Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-31 / 204. szám

1984. augusztus 31. • ® PETŐFI NÉPE # • Döntöttek az egyetemi, a főiskolai fellebbezések ügyében A felsőfokú intézmények nap­pali, esti és levelező tagozataira felvételt nem nyert pályázók kö­zül mintegy, ötezren nyújtottak be fellebbezést, kérelmet, panaszt. Az oktatásügy illetékesei 535 ügy­ben hoztak kedvező Határozatot nappali tagozatra, mintegy 900 esetben pedig esti, levelező tago- ■ zatra való felvételre. Az érintet­tek a napokban írásban kapnak tájékoztatást a döntésről. A Művelődési Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az idén 37 039-en jelentkeztek a fel­sőoktatási intézmények nappali tagozataira, esti és levelező tago­zataira pedig 23 ezren. Az egye­temek és a főiskolák nappali tago­zataira a felvételi keretszám sze­rint 15 740 hallgatót vehettek fel, s azt a pedagógushiányra való tekintettél 260 tanári, tanítói hely- lyel .egészítettek ki. Így a felső- oktatási intézményeken ősztől 16 ezer nappali, és mintegy 9 ezer esti, levelező tagozatos hallgató kezdi meg tanulmányait. A múlt évihez hasonló volt a felvételre pályázók aránya a műszaki egyetemeken, és — néhány kivétellel — a főis­kolákon. Jelentősen nőtt az - ér­deklődés a tanárképző főiskolák és a mezőgazdasági felsőfokú okta­tási intézmények iránt, csökkent viszont az óvodai, a testnevelő tanári és a zeneművészeti pálya vonzása. Az Eötvös Loránd' Tu­dományegyetem bölcsészettudo­mányi karán hatszoros volt a túljelentkezés, a műszaki egyete­meken és a főiskolák egyes ka­rain viszont a felvételizők száma alig haladta meg a felvehetőikét. A legkevesebb a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem kohómér­nöki karára kérték felvételüket. A legnagyobb arányú volt a nö­vekedés a Színház- és Filmművé­szeti Főiskolára pályázóknál: a tavalyihoz képest 247-tel többen, összesen 1035-en jelentkeztek. KALLUS KÉSZÜLŐ KÖNYVEI ____________________________| A karikaturista műtermében A kecskeméti műkertvárosi al­kotóotthon évről évre visszatérő lakóinak egyike. Most is itt tölt fél hónapot. Foglalkozása: raj­zolóművész. Vagy közismertebb szóval: karikatúrista. Bejárta a fél világot. Munkáit, nem min­dennapi kézügyességét, tehetsé­gét sokan megcsodálták már. Sze­repelt több európai és amerikai ország tévékamerái előtt, és számtalan orgánum publikálta rajzait. Neve minden bizonnyal ismerősen cseng a Petőfi Népe ol­vasóinak is: Kallus Lászlónak hívják. Műtermében kész és félkész munkák tömkelegé, az asztalon az ágyon, az ablakpárkányon — mindenütt. Közismert színészek, írók, riporterek, politikusok jel­legzetes vonásai ismerhetők fel a szétszórt lapokon: mosolygásra ingerlők, s ugyanakkor elgon- dolkodtatók e karakteres voná­sok ... — Várhatóan három könyvem is megjelenik a közeljövőben, s három önálló kiállításra készü­lök ■— meséli a karikaturista. — Ezek anyagán dolgozom jelenleg. Vagyis nem unatkozom... Állítása szerint, az egyik könyv Kedvenceink címmel jelenik meg, s félszáz közismert színész, író, újkág^í^Htlél^''közéleti 'SkehBéj­• Sammy Davis jr. lyiség színes portréit, karikatú­ráit tartalmazza majd. A másik kötetébe azokat a rajzos interjú­kat gyűjti egybe, amelyeket kül­földi tartózkodásai során készí­tett világhírű művészekkel. — Közülük néhányat Találkozá­saim címmel az Ifjúsági Magazin ■“?v "hasábjain már "olvashattunk" íasaomm r .engsooí -bJkII&v irskiv Nem kisebb sztárok nyilatkoz­nak, s lesznek láthatók majd ka­rikatúrába fintorodva ebben a kötetben, mint Gina Lollobrigida, Elizabeth Taylor, Liza Minelli, Chaplin, Peter Falk, Sammy Da- wis, Louis Amstrong, John Len­non, Mick Jagger, Muhammed Ali ... Szám szerint: ötvenen. Ér­dekesség, hogy Kallus László több olyan fotót őriz, amelyen az említett — vagy nem említett — világnagyságok valamelyikével együtt látható, s a róluk készí­tett karikatúrákon saját kézje­gyük olvasható. A harmadik ké­szülő könyvéről . még úgy érzi, korai lenne nyilatkozni. Csak annyit árul el róla, hogy szerin­te ez aratja majd a legnagyobb sikert... — Ha ez a három megjelenik, akkor összesen négy saját köny­vem lesz — magyarázza fanyar mosollyal. — Csak nem azt aka­rod mondani, hogy kevés? Gon­dolj arra, hogy az a Mózes nevű úriember, akit bizonyos körök­ben még ma is annyit emleget­nek, kilencven évig . élt, mégis csak öt könyvet produkált... Csináljunk majd egy leltárt ak­kor is, ha kilencven éves leszek. Én vállalom. Mármint azt a né­hány évtizedet... K. E. fiatalokról - fiataloknak Mennyit ér(t) a diákcentrum? Hatvanezer forintot — válaszolhat­nánk a címben feltett kérdésre, ha az anyagiakat néznénk. Igaz, a kecske­méti Diák és Ifjúsági Centrum (MC) 120 ezer forinttal gazdálkodott, de ennek az összegnek a felét, hatvan­ezret a belépőjegyekből kellett előte­remteniük a szervezőknek. (A műso­ros rendezvényekre 40 forint volt a beugró, s mint az illetékeseik elmond­ták, nem volt soha sem fires a néző­tér. De erről majd később!) Már régi óhaj. hogy a megye nagyobb városaiban nyáron is kínáljanak szervezett elfoglaltsá­got a vakációzó fiataloknak. S bár nem új keletű az igény, va­lahogy eddig nem váltak sikeres­sé a diákcentrumok, (Ezeken a hasábokon mi is elmondtuk már a véleményünket ezzel kapcso­latban.)- t Kecskeméten (is) mindent megtettek annak érdekében, hogy a DIC-be csábítsák a diá­kokat — nem mindig sikerrel. Az idén - kísérleti jelleggel „üze­melt” a centrum, mégpedig a Szalvay Mihály Úttörő- és If­júsági Otthon és a KISZ városi bizottsága szervezésében. Az Otthonban volt a főhadiszállás, a programokat pedig közösen alakították ki. Az információs központban középiskolások ültek, akik a betévedőknek azonnal megmondták, hogy milyen ren­dezvény várható, s hol várják még munkalehetőségek őket a városban. Ha játszani akartak az .unatkozók, telhették: ping­pongozhattak, s egyéb játékokat „koptathattak”, mondjuk a lo- gi-klubban. Bárdos Ferenc, az úttörő- és ifjúsági otthon munkatársa ar­ról is tájékoztatott bennünket, hogy igyekeztek — hangsúlyo­zottan kísérleti jelleggel — va­lódi központot létrehozni. Ezt a hét végi diszkókkal próbálták vonzóbbá tenni, számos alkalom­mal háromszázan is összegyűli­tek. s ez tényleg teltház! „Be­jött” a videodiszkó is. éppen ezért szeptembertől műsoron • * l tartják. Konkrét programot ad­tak: Péntek este címmel. Negy­ven forintért humoristáknak, dalosoknak. pantomimeseknek tapsolhattak az érdeklődők, s utána még filmet is láthattak. Nem sok a negyven forint, ha a kultúra „árait” figyeljük. De ha a diákok pénztárcáját ...? A főtérre is hívogatták a fiú­kat—lányokat. Többek között pol-beaténekesek dél-amerikai zenészek álltak dobogóra, s lát­hattuk a Garabonciásokat is­Mást is terveztek még a diák­centrum szervezői, de mivel nem állt rendelkezésükre az idén na­gyobb összeg, terveik meghiú­sultak. Biliárd, rexasztal talán csak jövőre lesz... S további ötleteket gyűjtöttek már 1985-re, hiszen a mostani tapasztalatok birtokában bizony sok mindenen változtatni, formálni kell. Egy már biztos, a diákcent­rum kiváló dolog. Hogy min­denki számára az legyen, azon nemcsak a szervezőknek kell munkálkodniuk. Fontos, hogy akikért van. azok is tudjanak róla, s ha tudnak, vegyék igény­be a centrumot, használják ki — az egyelőre, még korántsem teljes — lehetőségeket. S akkor mindenki jól jár. (b. t.) „Jó, ha az embernek saját pénze van” Kecskemét város Tanácsának Munkaerő-szolgálati Iro­dája még a tanév vége előtt összegyűjtötte a nagyobb vállalatok, gyárak, intézmények stb. diákmunkaero- szükségletét. Mint az összesítésből kiderült, a megyeszék­helyen a vakáció idejére több száz gyereknek kínáltak ke­reseti lehetőséget. Többek között a sütőipari vállalat ládamosót, a kommunális üzem parkgondozót, a pince­gazdaság üvegválogatót, a B ACSÉPSZER segédmunkást, a posta hírlapárust, kézbesi töt, a Centrum Aruház eladót keresett. Legtöbb diákot a konzervgyár „igényelt”, hi­szen a nyári hónapok náluk a munkacsúcsot jelentik. Jú­nius 18-tól augusztus 20-ig a több mint félezer épitőtá- borozón kivül 120 leányt, fiút foglalkoztattak. Közöttük dolgozott Goldea Zsuzsa, aki így vallott a nyárról, a mun­káról : — A gyár kapuján is hirdették a felvételt. Jú­lius 7-én jelentkeztem a barátnőmmel együtt. Pa­pírdobozokat hajtogattunk, majd abba pléhdobo- zos horsót csomagoltunk. Aa áru szovjet exportra, készült. Voltam szalag mellett is, az úgynevezett zsugorításnál: -Nyolc- doboz került egy fóliába, azo­kat leszedtük és kupacba raktuk: azaz csak min­den második sor fedhette egymást. Nagyon fárasz­tó volt reggel 5-kor kelni, mert 6-ra jártunk és 2-ig hajráztunk. Teljesítménybérbe fizettek. Jú­lius 31-ig több mint kétezer forintot kerestem. Utána a mezőhegyesi építőtáborba indultam, im­máron másodszor. A két hét alatt cukorrépát gyomtalanítottunk, és rövid ideig címereztünk. Ott valamivel több mint 1300 forintot kaptam. — Hogy mit vettem? Egy-két divatos nyári hol­mit, fonalakat. A szegedi nyaralásnál, s Balaton- fenyvesen az énekkari szaktáborban jól jött a sa­ját pénz. Strandbelépőkre, üdítőkre, fagylaltra sem kellett otthonról kérnem. Ez nálunk, si isme­rőseink körében így szokás: a fiatal családtagok is dolgoznak. Szerintem az a jó dolog, ha az em­bernek saját pénze van, nem kell kérnie a forin­tokat. Hát, éppen adnának..., de ez így jobb. A húgom most lesz elsős a Bányai Júlia Gimnázium­ban. Én pedig harmadikos leszek ugyanott. Jövő­re talán együtt dolgozunk. Majd meglátjuk, van még a tanulóévekből — vagy" remélem lesz —, hi­szen a Szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karára készülök. P. S. „Bombázók” az őserdőben Jó hangulatú koncer­tet adott Kecskeméten az R—Go. Bizonyára sikerült a közkedvelt zenészeknek újabb hí­veket toborozni. Hétfőn két alkalommal is be­mutatták új műsoru­kat az Erdei Ferenc Művelődési Központ­ban. Sajnos, a Széktói Stadionban nem talál­tak megfelelő feltéte­leket a fellépéshez, ezért „szorultak” fedél alá. Nem csalódtak az ti—Go kedvelői. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, hogy az első so­rokban nyolc—tíz éves tinik tapsoltak, énekel­tek együtt Szikora Ró- berttel, az együttes lei­kével. A székeken negyvenesek is ültek, ők inkább „csak” hallgat­ták a muzsikát, azokat a sikerszámokat, ame­lyek a csikidam stílus jegyében születtek. A régieket: a Bombázót, a Júliát, az Eszkimó, szambázz-t. s az úja" kát: a Boszorkányt, a N° 1-et, a Kígyóbűvö­lőnőt stb. A koncert sötétben kezdődött, vihar hang­jai hallatszottak a hangfalakból. A szín­padon pálmafák álltak, igazi őserdőben játszot­tak a muzsikusok, akik „sivatagi egyenruha-, ba” ötöztek. A lát­ványban nem szűköl­ködő hangverseny so­rán sok-sok meglepe­tésben részesült a kö­zönség, de a legjobban mégis csak azok lepőd­tek meg, akiket ért a Szikora Robi pohará­ból kifröccsenő víz... Gregory széthajtotta a barna lapot és szó nélkül Werner felé mu­tatta.' A hadnagy megremegett, amikor a vörös betűket megpil­lantotta. A papír közepén egyet­len név állt csak, girbe-gurba be­tűkkel ódakenve; az ismeretlen üldözött, Kowalsky neve. * . Clayton hátradőlt a heverőn és fáradtan lehunyta a szemét. — Odaszegézte az ajtóra — $ a bejárat felé rnutatott. — Még sze­rencse, hogy előbb észrevettem, mint a féleségem, Cat nem tud semmiről |,. Azt mondtam neki, hogy prérifarkasok vonyítanak ... — Mr. Clayton — kérdette Wer­ner elgondolkozva. — Van vala­mi fogalma, hogy ki lehet ez a Kowalsky? Az ausztrál megrázta a fejét. — Nincs. Hiszen alig ismerek itt valakit. A barátaim és isme­rőseim odaát vannak. De köztük sincs Kowalsky. — És a bankban? — Nem tudom. Akiket név sze­rint ismerek, azok között nincs ilyen nevű. — Oké — morogta Werner. — Csak még annyit, Mr. Clayton, hogy látott valamit az óriás ke- - zében? Clayton lehunyta a szemét, az- ’ tán bólintott. — Egy baltát... Talán éppen ezért döntöttem én is úgy, hogy ma reggel baltát lopok. Talán tu­dat alatt. Még egy igen fontos kérdés, Clayton. Kérem, próbáljon még visszaemlékezni, hogy körülbelül mikor történt a dolog. Amikor megpillantotta az óriást... — Nem kell sokat gondolkod­nom — mondta Clayton, és a má­sik szoba felé mutatott. — Ott a vekker az éjjeliszekrényen ... Még Ausztráliából hoztam ma­gammal — tette hozzá gyorsan. — Tehát? — kérdezte türel­metlenül Werner. — Hajszál pontosan éjjel egy óra volt... Rövidesen éppen 24 órája lesz.... Werner Claytonra meredt. — Megesküdne rá, ha szüksé­ges, Mr. Clayton? i— Hát persze —■ motyogta a férfi tétován. — Hiszen mond­tam, hogy megnéztem az órát, amikor áz üvöltést hallottam. Ép­pen 1 óra volt. — Egészen biztos? — Egészen biztos — nyögte Clayton, és kétségbeesetten járt a szeme egyik rendőrről a má­sikra. — De hát miért olyan fon­tos ez Önöknek? — Azért, Mr. Clayton — mond­ta Werner lassan, és a nyitott aj­tón át kinézett a holdfényes éj­szakába —, mert ha ’igaz, amit ön állít, akkor King Kongjaink száma örvendetesen megszaporo­dott eggyel. Legkevesebb három óriás kószál a környéken, Mr. Clayton. * ( Gregory Őrmester mindenkinek töltött a teából, amit a konyhá­ban főzött. Werner barátságosan odatolt egy csészével Claytonnak is. — Fel a fejjel, Mr. Clayton. A feleségét holnap reggel bevitetem a kórházba ... És az ön érdekében is ejtek majd néhány szót. — Roppant hálás vagyok, had­nagy úr ... Egyedül maradnak végre azok, ott, az utca végén ... Werner arcán megfagyott a mosoly, Gregory pedig melléön- tötte a teát. — Kik azok az azok? — kér­dezte Werner rekedten. — Valami őrültek — mondta könnyedén Clayton. — Ott lak­nak az utca végén. A múltkor ... azaz ma reggel, nekimentem az asszonynak kocsival. Persze nem történt baleset, csak éppen fel­löktem egy kicsit. Azt hiszem, egy férfi is lakik abban a ház­ban. 1 — Férfi? — öt nem láttam — mondta Clayton, és egyre nőtt a zavara, amikor végre észrevette, hogy ké­sei vallomása milyen hatást tett a többiekre. — De esküszöm, hogy nem esett baja ... Éppenhogy- csak elérte a lökhárító. Azonnal felajánlottam, hogy a segítségé­re leszek. De nem. A férfi az udvarból magához hívta, vagy in­kább fenyegette. Erre ő egysze­rűen elszaladt előlem.... — Milyen volt az. az asszony? — kérdezte Werner komoran. Clayton felhúzta a vállát. — Ölyan mindennapi. Már ami a küls’ejét illeti. Leszámítva, hogy korán reggel hálóingben vagy micsodában futkosott az utcán. Egyébként komplett őrült. — Micsoda? — Flúgos. Nem normális. Ezt persze csak akkor vettem észre, amikor kiszálltam a kocsiból, és beszélgetni kezdtem vele. Még meg is rémültem, hogy talán agyrázkódást kapott, és azért be­szél olyan zavarosan ... — És nem? — A szemén is látszik, hogy őrült, összevissza beszélt min­denfélét. Hogy valakik éjszaka mászkálnak a lakásában, és hogy ha jönnek, mozog a csillár, meg ilyesmi... Franklin és Werner összenéz­ték. — Hát ez roppant érdekes, Mr. Clayton. Mindenesetre előbb is említhette volna. — Nem jutott eszembe — mondta Clayton fájdalmas kép­pel. — Oké.— S lekoppantotta ki­ürült teáscsészéjét az asztalra. — Köszönjük a teát, Mr. Olayton. És,1 ahogy megbeszéltük ... — Mindent köszönök, hadnagy úr — hálálkodott az ausztrál. S egészen addig nézett utánuk, amíg a lassan, hangtalanul gör­dülő terepjáró el nem tűnt az éjr szakai félhomályban. Akkor az­tán visszamént a házba, és gon­dosan bereteszelte maga mögött az ajtót. Phillips leállította a kocsi mo­torját és Wernerre nézett. — Látja, főnök? A hadnagy feszülten figyelte a házban lobogó gyertyalángot, az­tán a többiekhez fordult. — Phillips, maga maradjon a kocsinál, mint az előbb. Ha benn vagyunk a házban, jöjjön- utá­nunk, de az indítókulcsot ne fe­lejtse el kivenni. Maga Franklin. A halvány holdfényben fürdő házacska ajtaja ebben a pilla­natban kivágódott és magas, kel­lemes női hang kiáltott a csendbe. — Te vagy az, Manuel? A férfiak megmerevedtek. — Megjöttél, Manuel? — is­métlődött újra a kiáltás. Werner intett a többieknek, és óvatosan kilépett a kocsi mögül. — Jó estét, asszonyom —- mond­ta nyugodtan, óvakodva, hogy gyors mozdulatot tegyen, amely- lyel megrémíthetné az asszonyt. — Kérem, ne ijedjen meg ... Az ajtó szélesebbre tárult, és hosszú, fehér hálóingbe öltözött nő jelent meg a tornácon. Tenye­rét a szeme fölé ernyőzte, és lát­hatóan félelem nélkül nézett a félhomályba burkolózott kertbe. — Hol vagy, Manuel? — Jó estét, asszonyom — pró­bálkozott ismét, szinte bátortala­nul Werner. A fekete hajú nő végre lepil­lantott a verandáról a kertben álló rendőrhadnagyra. —-/ Buenos noches, senor — mopdta, és ügyetlenül meghajolt. — Hol van Manuel? Werner fellépett a verandára. — Hamarosan jön, asszonyom — mondta a hadnagy, és igyeke­zett az asszony háta mögött be­pillantani á halvány gyertyafény­nyel megvilágított lakásba. — Egyedül van? Áz asszony teljesen váratlanul, keserűen felkacagott. — Egyedül? Az előbb is itt vol­tak ... (Folytatjuk.) — Felkérhetem a feleségedet egy táncra? • — Te jó ég! Hát itt van?!!! • Ravasz halacska.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents