelők, és az általános hozzáállása sem a legközösségibb szemléletet tükrözi. Indokoltnak találtuk, már csak életkora miatt is, növelni a bérét, de ugyanilyen okszerű volt a két kolléga közti különbség megtartása is: ez egy példa a differenciálásra. — Pályakezdők esetében ho­gyan ítéltek a pluszról? — A kezdők általában a köte­lező részt kapták meg, így az előírt 2800 forint minimumra 350 forintot. Aki már letett valamit az asztalra — mondjuk három éve dolgozik —, a 3200 forint­jához plusz ötszázat' kapott. A tanárok eddigi átlagbére 4870 fo­rint volt, most 500 forintot tud­tunk nekik adni, 450-et a taní­tóknak, akik 4260-at kaptak ed­dig. — Olyan neves pedagógusok dolgoznak önöknél, akik a tan­testület hírét országhatáron túl is öregbítik. B. Boros Ilonára, a ba tikszakkör vezetőjére, vagy Iván László helytörténészre gon­dolok. — Mindketten pedagógusként is remek teljesítményt nyújta­nak, s 500—500 forintos emelést kapták. — Kecelen — hasonlóképpen, mint Bács-Kiskun többi terüle­tén — jó mellékes pénzkereset rejlik a háztájiban, itt nevezem tesen a szőlőtermesztésben. Az ebből származó pluszra — látva ezeket a fizetéseket — majd’ min­denkinek szüksége van. De mi van akkor, ha abból a munkájá­ból akarna jobban élni, amit a hivatásának is tekint? — Szakkörrel, túlórával ezer, sőt 'kétezer forintot is meg lehet keresni. Havi bontásban a szőlő­ből sem jön be több, legföljebb egyszerre, és más jellegű — al­kalmasint épp a szellemi munka utáni kikapcsolódásért csinálja az ember — a vele való foglalkozás. Nyugodtan mondhatom, hogy mindenki ki tudja szorítani az időt erre, elég sok kollégámnak van is szőleje Imrehegyen. — Nyilván önnek is, titok, hogy mennyi? — Feleségemnek 800 öl, nekem fél hektár. Későn kezdtünk mi a szőlőhöz, egyik három-, másik négyéves telepítés, de az idén le- ■ fagyott. Tíz éve kellett volna be­levágni!' — Mijnt igazgatóhelyettesnek, nyilván nem átlagos a fizetése. Nem tartja nagy szemtelenség­nek, ha megkérem: avasson be családi költségvetésükbe? — Feleségem — szintén peda­gógus — 6300-at keres, én a pót­lékokkal együtt 8100-at, két gye­rekünk van, egy tizennyolc éves leányunk, és egy gimnazista fiunk. Ha majd valamikor teremni kezd — leghamarabb jövőre — a sző­lőnk, a'kkor 800 négyszögölről 50—60 mázsányi termésre számít­hatunk, ami egy kedvező 8 fo­t ránt ,-50 .filléres átvételi árral szá­molva durván 30—40 ezer forin­tos tiszta nyereséget jelent, a munkát nem számolva. — Hogy érzi, mekkora a tár­sadalmi presztízse ma a pedagó­gusnak Kecelen? — Nem vállalkoznék a válasz­ra úgy általában: hiszen a tekin­tély kinek-kinek a saját munká­ján, teljesítményén alapul. Any- nyi azonban biztos, hogy betöl­tetlen állásunk nincs, és bizo­nyára az is sokatmondó, hogy egy Borsodból érkezett kolléganő három felkínált lakásból választ­hatott, míg kikötött egy kétszo- ba összkomfortos otthon mellett. A többi már rajta múlik ... □ □ □ Kecelen a több mint száz ne­velési központos pedagógus átla­gosan 458 forintos emelést kapott szeptember 1-én, így átlagbérük 4761 forint lett. Ez még mindig jóval alatta marad az országos­nak. Ballal József KERESZTÚRY DEZSŐ 80 ÉVES A ligha volt a magyar kultúrának, iro­dalomnak s — tegyük hozzá —, a köz­életnek nagyobb nemzedéke, mint amelyet a századforduló évei hoztak: József Attila, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc korosztálya. És ezt a nemzedéket nem­csak az alkotás, hanem a szerep is naggyá tette, lett légyen ez a szerep művészi, kriti­kusi, irodalompolitikai vagy éppenséggel mű­velődésügyi. Korunk megkövetelte a helyt­állást meg a sokoldalúságot: a legjobbaknak az ozorai példát követve kellett sereget mu­tatniuk, éspedig sokféle fronton. Ehhez per­sze tehetség és fölikészü'ltség fellett, de még