Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-28 / 201. szám
„Valóságos gyermekszínházat találtam” HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ 8*1 Őszintén osztozom a Petőfi Népe augusztus 15-i számában közölt ÖRÖM-ében! — annyira, hogy jelen soraimmal fokozni szeretném. Azt írta Heltai Nándor, a szerző, hogy még sohasem látta a tázlári színjátszó együttes előadását. Kár!... Én öt esztendeje, amióta a Tornyay családot és tevékenységüket megismertem, Kaposvárról eljárok az előadásaikra, hogy részesüljek abban az élményben, amit ezek nyújtanak. Annakidején még ismeretlenül, kérésükre rendelkezésükre bocsátottam egy mesejátékomat Kristályvirág címmel. A zenei anyagot ugyanígy küldte el ne-, kik Tamássy Zdenko. A bemutatón sosem remélt öröm és meglepetés ért: ötletesen rendezett, minden görcsös betanultságtól mentes előadást, valóságos gyermekszínházai, s hozzá derűs, forró hangulatú közönséget találtam. Magával ragadott a lelkesedésük! Azóta megnéztem itt Piroskát és a farkast a három kismalaccal, Többsincs ■ királyfi történetét, Hófehérkét a törpékkel, mert .újra és újra látni akarom, ahogyan ötven falusi iskolásgyerek önfe_ ledt jókedvvel, két nagyszerű pedagógus Irányításával színházat játszik., Látni akarom, ahogyan az őket kísérő 15 tagú zenekar tagjai a Pécsi Nemzeti Színháztól, a kiskőrösi zeneiskolából és a szegedi konzervatóriumból mindig önzetlenül összejönnek, mert a szíves barátság és az ügy szerete- te ide vonzza őket. Hallani akarom, hogy — amíg városon is annyi hadaró, motyogó, rosszul hangsúlyozó, viselkedni alig tudó diák és felnőtt — addig a tázlári színjátszó gyerekek milyen bátran mozognak, szépen beszélnek és énekelnek a zsúfolt nézőtér előtt. Tapasztalni akarom a sikerüket, az örömüket, amiért a tanév szabad szombatjait áldozzák fel — akárcsak Tornyayék, akik saját szabad idejük nagy részét lopják el azért, hogy évente egyszer új mesét varázsoljanak a közönség elé. És a tázlári közönség hálás. De a Tabdiban, Kaskantyún, Bodog- láron tartott előadásokon is megtelnek a termek. A kis csapat zokszó nélkül hurcolkodik. Néha alig van pihenésük két előadás között. Mekkora boldogság azután a taps, amikor bejön egy- egy poén, amikor fáradtan is meg kell ismételni a legsikeresebb énekszámokat, mert addig le sem engedik őket a színpadról. Ott tapsolok én is, mert érezni akarom közömbösséggel és elma_ gányosodással fenyegető korunkban ennek a kis csoportnak felrázó erejét, szívre és . érzésekre hatni sem szégyenlő törekvéseit. Szeretném megfejteni a Tör- nyay házaspár titkát: honnan ve. szik az erőt munkájukhoz, és mit tudnak, amitől itt egymással, egymásért, a közös célért, színpadon és színfalak mögött mindig a helyén van ötvén, virgonc gyerek, és teszi, amit kell, — az elvállalt szerepe szerint. Ezek a gyerekek életre szóló élményként vihetik magukkal sze. repléseik emlékét. Ezt bizonyítja, hogy sokan ipari tanulóként, vagy középiskolás diákként is Visszajárnak ide játszani. Tabdiban ott ült a nézőtéren egy fiatalasszony: a hajdani Hófehérkel és a tázlári nézőtéren egy meglett férfi: a valamikor ő volt a mesebeli herceg. Hát nem kedves? Akaratlanul is tanúja lettem boldog meghatottságuknak, amikor a szünetben Tornyayékat felkeresve és üdvözölve emlékeztek... Mindehből alig férhetett bele valami a szegedi körzeti stúdió kedves és jószándékú riportjába. Érthetetlen rövidítés folytán egy pillanatra sem láthattuk a zenekart, és kimaradt az ötven színjátszó gyereket bemutató zárókép is. Ez nemcsak sajnálatos, hanem bizony pedagógusi melléfogás! Keserves tapasztalat azoknak a gyerekeknek, akik már a vakációból jöttek vissza a tévéfelvétel kedvéért, újra eljátszani a Hófehérkét. Volt, aki családi ünnepségről, kirándulásról mondott le, és mégcsak nem is láthatta magát viszont legalább néhány másodpercre az augusztus 7-i adásban. Csalódottan — vagy ha még kicsi, hát sírva — vehette tudomásul, hogy az a tévés bácsi ott a felvételkor alighanem rosszul mérte ki a műsorra enge, délyezett időt a stopperórájával ... Még így is nagy Öröm, hogy krimikkel és ízléstelen filmekkel dúsított tévéműsorunkban jutott 3 perc és 49 másodperc egy remek kis közösség és két kitűnő ember portréjának felvillantására, akik több mint három év. tizede végzik lelkesen és boldogan — különösebb jövedelem- növekedés nélkül — nevelő, közösségformáló és .összetartó, embertársaiknak szépet és jót ajándékozó munkájukat. A Tornyay családnak nincs telefonja és olyan emberek, akik nem szeretnek reflektorfényben állni. De azt hiszem, hogy egy csendes beszélgetésben még sok dologra lehetne rábukkanni náluk. Fésűs Éva Szívesen közöljük a Csupafül és más művek népszerű írójának levelét; Mi tagadás, Tornyayék esetében is igaz a pró- fétasággal kapcsolatos mondás. A megye művelődésügyében illetékes szakemberek közül többektől érdeklődtünk felőlük. Volt, aki még a nevüket sem hallotta ... Munkatársunk őszintén sajnálja, hogy a rengeteg program miatt eddig nem sikerült időt szakítania legalább egy műsoruk megtekintésére. Talán majd jövőre ... Biztosak vagyunk abban, hogy Tornyayék és támogatóik folytatják munkájukat, és akkor az ezúttal (is) értékfelfedező tévések valamennyi közreműködőt bemutathatják majd. (A szerk.) Ketten két szovjet filmből Két szovjet alkotás szerepel a mozik műsorán, amelyekről érdemes néhány szót ejteni. Nagyon különböznek egymástól: a Nős agglegény — ahogy azt furcsa címe is sejteni engedi — vígjáték sok zenével. Az Utó- szinkron pedig. — film a filmben — drámai történet .. A JNős. agglegény tartalmát, nehéz elmondani, hisz — mint afféle vígjáték — tele van bonyodalmakkal, fordulatokkal, poénokkal, amelyeket nem illik lelőni. A hősnő," Tamara elvált asszony, gyermekét szülei nevelik. akik a gyermek apját nem «ismerték. Az asszony találkozik buszsoffőrrel. aki beleszeret, és mivel Tamara nem bízik az új szerelemben, cselhez folyamodik. A családnak, mint volt férjét mutatja be... Tamara alakítója Larisza Udovicsenko. Neve nem cseng ismerősen, pedig nem kezdő, több főszerepet eljátszott már. Ezeknek a tapasztalatoknak alapján vallja: „Minden új szerep vizsga számomra. Ha beleélem magam hősnőimbe, tudok-e önmagam maradni? És fordítva: mennyire befolyásolja énem,, a figurákat, amelyeket eljátszom? Egyelőre még keresem a szerepeimet, a rendezőimet, pontosabban: önmagamat a művészetben.” Larisza Szergej Geraszimov és Tamara Makarova tanítványa volt. Első jelentősebb szerepét Geraszimov Lányok és anyák című filmjében játszotta. Ezt kisebb-nagyobb szerepek követték, mint Amanda Bine, Stendlhal Vörös és feketéjének adaptációjában. Mint már említettük, a filmben sok a zene. JeVgenyij Golovin, a hazájában népszerű énekes (önmagát játssza A nős agglegényben. • A szép Larisza Udovicsenko a Nős agglegény főszerepében. O Leonyid Filatov, az Utószinkron főszereplője. Égészen másfajta szórakozást kínál az Utószinkron. A filmkészítésről. hivatástudatról, az emberek közötti kapcsolatokról beszél. Egy már majdnem kész film főszereplőnője súlyos beteg. Amikor azonban kiderül, hogy nélküle nem tudják megcsinálni az utószinkront, megszökik a kórházból. A bekövetkező tragédiáról csak gyászkeretes fényképe beszél. Ezúttal a filmbeli film rendezőjének alakítóját, Leonyid Filatovot mutatjuk be. Egy évtizedet dolgozott egy aShabarii iskola színjátszó körében. És bár a városban irodalmi karriert jósoltak neki — verseit rendre leközölték a helyi újságok —, ő színész akart lenni, ezzel a szándékkal ment Moszkvába. A Suk- sin-iskola esti tagozatán tanult, aztán a Taganka színház tagja lett. Filmezni érett színészként kezdett, és nagy sikert aratott a Katasztrófa földön—égen fedélzeti mérnökének szerepében. Leggyakrabban pszichológiai drámák főszerepét alakítja, de más műfajok sem idegenek számára. Játszotta Tvergydszlav hadvezért a Bölcs Jaroszlavban, a nálunk nemrég bemutatott Gracs fivérekben pedig Viktor Gracsot személyesíti meg — afféle antihőst alakít. 1984, augusztus 28. ■ PETŐFI NÉPE t a * SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL A blansírozástól a fiesztáig A blansírozás nincs benne az idegen szavak szótárában. Okosan tette tehát központi napilapjaink egyike, amikor „jó tudni” cím alatt feltette a kérdést: „Mi a blansírozás?” Főzőcskében nem jártas ol_ vasó lévén, felcsigázott érdeklődéssel 'kerestem a választ. A cikkben meg is kaptam, és szakszerűen így hangzik: „Gyümölcsöt, főzeléket vagy húst forrásban lévő vízben (egy) kis ideig blansí- rozzuk (helyesen: blansírozunk), forrázzuk (helyesen: forrázunk)”. Magyarázat is következik: ,*Az ételfajtát bemártjuk a forrásban levő vízbe, vagy azzal leöntjük”. Az ismeretterjesztő cikkből kellő tanácsokat is kapunk ilyen, formán: „A főzelékféléket 2—5 percig forrázzuk, formája' (helyesen: formájuk), és természetes színe (helyesen: színük) a blansírozástól megmarad”; „Paradicsomot és őszibarackot 2—3 másodpercig blansírozzuk (helyesen: blansírozunk), héja (helyesen: héjuk) könnyen lehúzha- tóvá válik”. Fontos tanácsok ezek, örülhet a szakács(nő), mégpedig nemcsak hogy megtanult egy idegen szót, a leírásnak, hanem annak is, amelyet a szakácsművészek bizonyára jól ismernek, de a nyelvész — nem lévén gasztronómiai szakirodalom birtokában — csak a francia—magyar szótárban ke. resgélve a blanchin ige alatt lelt meg „fehérít, színtelenít, tisztít” jelentésben. A francia szó mint a főzés szakszava bizonyára a forrázáskor bekövetkező elváltozást ragadja meg. Az újság a cikkel dicséretes nyelvművelést végzett (kevésbé persze a nyelvtani hibákkal!). Szándéktalanul bár, de felveti az idegen szavak használatának kérdését, példázva ezúttal, és egyúttal azt is, hogy mi a célszerű eljárás akikor, ha az idegen szót az olvasók (zömükben) nem értik. Eltűnődhetünk azonban azon is, miért alkalmaz a szakma olyan idegen szót, amikor a blansírozás pontosan megfelel a forrázás-nak (mint a cikkből is kiderül., Nehezebb helyzetbe kerül az olvasó akkor, ha az újság a nem közkeletű idegen szó mellől elhagyja magyar értelmezését. Egyelőre két példát idézek a közelmúlt sporteseményeinek — közelebbről: a labdarúgó Európa- bajnokság — idejéből. Az egyik a következő mondatban okozhat gondot az olvasónak „Szomorúan végződött a jugoszláv együttes franciaországi sejour-ja”. Ezúttal segíthet az idegen szavak szótára, ahol ezt olvassuk: „séjour (ejtsd: szézsúr) időzés, ideiglenes tartózkodás”. Az újságíró igencsak felemás módon írta a szót: se franciásan, se magyarosan: ráadásul fölöslegesen használta a kötőjelet. A másik példa: „A spanyolok az NSZK ellen aratott győzelem után újabb fiesztát láttak maguk előtt”. Ezt a mondatot csak az érti meg, aki tudja (vagy megnézi az idegen szavak szótárában), hogy a fieszta ünnepi mulatságot jelenít spanyolul. Közbe- vetőleg: van abban némi stíluslelemény, hogy spanyol szó idézi föl a labdarúgók hangulatát, azt akarván jelezni, hogy könnyű győzelmet vártak. A két idézett szó használatának okát keresve arra a nyelvi — és egyben személyes — magatartásra kell utalnunk, amely az idegen szó alkalmazásával a stí. lus színezését akarja elérni, sőt helyi színezetet kíván adni a közlésnek. Az első esetben a franciaországi tartózkodást, az utóbbiban a spanyol legénység várakozását festi a szerző. Mégis azt kérjük, hogy az olvasók nagy tömegét szem előtt tartva (hiszen ki ne olvasta volna a bajnokság eseményeiről szóló tudósításokat!), senkinek se okozzunk fennakadást az idegen szóval egy pillanatnyi ideig sem. De kiteszi magát az újságíró a tetszelgő benfentesség vagy a magamutogatás vádjának is, mint az a rá. dióriporter is, aki kevesellte a magyar szó köZlőértékét, s meg- toldta az azonos jelentésű — s ezért fölöslegesen alkalmazott —j idegen szóval, mondván: „(A környéken) 'kizárólag helyi, lokális javítások történtek”. Szende Aladár 0 Urban György: Párizsi hangalat. — Oké! — morogta Werner —, mindjárt ki- * derül.,. Csak végső esetben használják a' fegyverüket. Phillipe, maga itt marad a kocsinál... Lewis, jöjjön közvetlen mögöttünk ... Ha valami történne, bújjon a fák közé. Gyerünk, emberek! A hadnagy előhúzta a revolverét, és berúgta a kerti kaput. A vékony vaspálcákból kovácsolt kapuszárny hangtalanul tárult ki, mintha' csak tegnap kenték vol- nak. Werner a kapu megfelelő' részéhez érintette az ujját, s amikor a rátapadt vékony olajcsí-' kot megszagolta, szorosabbra markolta a pisztolyát. Most már biztos volt benne, hogy aligha tévedett Gregory őrmester. — Franklin! Kerülje meg a házat... Ha valaki megpróbálna lelécelni, kapja derékon ... Csak óvatosan! Megvárta, amíg az őrmester eltűnik a sötétben, aztán odalopakodott a három ablak közül az egyik alá, és megpróbált bekukucskálni a házba. Az ablakokat azonban vastag, szövetből vagy bársonyból készült sötétítőfüggöny takarta. — Lewis! I— Tessék, Kurt. — Maradjon egy kicsit hátra ... Alighanem be kell törnünk az ajtót. Lehet, hogy lövöldözni is lógunk egy kicsit... — Oké, Kurt — nevetett halkan az újságíró. — Csak ne féltsen annyira. Megszoktam én már a puskapor szagát! Werner intett- Gregorynak, s az őrmester előretartott fegyverrel felosont a repedezett teraszra. Lenyomta az ajtó kilincsét, s amikor nem engedett, pisztolya agyával megzörgette az ajtót. — Hé! Kinyitni! Ellenőrzés ... Odabenn semmi nem mozdult, mintha a házacska az elmúlt évtizedben csak szállongó pornak adott volna otthont. Amikor Gregory másodszor, majd harmadszor is megismételte a felszólítást, Werner fellépett a teraszra. — Törjük be, őrmester ... Ha az ajtó bedőlt, biztosítson... Ha... Ebben a pillanatban harsány ordítás hangzott fel a törpefenyők felől. Werner villámgyorsan megfordult, és még éppen idejében észrevette a holdfényben óriásira növekedett árnyékot, amely Lewisre vetette magát. Az árnyék magasra tartotta a karját, amennyire a fáktól ki lehetett venni, baltát, vagy valami hasonlót szorongatott a kezében.. A hadnagy csak ennyit látott, hogy az árnyék Lewisre ugrik, aztán hangos ordítással bezuhantak a törpefenyők közé. — Jövünk, John! — ordította Werner és Gregoryval a nyomában lecsörtetett a teraszról. A fenyők közül eközben elfojtott káromkodás, dühös ordítások, majd ütések csattanába hallatszott. Amikor leértek á fák alá, Lewis már egy sötét alak mellén térdelt és éppen jókora ütést helyezett el az álián. — Hé! Ne lőjenek! — kiáltotta Werner és Gregory felé, amikor megpillantotta az előretartott pisztolyokat. — Elcsendesítettem a fickót! Gregory lehajolt és felvette az elejtett, borotvaélesre köszörült baltát. — Majdnem ő csendesítette el magát... Lewis felemelkedett, és leporolta a ruháját. — Szerencse, hogy idejében észrevettem ... Megjelent a falon az árnyéka ... Éppen a fejemre célzott a baltával. Csakhát honnan tudhatta volna a fickó, hogy valaha első voltam ebben az átkozott államban, minden karateversenyen „.. Werner a mozdulatlanul fekvő alak fölé hajolt, óvatosan megfordította és az arcába nézett. — King Kong?" — Kérdezte Lewis és ö is a férfi fölé görnyedt. — Aligha — morogta Werner, miközben végigkutatta az ájult zsebeit. ■—• Legalábbis nem úgy héz ki... Ebben a szempillantásban éles visítás hasított a kert csendjébe, majd nyomban utána felcsattant a felháborodott Franklin hangja. — Karmolsz? Na várj csak, kapsz mindjárt egy olyat! Werner felugrott és Gregoryra kiáltott. — Őrmester! Maga itt marad ... el ne eressze! Jöjjön Lewis! Átrohantak a kerten, nem törődve a beléjük akadó' bogáncsokkal, mérges csalánnal. S még éppen idejében érkeztek, hogy lássák, amint Franklin elkeseredetten védekezik egy bokáig érő világos hálóingbe bújt, hosszú hajú, szünet nélkül visítozó nőformájú valaki ellen. Hogy emberrel van-e dolguk, hirtelenjében nem is tudták megállapítani, hiszen Franklin ellenfele nem ejtett ki értelmes szavakat, csak artikulátlanul ordítozott. Werner odaugrott Franklin mellé és együttes erővel nagyné- hezen hátracsavarták a hisztérikusan visítozó és zokogó alak karját. " — Megharapott a dög — dühöngött Franklin és szájába kapta az ujját. — Bevágok neki egy akkorát... . , A hálóinges alak ekkor lassan a földre roskadt és egészen emberi hangon zokogni kezdett. — Jézus! Jézus! — sírta. — Hol a férjem? Franklin Wemerre meredt. — Ez a csaj, főnök! — Nyugalom, Franklin ... Vigyázzon rá, hogy le ne léceljen... A nő hirtelen felpattant és Wernerre támadt. — Hol a férjem? Hová tették a férjemet... Istenem, megölték a férjemet! Werner szeme végigfutott az asszony alakján és döbbenten fedezte fel. .hogy akárki is legyen a támadójuk, meglehetősen előrehaladott állapotban van. Kifújta a levegőt és halkan odaszólt Franklinnak. — Eressze el. őrmester... Álljon fel, asszonyom! Az ismeretlen nő Wemerre emelte könnyes szemeit. Fekete haja úgy keretezte hófehér, holdfényáztatta arcát, mint régi képek madonnáié. — Hol a férjem? — kérdezte jajongva. — Hol van Paul? — Nyugodjék meg asszonyom — karolta át óvatosan Werner és az őrmester segítségével felemelte a földről. — Semmi oka az izgalomra ...' Mindjárt előkerítjük a férjét... — Amikor felébredtem, nem volt mellettem... és valaki dörömbölt az ajtón... Maguk kicsodák? — kérdezte hirtelen rémült gyanakvással a hangjában. — Rendőrség. — Rendőrség? — suttogta és Wemer látta, hogy elformátlanodott teste megremeg a hálóing alatt. — Rendőrség? Mit akarnak maguk itt? — Fényt láttunk az -ablakban — mondta Wemer. — Dörömböltünk, de senki nem nyitott ajtót. — Fényt? — suttogta' az asZ- szony. — Az csak Paul lehetett... Hol van Paul? — őrmester... kísérje be a hölgyet a házba. Azonnal megyünk mi is... — s áttörtetve a kórók között, visszabotorkált a többiekhez. — King Kong? — kérdezte izgatottan Lewis. Wemer megrázta a fejét. — Nem valószínű. Alighanem ennek a baltás úrnak a felesége. Nem tért még magához? — Akit én egyszer elaltatok... — mosolygott nem kis büszkeséggel az újságíró. (Folytatjuk.)
