Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-25 / 199. szám

A GAZDASAGOKBAN Kedvezmények pályakezdőknek Százhetven- öt évvel ez­előtt, 1809. au­gusztus 25-én született Pé­csett, és 45 éves korában, 1854-ben halt meg Pesten Fáncsy Lajos színész, a Nem­zeti' Színház első gárdájának egyik vezető alakja. Eredetileg egyházi tanulmá­nyokat folytatott, majd azokat félbeszakítva, 18£8-ban Pesten lépett színpadra, Bállá Károlynak a Beleznay-kertben játszó társu­latánál. A következő esztendőben már Miskolcon találjuk, ahol Dé­rynével együtt játszik. Több más városban is fellépett, így Debre­cenben is, ahol kitűnő társulatot szervezett, s ezzel bejárta a Fel. vidéket. 1836—37-től ismét Bu­dán működött; a Nemzeti Szín­háznak megnyitásától tagja volt. A Bajza József lemondását követő átmeneti időszakban Eg- ressy Gáborral versengett a szín­ház vezetéséért, s ebből a harcból ö került ki győztesen. A többi között szabályozta a rendezői és az ügyelői hatáskört, kialakítot­ta a színház ügyrendjét. A mű­vészeti vezetés — rövid megsza­kításokkal — 1852-ig az ő kezé­ben volt. Nagy képzettségű, művelt szí­nész, aki különösen a cselszövő szerepek sima modorú, finom esz­közökkel dolgozó alakítójaként szerzett népszerűséget, új, rea­lista stílust alakítva ki ebben a szerepkörben. Értékes színlap*- gyűjteményét az Országos Szé­chényi Könyvtár őrzi. iA nyár vége az iskolaikezdés időszaka. Az elmúlt tanévben diplomát szerzettek pedig ilyen­kor lépnek be új munkahelyük­re. A megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályá­nak tájékoztatása szerinti Bács- Kiskun mezőgazdasági és élel­miszeripari üzemeibe az idén mintegy kétszáz pályakezdő dip­lomást várnak, a legtöbbet a Gö­döllői Agrártudományi Egyetem­ről. Huszonegy pályázatot írtak ki a Pénzügyi és Számviteli Fő­iskolán végzettek részére, tizen­kilencet a Kaposvári Állatte­nyésztési Főiskolán diplomát szerzettek számára. A megye másfél száznál is tö'hb mezőgazdasági üzeme közül csak harminchárom szövetkezeti és ki­lenc állami gazdaságban „fiata­lítanak” az idén. A legtöbb he­lyen a pályakezdőket szolgálati szobával vagy lakással várják, és különböző kedvezményekkel se­gítik letelepedésüket. A gyakor­noki fizetések 3500 és 5000 forint között alakulnak. Cz, P. Húsbolt nyílt Hetényegyházán Az ötezer lakosú Hetényegyhá­zán tegnap húsboltot nyitott az ottani Egyetértés Szakszövetke­zet. Egy új épületet bérel a gaz­daság erre a célra. A közigazga­tási szempontból Kecskeméthez tartozó településen eddig csak az ABC-élelmiszerboltban lehe­tett hentesárut kapni. Ez azon­ban már nem elégítette ki a nö­vekvő igényeket. A városba uta­zás — a buszköltséget számítva — pedig csaknem 30 forinttal megdrágítja a bevásárlást. A szakszövetkezet az állami húsiparral és a társgazdaságok­kal kötött megállapodást a fo­lyamatos áruellátás érdekében. Kísérleti lakóház nádból és cementből Tegnap a székesfehérvári öreghegyen kísérleti építkezés kezdődött. Egy ikerlakóházat építenek fel néhány nap alatt az osztrák Durisol-cég által gyártott, úgynevezett biobetohból. Ez az építési anyag nád és cement keverékéből formált blokk­tégla, mellyel úgy építkeznek, hogy a blokkokat egymáshoz illesztik, és háromsoronként betonnal kitöltik. A blokkok üregei és nyílásai segítségével betonrács alakul ki, mely egyben a ház teherhordó szerkezetét is képezi. A biobeton kitűnő hőszigete­lő, tökéletesen megfelel az új hőtechnikai előírá­soknak. Alapanyaga, a nád, igen nagy mennyiség­ben áll rendelkezésre, érdemes tehát foglalkozni hazai előállításával. Az Agraber 1983 végén megvásárolta az osztrák cégtől a biobetongyártási ejárást és termékér­tékesítési jogát. Nádgazdasági vállalatokkal kikí­sérletezte a hazai nádnak Durisol-eljárással bio­beton építőelemekké való feldolgozását, s a ked­vező eredmények után Űjfehértón folyamatban van az első hazai Durisolnüzem építése, amely az év vé­gén kezdi meg termelését. Ezzel megnyílik a le­hetőség arra, hogy a hazai nádat eredményesen dol­gozzák fel különböző építőelemekké. Ezt a törek­vést az ÉV'M fejlesztési főosztálya is segíti, a szé­kesfehérvári kísérleti lakóház felépítéséhez — mely még osztrák cég anyagával készül — pénzügyi tá­mogatást nyújtott. A kísérleti építkezés célja — a nád célszerű fel- használásán kívül — annak bemutatása, hogy egy­szerű, hagyományos eszközökkel, minden utólagos hőszigetelés nélkül is megvalósítható' az energia­takarékos lakásépítés. Ha a Durisol-eljárás meg­honosodik nálunk, ezzel a módszerrel évente négy­ezer családi házat terveznék megépíteni. A KONTÉNEREK JOEB HASZNOSÍTÁSÁÉRT Aki ad a MÁV-nak, az kaphat is A vasúti konténeres fuvarozás­nak és a rakodás gépesítésének a fejlesztéséről t hangzott el tájé­koztató tegnap a Gépipari Tudo­mányos Egyesület által Szolno­kon rendezett országos targonca­üzemeltetési szeminárium má­sodik napján. Elmondták, hogy az országos konténerpark csak­nem fele van a MÁV tulajdoná­ban. Emellett a tengelyen történő szállításba igyekeznek bekap­csolni a vállalatok birtokában lévő és azok belső anyagmozga­KORCSOLYÁZÁS KÁNIKULÁBAN tási, tárolási céljait szolgáló kon­ténereket is, ezért létrehozták a MÁV belföldi konténer-poolját. A vasút új szolgáltatása nyitva áll minden olyan vállalat előtt, amely legalább öt közepes, illet­ve nagy konténert bocsát a pool rendelkezésére közös - hasznosí­tásra. A szállításoknál ,a nagy és kö­zepes méretű konténerek a leg­gazdaságosabbak. Ezért a MÁV elsősorban bakdaruk telepítésé­vel meggyorsítja a nagy konté­nereket forgalmazó állomások felszerelésének a korszerűsítését. A Magyar Hajó- és Darugyár NSZK-kooperációiban készített konténer bakdaruja már műkö­dik Budapest Kikötő, Budapest- Józsefváros és Záhony állomáso­kon. A Mifikole-Gömöri Pálya­udvaron, Debrecen és Szeged ál­lomásokon az Intraszmasz-tervek alapján készített hasonló daru működik. Konténerdarukat sze­relnek fel Zalaegerszeg, Szom­bathely és Pécs állomásokon is. A konténerrakodó gépek kiszol­gálására egyre több emelőtargon­cát alkalmaznak, elsősorban olyan típusokat, amelyek vasúti és köz­úti szállítmányok közvetlen ra­kodására egyaránt alkalmasak. A targoncaüzemeltetési sze­minárium ma fejeződik be. ® Nyáron is lehet korcsolyázni Leninvárosban, a Tiszai Vegyi Kom­binát szomszédságában lévő szabadidő-központban. Néhány méterrel odébb á medencében fürödni lehet. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, augusztus 24-1 szám: Artnef Tivadar: Festők a Tisza partján. (Művésztelep a! városiasodé nagyközségben, Tiszakécskén.) Népszava, augusztus 24. szám: Cs. J.: Munkacsúcs a kon­zervgyárakban. (A cikk íróját a kecskeméti gyárban Csongovai Tibor igazgatóhelyettes tájékoztatta a jelenlegi munkákról.) Magyar Hírlap, augusztus 24-i szám: Szentkirályi András: Por a kövesút körül. (A kerekegyházi Damjanich és Rózsa Fe­renc utca lakóinak kohósalak-kálváriája.) Magyar Nemzet, augusztus 24-i szám: Gyulay Zoltán: A ha­za javára. (Körkép a kongresszusi és felszabadulási munka­versenyről, a vállalások közt a fajszi Kék Duna Tsiz KISZ- eseinek felajánlása is.) Üj Tükör, 35. szám: Kaán Judit: Klarinét és távcső. (A ri­portban a Molnár, Dixieland Band (MDB) kiskunhalasi szerep­léséről is szó van.) Néphadsereg, 34. szám. Fuszek Ferenc: Kettős szerepben. Honvéd Radnóti Miklós Sportegyesület. (Fellendíti-e Szabad- szállás sportéletét a polgári és katonai sportegyesület egybeol­vasztása?) Szövetkezeti Hírlap, 17. szám: Bács-Kiskun megyei mellék­let. (Megyei szövetkezetek bemutatása.) Ágig MC. Növényvédelmi felhívás! Szombat LABDARÚGÁS Területi bajnokság: H. Kun Béla SE—Misiké, Kkfháza. 17 óra. Megyei II. osztály: Déli csoport: Honvéd Kinizsi SE—Mélykút, Baja, 16.30- kor. Északi csoport: Honvéd Gábor Áron SE—Csengőd 16.30-kor. Körzeti bajnokság: Kecskeméti qsoport: Helvéciái Petőfi—Agasegy. háza. 16.30-kor. Páhi—Fülöpháza, 16.30- kor. NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság: Tapolcai Bauxitbányász—Bajai SK, Tapolca. 13 órakor. ATLÉTIKA Országos vidékbajnokság: Miskolc, DVTK-stadion, 15 óra. KAJAK-KENU Gemenc Kupa: Fadd—Dombori. 15 órakor. , KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Magyar Kábel—Jánoshalma, Bp. Hengerma- ’om út 11 órakor. Szentesi Kontak- '-Khalasi AC-MEDOSZ, Szentes, 16 órakor. - ' i Megyei férfibajnokság: Kezdés 16 órakor. Kiskunhalas—Bácsalmás, Ke­cel—Kalocsa Laj osmizse—Tiszakécs­ke. Kiskunfélegyháza—Kiskunmajsa. KOSÁRLABDA ­Jelky Kupa nemzetközi * ifjúsági férfi kosárlabdatorna mérkőzései: Baján, a Dr. Posta Sándor sportcsar., nokban, 9.45-től. i LÖVÉSZET Az MHSZ országos bajnoksága: úti MHSZ­elő­Kecskemét. Mindszenti | lőtér. 8 órától. ÖKÖLVÍVÁS A junior országos bajnokság döntői: Sopron. 17 órakor. SPART AKI AD A XXXIII. Falusi dolgozók spar- takiádjának megyei döntői. Kecske­méten a Széktói stadionban ünnepé­lyes megnyitó 8.30-kor, a versenyek 9 órakor kezdődnek. Vasárnap labdarúgás NB Il-es mérkőzések: Bajai SK— Szekszárdi Dózsa, Baja, 17 órakor. *Jv: Bubori.. Területi bajnokság: Kezdés 17 óra­kor: Kecskeméti TE—Gyula. Makó— Kecskeméti SC. Tisza Cipőgyár— .Lajosmizse (Martfűn). Megyei I. osztály: A mérkőzések 16.30-^kor kezdődnek: Harta—Akasz­tó. Jánoshalma—Kiskunhalas, Tass— Soltvadikert. Bajai Tsz SK—Kecel, Sükösd—Kkfházi Szövetkezeti SE, Kalocsa—Honvéd Radnóti SE, Bács­almás—Izsák, Kunszentmiklós—Kis kőrös. Megyei II. osztály: Déli csoport: bsk II.—Hercegszántó, 10.30-kor. A többi mérkőzés 16.30-kor kezdődik: •• Tompa—Kelebia, Kisszállás—Tatahá­za. Hajós—Úszód Dusnok—Gare, Katymár—Vaskút. Fájsz—Érsekcsa- nád. Északi csoport: Kkfházi Hú­sos— Khalasi Spartacus. 10 órakor. Imrehegy—Tiszaalpár. 16.30-kor. Hel­véciái MEDOSZ—Kiskunmajsa. 16.30- kor, Kecskeméten a Széktói stadion III. számú pályáján. Harkakötöny— Tiszakécske, 16.30-kor, Császártöl­tés—Solt, 16.30_kor. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecs­keméti csoport: Kezdés 10 órakor: Kunpeszér—Lajosmizse II.. Kuba- racs—Kunadacs. Izsák II.—Ladánybe- ne. ATLÉTIKA . Országos vidékbajnokság: Mis­kolc, DVTK-stadion. 9 órakor. AUTÓSPORT Autós* slalomverseny 3. befejező fordulója: Kiskőrösön, a Petőfi té­ren, 9 ^órakor. KAJAK-KENU Gemenc Kupa: Fadd—Dombori. 8 órakor. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Taurus SC—DUTÉP SC, Bp. Kerepesi út, Ép órakor. KOSÁRLABDA Duna Kupa férfimérkőzés: Bajai SK—Slavija Bratislava (csehszlovák), Baja, Dr. Posta Sándor sportcsarnok, 11 órakor. Játékvezető: Horváth G., Král. Jelky Kupa nemzetközi ifjúsági férfi kosárlabdatorna: Baja. 8 órá­tól. LOVASSPORT Orgoványi lovasnapok: Orgovány, 9 órától. LÖVÉSZET Az MHSZ országos bajnoksága: Kecskemét. Mindszenti úti MHSZ- lőtér, 8 órakor. ÖKÖLVÍVÁS Junior országos bajnokság döntői: Sopron, 9.30_kor. A Bács-Kiskun megyei Növényvé­delmi és Agrokémiai Állomás előre­jelzési csoportja felhívja a figyelmet a lombosfa-fehérmoly harmadik lep­kenemzedéke elleni védelemre. Az elmúlt napokban észleltük a kártevő újabb lepkerajzását. Tömeges repü­MŰSOR Augusztus 25-én, szombaton MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A SZALAMANDRA. Sz., mb., olasz—angol film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: BETYÁROK. Román kaland­film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: AZ EMBER. AKI LE­ZÁRTA A VAROST. Szovjet film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor*.' A TÖRÖK ÉS A TEHENEK. Sz., magyar mesefilny. Stúdiómozi: 8 órakor: HÁLÓZAT. Sz., mb., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: RONCSPALOTA. Sz.. mb., új-zélandi film. Központi mozi: 6 és 8 órakor: CA­SABLANCA CIRKUSZ.’ Színes dán film. KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 óraikor: SZOMSZÉD SZERETŐK. Sz.. mb., francia film. KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: ALMA.' Sz.. amerikai filmmusigal. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: KING- KONG. Kiemelt helyárú. Sz.-. mb., amerikai film. 8 órakor: FILMMÚ­ZEUM. FÉRJEK. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: OMEGA. Sz., magyar film. TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 6 és 8 órakor: A BESZÉLŐ KÖNTÖS. Sz., magyar film. HÍREK • HÍREK CSEMEGEK Meglepődve tapasztalom, hogy kedvenc kecskeméti boltom — a Sza­badság téri Csemege élelmiszerüzlet— „átalakítás miatt • Az " ség a szomszédos Centrum Áruház élelmiszerosztálya felé hajt, de köz­ben eszembe jut, hogy itt sem zsemlét sem szalámit nemlehet kapni. Rosszkedvűen megyek tovább a Piac felé — hiába. Az UNIVER afesz ABC-áruházában építőmunkások dolgoznak, a csarnok pedig ilyenkor nincs nyitva. A város központjában egyszerre két üzletben is • átalakítás folyik! Hátha a KONZUM Kereskedelmi Vállalat Széchenyi téri bolt­jában meg tudom venni, amit akarok, — de itt már megkezdődött a délutáni csúcsforgalom. Ember-ember hátán, a pénztárnál hosszú sor. Azért a kis apróságért, amire nekem szükségem van, legalább 20 percet kellene várni. * ..... . . fcA, Kiváncsi lennék, hogy a kereskedelmi alapellátást szCTvezők, a bol­tok közötti összhangért felelősök miért hagyták a központi Csemeget „akkor bezárni, amikor az egésznapi nyitvatartás a piacon még nincs megoldva? Kinek készítették ezt a „csemegét”?. i _ bfl _ AKKOR MI VAN? Nem tudom, mit kínáltak nyitáskor (augusztus 16-án) a felújított Kos­suth téri élelmiszerüzlet büféjében, de hogy most, alig fRY hét eltelté, vei jóformán semmi sincs ott, arról bárki meggyőződhet. Az italár la­pon banánkoktélt hirdetnek, csak éppen kapni nem lehet. Ninjps kávé, a teát kérő vendégre pedig úgy néznek, mint egy marslakóra. pedig a melegben is hűsítő italt gusztusos matrica reklámozza már ajtón. Nem kell sokáig töprengenie annak sem, aki éhségét« Hot-dog. melegszendvics. kolbász csak az étlapon, a pulton mindössze néhány, alig egy órája* kisütött hideg májushurka árválkodik