inkább elszántság, hit és következetesség. Mindezt elmondhatjuk a föntebb említet­tekről, de elmondhattuk a nemrégiben ünne­pelt, irodalompolitikái tényezőként is oly fon­tos Illés Endréről, most pedig arról a Keresz- túry Dezsőről, aki — alig hisszük el, de az évszámok nem tévednek — szintén nyolvan- éves lett. Mint annyi tehetséges, nyitott és kulturált magyar ifjú: ő is költőnek indult. Csakhogy erős kritikai érzéke lévén, alig múlt húszéves, mikor ígéretes zsengéit megsemmisítette. Tu. dóssá lett tehát, de a tények gazdaságának ismeretében, kritikai kiadások mestereként, összefoglaló antológiák, tudományos képes­könyvek készítőiéként sem volt száraz pozi­tivista: értelmes munkáját mindig érzelem dúsította. S egypár évtizeddel ezelőtt, már mintegy gazdag pálya új állomására tért visz- sza ifjúkora költői útjára. Közhely lenne örök fiatalságát emlegetnünk — hanem a közhely is lehet igaz. Közhely Emberség és pannóniai volta, a klasszikus hagyományhoz, a lankás dunántúli tájhoz való kapcsolódása. Közhelyeket kell mondanunk, ha rendkívüli műveltségét emlegetjük. Ha utalunk tudós voltára, arra, hogy mily kiváló germanista, vagy hogy A/any Jánosnak, Batsányinak, Ba­bitsnak nincs különb ismerője, értője, értel­mezője. Ha fölidézzük, mily nehéz posztokon tevékenykedett, így Berlinben, a náci fővá­rosban is a független magyar szellem képvi­seletében, a németség kultúrájának kettős arcából pedig mindig az örök humánumot megvilágítva. minőség Emlékezhetünk arra, hogy mit tett mint a magyarság európai helyének megvitatását kezdeményező, problémafölvető, gondolatéb­resztő hazafi. Hogy mily nagy nevelő volt: az egyetemen vagy Eötvös Kollégiumban épp úgy, mint később miniszterként, amikor a demokratikus iskolaügy, a tudománypoliti­ka és közművelődés alapjait rakta le — amiért aztán egy demokratikus szólamokat szajkózó, ám annál antidemokratikusabb időszakban hosszú évek mellőzöttségével fizettek neki. Zokszó nélkül dolgozott akkor is, könyvtáros volt, színházzal, zenével foglalkozott, népsze­rű gyűjteményeket tett közzé, s végül mind nagyobb hatással szólalt meg, mint költő. Hatással, de nem hangerővel. Versei mind a dunántúli klasszikus hagyományhoz kap­csolódtak, s ilyenek ma is: humánum, ^ ma­gyarság, mélyen átélt közösségi érzés és őszin­te személyesség jellemzi verseinek vonulatát, amelyekre épp e hagyománynak megfelelően a formai készség, finom ízlés, visszafogott ki­fejezésmód a jellemző. És még nem szóltunk a közvetítőről, az esszéíróról, a fordítóról. Folytassuk? Lehet méltatná Keresztúry sok­féle tevékenységét, mennyiségre is meghök­kentő, amit különböző területeken véghez­vitt, de mindarra, amit kultúránk közös asz­talára letett: az emberség és minőség a jel­lemző. K. N. I. ÉRDEMES MEGNÉZNI Üvegszobrok az Ernst Múzeumban 1982-ben Finnországban, Rihamäki város Finn Uvegmú- zeumában rendezte meg a Műcsarnok a Magyar Üvegszobrá­szat című kiállítást. A tárlatnak nagy sikere és sajtóvissz­hangja volt, a résztvevők közül többen azóta is rendszere­sen szerepelnek külföldön kiállításokon. Sikerük volt- Most Magyarországon bemutatják ezeket a műveket. A válogatás nem az egész üvegszakmát képviseli, hanem annak egy ága­zatát, az üvegszobrászatot, bizonyítva, hogy az üveget ma már a képzőművészet eszköztárába sorolhatjuk. A kiállítás szeptember 23-ig látható a budapesti Ernst Múzeumban. FILMJEGYZET Mária-nap Elek Judit a Balázs Béla Stú­dió dokumentumfilmeseivel tet­te meg első jelentős lépéseit a filmrendezésben. Az idei játék­filmszemlén bemutatott legújabb ■ filmje az Objektív Stúdióban ké­szült. A Mária nap — melyről an­nak idején aránytalanul kevés szó esett — nem tartozik azoknak a filmeknek a sorába, melyeknek könnyedén sikerül meghódítani nézőt vagy