Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-24 / 198. szám

1984. augusztus 24. • PETŐFI NEPE • 5 ISKOLA AVATÓ UTÁN... Wmm Folytatódik a fejlesztés! Egy hete tizenkét tan. termes isko- lát avatott Szabadszál­láson dr. Gazsó Ferenc műve­lődésügyi mi­niszterhe­lyettes. A gyö­nyörű épület termeit járva —. Plangár Lászlóné igaz­gatóval és Csík . László­val, a nagyköz­ségi tanács végrehajtó bi­zottságának titkárával be­szélgettünk je­lenről, múlt­ról, örömök­ről és gon­dokról ... — A község­ben két éve adták át a sportcsar­nokot, most pedig ezt az iskolát. Láthatóan sokat költenek az if­júság oktatását, nevelését segí­tő intézményeiére. Milyen meg­fontolások alapján szervezik ezeket az építkezéseket? — kér­deztem Csík Lászlótól. — Nálunk sajnos húsz év óta „téma” az iskola. A hatvanas évek végétől olyan ütemben gya­rapodott a tanulólétszám, hogy a régi községi iskolák csak a diá­kok felét tudták fogadni. Szük­ségtantermeket kellett kialakí­tani, lakóházakban, tűzoltószer­tárban, garázsban. Ügy, hogy ti­zenöt é^vel ezelőtt hosszú távú fejlesztési program kidolgozása vált halaszthatatlanná. — Mi volt az oka ennek a „ko­rai" demográfiai robbanásnak? — Szabadszállás tanyás tele­pülés. A hatvanas évek végéig önálló igazgatóság irányította a hét külterületi iskolában folyó oktató-nevelő munkát. A tanya- világ sorvadásával tizenhárom osztálytermünk és nyolc szolgá­lati lakásunknak változott meg á funkciója. Többet közülük nyolc—tíz évvel korábban épí­tettünk. — Említette a hosszú távú fej­lesztési programot... Ez mit ír elő? — A terv, amelyet 1970-ben ha­gyott jóvá a tanácsülés, öt sza­kaszban irányozza elő a közsé­gi oktatási létesítmények kor­szerűsítését, bővítését. Az 1974- ben épített hat, a mostani tizen­kettő tanterem, valamint a sport- csarnok átadása az első három ütem megvalósulását jelzi. A hátralévő munkák során felújítá­sokra és kisebb bővítésekre ke­rül majd sor. — Húsz hónap alatt, egy évvel a tervezett határidő előtt fe­jezték be ezt az iskolát. Árulja el, mi volt a titka ennek, a hazai legek könyvébe illő teljesítmény­nek ... — A tervezők két dologgal nem számolhattak. Nem tudhatták, hogy a helyi lakosság — szülőik, nagyszülők- és gyermektelenek egyaránt —, valamint a Magyar Néphadsereg itteni alakulatai ilyen lelkes támogatói lesznek- az ügynek. A másik „gyorsító”, a korszerű technika volt. UNIVÁZ- technológiával az épület szerke­zete hetek alatt elkészült. — Kiket köszönt majd az első csengetés, ebben a nagyon szép, új intézményben? Kérdésemre Plangár Lászlóné igazgató válaszolt: — Az alsó tagozataink avatják az iskolát, szeptember harmadi- kán. Nagyon szép ugyanis az óvo­dánk is, ezért tantestületünk azt javasolta, hogy a szépből a szép­be kerüljenek a gyerekek. — Megérkezett-e időre min­den szükséges taneszköz? — Igen. Osztályonként van televízió, írás- és diavetítő, és ami mindennél fontosabb, szak­képzett pedagógusokból sincs hiány... F. P. J. Honismeret — önismeret „Ki géppel száll, föléje, annak térkép e t/áj” T-, írta örökérvényű versében Radnóti Miklós, majd­nem fél évszázaddal ezelőtt. Ami azt jelenti, hogy aki messziről né­zi az emberlakta vidékeket, nem a teljes valóságot látja, csupán a felszínt. De, aki gyalog megy át a kishídon, sétál az árnyas fák alatt, terek és parkok csendjében, gyíkok, szöcskék, felszálló ma­darak, hulló levelek kíséretében, annak a táj érzelmet gazdagító élettér, s számára a rög, a fatus- kó éppen úgy a sajátjának érzett környezet tartozéka, mint a fe­hérfalú tanya, és a roskadozó gé- meskút. Vagy éppenséggel a földet daraboló zetor, tárcsa, gör­gőseke. Akkor gondolkoztam el mind­ezen, amikor a Kecskeméten megjelenő Honismereti Közle­mények című időszaki kiadvány új számát lapozgattam a napok­ban. Ismét nyilvánvalóvá vált elßttem, hogy ez a kezdeményezés nem maradhat hatás nélkül. Ol­vasás közben megint eszembe ju- ]tott^ hogy a Hazafias fiépffont keretében működő helytörténe­ti kutatók, a honismereti moz­galom résztvevői múltunk jobb megismerése érdekében közös igyekezetükkel önismeretünket is gazdagítják. . •Hogyne, hiszen aki arról tájé­kozódik, hogy egykor hogyan mű­ködtek a szélmalmok, miként zajlott az árucsere, kereskede­lem az egyes településeken, vagy hogyan találta meg az ember a helyét e közös tájban, rájön ar­ra, hogy napjaink sodrában a je­len mindenben a múlt folytatá­sa, magasabb szinten. Ahhoz, hogy a lépcsőfokon egy­re feljebb juthassunk, törvény- szerű az identitástudat, a távo­labbi és közelebbi múltunk isme­rete, amely segítséget ad önma­gunk értékeinek — és hibáinak — megismeréséhez. Továbbfej­lődésünknek ez fontos alapja. Varga Mihály Ijl GYERMEKÉVEK- GYERMEKÉLET Becsöngetés előtt Még néhány nap... és tanév­nyitóra indultok. Felveszitek szép egyenruhátokat, a kék, illetve vörös nyakkendőt is felkötitek, felsorakoztok az udvaron, az elő­csarnokban vagy a tornaterem­ben, és meghallgatjátok a követ­kező tanév feladatait ismertető ünnepi beszédet. Ez a tanév különbözni fog a többitől: hazánk jövőre ünnepli felszabadulásának negyvenedik évfordulóját! Erre nektek is mél­tóképpen ' kell készülnötök! Ahogy azt már jeleztük: egy nagyszabású vetélkedősorozatot szervezünk részetekre A SZA­BADSÁG LÁNGJA címmel. Le­veleitekből tudjuk, hogy megér­tettétek az esemény nagyszerűsé­gét, hiszen jeleztétek: az április 4-i lapban megjelent felhíváshoz csatlakoztok, és szeptember 29-ig bekülditek nekünk az általatok írt dolgozatot, illetve a névsort. Figyeljétek a továbbiakban a felhívásokat, hiszen azt szeret­nénk, hogy valamennyien élvez­zétek, sokat tanuljatok a vetél­kedőből, és felnőttként is büsz­kén mondhassátok majd el: sta­fétában vettem részt, kezemben égő fáklyával... ! Tudósítóink jelentik Nemsokára újra iskolába já­runk ... — kezdi beszámolóját El-Salem Leille, a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat he­tedikese. — Az idén Parádfürdőn voltam sátortáborban, és nagy­szerűen éreztem magam. Tetszett, hogy volt tábori trombitásunk, és lehettem éjszakai ügyeletes is. Sokáig fogunk emlékezni a kar­neválra, ahol nyolcán görög is­tennőknek öltöztünk, és külön - díjat kaptunk! Voltam egy orosz szaktáborban is, s úgy hiszem, sokat tanultam a velünk nyara­ló szovjet gyerekektől. Végül szüleimmel nyaraltam Hollós­tetőn és a Balatonon. Szép volt ez a nyár...” Czeglédi Zsolt, a jánoshalmi ri­porterőrs tagja szülőhelye leg­nagyobb ipari üzeméről készí­tett ügyes kisriportot. Íme: „Őrsömtől azt a megbízást kap­tam, hogy keressem fel Herédi Kálmán bácsit, az ipari szövet­kezet elnökét, és tudjak meg min­den érdekeset a harminchárom esztendeje alakult szövetkezet­ről. — A szövetkezetnek csaknem ezer dolgozója van — mondta Kálmán bácsi —, 1983 óta a Bács­ka Ipari Szövetkezet nevet visel­jük. A nagyközség legnagyobb és legkorszerűbb ipari üzeme va­gyunk, három fő ágazatban, te­vékenykedünk: ipari, építő­ipari és szolgáltató - egységünk van. Gyakorlatilag valamemy- nyi ipari szakmában jártasak dolgozóink, akiknek hetvenöt szá­zaléka szocialista brigádtag. A négy KISZ-alapszervezet há­romszor érdemelte ki a KIVÁLÓ címet. Sok nálunk az aktív spor­toló. A szövetkezet vezetői remé­lik, hogy a helyi általános és kö­zépiskolások is örömmel jönnek majd felnőttként hozzánk dol­gozni”. A rovat, valamint a szerkesz­tőség dolgozói köszönik a tábo­rokból, nyaralásból küldött szép képeslapokat a kisdobosoknak, úttörőknek! • Azok a gyerekek, akik a Ba­laton partján táboroznak, min­dig szakítanak egy kis időt a horgászásra. A megyénkbeli ifjú horgász a kép elkészülése előtt néhány órával óriási halat fo­gott ... Felvételünk a további kísérletezését örökítette meg. KISS BENEDEK: Kis babonák Bal fülem csendül: jóhír! jóhír! Cseng, cseng a jobb fül: balhír! balhír! Bal fülem csendül — cseresznye ropog, csendül a jobb fül — jégeső kopog. Citera zendül, furulyaszó sír — balhír: jobb fül, bal fül: jóhír! A megvalósult álom A kréta kezdetben nagy és vékony. S ahogy múlik az idő. mind kisebb és kisebb lesz. Végül fehér por lesz belőle, amelyet eltüntet a szivacs. De előtte még apró. maradék krétaként szolgál. S ezt a kis krétavakarcsot nagyon szeretik a gyerekek. Azt is mondhatnám, hogy ez a rokonszenv kölcsönös. Kezdetben a kréta a kartondoboz­ban fekszik. Együtt a többi nagy és karcsú társával. Ott fekszenek, és arról ábrándoznak, hogy milyen sok szép dolgot fognak rajzolni életük során. Tengert matrózokkal és ha­jókkal. amelyek a távoli mészkőszik­lák felé tartanak, a napot, amint a tisztán kéklő égbolton ragyog, és léghajót sok apró zászlóval. Légha­jót, amint a bárányfelhők között a magasba emelkedik. S száll a há­zak. kertek, lugasok felett. Szerette volna lerajzolni a virágokat, egy ha­talmas fehér ejtőernyőt, az alagutat, mikor kifut a vonat, fehér lepké­ket ... Minderről csak ábrándozott a nagy kréta, és várta, várta türel­metlenül, hogy mikor lesz már mód­ja lerajzolni mind-mind ezeket a szép dolgokat. Aztán jöttek az emberek, kivették a krétát a dobozból. Három­szögeket, négyszögeket, rajzoltak ve­le, betűket és számokat írtak, aztán ismét háromszögeket, szakaszokat, párhuzamos vonalakat... és újra számok, számok kerültek1 a táblára. A kréta ekkor ezt mondta magá­ban: semmi baj. hisz ez nem tarthat örökké. Egyszer majd jön valaki, aki egy madarat rajzol velem. _ meg léghajót, apró zászlókkal, felhőt és tengert matrózokkal, hajót és lep­két, kertet, lugasokkal. Csak ki kell várnom, hisz még előttem van az egész élet. Ismét jönnek az emberek, s nincs 1 “vége a négyszögeknek, a szálúnknakr i és a hetüknek. A kréta egyre kisebb lesz. ■ most már félni kezd. hogy nem - rajzol ő soha tengert, madarat a fán. de még egy icipici fehér felhőt sem. És elkövetkezett az az idő, amikor csak egy kis gömböcske maradt be­lőle. Most már senkinek nem kell, ott hever a nagyobb kréták között. S hirtelen megjelent egy kéz, amely megfogta a kis krétacsonkot. Vala­hova bedugta, ahol olyan sötét volt, mint a zsákban. A kréta ezt mondta magában: no, itt a vég. Az utolsó reményét is elvesztette. Akkor ismét megfogta egy kéz s kitette a napvilágra. Gyerekhangokat hallott, egy gyereknadrág zsebéből került a fényre, s mielőtt felocsúdott volna, valaki sugárözönnel ragyogó napot rajzolt vele a járdára. Aztán egy nagy léghajót sok-sok zászlócs­kával. S az apró krétacsonk úgy érez­te. hogy maga is röpül a boldogság­tól, ő is száll a hatalmas, vidám lég­hajón, röpül' valahova az ismeretlen messzeségbe. Higgyétek el, létezik valami külön­leges barátság a gyerekek és az ap­ró krétadarabok között. I. Csernyavszkaja Atányi László fordítása — Attól tartok, uram, hogy nem egészen értem önt... Bár ... A polgármester füstfelhőbe burkolózott. — Figyeljen csak. 'ide, had- pagy... Megpróbálom röviden összefoglalni a^ egészet... Isme­ri Longdale-t. Ez alatt a pár hét alatt gondolom, volt ideje kiis­merni. Olyan, amilyen. Nem jobb és nem rosszabb, mint a többi, hasonló város. És a problémáink is azonosok. Például az, hogy a. gyerekeink itt hagynak bennün­ket ..., Befejezik az iskoláikat, vagy mág azt sem, aztán egy na­pon csak egy levélke marad utá­nuk. Értse meg, hadnagy, nem az a bajunk, hogy/ egyesek kábítóz­nak, vagy hogy az utcán élnek házaséletet. Sokkal nagyobb baj, hogy elmennek. És eltűnnek nyomtalanul. Tudja, mit mondott a fiam ... Jobban mondva, mit vágott a szemembe a minap is?. Pedig még alig tizenöt éves... Hogy Longdale-ban a vén szarok uralkodnak, és hogy hiányzik az ideál, akire felnézhetnének. Aki fiatal és energikus, aki magával tudná ragadni őket... Érti, had- . nagy? Ha lenne néhány ilyen fér­fi és nő Longdale-ban, talán itt tudnánk tartani őket... Ezért kpll ön nekünk, Werner... S ha elvárásaink beválnak ... nos, aligha árulok el nagy titkot, ha azzal biztatom, hogy ön lesz Longdale rendőrfőnöke. Hiszen elsősorban a Peacockokból és a Mulligehekből van elegük ... ^Werner kinyújtotta a lábát. — Ezek szerint a King-Kong- ügyet önök csinálták? A polgármesternek kikereke­dett a szeme. — Dehogy. Az ördögbe is ... A fene tudja kicsodák. De éppen jó­kor jött, annyi szent! Fogja csak el őket, hadnagy, hiszen keresve sem lehetett volna jobb ügyet ta­lálni önnek, mint ez. Tudja, hogyan terjed a hír a diszkóban. A fénysebességnél többszörösével... ön fiatal em­ber, hadnagy. Éppen olyan, akire nekik is szükségük van. ön lesz az' ideáljuk! Az „ideál” lehajtotta a fejét, és elégedetten állapította meg, hogy alighanem szerencsés csillagzat alatt született. Amikor felrezzent gondolatai­ból, a harmadik, addig üres ka­rosszékben vörös hajú, szemüve­ges, vidám képű férfi ült, és a pol­gármester éppen feléje mutatott. — Kedves Werner hadnagy ... Ismerkedjék meg városunk leg­kiválóbb újságírójával, a Long- dale-i Hírlap kitűnő szerkesztőjé­vel, John Lewissel. Werner komoly képpel kezet nyújtott. • — Kurt Werner. — örvendek. John Lewis. Hogy .van? A polgármester felemelkedett, és kissé meghajolva széttárta a karjait. — Megbocsátanak, de a töb­biek ... Lewis urat a figyelmé­be ajánlom, hadnagy. Senki sem tud többet a városról, mint ő. Amikor egyedül maradtak, Werner Lewisre mogolygott. — Köszönök mindent, John. És örülök, hogy személyesen is meg­ismerhetem. Lewis is mosolygott. — Elégedett? » — Minden okom megvan rá — mondta Werner. — Ha rám hallgat, megcsinál­ta a szerencséjét. — Örült lennék, ha nem hall­gatnék magára John. — Akkor oké. A holnapi szám­ban lehozok egy interjút, ame­lyet magával készítettem, Kurt. Áz éjszaka megírom. Akarja lát­ni, mielőtt megjelenik? — Ha maga írja, alighanem fe­lesleges. —; Oké, így' gondolom én is . Hanem van itt valami más is az ön számára ... Teljesítettem a megbízását. Werner felhúzta a szemöldökét. — Megbízást? — Az esetleges levelekkel kap­csolatban ... A hadnagy szeme összeszűkült — Hallgatom, John. Lewis a zsebébe nyúlt, és elő­húzott néhány összehajtogatott papírlapot. — Fénymásolatok. Nem volt könnyű kinyomozni az eredetie­ket ... De az a lényeg, hogy jól sejtette a dolgokat, Kurt. Valóban maradt három kézbesítetten' le­vél, amelyek azután érkeztek, hogy -az utolsó lakó is megszö­kött a Halott Városból. S mivel nem tudták hová küldeni — nincs rajtuk feladó — letétbe helyezték a városi irattárban. Há­rom gyakornokom túrta egész délután. ■— Köszönöm, John. — Átfutja őket? — Szeretném ... — Olvassa csak nyugodtan. Ad­dig elmegyek italért. S míg a vörös újságíró vándor­útra indult a büfépult felé, Wer­ner kezébe vette az első fotó­kópiát. A levelet nagy, ákombá- kom betűkkel írták, tele helyes­írási hibával. „— Kedves Liza! — kezdődött a levél. — Ide ugyan nem gyü- hetsz. Se te se a pasasod. Éppen őlegen vagyunk itten is. Én még nem szólnák, de Jack szíjat ha­sít a hátamból, ha ideengedlek ... Ágy nincs. És azt mondta Jack, hogy a kölök ordít éccaka és ne­ki munkába köll meni reggel. Áztat is monte, hogy a kísértet- históriákat nem eszi meg. "Hogy neki ijen ökörségel ne gyertek. Áztat is mónta, hogy kísértet meg ördög csupa átverés és csak azért mongyátok, hogy idegyü- hessetek és ü tarcson el benne­teket. Sajna. Maragyatok ahun vagytok. Csókol szerető anyád: Berta Lens.” Werner érezte, hogy hideg kú­szik fel a hátgerincén. Kísérte­tek! Üjra kísértetek! A második levél sokkal isko­lázottabb kézre és elmére vallott. „— Kedves, jó Elisabeth! Roppantul és kimondhatatlanul sajnállak. Emlékszel még arra a téli estére Tockhillnél, a m'ene- dékházban? Olyan csodás volt. minden, ahogy hullott a hó és ahogy a kicsik hóembert építet­tek. Átöleltük egymást és arról ábrándoztunk, hogy gyermekeink lesznek, éppen olyanok, amilye. nek az orrunk'előtt futkosnak a hóban. Drága kicsi Elisabethen!! Ami­kor kivették a méhemet én is azt hittem, hogy összedől a világ ... Soha, soha nem lehet gyermekem, se olyan, mint a menedékháziak, sem másmilyen. Akkor én is az öngyilkosság gondolatával foglal­koztam. De Jack' annyit beszélt, hogy szerencsére meggondoltam a dolgot. Tudom, hogy nagyon sokat számít egy gyerek, de hidd el Elisabethen!, azért nem min­den. Neked élned kell, élned a saját életedet, amely egyszeri és megismételhetetlen. Mennyivel jobb' a te helyzeted, Elisabeth, mint az enyém. Nekem soha nem lehet gyerekem, míg te csak egyet vesztettél el... Bo­csáss meg a esak-ért, de neked legalább a lehetőséged megma­radt, hogy újabb gyereked szü­lessék, míg nekem ... Nehéz,v na­gyon nehéz, Elisabeth! Édes, kicsi barátnőm! Isten ál­dását kérem rátok és gondoljatok mindig arra, hogy még nagyobb bánatot is képes elviselni az em­ber .,. 2047. november 11. Betsy (Folytatjuk.) Németh Miklós grafikája*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents