Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-17 / 193. szám

1984. augusztus 17. V PETŐFI NÉPE • 5 EMBER ÉS KÖRNYEZETE - SOKOLDALÚ MEGKÖZELÍTÉSBEN A Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep jubileumi kiállítása A megyei képzőművészeti, életének rangos eseménye az immár évek óta augusztus elején megrendezésre kerülő ki­állítás; a zománcművészeti alkotótelep összegző bemutatko­zása. Az utóbbi években már külföldön is számon tartott Kecskeméti Nemzetközi Zomápcművészeti Alkotótelep — fenntartó: a megyei tanács, a „szállásadó”: Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola, s a szakmai „támogató”: a kecskeméti kádgyár — idén jubileumi évet köszöntött. Munkája tíz évének eredményei szorosan összefonódnak az önálló zománcművészet (mint sajátos műfaj) hazai történe­tével, A kecskeméti közönségnek már volt lehetősége a zo­mánc rendkívüli kifejező erejével való ismerkedésre, de a mostani kiállítás még így is a meglepetés erejével hat. A legkülönbözőbb feladatokat megoldó művek között fellelhe­tők táblaképek, szobrok, iparművészeti alkotások, hűen rep­rezentálva a zomáric alkalmazási' területének sokféleségét. fiatalokról - fiataloknak Táborozó diákok a Sugovica partján • Az alkalmazott grafika titkaival ismerkedő fiatalok termének egyik sarka. Kovács Erzsébet idén szerzétt diplomát az Iparművészeti Főis­kola ötvös szakán. A Nap, Kis csillag, összetartozás, Ikon réz alapú zománcai az élet teljessé­gének bemutatását célzó lírai és egyúttal dekoratív emblémák. Morelli Edit az idén ötödik al­kalommal dolgozott az alkotóte­lepen. Viszonylag gazdag, kismé­retű lapokból álló anyaga más­más címen — Megérés, Elmúlás, Egység,, Elvágyódás, Lebegés, Jö­vő — elvont fogalmakat próbál körüljárni az elvont (stilizált) formák nyelvén. Balanyi Károly Szárnyas tükre jól sikerült kaland az iparművé­szetek felségterületein, a’ Védett terület I—II. pedig grafikai (a fotó pozitív—negatív terét idéző) előzményekből induló zománcban folytatódó tanulmány, mely a maga nemében — talán a kiállí­tás anyagán túl is — egyedülálló. Kovács Ferenc név-, utca- és házszámtáblája — Sólyom utca 20. — utalás az 1979—80-as évek­re meghirdetett,. s a megvalósí­tás útjára lépett programra; „az • Kalocsán, a városi tanács. és a Sohöffer-gyűjteméiiy idén au­gusztus 22—25. között szeminá­riumot rendez. Nicolas Schöffer is ott lesz a szemináriumon, amely négy napig tart. A rendez­vényre az ország minden részé­ről érkeznek vendégek, akiket érdekel az új művészeti szellem, s amelyet 1947 óta Schöffer tett világhírűvé. A szemináriumon a téma leg­kiválóbb hazai szakértői tartanak előadásokat a képzőművészet, az építészet, a pedagógia és a zene Schöffer munkásságéihoz kap­csolható legújabb eredményeiről. Az AIAP (Plasztikai Művésze­tek Nemzetközi Szövetsége), az UNESCO, képviselője és a Fran­cia Oktatási Miriisztériúm művé­szeti oktatási vezetője, Pierre építészeti együttesekhez kapcsol­ható zománcművek helyének- szerepének” kutatására a mo­dern (széchenyivárosi) környezet­ben. Ravasz Erzsébet anyaga vissza­fogottságával, méltóságteljes, s egyúttal játékos megformáltságá- val — Vadmurok, Bugac, Cím nélkül, Macska és madár — az idei kiállításon is különleges szín­foltot képvisel. A Szegedről érkezett Tóbiás Klára, Táltos, Gyöngyös koszorú­ban, Népdal című művein a ma­gyar néphagyomány legendáinak alakjait írja körül kevés színnel, s gazdag szürreális fantáziával. Kátai Mihály, Kárókatonák-ja — a sok jó mű közül is kiemel­kedve — a kiállítás egyik leg­szebb darabja. • Külön fejezetet érdemelne az idei év egyik hálás i „vezérmotí­vumának”, a madár megformálá­sának követése — egy-egy mű­vész egyéniségének lenyomata­ként. A