Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-26 / 226. szám

1984. szeptember 26. • PETŐFI NÉPE • I EGYÜTT AZ ÓVÓNŐ- ÉS TANÍTÓKÉPZÉS ÉLETMÜKIÁLLÍTÁS NAGYKÖRÖSÖN! Egyéves tapasztalatok A közoktatás fejlesztésének egyik alapvető feltétele a kor­szerű igényeknek megfelelő, az egyre, növekvő és változó felada­tok megoldására képes pédagó- gusak képzése. Amikor meghatá­rozták a fő irányokat, elsődlege­sen a társadalmi követelménye­ket vették figyelembe, mivel '■ ezek határozzák meg, milyen pe- ' dagógusakra lesz szüksége a tár­sadalomnak az elkövetkező év­tizedekben. ■ Kísérlet Kecskeméten M&KmRfiEm" v . ■1 1ÍS Az alapvető célok, a képzés színvonalának és hatékonyságá­nak növelése mellett gondoskod­ni kell — a demográfiai viszo­nyok alakulásából következő — mennyiségi igények kielégítésé­ről is, sf a mindezek megvalósu­lását alapvetően befolyásoló kép­zési struktúra kialakításáról. Az egységes, összehangolt, több irányba nyitott képzési rendszer­re való törekvés indokolja egye­bek között az óvónő- és tanító­képzésben a közös tartalmi je­gyek erősítésével és a szemléleti egység megteremtésével a két képzés összehangolását. Ilyen kísérlet folyik immár egy éve a Kecskeméti Óvónőképző intézetben a Bajai Tanítóképző Főiskola közreműködésével. A közelmúltban éppen Kecskemé­ten gyűltek össze a fejlesztést elő­készítő kísérletekben részt vevő intézmények vezetői és az .ille­tékes szakemberek. Ekkor ragad­tuk meg az alkalmat, hogy a távolabbi tervékről ás az eddigi tapasztalatokról érdeklődjünk. Két pedagógustípus — Hogyan lehetne röviden ösz- szefoglalni a pedagógusképzés fejlesztésének kérdéseit? — ér­deklődtem Szövényi Zsolttól, a Művelődési Minisztérium peda­gógusképző osztályának vezetőijé­től. — 1979 óta szisztematikus elem­zést, helyzet- és szükségletfelmé­rést végzünk. Ennek alapján 1984 tavaszára eljutottunk oda, hogy ma már egységes pedagó­gusképzés rendszerében gondol­kodunk: az egység egy önálló struktúrát jelentene. A pedagó­gusképzésben. — és magában a pedagóguslétben — két típus van: az egyik az, amely össze­fogható a mai terminológiával a tanító és az óvónő „címszó” alatt, akiknek a komplex szerfiélyiség- íormálás, az alapkészségek ki­bontása a feladatuk. A másik típus, amikor a pedagógusi „lét” a szaktanári munkán keresztül valósul meg. Ez így elfogadható, ha a fejlesztés irányának ezt a két típust vesszük, mint rende­ző elvet. Az alsófoikú és a szak­tanári képzési rendszerben en­nek megfelelő szemléleti és strukturális egységet kell terem­teni. De ezt a két pedagógustí­pust nem akarjuk egymástól el" távolítani, hanem éppen az érint­kezési pontokat keressük. A most folyamatban levő fejlesztési kí­sérletek alapgondolata az, hogy a tanítóképzés az alaptevékeny­sége mellett két irányban nyi­tott: az óvónő- és a tanárképzés felé. Lényegében a fejlesztést előkészítő kísérletek egyike a kecskeméti, amely már csak azért is rendkívül izgalmas,, mert olyan sajátosságot ad, amit csak itt le­het megvalósítani: a Kodály- örökséget, ami nemcsak zeneisé­get jelent ezúttal, hanem a ját­szóházat és a néptáncot is. Rugalmasan Ehhez a gondolatmenethez kap­csolódott dr. Fábián Zoltán, a jászberényi főísköLa. főigazgató­ja, a tanítóképzéssel foglalkozó szakbizottság vezetője: — Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy itt a pedagógusképzés „szol­gáltató” jellege éppen olyan fon­tos, mint a gazdaság más terü­letein. Valós társadalmi igény, hogy legyen olyan óvónő, aki ha kell, át tudjon állni tanítónőik, a tanító pedig óvónőnek vagy ta­nárnak. Rugalmas képzést sze­retnénk megvalósítani, amelyet a munkáltató szükség szerint tud majd kamatoztatni. — ,Hogyan lehetne összegezni az óvónőképző intézet egyéves tapasztalatait? — kérdeztem dr. Krajcsovszki József igazgatótól. — Talán a legfontosabb ér­vünk amellett, hogy az első év jól sikerült az, hogy erőltetett beavatkozás nélkül vált szét az ötven hallgató fele—fele arány­ban óvónői és tanítói ágra. Ezek a jelöltek tehát megértették, hogy egyforma képzést kapnak, azo­nos műveltségtartalommal, s vár­hatóan egyforma bért és címet. Nem kellett semmiféle kényszert alkalmazni, pedig ehhez meglett volna a jogi alapunk, ugyanis, alá­írták, hogy a háromtól tíz évesig terjedő korosztály nevelésére vál­lalkoznak. Az idén már megkérdeztük a kísérleti csoport tagjait, s azt az érdekes dolgot tapasztaltuk, hogy a most felvett 52 főből1 több akar óvónő lenni, mint tanító. A kí­sérleti csoportban tehát, ha va­laki az óvónői létét akarja meg­valósítani, teheti, ha pedig a ta­nítóit, akikor azt is. Itt az egyéni ambíció a meghatározó, a pálya­irányultság, vagy a váigy. A hall­gatók azt is megértették, hogy „nyitott” képzésben részesülnek, amire sok minden ráépülhet. Annyit kapnak itt nálunk, akár­melyik ágon is tanulnak, hogy egyéves munka melletti levele­ző oktatódban megszerezhetik, ha úgy akarják, a másik diplomát is. És az a zenei többlet, amit itt az intenzív zenetanulással szerez­nek, zenei szakemberré is teszi őket. Mi most azt mondjuk, az egyik tanító lesz, a másik óvónő, tehát nem keverjük össze azért a dolgiokat. De annyit tudnak majd egymás szakmájából, hogy ha úgy hozza a sors, helyt tudnak állni a másik poszton is. — Milyen szerepet vállalt Mia­gára /a kísérletben g Bajai taní­tóképző Főiskola? — fordultam a rövid eszmecsere negyedik résztvevőijéhez, dr. Juhász Károly főigazgatóhoz. — Bajának ebben a kísérlet­ben és kutatásban kettős felada­ta van. Részt vetítünk a kezdet kezdetén a tantervek kidolgozá­sában, tavaly is meg az idén is a felvételik előkészítésében és le­bonyolításában, az alkalmassági vizsgákon. A személyi feltételek az óvónőképzőben, úgy érezzük, egyre jobban szükségessé teszik a tantárgypedagógusok, tantárgyi előadók jelenlétét. Tartunk elő­adásokat, s tanácsadással is se­gítjük az itteni munkát. Ezen kí­vül a kutatási programban szere­pel egy olyan megállapodás is, mely szerint részt veszünk a vizsgáikon, a mérésekben, külö­nös tekintettel a szigorlatokra. Sajnos, a Kecskemét tárgyi fel­tételekben nem tudunk Bajáról segíteni, mert nem lehet egy ter­mészettudományi kabinetet ide áttelepíteni, vagy rendszeresen Bajára utaztatni a hallgatókat. Kormos Emese KÉPERNYŐ A Sas n­Láttam már jobb táncos-komi­kust Sas Jóskánál, bocsánat Sas Józsefnél. Prózai színészként sem sorolható a legjobbak közé. Tánc- dalénekesként aligha számíthat­na népszerűségre. Szövegíróként sem versenyezhet legkiválóbb kortársaival. Aligha őrzi szíve fö­lött oly sok fiatal lány fotóját, mint mondjuk ... A Kecskeméten is jól ismert színész, az itteni éveire mindig szeretettel emlékező művész nyil­ván helyeslőén bólogatna, ha ke­zébe kerülnének e sorok. ö hosszú-hosszú ideje elérte a legtöbbet, amit a könnyűműfaj­ban — könnyű? — valaki elérhet. Ö már nem táncoskomikus, nem humorista, nert) énekes: ő a Sas. Elnézést a szófacsarásért: sassá- gáért szeretik. 'Humora kevésbé veséző, mint Hofié. Dalszövegeinél virtuózab­bak a nemrég elhunyt Romhányi rigmusai. Gálvölgyi erőteljesebb, Árkus elmélyültebb, igazi fölfe­dezője, Komlós János poén-köz- pontúbb volt. Így jó! íMert ő a Sas. Egyszemélyes színház, kaba­ré, szórakoztató üzem, népi el­lenőrzés. Sokszínű, mint az élet. Az önálló tévés-műsor sem csábította el önmagától, illetve a megtalált figurától. Pontosan azt adta szombat este, amit a „sasis­ták” vártak tőle. Csipetnyi iró­niába csomagolva kapott magyar nótát, aki erre áhítozott, érzelgős verset a szentimentális, bohócos harsányságot a jókedvű, politikai szurka-piszkát, az „odamondoga- tást” fülelő. össznépi szórakoztatást, kelle­mes időtöltést ígért Sas József, betartotta ígéretét. Újból bebizo­nyosodott: az egyéniség a legér­dekesebb, legvonzóbb tévés mű­faj. Noha a legújabb kutatások sze­rint Elek, Kisdombor, Csanádpa- lota szabadult fel elsőként, alig­ha módosul Battonya-jel'kép sze­repe. Eltekinthetünk ugyanis a csekély időkülönbségtől. A had­történészek vitája is arra int: az eddiginél is tudatosabban, ponto­sabban össze kell gyűjteni a tör­ténelmi napokra, hetekre, hóna­pokra vonatkozó dokumentumo­kat, kellő ellenőrzéssel igazolt emlékezéseket. A szegedi televíziós műhely jó ügyet szolgál szombaton sugár­zott dokumentumfi'lmjével. A megkérdezett idős parasztemberek megerősítették, hogy a Tiszántúl­nak ezen a részén különösebb el­lenállás nélkül nyomultak előre a szovjet csapatok. (Őszi munka közben .vette észre egyikük a ku­koricásban fel-feltünedező gép­pisztolyé® harcosokat.) Dicsérhe­tő a film hangvétele: rokonszen­ves tárgyilagossággal, az ese­mény történelmi jelentőségét ér­zékeltetve idézték föl az élet új­raindításának folyamatát, a jelen­ben a múltat. Nem „mai szem­mel” elemezték a négy évtizede kiharcolt battonyai változásokat. Egyetlen adatát éreztük vitatha­tónak: a szakforrások általában kevesebbre becsülik a hazánkban bevetett német és magyar had­osztályok számát, mint ameny- nyi a Battonya műsorban el­hangzott. Értem, értem a szándékot: a Hót munkatársai oldott, hangu­latos tudósításban szerették vol­na tudatni fél Magyarországgal, hogy Baján még a korosabbak is önzetlenül, lelkesen hasznosítják tapasztalataikat szeretett váro­sukért, légyenek „ősbajaiak”, avagy bevándoroltak, összefogá­suknak is köszönhető, hogy me­gyénk derűs, napsütéses, csinos városa valamennyit behozott el­maradásából. Az „öregfiúk” szá­mára természetes ez a segítőkész­ség: akkor is ilyen széliemben dolgoztak, amikor vezető pozíció­ban ténykedtek. Jó partnereknek bizonyultak az áldozatos munká­jukat közvetlen hangvételben méltató, példaként bemutató ri­portban. Heltai Nándor Rácz József képei Rácz József nagykőrösi festő­művész-rajztanár egyike azoknak a kevés alkotóknak, akik köré már életükben legendák szövőd­nek. Titulusa — festőművész- rajztanár — nemcsak egyéni sor­sára, de a kisvárosi életformára is utal: Nagykőrösön ő nemcsak sokak által elismert grafikus, de még többek — ezrek — számára „a” rajztanár. A nyolcvan esztendős művész munkássága előtt kiállítással tisz­teleg választott városa: Nagykő­rösön, az Arany János Múzeum­ban október 21-ig tartják nyitva a tárlatot, amely egyébként első vernisszázsának fél évszázados jubileumán nyílt meg. Rácz Jó­zsef 1904-ben Békésen született, és a Képzőművészeti Főiskolát 1929-ben abszolválta — Rudnay Gyula tanítványaként. Friss dip­lomásként előlbb egy évig Szeg­halmon dolgozott, ma,jd 1930-ban Nagykőrösre költözött. Nem tilta­kozik, ha a személyét kevéssé, csak munkáját ismerők körösinek vélik — voltaképpen így ismerik el ötvenéves pedagógusi tevékeny­ségét, szépérzék-formáló munká­ját. Aranydiplomáját 1979-ben kapta meg, majd 1980-ban a Szo­cialista Kultúráért kitüntetéssel jutalmazták, és átnyújtották szá­mára Békés város Pro Űrbe díját is. Életműve — s gyűjteményes ki­állítása, amelyet S. Hegedűs Lász­ló, a HNF Országos Tanácsának főtitkára nyitott meg — így őszi szegezhető: ráirányítani a figyel­met a szépre, észrevétetni a rej­tőző értékeket. Tanárként öt év­tized alatt generációkkal fedeztet­te fel a ra'jzok, a képek tisztasá­gát. Tanítványai közül Csikay Márta szobrai, Fajka János tűz­zománcai. Radóczi Mária butikjai széles körben közismertek. Fia — ifjabb Rácz József — akvarellek- kel arat szép sikert, A nyolcvanéves művész ' érzé­kenysége rögzítette számunkra a kisváros költőiségét, a piac, a vá­sár forgatagát, ai Tabán düledező házait és a Cifrákért csak fest­ményen megörökíthető romanti­káját, a sétáló ember bölcsességét. A tárlat hétfő kivételével na­ponta 10—18, október 1-től 9—17 óráig tekinthető meg. B. O. A pánikot még csak tetőzte az a néhány * óriási szmogfelhő, amely egyszerre több ezer em­ber halálát okozta. A metropolis ugyanis kétszáz méter magas dombok között terült • el egy völgykatlanban — a térképeket persze megnéztük Franklin őr­mesterrel. — Ezeknek a dombok­nak a csúcsára épült a Halott Vá­ros és. Longdalé is ... — A fene gondolta ... morogta Mitchell. — Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a metropolis néhány hó­nap alatt kiürült. Lakatlanná vált, mint nemrégen a Halott Vá­ros. S az akkori kormányzat rö­vid mérlegelés után úgy döntött, hogy nem tesz kísérletet életre- keltésére. Ha egyszer elpusztult, 'hát nyugodjék békében! — Ámen! — mondta a polgár- mester. — Csakhogy ... Mert sajnos, ismét itt egy csakhogy ... Néhány mammutvállalat szerződést kötött a kormányzattal. Az imént em­lítettem, hogy a metropolis' völgy- katlanban feküdt, kétszáz méte­res dombok között. Bizonyos vál­lalatok engedélyért folyamodtak, hogy a kihalt várost, illetve a helyét felhasználhassák saját .cél­jaikra. Először, ha jól tudom, va­lami kísérleti telepet akartak be­rendezni ... A kormányzat öröm­mel kapott az Ötleten, hiszen ed­dig csak vitte a pénzt a szörny- szülött város, és éppen ideje volt, hogy hozzon is valamit. Azzal persze már senki sem törődött, hogy a vállalatok mit csinálnak a dombok között... — De hát... Milyen vállalatok voltak, egyáltalán? — kérdezte Mitchell. — Vegyiüzemek. Amelyek ne­hezen tudtak megszabadulni a vegyianyagok gyártása során fel­halmozódott, és nagyrészt mér­gező melléktermékeiktől. Akkor még nem volt gazdaságos kilőni a naprendszerbe, s a hulladék jelentős része izotópokat is tar­talmazott ... — Atyaúristen — sápadt el Mitchell. — Az izotópok pedig gyakran több száz évig is sugároznak — mondta csendesen a hadnagy. — S a vállalatok mintegy hatvan évig hordták a metropolis fölé a hulladékot... Egészen addig, ameddig csak a dombok tetejéig nem értek vele. Képzeljék csak el, uraim, a ilongdalei mező alatt felhőkarcolók általak, mert nem rombolták le őket, s mi rajtuk já­runk. S a mélyben ki tudja, hány köibikilométemyi vegyi- és rádió- aktív hulladék van eltemetve ... Ez okozza a zajokat a föld alatt, a hangokat, amelyeket vonatza- kaitolásnak vél az amúgy is élénk képzelet. A feltörő és kiszabaduló gázok mozgatják a falakat, in­gatják a csillárokat és az ördög kénkőszaga valószínűleg igazi kénhidrogén... A Halott Város kertjeiben fejfakadó vér piros festék. . Valami vörösszínű ve­gyianyag ... — Úristen — mondta Peacock —, csak nem azt akarja monda­ni, hogy a King-Kongok ... Werner szomorúan bólintott. — Pontosan azt. Ez a föld­alatti boszorkánykonyha lassan, de biztosan mérgez mindannyiun­kat ... S nem öt perc alatt, ha­nem generációkon keresztül. Ta­lán a Halott Város alatt erősebb hatású és mérgezőbb hulladék­anyag