kritikust. Elfekélyese- dett, elrákosodott lelki és testi betegségek feltárása még a néző­térről nézve sem a legkelleme­sebb mulatság. Egyformán éles megvilágításban kényelmetlenül vannak jelen a felfokozott indu­latok, a kolera,, a tbc a, rák. ’ Ráadásul mindez Petőfi, a költő árnyának társaságában, 1866. szeptember 8-án, Szendrey Ignác házában. A kiegyezés előestéjén, tizen­hét esztendővel a szabadságharc leverése után, egyetlen nap ese­ményében bontakozik ki a külö­nös sorsú család múltja és jelene. Júlia méhrákban szenved. Apja — a család férfi tagjaival közösen — külön akarja választani fér­jétől, akivel hosszú ideje rosszul él. Gyűlöli, de vele is maradna; egyre jobban terhére van saját gyengesége, nem képes dönteni. Megoldásra vár a Petőfi-név utol­só viselőjének, Zoltánnak ügye is. akit nagybátyja, István nevel, de egyre kevésbé bír az iszákos, súlyos beteg fiúval. Elek Judit ezúttal különösen kamatoztatja dokumentumfilm- rendszői tapasztalatait. Biztos egyensúlyérzékkel halad fikció és dokumentum átfedésein. A Susan Sanfagtól ismert „betegség, mint metafora” ott kísért a főhősök— Handel Edit, Igó Éva játékának — minden megnyilatkozásában. A halott Petőfi volt feleségére — aki lelkiismeretfurdalását próbál­ta elfojtani évtizedeken át — a legkevésbé lírai halál vár. „A rák csak ritka, és a mai napig botrányos tárgya a költészetnek; és elképzelhetetlennek tűnik, hogy- á betegség esztétikussá' vál­jék.” A jelenetek egységes képi világának színtere a természet: a ház körüli kert, erdő s mező. Kü­lönös kontrasztot képez a nyo­masztó lelki, -történések háttere­ként, melynek kialakításában No­vak Ferenc (mint fényképész) látható élvezettel használja fel az impresszionizmus minden szín­re és fényre vonatkozó — film­ben is megvalósítható — lelemé­nyét Károlyi Júlia Az öregember gondo­san becsukta maga mö­gött az ajtót, aztán né­hány gyors lépéssel eléjük sie­tett. — Jó reggelt, uraim... Miben lehetek a szolgálatukra? Ameny nyiben a körfűrészek ügyében jöttek.., — Az urak a rendőrségtől vannak, Parker papa — mond­ta a fiatalember, és az öregre kacsintott. Parker papa eltátotta a szá­ját. — Rendőrség? Werner " barátságosan megbic­centette a fejét. — A longdaíe-i rendőrségtől vagyunk. Lenne néhány perce a számunkra. Mr. Párker? Az öregember értetlenül for­gatta a szemét;. — Néhány percem? Hogy­ne... 'természetesen. Jöjjenek be a házamba —, s megfordult, hogy megmutassa az utat. Phillips Őrmester a kocsinál maradt, a többiek pedig az öreg nyomában beballagtak a rönk­házba. Lewinson, Tnivel nem hívta senki, a küszöbnél ma­radt. és igyekezett ellesni né­hány hangfoszlányt a benn fo­lyó beszélgetésből. Werner és a többiek letele­pedtek a deszkából készített asz­talok és székek mellé egy hosz- szú padra, míg az öreg a falnak dőlt és riadtan bámult egyikről a másikra. — Mr. Parker — kezdte Wer­ner. és felmérte az öreg rémü­letét. — Azért akarunk önnel beszélni... mert... hm. Azt hallottuk:, hogy ön becsületes és megbízható ember. Az öreg nagyot nyelt. _ Eeegen — mondta zavar­tan. — Valami kis információra lenne szükségünk... És kihez fordulnánk, ha nem önhöz? — Eeegen. — Mr. Parker ... Mondja, ké­rem, nem ülne le? Az öreg zavartan köhécselni kezdett. — Eee... a reumám... ta­lán jobb, ha állok. — Ahogy óhajtja — sóhajtott Werner. — Mióta is dolgozik a Társaság telepein? — Tizenötödik esztendeje. — Szép idő — mondta elis­merően a hadnagy. — Igen szép idő! — Lassan nyugdíjba megyek i— mondta az öreg némi büsz­keséggel a hangjában. — S mióta dolgozik ezen a környéken? — Tizedik esztendeje. — Mr. Parker. Nem is tudom, hogyan kérdezzem... Bizonyá­ra megérti, mire gondolok... Nem tapasztalt az elmúlt évek során, 'furcsa dolgokat errefelé? — Furcsa dolgokat? — Igen. Aminek esetleg nem ismerték az okát. — Az okát? — Valami olyasmit..., ami el­üt az erdő mindennapi életé­től... Nem látott furcsa alako­kat. állatokat, éjszakai vándo­rokat, jlyesmlt? Az öreg feszülten figyelt, any­nyira, hogy egész arca egyet­len óriási ^ránccá gyúródott. — Nem kószáltak errefelé gyanús alakok? Olyanok, akik­től valaki megijedhetett... Vagy nem jártak olyasféle 'hírek, hogy valaki ijesztgeti az embereket az erdőben vagy a longdale-i mezon? Az öreg lassan megrázta a fejét. — Nem... semmi ilyenre nem emlékszerp.. Vagy várjunk csak! Ügy nyolc évvel ez­előtt ... Amikor valami falusi boltos mutogatta magát az er­dő szélén, .ha a kislányok arra­felé bicikliztek... Olyan muto- gatós volt, érti ugye, märe gon­dolok? — Szatír — bólintott a had­nagy. Az öreg szeme felcsillant. — De elkapták. Szerencséje volt, hogy bevitték Longdale-be, mert meg akarták lincselni. Ami azt illeti, meg is érdemelte vol­na... — Másra nem emlékszik? Az öreg felsóhajtott. — Hát iszen emlékeznék én, ha történt volna' valami. Csak- . hogy semmi sem történt... Nem jár erre senki, csak a farmerek néhanapján ... Ott egye meg őket a fene! — Nincsen jóban a farmerek­kel? — kérdezte Werner kö- zömbösen. Az öreg kiköpött. — Van a kórság! Hogyan le­hetne azokkal jóban lenni. Sze­gények, mint a templom egere, és lopnak, amit csak látnak. Erre­felé is azért járnak, hogy el­emeljenek ezt-azt. Miattuk tart­juk a kutyákat ás ... Werner felemelkedett és rá- mosolygott az öregre. — Hát akkor, köszönjük, Mr. Parker. Kicsit még körülnézünk az erdőben... — Oda. is betörtek ... Felfe­szítették az ajtót, már nem is egyszer. Persze, amióta kutyák vannak, félnek a büdösök... Emlékszem, egyszer vagy öt-hat évvel ezelőtt is elkaptunk egyet, valamit Smithet vagy kicsodát. Egy egész zsák sót akart elcipel­ni a hátán. Persze, megkapta a magáét. — Ennyire szegények a farme­rek? — kérdezte Lewis, de az öreg meg se hallotta a kérdést. — Csak amióta ezen a telepen vagyunk, legalább tizenöt bal­tánk tűnt el... Pedig a legfino­mabb krómacélból készült. Érti maga ezt, hadnagy úr... ? Tizen­öt balta! Annyi pénzük sincs, hogy baltát vegyenek maguknak! Franklin eltátotta a száját, Werner pedig úgy megtorpant, hogy a vigyázatlan Gregory ne­kiütközött a hátának. — Baltát mondott, papa? — kérdezte szinte ijedten Werner. — Azt hát. Tíz év alatt tizenöt balta. Persze aztán a mi bérünk­ből vonják le az árát... — Látták, hogy ki lopta el őket? Az öreg eltátotta a száját. — Ki? Hát egészen eddig ar­ról beszéltem, hogy a farmerek!. — Ügy értem, hogy látták, ami­kor a farmerek ellopták a bal­tákat? Az öreg megrázta a fejét. — Látni nem láttuk, de ki más lehetett volna? Mondtam már, hogy a sót is valami Smith akarta elvinni. És ugyanonnan. A Smith is felfeszítette az ajtót, és aki a baltákat elvitte, az is felfeszítette ... Tiszta sor. Vagy nem? — Mr. Parker. Hányszor törtek be a raktárba az elmúlt tíz év alatt? Parker papa' elgondolkodott. — Hát... nem is tudom. Amíg nem voltak kutyák, elég gyakran. Tudja, nehezen jutottunk jó ku­tyákhoz. Vacakokkal nem sokra mentünk volna. A jó kutya meg ritka, és ha van, akkor is drá­ga, mintha aranyból lenne a sző­re. — Értem... A són és a bal­tákon kívül mást nem vittek el? — Aligha — rázta a fejét az öreg. — Legalábbis fontos dol­got nem. Ha elvittek volna, tud­nék róla. Hát így állunk. Wemer megrázta Parker papa kezét. — Viszontlátásra, Mr. Parker. Nagyon sokat segített,.. Aztán beszálltak a kocsiba és csendesen legurultak a dombról lefelé vezető erdei úton. * * • Werner elgondolkodva bámul­ta az ablak mellett elsuhanó fe­nyőket, s halkan morgott magá­ban, mintha saját magával vi­tatkozna. Végül is Lewis törte meg a csendet. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents