Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-25 / 225. szám

1984. szeptember 25. • PETŐFI NÉPE • 5 HA ELKÉSZÜL VÉGRE A HÁZUNK _______ A művelődés épületei NINCS MÉG egy évtizede, hogy véget ért a nagy művelődésiott­hon-építési láz Magyarorszá­gon. A hetvenes évek jobb gazda­sági tehetőségeit kihasználva a városokban, a nagyközségekben kacsalábon forgó művelődési pa­loták épültek, hirdetvén, hogy a település vezetői mennyire a szí­vükön viselik a kultúra sorsát. Ez a1 .nagy építkezési: hullám már a második volt a művelő­dési otthonok alig több mint har­mincesztendős történetében. Az első az ötvenes évek elején az alapellátás intézményi bázisá­nak kiépítésével egy időben zaj­lott. Az ekkor divatos rendez­vénytípusokhoz alkalmazkodva, nagy tömegekre számítva tulaj­donképpen egyszerű volt a terve­ző dolga. Tervezett egy hatalmas termet — akkorát, amennyire a pénz futotta —, mellé néhány irodát és kiszolgáló helyiséget, és készen volt a művelődési ház. A .hatvanas—hetvenes évek­ben már bonyolultabb volt kor­szerű intézményt tervezni, de né­hány alapséma. kialakításánál többre ekkor sem futatta. Minden épület középpontjában a merev, szentélyszerűen kiképzett szín­házterem állt, a lehető legdrá­gább és legbonyolultabb színház- technikai gépekkel, berende­zésekkel felszerelve. A tágas előtérben a ruhatár — esetleg büfé — a lehetőségekhez képest mindig rejtve maradt, hogy ne törje meg a tér ünnepélyességét, reprezentatív hatását. A hátsó traktusokon foglaltak helyet a szakköri szobák és a mű­helyek, melettük az irodák és a kiszolgáló létesítmények. Ezek­nek az intézményeknek a műkö­dési rendje sem különbözött épí­tészeti kialakításuktól. A prog­ramszervezés középpontjában a színázi és politikai nagyrendez­vények álltak, amelyekhez min­den másnak illeszkednie kell. Ha véletlenül nem rendeztek csen­det és áhítatát követelő estet, akkor jöhettek a kiscsoportok: a klubok, a szakkörök is. Hiába ismerte fel a népművelő szakma már egy évtizeddel ezelőtt a helyzet tarthatatlanságát, és fogalmazta meg korszerű igényeit, a gépezetet nem lehetett megállí­tani. Még napjainkban is adnak át jó évtizede tervezett művelő­dési házakat, mert ezek a beru­házások is sokáig elhúzódnak. Így lehetséges az, hogy a hatva­nas évek ideáljainak megfelelő épületeket avattak az utóbbi években. .Nagykanizsán, Nyír­egyházán, Szolnokon, Kecskemé­ten, Gödöllőn, Vácott és néhá­nyat. a fővárosban is. Felépítésükben érdekelt volt a városfejlesztési testület és az épí­tő is. Könnyebb és egyszerűbb ugyanis egy helyen elkölteni száz­milliót, mint ugyanazon a tele­pülésen felépíteni ekkora összeg­ből tíz kis klubot, klubkönyvtá­fja f Á KÖZMŰVELŐDÉS szakmai gyakorlatában az utóbbi évtized­ben megindult erjedés — új mód­szerek kikísérletezése, a .közös­ségfejlesztés előtérbe állítása, a nyitottságra törekvés — tulajon- képpen a meglévő épületállomány ellenére ment végbe. Ez is azt bizonyítja, hogy magának a ház­nak sokkal kisebb a jelentősége, mint azt általában gondolják. A legrosszabbul megépített művelő­dési otthonban is lehet nyitott te­vékenységet folytatni, ám ehhez először a szakemberek gondolko­dását kellene alaposan „átépíte­ni”. Számtalanszor látjuk ugyan­is azt a szomorú ellenpéldát, ami­kor a korszerűbb szemlélet je­gyében tervezett épületeket meg­próbálják visszaalakítani á régi ideálokhoz. Elfalazzák a nyitott tereket, lezárják az átjárókat, zárva tartják a játéktermeket, mondván, nincs ember, nincs pénz a működtetésre, s anélkül ki vigyázna a közvagyonra. Az természetes, hogy javaink vé­delme mindenkinek kötelessége, de ennek az a fajta túlhajtása, elbürokratizálása, amely a gond­nokot és a portást teszi a műve­lődési ház legbefolyásosabb sze­mélyiségévé, megengedhetetlen. A KÖZPONTI kulturális in­tézmények melett égető szükség lenne olyan klubokra, társas ta­lálkozóhelyekre is, amelyek ma gyakorlatilag alig léteznek. Ezek felépítése, működtetése sokkal ke­vesebbe kerülne, mégis .több 'hasz­not hajthatnának... A közösség­szerveződés bázisai lehetnének, a lakóhelyi demokrácia működő fórumai. Néhány kezdeménye­zésen túl nem sok látszata van annak, hogy a döntésre illetékes szervek is felismerték ezeket az új igényeket. Bár kevesebb fény­nyel és csillogással, de mégis ezen az úton indulhatnánk az új művelődési házak építése felé. P, F. Köszöntjük Bulgáriát Csohány Kálmán és Reich Ká­roly grafikusművész, valamint Kiss István szobrász alkotásaiból tárlat nyílt Budapesten a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Köz­pontban, A Köszöntjük Bulgáriát kiállításon mintegy 30 művet mu­I EMK/KICYKl.O Berzsenyi Vers — mindenkinek. De nem öt percben, hanem ötvenhárom­ban. S nem egy, hanem huszon­hét szép Berzsenyi-költemény hangzik el az ódaköl'tő műveiből összeállított nagylemezen. A szer­kesztő, a kecskeméti irodalom-( történész,'tyfász pásztó nagy Jmz^ záértéssej ,yé‘l'ogatott Berzsenyit Dániel verseiből. Hallani a jól ismert, népszerű műveket, s felfedezhetők „újabbak” is. A „niklai remete” költői útját kíséri végig Orosz László, a köl­teményeken keresztül. Így ismer­hető meg még jobban Berzsenyi, ezúttal lemez segítségével. A, ver­seket Bessenyei Ferenc .tolmácsol­ja — kitűnően. Óriási telje­sítmény egyvégtében 27 verset el­mondani, bizonyára sokat készül­hetett erre a feladatra. S arra, hogyan adhatja vissza — hang­jával, s annak színeivel — Berzse­nyi költeményeinek szép zené­jét, dallamát. Ha valaki végighallgatja ezt a lemezt, s eddig nem szerette kü­lönösebben a költőt, biztos va­gyok benne, hogy megkedveli, s a többi alkotásra is kíváncsi lesz. Éppen azokra, amelyek borongós hangulatúak, de mégis feleme- lőek, fennköltek, ünnepiek, Vj -j ík'i'v.ímcl F.'ícut «• k* >;'/ örök érvényű igazságokat meg- fogalmazóak.. Berzsenyi görög—római mito­lógiából, történelemből és köl­tészetből vett nevei és képei ta­lán csak azoknak nem jelente­nek nehézséget, akik járatosak az antik műveltségben. Nem szé­gyen most bepótolni a hiányossá­gokat. A lemez a híres ódával, A ma­gyarokhoz két változatával kez­dődik. A felkölt nemességhez, Az ulmai ütközet nemzéthalálláto- mása, komor képei után köny- nyedébb költemények sorakoz­nak: Berzsenyi szerelmes ver­seiből kapunk válogatást. Eszti­hez, A tavasz, Cencimhez, Chloe, A szerelem révén Berzsenyi lírá­jának gyöngyszemeit ismerhet­jük meg, bár a szerelem nem so­káig volt kedvenc témája a köl­tőnek. S ha írt is szerelmes verse­ket, hamar búcsúzott tőlük, s ódáit sokszor sötétre festette, mígnem költészetében új meg- fogalmaznivalót keresett. A kö­zelítő tél, A temető, a Fohászko­dás már egészen más lelkiálla­potot tükröz. Legszebb költe­ményei ezek — az idő múlásáról, az élet végéről, s arról, -• hogy a fiatalos hév eltűnt* A lemez másik oldalán lénye­gesen hosszabb művek szerepel­nek. A Pesti Magyar Társasághoz címzett episztolából részletek hangzanak el, végig, hallható a Himnusz Keszthely isteneihez. Berzsenyi utolsó évéinek leg­szebb versei zárják az összeállí­tást: Gróf Mailáth Jánoshoz (U), erről az ódáról Szerb Antal azt írja, hogy ez a „magyar líra leg­magasabb pontja”. Berzsenyi Dá­niel minden bizonnyal utolsó ver­se A poézis hajdan és most: ösz- szegző jellegű, régebbi műveivel való összecsengése is erre utal. A XIX. század jeles költőjének a lemezét valóban mindenkinek ajánlom, mert jó összeállítás. Orosz László szerkesztő, Bozó László rendező, Bessenyei Ferenc színművész, Gajdos Ferenc hang­mérnök érdeme. Az ízléses borí­tó Andor András munkáját di­cséri. Okkal kapta meg a lemez az Év hanglemeze elismerést! (Hungaroton). B. T. tatnak be. A tárlat szeptember végéig látható. Képeinken Kiss István két plasztikája látható. A NYILVÁNOS BIS/KI) VIKSTERLÓOASAÍ A szerénység nem árt Nem tudunk jól magyarul se fogalmazni, se beszélni, de különö­sen nem tudunk jól előadni. Nem tudjuk a tárgyat röviden és vi­lágosan az asztalra tenni. Szólamokat hangoztatunk tények helyett, vagy tényeket ugyan, de az ellentmondásaik nélkül, és körmönfont kerülgetéseket végzünk határozott vélemények és javaslatok helyett, (Veres Péter) 16. Hogyan érveljünk? Minden helyzetre érvényes re­cept nincs, de vannak általános szabályok. Próbáljuk meg. ahogy Veres Péter ajánlja, röviden és világosan asztalra tenni tárgyun­kat. Gondolatainkon legyen érezhető a rendszeresség. Leg- csattanósabb érveinket ne pu- fogtassuk el hozzászólásunk ele­jén, tartsuk be a fokozatosság el­vét. Az alkalomhoz illő, életből vett példák, személyes élmények növelik szavaink hitelét. Ne csak véleményünk mellett érveljünk, hanem térjünk ki az ellentétes megállapítások megvitatására is. Vonjuk be hallgatóinkat érvelé­sünkbe ilyen, és hasonló utalá­sokkal: Mint önök is tudják... Többször hallottuk már ... stb. A bevezetésben megjelölt témák­hoz illik csak hozzászólni. Érve­lésünket a tárgy logikája mellett a befogadás lélektani törvényei­hez igazítsuk! 17. Szereti-e, ha meggyőzik valamiről? A felnőtt ember áltálában nem kívánja, hogy megváltoztassak né­zeteit, magatartását, önkéntele­nül védekezik. Minél' erősebb a hatás, annál nagyobb lesz ellen­állása. Ezért nem a lerohanás, a miénktől eltérő nézetek szétzúzá­sa vezet eredményhez mások meggyőzésében. Tekintsük egyen­rangú partnereknek a többieket, és ha ők is annak fogadnak el bennünket, elkezdik mérlegelni véleményünket. Az új gondolato­kat úgy adjuk elő, hogy szinte csak irányítsuk rájuk a figyel­met. Ilyenkor a haLlgató úgy ér­zi: amit tőlünk ‘hallott, eddig is tudta, csak nem vette kellően fi­gyelembe. ,,Ahá”-élménynek ne­vezi ezt a rádöbbenést. Az így szerzett ismeretet mindnyájan szívesebben fogadjuk.’ 18. Fölényesen vagy mérték-’ tartóan? Az emberek nem kedvelik a túlzott fölényességet és magabiz­tosságot. Arról árulkodik ugyan­is, hogy az illető nem elvegyülni akar a megbeszélésben .résztve­vők csoportjában, hanem kiemel­kedni belőle. Azért sem árt a sze­rénység, mert mindenki tévedhet. Az ellentmondást nem tűrő ki­nyilatkoztatásnál hatásosabbak a mértéktartó megfogalmazások: Ügy tudom, hogy..., Tapasztala­tom szerint..., Saját benyomá­saim alapján ... stb. A kifejezésekben legyünk ru­galmasak, a kitűzött cél elérésé­ben viszont határozottak. Ez az út vezet mások meggyőzéséhez. 19. Ki alkalmazkodik kihez? A meggyőzés lélektani törvé­nyei közül érdemes még egyet kiemelni. Minden nyilvánosság előtt megszólalónak alkalmaz­kodnia kell hallgatói ismeretszint­jéhez, különben vagy nem értik meg, vagy kinevetik. Szavaink akkor érnek célt, ha igazodni .tu­dunk a többiek gondolkodásához. Mintha helyet cserélnénk a má­sikkal, s az ő szemével néznénk témánkat. Ha sikeres a csere, el­érhetjük, hogy szavaink végezté­vel a meggyőzött hallgatók azo­nosulnak velünk, illetve gondola­tainkkal. 20. Hogyan zárjuk hozás zó lá- sunkat? A hozzászólást’ nem szabad kurtán-furcsán váratlanul abba­hagyni. Vigyázzunk arra is, hogy ha röviden sikerült elmondani a lényeget, ne keveredjünk ismé­telgetésbe. Fejezzük be valami­lyen egyszerű nyelvi fordulattal a hozzászólást. Megköszönhetjük a figyelmet, kitalálhatunk humo­ros csattanót, röviden summáz­hatjuk a lényeget. Ha javaslatot teszünk, határozottan, egyértel­műen fogalmazzunk. Ez utóbbit érdemes előre leírni. Általában a derűs, jó hangula­tú zárást javasolhatjuk. A hall­gatók fülében az utolsó monda­tok maradnak meg: hagyjunk sze­replésünkről jó ízű emléket. Be­fejezhetjük a hozzászólást idé­zettel, felkiáltó vagy kérdő mon­dattal:' Akátmélyik zárás1 ’ .hasz­nosabb és ,kellemesebb, Riínt a sokszor elhangzó, ügyetlen köz­hely saját szavaink lefokozása: Csak ezt akartam mondani... Íme, készen áll hozzászólásunk szerkezete. Már csak elő kell adni. Sokak számára ez jelenti a nagyobb gondot. Az első akadály, amit le kell küzdeni, a szereplés­től való félelem, a lámpaláz. 21. Hogyan győzhető le a lámpaláz? (Várjuk válaszukat utolsó kérdésünkre! Írják meg azt is, mire k-U váncsiak a továbbiakban? Kérjük, hogy a leveleket legkésőbb a hét végéig, vasárnapig adják fel címünkre. A borítékra írják rá. » széljük meg!” Beküldött válaszaikkal 200 Kecskemét, Baross u. 3.. Zs. Ko­vács István, Kalocsa, Veres Peter Ft-os Centrum vásárlási utalványt u 37. ^2 utalványok az ország nyertek: Mátics József, Baja, Zrí- bármely Centrum áruházában be- nyi M. u. 31., dr. Mészáros László, válthatók. A folytatást, benne a választ és a nyertesek nevét egy hét múlva olvashatják.! — Csakhogy erről sincs dokumentum. * Ugyanúgy hiányzik minden papír, mintha kétezer éves római településekét keres­né. Gondos kézek megsemmisí­tették mindent. Megvallom, ami­kor'ott állitam a longdatei mo­csár szélén a távolodó vonat kattogását hallgatva, és az az izé felemelkedett előttem... — A Hosszú Fickó. _ Ügy van. Akit így • -nevezett el a képzelet. Pedig aligha élő ember, vagy pláne kísértet. — Ezt nem is gondolhatja épeszű ember — morogta a pol­gármester. — Erre még majd visszatérek — mondta a hadnagy, és az órá­jára pillantott — megvallom ak­kor. ott. a mocsár szélén, egé­szen furcsa gondolataim támad­tak. Mintha megerősödött volna bennem a gyanú, hogy csillag­közeliek, idegenek jöttek le ti­tokban a Földre, és ők rendez­kedtek be a longdalei mocsár alatt. Föld alatti várost építet­ték, s dolgoznak éjjel-nappal: nyilván készülnek ellenünk. Nem volt túl eredeti az ötlet, a videó- drámákban ezer ilyet látni, de végül is miért ne történhetett volna meg? A valóság néha túl­licitálja a videodirómát... Na, de visszatérve a furcsa jelenségek­re... az is megfordult a fejem­ben, hogy nem valami államti­tok lappang-e a dolog 'mélyén, titkos föld alatti üzem. esetleg idegen hatalom stb. Csakhogy ennek a feltételezés­nek éppen a King-Kongbk mon­dottak ellent. Ha ugyanis való­ban titkos, üzem rejtőzött volna a mező és a mocsár alatt, miért futkosnak a King-Kongok baltá­val. és miért gyilkoltak olyan feltűnően. Értik? Hiszen úgy tűnt, mintha ezek a szerencsét­len szörnyek szántszándékkal rá akarnák terelni a figyelmet a Halott Városra... Vagy pedig fel kellett tételeznünk, hogy a King-Kongok és a mocsár alatti titokzatos tevékenység között nincs semmi összefüggés... — Így gondolom én is — mond­ta a polgármester. — Csakhogy — emelte fel mu­tatóujját a hadnagy — mitől lettek akkor a King-Kongok? Valóban altatótól? Vagy kábító­szertől, vagy valami más, ma már talán a forgalomból is ki­vont gyógyszertől? — Miért ne? — Valóban, miért ne? Csak­hogy ... — Űristen, Werner! — Szisz­szent fel Peacock. — Már me­gint egy csakhogy? —. Sajnos, uram! Csakhogy volt itt még valami más is... Elő­ször is, amikor bekukkantottunk a Halott Városiba, és látogatást tettünk a mexikói házaspár kí­sértetjárta házában., feltűht ne­künk, hogy a feleség, Juanita nem normális. S Manuel, a férj közlése szerint Juanita úgy ke­rült hozzá, hogy találta... Ta­lálta, minit ahogy egy ötdoMrost szokás! Egy út menti korláton ült és énekelgetett: Manuel meg hazavitte és attól kezdve vele élt... — Ezzel azt akarja mondani, hogy Juanita is King-Kong volt? — Hát... tulajdonképpen olyasmi. Valószínű, hogy őt is kitette valaki az utcára. S ki tudja, hol élt ezután, hiszen Manuel szerint csupa rongy volt. amikor rátalált, és kinn volt mindene. Lehet, hogy ő is meg­bújt valahol, mint a szörnyek... Vagy talán velük is élt? — Lehet, hogy őt keresik, és emiatt gyilkolnak? A hadnagy 'megrázta a fejét. — Biztosan nem... Azonnal erre is rátérek. Az is feltűnt az­tán, és ez volt a legsúlyosabb érv, a Halott Város és King- Kongok közötti összefüggés mel­lett. hogy a környék valamennyi farmere, legalábbis azok, akik generációk óta itt élnek, gyenge­elméjű. Ez még a csak nemrég ideköltözött Stockman figyelmét is felkeltette. Annyira visszama- radottak, mintha kőkorszaki em­berek lenmiéniek. A King-Kongokat isteniként tisztelik, Mu-nak hív­ják, és jól tartják őket bir­kahússal. S zokszó nélkül fogad­ják tőlük a halált is. Igazi iste­nekké váltak körükben a King- Kongjaánk... Ajánlom a figyel­mébe, Lewis, mint disszertációs témát — biccentett az újságíró felé. — Kösz, Kurt — morogta Le­wis halvány mosolyai. — A farmerek pedig nem szed­nek gyógyszereket, nem használ­nak kábítószert, semmi olyasmi­vel nem élnek, amitől elhülyül­hettek volna. Itt kapcsolódik te­hát a Halott Város tragédiája a longdalei mező farmerjeihez. A Halott Városban szörnyszü­löttek jöttek a világra, a long- daie-i mezon pedig gyemgeetaié- jűek... Ez tehát a kapocs a vá­ros és a mező között. S ha fel­tesszük a kérdést, hogy mi okoz­hatta a tragédiát, nem kell sokat törni a fejünket, hogy a titokza­tos jelenségeket tegyük felelőssé, azaz — a mocsár és a mező alatti metropolist. Az eltemetett várost. — Hát, ez úgy hangzik, mint valami rémtörténet — mondta a polgármester. — Csak . azt ne mondja, hogy a metropolis nem is pusztult el, hanem változatla­nul éli a maga életét a lábaink alatt... — Éppen emiatt kellett elutaz- • nőm Franklin őrmesterrel... vagy majdnem csak emiatt — helyesbített Werner. — Sejtettük ugyanis, hogy az Állami Archí­vumban nyomra' bukkanunk ... — Na és, sikerült? — Igen. Bár nemrég még ál­lamtitok volt. Sikerült megsze­rezni az engedélyt... Éppen a napokban szabadították fel a do­kumentumokat zárlat alól... El­múlt ugyanis száztizenöt éve, hogy elhelyezték őket az archí­vumban ... — Ne idegesítsen már, Werner — gyújtott remegő ujjakkal újabb szivarra a polgármester. — Mondja már, mi a fanét találtak abban az archívumban? Werner újra az órájára pislan- tott. — Sietnünk kell — morogta. — Nemsokára felkel a nap ... Az archívumban? Először is, a met­ropolissal kapcsolatos dokumen­tációt. Ez önmagában véve nem túl érdekes ... Százötven évvel ezelőtt a longdalei mező helyén negyvenmilliós .metrop.olis volt. — Ezt tudjuk, Werner — tü­relmetlenkedett Peacock. — Csak néhány mondatot még. Ahogy valóban tudják, a met­ropolist elérte a végzete. Kormá- nyozhatatlanná vált. Az emberek a külvárosok és a zöldövezet felé menekültek, s az egész haj­dani városmag elnéptelenedett. A hatalmas bérkaszárnyákba be­költöztek a patkányok és a kó­bor kutyák, a tulajdonosok pe­dig felgyújtották a házakat, hogy felvehessék a biztosítási pénzt. Sokkal jobban jártak így, mintha tataroztatták volna a düledező épületmonstrumokat, hiszen úgysem találtak volna beléjük bérlőt... A város tehát pusztult, romosodott. Ehhez jött aztán a bűnözés ... Az élet- és vagyonbiztonság a nullával' volt egyenlő. Százötven évvel ezelőtt, már a dzsungel törvénye uralko­dott a metropolisban. Tanulsá­gos történeteket őriznek a doku­mentumok. Faji zavargások sú­lyosbították a helyzetet, s a rend­őrség tehetetlenül szemlélte az eseményeket. Aztán egyszerre csak megoldó­dott minden. A lakosság, mintha csak közeli természeti katasztró­fától tartana, felkerekedett, és tömegesen kezdte elhagyni a vá­rost. Még a különben lakható kül­városok is kiürültek. Valami le­győzhetetlen pánik kerítette ha­talmába az embereket: el, minél messzebbre a rettenetes kolosz- szustól! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents