Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-10 / 135. szám

APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan JELADÓ Katona József Gim­názium mellett 9 és íélszo- • bás fürdőszobás ház kis OoertteL Külső-Szabadság út KO. Érdeklődni: szombat, vasárnap. _______________230.0 K ECSKEMÉT belterületén nagyméretű sarokház, több melléképülettel, eladó. Éi> deklődni: vasárnap 9 órától IS óráig, Kecskemét, VII. kér. Magyar utca 17. alatt. ______________________ 1254 KERTES családi ház eLaidió. Bajaszentistván., Boton d u. 7. ^ ______________ 644 K ISKUNFÉLEGYHÁZA, XII. kér 19. szám alatt eladó, két csalód számára is lakható, l khold szántó­val, illetve legelővel, Nagy Sándor tanyája. Érdeklőd­ni lehet mindenkor, a hely­szinen. __________ 1182 H OBBIKÉRT. 220 négyszö­göl, bekerítve, kúttá!, fa- házzal, gyü/mö&csiösseit, épí­tési enigedióHyeL, Hulláim vendéglő mögött, sürgősein eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét, Liszt F, U. D5/C. II. cm. 7,__________;_______19297 J ASZSZENTLASZLÖN, köz­pontiban 3 szobás, gázfűté­ses családi ház, jövő évi be­költözéssel eladó. Üzlethe­lyiség, állattar tásd lehető­ség van. Érdeklődni: 17 óra után, Rákóczi u. 114. Kecskeméti csere is érde­kel. _________________19299 E LADÓ Hetény egyháza központjában 400 négyszö­gölön) levő 3 szoba, Össz­komfortos, központi fűtéses Csanádi ház nagy mellék­épülettel — melyből több- rendbeli lakás vagy mű­hely kialakítható —. Érdek­lődni: Hetényegyháza* Mó­ricz Zs. u. 11.________ 19194 K ERTES, összkomfortos családi ház 74 négyzetmé­teres aliaipterületen a 10-es autóbuszmegállóhoz 2 perc­re eladó. Érdeklődni este 7 *1 óra után, szombation 14 órá­tól, vasárnap, hétfő egész nap. Kecskemét, Budaihegy üi35. E5-ÖS főútvonal mel­lett, Autós presszó után ' jobbra._______________ 2713 R ÉGI családi ház nagy kert­tel eladó. Baja, Dömötör u. 12. Érdeklődni: Kishalmi­nál), Gyaipjúlorgailmi VáPa­lat 16 órádig._____________012 B EKÖLTÖZHETŐEN el­adó Kecskemét, Zöldfa u. 02. számú ház.k Érd'ákiőd- ni: Szarvas u. 22. 19121113 PARÁD-óhútán eladó 200 négyszögöles telek nyaraló­val. Érdeklődni Sebestyén Károlynál Jászberényben. Hűtőgépgyár-lakótelep. Tp- lerfon: (37)12-069/010. * 1762 ELADÓ tanya nagy mel­léképülettel, T hold szántó­területtel. Víz, villany van, rnűiút 500 méterre. Érdiek- L lődni a helyszínen. . Varga József, 6000. Szabadszállás, Balázs 105. Ugyanitt 6 má­zsa teherbírású gumós kocsi eladó. _______________ 19071 3 00 NÉGY&ZGÖL záróikért, azonnali átadással eladó, Alsészéktó, 163. számú la­kóépület mellett. Víz, vil­lany, épület tv an. Érdeklőd­ni lehet az esti órákban. Cím: Baranyi Ferenc, Kecs­kemét, Akadémia krt. 16. 19065 KÉTLAKÁSOS, kertes csa­ládi ház eladó. Egyik lakot­tan. Kecskemét, Kertváros, Jeítky András u. 9. Id. Józsa István, %___________19359 E LADÓ tanya 800 négyszö­göl területtel. Jószág tartás­ra alkalmas., a városhoz 10 km-re, köivesút mellett. Ér­deklődni: iíj. Gábor János1, Kecskemét, Talfája, Magve­tő u. 16. '(Törekvés Tsz tányaközpont.) 17 óra után. _____________________19050 E LADÓ 2 szolba, fürdőszo- . bás ház. Kecskemét, Sar­kantyú u. 015. Érdeklődni: 15 óra után. _________113316 E LADÓ 200 négyszögöd kert Kecskeméten, a Halasi út­ban 4—5 km között. Gyü­mölcsös, szőlő, kúttá!, fa­házzal. Villany bevezetése folyamatban van. Levele­ket „Hobbikért” jeligére a kiadóba kérek._________1046 K ISKÖRÖSÖN, a Rákóczi u. 150. szám alatti ház, 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Baross u. 2. •__________________19B93 E LADÓ családi ház 3 csa­lád részére is alkalmas. Kecskemét, Dankó u. 60. Ér­deklődni: 5 órától, szombat, vasárnap egész nap. 2389 ELADÓ két család részére is megosztható komfortos, kertes ház, 380 000—, Ft-ért. Csere is érdekel. Dunave- • cae, Bajcsy-iZs. u. 17. 2400 •HOBBIKÉRT eladó alappal. Villany van, víz megoldha­tó. Érdeklődni: Kecskemét, AUsószéktó Csap U. 7. 2409 ELADÓ egy helyiségből ál­ló házrész telekrésszel, vá­rosközpontban. Érdeklőd­ni lehet: Kecskemét, Alsó­saéktó 108._____________19389 ELADÓ átírható hobbiteleik, Izsáki úton, Autós csárda mellett. Érdeklődni: Kecs­kemét, Alsószéktó 108. , ________ 19390 E LADÓ családi ház 900 négyszögöl telekkel. Kecs­kemét, Felsőcsalános 173. Autós csárdától 600 méter­re, Zápor utca folytatása balról. Érdeklődni a helyszí­nen. _____________19364 H iAROMS ZOtBÁS, központi fűtéses családi ház eladó. » Jakabszállás, Petőfi u. 34/á. ,_______' ____________1T382 •N AGY kertes ház eladó. Kiskunfélegyháza, Dózsa u. 18. Érdeklődini: szombaton és vasárnap 9—17 óráig. 19379 400 NÉGYSZÖGÖL hobbi Felsőcsalánosban, az Autós csárdához közel, olcsón el­adó. Érdeklődni Kecskemét,, Alsószéktó 296. szám alatt. (Agrokér mögött.)______19300 E LADÓ városközpontban 100 négyzetméteres, 3 szobás, garázs os, utcai házrész. Irányár: 13000,— Ft/négy- zetméter. Érdeklődni: 24­439-es kecskeméti teleio-n­szárnón. • *..... 19379 8 0 SZÁZALÉKIG kész csa­ládi ház eladó. Kecskemét, Kassai u. 17. (Rendőrfalu.) I2856 ELCSERÉLNÉM vagy elad­nám Kecskemét, Dárdai-te­lep, Sárospatak u. 13. számú •kertes családi házamat köz- - ponti egyszobás, összkomfor­tos, vagy garzonlakásért, II. emeletig. Érdeklődni: du. 16 órától 20 óráig. 2373 300 NÉGYSZÖGÖL telek el­adó. Kecskemét, Alsószéktó, Szülét u. 14. szám alatt. Ér­deklődni lehet: egész nap, Szabadszállás, József A. u. 10. Telefon: 64._________2377 E LADÓ Katonatelepen 800 négyszögöl szőlő. Érdeklődni mehet: Kecskemét, Bethlen körút 47._________ 2380 i tat]apó s szoba, összkom­fortos, plusz sók mellék- épületből álló családi ház, Rendőrfaluban. Gáz az ud­varban. Érdeklődni: Kecs­kemét, Kékfestő u. H. Csü- . törtökön és pénteken 17— 19 óráig.______________iLJitt. E LADÓ belsőportás ház­rész, szoba, 'konyha, fürdő­szoba, spájz és különálló kaimra. Érdeklődni: 16-án, 17-én 10-16 óráig, Kecske­mét, Árok u. 21. Másnapo­kon Lajosffndzse, Damjanich u. 1. Szőrös Árpádnál. _______________________16400 e ladó 300 négyszögöl hob- bitelek SutusiaQiu mellett. Irányár: 20 ezer Ft. Érdek­lődni: Kecskemét, Czlgány j, u. B3/a. ____________18336 ÖSSZKOMFORTOS, 3 szobás családi ház, 104 négyszögöl telekkel eladó. Tiszakécske, Kállai E. 2. Demeter Imre. _____________________19333 K EREKEGYHÁZA, Pap- szék dűlő 20. számú tanya eladó. Érdeklődni: Pánczél Károly, Kerekegyháza, zrl­nyl u. 6.______________ 16323' TANYA AlsióOajosion, álla­tokkal együtt (9 darab kan, 60 darab maflaiccal', m darab vemhes koca', l darab kan, •1 darab 21 hónapos csikó, 2 darab 14 hónapos csikó) ároú alul eladó. Érdeklőd­ni: Dabas, H. Vasúit u. 4. ■ ______________________193,20 E LADÓ Cserkeszőlő, Akác­fa u. 17. szám 'alatti nya­raló, fürdőhöz -közel. Ér­deklődni lehet: Torma Györtgyné, Kunszentmik- lós, Erkel F. u, 22. 18319 IZSÁKON 3 szoba, komfor­tos családi ház 300 négyszö­göl kerttel, 1964. évi (beköl­tözéssel eladó. Érdeklődni a helyszínen, Kinizsi u. 9. ‘ Kiss.________________ flJ93!Ü2 ELADÓ Kecskemét, Alsó­széktó 228. szám alatti más- félszobás, új házingatlan 351 négyszögöl 'szőlős kerttel. Villany és városi víz beve- - zetve. Kiskőrösi úti TÜ- ZÉP-teleptŐl 400 m-re. 2307 ELADÓ Kunbaracs, Kossuth L. u. 1)2. számú ház. Ér­deklődni leshet: Kunba­racs, Dózsa Gy. u. 18. szám alatt, Magyar István. 23111' KERTES kis családi ház, Kecskemét, Hunyadiiváros 6." szám alatt, Bamevál után eladó. Érdeklődni: 25-437, vagy 25-603-as telefonon. ' 194111 ELADÓ Kecskeméttől 5. km-re Talfája 249. szám alatt tanya, 800 négyszögöli hob­binak is alkalmas földdel, viüanybékötési lehetőség-’ gél. Jószágtartásra alkal1- mas. Valamint Magyar u. •2D—23. szám alatt s-zoba, konyha, melléképületekből ' álló házrész. Érdeklődni: . 17—19 óráig, szombat, va­sárnap egész nap, Kecske­mét, Magyar u. 21—23. csor­báéig ________ H OBBIKÉRT eladó. Érdek­lődni a 23-0129-esi kecskemé- ti teleifonon 17 órától. 2561 MUCL ÓSTELEOPI leágazás^ hoz közel zártkerbben 228 négyszögöl üres hobbitelek eladó. Ajánlatokat: „Jó szomszédság 29166” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdé­tőbe kérek.____________2721 KERE KDOMB', Nyár u. 1. számú nagyiméretű nyaraló sürgősen eladó. Érdeklődni Kecskemét, Csongrádi u. 31. ' Telefon: 23-693._________2772 E LADÓ Tiszákécskén/ 300 négyszögöl porta’ egy lak- , ható kis házzal. Kocsira is cserélném. Érdeklődni Ti- szakécsike, Kinizsi, u. 26. ________________________2775 E LADÓ Kecskemét, Kerekes u. 28. szám alatti szoba, konyhás házrész. Érdeklőd­ni: naponta- 17.90 után, szombat, vasárnap egész nap. • 2796 KERTES családi ház eladó. Kecskemét, Csókás József u. 5.____________________2751 S ÜRGŐSEN eladó kétszo­bás, felújított utcai házrész. Kecskemét, Csongrádi út 40. Érdeklődni: egész nap. : . _ ' ... ' . 2763 ELADÓ S zeletfaluban kü­lön bejáratú, lekerített 2 szoba, összkomfortos, kertes családi, utcai házrész, ga­rázzsal. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Szultán u. 30/a. .____________ 16754 Ü DÜLŐTELKET veszek Ke- rekdoimbon, közel az állo­máshoz. Leveleket „Kisebb faházzal” jeligére a kiadó- hivatalba kérek. 18734 Lakás KÉTSZOBÁS lakás ikerga- rázzsadi vagy anélkül eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Kiskunhalas Kurucz vité­zek tere 18. magasföldszint 1. _ _ ■* ____________2317 E LADÓ 2 szobás, gázfűté­ses, OTP-s lakás, készpénz plusz OTP-hdtielátivállalást- sai. Érdeklődni: 16 órától, Lajosunázse, Szabadság tér 14. I. em. 16.__________16295 VÁROSIFÖLDI, gázfűtéses!, kertes, társasházi lakás el­adó. Felszabadulás u. 73. I. 4. Érdeklődni: Gyurászék- nál. , - 191265 EGY szoba konyhás, kam­rás főbérleti lakásom (tóölt- ségmegtérítés ellenében át­adom Kecskeméten. Leve­leket: „Sürgős- 28763” jeli­igére a kecskeméti Magyar Hirdetőibe.______________2299 E LADÓ kétszobás szövetke­zeti lakás. Lift van, azonnal beköltözhető. Kecsíkemét, Nyíri út 61. V; em. 26. •• 2714 4 ELADÓ Budaörsön egy és fél szobás öröklakás, azon­nal beköltözhetően. Érdek­lődni : Pa-llingermé, Buda­pest, 1D16. Husáng u. 9. vagy a 253-126-os telefonon. | \ ,, ■ ' .19347 2,5 SZOBÁS, gázfűtéses, OTP-öröklakás, készpénz plusz OTP-hitelá.tvállalás- sal eladó. Kecskemét, Izsá­ki út 34. IH. érni 7. 18344 250 EZER Fit-tal lakásmeg­oldást keresek Tiszaalpár, Nyárlőrinc, Kecskemét te- - ' két „I költözés 19301” jeligjére a kiadóba kérek. 16391 KÉTSZOBÁS, gázfűtéses', kertes lakás* eladó. Garzon- lakást beszámítok. Kecs­kemét, Béke fasor 46. eme­diet. _______________19376 E LADÓ 2,5 szobás szövet­kezeti lakési kp. plusz OTP- hitelátvállalással. Kecske­mét, Nyírt út 53. m/10. Ér- deklődni: 17 órától. > B8T9 ELADNÁM vagy váno© szé­li kertes házna cserélném 2 nagy szobás, széchenyi- városi, enkélyes szövetkeze­ti lakásomat kp. .plusz OTP- hdtelá tválla! ássa!'. Érdek­lődni: du. 16 órától Kecske­mét, Akadémiai krt. II. XV/13. __________ 8669 K ÍNÁLOK: Kecskemét, hu­nyadivárosi-. élődért es, 3 szobás, földszinti, lakást, 70 000,— Ft OTP-vel. Ké­nek: 2 darab másfélszobás lakást városközpontban, ma­gast OTP-vel. Leveleiket „Osszelköltözők” jeligére a kiadóba kérek. 119771 Gépek és alkatrészek ísoo-AiS FH-s Lada eladó. Érdeklődni: Kecel, Erdő u. Mii ütme ELADÓ 1 db 6,3 t. teherbí­rású, KSZ 2561. típusú ZIL autódaru munkagépként, üzemképes állapotban, (fel­újítva) Érdeklődni lehet: Nagykőrös Építőipari Kis­szövetkezet Nagykőrös, Or- kényi u, 18, T,; ,7«, ‘ 1062 DIESEL Tudor 4 x 4-es ,pla- tós roásíél tonnás tehergép­kocsi másfél éves., újszerű állapotban eladó. Dunapa- taj, Ady u. 82. Dénes. 2205 KITŰNŐ állapotban levő ZY rendszámú 1200-as Lada, frtss műszáki vizsgával el­adó. Érdeklődni: Lantos Ferenc, Soltvadikert, Al­im tiúáíiy utca, . isa96 ARO 330 D 4 X 4 nyitott, sürgősen eladó. Érdeklődni' lelhet Városi Tibor, Kiskő- itös, Kosstuth L. 70. 19298 RENAULT 16 TL, alkatrész­nek is eladó. Bugac, Csi­kötelep. _____________2334 PtN­ES Wartburg Tourist eüadió. Koválcs Lájjös Laki- teleik, Csatomaőrház. __________i_______ 19337 É RVÉNYES műszakaival el­adó Skoda 13M Combi. Er- dteklSdnl lehet Kecskemét, Béke fasor 32. egész nap: _________ 1J716 t l-bs 1126-os Polski eladó. Érdeklődni: Kecsíkemét, óz u. 3. Szabó Tamás. 19742 VIZSGÁZOTT, TÉalbamt- miotoros kertitraktor, 10 mázsa töhenbírású pótko­csival, kettes ekévelt vető- géppel eladó. Cím: Öreg Imre, 6493 Bácsbokod, Szé­rűskert 16. sz. ___________629 E LÁdö üzemképes állaipot- ibain levő négyhengeres RS markoló. Vaganildraikásra is alkalmas, Cím: Kovács Sán­dor, Szalkszemtmártom, Fel- szabadlulás út 49. 16361 VOLKSWAGEN K—70 ér- vényes műszakival, olcsóit eladó. Ugyanitt szörf eladó. Érdeklődni: Kecsíkemét 20-723-as telefonon. iMas IS-ES 11200-as Lada eladó Érdeklődini: 17 órától, Izsák! Széktől U. 16. Szénást Fe­Egicg _____________ 18340 Z Y-OS jó állapotban levő, 6 eves, frissen1 vizsgáztatott Trabant eladó. Érdeklődni • délutáln 17 órától, Kiskőrös', Temető tér 7._________1Q3Ú6 Ü J 1600-as. Polski Fiat eh adló, új utánfutóval. Ér­deklődni: Kecskemét, Alsó­széktó Csap u, 7. óvoda mellett. ________jgjgj J ó állapotban levő Volga Combi motor nélkül eladó. Érdeklődni: Kecskemét, [Belsőnyír 149. Pólyák Fe­renc. Ugyanitt szétszedhető 'cseréipkálylha eladód iiqí93 eladó jó állapotban tevő UTB 65-ös .traktor. UNHZ bOO-ias markoló, 33 lóerős kétihengeres Diesel-motor és1 fixplatós pótkocsi fräs! mű­szakival. Érdeklődni: Nagy­kőrös, Zápor u. 7, Telelőn: ’í5-______________ji9304 . UE-i S li200-as Lada eladó. Kecskémét, Hosszú 32. sz°Jn-__________. <Í0aB6 T AhS Trabant Combi és TB-s Lada Combi eladó. Ér­deklődni : Kecskémét, ' Lu- gössy I. u. 16. Üzlet.------------1________ 19373' ^-09-Wf5^pt álla- potban homlokrakodóval és permetező szivattyúval el­adó. Izsák, Kossuth u. 10«. szám alatt. ~ PY-os piros 1300-as Lada eiadó. Érdeklődni: Kecske- nnét, Pázsit u. 7. Kertváros. _______!________ 119877 P T-S rendszálmiú IBOO-as La­da eladó. Szalbadfezáliás, Jó­zsef A. u. 10. Telefon: 64.--------------. ' »7» K-H 25-OS zetor permetező- felszereléssel, vagy anélkül in Ba János, Kiskőrös. Felsőcebe 38. ivz& ELADÓ 50-cs MT2 riilffi-1 - reit 700-as szála'gfű tonnási billenős ró^Bfei, Kecskemét, , hegyi út 18. PLATÓS 2 UK műszaki vizs­gázott eladó. Kecskemét, Csáiky utca 8.__________2815 D IESEL-üzemű Tudor gép­kocsi, jó állapotban levő 50- es MTZ traktor, új gáz kály­ha, új UAZ terepváltó, rsnáv permetező eladó. Érdeklődni: Soltvadikert, Bőcsal u. 9. 19785 Egyéb adásvétel ELADÓ vizsgázott 23 lóerős traktor pótkocsival, öcsény, Petőfi u. 1.____________1027­■ELADÓ 66 darab anyajuh nyírás előtt és egy diarab 220 v-os' Juhnyíró. Jótoorú Lajos, Fülöpszállás, Hosz­szúhát la.___________Hasai F IATAL magyar vizsla el­adó. Hetényegybáza, Anany- homqk u. BflS 237ÍI ELADÓ kettő 4 éves, jó te- jelő, jelenleg 9 hónapos vtembes tehén. Kunadacs, Alsóadiacs 4. Fónagy. Volt Üjszásgj tanya.________18333 E LADÓ 10 évesi, jószándékú lgásnalk, hátasnak egyaránt alkalmas kanca 16. Runa- daics, AJsóadacs 4. Fónagy. volt Üjszászi tanya. 191354 LILA akác tő eladó. Érdek- lődnl: Ersekcsanád, Dózsa Gy. u. 1122. 64i AKAI erősítő 12 x 77 watt) eladó. Érdeklődni : 26-492-ies kecskeméti telefonszámon. ______1_________________101251 K OVÁCSOLTVAS kerítés­eleim 193,4119, kapukkal «gyütt, 40 méter eladó. Cím: Kecskemét, Eszperantó lu- 2 10351 FIGYELEM! National Pa­nasonic Hi-fi torony el­adó. Érdeklődni: Kecsike- mlét, Nyár u. 3. Héjjasék, egész nap.________ 3395 4 0 x (10 x 2-ES zártszelvény eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Kecskemét, Bácskai ut laM;________________19324 BLOKKTÉGLA (38 X 30 X l»-ös eladó. Érdeklődni Kecskemét. Külfeő-Vacslhe- eyi út IS. (Vacsi köz vé­[B6“-)_____________ 2747 D IVAT ÁRU ’ üzlet-berende­zés olcsón eladó. Kecske­mét, Toldi1 u. 2/b. 2760 közlemények MUNKAALKALOM ICülső-Vátcsd - 19518 \ egyes 'öíHHJS évjáratú (BMW szeméiig __ nyesuek elaidó. hető: KiakUlif^MÉiiWmawaÉfc.. (Betőfi tér 4—5. IIlT^n. W. 3« ára után. 24™» M-H24HES Volga fcamét, Kőrösűhegy^^--------------_ T&23RaaMtt T Z—ÍK—14jB kta- traktoirboz. Érdeklődül le­het Niagykőnös, Szegfű u. 9. ———— ■ _ 3732 TI-IS tóoo-as Ladá‘«adó. Ér- deklődni g Kántor 'József, Kerekegyháza, | Telefon: 391, ' yv? 2773 SZKIF sátras utánfutó el- adő. Kecskemét, Szabadkai ut 2. Bejárat Halasi út felől. : . \i _ '■ ima 5 éves isoo-as Ládía eiSdó, ErdieklődnJ hétközniaro hlf- mikor, Kecsikennée kinizsi u. 19/a. Pólyák. _____ 2780 0 RM-ES Trabant -eladó". Érdeklődni: Kecskemét, Nagykőrösi u, 7. 2754 LEINFORMÁLHATÓ nyug­díjas asszony magánháznál takanítást vállal1. Leveleket .^Megbízható íaaiO" jeligére a kiadóiba kérek.______19210 B ONTÁSBÓL eladó leszállí­tott áron tégla, léc, par- ketta, horogfák. Kalocsa, Sárköz u. 3. (Tömöri utcá- ról nyílik) ■ ___________2533 S ÓDER, cement, égetett mész, homok, tőzeg stb. szállítását rövid határidőre’ vállalom. Mikuilás János Kiskőrös, Kolozsvári u. 37. Nyitva: mindennap 18 órá­iéi:_____________________1367 D H. CHIOVJNI Károly ideg­gyógyász szakorvos ' ma- Sánirendelőjét megnyitotta Kecskemet, Baigi László u. 1. szám aiatt. Rendel: Kedd !JS.30 é® péntek 16—íB 1 19S10 RADIO- és tv-műszerész saalkimával' és hivatásos' gép- j árim űvezo t ői jogosítvány- nyai rondielkező katomiavi- seaít fiaitalömiber Jöedvező iniunikalehetősiégiet ikieTes jna- szieic, vágy állami szöktojN?- oam^Ajáiiilatokiait „Kecske- miétiai, vagy környékén” jeligére a tóadóba kérek. \_________ 066612 K ERESÜNK Kecskeméten hosszaíblb időre kiadtó kom- fortos szoba- konyhási, egy szolba', összikamfortios, vagy garzonlaikást. Ajánlatokat „Rendszeretőik” jeligére a kiad'őlbai kérünk.______U9345 K IADÓ ház közületneik vagy vállalaitniak. Érdek­lődni : 22-57'9-fesi kecskeméti telefonon Juhászéknál. _________________________2390 C OfLLTE fekete-fehér kan­nal fedeztetek. Kecskemét. Sárosipatak <u. 2. Falusi.- ________ 1214 01 D IVATÁRU üzletemet meg­nyitottam. Számlaképes 'kisiparosok jelentkezését vá­rom. 6077 Orgovány, Hadma­András u. 12.______ 19402 C ISALADTALAíN, idős néni •gondlvisielését vállalom. Le­veleket „Gondoskodás* és szeretet” jeligére a .kiadóiba jserafe- ______________ 19395 KIADÓ szoba, fürdőszoba- és konythaihaszmálattal, 'bú­torozva, vagy anlélkül; [Ér­deklődni: 17 éna után, min- dennap, Kecsikieiipét. Szé- ohenyiváros. Lánchíd u. 6. JE. 8. Faragóéknál,* 19399 Kiadó lakást Seresek Kecskéimé ten. a Mükeirtvá- rosbam. Leveleket ..Egy év” jeligére a kiadóba kérék. _________I____V-- I H9302 N YLONZACSKÓ és tasak a ucttzltőtöl. May Lászlómé aosili Biatoribágy, Tulipán u. B1ÉRBIEADOM niégyszemé- íyos lengyel lakókocsimat a nyári idényre, Kecskemét, Bácskái u. 3. (Hegedűs köz.) _______ .2722 Z SUZSA szalon! Esküvői, ■ailíkalmi ruhák és kiegészítő kellé kék toölaslömzőüzlete. Kislkőrös, Kossuth u. 9. ___ : V‘ ÍI9786 E LADÓ kézd csomózású irá­ni eredetű, jiégi 3>X4 m-tes. gyapjú szőnyeg. Érdeklőd­ni 17 óra uitán, Kecskemét, Villám István u. 9. 333 Házasság TG rendszámú , Wartburg •kitűnő álliaipotibáh eJáoőt Érdeklődni Nagy Árpádnál1, Kecskémét. Marx , tér 14. n. emelet. Telefon: 26-974* ________ 1876»,. L ADA 1900-as, ' 5 aoélkék., átírhatóajn. éi“^. új rülétén. Leveleket „Nyári Trábant-niotor eladÓr _|-T4z­lár, Kecskeméti ut 5É • mm SAUAT kertes házzal ren­delkező, csinos;, nyugdíjas özvegy,asszony házasság céljából;6i5 év.körüli, jóilel- •kű, szeretetne vágyó férfi ismeretségét keresi. Leve­leket „C§ak te hiányzol” jeligére a kiadióba kérek. ; _________ 19356 1 75 CM magaisi, 34 évesi, két p gyermek után elkötelezett, elvált, fizikai dolgozó férfi mlegisimerkedne házasság céljából koriban hozzáillő lánnyal', elvált, vagy , * öz­vegy asszonnyal. Egy. vagy két gyermek neirn akadály. Lakás megoldlható. Fényké­pes leveleiket , ..Kómo-ly * szándékkal” jieligére a ki­adóba kérek. • 19336 NYUGDtTAS vagyok, de még keresikedeiémben dol­gozom. Szeretnék megismer­kedni olyan független, jó- zanéJetű, nemdohányzó, jó- modorú intelligens, tiszta­ságot Igénylő férfival, aki • magányomban társ lenne. ‘V- Lakással és üdülővel ren- h delkezem. Kalandorok re í- írjanak. JLevelieket: ..Hun az elsárgult levél 29020” leligé- ^ re a kecskeméti Magvar " Hirdetőbe kérek. 2545 Gyászhír Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a | kecskeméti születésű DR. GÁL OLAJOS üzemi főorvos elhunyt. Az esztergomi temetőben I helyezzük ötök nyugalomra. AI gyászoló család. 19814 f Szomorú szívvel tudatjuk mind- I azokkal, «kük ismerték és szeret- | ték, hogy JÓZSA KOVÁCS MARJA női szabó Kecskemét, Szegedi Lajos u. 13. szám alatti lakos ^csendesen el- I hunyt. Hamvastzibás előtti búcsúz­tatása jún. 13-án háromnegyed 1 áraikor lesz a kecskeméti Közteme- | tőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy | POLGARDI BALAZSNÉ Borbély Ágnes ICecskemét, Bethlen krt. ,8. szám I alatti lakos, jú». 2-án, életének 70. évében, hosszú betegség után el- I hunyt. Temetése f. hó 13-án, negyed I órakor lesz a kecskeméti Körte- [ mető haJottasházábód. A gyászoló család. 2827 | Mély fájdalommia! tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy szeretett férjem, édes- | apáim, nagyapám, testvérem, roko­nunk KARDOS BÉLA MÁV nyugdíjas főeüenőr Kecskemét, Bethlen krt. 2. szám | alatti lakos, életéneik 64. évében, június 6-án, hirtelen elhunyt. Te- I metése f. hó 14-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Rész- | vétláte gatás ok mellőzését kérjük. A gyászoló család. 19789 | Mély fájdalommal tudatjuk, hogy | a szeretett testvér és rokon HALASZ UtALMAN Kecskemét, Sziget u. 2. szám alatti | lakos, f. hó i-én, életének 82. évé­ben, hirtelen elhunyt. Temetése f. | hó 13-án, 15 órakor lesz a kecske­méti Köztemetőben. A gyászoló I család. 19799 | Mély ’fájdalommal) tudatjuk, hogy | szeretett édesanyánk, nagyanyánk DEÁK GERGELY NÉ Bíró Terézia Kecskemét, Reiszmaain S. u. 30. szám alatti lakos, életének 80. évé­ben elhunyt. Temetése f. hó 13-án | fél 2 órakor lesz a kecsíkemét! Köz­temetőben. A gyászoló család. 19782 I Fájó szívvel tudatjuk, hogy felejt­hetetlen édesanyánk, anyósunk, drága nagymamánk ANTAL PALNÉ Pánczél Anna Kecskemét, Budaihegy 163. szám | alatti lakos, június 2-án türelem­mel viselt hosszantartó betegség I után, 69 éves korában csendesen | elhunyt, örök nyugalomba helye­zése f. hó 12-én negyed 3-kor lesz I kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. 2786 | Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, | nagymamám BENDA GYŰL A NÉ Gazsó Mária Kecskemét, Hosszú u. 22. szám alat- | ti lakos, éleiének 72. évében, júni­us 7-én elhunyt. Temetése *f. hó 12- én, fél' 11 órakor lesz a kecskemé­ti Köztemetőben. A gyászoló csa­lád. ' _ 2839 Eájdáiöhilttfr^ mfefeltőrt* Szívvel tudat­juk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, fiam, testvérünk SUTÖ élek Lakitelek, Ady E. u. 37. szám I alatti lakos, életének 55. évében, hosszú súlyos betegség után, jú­nius 6-án elhunyt. Temetése f. hó 12-én, 14 órakor lesz a lakiteleki temetőben. A gyászoló család. > 4 2837 Szomorú szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerteik és szeret­tek, hogy FAZEKAJS JÁNOS Kecskemét, Talfája 207. szám alatti lakos, életének 72. évében, hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetése f. hó 14-én, há­romnegyed egy órakor lesz a kecs­keméti Köztemetőben. A gyászoló család. 2840 Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, Ismerősök­nek, volt tanítványoknak, akik fe­lejthetetlen szeretett halottunk PÖR MIHÁLY ny. egyetemi nyelvtanár a volt kecskeméti mezőgazdasági Iskola tanára temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, mély fájdalmunkban ve­lünk éreztek. A gyászoló család. 19775 Ezúton mondunk köszönetét a ro­konoknak, a Mezőgép Vállalat dol­gozóinak, a jakabszállás! Általános Iskola tanárainak és tanulóinak, miniden kedves szomszédnak, is- •merősnek, akik felejthetetlen ha­lottunk FORCZEK JENŐ temetésén megjelentek, fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család. Jakabszállás. 19369 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, az Ál­lattenyésztő Vállalat vezetőségé­nek, és dolgozóinak, a bíróság dol­gozóinak, barátoknak, ismerősök­nek, szomszédoknak, akik felejt­hetetlen halottunk MARTON IMRE temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek és el nem múló fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló élettársa és nevelt fia, Sanyika. 2785 AZONNALI belépéssel felveszünk pénztárost a 12/10-e* számú kecskemé­ti gyógyszertárba. Jelentkezni lelhet: Kecskemét, Czollner tér S. szám alatt a gyógyszertár vezetőjénél. 1946 AZONNALI belépéssel felveszünk zsák- javítási és -tisztítási munkára nődol- gozókat, két műszakban, jő kereseti lehetőséggel. Felveszünk továbbá ta- kiaríRSnőt délelőttös munkára állandó jelleggel. Gabonaforgalmai és Malom­ipari Szolgáltató Vállalat, Kecskemét, Dunaiföldvári út 4. , 1978 TÖREKVÉS Mgtsz Kecskeméten, me­zőőrüket és autószerelőket keres fel­vételre. . (Telefon: 20-688.) 1980 A gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat felvételre keres közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel keres- kedeülmi, termelési előadót; gépköny­velőt; középfokú .normás szakvizsgá­val normaügyi előadót. Élelmiszeripari vagy mezőgazdasági szakközépiskolai végzettséggel hálózati minőségellenőrt és gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet: vállalat központjában, a személyzeti osztályon. Kecskemét, Csányi u. 4. szám, aliatt', íoos A KECSKEMÉTI Magyar—Szovjet Ba­rátság Mgtsz építő ágazata fiatal tech­nikust felvesz beton telepére telepveze­tőnek. Érdeklődni az ágazatvezetőnél a tsz központjában, Városföld 127. alatt. 1954 VED LA Kereskedelmi Vállalat Kiren­deltsége kereskedelmi szakképesítés­sel rendelkező férfi raktári dolgozókat, bolti eladókat, vizsgázott targoncave­zetőt, segédmunkást, gyors- és gép­írót és fiatal Közgazdasági végzettsé­gű adminisztrátort felvesz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés he­lye: Kecskemét, Halasi út 15, 1956 A B ÁCS-KISKUN Megyei Tervező Vállalat Kecskemét, Relszmann S. u. 85, szám alatt műszaki rajzoló munka­körbe felvesz gimnáziumi érettségivel vagy építőipari szakközépiskolai vég­zettséggel rendelkező fiatalokat. Je­lentkezni a személyzeti vezetőnél le­het. lags azonnali hatállyal tagdíj beszedő­ket felveszünk. Lehetnek nyugdíjasok is. Jelentkezéseket írásban ..Pénbesze- dő” jeligére a kecskeméti Magvar Hirdetőbe kérjük. 1990 FELVESZÜNK mezőgazdasági erőgé­pek szerelésére szakirányú végzett­séggel, nagy gyakorlattal rendelkező dolgozókat kiemelt bérezéssel. Jelent­kezni lehet Hosszúhegyi Mezőgazda­sági Kombinát, Duna—Tisza közi Me­liorációs Társaság, Kecskemét, Már­tírok útja 36. 1978 RAKTÁRI dolgozót a kecskeméti Do- mius Áruház raktárába, az áruházba takarítónőt, azonnal felveszünk. Ér­deklődés az áruház vezetőjénél sze­mélyesen. 1137 FELVÉTELRE keresünk; lakatos, he­gesztő és esztergályos szakmunkáso­kat, valamint középiskolai végzettsé­gű gépírót. Jelentkezni lehet: Fém­ipari Szövetkezet munkaügyi osztá­lyán, Kiskunfélegyháza, Liget utca 3. szám. 9(5 KISKUNFÉLEGYHÁZI Építőipari Szövetkezet helyi munkákra jó kere­seti lehetőséggel azonnal felvesz kő­műves, ács, asztalos, festő-mázoló szakmunkásokat, kőműves betanított és segédmunkásokat, gépjárműveze­tőt, rakodómunkást, portást és éjje­liőrt. Felvesz továbbá középfokú vég­zettségű építőipari szakembert mű­szaki előkészítői munkakörbe. Jelent­kezés: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 9. 985 BERECZKI MÁTÉ Kertészeti Gépész Szakközépiskola szakképzett raktárost alkalmaz. Baja, Szamuely T, u. 86, Telefon: 15-562. 1008 A KECSKEMÉTI Városgazdálkodási ■ Vállalat kőipari részlege felvételre ke­res bétüvésőt. Jelentkezni lehet Kecs­kéméit, .Végvár u. 1. szám alatt a rész­legvezetőnél. 1667 FÜTO-üstkezelő munkakörbe gya­korlott dolgozókat felveszünk há­rom műszakos üzemibe, folyamatos munkára. Jelentkezni lehet a szeszfőz­devezetőnél, Magyar—Szovjet Barát­ság Tsz. Ballószögl Telepén. 1930 AZ ALFÖLDI TÜZÉP Vállalat gyors- és gépírót keres felvételre. Jelentke­zés : az ellenőrzési osztályvezetőnél, Kecskemét, Rákőczlváros 30, 1989 VÁROSI Tanács Kommunális Költ­ségvetési Üzem azonnali hatállyal fel­vesz középfokú, vagy felsőfokú mun­kavédelmi vizsgával rendelkező mű­szaki végzettségű dolgozót, aki a fo­lyamatban levő beruházást, valamint a szakipari dolgozók irányítását látná ei. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Thököly út 84. 1893 KŐMŰVES, ács- iHkni ,xrn állványozó, vas- BBHDUTtr betonszerelő, vU­KECSKEMÉT i»ny-. víz-gáz­fűtésszerelő, la­katos, hegesztő és egyéb építőipari szak- és betanított dolgozókat kere­sünk felvételre. Exportmunkára is van lehetőség. Nagyobb létszám je­lentkezése eseten tárgyalásra hely­színre utazunk. Főbb munkahelyeink: Kecskemét, Cegléd, Budapest és kör­nyéke. Jelentkezés: Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat Kecske­mét, Klapka u. 34. fszt. 6. 1908 AZ ALFÖLDI TÜZÉP vállalat felvé­telt hirdet gépkocsielőadői munkakör bet öntésére. Feltétel: gépkocsielőadői szakvizsga. Jelentkezni lehet: Alföldi ' TÜZÉP Vállalat Kecskemét, Rákóczi- város 30. szállítási osztályvezetőnél. ' 1927 A GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLA. felvitelt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: fűtő kisteljesítményű kazánfűtői vizs­gával, villanyszerelő gyakorlattal. Ér­deklődni a GAMF Gazdasági Igazga­tóságának Műszaki Csoportvezetőjénél lehet, Kecskemét, Izsáki út 10. Tel.'* 21-611. 1002 KÉZISiZiERSZÁMGYAR Reszelőgyár- egysége kiemelt kereseti lehetőségigei, kedvező műszakbeosztással felvételt hirdet férfi és női munkavállalók ré­szére, betanított munkára. Továbbá: felvesz: villanyszerelő, szerszámkészí­tő, marós, köszörűs szakmunkásokat. Férfi munkavállalót segédmunkás munkaköribe. Felvétel esetén igény­nek megfelelően gyermekeik részére óvodai férőhelyet biztosítunk. Jelent­kezni lehet: Kecskemét, Szolnoki u. 20. Munkaügyi csoport. 961 A KŐBÁNYÁI Sörgyár Kecskeméti Kirendeltsége felvesz fejtőüzemi dol­gozókat, valamint főfoglalkozású te­lepőröket. Jelentkezni: ' Kecskemét, Bodzái u. 1. • 1931 KECSKEMÉTI Magyar—Szovjet Ba­rátság Mgtsz Világítástechnikai rész­lege diesel ZIL tehergépkocsira gép­kocsivezetőt felvesz. Jelentkezni lehet az üzem vezetőjénél naponta 8—9-ig, a Kecskemét, Szélmalom Csárda mel­letti telephelyünkön. 1936 Közép-magyarorszAGI Pince- gazdaság bérosztálya felvételre keres közgazdasági érettségivel rendelkező bérelszámolót. Jelentkezés Kecskemét, Katona J. tér 8. sz. személyzeti veze­tőnél. 1115 ÉRTESÍTÉS A Kecskeméti AGROKER (Kecskemét, Halasi u. 29.) felhívja kedves megrendelői és vásárlói figyelmét, hogy szakosztályai 1984. június ‘11—július 9. között az alábbi teléfonszámokon hívhatók: Információ 22-488 Géposztály 22-896 Alkatrész o. 20-268 Műtrágya o. 22-040 Növényvédő szer o. 22-303 Munkaügyi o. (beruházó) 22-734 Vegy-es o. 20-485 Szállítás 22-336 1154 30000000000000000000001 Munkaalkalom ÉBKM Vízmű Vállalat Hő- szolgáltató részlege felvesz a Mindszenti úti hőközpont- , jába gázkazán fűtésére jo­gosító vizsgával rendelkező fűtőket. Jelentkezés helye: ÉBKM Vízmű Vállalat, Izsáki út 13. Hőszolgáltató részleg.. 1947 AZONNALI belépéssel felveszünk köz­ponti gyógyszer raktárunkba: számlá­lót és gyógyszertári asszisztens-jelöl­tet érettségivel, gépkocslrakodot, női és férfi dolgozókat betanított munkás munkakörbe, takarítónőt, nyugdíjas vagy rokkantnyugdíjas dolgozót por­tás munkakörbe. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Izsáki út 8. szám alatt ä raktárvezetőnél. 1943 ÉBKM Vízmű Vállalat fel- vesz gyakorlattal rendelke- ge ző pénzügyi előadót és ók- ; tatás! előadót4 Jelentkezés helye: ÉBKM Vízmű Válla­lat munkaügyi óéztálya, Kecskemét, Izsáki 13. 1 1951 AKCIÓ rendkívüli június a kecskeméti Centrum Árúházban Az egész hónapban tartó akciósorozatban minden héten más-más cikkeket vásárolhatnak olcsóbban. Június 11—16-ig függönyök, h. u. női- és bakfisruhák, h. u. férfiingek, egyes r. u. férfiingek, női körömclpők, villanyborotvák, robotgépek, betartási porcelán és jénaitálak, tányérok és csészék 30—40 % engedménnyel kaphatók. 2001 \

Next

/
Thumbnails
Contents