Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-27 / 175. szám
.1984. Július 21, • PETŐFI NÉPE • 5 KISDIÁKKÉNT KODÁLYNÁL Beszélgetés koncert után, újra itthon ,Úgy játszotta, ahogy megírtam” HEGEDŰ? GORDONKAf/| HIT A KULfÚRA JÖVŐJÉBEN A MÓDSZERRŐO ÉS A KÉPESSÉGEKRŐL Gimnazista fiú csellózik a Köröndre és a sugárútra néző sarokszobában. A házigazda egy karosszékben hallgatja. Meglepően nyugodt fiatalember, pedig a szerző jelenlétében rutinos művészek is cidrizve muzsikálnak. Kodály véleményét — nála vendégeskedik az ifjú Viriz- lay Mihály — ismerősei is a szokottnál gyorsabban dobogó szívvel várják. A tizenöt esztendős fiú korábban csak egyszer beszélt a gordonkára és zongorára írt szonáta alkotójával. A Magyar Tudományos Akadémia folyosóján szólította meg: — Szeretném eljátszani a Tanár úr szólószonátáját. Meglepődött. — Te? — Igen. — Jó, a tanároddal gyere ekkor és ekkor. így került Kodályékhoz. Egy szál rózsával a kezében Emma asszony lép be. — Még ne, két tétel hátravan — késlelteti a teljes elismerést a szerző. A fiú most már tudja: elégedettek teljesítményével. Több mint három évtized múltán — immár a Peabody (USA) konzervatórium tanáraként, koncertező művészként — a kecskeméti énekes iskola dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget örvendezteti meg bejelentésével. — Kodály ritkán hallható Magyar rondója következik. Tudtommal Kecskeméten most hangzik fel először. Örülök az alkalomnak. A kicsit a Marosszéki táncok előképének is tekinthető lírai remeklést és ihletett előadóját vastapssal köszönti a közönség. Két ráadásszámot kikövetelve engedik le a pódiumról Virizlay Mihályt és kísérőjét, Robin Kis- singert. • \ Másnap reggél az Aranyhomokban beszélgettünk. — Véletlenül lettem csellista. A gazdasági világválság nyomorában művészi ambícióját feladni kényszerülő édesapám korán beadott zeneiskolába. Hegedülni tanultam. Félrehívta egyszer Schiffer Adolf gordonkaművésztem, több lemezt készítettem, de Magyarországra csak most hívtak. — Boldog? — Miért tagadnám? Keresve sem találhattunk volna szebb és illőbb helyet, fogékonyabb közönséget a Ko- dály-iskolánál és a nemzetközi szeminárium résztvevőinél. Magyarországon most élénk a zenei élet. — Az Egyesült Államokban? — Ott is. Persze sokkal többen kedvelik a mozit, meg a baseballt, de van közönség a hangversenyeken is. Én sohasem féltem a kultúra elhalásától. Minden, századik vagy ezredik csecsemő úgy születik, hogy szeretni fogja majd Mozartot, Bachot, vagy más alkotókat. Az a fontos, hogy legyen „antennája” a művészethez. — ön talán megvalósíthatatlan eszménynek tarifa Kodály „legyen a zene mindenkié” óhaját? — Beszéltem erről a Tanár úrral. Megmondtam őszintén: szerintem csak benső hajlam tehet valakit jó muzsikussá, vagy jó közönséggé. A .tanítás — amiben ő nagyszerűen hitt és amihez kiválóan értett — megnöveli a művészet és az egyén összetalálkozásának az esélyeit, segítheti a teljesebb életet. Az is biztos, hogy olyan jó pedagógiai módszerek — mint amilyen ^ a Kodály nevéhez kötődő — nélkül még itt sem tartanánk. Szükségesek és célszerűek az ilyen énekes iskolák, de csodák nincsenek. — Mintha egy kicsit csalódott zenepedagógust hallanék. — Szó sincs róla. Szeretek koncertezni. Megszűnik körülöttem a világ, alig várom, hogy kiérjek a pódiumra. Szenvedélyes tanító is vagyok, pedig tudom, hogy kevés az igazi tehetség, s közülük is kevesen bontakoztatják ki képességeiket. Nincs szebb élmény egy-egy tanítvány boldogulásánál. — Mikor látjuk legközelebb? — Július 26-án Kiskunhalason adok koncértet, talán ez a cikk csak utána kerül az olvasókhoz. A Magyar Televízió készített velem itt Kecskeméten egy portré- filmet, nem tudom, mikor vetítik. Talán máskor is meghívnak Magyarországra. Szívesen jövök, jönnék. Heltai Nándor • Ismerkedés a megyeszékhellyel: Robin Kissinger és Virizlay Mihály. (Straszer András felvétele) tanár. „Űj tanítványaim között egyetlen tehetség sincs. Hozd el a fiadat.” Így történt. Egynyol- oados gordonkán játszottam. Fantáziát láthatott bennem, megkérdezte: nem cserélném-e föl csellóval a hegedűt. Boldogan mondtam igent. Arra gondoltam: a gordonkás ülve játszik, így kényelmesebb, mint álldogálni a hegedűvel. Talán az én példám is bizonyítja, hogy milyen esetlegesek a gyerekek döntései. Az egyik talál egy öreg trombitát, a másikat megajándékozzák hegedűvél, a harmadikat pedig összehozza sorsa egy tanítványt kereső tanárral. Mindenesetre sokat köszönhetek apámnak, Schiffer, később Starker János tanároknak. A főiskolán Banda Ede növendéke voltam. — Kodály később is figyelte pályafutását? — Az első Bartók-verseny után azt mondta: ,,'Űgy játszotta a szólószonátát, ahogyan megírtam”. Másnap fölhívott a Hanglemez- gyártó Vállalat egyik vezetője: „Magával szeretnénk fölvenni Kodály szólószonátáját és csellózongora szonátáját a Tanár úr javaslatára. Küldjük a szerződést.” Hozta a postás, de rövidesen fölkapott a forgószél. Az azóta eltelt huszonhat és fél évben számos országban koncertezFILMJEGYZET King-Kong veszélyei A rémfilm állítólag az egyik legjobban jövedelmező filmtípus. E téren szerencsére!?) nincs megr felelő hazai tapasztalatunk, ennek ellenére úgy tűnik, bízunk a közönség és a szupermajom szerencsétlen-szerencsés!?) egymásra találásában, hiszen például csak a Városi mozi két hétig valamennyi előadásán műsorára tűzte. Ez a mostani rémfilmeknek azon ritka kivételei közé tartozik, melyről beszélnünk kell, hiszen csütörtöktől ha tetszik, ha nem, kénytelenek leszünk szembenézni vele. Ha csak King-Kong előéletét vesszük szemügyre, akkor is látnivaló, hogy gyakran támad efféle éhség a rémségekre. Merian Caldwell Cooper hollywoodi filmrendező 1929-beij írt filmnovellájából Ernest Beaumont Schoed- sack rendező közreműködésével 1933-ban készült el — akkor különlegesnek számító filmtrükkök segítségével — az első sikeres produkció. Még ugyanebben az évben megszületett — Kong fia címmel — a folytatás, el nem múló divatot teremtve a film — nem éppen művészet — történetében. A szörny- és katasztrófafilmek (néha még hozzánk is begyűrűző) áramában 1961-ben — ugyancsak Schoedsack rendezése nyomán újra felbukkan Konga címen a néhai majom. Az 1970-es években Amerikában ismét tetőzik a katasztrófa- és rémfilmek divatja. A jelenség korántsem független a nagy tömegek megoldatlan problémáitól. Dino De Laurentis, az olasz származású producer, jó érzékkel ráhangolódva az igényekre. 1976- ban, háromévi előkészület után készíttette el az 1933-as King- Kong legújabb, változatát. A történet apró változtatásoktól eltekintve a régi. Wilson,. az olajkutató expedíciót szervez a Csendes-óceán egyik rejtélyes jelenségének — egy ismeretlen szárazföldnek — a felkutatására, s a feltételezett olajkincs kibányászá- sára. Egy vihar után találnak rá a tengeren egy mentőcsónakban Dwanre (Jessice Lange legelső alakításában), akinek felbukkanása hamarosan sok mindent megváltoztat. A szigetre érve az őslakók elrabolják, hogy ősi szokás szerint Kongnak, a sziget mindenható urának, istenüknek ajánlják fel. Az óriásmajom vonzódása Dwan iránt a felmentő csapat életébe kerül. Wilson elkeseredett, amikor megtudja, hogy az olaj még nem elég érett, de a majomra gondolva új üzlet reménye csillan előtte. Csapdába ejtve szállítják hamarosan Amerika felé. Arénában „lép fel” mellette Dwan, a sztár, ám a majom a legelső alkalommal széttépi láncait, amikor „kedvesét” veszélyben látja (megrohanják az újságírók). Végül Kong tombol, ahogyan ennek dramaturgiája 1933 óta a katasztrófafilmes nagy- könyvben meg van írva. Majd a végtelenül hosszúra nyújtott vérfürdőben (helikopterekről támadják lángszóróval és gépfegyvereikkel) Kong és DWan könnyes, ér- zelgése zárja a filmet. A nyolcéves gondolkodási • idő (ennyi futott le a film átvételéig) elteltével már csak költői kérdésként tehetjük fel: vajon megengedhetünk-e olyan (szellemi) fényűzést magunknak, hogy a giccs közveszélyes klasszikusait(?) is megvásárolhatjuk (felemelt helyáron) magunknak? Károlyi Júlia Az időmérés története Az időmérés történetéről nyílt kiállítás tegnap az Iparművészeti Múzeumban. Az Országos Műszaki Múzeum és a vendéglátó intézmény közös kiállításán ezúttal az időmérés fejlődésének kiemelkedő szellemi - és tárgyi emlékeit mutatják be. ■ A sok technikai és művelődés- történeti szempontból is érdekes tárgy közül kiemelkedik a világhírű német óraművesség és tokkészítés egyik legrangosabb alkotása, egy 1566-ból származó asztronómiai óra, amely egykor Miksa német-római császár és magyar király tulajdona volt. Kiállították Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem díszóráját, s Pápai Páriz Ferenc szótáríró és orvos XVII. század végi zsebóráját is. A XVII. században a felvidéken több híres napórakészítő mester dolgozott. A kiállításon az ő emléküknek is adóznak, és bemutatják a körmöobányai Schindler napóráját és a rozsnyói Skolnik-műhely 1820 körül készült helioastronométerét. Az Iparművészeti Múzeum kiállításán megemlékeznek az 1582-es naptárreformról, s annak jelentőségéről éppúgy, mint a múlt század végi hazai egységes zóna- • idő bevezetéséről. A XVIII. századba^ számos világhírű mester készített órákat. Közülük Graham, Tompion, és Quara alkotásai szerepelnek a bemutatón. Ennek a kornak egyik fontos problémája volt a hajók navigációjának pontosabb bá tétele. Angliában 1714-ben hirdették meg azt a pályázatot, amely óéijául tűzte a tudományos igényű pontos időmérés módszereinek "és eszközeinek kidolgozását. Az Iparművészeti Múzeumban most ezek a navigációs eszközök, a kronométerek, az okitán-sok és társaik is megtekinthetők. GYERMEKÉVEK- GYERMEKÉLET Vendégségben Balatonfenyvesen A csendes Balaton-parti község, Fenyves számunkra egyet jelent a megye úttörőinek táborával. Ezekben a napokban is vidám gyermekek népesítik be az épületet és a partot: úttörővendégek a Krímből és a különböző orosz nyelvi vetélkedőkön kiemelkedő helyezéseket elért magyar gyerekek. sTéhát nagyobb nyelvi nehézségek nincsenek. Ahogyan a Kécskéről érkezett Zsuffa Andrea vagy a majsai Knapcsek Edit megfogalmazta: tőmondatokban önállóan és érthetően kifejezik magukat oroszul. Ha új, eddig soha nem hallott szavakat mondanak a vendégek, akkor azt gyorsan kikeresik a szótárból, és új barátaik nagy türelemmel ismételgetik velük azok kiejtését, addig, amíg az tökéletes lesz. Egy napot töltöttünk velük, részt vettünk foglalkozásaikon, vetélkedőjükön, meghallgattuk az énektanulást, láttuk a vidám diszkót is. Az égbolt sajnos borús volt, ezért fürdésre nem került sor, de volt peeázás, a zászlólevonás előtt pedig együtt sétáltak le a partra, s nézték a csó. nakázókat, széllovasokat. Természetesen ifjú • vendégeink elmondták, hogy ittlétük alatt mi tetszett nekik nálunk, miért volt érdemes eljönni hozzánk. Pontosan húsz napig vendégeink a Krímből érkezett gyerekek. Maguk mondták, hogy sok barátot szereztek itt, és sok címet visznek magukkal. Szívükbe zárták magyar társaikat, ahogy a halasi Czompó Anita megfogalmazta: „Ügy éltünk itt, mint egy nagyszerű, hosszú oroszórán, ahol folyamatosan javíthattuk kifejezéseinket, nyelvtani tévedéseinket”/ A legifjabb, most nyolcadik osztályba induló orgoványi Járdán Krisztina egy fordítási verseny győzteseként jöhetett el a táborba, ö a legérdekesebbnek a Szovjetunióról tartott vetélkedőt tartotta. „Sokat tudtunk meg testvérmegyénkről, és az egész Szovjetunióról, és amit lényegesnek tartok, hétköznapi nyelven megtanultunk beszélni.. —s— • Egyetlen kérdésre kértünk választ, kinek mi tetszett az itt töltött 20 nap alatt? Záporoztak a válaszok: a jaltai Jura Valósin, inak Soltvadkert, a keresi Tánya Vasziljevnának a bajai napközis, tábor, a szimferopoli Maxim Akisennek a kecskeméti fogadás az emlékezetes, az alustai Ira Kavalenkónak Kalocsa, abol megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét, és a keszthelyi kastélymúzeum, a jattal Tamara Klimnek, aki a táborban ünnepelte születésnapját, a császártól, tési közös főzés, erdőjárás maradt felejthetetlen. • Minden táborban „esemény” a zászlófelvonás. Balatonfenyvesen egyenruhában tisztelegtek a lobogónak negyvennyolcán, vezető, ikkel, Ludmilla Akisinával, Lúd. milla Csajkával, Kerekes Kata. linnal, Bényiné Varga Malvinnal, és a tolmács T. Nagy Ági. val együtt. • A tábor emlékezetes békenapi eseménye. Ga« lambjaikat az Országos Béketanácsnak küldték az úttörők. (Tóth Sándor felvételei) • A délelőtti programba tartozik a közös éneklés. Vidáman száll az ének, oroszul, magyarul! Erkölcsnemesítő tanmesék Szigorú ítélet A bíró, miután . kényszer- munkára ítélte a bűnözőt, nekikészülődött, hogy hosszú prédikációt tartson arról, mennyire erkölcstelen és végzetes mindenféle törvényszegés, , úgyszintén arról, milyen jótékony befolyással van a javítóintézet. — Tisztelt bíró úr — vágott közbe a bűnöző —: nem tudná azt az Ítéletet tízévi kényszermunkára enyhíteni, és minden más büntetéstől eltekinteni? — De hiszen érú mindössze három évet adtam magának! — kiáltott fel a bíró csodálkozva. —• Ez igaz, tisztelt bíró úri az ítélet így hangzott: „Háromévi kényszermunka és megelőző célzatú beszélgetés”. Nos hát, ha nem ellenzi, ért arra kérném, enyhítse büntetésemet — és a megelőző célzatú beszélgetés helyett inkább toldfa meg hét évvel!. Fiúi szeretet A milliomos elment a szegényházba, hogy meglátogassa az apját. Ott összetalálkozott a szomszédjával. Az roppantul elcsodálkozott, és így kiáltott fel: — Hát ön meg szokta látogatni az apját?! Álmomban sem gondoltam volna! — Holtbiztos, hogy ő is meglátogatna, ha netán szerepet cseréltünk volna — válaszolt a milliomos. — Az öreg mindig a büszkeségének tekintett. Azonkívül — tette hozzá gyengéd szeretettel —, arról van szó, hogy életbiztosítást akarok köttetni fiz apámmal, és szükséges, hogy aláírja a kötvényt... A tűzpiros gyertya A halálos ágyán fekvő férfi odahívja a feleségéi, és így szól hozzá: ' — Nemsokára örökre elhagylak. Adj hát még egy, immár utolsó bizonyítékot szerelmedről és hűségedről. Az íróasztalom fiókjában van egy tűzpiros viaszgyertya. A főpap megszentelte, és bűvös ereje van. Esküdj meg, hogy amíg ez a gyertya létezik, nem mégy férjhez. Az asszony megesküdött. A férfi meghalt. A temetésen a bús özvegy a koporsó mellett állt — .és egy tűzpiros, égő gyertyát tartott a kezében ... . Ambrose Bearce