egy tepsi­ben. Akkor mi van?" A polcokon méregdrága márkás italok ,^s _cigarettÄk, amelyek visszaköszönnek a térelválasztó mögötti csemege polcairól is. Egy büfébe nem elsősorban ezekért a cikkekért tér be az arrajáró. Még szerencse, hogy ez az üzlet legalább nyitva van ... lésüket a hónap végére, illetve a jö­vő hónap elejére várhatjuk, az idő­járástól függően. A lepkék megjele. nése helyenként változik, ezért min­den kerttulajdonosnak a helyi meg­figyelést, és az azon alapuló oerme- tezést ajánljuk. A rajzó lepkék egy­két napon belül megkezdik a tojás­rakást, ezért a védekezés mielőbbi megkezdését javasoljuk. Egyszeri ke­zelés — hasonlóan az előző nemze­dékekhez — nem lesz elegendő, ezért a rajzásnak megfelelően meg kell ismételni. Védekezéskor a következő készít­ményekkel érhetünk el jó eredményt: Unifosz 50 EC, vagy Chinetrin 25 EC. Senkit ne tévesszen meg a kár­tevő idei gyengébb rajzása. Az _ el­múlt években kialakult, és az idén jól alkalmazott növényvédelmi tech­nológiának tudható be az egyedszám csökkenése. Tehát továbbra is odafi­gyelve és megfelelően időzítve kell a kártevő ellen védekezni, hogy az 1985_Ös évben még kisebb gondot je­lentsen a kilskert-tulajdonosoknak a lombosfa-fehérmoly károsítása A Bács-Kiskun megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állomás fel­hívja a figyelmet az előírt óvó rend­szabályok betartására. NAPTÁR 1981. augusztus 25., szombat Névnap: Lajos Napkelte: 5 óra 53 perc Napnyugta: 19 óra 38 perc Holdkelte: 3 óra 26 perc Holdnyugta: 19 óra 27 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Dél­nyugat felől lassan beborul az ég. Mindenütt várható ismétlődő zápor és zivatar. A délies szél egyre többfelé lesz élénk, a Du­nántúlon erős, sőt zivatarban vi­haros széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 18 és 23 fok között vár. ható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás jelenti: Augusztus 23-án Kecskeméten a ko- zéphömérséklet 18,9, (az 50 éves átlag 19,4), a legmagasabb hőmérséklet 27,2 Celsius-fok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,5, 14 órakor 27,7 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,2, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,3 millibar (süllyedő) volt. • Augusztus 23-án Baján a kozépho_ mérséklet 18 (az 50 éves átlag 19,7), a legmagasabb hőmérséklet 27 Cel­sius-fok volt, a nap 9,8 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 16,1, 14 órakor 27,9 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,2 a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,2 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Kece- len megtartott 34. heti lottósor­soláson a következő nyerőszá­mokét húzták ki: 29, 33, 42, 48, 51 _ Horgász „öttusa”. Az ország e gyik legrangosabb horgászesemé­nye a nagy magyar természettu­dós, Herman Ottó emlékének szentel gyakorlati és ,, elméleti „öttusa”-verseny, amelyet tizen­hetedik alkalommal rendeznek meg a Mecsekiben. A MOHOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsá­ga szeptember 1-én és 2-án látja vendégül a horgászokat az Orfu közelében levő mesterséges ta­vaknál. A megyék négy-négy ta­gú csapattal képviseltetik ma­gukat. Az első napon halfogóver- seny lesz a Herman Ottó-tavon. A horgászok tizenkét órán át te­hetik próbára szerencséjüket. Az.'elméldti vetélkedőn a bioló­gia és a horgászat, valamint Her­man Ottó .életének és munkássá­gának ismereteiből adnak szá­mot, a versenyzők. Majd barká­csolásban, céldobásban és' halász­léfőzésben mérik össze tudásu­kat, ügyességüket. — Hangverseny a műemlék templomban. A községi közmű­velődési intézmények meghívá­sára vasárnap délután hat órától a szalkszentmártoni műemlék re­formátus templomban ad hang­versenyt a Vasas Művészegyüttes hetventagú énekkara, Vass La­jos Erkel-díjas karnagy veze­tésével, valamint a neves debre­ceni orgonaművész, Karasszon Dezső. A múzeumi hangverseny- sorozatban meghirdetett előadá­son Pitoni, Farrant, J. B. .Bach, Kodály Zoltán és Gárdonyi Zol­tán vegyeskarra, illetve orgonára komponált műveiben gyönyör­ködhetnek az érdeklődők. Ha Volotiya hobbikertjét egyesítenék Vitya jugoszláv garnitúrájával, Szerjozsa ga. rázsát Vaszja háromszobás la­kásával, Misa sarokrekamiéri* ját Gyima ötégős csillárjával'' Aljosa japán . magnetofonjai Vahtang amerikai lemezját­szójával; ha Makszim takarék* kossága, és Kirill látóköre meg ' lendülete, és Petya kiegyensú­lyozott jelleme, és Arkagyij élnitudása, és Valerij fizetése, és Szemjon háziassága, és Ju­ra józan beosztása, Ljóva ol­vasottsága, és Arnold szelle­messége, és Iljusa esze, és Áfa. naszij gyöngédsége — ha rpjvndéeekt a jó tulajdonságok ^ftém, lennének szétszórva, ha- ' nem egyetlen emberben egye­sülnének, akkor valószínűleg hajlandó lennék férjhez men­ni egy, ilyen gazdag adottsá­gokkal rendelkező személyi­séghez. L. Uvarova (Záhemszky László fordítása) H. K. E. Elhunyt Szádeczky-Kardos Elemér akadémikus Szádeczky-Kardos« Elemér, a Magyar Tudományos Akadémia rendeS tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, az MTA Geo­kémiai Kutatólaboratóriumának nyugalmazott igazgatója, 81. élet­évében csütörtökön váratlanul el­hunyt. Temetéséről' később in­tézkednek. — ESZTERGOMI NOSZTAL­GIAVONAT. A MÁV — tekintet­tel a nagy érdeklődésre — a Bu­dapest—Esztergom között szom­baton és vasárnap közlekedő gőz- vomtatású nosztalgiavonatot au­gusztus 27-e helyett november 4-ig tartja forgalomban. A nosz- talgia-igőzös Budapest, Nyugati pályaudvarról 9.20 órakor, visz- sza Esztergomból 17.03 perckor indul. — Vásárok. Holnap (vasárnap) Kiskunfélegyházán és Fülöpszál- láson rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt. A gépkocsiju­kat eladni szándékozók és vevők a kecskeméti autópiacon talál­kozhatnak. Nem megszokott na_ pon, hétfőn (augusztus 27-én) Kis­kőrösön országos állat- és kira­kodóvásár lesz. A negyedik oldalon meg­jelenő PN-magazinunk té­mája ezúttal: a Föld kin­csei. így olvashatunk — a többi között — a kéreg­mozgás „gorombaságairól”, s a kiskunsági erőforrá­sokról és ásványi nyers­anyagokról is. Az ötödik oldalon új sorozatot indí­tunk, Műhelyportré cím­mel. Elsőként a kecske­méti Katona József Szín­ház főrendezőjével, Jancsó Miklóssal beszélgettünk. Munkatársunk ellátogatott a Vadkerti-tóhoz, ahol ti­zenéves diákok egy hetet töltöttek a szlovák nyelv­művelő olvasótáborban. Írását itt közöljük. A köny­vespolcra Kállai Gyula: Két világ határán című kötetét ajánljuk — szintén a Művelődés — Irodalom — Művészet összeállítás­ban. PETŐFI nEpe 1 A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató. Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. ' 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő ♦ postahivataloknál és kézbesítőknél. > . Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6: 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 pC.

Next

/
Thumbnails
Contents