szovjet vendégművészek: Artur Szkripnyikov, Danilov Baqué) személyesen vesznek- részt a rendezvénysorozaton. (Megte­kintik annak a három éve tartó pedagógiai kísérletnek az ered­ményét, amelyet dr. Geri István­ná és Dániel Gézáné ért el Ni­colas Schöffer GRAFILUX luni- nodinamikus oktatási eszközével. Nicolas Schöffer elmondta, hogy a szeminárium célja, meg­ismertetni az új technika fel­használási lehetőségét a művészi alkotómunkában. A mai világ ép­pen úgy, mint a reneszánsz ide­jén, egy közös irányba tereli a tudományokat, technológiát, a filozófiát és valamennyi művé­szetet. Ma, amikor már ember járt a Holdon, és emberek dolgoznak a világűrben, lehetetlen elképzelni* hogy a művészet még mindig kö­Vjacseszlav, Viktor Szirnev alko­tásai más forrásokból, egészen más művészeti világot építenek feh Túri Endre, akinek egyéni ki­állítása ugyanezeken a falakon volt látható tavaly ősszel, a zo­máncozás „műfajtörténetének” egyik legalaposabb ismerője. Szer­zője az idei kiállításra rendkí­vüli alapossággal készült kiad­vány egy igen hasznos fejezeté­nek; Gondolatok a zománcozás­ról — mint technikáról és mint művészetről. Megismerteti a zo­máncművészet önállóvá válásá­nak útját, melynek „művelői fes­tők, szobrászok, grafikusok, öt­vösök, kerámikusok. Egyszóval, alkotók a képző- és iparművé­szet valamennyi ágából — meg­annyi értelmezési lehetőség! —, ám képi, plasztikai felfogásuk, ha zománcművet készítenek, már nem vezethető vissza egyik em­lített kategóriára sem. A készülő mű természetesen magában fog­lalhatja a mindenkori elődműfaj sajátosságait, ezekből azonban valami lényegileg újat gyárt.” Megismertet a hosszas műhely­munkát igénylő úgynevezett „kecskeméti eljárás” lényegével, a „tűzben festés” technikájával, melynek ismerete hasznos, hiszen a zomáhcművészeti alkotótelepen készült, s a művek igen jelentős hányada ennek az eljárásnak köszönheti életét. Kiállított anya­gán Portré, Madár, ragyogó hang­súlyt kapnak a megmunkált fa natúr keretébe foglalt vörös fe­lületek. Plasztikai problémákat felvető Életfája munkásságában visszatérő téma. A X. Nemzetközi Zománcmű­vészeti Alkotótelep kiállítása szeptember 10-ig tekinthető meg, az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont galériájában. Károlyi Júlia zépkori módon végyen részt az emberiség szocio-kulturális fejlő­désében. A művészetnek nem az a célja, hogy a technológiát mu­tassa be, hanem úgy használja ki annak lehetőségeit, hogy eltűnjön a művészi alkotás esztétikai ha­tása mögött. A szeminárium nyitó napján, augusztus 22-én este Nicolas Schöffer hangversenyt ad a ka­locsai főszékesegyházban. Bemu­tatásra kerül egyebek között a párizsi I. R. C. A. M-'ban, a 4. X. számítógéppel először alkal­mazott kódolási metódusú Hang­struktúrák című alkotás, őuteau-i templom orgonáján játszott Hang- struktúra improvizációk, vala­mint a Hangkonstrukciók című ■mű. Dargay Lajos A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának kéthetes művésze­ti és ifjúsági táborát, ezen a nyáron is Baján, a Vágó Béla Politikai Képzési Központban rendezték. Száztíz fiatal kapott meghívást az idén: rajzosok, tán­cosok, zenészek, s mintegy húsz művésztanár irányításával in­tenzíven dolgozhattak, gyakorol­hattak az elmúlt két hét során. Ma lesz a búcsúest, s holnap „sátrat bont” a tábor. Kedden, amikor a fiatal mű­vészjelölteknél jártunk a Sugovi­ca partján, a megye társadalmi és tömegszervezeteinek képvise­lői is látogatást tettek a tábor­ban, s az elmúlt esztendők ta­pasztalatairól, a célkitűzésekről, a megoldásra váró problémákról beszélgettek a KISZ-esekkel, il­letve a különböző szekciók veze­tőivel. • Kétségtelen, hogy az itt eltöl­tött fél hónap elsődleges célja a tehetséggondozás volt. Ügymond, szellemi-művészeti edzőtábor, az arra érdemes, jó képességű fiata­lok számára. Nagyszerű feltételek mellett, szép környezetben, jól felkészült, neves mesterek irányí­tották a napi hét—nyolc órás foglalkozásokat. Emellett adott a lehetőség, hogy bizonyos komp­lexitásra törekedve, a különböző szekciók tagjai más művészeti ágak műhelytitkaiba is bepillant­hassanak. A legnagyobb problé­ma évről évre — a KISZ-veze­tők bevallása szerint — a tehet­séges diákok kiválogatása a me­gyében. Az iskolaigazgatók egy része eléggé felületesen, sok eset­ben csak statisztikaszerüen ke­zeli ezt a kérdést. A több mint negyvenfős, hang­szeresekből álló zenei szekció (vezetője Maczák Zoltán, a Ko­dály Zoltán Zeneművészeti Szak­középiskola tanára) szervezésébe ez alkalommal is bekapcsolódott az Ifjú Zenebarátok Magyaror­szági Szervezete. A tábor tíz ze­nepedagógusa kisebb csoportok­ra osztva, illetve külön-külön személyenként is foglalkozott a fiatalokkal, az elmúlt évek be­vált gyakorlatát követve. Lázas készülődés fogadott bennünket keddi látogatásunkkor, ugyanis az ■ esti ' növendékhangversenyre „hangoltak” már e szekció tagjai, s tegnap este szintén adtak egy hangversenyt a bajai közönség­nek, a régi szerb templomban. A hangszeresek mellett, az idén először, egy tizenkét fős ze­nei műveltségi szekció is indult, gimnáziumi tanulók részvételével. Vezetőjük, Ittzés Mihály, a Ko­dály Zoltán Zenepedagógiai In­tézet igazgatóhelyettese elmond­ta, hogy elsősorban a zene és a társművészetek kapcsolatával foglalkoztak a Sugovica partján töltött idő alatt, különös tekin­tettel a többi szekció munkájára. Hogyan fonódik, fonódhat össze a zene a tánccal, a képzőművé­szettel vagy az irodalommal? — A kérdés izgalmas és zeneműve­ket elemezve, a válaszkeresés sem kevésbé az. A más szekció­ban tevékenykedő diákok szá­mára is, akik gyakran hospitál- tak a zeneelméleti foglalkozáso­kon. Három kisebb csoportra osztva dolgozott a képzőművészek 'har­minctagú szekciója. Résztvevői pályázat útján kaptak meghívást a táborba, közöttük két jugoszláv fiatal. Az első teremben (László Endre irányításával) a dobozgra­fika titkaival ismerkedtek a diá­kok. A másodikban a falra agga­tott lapok természet utáni és absztrakt gyakorlásokról, szín- és ritmuspróbákról, humorról, játé­kosságról meséltek. Az itt alkotó diákok mestere, Szabó M. László grafikusművész szavai szerint, bőséges témát kínáltak azok a látogatások, amelyeket a tánco­soknál, illetve a zenészeknél tet­tek. Erről árulkodott egyébként a falra kiiakasztott képek többsé­ge is. Az előző kettőhöz hasonlóan, nagyon érdekes 'látnivalókat kí­nált a szekció _ harmadik — az alkalmazott grafikával foglalkozó csoport — terme. Valamennyi diák előzőleg elolvasta Antoine de Saint-Exupery közismert, gyö­nyörű mesekönyvét, A kis herce­get, s a könyviben szereplőket elevenítették meg rajzokon, kis­plasztikákon (Szoboszlay Péter rajzfilmrendező irányításával). A képzőművész fiatalok itt ké­szített munkáiból tegnap nyílt kiállítás a városban. „Egyenes a derék!” „Vigyázz a kéztartásra!” „Könnyedébben fordulj, ne maradj le!” — har- santak az utasítások a társastánc­szekció próbáján, a III. Béla Gimnázium tornatermében. A kecskeméti és kiskunhalasi fiata­lokból álló, harmincfős csoport vezetője az idén is Szalay Attila táncpedagógus volt, segítői pe­dig: Szonda Mária táncművész és az amerikában élő dr. Varga Gusztáv dzsesszbalett-professzor. Reggel futással és úszással kez­dődött a táborban a nap, a fa­tal táncosoknak, majd kétórás dzsesszbalett és kétórás csopor­tos gyakorlás következett. A dél­utánokat szintén balettel kezdték, s egyéni tréninggel fejezték be. Az igen intenzív, kemény mun­ka célja — a szekcióvezető el­mondása szerint — elsősorban az volt e két hét alatt, hogy a fia­talok megtanulják, illetve tökéle­tesítsék az eggyel magasabb tánc­kategóriák anyagát. Jelenleg D, C és B osztályú versenytáncosok vannak a megye táncklubjaiban, örömteli tapasztalat, hogy a ba­jai táborban töltött tizennégy nap során, többet fejlődik a fiatalok tánctudása, mint egyébként — a klubjukban — hat hónap alatt. Tegnap este a tanítóképző fő­iskola tornatermében tartottak látványos bemutatót a Sugovica- parti város lakóinak a tábor ver- senytáncbsai. Egy alkalmi közösség, mely le­hetőséget kínál a megyében élő, s a különböző művészetek iránt vonzalmat érző, tehetséges diá­koknak, hogy behatóbb ismere­tekkel gazdagodhassanak. Már az ötlet is dicséretes, amely létre­hozta néhány éve ezt a bajai tá­bort. S .ha ehhez hozzávesszük a szervezők tudatos törekvéseit, hogy minél hasznosabban, ered­ményesebben, ugyanakkor kel­lemesen, élménygazdagon .teljen e két hét a fiatalok számára, kü­lönösen megérdemli a tábor a dicsérő szavakat. Koloh • Elek A TECHNIKA ALKALMAZÁSÁNAK JELENTŐSÉGE ♦ Schöffer-szeminárium Kalocsán — Mit kiáltott Mr. Philamon ? — kérdez- * te Werner türelmesen. ­— Hát valami olyasmit, hogy: Meghalsz... KomenSky! Vagy valami ilyesmit... — Nem egészen biztos benne? 'Philamon elhúzta a száját. — Rossz a névmemóriám.. És különbem is, elhiheti, kisebb gon­dom is nagyobb volt annál, mint­hogy hülye neveken járassam az agyam. — Persze, persze. — Valami külföldi nevet kiál­tott, Kamensky, Gorinsky.... — Kowalsky? . — Most, ahogy mondja... Ez az! Kowalsky! — Van ilyen ismerőse, Mr. Phi­lamon? — Nekem? Még csak nem is hallottam soha ezt a nevet az­előtt! Ap orvos figyelmeztetően Wer­ner felé intett, mire a hadnagy villámgyorsan feltett egy újabb kérdésit, — Csak még annyit, Mr. Phila­mon, hogy... le tudná írni a tá­madóját? — Már amennyire oda tudtam rá figyelni — morogta az áldozat és újra megborzongott. — Hát, volt vagy két méter, ha nem több. Aztán dagadt, mint két nehéz­súlyú. Rövidek voltak a lábai, és mintha görbén állt volna... ta­lán sánta, vagy mit tudom én ... Aztán három szeme volt: egy a homloka közepén. — Komolyan' mondja? > — A legkomolyabban. Persze, én is röhögnék, ha más mondaná. És a kezei. Nem két keze volt, hanem négy... vagy annál is több. Mint a táncoló Sivának. Csakhogy ezek a fölösleges kezek inkább csonkok voltak, vagy ta­lán Szárnyak? A fene tudja... Azonkívül szőrös volt és ronda... Nem hiszek ugyan túlvilági lé­nyekben, de ha ez ember, akkor én megeszem villa nélkül a leg­nagyobb ezüstkupámat, amit va­laha is nyertem! — Köszönöm, Mr. Philamon. Nagyon sokat segített. — Öké — morogta a tájéko­zódási futó és kimerültén dőlt hátra. — Magam is kíváncsi va­gyok, hogy ki a fene lehetett, aki elszúrta az első őszi verse­nyünket ... Franklin őrmester az ajtó előtt várta a kilépő Wemert. A hadnagy szeme felcsillant, de .nem kérdezett semmit, egészen addig, amíg el nem köszöntek a folyosó végén a komor képű or­vostól. Három-négy lépcsőfokot mehettek csak a második eme­let felé, amikor Wemer megra­gadta az őrmester karját. — Nos? Franklin bólintott. — Ügy van, ahogy mondta. Azok ott benn mindent magnóra vesznek. Pontosan regisztrálták Larssan hívását is. — Mikor? — Egy óra előtt nyolc perc­cel ... — Onnan, ahol a térképen mulatta? — Onnan. — Tudja-e, Franklin, hogy a körülbelül azonos időben történt két támadás helye milyen mesz- szire van egymástól? — Cirka negyven mérföldnyi- re... — Akkor azt is tudja, hogy ez mit jelent? — Tudom, uram — bólintott az őrmester — azt, hogy legalább két .King-Kong kószál a környé­ken! * A kórház bejáratánál Wemer Franklinhoz fordult. — Ide figyeljen, őrmester... Menjen és nézze meg azt a ha­lott postást... Az őrmester felkapta a fejét. — ön nem jön, uram? Wemer megrázta a fejét. — Egyelőre nem. Egy halottat úgysem lehet kihallgatni. Addig még utánanézek valaminek. Jöj­jön aztán a kapitányságra. Visz­lát! ■Amikor Franklin a fejét csó­válva elégedetlenül elcsoszogott, Werner keresett egy telefonfül­két, és felhívta Lewist. Pontosain , elmondott mindent a két hely­színnel és két King-Konggal kap­csolatban, és arra kérte, ha le­het, ez is legyen benne még az első délutáni kiadásiban. Aztán úgy döntött, hogy amíg az újság nincs a placcon, jobb, ha nem mutatkozik a rendőrség környé­kén. Előbb fagylaltot vett, majd jegyet váltott a városi uszodába. * Pontosan fel négy volt, amikor Kurt Wemer hadnagy kilépett az uszoda kapuján. A rikkancsok ekkor már városszerte kínálták a Longdalei Napló első délutáni kiadását. King-Kongok a long­dalei mezőn!” „Marslakók töritek, a városba!” Kunt Wemer had­nagy a King-Kong-csoport élén!” — hirdették a szalagbetűs cí­mek. A hadnagy elégedetten el­mosolyodott és vásárolt még egy nagy adag fagylaltot. November 24. 17 óra 05 perc. Long dale város rendőrkapitány­sága. Mulligan hadnagy tajtékzott, amikor Peacock elévágta az új- ságköteget. — Hallatlan indiszkréció! — üvöltötte. — Hát mit gondol egy­általán ez a fickó? Mi? Még meg sem száradt a tojáshéj a seg­gén... Peacock nyugodtan pipára gyújtott és elégedetten szemlélte a dühöngő Mulligant. — Csak nincs valami baj? Hi­szen maga akarta, Mulligan, nem? Maga mondta, hogy ezt az ártalmatlan ügyet osszuk ki az új hadnagynak. Nem? Vagy-talán rosszul emlékszem, mi? — De hát akkor még szó sem volt gyilkosságról! Ez a... Wer­ner képtelen megbirkózni egy ilyen üggyel... Tiszta leégés va­lamennyiünk számára... — Nono, kedves Mulligan. És ha megtalálja a King-Kongokat? Mulligan elsápadt. — Es lehetetlen. Peacock az asztal lapjához kop­pantottá a pipáját. — Miért lenne lehetetlen? — Ez a zöldfülű? — Nem hallott még ilyet soha? ■Mulligan leroskadt az asztal előtt álló 'karosszékre, és segély­kérőn nézett a főnökére. — Hát akkor meg? Mit csinál­junk? Peacock megszívta a pipáját. — Gondoljuk először nyugod­tan végig az egészet. A maga ta­nácsára, kedves hadnagyom, el­követtünk egy nagy balfácámsá- got. Az évszázad ügyét kiosztot­tuk egy zöldfülűnek, ahogy maga mondta. Ha elpuskázza, úgy le­égünk, mint a nádfedeles klozett, ha meg megoldja, ő lesz a város, és talán az egész állam hőse. Ezt pedig maga nem akarja, ugye, kedves Mulligan hadnagy? Mulligan magába roskadva bá­multa a padlót. — Namármost — folytatta Peacock — Werner sikere esetén árnyék borul magára ... — És önre is uram — emelte fel a szemét Mulligan. — Rám? — csodálkozott Pea­cock. — Olvasta az újságokat, Mr. Mulligan? Mulligan felhorkant. — Ezeket a szemeteket? — Majd csendesebben hozzátette: — Csak az első oldalt... — Nahát — biccentett Peacock. — Ha átugrik a Longdalei Napló második oldalára, a következő cikket találja —, s elvéve az asztalról az említett újságot, la­pozni kezdett benne, majd a má­sodik oldalra bökött. — Itt van, ni! Olvassa! — s a hadnagy elé lökte a lapot. Mulligan óvatosan nyúlt érte, mintha méreggel nyomtatták volna nyomdafesték helyett. Be­lekukkantott, aztán csodálkozva emelte fel a fejét. — Ez ön, uram?' Peacock bólintott. — Igen, Mulligan, ez én va­gyok. Én vagyok a kiváló peda­gógus, a széles látókörű rendőr­főnök, aki az utánpótlás nevelé­sében már eddig is jelentős ér­demeket mondhat magáénak. Na, mit szól hozzá? Ezek után visz- szavanhatom-e Wemer hadnagy megbízatását? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents