Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-29 / 177. szám

1984. Július 89. • PETŐFI NÉPE • 3 VILLANY A TANYÁKON — KÉSIK A KENYÉR — FONODA A HOMOKON VENDÉGÜNK VOLT Iraida Aguirrechu Kuba nemzeti ünnepén, július 26-án járt Kecskeméten Iraida Aguirrechu, a Kubai Kommunista Párt Központi Bi­zottsága politikai kiadójának politikai főszerkesztője, aki munkatársával együtt — az MSZMP KB meghívására érke­zett Magyarországra. A kecskeméti látogatáson alkalmat ta­láltunk egy kis beszélgetésre a karib-tengeri szigetország­ból érkezett vendéggel. Lászlói alva, Szolnoki dűlő. Akácligetekkel, itt-ott tanyabok­rokkal megszakított búzatáblák, köztük kanyargó homokos kocsi- utak. Autónk sofőrje boszorkányos ügyességgel lavírozik a fűvel, gazzal elválasztott keréknyomo­kon, a kocsi így is engedetlenül rázza a farát. — Nem kapunk esőt! — mond­ja káromkodásnak beillő sóhaj­tással Balatonfüredi József tanács­elnök a hátsó ülésről. — Az ddeig- óráig szilárdabbá tenné ezt a homoktengert. Véletlenül sem igazi szilárd burkolatot, betonutat kíván, de hiába is tenné: itt mások a rea­litások. A fejlődés persze itt sem áll, csak lassúbb. Annak, aki — innen alig húsz kilométerre — gyermekét számítástechnikai tan­folyamra íratja be, talán elkép­zelhetetlen is az az öröm, mely­nek forrása a petróleumlámpák bűzét, fényét pár napja felváltó villany. Lászlófalvi kőrútunk ele­jén a peckesen feszítő póznasort követve, ennek az örömnek a nyomában járunk. — Ebédeltek már? Biztosan szomjasak is ebben a melegben! — az érkezésünk fölötti meglepe­tés pillanatai után ezek az első szavai Utasi Balázsnénak, s már tessékel is bennünket a patyolat­tiszta konyhába. Engem azonban percekig fogva tart a muskátlier­dővel szegélyezett hófehér, oszlo­pos tornác, a kerítés nélküli ha­talmas porta már-már kínos rend­jének látványa. De a hűvös ház­ban ugyanez fogad. A szívélyes kínálást elhárítani ugyan nem, de késleltetni sikerül. Míg kísérőim a gazdával beszélgetnek, a házi­asszony szinte gyermekes büszke­séggel vezet végig a helyiségeken. — Hogy változott-e az életünk a villannyal? — kérdez vissza felcsillanó szemmel az idős asz- szony. — Hát nézze meg! A kamrában dugig megrakott hűtőszekrény, gyönyörű csillár a tiszta szobában, régimódi, díszes petróleumlámpát utánzó a kony­hában. — Megvan a mosógép, a cent­rifuga, a villanyvasaló is! A ma­lacok árából pedig villanybojlert veszünk a készüld fürdőszobába. A bojler ára mit sem sejtve még az ólakban hancúrozik. A szomszéd akolból birkák bégéi­nek, egy másikból hápogás hal­latszik. A tyúkok, galambok sza­badon szedegetnek a porta mel­letti levágott búzatáblákon. Nem marad el persze a család bemu­tatása sem, tanyai idős emberek sorsa: fényképekről. Két fiú, kö<- zépen egy mosolygós fiatal lány, aki végszóra — évtizednyivel idősebben — betoppan. — Hetente többször is „kiug­runk” Kecskemétről a kocsi­val — mondja Németh Lász- lóné. — De lakni már nem jön­nék vissza ide. Talán, ha tíz, tizenöt évvel korábban jön ez a villany... A fiam, a kisebbik, azt mondja, itt szeretne majd élni. Tibi, a kisebbik fiú, nyolc éves. ö mit mond majd újabb tíz év múlva? Baranyi Lászlót hiába keressük tanyáján, az Olasz dűlőben. — Kecskeméten van a lovat vasaltatni — mondja felesége. — De azért csak jöjjenek be! A konyhában egy szépmívű, lát­hatóan a nem mostanában készült tűzhelyen akad meg a szemünk. — Ezt még az uram apjának az öregapja csináltatta! Most is jól süt, a platnit se kellett még raj­ta kicseréltetni. De inkább ezt nézzék! Embermagasságú hűtőszekrény a másik sarokban. — Háromszáz literes! — mu­tatja, örömét nehezen palástolva. — A fiam járta körül érte a kör­nyéket, míg aztán Kecskeméten rátalált. Nem véletlen, hogy itt a hűtő a legelső háztartási gép: a leg­közelebbi tanyabolt is hat, a falu pedig kétszer ennyi kilométerre van. Innen nem szokás naponta elszaladni ebédrevalóért. Kétszer meggondolja a tanyasi, mikor vág neki gyalog vagy két keréken a több órás útnak. Élelmiszerért nem is nagyon kell: Baranyiéknál is megterem a kertben minden, ami kettejüknek elég, a sertés­ólakból pedig — ahonnan évi száz süldő az átvevőhelyre indul í — kikerül a következő disznóölésig kitartó kolbász, szalonna, füstölt hús. A fiú Kecskeméten él, két­szintes családi házban. Hívja is az öregeket, laknának btt, nyu­galomban, békességben, itthagyva a fiatalabb embert is próbára te­vő, hajnaltól estig tartó robotot. Baranyiné csendesein, de határo­zottan mondja: — Amíg mind a ketten élünk, nem hagyjuk el a tanyát... — Menjünk már be hozzánk is! Az asszony el nem tudja ta­lálni, hol vagyok ennyi ideig — kéri sofőrünk, Törőcsik Béla, a tanyai emberek vendégszeretete miatt hosszúra nyúlt kőrútunk közben. Járgányunk, a helyi Egyetértés Mgtsz CB-rádióval felszerelt autója takaros, falu­központba illő ház elé kanyarodik a dűlőúton. — Tavaly vettük meg, azelőtt hét évig szolgálati lakásként használtuk. A másik végében or­vosi rendelő van, hetente kétszer jár ki a doktor, a faluból. De az egész tanyavilágból — a kihelye­zett CB-állomások segítségével — azonnal hívható. A természetet legyőző gazdaem­ber fölényével vezet végig a ha­talmas kerten, melynek helyén nemrég még terméketlennek lát­szó ugar volt. — A tavasszal törtem föl — mondja, s ha az elnök nem bi­zonygatná, talán el se hinném a minden tenyérnyi helyen gazdag termést mutató, óriási konyhá­kért láttán. — Mert hát kertész is volnék én. Ezt már elképedve hallgatom, hiszen Törőcsik Béla röviddel azelőtt sorolta fel foglalkozásait, társadalmi funkcióit — lejegy­zésük füzetemben két oldalt töl­tött be —, de ezt nem említette. Maradjunk annál, amiért — ahogy ő mondta — a pénzt kapja: a negyven év körüli férfi a tsz munka- és tűzvédelmi vezetője, újítási felelőse. Nem tudom mennyi újítás születik egy tsz- ben, de mikor az ablakfestéssel foglalatoskodó asszonykát meg­nyugtatva továbbindulunk a falu felé, megbizonyosodom róla; Tö­rőcsik Béla mindenesetre élen jár­hat benne. Katonásan sorakozó villámhárító-erdő mellett hala­dunk el, melyet ő tervezett, s amely az egész vidéket megóvja a villámcsapás okozta tűzkárok­tól. A tanácselnök irodájában foly­tatjuk beszélgetésünket, mely a tanyavillamosítás jelentőségé­nek taglalásától — a 2180 lélek­számú lászlófalvi lakosság 70 szá­zaléka a külterületeken él — másfelé kanyarodik. Jelképes ko­pogtatás után parasztember ki­nézetű idős- férfi lép be a címe­res szobába: — Elnök elvtárs, csinálni kel­lene valamit, már megint nincs kenyér. Vagy ötvenen állnak a bolt előtt órák óta, de még min­dig nem hozták, pedig már dél van! Milyen igazság az, hogy mi megállás nélkül hordjuk a kövér, új búzát, hogy a városi népnek is legyen kenyere, nekünk meg nem jut belőle? Az elnök csitítja, ígéri, megte­szi, amit tud, de ismét felém for­dulva tehetetlenül tárja szét a kezét. — Tiszakécskéről kapjuk a ke­nyeret, meg kell értenünk, f hogy először az ottani igényeket elé­gítik ki. Hiába újítottuk föl nem­rég kétmilliós költséggel a falusi üzletközpontot, az élelmiszerbolt legtöbbször kenyér nélkül tátong. Ebben persze hibás a most ide­került boltvezető is, aki még nem tudja pontosan felmérni, mennyit rendeljen, hogy ne száradjon rá, ami kimarad. De — ilyenkor — még a másnapos kenyér is jobb lenne, mint a semmi. A falubeli munkalehetőségek­ről beszélgetve derül ki: a me­gyében egyedülálló melléküzem- ágat készül beindítani az Egyet­értés Tsz, ahol jelenleg is a lász- lófalviak mintegy kilencven szá­zaléka dolgozik. Fonoda épül a homokon, augusztus 17-én lesz az átadás. Elszaladt ugyan velünk az idő a tanyákon, de ezt mégsem hagyhatom ki! Pár perc múlva a zúgó gépek között járunk: már folyik a próbaüzem. Megtudom, a csarnok falai régóta állnak — azelőtt konzervesüvegekre záró­lapkát gyártottak itt —, csak „kissé” átalakították a helyisége­ket. Ez, s a szociális létesítmé­nyek kialakítása hárommillió fo­rintba kerül. Fiatal kalauzunk, Terjéki Mihály, az üzem egyik művezetője elárulja: ugyanennyi hasznot remélnek még az év vé­géig. A már dolgozó lányok, asszo­nyok egy részét a budapesti Pa­mutfonóipari Vállalatnál tanítot­ták be a kapához szokott kéznek eleinte furcsa, aprólékos munkára. Most már ők a tanárok, a tanul­takat az újaknak továbbadó mes­terek. Köztük a 16 éves Király Julianna, akinek ez az első mun­kahelye. — Tizennyolc forintos órabé­rem van, de hat hónap begyakor- lási idő után teljesítményben fo­gunk dolgozni, azt mondják, ak­kor öt és félezer is összejön ha­vonta. Igaz, elég nagy a zaj és so­kat kell száladgálni egyik géptől a másikig; de egyáltalán nem ne­héz ez a munka, én nagyon meg­szerettem. Elhiszem neki. A fonógépek mellől nyugdíjba ment munkás­asszonyok sem mondhattak mást... tizenhat éves korukban. Törőcsik Béla azonban — most éppen tényleg, mint munkavé­delmi felelős — hozzáteszi: ha a teljes üzemeléskor mért hang­erősség meghaladja a 85 decibelt, hiába húzódoznak tőle a lányok, kötelezővé teszik a fülvédők hasz­nálatát. Pár percünk van még a busz­indulásig. Balatonfüredi József­fel a tanácsháza előtti „váróte­remben”, a kispadon üldögélünk. Szemben a most felújított műve­lődési ház, a posta, a szomszéd utcából Ikarusz-mozgóbolt gördül ki: ez éppen vegyipari cikkeket árul (a dűlőutakon találkoztunk mozgó ABC-vel is.) Mindenről van mondanivalója, története. Nem csoda: jövőre lesz harminc éve, hogy elkezdte itt az elnö- kösködést. Távolodó buszom után, néz, majd sarkon fordul és fürgén útnak indul. Siet: egy teljes nap­ját raboltam el a falutól. Szabó Klára — Mi volt a magyarországi utazás célja? — A kubai Madó és a magyar Corvina közös gondozásában könyvet jelentetünk meg spa­nyol nyelven Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának utóbbi években elhangzott fel­szólalásaiból. A tematikus válo­gatást egyeztettük most a Kos­suth Kiadónál, átnézve az elké­szült anyagot. Itt-tartózkodásunk során találkozhattunk Kádár elvtárssal is, s ez a beszélgetés nagyon mély benyomást tett ránk. A könyvet Magyarország felszabadulásának 40. évforduló­jára adjuk ki, 1985 márciusá­ban kerül a boltokba. Terjeszte­ni akarjuk nemcsak Kubában, hanem Latin-Amerikában a spa­nyol nyelvterületen máshol is. — Harmincegy esztendeje zaj­lott le Kubában a történelmi esemény, a Moncada-laktanya ostroma. Egy korábbi beszélge­téskor azt mondta, hogy bár az akció kudarcot vallott, mégsem volt kudarc,.. — Valóban. A Fidel Castro szervezte támadás olyan széles körű nemzeti összefogásnak lett az alapja, amely lehetővé tette, hogy egy igazságosabb társadal­mi rendszert hozzunk létre. Mi huszonöt évé egy útra léptünk önökkel, s most Magyarországon járva is azt látjuk, hogy ez az út jó. Igyekszünk tehát a másutt tapasztaltakat mi is hasznosíta­ni. — A Moncada neve mit jelent a kubai embereknek? — Az évfordulón sok ered­ményre és sok fájdalomra is emlékezünk, hiszen mártírjai is voltak a Moncada ostromának. Amikor rájuk gondolunk, még nagyobb odaadással dolgozunk. Ugyanakkor számba vesszük a sikereket és a tennivalókat is. Ma (július 26-án — a szerk.) Fidel Castro is számvetést ké­szít. tájékoztatja a lakosságot a bel- és külpolitikai helyzetről, s egyúttal útmutatást is ad áz el­következő időre. A Moncada heve mást is je­lent. Jelképezi azt a társadalmi programot, amelyet — a szocia­lista országok segítségével — már nagyrészt megvalósítottunk Kubában, s Smelyet az imperia­lizmus megakadályozni töreke­dett. — Mit tartalmaz ez a prog­ram? — Megoldottuk a földkérdést, a lakásreformot. Korábban het­venöt százalékos volt Kubában az írástudatlanság, a párt III. kongresszusa pedig már a 9 osz­tályos általános iskolai oktatás bevezetéséről adhat számot. Má­ra valóság a nők egyenjogúsága, ismeretlen a munkanélküliség. A cukoraádaratás egykor volt idénymunkája, létbizonytalansá­ga helyett mindenkinek van ál­lása, midenki dolgozhat. Kedve­ző a közegészségügy mérlege, s orvosokkal, egészségügyi szakem­berekkel már mi Ss segítünk más országokat. A mezőgazda­ságunkban előtérbe került a gé­pesítés, könnyítve a trópusi ég­hajlat okozta nagy megterhelést. Az agrárszakember-képzésünket azonban javítani szeretnénk — á magyarokkal együttműködve. — A kubai dolgozók hogyan készültek az ünnepre? — Mi is munkafelajánlásokkal tisztelgünk az évfordulók előtt, A központi ünnepséget pedig mindig a szocialista munkaver­senyben győztes megye rendez­heti. Az eredmények alapján már három hónap óta tudjuk, hogy Cienfuegos lesz a mosta­ni színhely. Bégen a terület csafe kis halásztelepüléseiről volt is­mert, 1976-ban lett' önálló me­gye, s ma már egy nagy ipar­város van ott egyetemmel — mondotta Iraida Aguirrechu. Váczi Tamás PILLANATKÉPEK A NEMZETKÖZI KODÁLY-SZEMINÁRIUMRÓL Ahol a zene mindenkié • Élő — és egyben nemzetközi — zongora a szeminárium egyik foglalkozásán. A „billentyűk” Görögországból, Belgiumból, Ja­pánból és Mexikóból érkeztek. • Nagy sikerrel szerepelt a sze­mináriumhoz kapcsolódó Fiatal Zeneművészek Nemzetközi Fesz­tiválján az indiai Gandharva- kórus. Turnéjuk következő állo­mása Balatonszemes volt. Képün­kön: vezetőjük, Vinaya Chandra Maudgalya. Ct A módszer­tanórát Igó Lenke vezeti — természe­tesen angolul. (Straszer András felvételei) • A koncertek és az előadá­sok egy részét videofelvételen rögzítik. Pálin­kás Albert, a Kodály Intézet oktatástechno­lógusa és Gál Ferenc, a szín­ház világosító­ja a kamera­állást ellenőrzi, • „Becsönge- tés” előtti terefere. Felszabadulási pályázat Két alkalommal is felhívással fordultunk olvasóink­hoz, utóbb július 22-i lapszámunkban. Felszabadulá­sunk 40. évfordulója alkalmából összefogtunk a Haza­fias Népfront Bács-Kiskun megyei Bizottságával és a Bács-Kiskun megyei Levéltárral, hogy nyilvánosságra segítsünk olyan forrásanyagokat, dokumentumokat és visszaemlékezéseket, amelyek az ország és szűkebb ha­zánk felszabadulásáról, az élet újraindulásáról vallanak. Ez a kezdeményezés országos támogatással találko­zik, s a díjak köre is kibővül a Hazafias Népfront Or­szágos Elnöksége és a Központi Sajtószolgálat jóvoltából. Tehát — fenntartva az eredeti kiírást — pályázhat­nak mindazok, akik átélő részesei voltak köpégük, városuk negyven évvel ezelőtti felszabadulásának; emlékeikben őrzik a történelmi napokat. Különösen várjuk a volt nemzeti bizottságok, a földosztó bizott­ságok vezetőinek, tagjainak; a demokratikus pártok szervezőinek, vezetőinek; a karhatalom, a demokratikus honvédség tagjainak; a közigazgatás újjáélesztőinek emlékezését. Pályázni lehet 6 ritkán gé­pelt (2-es sorközű) oldalnál nem hosszabb (illetve ugyan­ilyen terjedelmű kézzel írott, jól olvasható) írással, amely a demokratikus átalakulás egy vagy több jellemző ese­ményét ismerteti. Ha a pályá­zó birtokában van e korból származó, újságban közölhető dokumentum (korabeli fény­kép, igazolvány, levél, plakát, röpcédula, újság, vagy más irat), akkor a pályázathoz az is mellékelhető. Egy személy legfeljebb há­rom írással pályázhat. A pályaműveket lapunk szerkesztőségének címére kell beküldeni. Kérjük a borítékra írják rá: „40. évforduló. A magyar újjászületés első nap­jai” című pályázat. Tüntes­sék föl a pályázó nevét, pon­tos címét és személyi számát is. Csak névvel és címmel el­látott pályaműveket fogadunk el. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1984. szeptember 15. A legjobb írásokat megyénk felszabadulási évfordulójá­nak heteiben lapunkban kö­zöljük, s a szokásos honorá­riumot fizetjük. A kiemelkedő pályamunká­kat a honoráriumon felül kü­lön díjazzúk. I. díj: 2000,—, II díj: 1500,—, III. díj: 1000,— forint. A továbbiak érté­kes könyv- és tárgyjutalom­ban részesülnek. A pályaműveket a Hazafias Népfront megyei bizottsága és szerkesztőségünk tagjaiból alakított zsűri bírálja el. EREDMÉNYHIRDETÉS: 1985. március 15. VASÁRNAPI RIPORT Lászlófalvi vargabetűk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents