Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-15 / 165. szám
• IRODALOM • MŰVÉSZET HAJÓSI ALKOTÓTÁBOR ’84 A változás jegyei Először nem volt semmi, csak a — mondhatni: ösztönszerű — vágy. Később mocorogni kezdett valami ... Azután megfogant egy közművelődési tábor gondolata. Idővel megszületett. Majd nőtt, növekedett, fejlődött, változott; átváltozott. Hét esztendővel ezelőtt már alkotótábornak nevezték. Sok baj volt vele olykor — melyik „gyermekkel” nincs? — de nőtt, fejlődött, változott. Voltak „tanárai”, akik azt írták be az „ellenőrző füzetébe”, hogy rossz, tehetségtelen. A „gyermek” mindenesetre tovább nőtt, fejlődött, változott. Körülbelül most van a „pubertás” korban, amikor felvetődik a kérdés; melyik utat válassza, merre tovább? Nem mentes e .korra” oly jellemző gátlásosságoktól, ellentmondásoktól, „személyiségzavaroktól” sem. Ami a lényeg azonban, hogy nem marad örök „gyermek” a jelek szerint, hanem tovább fejlődik, változik... 'Persze minden „szülemény” egyedi a maga nemében, s az életét lényegesen meghatározza (vagy legalábbis befolyásolja), hogy hol, hogyan, mikor született és nőtt (nő) fel. A hajósi alkotótábor ma is magán hordozza a közművelődés „anyajegyét” — ami szépséghibának legkevésbé nevezhető. — Szembetűnő „arcvonása”' az, hogy máig megmaradt heterogén összetétele. Profik, amatőrök és naiv művészek, festők és grafikusok, szobrászok és keramikusok, rajztanárok és főiskolai hallgatók, magyar és külföldi művészek a résztvevői... Ezen a nyáron negyvenen gyűltek össze a hajósi táborban: Régi és új „sátorverők” egyaránt szép számmal akadtak itt az idén is. Közöttük tíz diák, egy japán, egy német és egy cseh művész. Űj kezdeményezéssel próbálkoztak a tegnap „sátrat bontó”, kéthetes alkotótábor szervezői: művészeti vezetőnek Balogh Jenő festőművészt, a Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető tanárát kérték fel. 'Megkérdeztük tőle: milyenek voltak a benyomásai? Hogyan ítéli meg e vidéki alkotótábor helyzetét, jövőjét, ^ fejlődésének lehetőségeit, esélyért? — A magyar képzőművészek nyolcvan százaléka ia fővárosban él, ami nem túl egészséges dolog. Néhány kollégámhoz hasonlóan, nekem az a véleményem, hogy az igazi, átütő pezsdítésre vidéken kínálkoznak a legjobb lehetőségek. Ha egy-egy ilyen alkotótáborban, mint ez a hajósi, kialakul olyan értékrend és olyan alkotói szellem, ami a művészek számára csábító, s ha ez kedvező egyéb feltételekkel (felszereltségj ■műhelyek kialakítása, megfelelő eszközellátottság stb.) párosul, akkor nagyszerű dolgokat produkálhatnak ezek a közösségek. Véleményem szerint ez a tábor fejlődőképes — sok hasonló kellene. Mert nagyszerű dolog az, hogy ha egyes vidékeken mutatkozik erre egyfajta igény — függetlenül attól, hogy az itt készült alkotások művészi színvonala milyen — és azt megpróbálják kielégíteni. Ez a fejlődés elsődleges lehetősége. Azután már azon múlik minden, hogy lehet-e színvonalas műhelymunkát kialakítani, a meglévő feltételeket a ■lehető legjobban kihasználva (illetve tovább bővítve). Ami ezt illeti: a szomszédos Miskén, Tóth Menyhért emlékházában hamarosan megvalósulhat á grafikai műhely. S ha. emellé egy bronz- öntő műhelyt is meg lehetrie honosítani itt Hajóson, kétségtelenül nagyon vonzó lenne a művészek számára ez a tábor. S egy*SP Vázlatkészítés, a faluszéli kiserdőben. ben — a mecénás, a helyi állami gazdaság számára — hasznos is. Lehetővé válna ugyanis, hogy külföldi üzleteit segítő, konkrét megrendeléseket kérjen a tábor fenntartója az itt, dolgozó művészektől. Igaz, ennek lenne egy bizonyos mértékű szelekciós kihatása is (mint mindig, ha konkrét feladatok megoldása kerül szóba a képzőművészetben), de szerintem ez is előnyére válna e tábornak. Félreértés ne essék: nagyszerűnek tartam, hogy heterogén összetételű ez a közösség, hiszen ez eleve kizárja a beszűkülés lehetőségét. Viszont a konkrét feladat arra inspirálná az itt tábo- rozókat, hogy tehetségük szerint, a legjobban dolgozzanak. S ha már a szelekció szóba került; nem lehetetlen, hogy néhányan túl nagynak érzik majd a feladatot ... — Mire törekedtem e két hét alatt, mint művészeti vezető? Mindenekelőtt az őszinte kritika meghonosítására. Eleinte csak óvatosan, mértéktartóan, azután. mindinkább „kegyetlenebbül”. Mert meggyőződésem, hogy a kompetens, őszinte kritika létfeltétele ma a képzőművészeiknek. Igaz, senki sem tévedhetetlen. Én sem. Ezért az lenne a legjobb a jövőben, ha két-három nevesebb szakember is részt venne az itt folyó alkotómunkában ... Aminek nem lesz különösebb akadálya — ebben biztos vagyok —, ha az említett módon, igazán csábítóvá tudjuk tenni Hajóst. A kamaszkor a leggyorsabb, legszembetűnőbb változások kora... — A hajósi alkotótábor szervezeti és működési szabályzata tavaly lényegesen módosult. Az ■idén egy másfajta változás jelei mutatkoztak, kedvező perspektívát ígérve; hogy mennél hasznosabb, jelentősebb, emberi és művészeti szempontból egyaránt gaz- dagítóbb legyen ez a túlnyomó- részt Bács-Kiskun megyei alkotókat .tömöritö közösség. Koloh Elek PABLO NERUDA EMLÉKEZETE Ének Minden dalom a népeké volt, tenger-közeiben írtam őket, a népek s a tenger között éltem, akár egy titkos őrszem, ki harcukat védelmezi, telve zengéssel s szeretettel: mert én vagyok a hangos ember, a remény tanúságtevője agyon-mészárolt századomban. Az emberiség cinkosa, lemészárolt testvéreimmel. Egytől egyig győzni akartunk. Partizánok százada volt ez, pártoké és pártosoké. A világ bezárult előttünk, s mindennap többet veszítettünk az annyira várt győzelemből. Minden dagálykor szerelemmel árasztottuk el ezt a földet, telezsúfoltuk emberekkel, hogy jobban már nem is lehetne, és aztán jöttek messziről, hogy mindüket megkaparintsák. Szomorú ez a szomorúság. Ezért kell róla énekelnem. Még nincs késő. 1970. E harminc évi alkonyat, mi hátravan még, hogy kövesse a hosszú nappalt, majd kirobban, mint az ért magházak a csöndben- Virág, vagy tűz, mit tudom én? — de valami majd kicsírázik, felnő s lüktetni kezd közöttünk: egy új világ, szeretetét kell ráhagynunk az eljövőkre. Somlyó György fordítása „Szüleim Parralból jöttek ide, én még ott születtem, Chile középső vidékén, ahol megterem a szőlő és bőséges a bor. Anélkül, hogy emlékeznék rá, anélkül, hogy tudtommal láttam volna .is, meghalt anyám. Én 1004. július 12-én születtem, és egy hónap múlva, augusztusban anyám már nem élt, elemésztette a tüdővész.” Így emlékezik születéséről, szülőföldjéről a, század legnagyobb dél-amerikai költője, a chilei Pablo Neruda. Verseivel már tizenötéves korában díjat nyert, tizenhétévesen a santiagói egyetem hallgatója, belekerül a húszas évek Chiléjének szellemi életébe, és hamarosan olyan hírnévre tesz szert a tehetséges fiatalember, hogy mindenki keresi barátságát. A 'harmincas évek közepén Spanyolországba kerül, és Barcelonában, majd {Madridban lesz konzul. Federico Garcia Lorca lesz a legjobb barátja. Szellemi-Politikai fejlődésére nagy hatással volt a spanyol polgárháború. Ügy tartják — ő maga is így emlékezik — a spanyol polgár- háborúban lett kommunista. Leíró és lírai részletekben bővelkedő nagyszabású elbeszélő költeményeiben dinamikus változatossággal bomlik ki hazájának és egész Latin -Amerikának a panorámája, hagyományai és történelme. Életszeretete elmélyül, hangzatos- ság nélkül, 'bensőségesen énekli meg az emberek mindennapi életét, tárgyi világát. 1071-ben Nobel-díjat kapott. Csütörtökön lett volna nyolcvan esztendős. Pablo Neruda járt hazánkban is, Miguel Angel Asturias társaságában. A több héten át tartó kirándulás jó alkalom volt arra, hogy két messzi- -ről jött író az ételeken keresztül is ismerkedjen az országgal. Ezt a gasztronómiai túrát — amelyen útbaejtették Kecskemétet ás — örökítették meg Megkóstoltuk Magyarországot című közös kötetükben. p’bédelni indulunk, át. ^szeljük az Alföldet, a „nagy alföldet” a Duna és a Tisza között. Nyárfák, jegenyék, árnyékolják az utakat, falvak szállnak, fehéren, mint a felhők, és a zöld Magyarország — kukorica, szőlők, veteményesek, szilvafák — kitárul parasztasszonyaivál, ünneplő munkásaival, misére hívó templomaival. Vakító tisztaság. A mezőség földdel, homokkal, vízzel és emberek, kel dolgozik. Ezeréves gé- me&kutak, hatalmas ágasrúd meg a kő, amely a vödröt húzza fel, áthatolhatatlan szalmatetők, ragyogó új épületek, minden makulátlan a szigorú nyári fényben. Kecskemét felé Reile Géza, Kecskemét tanácselnöke fogad a Fő téren. Kis farsangi menetben vonulnak az álarcosok, a világ régi maskarái, szultán és odaliszkok, huszárok csapata rózsaékes kisasszonyok, kannibálok, tengerészek, boszorkányok, sőt, egy Petőfi is, csizmásán, bajszosán, feketébe öltözve, mint maga a költészet lelke a legnagyobb szerelmi kalandban. A tanácselnök invitál, kóstoljuk meg a vidék borait. Csillagos története van Kecskemét borainak, a homok aranyszínű gyümölcsének. A szőlők megfogták a pusztáról érkező homokhullámokat. A háború és a béke vágtái a kóborlás kedvét hagyták örökül a homoknak. Megkötni, de mivel? És egy lángeszű szőlőműves vesszőt ültetett oda, óvta, serkentette, goiidozta, amíg csak a muskotály és a burgundi óriási töveket, pompás fürtöket nem nemzett, és olyan borokat, amelyeknek ámb- ratüze ott ég ma is Magyarország szívében. KEDDIEN KEZDJÜK Előhang egy sorozathoz ‘ Talán furcsa — és lehet, hogy nem is ildomos — élőhangot írni egy megjelenés éiőtt álló, kedden induló sorozathoz. A címe: Kettőt (non) szeretni. A szerkesztő befolyásolni akarja olvasóit? Szó sincs ilyesmiről. Mint egy múlt századi névtelen szerző kifejtette; nem minden szentirás, ami az újságban megjelenik. Hozzátartozik ehhez, hogy a föl- háborodás emberi érzés. Ráadásul vitatkozni is lehet — akár a szerkesztővel, akár a szerzővel. Mlskolezi Miklós műveit sokan ismerik. Elég fóliapozni a Forrás 1977-es évfolyamát, s kiderül, hogy a Dunaújváros építéséről és építőiről szőlő írásaival mennyiben kapcsolódott a szociográfiai gondolkodás kecskeméti műhelyéhez Is, Való igaz, a Színlelni boldog szeretőt népszerűsége, s a dráma- változat előadásában vállalt szerep sajátos helyet jelöl ki számára az alkotótársak között. Nem kötelező egyetérteni vele, s fontos írások születtek eddig is a vitákban. De nem lehet nem odafigyelni rá. Sokáig nem bolygatott témákról, a külső kapcsolatokról szól ismét. S ha eljut ezek lehetetlenségéig, a megoldásnak szánt kitörések alibi jellegének feltárásáig — akkor értelmezésemben -. nem a szerelem megváltó erejét vonja kétségbe, s nem a jó házasságok, a harmonikus család lehetőségét tagadja a magyar társadalomban. Egyszerűen másról, a maga választotta témáról beszél, S lapunk korántsem zárkózik el a további viták elől, Amte*, fajta véleménynek is szívesen adunk helyet Miért? Mert tanácstalanságok vannak a megítélésben. Mert olyan területet elemez a sorozatban#*» Bili nincsenek adatok. Mert Összefüggést mutat ki á házasságbontások es az értéktelen külső kapcsolatok közt. Lehet, persze, továbbra is hallgatni a „tiltott gyümölcs”, bizonyos „értelmiségi (?) szégyen” a boldogsághiány 'egyes jelenségeiről. De; jón az lenne inkább a megoldás? ^ . Halász Ferenc -i A SZÍNLELÉS UTÁN • KETTŐT (NEM) SZERETNI * Ismerem az anekdotát, miszerint rokonszenvet remélve egy amerikai elnökjelölt korteskörútján minden városban így kiáltott fel: óh, ez a szép város, ahol születtem! Félek tehát bevallania Petőfi Népében, hogy bácskai vagyok. Szabadkán születtem és Kelebián voltam gyerek. A kelebiai központi általános iskola tavaly ünnepelte harmincadik évfordulóját annak, hogy végbizonyítványt adhatott nekem. Majdnem színjeles bizonyítványomban ugyanis volt egy négyes. MagaviseL létből. Húsz éve elmúlt, hogy írásból élek. Néha jól, néha rosszabbul. Érdekes, de a változás nem függvénye annak, hogy milyen — jobb vagy rosszabb — írások hagyják-e el írógépemet. Újságíró vagyok, a Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője (egyesek szerint csak mellékesen). író is. Négy könyvem jelent meg, az ötödik kézirata a nyomdában van, a hatodikról szóló kiadói szerződés pedig a zsebemben• Igazi sikert számomra a „Színlelni boldog szeretet’” című szociográfiai kötet hozott. Örülök neki, de az zavar, ha úgy mutatnak be, hogy: „tudod, ő a színlelés szerzője”. Nem tagadom, a sikeres téma torkon ragadott, és sokáig nem engedett el (ez kitűnik a kedden kezdődő, Kettőt (nem) szeretni című sorozatból is). Ötödik kötetem „Hazudni boldog hitvest” címmel készül a dobási nyomdában. A hatodikban azonban már témát váltok, öreg magyarokról akarok írni, arról, hogy milyen a het- venévesek élete a nyolcvanas években. Két könyv között egy nyolcrészes tévéjáték társszerzője vagyok, mint saját színdarabom védőügyvédje, esténként fellépek a budapesti Radnóti Miklós Színpadon, új színjátékot írok a rossz házasságokról, és van egy kilencéves fiam, akiből véletlenül sem lesz iróféle — ha rám hallgat. ,_j
