Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-25 / 173. szám

1984. július 25. • PETŐFI NEPE • £ SZEGEDEN IS SIKER István király — a Dóm színpadán Szombat este a szegedi Dóm téren ismét felcsendült a fahfá- rdk hangja, jelezve az idei Sza­badtéri Játékok második bemu­tatója, az István, a király című rodkopera kezdetét. Amíg a nagy tömegben az ember feljutott a nézőtérre, volt ideje gondolatban felidézni a szegedi bemutató előz­ményeit, vagyis azt, hogy az 1983- as királydombi előadás, majd a film után István király hogyan jutott el Szegedre, a Fogadalmi templom elé. Ezzel kapcsolatban a rookope- ra egyik szerzőtársa, Bródy Já­nos egy interjúiban elmondta, hogy a meghívásra az első reak­ciójuk az volt: nem egyeznek bele a darab szegedi bemutatá­sálba. Szörényi Leventével együtt úgy gondolták, hogy a tavalyi városligeti siker megismételhe­tetlen. Aztán végül is az az érv győzte meg őiket, hogy tulajdon­iképpen minden egyes vállalkozás hozhat új eredményeket, meg­szívlelendő tapasztalatokat, vissz­hangozhat az eddigiektől eltérő hangsúlyokat. Sok nézővel együtt mi is első­sorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a királydombi látványos bemutató, majd a film után a szegedi Dóm téren, templommal, s különböző épületekkel behatá­rolt területen vajon lesz-e új mondanivalója Szörényi Leven­te—Bródy János rock operájának, vagyis kontinuitásképes-e Ist­ván, a király, nagyrészt a ren­dező, Koltay Gábor munkája nyomán? Egyelőre várjunk még a vá­lasszal, kicsit szemlélődjünk. Van rá mód, mert az előadás kezde­tének első perceiben üres a szín­pad. Apropó: színpad. Az amúgy is monumentális játékteret mind­két oldalon kibővítették, balról egészen a Dömötör-toronyig, ame­lyet vas- vagy alumínium-traver­zekkel körbefontak, s ezt kive­zették a színpad egy részére is. Nem értettem funkcióját, mintha kevésbé illenék a környezetbe. A játék eszközéül nem szolgálhat, tehát szerepe csupán a színpad ■kibővítése, de akkor meg megér­demelt volna valamilyen drapé­riát, vagy á korba illő 'más dísz­letet, hogy elrejtse az anakroniz­must. Erre azért is szükség lenne, ment az előadás során hamarosan kiderült, hogy a rendező, nagyon helyesen, a játék szerves részévé avatta a Dómot, elsősorban a három kupolás kaput, s a tor­nyokat is. Ez rendkívül megemel­te az előadás látványát. Ha fi­gyelmen kívül hagyjuk a már említett fcirálydombd előadást, s csak a szegedire koncentrálunk, úgy vélhetjük, 'hogy a Dóm nél­kül igazi tömeghatást, az adott koriba illeszkedő kiállítást nem lehet elérni. Andor Tamás lát­ványtervező is ebből a gondolat­ból indulhatott ki, s a Dóm tor­nyait, s a közeli épületek tetejet még pirotechnikai effektusokra is felhasználta. A szereplőknek is mintha uj lendületet adott volna az ezred­fordulóhoz illő környezet. Vala­mennyien nagyszerű, emlékeze­tes alakítást nyújtottak. A Dom téren újra láthattuk Pelsőczy Lászlót i(István, a király), Berek Katit (Sarolt, István anyja), Sara Bernadettet (Gizella, István fele­sége), Vidor Mátét (Asztrdk, fő­pap),’ Halmágyi Sándort (Vecel- lin), Vikidál Gyulát (Koppány, a lázadó), Deák „Bili” Gyulát (Tor- da, a táltos), Nagy „Ferót” (La­bore, ' magyar úr), Nyertes Zsu­zsát (Boglárka), Hűvösvölgyi Il­dikót (Picur), Tóth Enikőt (Eni­kő), Sörös Sándort (Solt), Balázs Pétert (Bese), Bródy Jánost, ifj. Csoóri Sándort, Koltay Gergelyt (Regősök). A királydombi bemu­tatótól eltérően Koppány lányát, Rékát Kovács Ottilia helyett Pap Vera alakította. Sebestyén pap szerepét pedig nem Juhasz Jácint, hanem Szilágyi István játszatta el. Balázsovits Lajos szerepet Maiszlay István vette át. Az előadás színvonalát emelte, az is, hogy egyáltalán nem lehe­tett észrevenni a nézőtérről, ki énekelt saját, ki pedig „kölcsön­vett” hanggal. Ugyanis István ki­rály, Vecellin és Réka énebhang- ját Varga Miklós, Balázsovits La­jos és Sebestyén Márta formálta meg. , , ,, A fentebb feltett fcerdesre a válasz egyértelmű: jó, látványos, ugyanakkor mértéktartó előadást láthattunk a Dóm téren. Kiállí­tása, tömeghatása nem marad el. a királydombi előadásétól, de ugyaniakkor nem hivalkodó, nem akar többet mutatni és monda­ni, mint amire hivatott. S még egy nagy előnye, hogy nem csu­pán 'ismétli a városligeti játékot, hanem újat mond azzal, hogy naturalisztikusabb képet ad. A nézők véleményét az előadás utáni hosszan tartó vastaps fe­jezte kr. A rookapera következő előadásaira — melyekre sajnos nem lehet jegyet kapni — július 27-én, 29-én, augusztus 4^ón, 19- én és 20-án kerül sör. Tárnái László • Megkoronázzák Istvánt, a királyt. (Nagy László felvétele) KÉPERNYŐ A NÉPI LENGYELORSZÁG 40 ÉVE 6. Szép tájakon • Utcakép Gnieznóban, a műemlékvárosban. A nyári idényben Lengyelország­ba látogató magyar turis­tákkal a leg- . gyakrabban a Tátrában, Za- kopánéban. Krakkóban, az ország déli ré­szében talál­kozhatunk. Egy részük elláto­gat Varsóba is. Közülük azon­ban már arány­lag kevesen jutnak el a Balti-tenger­hez vagy a tó­vidékekre. Évente több millió lengyel és külföldi töl­ti a nyári sza­badságát a len­gyel tenger- melléken. A szczecini ten­gerparton két nagy tengeri fürdőhely is . található — Swinoujcie és Miedzyzdroje. Maga Szczecin j- a szépen új­jáépített óvá­rosával és az egykori pome- rániai herce­gek reneszánsz várával —— nemcsak len­dületesen fejlődő ipari, hanem egyben fontos idegenforgalmi köz­pont is. Számos tengeri üdülővá­ros, így többek között Kolobrzeg, Mielno. Darlowek. Ustka és Leba — található a mintegy 200 kilo­méternyi, szép homokfövenyes strandjairól nevezetes koszalini partvidéken. Koszalin városa re­pülőgéppel is elérhető. S végül, meg kell említeni a gdanski ten­gerpartot az úgynevezett „hármas Várossal” — így nevezik Lengyel- országban a Gdanskból. Sopotból és Gdyniából álló nagyvárosi agg­lomerációt. Gdansk csodálatos gó­tikus. reneszánsz és barokk épí­tészeti műemlékekben gazdag'Vá- ros. Legnevezetesebb műemléki építményei: az arany- és zöld-vá- roskapu, a monumentális., város­háza, az Artus-ház és mások. Ugyancsak itt található az a Wes- terplatte nevet viselő kis föld­nyelv, ahol 1939. szeptemberében, egy maroknyi lengyel katonából álló őrség 8 napon át állt ellen a többszörös túlerőben levő ellen­ség támadásainak. A lengyel ka­tonák hőstettét emlékmű örökíti meg. A közeli Sopot az egyik leg­népszerűbb. A Balti-tengerparttal párhuza­mosan tavak ezreivel tagolt dim- bes-dombos vidék húzódik. Ezek az úgynevezett tóvidékek. Közü­lük idegenforgalmi szempontból legnevezetesebbek: a Pomorzei- tóvidék, a Wielkopolskai-tóvidék, valamint a híres Mazuri-tóvidék. Az említettek valóságos paradi­csomai a vízi sportok — vitorlá­zás, kajakozás, valamint a hor­gászás ,-r kedvelőinek. Az északi országrész tájképéhez elválaszthatatlanul hozzátartoz­nak a műemlékek. Közülük né­hányról már beszéltünk, de ezt még érdemes néhánnyal kiegészí­teni. így például említést érdemel Torun. Kopernikusz szülővárosa, ahol igen aktív a helyi lengyel— magyar barátság klubja. A vár rosban tekintélyes nagyságú góti. kus városháza, több XIV—XV. századi templom, egykori város­kapu és városfal-maradvány ta­lálható. Gnieznóban — Lengyel- ország egykori; első fővárosában — a székesegyház XII. századi bronzkapuit a románkori európai művészet egyik legértékesebb, al­kotásának tartják. Interpress—KS Beküldési határidő: 1984. július 31. (Lengyel Kultúra, 1065 Buda­pest, VI., Nagymező utca 15.) KÉRDÉSEK I. Melyik páros volt Len­gyelország első főváro­sa? 1. Krakkó x. Torun 2. Gnieznb II. Melyik észak-lengyelor­szági város érhető el a LOT repülőgépjáratá­val? .,T-X- Koszalin X. Leba 2. Golyna Példás interjú Javítja a közérzetet a tökéletesség. Jó hangulatban kapcsoltam ki 1984. július 19-én éjszaka a tévékészüléket. Mintaszerű interjút láttam-hallottam. Tiszteletre méltó életmű bontakozott ki Mojzer Miklós kérdései, az operatőr képsorai nyomán. „Hass, alkoss, gyarapíts” biztatta a költő a hon­f V Zádor Anna művészettörténészt ilyen ható, alko­tó, gyarapító embernek ismertette meg a televízió. Már azért elismerés illetné a közreműködőket. Példaerejű műsor volt, köszönet érte. Jó lenne, ha legalább egy részét bemutatnák a Tízen Túliak Társasága műsorában, mondjuk egy rocfesztár portréja helyett. Ifjúságunknak állítólag ösztönző, jó példákra volna szüksége. A kilencedik évtizedben is ennyire kiegyensúlyozott, friss, ter­vekben dús, munkásprofesszor asszony olykor ked­vezőtlen körülményei ellenére is maradandót alko­tott: kit ne lelkesítene ilyen életrecept. Kínos volt a gyulai operettest. „Odakenték” sok ezerért. Bakizgatott az édeskés műsorvezető, össze­zavarták a sorrendet, unottan vidámkodott mit tehetett volna mást — több művész. „Még szerencse”, hogy a műsor előtt megmoso­lyogtatott, szándéka ellenére, a TV-híradó. Igaz, morbid humorral. Még jószerint ki sem futott a képernyőből a négyesikrek életbentartásáért, a meg­maradt három fölerősítésért vívott küzdelemről tu­dósító riport utolsó képsora, amikor megszólalt a műsorvezető: Az volt az apának a véleménye, hogy aki ilyen felelőtlen, erkölcstelen ... Csak- kapkod­tuk a fejünket... Ki az erkölcstelen? A mama vagy a papa? Gyorsan kiderült, hogy már a következő tudósítást vezette be az ügyeletes újságíró, arra vo­natkozott megjegyzése. Szóvá se tenném az esetet, ha nem tapasztalnám újból és újból, ’hogy kevesen ismerik a szünet je- « lentőségét a Szabadság téri intézményben. Az idő­ben elhelyezkedő műsorfolyamatot leginkább szü­netekkel tagolják, „tördelik” újságírói szakkifeje­zéssel élve. Furán nézne ki az az újság, amelyben fontos közgazdasági elemző cikk összefolyna a vicc­rovattal, a megható elbeszélést semmi sem válasz­taná el az apróhirdetésektől. Bántóbb, ha a tragikus tévédrámára ráúsztatják a Betűreklámot, ha ninics meg az érzelmi azonosuláshoz vagy a hallottak fel­dolgozásához elegendő idő a különféle közlemények között. Kertész Zsuzsa, Kudlik Júlia, Kovács P. József ért a bemondók közül'legjobban a szünet ak­tivizálásaihoz; érzik, tizedmásodpercnyire • tudják, hogy mikor és hogyan szólalhatnak meg újra. A Meseautóról, a régi magyar filmekről, ezek világképéről majd máskor. Ha valami indokolja új­bóli bemutatásukat, csak az olyan színészi bravúr lehet, mint Kabos Gyuláé volt Halmos úr szerepé­ben. Javítja a közérzetet a tökéletesség, írtam cik­kem bevezetőjében. Kabos alakítására is gondolva gépeltem. Heltai Nándor HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A Kiskunság népművészete Bizonyára nem vagyok egye­dül, amikor, a Kolompár nevet hallván, cigányemberre gondo­lok. Hiedelmem egy napokban látott kiállítás után változott meg, s azóta tudom, a kolompá­rok — évtizedekkel, évszázadok­kal ezelőtt — kolompkovácsoló, -készítő iparosemberek voltaik, alkalmasint valóban cigányok. Kecskemét szomszédvárosában, Nagykőrösön, az Arany János Múzeumban lehet szert tenni er­re az ismeretre, ahol augusztus 15-ig tart nyitva a Kiskunság népművészete című kiállítás. Je­lentős Bács-Kiskun megyei segít­séggel rendezték a tárlatot: a kiskunfélegyházi Kiskun, meg a kiskunhalasi Thorma János Mú­zeum gyűjteményéből válogatták az itt látható darabokat, amelyek segítenek többet megtudni ’ szű- kebb környezetünk viseletéről, szokásairól, eleink kultúrájáról. Szükség is van erre a segítség­re, hiszen lassan-lassam az alig száz éve történt dolgokról sem jut eszünkbe semmi konkré­tum ... Akkoriban a Kiskunság na­gyobbik részében pásztorkod- tak, állattenyésztéssel foglal­koztak. A használati cikkék ké­szítése nem divat, hanem kény­szer szülte követelmény volt. Jó példa erre az a krumplitörő, ame­lyet az egyik sarokban látha­tunk. S hogy miért? Az avatatlan szem első pillantásra inkább sámlinak vélhetné, látszólag any- nyira ormótlan. Pedig nem a kül- csínt, hanem használati értékét kell becsülnünk: akkoriban ez­zel a szerkezettel az állatok szá­mára törték a burgonyát, s eh­hez nagyobb alkotmány szüksé­geltetett. A többi fatárgyra is ez a fajta darabosság a jellemző, mindazonáltal használati érté­kük igen magas (volt). Említettem a kolompárok te­vékenységét, nos, az ő tudomá­nyuk abból állt, hogy a vezér jó­szág nyakába akasztandó al­kalmatosság mérete, hangja meg­feleljen a kívánalmaknak. S va­lóban, ahány kolompot kézbe vesz az ember, annyiféle hangot — már, már csengettyűszót — ad ki ma­gából, dicsérve az ismeretlen mes­terembereket. Eleinte nemcsak a szorosan vett gazdálkodás segítésére használták tárgyteremtő tudo­mányukat, jó példák erre a gyer­mekjátékok, az agyagból formá­zott, majd kiégetett zsebóra, a fakanál nyelébe belefürfangos- ■kodott síp. A kiállítás — hétfő kivételével — 10—18 óráig tekinthető meg. B. O. Holkezdödik a rossz Hozzászólás Miskolczi Miklós Kettőt (nem) szeretni című cikksorozatához 'Bevallom, nem szeretek úgy­nevezett vitacikkekhez hozzá­szólni, mivel az a meggyőződé­sem, hogy legtöbbször álv.itáikiról, írói (vagy tudósi, szociográfusi stb.) árnyékbokszölásról van szó. Misikolczi Miklós Kettőt (nem) szeretni című tanulmányának egy mondata azonban megdöbben­tett, s ezzel összefüggésben le­gyen szabad elmondani a véle­ményemet. Ezt írja a szerző: „Ha. a mai válási gyakorlatunk tartós­nak bizonyul, akkor minden má­sodik házasság válással fog vég­ződni, mielőtt a házasfelek el­érik a hatvanéves kort.” Amint írja: Jelenleg körülbelül 250 ezer elvált nő és 150 ezer el­vált férfi él hazánkban. Lénye­gesen több, mint akárcsak tíz éve, és sokszorosan több, mint 30—40 éve ... Másutt pedig ezt állapítja meg: A házasságbonitás- ban a peres felek egyire fiatalab­bak, a felbontással végződött há­zasságok egyharmada még öt évig sem tartott. Hadd tegyem hozzá, hogy a statisztika szerint a válások száma 1982-ben az or­szágban meghaladta a 28 és fél­ezret, míg 1948-ban „csak” 11 ezer volt.- (Bács-Kisfcunban 1982-ben a 3954 megkötött házasság* mel­lett 1610 válásra került sor, ez utóbbi Pest és Borspd megye után a legtöbb a megyék között.) Lehet, hogy nincs 'közvetlen ösz- szefüggés, de az említett felsza­badulás utáni évben a természe­tes szaporodás 86 ezer fő volt, } 1982-ben pedig fogyott a népes­ség tízezerhétszáz, s egészen pon­tosan még ötvenkilenc fővel. Az élveszületésak száma csaknem 60 ezerrel csökkent, a halálozási szint pedig emelkedett mintegy negyvenezerrel — amiből „össze­jön” ez a tízezres mínusz. Azt pedig még senki sem mér­te fel, hogy az elvált családokban hány gyermek született (születhe­tett) volna, ha együtt maradnak, illetve a szétesett házasság után hányán merték vállalni az új családban az újabb ' nemzedék születését és felnevelését. Annyi azonban bizonyos, hogy az elvált férfiak átlagos életkora szinte minden esztendőben 35—38 év között ingadozik, míg a nőké a 32—34 évhez jár közel. A legtöb­ben azonban a nők közül 20—29 korcsoportban válnak el (198i2- ben pl. töhb, mint 12 ezren), ami­ből azért gyanítható, hogy ezek a megrázkódtatások nem múlnák el nyomtalanul, s a születések számát tekintve a válás feltét­lenül negatív hatásként értel­mezhető. (Még akkor i$, ha el­lenkező előjelű példát is lehet fel­hozni.) A szerző figyelmét elsősorban nem is ez a folyamat köti le, ha­nem a házasságon kívüli kapcso­latok 'érdeklik elsősorban. Ebből próbál olyasféle következtetésre jutná, amelynek kicsengése, hogy még a fel nem bontott házassá­gok sem értékmegőrzők, s ha va­lamilyen érdek össze is tartja ezeket: a külső kapcsolat is, a házasság is kompromisszumra épül. Vagyis még több lenne a válás, ha mindenki merné vállal­ni ennek következményeit, illet­ve még a megőrzött házasságok­ban is felmerült néhányszor a válás gondolata, legfeljebb nem jutottak el a végkifejletig. Illet­ve a bíróság előtt zajló bontó- perek egy része nem -végződik válással, ami nem jelenti, hogy az együttmaradók élete boldo­gabb lesz a továbbiakban. A kép tehát eléggé lehangoló, amiért természetesen nem azt kell elmarasztalni, aki erről a témáról őszintén mer beszélni. Miskolczi csak tükröt tart az emberek elé, s reméli, hogy en­nek mégis van — talán lesz — valamiféle hatása a tudati, ér­zelmi szférákban. Igyekszik tár­gyilagos kívülálló maradim, bár elfogultsága azért — inkább ag­gódás ez — kiütközik a sorok közül. Amit hozzátennék a válás vagy együttmamadás problémájához: nem elég ezt a témát a lehan­goló tényéknél kezdeni. Ha a házasság megromlott, természe­tesen nem szabad semmilyen in­dokkal — köznapién szólva — összemiadzagolni. De vajon mit teszünk annak érdekében, hogy a fiataloknak reális képük legyen a házasságról? Tudunk-e segíte­ni azon, hogy kevesebb legyen az elsietett, biológiailag is megala­pozatlan házasság? Van-e lehe­tőség arra, hogy az igazi érzel-, meket, szexuális örömöket ne pa­zarolják el vég nélkül a fiata­lok, hogy ne elfásulva, közönyö­sen „feküdjenek 'öss*e”, ha már nincs más megoldás? Vagyis a házasságok megromlásának az okát nem a házastársak ilyen, olyan kapcsolatában kell keres­ni, hanem sokkal korábbi ténye­zőkben. A felnőtté érés idősza­kának körülményeiben, szoká­saiban, a kialakult jellem fogya­tékosságaiban, értékmegőrző (el­hagyó) tulajdonságában. A fel­bomlott házasság már csak kö­vetkezménye a sikertelen párvá­lasztásnak, az egymás iránti tü­relem hiányának, a célnélküliség­nek, az ónközpontúságriak és a jellembeli torzulás, sokféle tüne­tének. (A nők kiszolgáltatott, megalázó helyzetéről például az alkoholista, brutális férj mellett — most nem is beszélve.) Vagyis az egyedek (egyének) fejlődése — testi-lelki habitusa — és a tár­sadalom formálóképessége a meg­határozó. Miskolczi — szerintem — kissé oldalirányból közelíti meg ezt a témát, vagyis már a következ­ményt vizsgálja (árként. Azt hi­szem, ehhez is kell némi kurá­zsi az úgynevezett kényes téma miatt, de az Igazi bátorság az lenne, ha egyszer mernénk szem­benézni a mélyebb okokkal, az ifjúság életre — házasságra, csa­ládra — nevelésének valós gond­jaival. F, Tóth Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents