Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-04 / 155. szám

1984. július 4. • PETŐFI N£PE • 5 \~A~NÉPI LENGYELORSZÁG 40 EVE ___________ __ 3 . A békekezdeményezések A háborús megpróbáltatások meghatározóak voltak Lengyelor­szág külpolitikájában is, amely immár négy évtizede az európai és a világbéke megőrzésének ügyét szolgálja. Ezt tükrözte már 1948: augusztusában a wroclawi nem­zetközi értelmiségi békekongresz. szus, majd az 1949. áprilisában megrendezett első béke^világ- kongressszus. Nehéz lenne felsorolni a háború óta eltelt időszakban tett vala­mennyi lengyel.'iíezdeményezést. Csupán a legfontosabbakat említ­jük. Lengyelország az ENSZ-ben tá­mogatta a Szovjetuniónak azt a határozattervezeti javaslatát, hogy egyharmadával redukálják az öt nagyhatalom haderejét és tiltsák be az atomfegyver alkalmazását (1948). Határozattervezetet ter­jesztett elő „Az új világháború veszélyének a megelőzéséről” (1953) és támogatta az európai kö­zös biztonsági rendszer létrehozá­sára vonatkozó szovjet javaslatot (1954) . Az úgynevezett Rapacki-terv egy közép-európai atomfegyver­mentes övezet megteremtését ja­vasolta. A Lengyel Népköztársa­ság akkori külügyminisztere, Adam Rapacki 1957. októberében ismertette a tervet az ENSZ-köz­gyűlés XII. ülésszakán. 1962-ben Lengyelország a Genfi Leszerelési Bizottságban (amelynek 1959-től tagja) előterjesztette a módosított formájú Rapacki-tervet a közép­európai hagyományos és atom­fegyverzet korlátozásáról. Két év­vel később az európai biztonság ügyével kapcsolatos kérdések megvitatása céljából valamennyi európai ország, továbbá a Szov­jetunió és az USA részvételével konferencia összehívását javasol­ta. Ily módon mindinkább utat tör magának az európai biztonsági és együttműködési konferencia esz­méje, amely a helsinki európai biztonsági és együttműködési kon­ferencia záróokmányának 1975- augusztus 1-én történt aláírásával ölt testet. Ezzel párhuzamosan Lengyelor­szág aktív tevékenységbe kezd az ENSZ-főtitkár 1974. évi, a lesze­relési világkonferencia összehívá­sát szorgalmazó javaslata megva­lósítása érdekében. Az említett ja­vaslat részbeni megvalósulásának tekintendő az ENSZ-közgyűlés két — 1978-ban és 1983-ban tartott —í leszerelési ülésszaka. 1978 decem. bérében az ENSZ-közgyűlés ha­tározatban szentesítette azt a len­gyel javaslatot, amelynek célja a békére való nevelés. A helsinki záróokmányt aláírt államok mad­ridi találkozója a nyolcvanas évek küszöbén védekezésre kényszeríti Lengyelországot. Kénytelen szem­beszállni azokkal a próbálkozá­sokkal, amelyek az ország problé­máit belső politikai helyzetének és nemzetközi pozíciójának a meg­ingatására kívánják felhasználni. A stockholmi bizalom- és bizton­ságerősítő konferencián már is­mét a béke ügyéért tevékenyked­het Lengyelország. Interpress — KS I. Melyik évben terjesz­tették elő a Rapacki-ter­vet? 1 1957-ben X 1960-ban 2 1965-ben II. 1978. decemberében az ENSZ-közgyűlés határo. zat formájában fogadta el azt a lengyel javaslatot, amelynek témája... 1 A békére való nevelés. X A közép-európai atom­fegyvermentes övezet megteremtése. 2 A fegyverkezési ver­seny megfékezése. Apáczai-díjas pedagógus Felsőszentivánon nőtt fel, parasztcsalád gyermekeként. Gimnáziumba Bajára járt, és itt szerzett tanítói diplomát is, csaknem három és fél évtizeddel ezelőtt. Tizenöt évig ta­nított, tanyasi iskolában, majd a megyei tanács művelődési osztályára került, tanulmányi, illetve továbbképzési felügye­lőnek. 1969-ben bízták meg az akkor létrehozott továbbkép­zési kabinet vezetésével, ami néhány év múlva továbbkép­zési intézetté, tavaly pedig Pedagógiai Intézetté alakult, s ahol mint pedagógiai igazgató dolgozik. Több társadalmi, szakmai szervezetnek tagja — többek között a Köznevelés című folyóirat szerkesztő bizottságának és a Művelődési Mi­nisztérium mellett működő oktatási bizottságnak. Harminc­két éve párttag. Első kitüntetését — a Közoktatás Kiváló Dolgozója címet — 1953-ban kapta, amit azóta számtalan kisebb-nagyobb elismerés követett. Néhány hete vette át a művelődési minisztertől a pedagógusok legrangosabb szak­mai elismerését jelentő Apáczai Csere János-díjat — amely- lyel nemhogy a megyében, de az országban is csak nagyon kevesen dicsekedhetnek. — Dr. Schwób Péternek hívják. Pályájának kezdetéről, a Kis­kunhalastól harminc kilométer­re lévő Bodoglárpusztán töltött másfél évtizedről szívesen me­sél. Bevallása szerint , ezek vol­tak élete legszebb évei. — Pedig a legelején visszakoz­ni akartam — emlékezik. — Az iskola egy nádfedeles házikó volt a homokpuszta közepén. Az osztályban, amelynek egyetlen szemléltetőeszköze egy ütött-'ko- pott tábla volt, hatvannégy diák, szorongott, az ötödikesektől iái nyolcadikos korosztályig. S eb­ben az összevont, osztatlan rend­szerben ötvenvalahány féle tan­tárgyat ' kellett tanítani. Szóval riasztóak voltak a körülmények. — Mégis maradt. — Igen. Igaz, hogy már más­nap bejöttem a megyéhez, s kö­zöltem, hogy én ezt nem válla­lom. De olyan 'kedvesen próbál­tak a telkemre beszélni, hogy vé­gül is meginogtam. Vonatra ül­tem és visszautaztam. És tudja kik vártak az állomáson? A gye­rekek, a diákjaim, pedig még csak egynapos volt az ismeretsé­günk. Várták a tanító bácsijukat egész nap, mert nem tudták, mi­kor érkezem ... Kedvességük, hi­hetetlen ragaszkodásuk nagyon meghatott. Maradtam. S mennél jobban megismertem őket meg a szüleiket, annál bizonyosabbá vált bennem, hogy ott a. helyem közöttük, j hogy szükségük van rám. Rendkívül szegények voltak a bodoglári emberek, de nagyon becsületesek, • jóhisze- műek, segítőkészek. Egyébként azt hiszem, én voltam az utolsó sorkosztos tanító az ötvenes évek. elején ... — Ez pontosan mit jelent? — Nem volt hol, és mit ennem, távol a településektől, kint a pusz­tában. Így a szülők küldték az ennivälöt felváltva vagy meghív­tak ebédre ... Bizónyos tekintet­ben eléggé nehéz idők , voltak, mégis csodálatos élményekkel gazdagítottak. A diákokkal isko­laszövetkezetét .alakítottunk; kertészetet, méhészetet, s a por­tékáinkat a szülők vitték eladni a környező településekre. Per­sze csak az dolgozhatott szövet­kezetünkben, aki, tanulmányi eredményei alapján megérde­melte. A haszonból kirándulni jártunk "nyaranta, az ország kü­lönböző tájaira. Gondolhatja, milyen élményt jelentett ez az olyan gyerekeknek, akik annak előtte soha nem ültek vonaton ... — Néhány év alatt sok minden megváltozott Bodoglárpusztán, ha jól tudom. — Valóban. Űj iskolát építet­tünk, mellé három szolgálati la­kást, utat, postát, orvosi rende­lőt, művelődési házat... S a bo- dogláriak egy emberként jöttek segíteni, társadalmi munkázni. Olyan lelkesen dolgoztak hete­ket, sőt hónapokat ingyen, mint­ha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ezért is nagyon sze­rettem, becsültem ezeket az egy­szerű embereket. S talán nem hangzik túl nagyképűnek, ha azt mondom, ez kölcsönös volt. Az új épületben már nyolc osztály volt, vagyis osztott rendszerben taníthattunk. A kezdeti kétsze­mélyes tantestületünk felduz­zadt, s önálló külterületi igazga­tósággá váltunk. — Amelynek ön lett az igazga­tója. — Igen. Közben elvégeztem a tanárképzőt, majd az egyetemet. Tagja lettem a kiskunhalasi vá­rosi tanácsnak, később pedig a megyei tanácsnak. Abban az idő­ben a pedagógus népművelő is volt. Az új művelődési házban letéti könyvtárat, mozit, színjátszó- és tánccsoportot, szakköröket szer­veztünk kollégáimmal. Tömege­sen tódultak az emberek minden rendezvényre, megmozdulásra. Hiszen szinte ez volt az egyetlen szórakozási, kulturálódási le­hetőségük. Emlékszem, amikor 1960-ban televíziót kapott a mű­velődési ház. legalább kétszáz ember ülte körül a készüléket esténként. — Azután, hagy magasabb be­osztásokba, Kecskemétre került, nem vágyott vissza? — Eleinte nagyon. De azóta sok minden megváltozott Bodoglár­pusztán i?. Az emberek módo­sabbak, ugyanakkor kicsit befe- léfordulóbbak lettek. Az iskola is .megszűnőben van, már csak alsó tagozatosokat tanítanak itt, a felsősök diákotthonban laknak Kiskunmajsán. Szóval sok min­den megváltozott, éppen ezért nem is szívesen iátogatok vissza: nehogy behomályosodjanak a régi szép emlékek .., — Most a továbbképzési és az oktatástechnikai osztály tartozik az ön irányítása alá a Pedagógiai Intézetben. Mondana n)éhány szót erről a munkájáról is? — Jó tíz éve kezdtük meg az úgynevezett magnós program ki­dolgozását és elterjesztését. En­nek az a lényege, hogy az'osz­tatlan rendszerű iskolákban dol­gozó pedagógusok munkáját magnófelvételekkel, és feladat­lapokkal segítsük. Mióta megszű­nőben vannak az ilyen típusú is­kolák, s mióta az idegen nyelv oktatását már negyedik osztá­lyos korban elkezdik sok he­lyen, fokozatosan áttérünk a magnóvezérléses orosz nyelvokta­tás programjainak, munkalapjai­nak kidolgozására is. Az ősztől már hétezer-ötszáz kisdiák tanul­ja az idegen nyelvet országunk­ban az általunk kidolgozott mag­nós rendszer szerint. Ezeken kí­vül honismereti programokat is készítünk — most még csak kí­sérletképpen — ötven országnak, ahol magyarok élnek, dolgoz­nak. — Gondolom, ezek csapatmun­kával készülnek. — Természetesen. S bár igyek­szem bekapcsolódni én is a tar­talmi munkába, jobbára a me­nedzselés, a megfelelő, kompe­tens emberek kiválasztása — egy- egy új program kidolgozásához — a legfontosabb feladatom. — Most, ötvenhat évesen, ha visszatekint, elégedett ember­nek tartja önmagát? — Nem. Különben mi inspirál­na az új feladatok megoldására? Inkább szerencsés vagyok. — Milyen értelemben? — Nézze, én őszintén elmond­hatom — amit valószínűleg csak kevesen —, hogy mindig nagy­szerű főnökökkel, kollégákkal ál­dott meg a sors, eddigi pályám során. Hát mi ez, ha nem szeren­cse? — Pedagógiai igazgató. Melyek azok a tulajdonságok, amelyekkel véleménye szerint rendelkeznie kell annak, aki ebben a székben ül? — Felsorolhatom, de az minden bizonnyal közhelyszerűen hang­zana ... A legfontosabb, hogy né hivatalnoki, hanem alkotó mó­don nyúljon az új feladatokhoz az ember. S mint mindenhez, ha azt' jól akarjuk csinálni, éhhez is kell egy kis megszállottság..'.. Nemcsak az elméleti, a gyakorla­ti munkában is, ragaszkodva el­képzeléseinkhez, elveinkhez. Én például mindig ellene voltam a pofonnak míg tanítottam, mert meggyőződésem, hogy ha értünk a gyermekek nyelvén, ha tudunk bánni velük, nincs szükség üt­• legre. S a kicsik érzik legtisztáb­ban, ki az, aki szereti őket... — Hobbija? ’— A hobbikertem. No meg az ■utazás, a kirándulás. á * Dr. Schwób Péter eredetileg nem pedagógusnak készült; az akkori lehetőségek, s véletlen so­dorta e pályára. Szerencsére!. ; Koloh Elek HONISMERET — HELYTÖRTÉNET KÖZÉPKORI OKÉEVÉtEK J|4^^^#í^^AfÁl,MASOK A BÍRÓI ■ szék :: Középkori oklevéltár Gyanútlanul ballagott Bene­dek és Miklós, Rathmonost- ra-i Lőrinc fia László, mes­ter két jobbágya Kachmár felé, amikor 1388. március 6-án Lőrinc fia, János egyik szolgája megtámadta és zsivány módon megrabolta őket. A kárvallottak szerencséjükre megtalálták a gonosztevőt, és a kor szokásai szerint a Tolnainak mondott Mátyás Izcher-nek hívott birto­kán letartóztatták. Ura azonban fegyvereseivel kiszabadította a szerinte ártatlan embert. A sér­tett Zsigmond kiirályhoz fordult jogorvoslatért. Az uralkodó a pécsi káptalant bízta meg az ügy kivizsgálásával. „Nyíltan és ti­tokban szorgosan nyomozva, mindazoktól, akiktől illő és le­hetséges volt, nemes és nem ne­mes határosoktól” megkérdezve derítették föl a fentebb ismer­tetett bűnügyet, igazolták a pa­nasz jogosságát. Kapocs Nándor és Kőhegyi Mihály Katymár és környékének középkori oklevelei a Zichy-ok- mánytárban című kötetből sze­reztem tudomást az idestova hatszáz éves útonállásról. A Ba­jai dolgozatok 5. kötetéből érte­sülünk az 1391. május 7-én, a „megrögzött gonosztevők meg- megza bolhására és kiirtására” meghirdetett megyegyűíésről. Név szerint fölsoroltak minden meg­rögzött gyilkost, tolvajt, útonál- lót hamis pecsétek vésőjét; ha­mis papírok készítőjét. Megbí­zást adtak arra, hogy az" ítélke­zés elől rejtőzködőket „bárki bárhol fölleli, őket meg ölhesse, fölakaszthassa, vagy bármilyen kínzásnak alávethesse, javaikat magának megszerezhesse és megtarthassa. Az elmúlt években sokan úgy vélték, hogy a korábbi érdemek, á vélt vagy valós ' tekintélyek mintha túlságosan befolyásol­ták volna a veszprémi tévétalál­kozó változó összetételű zsű­rijét. Egy-egy kiugró teljesít­ménnyel bemutatkozó fiatal író, színész, rendező, operatőr ritkán kapott — érvényesülését, az új minőség elfogadtatását gyorsí­tó — díjat. A találkozó résztvevői idén kü­lönösebb vita, ellenérzések nél­kül elfogadták a bíráló bizottság véleményét. Ennyire megalapo­zott volt a döntés? Szó, ami szó a meglehetősen szürke mezőny­ből nehéz volt a választás. Iga­za volt Berend T. Ivánnak, a zsű­ri elnökének, „Nincs eleven kap­csolódásuk a jelen mindennapi gondjaihoz, sőt azokhoz a jelen­re vonatkoztatható problémák­hoz sem nagyon, amelyek egy igazán gondokkal teli időszakra jellemzőek. Ezek speciális évek, jól tudjuk — sokszor esik szó a televízióban is róla —, ám ebből szinte semmi nem jelent meg a tévéjátékokban. S ha ufókori tör­ténész szemével próbálnánk kö­zelíteni ezekhez a művekhez, azok a feszültségek és gondok, ame­lyek a gazdaságban, a társada­lomban jellemzőek napjainkban talán csak abban olvashatóik ki, hogy mennyire elfordul a való­ságtól az a világ, amelyet a tele­vízió játékai tükröztek”. Néhány éve újságírók és tévések megbeszélésén szinte szóról szóra ■elmondta ezt valaki. A nagy tö­megkommunikációs intézmény jelenlévő vezetőit nemcsak a kri­tikusok, hanem a forgatókönyv­írók, rendezők, gyártásvezetők is szorongatták a hosszú átfutási időik .miatt. Ritka kivételektől el­tekintve, két év is eltelik, amíg egy-egy tévéfilm ötletből készí­tett művet viszontláthatunk a képernyőn. Minél nagyobb egy üzem, annál nagyobb „előretartás- sal” dolgozik, annál több f óru- ’ mon szólhatnak bele az alkotó folyamatba. Ilyen körülmények között nehezen válaszolhatnak a tévéművészek napjaink izgal­mas kérdéseire a maguk eszkö­zeivel. Mintha a kezdeményezőkész­ség is ellankadt volna. (1978-ban például még olyan mű kaphatott elismerést, mint a Segítsetek! Se­gítsetek!, a következő esztendő­ben az Ellentétek meg a Békes­ség, ámen! Az említett alkotások fontos társadalmi, morális prob­lémákban foglaltak állást, kész­tettek véleményalkotásra. Az idei díjazottak között meg­lepően sok a „külsős”. (Ádám Ot­tó, Seregi László például színházi rendező. Színházi átdolgozás a Sybill, a Papucshős.) A többszö­rös díjnyertes A piac sok tekin­tetben kivétel. László-Bencsik Sándor szociográfiájából Hor­Ma is ökölbe szorul a kéz né­mely nagybirtokos hatalmasko­dásai miatt, Töttös László 'kira­bolta a lemgyeli templomot, el­fogatta Lesigyeli Pétert és fiait, ami miatt Hwnyad-d Jánols, Magyarország kormányzója” vizsgálatot rendelt el. „És mivel mi az országlaücosok bármelyike részéről az ilyen hatalmaskodó cselekedetek — a mi kormány­zati tisztünk alatt — elkövetése, megtétele és az elkövetettek fö­lött csak úgy egyszerűen nem akarjuk túltenni magunkat, azért nektek, kedveltjeinknek ezennel itneghagyjük és megparancsol­juk, hogy ezen levelünk ismere­tében az érintett Lengyel birtok összes szomszédjait és határosát és a mondott Bodrogh várme­gye többi megyebeli meghatáro­zott és rövid határidőn belül bí­rói széketek elé bíráskodásra meghirdetett egyetemes gyűlésre hívja össze”. * Kérdezhetné valaki: mi hasz­nunk van abból, hogy tudunk a katymári országúti rablótáma­dásról, a tolvajok bűnhődéséről, Töttös László gazemberségeiről. Mi indokolja a régi laltin nyellvű okmányok lefordítását, kiadását? Mondjam azt, hogy ez a ki­advány megőrzi a Katymár kör­nyékén elpusztult falvak emlé­két, többet jelent számunkra a Bácsborsódtól. Garától az or­szághatárig (húzódó terület. A hajdani iratok révén föltárulnak előttünk egy kis falu hétköznap­jai, lakóinak gondjai-bajai, tör­ténelmünk tovatűnt napjai. A cikkemben idézett' péfhátny jmoindat a legközömyöseíbbekkei is meg­érteti Hunyadi János népszerű­váth Péter készítette a forgató- könyvet. Mihályfy Sándor ren­dező és valamennyi közreműkö­dő a valóság felfedezésének a vágyával kezdett munkához. Be­bizonyosodott: a nézőket leg- aláhb annyira érdekli — például — a piaci szabadárak alakulá­sának mechanizmusa, mint távo­li szigetek bemutatása, a krimi- sorozatok egy-egy epizódja. Nem véletlenül kapta éppen ez a té­véfilm a közönség díját is. Saj­nálatos, hogy a főszereplő Barit alakító O. Szabó István nem ke­rült a díjazottak közé. (Igaz, vi­déki és a „neve” nem eléggé rek­lámozott még...) A találkozó rendezői úgy . ter­vezték, hogy az egybegyűlt szak­emberek — némely tévések véle­kedése ellenére számítsuk ide az újságírókat is — megvitatják az előző nap vetített versenyfilme­ket. Ebből a szép elképzelésből alig valósult meg valami. Az érin­tett rendezők, forgatókönyvírók és más közreműködők általában visszautasították a szakmai jelle­gű észrevételeket. Mindez csak élezte azt az ellentétet, azt a fe­szültséget, ami már évek óta nehezíti a szakkritika és a tele­vízió hatékonyabb együttműkö­dését. Az a körülmény is nehezítette termékeny vita kialakulását, hogy a Stúdió ’84 vezető munkatársai irányították az eszmecseréket. Előkerültek régi és az újabb sé­relmek. Sajnos, az eszmecserén a szükségesnél kevesebb szó esett arról, hogy esetenként művelő­dési eszményeink, legnagyobb ér­tékeink, nem kapnak kellő teret a magazinban. Másként . szólva nem mindig orientálja több mil­lió nézőjét a Stúdió ’84 úgy, aho­gyan ez sokunk meggyőződése sze­rint — elvárható lenne. Csak egy példa: július első hetének legje­lentősebb, legszínvonalasabb 'kul­turális rendezvénye a Duna men­ti folklór fesztivál. Egy mellék- mondatban sem utaltak rá az ajánlott műsorok között. A veszprémi tévétalálkozón ke­veredett a múlt, a jelen és a jö­vő. A Dimitrov Művelődési Köz­pont nagytermében tavaly bemu­tatott filmeket láthattunk. . hall­hattunk, az üzemekben' rendezett ősbemutatókon az ősszel, télen képernyőre ' kerülő alkotásokat nézhettünk, és közben egy-egy pil­lantást vethettünk a napi műsor­ra. A tévé tehát életünk szerves részévé vált,, helyzete, jövője ezért közügy. Heltai Nándor ségét, emberi nagyságát. Az igaz­ság bajnokának tekinthették a kétkeziek! A könyv lapjairól ál­talam sohasem ismert emberek jönnek elő százával, akik a maiakhoz hasonlóan próbálták kedvük és hajlamuk szerint mi­nél elviselhetőbben kitölteni ezt a nekünk adatott néhány évtize­det. Megbocsátják talán a szerzők, ha kiadványuk szakmai elemzé­se helyett először a szép kiállí­tású kötet olvasmányosságát di­csérve, leírtam, hogy milyen hú­rokat pendítettek meg bennem a közölt 73 okmány történései. Az elsőt 1322-ben készítették, az utolsót 1489-ben. A legtöbbet a királynak címezték, a macsói bán is . többször foglalkozott káliumért ügyekkel, viszonylag gyakran fordultak kérelemmel, panasszal egyháziakhoz is. A kötet szerkezete a korábbi szaremleihez hasonlóan jól át­tekinthető: a tudományos kuta­tást és az ismeretterjesztést egy­aránt szolgálja. Az oklevelek fordításáért Kapocs Nándort il­leti elismerés, Kőhegyi Mihály a korabeli államszervezet bemu­tatására, az oklevelek tényanya­gának az elemzésére vállalko­zott, megírta Katymár és kör­nyéke történetét. * Szerényen fogalmaztak, ami-j kor kifejezték reményüket: „a hajdani Bodrog megye középső részének birtokviszonyait tükrö­ző oklevélffordításunkat haszon­nal fogják forgatni a helytörténé­szek”. A kötet ennél jóval többet ad, szélesebb körű érdeklődéssel számolhat. —i —r Gobelinek az NDK-ból Az NDK-beli Senftenbergben élő művészházaspár, Christa és Günther Hoffmann gobelinjeit be­mutató tárlat nyílt a múlt héten Budapesten, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központban. A tárla­ton látható 30 gobelint 1972 és 1978 között készítették műhelyük­ben, valamennyit Éva és Erwin Strittmatter — az NDK-ban nép­szerű író-házaspár — irodalmi al­kotásai inspirálták. A Deák téri kulturális központ új kiállítása egy hónapig tekinthető meg. Hauer Lajos reprodukciói a kiál­lításon készültek. Veszprém, tizenegyedszer VESZPRÉMI TALÁLKOZÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents