Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-05 / 183. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET KETTEN A TTZINHÁROMB^^M Alkotók a Tiszánál Ez a nyolcadik nyár, amikor képzőművészek táboroznak a kécskei Tisza-parton. Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan, nemcsak megyebeli, hanem az ország más tájain élő alkotók is meghívást kaptak az idén a művészteíepre, sőt ketten I Romániából érkeztek a két héttel ezelőtti tábornyitásra. Tíz festő (Batári László, Bozsó János, Bagó Bertalan, Gyalai Béla, Kádár, F. Tibor, Pap S. Gábor, Rausz Szilveszter, Se­res János, Szurcsik János és Vati József), két grafikus (Bar- dócz Lajos és Würtz Ádám), illetve egy fotós (Kunkovács Lászlójáé nyugodt, szép — alkotómunkára inspiráló — I környezetben egy hónapot tölt együtt. Közülük kettőt most kicsit közelebbről is bemutatunk olvasóinknak. az élők, áram dobálja idegrendszerünk, a régi téren még gyermekek játszanak, csillag-ragyogás tekintetük, felhők alól elszállunk, a szóval közel jövünk, egyek leszünk már, lelkűnkkel egy nagy madár repült el, s hej de messze, hej de messze száll. BODON PÁL EMLÉKEZETE Pedagógus, zeneszerző, népművelő Szurcsik János Hercegszántón született, 1931-ben. Baján, Rwd- nay Gyula s zab adis kolá j á ban kez­dett festeni. Később, a képzőmű­vészeti Főiskolán, Domanovszky Endre és Főnyi Géza voltak a ta­nárai. Alkotásait azóta számta­lan hazai és külföldi kiállításon bemutatták. Mia már közismert, jeles egyénisége a magyar pikto­rának a Bács-Kiskunból indult, Budapesten élő festő. 1963-ban Munikácsy-díjjal, tíz évvel később SZOT-díj jal tüntették ki, 1977- beh Érdemes Művész címet ka­pott. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola tanára. Az egyik szakkönyv így jellem­zi művészetét: „Tömör, léegysze­rűsített megfogalmazású figurái­ban a föld és a nép eggyéválását, a természet és a parasztemberek egybeforrottságált fejezi ki. Ké­peinek szokatlan kivágata gyak­ran meghökkentő, alakjai szug- gesztívek; feszültséggel teltek. Elő­adásmódját dinamizmus és ex­presszivitás jellemzi, a színezés mellett súlyt helyez a rarjzosság- rá, mondandóit világos, karakte­res vonalvezetéssel fejezi ki.” Rokoni és baráti szálak kötik e megyéhez Szurcsik Jánost ma is. Számos kiállítása volt Bács- Kiskunban (legutóbb 1981-ben Hercegszántón és Kiskőrösön mu­tatták be alkotásait). A tiszakécs- kei művésztelep egyik alapító tagja és rendszeresen visszatérő lakója. — Nyolc éve, még a kezdet kezdetén, a kécskei születésű ba­rát és pályatárs, Jánosi Sándor hívott fe Tisza-iparti alkotótábor­ba, s én szívesen jöttem''— vall­ja. — Vonzó ez a vidék, ez a táj. A környezet és az ember kap­csolatában rejlő látványt, az Al­föld, a tanyavilág jellegzetes mo­tívumait, a régi és az új mező- gazdasági kultúra mozzanatait felfedezni és vászonra vinni, szá­momra mindig izgalmas vállalko­zást jelentett... Alkotásai figuratívak. Ahogy szinte valamennyi egykori Rud- nay-növendéké. Mindenekelőtt festőnek vallja magát, de a kép­zőművészet más ágait — a gra­fikát, a kerámiát — is gyakorta „segítségül hívja” egy-egy téma, mondanivaló „kibontásához”, áb­rázolásához, gondolatainak kife­jezéséhez. S miközben él a más anyagok, technikák kínálta lehe­tőségekkel, bevallása szerint olyan tapasztalatokkal gazdagodik, ami­ket jól hasznosíthat a piktúrában is, különösen, ami az arányren­dekben való eligazodást illeti. Bardócz Lajos grafikusművész Kolozsvárról érkezett. A helyi művészeti szakközépiskolában reklámgrafikát 'tanít. 1960-ban szerzett diplomát a Bukaresti Képzőművészeti Főiskolán. Alko­tásai több európai ország kiállí­• Bardócz Lajos: Vázlat tótermében szerepeltek már. A' Román Képzőművészeti Szövetség tagja. A {Criterion és a Dácia Könyvkiadó rendszeresen közli illusztrációit, s grafikái a Ko­runk című folyóiratban is gyak­ran megcsodálhatók. — Bene József kolozsvári ba­rátom már járt e tiszakécskei művésztelepen, s lényegében az ő ajánlásának köszönhetem, hogy 1981-ben engem is meghívtak. Most vagyok itt második alka­lommal. Az egyik fiatal erdélyi festő barátommal, Kádár F. Ti­borral érkeztem. Volt egy meg­hívásom otthon, a szárhegyi mű­vésztelepre is, de azt inkább visz- szamondtam, csakhogy itt lehes­sek ... Kondor Béla, Szász End­re, Würtz Ádám művészete nagy hatással van az Erdélyben élő grafikusokra, nemcsak gondolati­ságban, de plasztikus értelemben, a kifejezésmódot illetően is. Vázlatait, itt készített rajzait nézegetjük. Lapjai kétségtelenül elgondolkodtatóak, még így „fél­kész” állapotban is. Fejtanulmá­nyai magávalragadóak: nehéz ró­luk levenni a szemet. Nyűtt ar­cok, kun és székely vonások, s mintha évezredes szomorúság gyűrődne a konok redők mögé ... — Nyugodt, csöndes, szép vidék ez, de rám mégslncs olyan termé­keny hatással, mint például Bo- zsóra, és persze mindazokra,'akik itt születtek az Alföldön, akiknek itt kapaszkodnak gyökereik... Az én gyökereim a székely föld­be ragadva táplálják művésze­temet. De azt hiszem, ez termé­szetes is. Viszont: mindaz, amit hall, lát, s mindaz az élményren-, geteg, amit átél az ember, há sok esetben csak tudat alatt is, de el­raktározódik benne. S olykor ép­pen egy-egy új élmény, új lát­vány, új környezet hatására fel­színre törnek, alkotásra inspirál­va. És kétségtelenül sok ilyen ha­tás ér itt. Két hete igazán boldog vagyok... * A tiszakécskei művésztelepen készült alkotásokból — az elmúlt nyolc év hagyományait követve — ősszel kiállítás nyílik az Arany János Művelődési Központban. Koloh Elek A Kodály Zoltán Zenepedagó­giai • Intézet kiadásában a zene- pedagógus, népzenekutató, kar­nagy, népművelő Bodon Pál mun­kásságának szélesebb körű meg­ismertetésére, születésének száza­dik évfordulójára megjelentetett In memóriám Bodon Pál kötetet szerkesztő Ittzés Mihály joggal állítja: az 1910-ben Kecskemétre költözött muzsikus munkássága országos jelentőségű. Különböző színvonalon ezt igazolják a ki­adványban olvasható tanulmá­nyok. A sokat dolgozó, céljaiért szí­vósan munkálkodó Bodon Pál számára — mint bevezető visz- szaemlékezésében találóan írta lánya, dr. Móczár Pálné Bodon Sára — „a zenekultúra-csinálás” volt a legfontosabb. Zenei, tehet­ségek támogatását és értő közön­ség megteremtését egyaránt szor­galmazta. „Anyagi áldozatokat, heves vitákat is vállalva küzdött a rangos művészek hangverse­nyeiért, hogy a vidéki közönség hátrányát segítsen leküzdeni.” A vendég: Bartók Béla Sajnos, a kötetből nem derül ki, hogy a Nagykőrösi utca 23. számú házban laktak. Itt köszön­tötték uzsonnával, olykor ebéd­del, vacsorával a legtöbbször kez­deményezésükre meghívott mű­vészeket; Basilides Máriát, Szé- kelyhidy Ferencet, Szigeti Józse­fet, Dohnányi Ernőt, Szabolcsi Bencét és sok hazai, külföldi mu­zsikust. „A legnagyobb ünnep mégis talán az volt, amikor Bar­tók Béla eljött hozzánk. Apám­mal felidézték a közös erdélyi népdalgyűjtő út emlékeit. Bartók tanár úr volt az első, aki egészen kislány koromban leültetett a zongora mellé, megfogta a kezem és azt mondta: ’Így helyezze el kezét a zongorán ...’ A közös if­júkori élmények, a kis kor kü­lönbség és a kölcsönös megbecsü­lés ellenére édesapám és Bartók Béla nem tegeződtek. A barátsá­gosan udvarias megszólítás — akárcsak Kodály Zoltánnal — a ’tanár úr’, illetve apámnak szó­lóan ’igazgató úr’ volt.” Bodon Pál pedagógusi tevékeny­ségét Palotás József mutatta be szemléletesen, alapos tárgyisme­rettel. Az 1910. január 18-án ki­nevezett zeneszerző és okleveles énektanító, „mindenekelőtt zene­elméletet, összhangzattant, zene­szerzést, karéneket tanított, de szükség esetén tudott segíteni a zongora és hegedű tanszakon — kamarazenészként egyébként brá- csázott —, sőt a fa- és a rézfúvó tanszakon is.” Kodály javaslatára A javaslatára bevezetett szer­vezeti változások, módszerek „messzire előre mutatóak vol­tak”, hangsúlyozta a szerző. 1934 —35-ben hirdették meg a „szabad iskolát”, és a játékos előkészítőt, így elfoglalt felnőttek és a kis­gyerekek is kaptak némi zenei ismereteket.. Az intézmény mos­tani igazgatója bőven idéz egy­kori elődje zenepedagógiai tár­gyú írásaiból, előadásaiból. Kívá­natos, hogy legalább e kiadvány­ból minél több tanító, tanár ta­nulmányozza metodikai elveit, módszereit. Kodály Zoltán javas­latára 1953-ban kiadott Az into- nálás iskolája című alapművéért Kossuth-díjra is fölterjesztették. Természetesen ezt is körültekin­tően mutatja be a kötetben meg­található tanulmány. Hasonlóan tartalmas, átgondolt, gazdag, szakmabeliek számára is új adatokban Ittzés Mihály dol­gozata: Bodon Pál, a zeneszer­ző. Említi diákköri próbálkozá­sait. ö komponált először kantá­tát Ady-versre: a Lipótvárosi Ka­szinó nagydíját nyerte el a Fe­kete hold éjszakáján (vegyeskar, mezzoszoprán és baritonszóló nagyzenekari kísérettel) című művével. Legtöbbször a szegedi filharmonikus egyesület pályáza­tán első díjjal jutalmazott Cap- ricciót (a későbbi átdolgozás után: Rondo capriccio) játszották. A tanulmány elemzi Bodon Pál hangszerelői teljesítményeit, más munkáit, közli zeneműveinek és hangszereléseinek jegyzékét. Jó ügyek pásztora Helytálló megállapításai ellené­re forrásainak viszonylagos szű­kössége és a társadalmi háttér, az adott kulturális közeg elna­gyoltsága miatt csak részben elé­gítette ki várakozásunkat Szögi Ágnes Bodon Pál, a népművelő című írása. Az esetenkénti szép elemzések nem pótolják az átfo­góbb vizsgálódást, a hiányzó kö­vetkeztetéseket. A szelíd, ám el­gondolásaihoz ragaszkodó zeneis­kolai igazgató akaratlanul is ér­dekeket sértett, helyi kiskirályok tyúkszemére hágott, mint ezt a Magyar Alföld 19Ű.3. január 26-i cikke is sejteti. „Révész (a mara­di gondolkodású plébános, a szerk.) majmai belekaptak a ze­neiskolába, mert annak élén re­formátus ember ván, és oda még zsidók is bemerészkedtek. Na­gyon gyanús volt a mozgolódás oka: Szentgály Gyula volt zene­iskolai igazgatót használták ki tromful a mai igazgató személye és működése ellen, ezt a zenei an ti talentumot, akinek a ked­véért csinálták a zenedét, lévén a régi h. polgármester veje, és sehol sem vették igénybe kitűnő képességeit.” A tanulmány készí­tője elmulasztotta a munkáslap áttekintését, noha Bodon szív­ügyének tekintette a kétkezi dol­gozók kulturális támogatását. A Direktórium alatt munkáshang­versenyeket szervezett és azo­kon közreműködött. Teljesebb ké­pet adhatott volna Szögi Ágnes a népművelő Bodonról, ha leg­alább utal a Kecskeméti Közlöny, a Kecskeméti Színház- és Sport­élet és más időszaki kiadványok­ban olvasható interjúkra, közle­ményeire. Kiegészítéseink, észrevételeink nem csökkentik a Körber Tiva­dar által lektorált színvonalas kö­tet érdemeit. Minél több „illeté­kes” kezéhez jut el, annál jobb. Heltai Nándor • Szurcsik János: Szik — Jól van, Cat, jól van ... Többé nem hagylak * egyedül. Reggel, ha beme­gyek a bankba, beviszlek magam­mal. Majd sétálgatsz a városban, vagy beülsz ^ restibe egy teára. Onnan nem dobnak kii és elüldö­gélhetsz egész délután. Ha vége a munkaidőnek, visszahozlak. Csak attól tartok, hogy unatkoz­ni fogsz. — Nem, Paul... Igazán nem — tiltakozott gyorsan az asszony. — Majd viszek magammal olvas­nivalót és a gyereknek | is kell kötni Valamit. Igazán nagyon jó ötlet, Paul. Mór én is akartain mondani, csak nem mertem. Hát akkor, reggel már veled me­gyek ... ! És szinté azonnal el is aludt Paul Clayton karjai között. Amikor Clayton másodszor is meghallotta a semmihez 'sem ha­sonlítható üvöltést, gyengéden ki­bontakozott alvó felesége karjai közül és óvatosan az ablakhoz osont. Átkozta magát vigyázat^ lanságáért, hogy még egy baltát vagy revolvert sem szerzett be magának, amikor minden tila­lom ellenére beköltözött a Ha­lott Városba. Ha megéri a reg­gelt, első útja a vaskereskedésbe vezet, és ha túl drága lenne, meg­kísérel lopni magának egy bal­tát. Nyelet majd csak farag bele valahol. Óvatosan félrehúzta a füg­gönyt és kikandikált az udvarra. Az udvart az utcától elválasztó sövény ezüstös holdfényben für­dőit, a szemben álló lakatlan há­zak ablakai úgy csillogtak, mint az ausztrál tenger holdsütötte éj­szakákon. Egészen az .utca vé­géig, ámenre a szeme csak ellá­tott, lakatlannak tűnt minden ház. még a hippik füzei is hiá­nyoztak ezen az éjszakán. Minden olyan nyugalmas és bé­két sugárzó volt, hogy szinte megfeledkezett ordításról, kopog­tatásról, mindenről. Mintha csak álmodta- volna Cattal együtt az egészet. S már-már visszafordult, hogy bebújjék felesége mellé, amikor az udvart az utcától elválasztó, valaha rendesen nyírt sövény mellett óriási, tömzsi árnyék buk­kant fel. Lassan lépegetett, vagy talán gurult: a szemközti ház rá­vetődő árnya miatt nem tudta jól kivenni az alakját. Amikor az árnyék kilépett a holdfénybe, Paul Clayton a szája elé kapta a kezét, hogy fel ne sikoltson. Félelmetes szörnyalak állt az ut­ca közepén és óriási, csillogó szemeivel a házukat nézte. Majd felemelte a, kezében itartott bal­tát, a ház felé rázta és félelme­tesen felordított. Aztán megfor­dult és eltűnt a sötétségben. Szeptember 24. 6 óra 12 perc. Longdale városától 14 mérföld- nyire délre. A Halott vagy Elha­gyott Város Odakinn már egészen világos volt, amikor Paul Clayton feléb­redt. Cat békésen szuszogott mel­lette és Clayton háláit rebegett magában, hogy felesége nem lát­ta az éjszakai szörnyalakot. Min­denesetre, egy percre sem hagy­hatja magára Cat-et ebben az elátkozott városban. Csak ezt a pár hetet húzzák még ki vala­hogy ... Amikor visszatért a fürdőszo­bából, az asszony törődötten mo­solygott rá az ágyból. — Helló, Darling. — Helló, Cat... Hogy vagy­tok? Az asszony megsimogatta hasa felett a paplant. — Kösz... Csak ez az éjsza­ka és ezek az átkozott farka­sok ... Nem haragszol, Paul? Clayton az asszony fölé hajolt és megcsókolta a homlokát. — Ugyan, Cat... Hiszen való­ban ronda hangjuk van. Clayton megvárta, míg az asz- szony végez a fürdőszobában és nekiáll a reggeli készítésének. S' amikor a szalonnás rántotta illata betöltötte az egész lakást, egy­szeriben megfeledkezett az éjsza­kai látogatóról. Szinte vidáman pillantott körbe a háromszobás, elegáns kis házacskában, ame­lyért ki .tudja mennyit fizethet­tek valamikor tulajdonosaik. Ne­kik .pedig csak úgy, egyszerűen az ölükbe hullott, anélkül, hogy egy árva pennyt is le kellett volna szúrniuk érte. Beköltöztek és kész... Hiszen ezeknek a házaknak már évtize­dek óta nincs gazdája. Ki tudja, merre járhatnak azok, akik vala­ha ezekben a szobákban éltek, örülték és talán szenvedtek is. Sőt. Biztosan szenvedtek, hiszen ha csak napfény és öröm lett volna az életük, sose mennek el innen. Idáig ) jutott a gondolataiban, amikor bat feje bukkant ki a konyhából. — Bocs, Paul... Kicsit le­égett, de csinálok újat. Igazán csak pár perc az egész ... A férfi elmosolyodott, és fel­emelkedett a székről, ahol eddig üldögélt. — Ha lányunk lesz, remélem nem tőlem tanulja a konyhamű­vészetet — mondta fáradtan Cat, és egyszeriben eltűnt a mosoly az arcáról. — Ugyan, Cat — mosolygott helyette is Paul, és igyekezett megfeledkezni róla, hogy éhség marja a torkát. — Addig legalább megnézem a kocsit... Valahon­nan szereznem kellene egy új ak­kumulátort. — S felötlött benne a gondolat, hogy a balta mellé, amit az éjszaka elhatározott, lop­ni fog egy egészen új akkumulá­tort is. Becsukta maga mögött az aj­tót és immár komor ábrázattal lesétált a lépcsőn a kertibe. A nap éppen akkor bukkant fel a sövé­nyek fölött és bearanyozta az egész Halott Várost. Évitizedek óta nem nyitott ablakok üvegén vörösödött a fénye, s Clayton szinte várta, hogy hangos jóreg- gelttel előbukkannak a szomszé­dok a határos kertekből. Ahogy azonban a sövényre esett a pillantása, eszébe jutott a tegnapi éjszaka és a félelmetes alak a sövény mellett. Szinte ön­kéntelenül hajolt le és ragadott a kezébe egy téglát, s fejét jobb- ra-balra forgatva osont végig a kerten, egészen a sövényig. Az utca kihalt volt és barát­ságtalan, mint minden reggel. Az a bizonyos, titokzatos, utca végi ház is mozdulatlanul álmo­dott a reggelben, és semmi sem árulta el, hogy lakják. Talán csak a kert egyik faágán lebegő fe­hérnemű utalt közelben tanyázó értelmes lényekre. Clayton lehajolt és szemügyre vette a sövény alját. Nem is olyan régen még úgy olvasott a nyomokból, mint más a nyitott könyvbőL Ausztrália egyik leg­jobb amatőr nyomkeresőjének tartották, amíg csak ki nem zár­ták a klubból, azután a szeren­csétlen eset után ... Paul Clayton megrázta magát és igyekezett elhessegetni a régi emlékeket. Aztán le is térdelt, hogy megpróbáljon kiokoskodni valamit. A száraz sövény alja azonban még az ő tapasztalt sze­mének is ellenállt: Egy-két árva madárnyomon kívül nem sike­rült felfedeznie semmit. Sóhajtva felállt és leporolta a nadrágját. Visszanézett - a házra, s elgondolkozva bámult a zárt ab­lakokra, melyekeh szinte lángol­ni látszott a felkelő nap vörös fénye. Aatán, ahogy az ajtó felé fordította a tekintetét, valami furcsa fehérséget pillantott meg, amint ott függött az ajtó fáján. S a hajdani nyomkeresőnek csak néhány másodpercre volt szüksé­ge, hogy az ajtó mellett terem­jen. A sárgára festett faajtó külön­legesen kemény fából készülhe­tett, mintha tulajdonosaik szánt- szándékkal ki akarták volna zár­ni a kinti világot. A szorosan egymáshoz illesztett falapok nemcsak az illetéktélen pillantá­sokat, hanem az utcai zajokat is megakadályozták, hogy betörje­nek a lakás belsejébe. (Folytatjuk.) ; Ä ■V § A nap kimúlt fölöttünk, este van, feketén izzik át tárgyakon a csönd, ütem nélkül járkálnak TÖRŐ ISTVÁN: Vers

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents