Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-10 / 160. szám

1984. július 10. • PETŐFI NÉPE • 5 A magyarországi németek népi mesterségeit bemuta­tó sorozat első 'könyvében Boros Marietta a hartai bútor- festést ismerteti meg olvasóival. A szép kiállítású kfotet 1982Jben jelent meg német hyelven. A szerző áttekintést ad a hartaiak bútorkészítéséről és -festéséről, s ellátogat a ma élő mesterekhez, többek között Himpelmann Pé­terhez, akinél nemrég mi is meg­fordultunk. Egyedi darabok A hartai mesterremekek for­mái a magyarság bútorainak elő­képeit követik, ezek közül csak a kétajtós kelengyeszekrény tér el alakjában és díszítésében a környező települések hasonló bú­toraitól. A legkorábban ismert festett bútor 1820-ban készült. Már ezen is észrevehető a rend­kívül magas szintű mesterségbeli tudás, a díszítések biztos vonal- vezetése és a motívumok harmo­nikus szintézise. Központi elem a reneszánszban gyökerező cent­rális' elrendezésű, korsóba vagy kehelybe helyezett virágcsokor. Ez az elhelyezés nem változott, ma is megfigyelhető a darabokon. A figurális ábrázolás ritkább, egyedinek tekinthetők a lovas alakokkal ékesített szekrények, amelyeket a Pozsonyból Hantára származott Kast család vezetett be. -A galamb is megjelenik a, minták között. Műhelynézőbe a hetven esz­tendős Himpehnann Péter népi iparművészhez, a Népművészet kiváló mesteréhez kopogtattunk be. őt nem lehet úgy otthon ta­lálni, hogy ne fogjon épp ecsetet a kezében. Ennyi esztendővel . !a háta mögött ina is dolgozik. Mond­ja, egy percnyi nyugta sincs. Va­sárnap mindig elhatározza, 'hogy be sem teszi a lábát a műhelybe. Ünneplőbe öltözik, s kimegy az utcára, beszélget a szomszédok­kal, de hamar ráun, s indul a bútoraihoz. Az ajtóban megáll: gondolkodik^ mit, hogyan lehetne jobban, szebben csinálni. S csak nem bírja ki, festékbe mártja az ecsetét, s hozzálát a motívumok előcsalogatásához. — Tizenhét évesen Hoffmanék- nál inaskodtam — emlékezik a régmúltra Himpelmann Péter —. ott kerültem festőműhelybe. Ké­sőbb „nagykorúsítottam” magam, megnősültem, á dunavecsei ve­gyesipari szövetkezetben keres­tem kenyérre valót. Ajtókat, ab­lakokat gyártottunk. Ekkoriban már kisebb bútordarabokat fes­tettem, biztatott is 1962-ben Bo- ross Marietta, hogy ne hagyjam abba, sőt vállalkozzam nagyobb tárgyak elkészítésére is. Megfo­gadtam a tanácsát. Alig telt el néhány év, már több zsűrizett bútorral büszkélkedhettem, ame­lyek a világ minden részébe elju­tottak, s eljutnak ma is az Ipar- művészeti Vállalaton keresztül. talin — és Knódel János foglalko­zik még festéssel, ők azonban na­gyobb munkába nem kezdenek bele. 1975-ben népi iparművész lett Himpelmann Péter, 1979-ben pe­dig a Parlamentben vette át a Népművészet kiváló mestere címet. — Azt hittem, azért hívatnak Pestre, hogy rosszat csináltam, nem tetszenek valakinek a búto­raim. De nem! Kitüntettek. Megismerkedtem a mintákkal. A vékony, egymás mellett sűrűn elhelyezkedő vonalak fűszálakat jeleznek, az életet jelképezik. Sok a virág is. S persze mindezek harmonikus elrendezésben. Olaj- fesiték, macskaszőrecset szüksé­ges még. S türelem, kompozíciós készség, ügyes kezek. Ennyi leiime a titok? — Nincs titok! Csak csiná­lom ... Egy kötöttséggel azért jár a munkám, a zsűrizett darabokat nem festhetem másképp, csak ahogyan azt elfogadták a hozzá­értő szakemberek. A mintától nem térhetek el. Ötévenként kell zsüriztetni a bútorokat, akkor az árakban is megegyeznek. — Sok megrendelője akad? — Igen, de nincs időm min­denkinek az igényét kielégíteni. Főképp az Iparművészeti Válla­latnak szállítok kisebb bútorda­rabokat, például fogasokat ne­gyedévenként. Ki folytatja? Lesz-e, a^!: folytatja ezt a.nép- muyészeti mesterséget . Hartán? Péter bácsi sok fiatalnak elmond­ta már a festés rejtelmeit. A he­lyi termelőszövetkezetben két esztendeje szüntették meg a „nagyüzemi bútorfestést”. Nem volt sikeres vállalkozás. Tehát nem sokan maradtak, akik bá­torkodnak ezzel a mesterséggel foglalkozni. Éppen ezért gondol­hatták a pécsi körzeti stúdió munkatársai, hogy még idejében filmet forgatnak a .hartai bútor- festőről. Tavaly ősszel járt a stáb Hartán. Körbejárjuk a műhelyt. Egy­más hegyén-hátán sorakoznak a félkész és a befejezett művek. Az utolsó simításokra vár a külföld­re induló szekrény. A szobában is megnézzük a bútorokat, termé­szetesen kézzel festettek is meg­férnek a modern vonalúak mel­lett. Egy-etlen kérdés izgat még: Mi lehet Himpelmann Péter vé­leménye arrctl, hogy a bútorfes­tés népművészet, üzlet, vagy ipa- rosmunka-e? Egyértelmű a válasza: — Népművészeti Borzák Tibor ® Vajon melyik külföldi honpolgár szobájában áll majd a hartai mester remeke? (Méhesi Éva felvételei) „Azt hittem, rosszat csináltam” Péter bácsi csodálatos bútoro­kat fest, pontos ecsetkezeléssel, visszafogott, cseppet sem hivalko­dó színekkel, s nem zsúfolt min­tákkal. Láttam már olyan hartai festett szekrényt, amelynek egész felületét beborították, a motívu­mok, a kék alapszínből alig-alig látszott valami. S elhúztam a szá­mat, amikor a kecskeméti DO- MUS-ban lehetett kapni ízlés­romboló, borsos árú konyhabú­tort — „hartai” módra. Hartán egyre kevesebben maradnak, akik ápolják a hagyományokat, s ere­deti festett bútorokat adnak ki,a műhelyükből. A nyolcvanéves Hársfái néni — Himpelmann Ka­HARTAI NÉPMŰVÉSZ A bútorfestő műhelyében Az új üzemcsarnok felavatására ki-ki /■1 saját érdekeltségének megfelelően készülődött. A főbejáratnál egy­előre kedélyes volt a hangulat. Az üdvözlő transzparens. felszerelésével foglalatosko­dó munkások azon igyekeztek, hogy a fél­irat lehetőleg vízszintes legyen. — Vízben van, Jocó bácsi? — kérdezték a1 portást. — Majd, ha a gyárkéményt is ellepi a víz, akkor lesz vízben — hangzott a vá­lasz, mert a tábla meglehetősen ferdén állt. Akik másként látták, megjegyezték, ■hogy Jocó bácsinak tengeri betegsége van. Az öreg portás ugyanis most készült egyen­ruhájában úgy festett, mint egy nyugal­mazott sorhajókapitány. — Hosszújáratú tengerészkapitány vol­tam a nyolcvanhat kéményes mélytengeri hajón — mondta erre. i— Olyat ti még nem láttatok. A hajó olyan hosszú volt, hogy a napos, amikor motorkerékpárjával elin­dult a fedélzeten, azt kiabálta: ébresztő, de amikor visszafelé jött, már azt kiabál­ta, hogy takarodó! Ezen jót nevettek, és lassan a felirat is egyenesbe került. Fent az irodákban egészen más hangulat volt. A Nagyfőnök, szipkájával fogai kö­zött, idegesen járkált a szobában, Kisfő- nök és Karcsi pedig szemlesütve toporog­tak egy sarokban. A nagy nyugtalanságot Országos Nagy Főnök rövidesen várható érkezése, és az új üzem körüli hiányossá­gok együttesen okozták. — Mindjárt itt lesznek, és az új NC-gép Üzemavatás még mindig nem működik. Azonnali intéz­kedést kérek! — harsogta a Nagyfőnök. — Mindent elkövettünk eddig is, és ez­után is mindent el fogunk követni — bá­torkodott válaszolni Kisfőnök, és tőle szo­katlan módon, szigorú utasítást adott ki: — Karcsi! Lemész u csarnokba, és ne­gyed órán belül jelented, hogy működik a gép. Karcsi megpróbált valami kifogast ke­resni, de további eszmecserére nem volt idő. Jocó bácsi telefonon jelezte, hogy Or­szágos Nagy Főnök gépkocsija begördült a gyár elé. Az üdvözlés széles mosolyok, és hosszan tartó parolázás kíséretében zaj­lott le. i — Szervusz! — Szervusz kérlek! A Nagyfőnök nagyon izgult a hibás be­rendezés miatt, és igyekezett az ilyenkor szokásos poharazgatást hosszúra nyújtani. Országos Nagy Főnök azonban kijelentet­te, hogy az Ararát konyakot szereti, a vá­laszték viszont csak Lánchíd és Napóleon volt. Emiatt az ünnepi beszédre és az egyéb ceremóniákra a tervezettnél is előbb került sor. Miközben Országos Nagy Főnök el­vágta az új üzemben kifeszített nemzeti­színű szalagot, a Nagyfőnök nyugtalanul pislogott az ominózus termelőeszköz felé. A változatlan helyzetet megállapítva, ka­tasztrófára és esedékes kitüntetésének el­maradására gondolt, szipkáját pedig — jöjjön aminek jönnie kell —, zsebébe tet­te. Megkezdődött a gépek körüli séta, de az a vártnál sikeresebben telt el. A magas rangú vendég barátságosan elbeszélgetett ia dolgozókkal, és már-már úgy látszott, hogy a kihasználatlanul heverő gyártóeszköz elkerüli a figyelmét. — Minden nagyon szép, ... — kezdte búcsúzkodó szavait, amikor váratlanul a szóban forgó gépre mutatott. — Az mi? A dermesztő csöndben valószínűtlenül txvolinak tűntek a Nagyfőnök el-elcsukló szavai: — Numerikus vezérlésű toronyrevolver eszterga. — Revolver? Hm. Es mondják, melyik a ravasz? Üjból megfagyott a levegő, de Kisfőnök derült megkönnyebbülés közepette találta fel magát: — Ez az egész egy ravasz szerkezet. A legkorszerűbb technika. Országos Nagy Főnök ekkor rájött, hogy kérdésével alapvető tájékozatlanságot árult el, szorongatott helyzetéből azonban gyorsan kivágta a rezet: — Látják, ezt akartam maguktól halla­ni — mondta, és magabiztosan távozott a csarnokból. Kísérői pedig újból eszükbe véshették a régi bölcsességet: Akinek az isten hivatalt adott, annak észt is adott hozzá. Bálái F. István NÉGY VÁROSBAN — NYOLC HÉTIG „ Gyere, vár(?) a DIC/” „Gyere, vár a DIC!” — olvas­ható apró betűkkel a kecskeméti diák- és ifjúsági ' centrum szó­rólapján. A megyeszékhely hir­detőoszlopjain nemigen láttáin e plakátocskákiból, csak az ifjúsági otthon ablakaiban helyezték’ el a programokra hívogató táblákat. Az idén is próbálkoznak a szérvezők — a KISZ Kecskeméti Városi Bizottsága és a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Ott­hon — a Diákcentrummal. Meg kell vallani, tavaly nem sikerült a vállalkozásuk. Miért? 'Műsor lett volna bőven — talán még túl sok is, a főtéren, a stran­don, a „házban” —, csak a fia­talok érdeklődése — netán a ha­tásos reklám? — hiányzott. Per­sze az is lehet, hogy nem az ő igényük szerint állították össze a „menüt”. Mit kapnak ezen a nyáron a Vakációzó diákok? Az ifjúsági otthon udvarában van a főhadi­szállás. Augusztus 20-ig tartják nyitva a DIC kapuit, naponta délelőtt tíztől délig, majd délután kettőtől hatig. Ajánlanak nyári programot és munkalehetőséget, játékot kölcsönöznek, ifjúsági la­pokat árusítanak. 'Ezt nyújtja a DIC az esetleg unatkozó fiúk- nak-lányoknak. Tartogatnak-e meglepetéseket a júliusi, augusztusi rendezvé­nyek? A műsort böngészve meg­állapítható, hogy igazi csemegére nemigen számíthatunk. A Pénitek este elnevezésű sorozatban Kecskemétre látogat Nagy Bandó András, Maksa Zoltán humoris­ta, a Voga—Turnovszky duó, Dölle Zsolt pantomimes, a River Side country-zenekar, és bemu- itatkoznak a Színház és Filmművé­szeti Főiskola növendékei. A ne­ves szereplők mellett kevésbé is­mertek is kapnak fellépési lehe­tőséget. A Debreceni Kodály-kó- rus a Kodály Intézet udvarán ad - hangversenyt, itt és a Kodály-is- kolában cimbalom-, zongora-, gordonkamuzsika lesz. Vidám zenét játszik majd a húszéves szegedi Molnár Dixieland. Szom­batonként: videó-diszkó. Körül­belül ennyi a kecskemétiek kí­nálata. Kalocsán is augusztus végéig várja a fiatalokat a diákcentrum. Igénybe vehetik az érdeklődők az információs szolgálatot a mű­velődési központ földszintjén. Ugyanitt lehet túra- és sportesz­közöket kölcsönvenni. Hétfőnként filmeket vetítenek, csütörtökön pol-kaszinóban tölthetik az időt az oda betévedők, polbeat-éne- kesek is szórakoztatják őket. Rocktörténeti előadásokat is meg­hallgathatnak. Ha már a művelődési házban vannak a fiatalok, más rendezvé­nyeken is részt vehetnek. Az intézmény műemléki környe­zetében, az udvaron szeszmentes büfét tartanak nyitva, mint Kecs­keméten az ifjúsági otthonban. Baján is a művelődési központ népművelői vállalták, hogy a diá­kok szabad idejének tartalmas eltöltését megszervezik. Tisza- kécskén most még csak építik a diákcentrumot. A művelődési központ kezdeményezte, hogy a Tisza-parton/ legyen egy olyan terület, ahol szívesen összejönnek a fiatalok. Gyékényekből és min­denféle más mozgatható anyag­ból hozzák tető alá a találkozó- helyet. Jövőre már programokat is szerveznek a szünidőt élvező diákoknak. B. T. MEZŐGAZDASÁGI TÁJMÚZEUM • A Fejér me­gyei Dég köz­ségben a Bo­zót-patak völ­gyét természet- védelmi terü­letté nyilvání­tották. . A pa­tak egy he­lyen tóvá szé­lesedik és an­nak közepén egy kis szi­geten — a Fes- tetich-kastély- hoz tartozó épületben — mezőgazdasági tájmúzeumot létesítettek. KÖNYVESPOLC Szálka, hal nélkül Gyengécskének, langyos gügye- ségnek tartottam a tévében nem­rég sugárzott sorozatot; a Szálka, hal nélkül hat epizódját. Csupán egy-két színészi alakítás, illetve a film zenéje adott picike él­ményt. Többször tapasztaltam már — s ebben kétségtelenül nem vagyok egyedül —, hogy ha egy-egy nagy­sikerű könyvből filmet készíte­nek, az általában messze elma­rad az irodalmi „alapanyag” szín­vonalától. Vagy ha nem, az ér­tékek akkor is átrendeződnek, ami természetes, hiszen más esz­közökkel, más lehetőségek sze­rint dolgozik a filmrendező, mint az író, és másként mozgatja kép­zeletünket az írott szó, mint a vásznon megelevenedő — direk- tebben ható — kép. Szóval, az említett tapasztalataimra hagyat­kozva, így okoskodtam, amikor Gyurkovics Tibor Szálka, hal nél­kül című munkáját könyv alak­ban is megpillantottam a minap a könyvpiacon: A tévésorozat gyengécske volt, de köpyvben biz­tosan sokkal jobb, érdekesebb, humorosabb, tartalmasabb lesz... S erre mi történik? — Kiderült, hogy a filmsorozat több klasszissal jobb volt a maga ne­mében — az említett egy-két szí­nészi alakítás és a zene jóvoltá­ból — mint a könyv, ami alapján készült. Ritka kivétel! A cím alatt alcímként ez ol­vasható a kötetben.: Bolondos történetek. — Ez eleve jelzi .(an­nak, aki a tévéváltozatot nem látta volna), hogy ne várjon, ko­moly dolgokat, mélyből buggyan­tott, velőbe hatoló gondolatokat az olvasó. — És valóban: hiába is várna! — Inkább érdekes, öt­letes, fordulatos, humorban gaz­dag olvasnivalót sejtet az alcím. — Csakhogy a kötetben ilyesmi sincs ... Hogy mi van? Hat fejezet. Valamennyi Wag­nerek lakásán — a rumlis, zsír­szagos konyhában — kezdődik, és a kórházban végződik. Vala­mennyiben csörög a telefon, amit Wagnerné eldugott valahová, s mire megtalálják, leég az ebéd, közben az apa az új ház terv­rajza fölött mereng, míg a fiú — a mamlasz Lajos — a kocsit bütyköli, sikertelenül. Azután va­lamennyiben elmegy valamit megjavítani valahová a két férfi, és minduntalan valami bonyoda­lom támad; minduntalan vereke­désbe hajlik, sodródik vagy bot- lik a családi Generál, amin az sem segít, hogy Wagnerné mind­untalan megjelenik az ételhor­dóval a helyszínen. Így mindun­talan á kórházban kötnek ki, de ezt megelőzően még fel­vetődik a remény, hogy va­laki beprotezsálja a mamlasz Lajoskát az egyetemre. Szóval valamennyi fejezetben mindunta­lan ismétlődnek a helyzetek, csak a helyszín változik. Mondhatni: gyenge variációk egy gyenge té­mára. Laza szerkezetű a kötet. Az epizódok .bonyodalmai legtöbb­ször logikátlanul, rosszul előké­szítve kavarognak, a jellemáb­rázolások elnagyoltak, ezerszer agyonírt emberi gyarlóságok tor­lódnak, közhelyek vánszorognak, meg gügyeségek, badarságok és képzavarok. — Hat fejezetben, csaknem háromszáz oldalon. És hiába minden erőfeszítés, egysze­rűen nem találok a Szálka, hal nélkül című könyvben olyan ré­szeket, mozzanatokat, írói törek­véseket vagy akár csak egy-két eredeti poént, amiket érdemként megemlíthetnék ... Unalmas, gyenge kötet, ami kortól, nemtől függetlenül, nem tudja élménnyel gazdagítani olvasóját, megítélé­sem szerint. Azazhogy, egyetlen értéke még­is van, ha jobban meggondolom: edzi az emberek akaraterejét. . Mert nem kevés akaraterő kell ahhoz, hogy végigolvassa az em­ber ... (Magvető Könyvkiadó, Rakéta Regénytár sorozat, 1984.) Koloh Elek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents