Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-07 / 184. szám

1984. augusztus 7» 9 PETŐFI NÉPE 9 5 KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐ-KÖZPONT LESZ Felújítják a solti Yécsey-kúriát Évtizedes tárgyalássorozat ért véget Solton tavaly októberben. A váci római katolikus egyház­megye és a nagyközségi tanács képviselői aláírták — az addig egyházi kezelésben levő — Vé- csey Károly aradi mártír családi kúriájának további sorsáról szó­ló megállapodást. A Duna-parti nagyközség — a megyei tanács támogatásával — másfél millió forintért. megvásárolta az elha­nyagolt állapotban levő épületet a mellette fekvő, egyhektáros fü­ves területtel. A kastély jövőjéről a jelenleg ott folyó munkákról Prohászka János solti tanácselnököt kérdez­tük: — Közvetlenül az adásvételi szerződés aláírása után, megbíz­tuk az Országos Műemlékvédel­mi Felügyelőség műszaki osztá­lyát, hogy készítsék el az épület és a kert rekonstrukciós tervét. Az volt a kérésünk, hogy az épü­letben megfelelő hely legyen a községi könyvtár elhelyezésére (jelenleg „albérletben” van a művelődési háznál), a Vécsey- emlékszobának, és a helytörténe­ti gyűjteményünknek. — Ügy tudom, elkészültek a tervek... — Június végén már a. ke­zünkben volt a teljes dokumentá­ció. Megkezdhettük a felújítási, átalakítási munkák szervezését. Az épület eredeti formában való visszaállítása igen költséges. Pél­dául: az. egész födémet le kell cserélni, a tetőt korhű apatini cseréppel kell fednünk. Már ez a munká is felemészt közel nyolc­százezer forintot. Az' összköltség megközelíti a tízmilliót. — Hogyan hasznosítják a je­lenleg még elhanyagolt állapot­ban levő tágas udvart? — A Kocsi József vezető terve­ző irányításával tevékenykedő műszaki kollektíva remek ötle­tekkel szolgált a kert kiépítésére is. Szabadidő-parkot alakítunk ki és arborétumot. Az épület mel­lett lesz a díszudvar: ide kerül Vécsey Károly szobra, mellette pedig kopjafák emlékeztetnek majd azokra a mártírokra, akik Aradon áldozták életüket a ha­záért. — Mikorra készül el a közmű­velődési komplexum? — Az összeg előteremtése nem megy egyik napról a másikra, még ha a megyei tanács komoly támogatást adott is a költségek fedezésére. Előreláthatólag három év alatt készül el minden. A munkák oroszlánrészét a solti ta­nács költségvetési üzeme végzi, de segítenek a nagyközségben mű­ködő szövetkezetek és ipari üze­mek is. A lakosság támogatását jelzi — és a nagy munkák meg­kezdése előtt ez biztató —, hogy tucatnyi szocialista brigád tett már eddig is fölajánlást a külön­böző szakmunkák térítés nélküli elvégzésére, sőt egyének és csa­ládok jelentkeztek: segíteni sze­retnének. F. P. J. MEGPIHENNI A PÁLMAFA ALATT É rdekesek a kecskeméti Református Kol­légiumiban 1934-ben végzettek érettsé­gi találkozók Rendszeresen összejár­nak még ma. is, ötévente. Az idén elérkeztek az ötvenedik kilométerkőhöz. A harminchat fős osztályból tizenkilencen adtak egymásnak ismét randevút. Azok, akik túlélték a világhá­borút, s nagy-nagy küzdelmek árán kiharcol­ták megélhetésük alapjait. Mit vihettek annak idején útravalóul a ta­risznyájukban? Akaraterőt, hitet, reményt és szeretetek S az alma mater szellemét. „Teher alatt nő a pálma” — így szólt az iskola jeV mondata. Húszán végeztek egyetemet, tizen­hármán doktoráltak, hárman kétszeresen is. Főiskolára öten jártak. Egyéb felsőfokú szak- képesítést szintén öten szereztek. Hárman számszaki képzettséggel rendelkeznek, s to­vábbi hárman megelégedtek az érettségi bi­zonyítvánnyal. Tanáraik közül ma már senki sem él. De szellemüket mindig visszaidézik a véndiákok. Osztályfőnökük, Szemerey Gergely mostanában ünnepelhette volna századik szü­letésnapját. Néhány sor az iskoláról Az intézményben zajló életről az 1856/57- től megjelent értesítők tudósítják az érdeklő­dőket. Bárki belenézhet ezekbe az értékes ki­adványokba, s megállapíthatja, milyen apró­lékosan beszámolnak a krónikások az iskola minden megmozdulásáról, pontos névsorok, kimutatások sorakoznak az ódon könyvek lapjain. 1830-tól jogi és teológiai tagozat is létezett a kollégiumban (ez utóbibi 1860 óta Pesten működik). Éppen ezek a fakultációk okozták, hogy az 1830-ban épült Ökollégiumot fel kel­lett cserélni az 1912—13-as tanévben az Űj- kollégiumra. Az 1924-es iskolapolitikai rendel­kezések változásokat hoztak, reálgiumnázium lett az intézményből. A riport szereplői már ebben kezdték meg tanulmányaikat. Amikor az érettségi bizottság előtt számot adtak tu­dásukról, éppen 370 esztendős volt az alma mater. Ballag még a véndiak Aki szervez A huszonötéves találkozót, s azóta az ösz- szes többit dr. Seöbő Tibor nyugalmazott me­gyei gyámügyi főelőadó, jogtanácsos szervez­te. Még most Is aktív. — Mindig nagy boldogság tölt el, hogy ösz- szejönnek a régi barátok. Tavaly a három, határainkon túl élő osztálytársunk is hazalá­togatott. — Milyen 'újra jés újra szót váltani a tár­sakkal? — A legtermészetesebb dolognak tartjuk, •hogy kíváncsiak vagyunk egymásra. Sőt, már az egész családra, hiszen eddig hatvanhárom unokával büszkélkedhetünk. Megfiatalodunk, amikor ismét felelevenítjük a diákcsínyeket, a régi történeteket. — Hallhatnánk egyet? — A kollégiumiban hagyomány volt a Mű­kertben megrendezendő diákmajális. Várta ezit a bálát az egész város., Ilyenkor kaptunk egy hordó sört, de csak a mulatság végeztével fogyaszthattuk el. Több száz fiatal szórako­zott a majálison, s az alkalmi újságban kö­zöltük azoknak a nevét, akik este kilencig megjelentek a helyszínen. A Kecskeméti Köz­löny karikaturistája néhány ominózus vendé­get meg is örökített a lapban. Véndiákok, sorsok Dr. Kolozsi Gyula ny. megyei főügyész-he­lyettes, Kecskemét: ■ „Középiskolai tanulmányom befejezése után egy évig katonai szolgálatot teljesítettem. Majd a kecskeméti Jogakadémián tanultam, s Szegleden tettem le szigorlataimat. Végül ott szereztem jogi doktorátust is 1939-ben. Vá­gyam az volt már régebben, hogy az igazság­ügy területén helyezkedhessek el. Ez 1941 vé­gén sikerült is, mert a kecskeméti törvény­székre kaptam meg kinevezésemet, aljegyző­nek. Később áthelyeztek az ügyészséghez. Munkásságom itt fejtettem ki hivatásszerű örömmel. Feladatom ellátásában munkatár­saim támogatását és feletteseim elismerését éreztem. Bizonysága a Munka Érdemrend és a Kiváló Dolgozó elismerés. Visszatekintve úgy érzem, hogy a rám háruló feladatoknak eleget tudtam tenni. Nyugdíjazásom után négy évig még .ugyanott dolgoztam. Társadalmi munkában továbbra is elláttam a megyei ta­nács jogi bizottsági, népi ellenőri és a nyug­díjasok jogi tanácsadói feladatát.” Marton Vilmos, Ganz-MÁVAG főkonstruk- * tőre, műegyetemi c. docens, Budapest: „Első nagy elképzelésem szerint repülőmér­nök akartam lenni., s gépészmérnöki diplomát szereztem. Ennek megfelelően hét évig Mű­egyetemi Sportrepülő Egyesületi tag voltam. Vitorlázó, kisebb motoros műrepülő kiképzés­ben részesültem. Tervezői munkálkodásom a Weiss Manfréd Repülőgép- és Motorgyárban az Aeroteehnikai Intézetben, a Repülő Mű­szaki Intézetben teljesedett ki. Két év katonai szolgálat következett: a légierőtől repülőmér­nök zászlósként szereltem le. A Műegyetem Repülőgép Tanszékén tanársegéd voltam 1948- ig. Szakmai pályafutásom egyszerű. Harminc évig a Ganz, 1959-től a Ganz-MÁVAG alkal­mazottként kerestem el kenyérrevalót. Húsz évig szerkesztési osztályvezető,' illetve motor- főkonstruktőr voltam.” * * * A fenti vallomásokat a Református Kollé­giumban ötven esztendeje végzettek találko­zójára kiadott értesítőből kölcsönöztük. So­kakról már csak hozzátartozóik írhatták le> hogy mi történt velük. A pályák állomásai, a felidézett sorsok tanulságul szolgálhatnak bár­kinek ... B. T. TV-FILMSOROZAT Gróf Széchenyi István életéről Több mint egy esztendeig tartó előkészület és héthónapos forgatás után ezekben a hetekben a vágóasztalnál nyeri el végleges formáját a Magyar, Televízió egyik legnagyobb méretű vállalkozása: a gróf Széchenyi István életéről szóló hatszor 50 perces adásidejű tv-soro- zat. A rendező: Horváth Ádám. — Még 1951-ben merült fel az ötlet, hogy képernyőre kellene vinni a legnagyobb magyar élet­útját — mondja. í— Nemeskürty István vállalkozott a forgatókönyv megírására. Mindketten egyetér­tettünk abban, hogy ez a téma napjainkban ismét fontos, érde­kes és közérdekű. Rendezői szem­pontból is régen izgatott Széche­nyi személyisége. Eszméi, javas­latai, kezdeményezései sorra va­lóra váltak, ám ő maga meg volt győződve arról, hogy nem „siker­ember”. Mégis, a tények azt bi­zonyítják,. tevékenységével hasz­nossá vált hazája számára. — Még ma is sok minden tisztázatlan életével, de még in­kább tragikus halálával kapcso­latban! A film egyértelmű vá­laszt ad majd ezekre a kérdé­sekre? — Nem erre vállalkoztunk, nem ez a feladatunk. A forgató- könyv alapjául Széchenyi napló­ja szolgált, ez a súlyos és szomo­rú olvasmány. Nem dokumen­tumfilmet kívántunk készíteni, a szokványos módon és eszközök­kel. hanem életének néhány cso­mópontját, Vagy ha úgy tetszik: fordulópontját igyekeztünk körül­járni. Az első részben a huszon­éves huszártisztet mutatjuk be a nézőknek, a vagánykodástól sem idegenkedő jóképű fiatalembert, a nők bálványát. A második rész Wesselényivel való találkozását, kettőjük kezdődő barátságát idé­zi fel, valamint a hazai lótenyész­tés és lósport megteremtésével kapcsolatos tevékenységét. A kö­vetkező részben már az érettkorú Széchenyi áll előttünk: a Lánc­híd, az Akadémia életrehívója, a folyamszabályozás sürgetője. A negyedik rész 1848-ban játszódik, a magyar szabadságharc fényes napjaiban, majd az összeomlás drámai időszakában. A két be­fejező rész Döblingbe vezeti el a nézőt. A sorozat a depressziós, önmagával imeghasonlott Széche­nyi öngyilkosságával fejeződik be. O Széchenyi (Tordy Géza) döblingi dolgozószobájában. — Hol készültek a külső fel­vételek? — Hetven különböző helyszínen, Magyarországon. Csehszlovákiá­ban és Angliában. Nyolcvan szí­nész és közel félezer statiszta vett részt a forgatásokon. A döblingi jeleneteket nem az eredeti hely­színen, hanem a tóalmási kastély­ban vettük fel. Csehszlovákiában is korhű színhelyeket találtunk. Régi elvem, hogy még a legna­gyobb egyeztetési nehézségek el­lenére is csak magyar színészek­kel dolgozom! A Vígszínház mél­tányolta kérésünket és hét hó­napra rendkívüli szabadságot en­gedélyezett Széchenyi alakítójá­nak: Tordy Gézának. Horváth Ádám befejezésül el­mondotta: — Szándékunk szerint a mo­dem, előttünk járó nagy gondol­kodót, kezdeményezőt és politikus Széchenyit kívántuk közelhozni a nézők millióihoz. Hangsúlyozni szeretném: ne várjanak tőlünk valami újfajta, újjáértelmezett, „korszerűsített” Széchenyi-képet! — Mikor láthatjuk a sorozatot? — Október végéig tartanak a befejező technikai munkálatok és valószínű, hogy a film még a té­len a képernyőre kerül. G. T. 7 s most az ajtó közepén sárgásfehér, szélén recés- * re tépett papírlap libegett a lassan feltámadó reggeli szél­ben. A papír a közepe táján óriá­si, Rozsdás szeggel volt átütve, amelynek félig letört a feje, ami­kor beverték az ajtóba. Clayton óvatosan ' maga elé tartotta a téglát és hátrafordult. A kertben azonban nem látszott toozgás, csak áz utca végén a fa agán száradó fehérneműt lebeg­tette egyre jobban a szellő. Á férfi óvatosan a papírhoz lé­pett és- leszakította. Aztán meg­próbálta kihúzni a szeget is, ami végül is nem kevés erőfeszítés­sel sikerült 'neki. A világért sem folyamodott volna segítségért a téglához, tiiszen_tudta, hogy ez­zel csak halálra ijesztené Cat-et. A szög végül kiesett. Clayton rámeredt és berúgta a bokrok kö­zé, majd, amikor újra • meggyő­ződött róla, hogy felesége még mindig, a tojást sütögeti, a pa­pírra pillantott. A sárgafehér csomagolópapír közepén, óriási ákorobákom be­tűkkel csak két szót talált, de ez éppen elég volt. ahhoz, hogy megfagyjon a vér az ereiben. „Meghalsz, Kowalsky!” áradt a fenyegetés a papírlapról. S amikor Clayton végighúzta a kezét a vörös 'betűkön, és az ujjaira ragadt festékanyagot megszagolta, anélkül, hogy meg­dönthetetlen bizonyítéka lett vol­na róla, pontosan tudta, hogy niivel' itták a fenyegető levelet. Kétségkívül emberi vérrel. A levél már a kocsi csomagtar­tójában pihent, amikor Paul Clayton visszabotorkált a lakás­ba. Cat az asztalnál ült és dudo- rászva rakosgat^ a reggelit a teflonsütőből a ' reggelizőtányér- kákra. — Minden oké? — kérdezte vidáman. — Az — nyögte Clayton. — Minden oké. . Cat lekoppantotta a sütőt az asztalra. — Csak nincs valami baj? Clayton utolsó erejével elmo­solyodott. — Ugyan, Cat, mi lenne? De ezen a reggelen már nem •úgy reggelizték, mint az elmúlt két hónapban, itt a Halott Vá­rosban. Mintha valami megma­gyarázhatatlan, ismeretlen ször­nyűség árnyéka borult volna rá­juk. 9*9 „ Clayton begyújtotta a motort és kinyitotta az ajtót. Cat odakupo­rodott melléje és a kesztyűtartó­ból kivett egy cigarettacsomagot. — Cigarettát? — kérdezte. A férfi nemet intett és gázt • adott. Óvatosan kivezette a ha­talmas, ócska batánt az utcára és a visszapillantó tükörből szem- ügyre vette a házukat, amely olyan békésen pihent az erősödő napsütésben, mintha nem is fél órája talált volna az ajtaján, vér­rel írott, halálos fenyegetést... Cat rémült sikoltására tért csak magához, és éppen annyi ideje marádt, hogy félrerántsa a kor­mányt. A sárihányó még így is sú­rolta a hosszú, fehér hálóingben eléje ugró asszonyt, és az utca szélén végighúzódó söivénysar al­jába taszította. Paul villámgyorsan leállította a kocsit és minden óvatosságát fe­ledve kiugrott az utcára. Éppen az előtt a ház előtt álltak, ahol korábban egy fára akasztva vaz a bizonyos fehér ruhadarab lenge­dezett a szélben. A másik lakott ház előtt a városban. Hosszú, fekete hajú, talán har­mincéves nS volt az áldozat. Amikor Clayton melléje ért, már feltápászkodott és zavaros, feke­te szemeivel a férfira mergdt. — Megü'tptte magát? — kérdez­te. a férfi, és feléje nyújtotta a karját. — Én igazán ... fékez­tem, de ön annyira a féktávol­ságon belül... — s hozzáértette kezét, az asszony karjához. Az áldozat, mintha kígyó csíp­te volna meg, háitraugrott és le­rázta a karjáról Clayton kezét. A férfi hallotta, hogy Cat is oda­fut hozzájuk és megáll mögötte. — Kérem... — mondta Paul. — Nem érzi rosszul magát? Ta­lán. ha segíteni tudnék... ? Az asszony ekkor felnevetett, kellemetlen, károgó nevetéssel. — Segíteni? Maga... nekem? Magán segítsen, maga, maga ... szerencsétlen! Paul Claytonnak az a kelle­metlen érzése támadt, hogy az asszony nem normális. — Bocsánat... próbálkozott is­mét. — Odaadnám a névjegyem. Ha esetleg ... Az asszony akkor odaugrott hozzá és megragadta a kezét. Za­varos szemei lázasan csillogtak, haja az arcába hullott, s egész megjelenése annyira kísérteties volt, hogy Cat halkam felsikoltott Paul mögött. — Magánál ds jártak? — kér­dezte az asszony. Paul Clayton érezte, hogy hi­deg kúszik végig a hátgerincén. — Kicsodák? — kérdezte re­kedten. Az asszony közel hajolt hozzá és halkan, suttogva mondta: — Hát,.. ők! — s kinyújtott karjával a longdalei mocsarak felé mutatott. — Kiről beszél, asszonyom? — kérdezte Clayton, és magában imádkozott, hogy bárcsak ne mondana semmit ez a szerencsét­len. — Az éjszaka is eljöttek — sut­togta az asszony a férfi arcába. —i Egész éjjel recsegett a parket­ta ... Clayton ostobán meredt rá. — A parketta? — Mindig recseg, 'ha eljönnek. És szobáról szobára járnak. Nyi^ togatják az ajtót. A csillárra is felkapaszkodnak... És éjszaka a kertben... Juan megmondta, hogy egyszer eljönnek értünk lés magukkal visznek... Oda! — és ismét a mocsár felé mutatott. Cat belekapaszkodott Paul kar­jába. — Menjünk innen, Paul, kö- nyörgök, menjünk innen! Ekkor a kerítés mögül, valame­lyik kertből türelmetlen, és fe­nyegető férfihang csapott feléjük. • — Juanita! Hol a fenéibe mász­kálsz? Az asszony megmerevedett és fehér arcát sárgás sápadtság ön­tötte el. — Hallják? Hív ... Ha nem megyek, megöl...! — Ezzel tér­dig felrántotta hosszú szoknyáját és néhány ugrással eltűnt a kertben. ­Clayton megfogta Cat kezét és gyengéden az autó felé húzta. — Nyugodj meg, édes ... Jól vagy, édes? — kérdezgette auto­matikusan, egészen addig, amíg csak iki nem fordultak a Longdale felé vezető, néptelen országúira. S Cat is csak ekkor kezdett él újra hányni. 9 9 9 • Szeptember 24. 7 óra 03 perc. Longdale városától 7 mérföldnyi- re, nyugatra Bill Stockman felbőgette a mo­tort és belefeküdt a kanyarba. Imádott motorozná és ha csak te­hette, tanyája udvarában hagy­ta autóját, hogy élvezhesse a reg­geli levegőt. Esőtől ma nem kel­lett tartania, nagy forgalomtól még kevésbé. Az utakat 'benépe­sítő kamionok ilyenkor még bé­késen álldogálnak a motelek par­kolóhelyein. pilótáik pedig rán- tottáikat fogyasztják zaccos ká- \ véval. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents