Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-16 / 192. szám
1984. augusztus 16. • PETŐFI NÉPE V í ANGOLOK MAGYARUL, MAGYAROK ANGOLUL Egymás nyelvét tanulják ■ „És nálatok milyen a karácsony?” a bajai táborban A bajai Radnóti Miklós Kollégium előtt most három hétig ismét együtt lobog a magyar és az angol zászló, hirdetve, hogy az idén újból itt szervezték a megyei angol nyelvi tábort. Az első ember, akibe a tanári szobában belebotlottam, ismerős: Carl Flint, Man szigetéről. Vele már a múlt nyáron megismerkedtem, ugyanis ő és felesége vezette akkor az angol csoportot. — Nagyon élveztem tavaly a tábort, most szívesen jöttem vissza. Nem tagadom, kíváncsi is voltam, milyen lesz az idei. Na és a barátok, akikkel múlt nyáron megismerkedtem, velük is akartam találkozni. Itt Magyarországon egyébként rendkívül barátságosak az emberek, vidámak és optimisták.' Ügy gondolom, ez nemcsak nekünk, idegeneknek szóló póz. Szívesen látnak bennünket mindenütt, és szinte mindig kapunk valami apró ajándékot, pedig tudjuk, hogy talán soha többé nem látjuk egymást. Mi itt nem turistaként ismerkedünk az országgal, nemcsak azokkal az emberekkel — hotelportásokkal, pincérekkel — jövünk össze, akik egyébként a külföldiekkel foglalkoznak. Tudom, akkor is szívesen fogadnának bennünket, de így táborlakóként sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerülünk. Tudjuk, a magyar gyerekeknek és tanároknak is fontos ez az idegen nyelvi környezetben eltöltött három hét. Még több ilyen tábort kellene szervezni az országban, nemcsak angolt, hanem akármilyet, azért, hogy a keleten és a nyugaton élő emberek jobban megismerjék egymás kultúráját, s így közelebb kerüljenek egymáshoz. Az angliai tanárok naponta fél órára maguk is diákok, ugyanis magyarul tanulnak. Ennyi idő alatt persze csak a legfontosabb kifejezésekre lehet szorítkozni, de hogy élvezik és használják is a frissen szerzett ismereteket, az rögtön kiderült, amikor az egyik hölgy magyarul közölte velem, hogy ő egy skót tanár. Másikuk nem kis büszkeséggel mesélte, milyen sikerrel használta előző este a „kérek egy kávét”, vörös borra átfogalmazott változatát. Hatvannégy magyar — második és harmadik osztályt végzett gimnazista — lakója van a tábornak, valamennyien megyebeliek. Dr. övegesné Térjék Éva táborvezető elmondta, hogy az idén akkora volt az érdeklődés, hogy már múlt ősszel megkezdték a felkészülést azok a gyerekek, akik be akartak jutni. Írásbeli, majd szóbeli versenyen dőlt el, .kik jöhetnek. A legjobbak kedvezményt is kaptak. A magyarok részvételi díjának egyharmadát egyébként a megyei tanács fizeti. A tíz magyar származású külföldön élő fiatal a Magyarok Világszövetségén, a húsz angol diák pedig egy londoni szervezőirodán keresztül jutott Bajára. A tavaly jól bevált tábori órarenden nem változtattak: a magyar gyerekeknek lexikával és nyelvi laborral kezdődik a nap, majd szituációs gyakorlatok következnek, immár az angol fiatalok közreműködésével. Ha végigböngésszük a témák sorát, első pillanatban lerágott csontnak véljük, mondjuk a lakás, vagy a vásárlás tárgykörét. Mégis a beszéli. 0 Kristóf Antónia és két tanítványa az Egyesült Államokból. getések első öt percében kiderül, hogy vannak még fehér foltok. Bizonyára nem szerepel a .tankönyvek szószedetében például a biztosítékcsere angol megfelelője, s nem tartozik a szokványos feladatok közé lakáshirdetések fordítása sem. A beszédkészség fejlesztésé mellett ezeknek az irányított társalgásnak az is célja, hogy a fiatalok valóságos információkat szerezzenek egymás életéről, szokásairól. Amikor vége a tanórajellegű foglalkozásoknak, bizony könnyen zavarba jöhetnek a táborlakók, mit válasszanak délutáni programnak. Lehetett jelentkezni tűzzománc, kerámia-, batik-, szövő-, fotó-, számítástechnikai és hímző szakkörre, sportolási lehetőségként kínálkozik az evezés, a tollaslabda, a pingpong és mindenféle más labdajáték. A fölös energiákat reggel az uszodában vagy a teniszpályán tudják levezetni. A külföldiek körében rendkívüli érdeklődés övezi a különféle intézményekbe szervezett „tanulmányi kirándulásokat”. A legtöbben a bírósági, a kórházi, és a termelőszövetkezeti látogatásra jelentkeztek. A környező falvakban felkerestek több népművészt, s megnézték a bátmo- nostori ásatásokat is. Színesek, izgalmasak az esti programok. Ottjártunkkor éppen az angol estre készülődtek a szigetországbeli fiatalok. Egyikük megsúgta, hogy a magyar himnuszt is gyakorolják. A magyar származású külföldi fiatalok azért jönnek Bajára, hogy megtanuljanak magyarul, vagy — ez a ritkább eset — tökéletesítsék tudásukat. Velük Kristóf Antónia foglalkozik. Egy szem haladó tanítványa van, öten a középhaladó, ketten pedig a teljesen kezdő csoportba járnak. Aki egyszer már tanult magyart idegen nyelvként, tanúsíthatja, hogy igeragozásunkat nem lehet máról holnapra elsajátítani. Ezt olvastam ki Susan Kerny és Phil Shrader, a két kezdő „megtört” tekintetéből is. A beszélgetés magyarul még igencsak akadozva ment, inkább angolra váltottunk. Zsuzsi Alabamá- ból jött, s nem is tér vissza egy évig. Szentendrén lesz elsős gimnazista, ott lakik a nagymama. — A legjobban az tetszik itt a táborban, hogy velem egykorú diákokkal tudok beszélgetni. Eleinte volt egy kis honvágyam, de a szüleim eljöttek ide két napra, s most már könnyebb. Ez az első eset, hogy távol vagyok otthonról. Nagyon szeretem a magyar népművészetet, megragadott a paraszti életmódot bemutató decsi tájház. Phil is amerikai, Michigénben él. Édesanyja magyar, ő először járt itt. — Otthon nem beszélnek magyarul, de én azért szeretnék megtanulni. Szép nyelv, ám nagyon nehéz. Remélem, megbirkózóm majd vele. Mindig is érdekelt, hogyan élnek más országokban, itt is leginkább a magyarok életmódja izgat a legjobban. A családból már a bátyám tanult Magyarországon, Sárospatakra íratták be a szüleim. Nem szívesen hagyta ott asztaltársaságát Csuthi Zsuzsa, a kecskeméti Kodály-iskola harmadikos gimnazistája. Ö már tapasztalt nyelvi táboros, tavaly Tiszakécskén töltött három hetet. — Most éppen az ünnepekről beszélgettünk. Nagyon érdekes dolog összehasonlítani, hogyan ülik meg a jeles napokat nálunk és Angliában. Egyébként rengeteget beszélgetünk, hiszen ez is a tábor célja. A szabadidős programoknál is úgy irányítanak - bennünket, hogy vegyesen legyünk együtt, minél többet tanuljunk egymástól. Szerencsére kevés zárkózott ember van köztünk. Az angol nyelvtudásra nagy szükségem van, mert a közgazdaság- tudományi egyetemre szeretnék jelentkezni. Jövő nyáron Angliába készülök, ezért sem árt, ha itt jó barátokra találok. Kormos Emese A házasság és a család védelmében HOZZÁSZÓLÁS MISKOLCZI MIKLÓS SOROZATÁHOZ Miskolczi Miklós tanulmányát júliusban közölte a Petőfi Népe. A főszerkesztő a sorozat elé írt előhangban felhívta a figyelmet, hogy a lapban szívesen helyt adnak az írással kapcsolatos vitának. De ihol vannak a „másfajta vélemények”? Eddig egy újságíró szólt hozzá a témához. És a nagyközönség? Hallgat — ezek szerint. Gyanúm, hogy nem veszik komolyan Miskolczi nézeteit, ahogy én sem. Mert illetéktelenül és amatőr módon foglalkozik olyan társadalmi problémákkal, amelyek érdemleges, hiteles vizsgálatához nincs, nem is lehet lehetősége. Persze, mint írta is, szűkebb körben folytatott megfigyeléseket, ezekből azonban mégiscsak általánosít, s törvényszerű következtetéseket von le. Ezért nem látom értelmét vitatkozni Miskolczi megalapozatlan véleményével. A házasság és család kérdései persze nem érdektelenek számomra, de ha tájékozódni akarok, akkor a hozzáértők megállapításaira hallgatok. Számos intézményünk van, amelynek rendeltetése többek között a házasság és a család vizsgálata. Ilyen a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete, valamint a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság. Nem tudom, ismeri-e Miskolczi Miklós ezen intézmények működését, megállapításait (cikksorozatából nem tűnik ki), csak az bizonyos, hogy szembehelyezkedik vele. Mert amíg tudományosan megállapított tény, hogy a házasság, család létjogosultsága kétségtelen, s jövőbeni fennmaradása sem bizonytalan, addig Miskolczi válságot hirdet, pánikot keltőén vészharangot kongat, s a válást, a házasságon kívüli kapcsolatokat szükségszerűnek nevezi. Lehet, hogy népszerű lesz ezzel, de csak azok körében, akik jobb híján Miskolczi nézeteivel ideologizálják hibás magatartásukat és annak következményeit. Nem titok, hogy a házasság, a családi élet sem mentes a hagyományok és a változtatásokból eredő új követelmények ütközésétől, ütköztetéseitől. Ahogy a társadalmi viszonyok változnak, úgy a családi élet terén is követni kell ezeket a változásokat, következésképpen le kell vetkőzni az öröklött és idejétmúlt szemléletet, magatartást. Ez pedig nem történhet zavarok, konfliktusok nélkül. A folyamat rendkívüliségében is természetes. Jól mutat rá erre dr. Csiky Ottó, A modern házasság problémái című könyvében, amelyben a válóperek tapasztalatait dolgozta fel. Az ilyen irányú problémákat tehát korántsem Miskolczi fedezte fel, írásai csak azért kelthetnek feltűnést, mert több ember inkább lektűrt olvas, mint tudományos irodalmat. A feladat az, hogy meghatározzák a teendőket, s az állami intézményeken keresztül társadalmi együttműködéssel kedvező irányban 'befolyásolják a változásokat. Miskolczi nem ezen az oldalon van. Amit a külső kapcsolatokról ír, azzal csak csökkenti az emberek felelősségérzetét. A párhuzamos (belső és külső) kapcsolatokban a külső kapcsolat nem óvhatja, csakis bomlasztja a házasságot, a családot. Arra viszont nem ártana felhívni a figyelmet, hogy a válás sem mindig a legjobb megoldás, s a házasság ellen ható tényezők rossz hatását kivédeni is lehet. Ez azért is szükséges, mert az emberek többsége a rossz tapasztalatok ellenére is házasságpárti. Jobb azonban, ha nem saját kárán tanul az ember, hanem idejében felkészül (már amennyire lehet) az együttélés szabályaiból. A családi életre való nevelést kormányszintű intézkedés tette kötelezővé az oktatás minden vonalán. (Igaz, hogy az eredmények elmaradnak a kívánalmaktól.) A jogi, gazdasági intézkedések sora biztosítja a család védelmét. Ha pedig mindezekről tudomásunk van, akkor hihetünk a boldog házasságokban is, amelyeket Miskolczi csak a derű tárgyának tekint. (Fekete Gyulaj Boldog házasságok titkai című könyvében közzétett vallomásokra vonatkoztatta ezt az Élet és Irodalom július 13-i számában.) Nyilván szükség.van arra _ is, hogy személyi tulajdonságainkban különbbé váljunk, mert ez feltétele egymás megértésének, egymáshoz való alkalmazkodásnak. írónak, művésznek ezt kell elősegíteni, nem az ellenkezőjét. Ahogy teszi ezt Bajor Nagy Ernő (Nők Magazinja júliusi számában), vagy Kamarás István (Élet és Irodalom augusztus 3-i szám). Krémer István Zenetörténetünk „Remekül megírt, világosan tagolt formában mutatja be a magyar és a magyarországi zene történetét és helyét a magyar társadalomban, a magyar kultúrában, a kezdettől mostanáig. A régmúlt zenéről számos, eddig ismeretlen érdekességet tár fel, napjaink zeneéletének kérdéseiben pedig szenvedélyesen állást foglal. Adataiban, szemléletében, az összefüggések kibontásában egyaránt korszerű; koncepciójában lényeglátó és lényegláttató” — olvasható a közelmúltban megjelent Magyar zenetörténet című kötet borítójának füljegyzetében. Szó se róla, nem éppen szerény ez a könyvajánlás — állapíthatja meg, aki átfutja a fülszöveget. Ám amikor elolvasta a kötet első száz oldalát, egyáltalán nem érzi szerénytelenségnek, inkább pontos, reális, megalapozott véleménynek. Hiszen valóban alapfontosságú műről van szó, ami régóta váratott •magára zenei életünkben. A könyv szerzője: Dobszay László kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa, több zenei tankönyv írója, a zeneművészeti főiskola docense, aki mint karnagy is közismert a zenebarátok körében. Nem 'kis feladatra vállalkozott: a magyar zenetörténet átfogó elemzésére. S mi tagadás, kitűnően megoldotta ezt a feladatot. Külön erénye e több mint négyszáz oldalas kötetnek, hogy a konkrét adatok özönét, igen olvasmányos módon — sőt néhol élményszerű érdekessé-, gekkel fűszerezve — tálalja, s a „menü” nagyon bőséges, ugyanis a magyar zenei őstörténettől, az Árpád-kor, a késő középkor, a török hódoltság idejének, majd a barokk, a klasszicizmus, a romantika és századunk magyar zenei törekvésein át, egészen napjainkig, valójában minden lényeges korszakot taglal Dobszay László könyve, aki következetesen vallja azt a Kodály-i gondolatot, miszerint a magyar zenetörténetet a .népzene alapos ismerete tanulságai nélkül megírni lehetetlen. S íme, egy idézet, a Kodály Zoltán művészetét, kutatásait, tanításait ismertető és elemző terjedelmes fejezetből: .Kodály zeneszerzői alkotómunkája a húszas évektől kezdve oly szoros kapcsolatban van nevelői programjával, hogy szinte annak gyakorlati illusztrációjaképpen is felfogható. Műveinek többsége ez időtől fogva túlnyomórészt vokális, egyre nagyobb helyet kapnak benne a pedagógiai célra írt kompozíciók, a népzenei ihletés nem egy-egy műre szorítkozik, vagy nagyobb művek egy-egy elemére, hanem teljesen átjárja a darab szövetét, ugyanakkor a magyar kulturális örökség (s ebbe az irodalmi, történelmi ' hagyományok emléke is beleértendő) egyre nagyobb része kap helyet e megőrző és terjesztő keretben.”. Lexikonnak, forrásanyagok gyűjteményének, tanulmánykötetnek és tankönyvnek egyaránt kitűnő Dobszay László munkája. A különböző korok zenei irányzatait, a jelesebb zeneszerzők műveinek elemzésével, a műelemzéseket pedig kottapéldányokkal teszi még érthetőbbé, teljesebbé. ' Válogatott szákkönyv- és hanglemezjegyzék, a zenei szakkifejezésekben kevésbé járatos olvasók számára szómagyarázat-gyűjtemény, illetve névjegyzék, s a fontosabb korszakokat vázoló időrendi táblázat zárja a Gondolat Könyvkiadó gondozásában megjelent Magyar zenetörténet című kötetet, amelynek ott a helye valóban minden zeneszerető ember könyvespolcán. Koloh Elek ’.’.V.V. JJ.W.V.V ssssssse — Oké, Mr. Phila- mon — mondta Wer- * ner, és kinyitotta jegyzetfüzetét. — Spóroljunk az idővel. Én kérdezek és maga csak válaszoljon. Röviden, a lényegre törően. A többit majd elmeséli, ha jobban lesz. — Oké. — Tehát... Mit keresett éjjel arrafelé, ahol a támadás történt? — Csapdákat akartam kirakni. .. Tudja, tájékozódási futó vagyok, és ... éppen versenyre készülünk a srácokkal. Ez olyan ... ügyességi próba lett volna. — Csapdák? — Csak úgy... hívjuk őket. Borítékokba zárt utasítások és bölcs mondások. Aki először megtalálja és végrehajtja a feladatot, öt pontot kap. — Rendben van, Mr. Philamon. Ez a része világos a dolognak. Most azt mondja el kérem, hogyan történt a támadás. Jerry Philamon összehúzta a szemét, és látszott rájta, hogy erősen koncentrál. — Hát így, utólag ... elég nehéz rekonstruálni. Emlékszem, hogy nagyjából a Longdaleból a Halott Város felé tartó út érintése után, ahogy átfutottam a meredek domboldal felé ... Vagyis ... Werner a zsebébe nyúlt és kihúzta a térképet. Óvatos mozdulatokkal kiteregette a levegőben és Philamon elé tartotta. — Meg tudná mutatni a pontos helyet, Mr. Philamon. Jerry óvatlanul felemelkedett, de abban a szempillantásban vissza is zuhant a párnájára. — Jaj, hogy a fene ... A szemüveges orvos az infúzióhoz ugrott és szemrehányó tekintettel nézett Wernerre. — No de, kérem! A szőke hadnagy elvörösödött, egészen a haja tövéig. — Bocsánat, doktor. Csak azt akartam tudni... Philamon legyűrte fájdalmát, és óvatosan ép könyökére támaszkodott. . — Mutassa csak, hadnagy úri Itt van, ni! Itt van a domboldal, amin felkapaszkodtam, itt a patak, és itt váltottam be az erdőbe... Nem messze a fenyvesektől történt a dolog ... Illetve az első fákat elhagytam, és éppen egy tisztást találtam ... Werner hadnagy megbabonázva bámult Philamon ujjára. — Ez lehetetlen! — nyögte végül. A tájékozódási futónak megmerevedett az Ujja. — Micsoda? — kérdezte értetlenül. Werner megtörölte a homlokát és a tátott szájjal föléje hajló Franklinra meredt. — Látja? Franklin szó nélkül bólintott. A hadnagy tekintete visszatért Philamon ujjára, majd az arcára vándorolt. — Mr. Philamon ... nagyon- nagyon fontos, hogy pontosan meg tudja határozni a támadás színhelyét. Éppen ezért arra kérem ... hm, próbáljon meg koncentrálni ... Kérem, egészen biztos, hogy ott történt az eset, ahol ön mutatja? Nem téved, Mr Philamon? A sebesült elmosolyodott. — No de hadnagy úr! Hiszen ez a hobbim, vagy a szakmám... Hiszen tájékozódási futó vagyok! Jól néznék ki, ha nem tudnám, hogy merre járok. Ha egy nagyobb léptékű térképe lenne, méterre megmutatnám, hogy hol tört rám a bestia! — Oké, Mr. Philamon — sóhajtotta Werner. — Nyilván arra 5b emlékszik, hogy mikor történt az eset? — Hát persze, hiszen stopperral futottam. Tudja, meg akartam győződni róla, hogy nem kívánok-e lehetetlent a fiúktól. Hiszen vannak köztük serdülők is! • j — Értem... — Szóval, minden* pontot ellenőriztem. Mármint hogy menynyire vannak egymástól, méterre rés másodpercre. Stopperral és lépésmérővel. — Ez aztán a felszerelés! — bólintott elismerően Franklin. — Tehát? • — Pontosan öt perc múlva lett volna egy óra, hogy leguggoltam a tisztáson. Gondolom ezután pár másodperc, és nekem esett az a dög. Werner összecsavarta a térképet és Franklin füléhez hajolt. — Keressen gyorsan egy telefont és hívja fel a kamionosok központját. Larsson szerint magnóra vesznek minden jelentkezést. Ellenőrizze Larsson bejelentkezésének az Időpontját! Franklin morgott valamit az orvosnak, majd kiment a szobából. Wemer zsebrevágta a térképet és újra Phiilamonra mosolygott. — Csak még egy kis türelmet, Mr. Philamon ... Mielőtt a támadás érte volna, nem észlelt valami gyanúsat? Jerry önkéntelenül is összerázkódott, ami természetesen nem kerülte el Wemer figyelmét. — Dehogyisnem,' hadnagy... Csak sajna nem fordítottam rá elég figyelmet---— Mire? — Az ordításra. — Aha. — Éppen azon a patakon ugrottam át, amelyet az előbb mutattam, amikor ordítást hallottam az erdő felől... Onnan, ahol a longdalei erdő kezdődik. — Milyen ordítás volt, Mr. Philamon? Le tudná írni nagyjából, hogy mit hallott? A futón látszott, hogy erőlteti az agyát és megpróbálja visszaidézni emlékezetébe a kefflemet- len élményt. — Hát... Nehezét kérdez, hadnagy. Nem volt emberi hang, annyi szent. Állatra gyanakodtam ... Talán valami madárra. Persze, ahhoz túl erős volt. Gur- gulázott, meg hörgött... valahogy úgy, mint a rémfilmekben. — És nfaga? — Mit tehettem volna? Kicsit nyugtalanított ugyan, de már nem fordulhattam vissza ... Mit mondtam volna másnap a fiúknak? Hogy egy madártól megijedtem? — Na persze — morogta Werner. — És azután? — Azután beváltottam az erdőbe, és el akartam készíteni a csapdát. Tudja, jó erős holdfény volt és én leguggoltam, hogy eldugjam egy fa gyökerei közé a borítékot. Egyszerre csak árnyék vetődött rám. Gondoltam; felhő ment a hold elé. Felpillantottam és gondolhatja, hogy majd megállt bennem az ütő ... Ott állt felettem maga a King-Kong! Pedig, higgye el, nem ijedek meg a magam árnyékától... ejtőernyős voltam a háborúban. — Erre ön . jgffa — Erre én szerencsére nem vesztettem el .egészen a fejem, hanem felugrottam és rohanni kezdtem, ahogy a lábam bírta. Csak tudja, az az átkozott puha, süppedős avar... ! — Ismét ordított? — Naná! És pont a fülembe! Gondolhatja, hogy nem felejtem el, amíg élek. — Volt valami értelme az ordításának? Philamon elgondolkodott. I— Amikor messziről hallottam*, semmi. Mondtam már, hogy valami madárra gyanakodtam. Csakhát, tudja, nemigen vannak errefelé olyan madarak... — És később? — Hát, amikor nekem esett és belémvágta a baltát, tényleg kiáltott valamit. Éppen zuhantam lefelé a szakadékba, de azért itt maradt a fülemben ... (•Folytatjuk.)
