Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-28 / 228. szám
TAKARÉKSZÖVETKEZETEK MUNKÁJÁRÓL Többszörösére nőtt a termelési hitel Százhúsz évvel ezelőtt, 1864. szeptember 28-án Londonban megalakult az 1. Internacionálé, a munkásosztály fontos nemzetközi szervezete. A munkásmozgalom nagy mérföldkövének előzménye az volt, hogy a kapitalizmus gyorsuló ütemű fejlődése az 1850—60-as években tovább növelte a proletariátus létszámát; Angliában az ipari munkások száma például már meghaladta a kétmilliót, s •Franciaországban, a német államokban, valamint az Osztrák— Magyar Monarchia országaiban és Oroszország egyes területein is számottevően nőtt a proletariátus. A gépi nagyipar fejlődése természetesen módosította az osztályharc körülményeit is. Ilyen körülmények között alakult meg az I. Internacionálé. A Főtanács Alapító üzenetét, amely tulajdonképpen az Internacionálé programja, Marx Károly dolgozta ki, úgy, hogy a nemzetközi szervezet magába fogadhassa a munkásmozgalom különféle áramlatait. Keretei közt a továbbiakban heves elméleti viták zajlottak le a marxizmus álláspontjának érvényesítése érdekében. A párizsi kommün vérbefojtása után az Internacionálé 1872-ben Amerikába tette 'át székhelyét, majd négy évvel később kimondta feloszlását. Az 1. Internacionálé történelmi érdeme, hogy e 12 esztendő alatt tevékenységével jelentősen erősítette a proletárszervezeteket; kiszélesítette a marxizmus eszmei befolyását, visszaszorítva a különböző, nem a tudományos szocializmus elvei alapján álló irányzatokat. Zenei esték Kecskeméten Ismét váltihatnak bérletet a komolyzene kedvelői aiz Országos Filharmónia 1984/85. évi hangversenyeire, amelyeket a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban és a Nagytemplomban rendeznek meg hat alkalommal. Milyen zenei csemegéket ígér az éves program? Október 1-én a zenei világnapon a Nagytemplomban Pécsi Sebestyén orgonaestjét rendezik meg. November 19-én a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar vendégszerepei Kecskeméten. December 5- én pedig 'Postás Szimfonikus Zenekar lép közönség elé, j.áz esten közreműködik Kalmár Magda (ének), Bársony László (mélyhegedű), és Szabadi Vilmos (hegedű). Február 28-án a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekar mutatkozik be. Vezényel Kemény Endre, közreműködik Anna Maria Stanczyk lengyel zongoraművésznő. Március 19-én a 'Béniim Filharmónia Fúvósötöse ad hangversenyt, majd május 27-én a Nagytemplomban Virágh Endre orgonaestjével. zárulnák az Országos Filharmónia bérleti koncertjei. Szeptember 38-án, pénteken ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes: ^án kedden no és 14 órakor Vásári bábkomédiák. Az Állami Bábszínház vendégjátéka. Gyermekbérlet. 5-éh pénteken 10 órakor Szexológiai szabadegyetem. A méhen belüli fejlődés. Előadó: dr. Czeizel Endre genetikus. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél S, és fél 8 órakor: A PISZKOS TIZENKETTŐ. Kétrészes, sz., amerikai kalandfilm. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZjáSOK. sz., amerikai tud., fant., film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: HRERI. Sz., mb., román—franciaangol kalandfilm, Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: NO, MEGÁLDJ CSAK. Sz., szovjet m es efí lm-összeállít ás. Stúdiómozi: 8 órakor: EGY SZÖSZI SZERELME. Mb., csehszlovák film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK. Színes, magyarul beszélő francia film. Központi mozi: 6 és 8 órakor: SZELÍD MOTOROSOK. Sz., amerikai film. 4 órakor: SODRÁSBAN. Magyar film. KISKOROS ,. Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: MARIANAP. Magyar film. KISKUNHALAS .Fáklya mozi: 4,’ 6 és 8 órakor: ARANY A TÖ FENEKÉN. Sz„ , mb„ új-zélandi kalandfilm. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 7 órakor: A SZALAMANDRA. Sz., mb., olasz- angol film. A takarékszövetkezetek szerep péről, feladatairól tanácskozott tegnap Kecskeméten a MÉSZÖV elnöksége. E szövetkezeti forma legalapvetőbb lakossági szolgáltatása a kölcsönnyújtás, amelyhez a szükséges pénzt a részjegy és tartalékalap más célra fel nem használt összegéből, a betétállomány 40 százalékából, valamint a negyedévi nyereségek 50 százalékából teremtik elő. A takarékszövetkezetek hitelt adnak építkezéshez, a termelés fejlesztéséhez, ezen kívül fogyasztási kölcsönöket nyújtanak, például áruvásárlásra, gépjárművételre, szolgáltatásra és kaphatnak személyi kölcsönt is tagjaik. Hitelezési körük eddig csak a tagságot érintette, a bankszámlával rendelkezők részére kölcsönfolyósítás még nem történt. Bács-Kiskunban e szövetkezeti forma jelentős szerepet tölt be a kisgazdaságok termelési hitellel való támogatásában. A folyósított összeg 1970—1983 között több mint öttszörösére növekedett. Az igényelt kölcsönök felhasználása döntően az állattartás, -tenyésztés, valamint a szőlő- és gyümölcstelepítés célját szolgál- ia. A kisgazdaságok olyan termelési támogatására, amelyet a nagyüzem kezdeményezett, eddig csak szőlőtelepítés érdekében került sor, mégpedig a fel- sőszentiváni, a 'kerekegyházi és lakiteleki takarékszövetkezetnél. Az igényelt kölcsön összege 9 millió forint. Kerékpárosok balesetei Kisizsák belterületén szeptember 26-án Kálmán István 79 éyes helybeli lakos (Kisizsák 21.) az őt már előző személygépkocsi elé kanyarodott. Összeütköztek, s az idős kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A tagok termelési kedvét bizonyítja, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztésének céljaira benyújtott kölcsönigény egyre je- lenitékelnyebb. A kerekegyházi takarékszövetkezetnél szőlőtelepítési célra 3 millió, a felsőszent- iváni takarékszövetkezetnél ugyancsak szőlőtelepítésre 1,3 millió, az orgoványi takarékszövetkezetnél a húshozamú szarvasmarha-hizlalás fejlesztésére 2 millió forint jaz igény. Nemrég a megyei áilatforgalmi és húsipari vállalat jelezte: átszervezik az állattartók részére kezdeményezett kocaakciót, úgy, hogy a takarékszövetkezetek kölcsönnel támogassák a szerződött termelőket, amelynek kamatterhét a vállalat fizeti. Ez évi 10 millió fontat kölcsön folyósítását je; lenti. Az elnökség a többi között állást foglalt amellett, hogy bővítsék a takarékszövetkezetek tevékenységi körét, ne csak a tagok kapjanak hitelt, hanem a bank; számlával rendelkező kisvállalkozók is, például építkezési célra. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a takarékszövetkezetek válj janiak még jobban a kistermelők bankjává, ezzel is hozzájárulva a falu népességmegtartó képességéhez. A MÉSZÖV elnöksége megvitatta a kistelepülések és a tanyavilág áruellátását segítő rekonstrukciós program végehajtá- sát. K. S. Kecelen, a Kossuth Lajos utca 9. számú ház előtt ugyancsak szerdán Hugyecz András Cl éves keceli lakos (Vörösmarty u. 31.) körültekintés nélkül tolta kerékpárját. Elé lépett egy féktávolságon belül érkező sze- mélygépkocsinák, amely elütötte.' Hugyecz András súlyosan megsérült. lÄÄI I Amerigo Tot kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Amerigo Tot szab; rászművésznek a magyar művészet önzetlen gazdagítása érdekében kifejtett tevékenysége, egész életműve elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Béke és Barátság Érdemrend kitüntetést adományozta. Szerdán, a római magyar nagy- követségen dr. Szita János, a Magyar Népköztársaság nagykövete bensőséges ünnepség keretében adta át a kitüntetést. A Petőfi Népe szeptember 23-i, vasárnapi számában köszöntötte a megyéhez, s ezen belül Kecskeméthez is sok • szállal kötődő művészt 75. születésnapja alkalmából. NAPKÖZBEN Értein? Nem értem! A Petőfi Népe 1984. szeptember 25-i számában H. N. monogrammal javaslat jelent meg a kecskeméti Batthyány utca lezárásával kapcsolatban. A leírtakkal és a javaslattal egyetértek, vannak azonban dolgok — nem a leírtakban —, amelyeket nem értek. Tudomásul veszem, hogy szükség van a közművek áttelepítésére, az új útvonal kialakítására. De nem értem, hogy az illetékesek miért utólag gondolkoznak az áthidaló megoldáson. Logikus az lenne, hogy először gondolkodnak, majd gondoskodnak a kiváltó megoldás megvalósításáról, azután intézkednek az utca lezárásáról. Azt sem értem, hogy ennék hiányában a közlekedési hatóság miért járult hozzá az ilyen megoldáshoz. Továbbá értem, hogy a'munkát el kell végezni, de nem értem, miért kell ennek egy évig tartani. (Műszakilag ki bírálja és fogadja el ezeket a kivitelezési határidőket?) Azt sem értem, hogy általában miért kell az építkezésekre ekkora területet elfoglalni, mint ahogy az minálunk történik, és azt sem, hogy ezt miért engedélyezik? Értem azt is, hogy az építkezés miatt néhány — például a kettes, a tizenhárma® — autóbuszjárat útvonalát meg kellett változtatni. Azt már nem értem, hogy az új útvonalán az Árpád körút 19. sz. alatti megállója után miért csak a Katona József téren áll meg, miért nem állhatna meg az Alföld Áruház előtt az 1. számú járat megállójában, könnyítve az erre igyekvők dolgán. '(Többek között sok kismama, óvodás, iskoláskorú gyermekének kíséretét könnyítené.) A Petőfi s Népe szeptember 22-i számában | — meg jelentető je ismeretlen — közölték, hogy forgalomelterelés miatt a helyi és helyközi buszjáratok a Petőfi Sándor utca és Árpád körút vonalon közlekednek, de nem értem, hogy miért nem lehetett megjelölni, hogy melyik helyi járatokat érinti és hol lesznek az új megállóhelyek. Miért nem lehetett volna ezt a régi megállóhelyeknél is kifüggeszteni, vagy ezt az utas találja ki? Miért tesszük nehezebbé amúgy se könnyű helyzetünket? Nem értem! Kovács Pál Kecskemét, Halasi út 3. szám alatti lakos Felújítják, átalakítják a bajai vasútállomást Baján tavalyelőtt kezdődött el a vasútállomás főépületének a felújítása. A rég várt munkának a BÁCSÉPSZER a kivitelezője. Ezideig a forgalomirányító részleg helyiségeit és az állomásfőnöki irodát hozták rendbe az építők. Most a pénztárak, a várótermek, a szociális létesítmények korszerűsítése van soron. A MÁV bajai dolgozói szeretnék,^ ha^ 1985-re befejeződne az átalakítás, és teljesen újjávarázsolva ismét birtokukba vehetnék a jövőre száz esztendős állomásépületet. Az utazóközönség sem bánná! (Pásztor Zoltán felvétele) Művészeti könyvek — féláron A képzőművészeti világhét alkalmából 50 százalékos engedménnyel árusít csaknem harminc könyvet a Képzőművészeti Kiadó. A féláron ajánlott munkák között van a Nagy magyar festők, a Képzőművészeti Zsebkönyvtár, Az éA múzeumom című sorozat jónéhány darabja és hat fotóalbum. A kedvezményt a kiadó négy mintaboltjában — például a Budapest, VI. Deák Ferenc tér 6. szám alattiban — készpénzes, azonnali vásárláskor is megadják, de vidékieknek levélbeni megrendelését is utánvéttel, postaköltség felszámítása nélkül teljesítik (a kereskedelmi osztály címe: Budapest, 1148. Kerepesi út 26.). Megyénk az országos sajtóban Magyar Sakkélet 9. szám: Szentgyörgy} József: Weekend-verseny Kecskeméten. (Augusztus 4—5-én volt a premierje az új versenyformának.) Kertészet és Szőlészet 39. szám: Fórum. A2 alma védelme. (Az Izsáki Sárfehér Tsz-ben megrendezett növényvédelmi tanácskozásról.) Magyar Mezőgazdaság 39. szám: Tuza Sándor: Űj minősített zöldségfajták. (Ismertető a Treff, Korall és Sláger paradicsomfajtákról és a KSC Gyöngy pattogatnivalő kukoricáról, amelyet Kecskeméten a ZKI-ben nemesítettek.) Földrajztanítás 3. szám: Köves József, dr.: A keceli általános iskolától a tudományos akadémiai tagságig. Köszöntjük a 60 éves Pécsi Mártont. Ének-zene tanítás.4.szám: Balázsné Kiss Katalin: A nyelv és a zene egysége Kodály Zoltán művészetében. (A szerző kecskeméti főiskolai tanársegéd.) — Balázs .Endre: A Kodály Intézet a továbbképzés szolgálatában. Kistenyésztők Lapja. 9. szám: .Gábra Sándor: Véleményem szerint. (A tázlári olvasó a sertéstartás hasznáról ír.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1884. szeptember 28. péntek Névnap: Vencel Napkelte: 6 óra 39 perc ' Napnyugta: 18 óra 28 perc Holdkelte: 10 óra 46 perc Holdnyugta: 20 óra 21 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Szeptember 27-én Kecskeméten a középhőmérséklet 11,3, (az S0 éves át* lag 14,4) a legmagasabb hőmérséklet 15,5 Celsius-fok volt, a nap 3 órán át sütött, 0,9 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 9, 14 órakor 13,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,4 millibar (gyengén emelkedő) volt. Szeptember 27-én Baján a középhőmérséklet 11,2 (az 50 éves átlag 15), a legmagasabb hőmérséklet 17 Celsius-fok volt, a nap 2,9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 10,1, 14 órakor 13 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,2, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016,6 millibar (emelkedő) volt, 2,6 milliméter csapadék hullott. — Nyugdíjasok búcsúztatása. A Lajosmizsei Kefe-, Seprő-, Fa- és Vasipari Termékeket Gyártó Ipari Szövetkezetnél hagyomány, hogy a nyugdíjba menő dolgozókat ünnepélyesen búcsúztatják. így volt ez a közelmúltban is, amikor a szövetkezeti nőbizottság rendezésében kilencen gyűltek össze a klubteremben. Köztük volt Szarka Sándor alapító tag, aki a többiek nevében ígérte: továbbra is számíthat rájuk a kollektíva. Ezután fehérasztal melletti beszélgetésre került sor, majd ajándékokat kaptak a „legfiatalabb” nyugdíjasok. — VÁSÁRNAPTÁR. Szeptember 29-én, szombaton országos álldt- és kirakodóvásárt rendeznek Szánkon, autóvásár Makón lesz. 30-án vasárnap Nagyt kőrösön tartanak országos állat* és kirakodóvásárt. Autóvásárrá várják az ^érdeklődőket Békésen, Csongrádon, Csornán, Debrecenben, Egerben, Érden, Kecskeméten, Kisújszálláson, Miskolcon, Nagyatádon, Nyíregyházán, Pécsett, Szarvason, Szegeden és : Zalaszentgróton. — BÉLYEGKIÁLLlTÁS. A fegyveres erők kecskeméti bélyeggyűjtő köre megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból kiállítás nyílik ma fél 12 órakor a Helyőrségi Művelődési Központban. A filatéliai esemény pktóber 8-ig látogatható. A marxizmus—leninizmus tanszékek vezetőinek értekezlete. A Művelődési Minisztérium marxizmus—leninizmus oktatási főosztálya szeptember 26—27-én országos értekezletet tartott a marxizmus—leninizmus tanszékek vezetőinek részvételével. Az értekezleten Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság^ titkára időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről, Tétényi Pál, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője aktuális művelődéspolitikai kérdésekről, Honfi József, a Művelődési Minisztérium főosztályvezető-helyettese pedig a marxizmus—leninizmus oktatásának egyes kérdéseiről tartott előadást. Riportfilm a jánoshalmi levelezőről • Südi Bertalanról, a jánoshalmi Petőfi Termelő- szövetkezet párttitkáráról, a legaktívabb és legtermékenyebb magyar sajtólevelezőről egyórás riportfilmet' készít a Magyar Televízió. Szerkesztő-rendező : Ilkei Csaba. Képünk a jánoshalmi forgatáson készült. FINNORSZÁG TEGNAP ÉS MA. Ez a címe a most induló szabadegyetemi sorozqípak, melyet a kecskeméti magyar- finn kulturális egyesület szervezett. Az első előadást ma 17 órától tartják a Tudomány és Technika Házában. Gombár Csaba műfordító, az ELTE Finnugor Tanszékének tanára beszél a finn irodalom nagyjairól: Aleksis Kiviről és Eino Leinoról, — Nyeremény betét könyv-sorsolás. Az Országos Takarékpénztár (október 1-én Budapesten rendezi a nyereménybetét- könyvék harmadik negyedévi, eddigi 133. sorsolását, amelyen minden, szeptember 29-ig váltott, és a sorsolás napján még forgalomban lévő nyereménybetétkönyv részt vesz. A nyereményeket a betétkönyvet kiállító OTP-fiók, postahivatal, vagy takarékszövetkezet október 18- tól fizeti ki. Eljárás üzérkedés ügyében. A Budapesti Rendőr,-főkapitányság gazdasági rendészete eljárást kezdeményezett Bogyi Imre 73 éves, nyugdíjas víz- és gázszerelő kisiparos, gyulai lakos ellen üzérkedés és vesztegetés bűncselekményének alapos gyanúja miatt. A gyanúsított évek óta több millió forint értékben radiátorokat, kazánokat és szerelvényeket vásárolt fel, melyeket Gyulán és környékén felárral értékesített. A lakásán tartott házkutatás során több millió forint értékű kurrens árucikket és 220 ezer forintot találtak, és ezeket lefoglalták. Bogyi Imrét őrizetbe vették, az eljárást 'a Békés megyei Rendőrfőkapitányság folytatja. j SZWRK0LÖ V ■ A . tribüri&it. Lft?, .«ovik Szurkoló szüntelenül Ma- ■ bál, A mérkőzés végén re- . kedten1 mondjja szomszédjának: ' _ ||‘ tettem n hangomat. — Keresse me#, itt van \ a fülemben’ Holnapi lapszámunkból Az általános iskola alsó tagozatos diákjainak többsége napközis. Mit jelent ez a diák életében, és milyen feladatokat ró a családra — erre ad választ a Látogatás a napköziben című írás, amelyet a család—otthon—szabad idő összeállításban, a negyedik oldalon közlünk. Ugyanitt bemutatunk egy praktikus székfélét, amely a legkisebbek védelmét szolgálja, ha a kerékpáron ülnek. A horgászoknak pedig — többek között — egy vetélkedő eredményeiről számolunk be. Az ötödik—hatodik oldalon a rádió és a televízió jövő heti műsorát közöljük. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Báios-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. , Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl]: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. V.