halmozódott fel, mint má­sutt ... Ettől születtek a nyomo­rék gyerekek, a szerencsétlen King-Kongok ... Vagy nézzék csak a longdalé i mező farmereit. Nincs köztük egyetlen teljes értékű seré. S bár belőlük nem lettek szörnyek, mégis, valamennyi de- genar-ált... Ezt is a föld alatti te­mető okozta... — És mekkora ez a temető? — kérdezte remegő hangon a pol­gármester. A hadnagy felvonta a vállát. — Még csak sejteni sem lehet. A' dokumentáció az Állami Archí­vumban is hiányos. A metropo­lis területe évszázadon át szabad préda volt. A hatóságok örültek, ha eltűnik a szemük elől. Így aztán nem is nagyon igyekeztek megtudni, vagy pláne dokumen­tálni. hogy ki mit borogat az el­hagyott háztömbök közé. A vál­lalatok meg kaptak az alkalmon, és a fél ország ide járt lerakni a hulladékát... — Csak azt akartam kérdezni — remegett még mindig a pol­gármester hangja —, hogy Long- dale... a mi városunk alatt. — Ugye érti? . — Sajnos, attól tartok, hogy Longdalé sem kivétel. Hiszen Longdalé alatt is ott a metropo­lis. Csak persze az a kérdés, hogy milyen szemét van odalenn. És hogy milyen vastag a földtakaró, amelyet annak idején ráhord- tak... Lewis, aki eddig komoran hall­gatott, ‘levette szemüvegét, és a kezében forgatva megszólalt. — Ehhez én is hozzá tudnék fűzni néhány apróságot... Nem is olyan régen, éppen mi jelen­tettünk meg egy hírt. amely úgy látszik, elkerülte az önök figyel­mét ... A polgármester és Peacock fel­kapták a fejüket, és rosszat sejt­ve nézték az újságíró kezében táncoló szemüveget. — Néhány héttel ezelőtt közöl­tük a hírt, hogy Longdalé leg­szélső házaiban, amelyek éppen a mező felé néznek, repedezni kez­denek a falak, és beomlott né­hány mélyen fúrt kút... A víz­ben pedig annyira megnőtt a nitrogéntartalom, hogy csecsemők számára már ihatatlan... Akkor nem tudtuk mire vélni a dolgot. Még a kolléga, aki a szóbanfor- gó cikket írta, ő is úgy gondol­ta, hogy az építőket terheli a fe­lelősség. Valami építési mulasz­tást vélt felfedezni a jelenség mögött. A polgármester elszakította te­kintetét a megállás nélkül forgó szemüvegről és ingerülten fel­horkant. — Na és! Van valami bizonyí­téka, hogy nem az építők csinál­tak igenis disznóságot? Másutt is megrepedeznek a falak, pedig nincs alattuk semmiféle metropo­lis. — És a nitrogén tartalom nö­vekedése? — Ez sem bizonyíték ... Az újságíró kezében megállt a szemüveg. — Természetesen kulön-külön egyik sem döntő. De a kettő együtt j* . És esküdni mernék, hogy van még ott egyéb is, csak körül kell nézni... Vagy vegyük például... — Figyelmeztetem, Lewis — horkant fel újra a polgármester —, hogy betiltatom az átkozott lapját, ha pánikot akar kelte­ni. .. Az újságíró szomorúan megráz­ta a fejét. — A pánik már itt ül a nya­kunkon, polgármester ... Amikor az új kórház megnyitásáról ír­tam, az egyik főorvos a kezembe nyomott egy kimutatást... Ak­kor még nem tudtam mit kezdeni vele. Szomorú volt, de nem értet­tem, hogy mennyiben tartozik rám. Írni is akartam róla, de az­tán elejtettem á témát. Mert az valóban pánikhangulatot kelthe­tett volna, és akkor még valóban ok nélkül... — Mi az úristenről beszél, Le­wis? — A szülészeti osztály főorvo­sa kezembe adott egy grafikont, amely azt mutatta, hogy milyen meredeken emelkedett az elmúlt öt év során a koraszülések, a vetélések és halva született cse­csemők száma... Tudja meny­nyivel, polgármester? — Halvány gőzöm sincs — mo­rogta Mitchell mogorván. — Pontosan háromszáz száza­lékkal ... Ezzel alighanem beál­lítottuk a világrekordét. (Pénteken folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents