Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-10 / 135. szám
Miért? Miért? Miért? „Harmadik világ” — naponta használt, nem is egészen pontos megnevezése földrajzilag és politikailag egymástól igencsak távol eső országoknak, amelyeknek azonban közös sajátossága, hogy a Föld négy- milliárdos lakosságának több mint kétharmadát foglalják magukba, és ebből másfél milliárd az éhező vagy rosszul táplált ember. Félelmetes szám, ijesztő tény, sötét árnyékot vet oly sok vívmánnyal gazdagodó korszakunkra. Mi az oka, hogy így van? Miért más ez a világ, mint amit megszoktunk? Miért annyira elmaradott? Miért nem jut ott mindenkinek kenyér és munka? Miért nem részesülnek ott a civilizáció áldásaiban? Számunkra sem közömbös kérdések, a mi sorsunkra is kihatnak. (Makai György; A harmadik világ című könyvének ajánló sorai.) wmmmmmmmmmmmmmmmii A legszegényebbek Ábránk szemléletesen mutatja — a sötét foltok az éhségzónák —, hogy a világnak mely részein a legelviselhetetlenebb az élet.. Érdemes ezzel kapcsolatban a tekintélyes angol Economist című hetilapot idézni: „Ök a legszegényebbek, az indiai szubkontinens, a trópusi Afrika, a karibi térség és a trópusi Latin- Amerika országai. Ezek az országok mindenben végzetesen hátrányos helyzetbe kerültek. Importálniuk kell a fűtőanyagot, az élelmiszert, a műtrágyát. Nem jutnak szabad tőkéhez. Nincs bevételük sem a turizmusból, sem külföldön dolgozó polgáraik hazautalt jövedelméből. Exporttermékeik ára alig valamicskét változott. Ezek azok az országok, amelyek ma a legtöbb terhet cipelik a vállukon. Tizenöt milliárd dollárt kell fizetniük az olajért, öt és fél milliárdot az élelmiszerért és a műtrágyáért, miközben más. általuk vásárolt anyagok és késztermékek ára is megduplázódott. Olyannyira különleges a helyzetük, hogy tökéletesen illik rájuk ez a meghatározás: a „negyedik világ”. E világban állandóan katasztrófa fenyeget, az éhség már most jelen van, és bizonyára elkerülhetetlenné válik nagyobb régiókban is a következő években.” Kilátások Panamában „Egy olyan fejlődőnek mondott, valójában fejletlen országban, mint Panama, milyen kilátásokkal lép ki a családból egy fiatalember? (Maradjunk a városoknál, hiszen miaga a kábítószerfogyasztás is városi jelenség.) Panamavárosban 18, Colónban megközelítően 40 százalékos munkanélküliség várja. Tanuljon tovább? Sokan azt teszik, bár végül is ez a megoldás egyfajta elodázása. Panamában, a csaknem 38 ezer egyetemi hallgató alig egy harmada képes megszerezni a diplomát. Azt a diplomát, amely néhány fakultáson még egy jobbfajta érettségivel sem ér. föl. Ahová felkészült szakember kell. oda találnak a külföldön végzett, jómódú gyerekek közül, a képzetlenre^ pedig kinek van szüksége? Panamában még bonyolítja a helyzetet az ország sajátos gazdasági szerkezete is. Alig kell mérnök, műszaki értelmiség, a pedagógusok, kereskedelmi alkalmazottak, kishivatalnokok fizetése meg nemhogy családalapításra, de még az önfenntartásra sem elegendő. Olyan periferikus területekről, mint a művészetek, már nem is beszélek. Számtalan fiatal áltatja magát éveken át: bejár áz egyetemre, hol az egyik, hol a másik fakultáson végez el néhány esztendőt aszerint, hol lehet rá szükség. Rengetegen valamilyen állandó vagy alkalmi munka, mellett tanulnak a felemelkedés reményében — majd jön. a csalódás, a hiunkla utáni hiábavaló futkosás. önmegvalósításról, a képességek kiteljesedéséről itt nem beszél senki. Pusztán megélhetésről. S ők még a szerencsésebbek, akik egyáltalán eljutattak idáig. A nők kilátásai, ha lehet, még sokkal sötétebbek. És micsoda férj- vadászat folyik Panamában ? Egy nő manapság legfeljebb így juthat révbe. S mi legyen a nyomornegyedekben élő fiatalok, tízezreivel?! ...” (Részlet Cziráki Péter: Két Amerika között című könyvéből.) „Az emberiség a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába jut, és majd megkezdődik az emberiség igazi története." (ENGELS} mSmfé. • Rettenetes volt 1983-ban az ausztráliai sivatagban a szárazság. Tehenek, lovak, madarak és más állatok ezrei hiába kerestek kevéske ▼ízet — elpusztultak, a környék lakóinak bánatára. SZÉL, VlZ, ASZÁLY... Nem elég a társadalmi elmaradottság. Nem elég, hogy pusztít az éhség, az alultápláltság. S az sem, hogy a gazdasági-műszaki fejletlenség és a kizsákmányolás folytán nem csökken az életüket nyomorúságban tengetők száma, szerte a világon. Sújtja az emberiségnek e részét szél, vihar, eső, felhőszakadás, szárazság, mint ahogyan a földrengés, lávakitörés is, és az egyre nagyobb méreteket öltő környezet- szennyezés. Íme két kép ennek bizonyítására. V Ecuadorban egy hatalmas tavalyi esőzés iszaptengert eredményezett, a hegyek mellett élő emberek tragédiáját előidézve. Százak és százak pusztultak el. „‘Az emberiség történetének jelen szakaszában a haladás Jegfőbb erői a szocialista és a tőkés országok munkásosztálya és a „harmadik világ’ ■ kizsákmányolt népei.” (Osvaldo Dorticos Torradó, Kuba) . „Napjainkban a béke, a nemzeti függetlenség;, a demokrácia és a szocializmus javára változnak az erőviszonyok." (Le Van Luong, Vietnam) „Szolidárisak vagyunk minden néppel, amely függetlenségért, szuverenitásért és társadalmi haladásért küzd, és olyan új gazdasági világrendet követelünk, amely szabad fejlődést tesz lehetővé a harmadik világ országai számára.” (Jakob Lechleiter, Svájc) „Egyre tevékenyebbek azok az erők, amelyek a világ anyagi javainak igazságosabb elosztásáért, a gyorsahb ütemű gazdasági fejlődésért, a fejlett és fejlődő országok közötti szakadék áthidalásáért, a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért küzdenek.” (Jure Bilics, Jugoszlávia) • Miért Is ne lazítaná ez a tábla a panamai szegény embert, aki azt hallja, hogy ma már az USA haladó tömegei is tüntetnek a közép- amerikai katonai támaszpontok — és azok rájuk nehezedő költségei ellen? A képen egy ilyen nyíltan bevallott támaszpontot jelölnek. Hátrányos helyzetű őslakók Ausztrália észiaiki területein, ahol értékes ásványkincseket bányásznak, továbbá állattenyésztés és földművelés is folyik, ma már csak (kevés őslakó él. ök is elmenekülnek a nyugati civilizáció elöl — mely nekik csak szegénységet, nyomorít, (betegséget és munkanélküliséget hozott, s most nemzeti létüket fenyegeti — barátságtalan, puszta vidékekre. Ausztrália őslakóinak utódai kétszáz évvel az ország fehér gyarmatosítása után deszkákból, hullómiemezekből és takarókból összetákolt primitív kunyhókban laknak. Számos tény bizonyít- ja, hogy az ausztráliai kisebbség ma még 150—180 ezerre becsülj^ tagjának | h4trány<p8. | megkülön bűzte tés ben van, része. A nagyvárosokban és peremte- 1 rületeikeii, például éttermekben, áruházakban és iskoláikban egyfajta faji megkülönböztetéssel sújtják őket. Egyes (hatóságok elrendelték, hogy az őshonos ausztráliaiak a vendéglőkben csak külön helyiségekben tartózkodhatnak. A szállodákban gyakran elutasítják őket. Napirenden vannak a lakosság reakciós részének túlkapásai. Az őslakók 90 százaléka a szegénység határa alatt tengődik, körükben az öngyilkosságok száma az ossz-ausztráliai átlag tízszerese. A fehér lakosság (körében régen kiirtott (betegségek pusztítanák az őslakók között: az ország egy neves orvosa szerint főleg a trachoma és a lepra. Statisztikai adatok szerint áz őslakók élete húsz évvel rö- videbb és a gyermekhalandóság náluk háromszor nagyobb, mint az ötödik kontinens átlaga. Közülük csak minden tizedik él' 49 évnél tovább. A törvény betűjével ellentétben elzárják előlük a tanuláshoz vezető utat. Eddig csak egyetlen őslakóból lett parlamenti képviselő. A fehér társadalomnak hálát fordító, az északi területekre visszahúzódó őslakók csak egy kis csapatot alkotnak. Nagyrészük aktív ellenállásra szánta el magát. Ennek vannak bizonyos eredményei is. A haladó erők támogatásával, több évtizedes harc után kiikényszerítettek egy törvényt^ amely megtilt mindenfajta fájl ‘megkülönböztetést. 1907-ben választójogot kaptak és azóta az ország polgárainak számítanak. Napjainkban visszakövetelik az országot, s az ott található és kitermelt természeti kincsek feletti rendelkezési jogot. Az Őslakók a múltban elérték, hogy bizonyos földvásárlási és szociális célú állami támogatás méllett — főleg (Dél- Ausztráliában és az északi vidékeken nagy földterületeket kaptak vissza. Ez a folyamat azonban csak lassan halad előre. N yugat-Ausztráliában és Queensland szövetségi államban továbbra is megtagadnak tőlük mindenfajta földtulajdont. Egy marék dollárért egy gyerek A probléma tulajdonképpen egész Ázsiában aktuális, de sehol sem kezelik olyan nyíltan, mint» Indonéziában. A virágzó gyermek-kereskedelemről van szó: Indonéziában magánszemélyek idén csaknem 400 csecsemőt adtak el külföldi házaspároknak, amit Suhartto államelnök „embertelen és visszataszító bánásmódnak” nevezett. Áz „áru” első számú vásárlói európaiak. Alamajah Ratu Perwiranegara miniszter szerint az eladott gyermekek száma még magasabb, külföldi diplomaták pedig Djakartából küldött jelentéseikben havonta legalább 40 gyermekeladásról számolnak be. A legtöbb indonéz csecsemőt- holland szülők adoptálják, a többiek Skandináviában, Franciaországban, Belgiumban, Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Állalmokban találnak otthonra. Az indonéz hatóságok, amelyek eddig hallgatólagosan megtűrték a törvénytelenséget, a közvélemény nyomására most törvényes intézkedéseket helyeztek kilátásba a „bébikereskedők” dien. A törvényesség kedvéért az eljárást örökbefogadásnak álcázzák. Valójában azonban a leendő szülőknek csak fizetniük kell, a többiről mások gondoskodnak. Amikor az új apák—anyák megérkeznek a djaikartad repülőtérre, úgynevezett ,,magánalapítványok’* veszik őket védőszárnyaik alá. Hotelszobában szállnak meg, néhány idegenforgalmi programon is részt vesznek, hiszen a formaságokat, ha minimális mértékben is, be kell tartani. A legfontosabb azonban, hogy hozzanak magukkal 2500—3000 dollárt, eny- nyiibe kerül ugyanis a hőn óhajtottt gyermek. Az adoptálást lebonyolító „alapítványok” mindvégig a háttérben maradtnaki Hol a megoldás ? • Tibetben él még nomád törzs, melynek tagjai egyik helyről a másikra vándorolnak. Télen az alacsonyabban fekvő területeket, népesítik be, viszont a melegebb időszakokban szívesen húzódnak vissza a hegyekbe. Képünk ebéd közben ábrázolja őket. ‘A fejlődő országok élelimiszergondja több szempontból is a gyarmati rendszer öröksége. Az európaiak annak ideijén a termőterületeket kakaóval, cukornáddal, teáival és egyébbel ültették be. Az utakat, vasutat is a monokultúrás. nagy gazdaságokhoz építették. Az élelmiszer-termelés . zöme a kisparasz- tokra maradt a rossz földeken. De a függetlenség elnyerése után is a devizát hozó termények hozamának növelésére irányult a fejlesztés. Ennek — és az iparosításnak — viszont az élelmiszer- termelők tömeges elvándorlása lett a következménye. Ezért az élelmiszertermelés hanyatlott, a kiviteli terményekből pedig felesleg keletkezett. így alakulhatott ki az a furcsa ellentmondás, hogy a fejlődő országok jóval több mezőgazdasági terméket exportálnak a fejlett államokba, mint amennyit onnan importálnak. A szárazság ára ; Bár a több éves áresés után ismét emelkedik a mezőgazdasági termékek ára, ez korántsem segít a fejlődő országok gazdaságán. Legalábbis nem Közelítések mindegyikén. Ennek egyik oka a szárazságiban keresendő. Az aszály ugyan; is — főként Afrikában — súlyos veszteségeiket okozott (és okoz) a kakaó-, kávé-, gyapot- és kukoricatermésekben. És számos fejlődő ország számária létfontosságú az említett termények kivitele. E nyersanyagok emelkedő árai ellenére is jó néhány afrikai' ország mezőgazdasági terményekből származó bevétele — az aszály okozta pusztítások következtében — egyre csökken. Sőt: egyes, korábban exportőr országok immár importra szorulnak. így aztán a közeljövőiben számolni kell a fejlődő országok fokozott eladósodásával. (Míg például 1970-ben az érintett afrikai országok kormányainak adóssága csupán 5 milliárd dollár volt, addig ima már ez az összeg eléi;i a 65 milliárd dollárt!) S ráadásul: a további hitelek új függőségeket szülhetnek. Naiv elképzelés A nemzetközi konferenciák tanácsokat osztogató tudorainak elméleteinél gyakorlatiasabb programot sürgető, gyakorta gunyorosan fogalmazó' Szau- rna április közepén egy új világélelmezési biztonsági egyezmény létrehozásáért szállt síkra. A FAO vezérigazgatója Rómában, a FAO élellmezésbiz- tonsági bizottsága előtt mondott beszédében a többi között hangsúlyozta: jelenleg egyáltalán nem áll rendelkezésre olyan hatékony rendszer, amely vészhelyzetben biztosítaná a legszegényebb országok lakosságának élelmezését. Ezért egyebek között javasolta, hogy a nagy élelmiszer-termelő országok .feleslegeinek bizonyos hányadából létesítsenek egy „élelmiszerütköző- alapot”, amelyet veszélyhelyzetben a rászorulók rendelkezésére bocsátanának. Javasolta továbbá, hogy a világ azon élelmiszertermelő államai, ‘amelyekben a feleslegek felhalmozódtak, humanitárius elvektől vezéreltetve osz- szák szét a többletet az éhínséggel küszködő országok között. Kérdés, hogy az egyébként ésszerűen a ‘kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését sürgető Szauma e legújabb — némiképp naiv — javaslatán nem mosolyognak-e az érintették? Ezúttal talán nem is teljesen megalapozatlanul. összeállította; ‘ • '|| Varga Mihály ,
