Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-19 / 142. szám

1984. június 19. • PETŐFI NÉPE 0 5

Szórakozás és kultúra

A kultúra, a kulturális termék, a művészeti alkotás pusztán tanító-nevelő funkcióval nem létez, hét. A kultúra, a művészet minden termékének a befogadónak valami olyan élményt is kell nyújtania, amely meghatározó és emlékeztető módon szórakoztatja, kielégíti és lefoglalja az embert. Ezért igaz a régi közhely: minden műfajnak megvan a maga létjogosultsága, csak az unalmasnak nincs.

A szórakoztatás is művészet!

Ahogy a művészet bármlelyik ága a saját maga törvényszerű, ségeinek kell hogy megfeleljen, úgy a szórakoztatást sem lehet egyéb dolgokhoz hasonlítani, csak önmaga lehetőségeihez, kialakult belső törvényszerűségedhez. A szórakoztató művészet világában is va/nnak kiemelkedő, középszerű és gyenge müvek és művészek. Legföljebb talán ez a művészeti ág jobban ki van szolgáltatva a változó divatnak és változó értékítéletnek, mint egyéb, esztétikailag kdmunkáltabb műfajok. Noha manapság azt kezdjük érzékelni, hogy bizonyos régen rögzített emlékek — például a kabaré vagy a sanzon világából — milyen hódítóak ma is, és nemcsak valamiféle nosztalgia miatt, hanem elsősorban pontos, eszközeikkel sajátosan pontos korrajzuk miatt. Egy-egy ilyen, kis dalocska sokszor pontosabban tükröz vissza egy történelmi korszakot, mint számos nagy appará- tusú tudós előadás. Mert amíg ez utóbbiakban eszünkkel, értékelhető körképet kapunk, amabban érzékelhetjük a kor szellemét.

A szórakoztatás tehát önálló művészeti ág, amelynek az a hatalmas csapdája, hogy leginkább hajlamos a társadalmat érdeklő mellékes kérdések feldolgozására, kevésbé súlyos, de pillanatnyilag érdekes tárgyalására, ami persze nem jelenti azt, hogy kiváló kabaré- és egyéb szórakoztató művészek ne érintették volna az egyes korok leglényegesebb kérdéseit, hiszen arra is tudunk példát, amikor éppen a kabaré territóriumán jelentkezhettek — burkolt formában — a politika, az élet legfontosabb kérdésed. De ál. talánosabb jelenség, hogy a szórakoztatók nem a lényegi kérdésekkel, hanem a lényegtelennel töltik föl magukat. Ezért alakulhat ki a szórakoztatás és az igénytelenség összetartozó kettőse, és vezethet egy olyan sznob vagy arisztokratikus szemlélethez, amely kizárólagosan csak az autonóm művészeteket vagy legfeljebb a népművészetet tekinti 'kulturált szórakozásnak.

Ismerjük a munkában elfáradt, kikapcsolódni vágyó ember modelljét (hiszen mindnyájan megfelelünk ennek), aki valamilyen módon aktív pihenésre is vágyik, és természetének, tanultságának, lehetőségeinek megfelelően keresi azt a szórakozási formát, amely őt 'kielégíti. Ez a keresztrejtvényfejtéstől a bármilyen rendű és rangú olvasmányanyagon keresztül a színházon, hangversenyen,

kabarén át egészen a bárokig terjedhet. És ez természetes igény, állapot Ts helyzet, amelyet nem szűkíteni kell a magas kultúra előkelő diktatúrájával, hanem sokféle lehetőség megteremtésével bővíteni: amikor is a választás zavara jelezné a gazdagságot.

Hazánkban ma a kultúrálódás, a kultúra minden ága hozzáférhető minden ember számára. Ezzel szemben a szórakoztatás intézményhálózata és művészei már korántsem ilyen teljességgel nyújtják azt, amit nyújtani kellene, mert a szórakozás nem minden ága közelíthető meg minden magyar állampolgár számára. És ennek nem elsősorban anyagi okai vannak (néha az is, mert egy-egy színház némely, csak szórakoztatónak minősített produkcióját olyan felemelt áron kínálja, hogy azt valóban nem mindenki engedheti meg magának. mégis ezekre a produkciókra nem lehet jegyet kapni, sokszor csak féléves várakozással)» hanem inkább szerVézési okai. A televízió aktív jelenléte többek között 'kiváltotta az emberek fokozottabb érdeklődését az élő műsorok iránt, és ez különösen jó igény, hiszen a személyes találkozás valósága mélyebb, tartalmasabb élményt jelenthet az elektronikus közvetítésnél. E vonatkozásban a haknit szoktuk általában bírálni. Csakhogy különböző szociológiai és egyéb kuta.

FILMJÉGYZÉT

A piszkos tizenkettő

Az idei nyár egyik szuperprodukciója kétségkívül A piszkos tizenkettő. A szuper jelző termé. szetesen nem esztétikai kategória, s nem értékmérő, a néző mégis minden különösebb magyarázkodás nélkül pontosan tudja, hogy mit értsen alatta. A siker és látványosság általános és jellegzetesen amerikai alkotóelemeinek elegye valóban rendkívüli.

A történet alapja E. M. Nat- hansqn a közelmúltban (1982- ben) — ugyanezzel a címmel — magyarul is megjelent második világháborús bestsellere. A világhírű amerikai „kemény regény” filmváltozata korántsem igazán „kemény film”, ahhoz képest túlságosan nyüzsögnek benne a „kemény legények” és „nehéz fiúk” — persze csak a leg- válogatottabb és legnépszerűbb mozicsillagok — Charles Bronson, Telly Savalas, Donald

Sutherland, Robert Ryan, sőt a „civilben” kiváló rendező, John Cassavetes — egyébként hálás és élvezetes alakításában.

A rendező sem ismeretlen. A tavaly, 'hatvanöt évesen elhunyt Robert Aldrich 1967-ben a Metro műtermeiben hozta létre a produkciót. Háborús történetei közül bizonyos, hogy ez a legjelentősebb, de Magyarországon eddig bemutatott filmjei, a Vera Cruz, a Branco Apache is ismertté tették nevét.

A piszkos tizenkettő — bár 17 esztendőt késve — de pontos időzítéssel került a budapesti premiermozikba. (Az eredeti megjelenéshez képest nálunk gyakran egy héttel később kerül sor a vetítésre, mint most is.) Június . 6-án múlt negyven éve, hogy kezdetét vette az Overlord fedőnevű akció, a második világháború nagy eseménye. a normandiai partraszállás.

A történet helyszíne egy angol katonai börtön, időpontja 1944 márciusától — június első napjaiig. A szövetségesek teljes erővel készülnek a világtörténelem eddigi legnagyobb partraszálló hadműveletére, ennek apró részeként kapja John Reisman tiszt azt a különleges feladatot, hogy „válasszon. ki tizenkét közönséges rabot, akiket gyilkosságért, rablásért vagy egyéb erőszakos bűncselekményért ítéltek halálra vagy hosszú börtönbüntetésre. Oktassák és képezzék ki ezeket a rabokat, annyi frontvonalon túli műveletre, amennyit egy rövid, de meghatározhatatlan idő alatt képesek megtanulni, azután dobják őket titokban az európai szárazföldre, .közvetlenül a kijelölt célpont megtámadására és megsemmisítésére irányuló inváziót megelőzően...” (Részlet az amnesztia-tervből.)

Reisman feladata mindössze annyi, hogy olyan emberekből kell 'katonai egységet kovácsolnia, akiket csak annyi köt össze, hogy valamennyien Ítéletük vég. rehajtására várnak. A társadalmon kívüli piszkos tizenkettő a leghátborzongatóbb kalandok közben kovácsolódik közösséggé, ennek folyamatát mutatja be a film. Így vezet a kommandóakció — önmagukért, egymásért, s végül valamelyest a hazáért —, ahogyan sejteni lehet, a halálba.

A lélektani dráma és kalandregény kommersz izgalommal hevítve a szemünk előtt ötvöződik valami meghatározhatatlan műfajjá. IA 'filmsokkoló atmoszférája pontosan idézi fel az „akasztáshoz való éjszakákat”, s a „rettegések fekete űrét”. Hús-vér figurák, véres események és erőszakos effektusok együttese állítja elénk a tragikus vállalkozásit (csak hárman élik túl). A film több mint sűrített kivonata E. M. Nathanson regényének.

Károlyi Júlia

Pillantás a dolgok mögé

Régi igazság, hogy a bor megoldja a nyelvet.

— Tudod, öcsém — mondta Markov —, úgy szőrit itten... — és a mellére mutatott, — Ha bemegyek egy szobába, az ott lévők azonnal elhallgatnak. Majd egyikőjük, hogy szépítsen valamit a dolgon, így szól: „Megjavult az idő." A másik rögtön hozzáteszi: „Bárcsak jó lenne a gyümölcstermés!” . Majd megint elhallgatnak. Csak beszélünk és beszélünk a pszichológiai légkörről, a gyakorlatban azonban nem teszünk semmit.

Az az igazság, hogy az emberek félnek Markóntól, számára azonban miféle igazsággal is szolgálhatna ez? Megnyugtatom.

— Igen ám, de tudja, ha az embereknek nincs miről beszélgetniük, rögtön az időjárást veszik elő...

— Marhaság! — szakit félbe Markov. — Mielőtt bemegyek valahová, mindig várok néhány másodpercet az ajtó előtt, és hallom, hogy vitatkoznak odabent, hogyan szólal meg egyik a másik után... Ha belépek: „megjavult az idő” és „bárcsak jó lenne a gyümölcstermés!”. Kezd már az idegeimre menni. Mindig egy és ugyanaz.

— Lehetetlen — mondom. — Nyár elején jó volt az idő, és a gyümölcs is beérett, mégis szünet nélkül csak erről beszélnek?

Markov még jobban elkomorult.

r— Üjra elhallgatnak. Ezután az egyik észreveszi, milyen hőség van odakint, majd a másik rögtön hozzáteszi, eső után sír erdő és mező. Csak tán nem vagyunk meteorológiai szolgálat, hogy mindig csak az időjárásról beszélgessenek?

— Hadd beszélgessenek! — szólalok meg. — Nem érdemes gyötrődnie a , hallgatásuk miatt.

— Figyelj csak ide! — ragad karon Markov. — Segítened kell nekem, hogy leromboljam a némaságnak ezt a falát. Járkálj gyakrabban szobáról szobára, beszélgess az emberekkel, hátha kiderül, mit titkolnak annyira előlem! Tedd ezt, kérlek, szünet nélkül!

Kellemetlen. Nagyon. Kellemetlen, na de lehet Markovnak ellentmondani? Különban is, mivel megosztotta velem fajdalmát, ez annyit jelent, hogy a bizalmasa vagyok. Nagyon óvatosan kell eljárnom, hogy a farkas is megtudja, ami érdekli, és a bárányok is egészben maradjanak.

Eltelik néhány hét, és lám, Markov hívat.

— Történt valami új?

Ki fogom ábrándítani, de nincs mit tenni.

— Magam sem értem, mi történik itt, Markov élvtárs. Ha bemegyek valahová, a horgászásról kezdenek beszélni.

— Hiszen nem is járnak horgászni!

Markov gyanakodva rámnéz.

— Mindegy, máskor meg a gombákra terelődik a szó.

— Észrevették — bólogat ; komoran Markov. — Nincs más hátra, Sztojanovot kell elkülde■» nünk. Mii gondolsz róla?

őszintén szólva, nem gondolok semmit.

— Megjárja — mondom hangosan.

Rövid idő elteltével mindhárman összejövünk.

— Na, Sztojanov, hogy állnak a dolgok? — dörzsöli a kezét Markov.

SZÉPEN MAGYARUL ^

— SZÉPEN EMBERÜL

Mi a véleményük?

tások (gondolunk a Művelődéskutató Intézet tanulmányaira) bebizonyították, hogy az államilag szervezett szórakoztató műsorokra éppúgy a fantáziahiány, a középszer, a szegényes műsorkínálat a jellemző, mint a szórakoztató műsorok egészére. A szórakoztatás művészet, éspedig nem is könnyű művészet. Éppen ezért lenne fontos az a társadalmi ellenőrzés, mely a többi művészeti ágát kövein, és amelyet a művészet világában kritikának neveznek. De hát iskola vagy pódium sincs, ahol a szórákoztató műfajokból élő művész valamit tanulhatna, mint ahogy továbbképzési lehetősége sincs annak, aki erre a hivatásra adta a fejét. Mert kiváló művészek működnek , ebben a műfajban, de többségük más területen szerzett hírnevet, s mert nyilvános bírálat, minősítés, dicséret nem érte, tulajdonképpen értékét vagy értéktelenségét sem tudjuk igazából.

Egy biztos, a szórakozás elválaszthatatlan a kulturálódástól, s a kettő együtt elválaszthatatlan életünktől. Ami azt jelenti, hogy mindenkinek szíve joga, hogy maga határozza meg mi az, ami neki a szórakozás nevű aktív pihenéshez szükséges. És mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy minél több lehetőségből választhasson. E kettő együtt — a választás lehetősége és a lehetőségek gazdagsága — a kultúra demokratizmusának természetes alapja.

Sz. M.

VASÚTI

KIÁLLÍTÁS

TATÁN

A Bpest—Tata vasútvonal centenáriuma alkalmából vasárnap jubileumi kiállítás nyílt Tatán az öreg-tó menti várban levő Kuny Domokos Múzeumban. Bemutattak egyebek között egy korabeli várótermet és peront, amelyek berendezési tárgyait Tatáról és környékéről gyűjtötték. A kiállításon Kandó Kálmánnak, a nagyvasúti villamos-vontatás úttörőjének munkásságát reprezentáló dokumentumok is láthatók.

Szeptember közepéig, ameddig a kiállítás nyitva tart, a MÁV az ország minden részéből 33 százalékos kedvezményt ad a Tatára utazó múzeumi látogatóknak. Szombaton és vasárnap az Orient Expressz is megáll Tatán.

Sztojanovnak valahogy nincs ínyére a beszélgetés.

— Nem tudom — vonja meg erőtlenül a vállát. — Egyszerűen kiismerhetetlen lett mindenki. Ha bemegyek egy szobába, az autókról kezdenek beszélgetni. Ez a kocsi ennyibe kerül, az a kocsi annyiba • •.

Markov karon fog bennünket, és elkezdünk hármasban sétálni fel-alá. Karonfogva sétálgatunk, aztán még csodálkozunk, hogy az emberek még a szájukat sem hajlandók kinyitni...

— Mit gondolnák Gavrilovról? — kérdezi Markov.

— Agilisl — jegyzi meg Sztojanov. — Ezen kívül az az ártatlan képe is olyan megnyerő.

Telik-múlik az idő, de Gavrilov sem közöl semmi újat.

— Ha bemegyek valahova, mindenki a futballról kezd beszélni.

Markónra nézek.

— Ilyen helyzetben van még értelme, hogy. folytassuk? ■

— Nincs, Gesev — mondja nyugodt hangon Markov. — Minden szobában van már saját emberünk. Nincs értelme, hogy szobáról szobára járkálással vesztegessük az időnket.

Jordan Popov

Fordította: Adamecz Kálmán

A címben föltett kérdésből világos, hogy a kedves olvasók véleményére kíváncsi e kis jegyzet írója, tehát több emberhez intézi a kérdését. Erre utal a többes számú birtokos személyrag. Ha kibővítj ük a mondatot egy személyes névmással (önök), a többes számú rag akkor is éppúgy kötelező: önöknek mi a véleményük? A mindennapi nyelvben, értekezleten, gyűléseken azonban gyakori eset, hogy a birtokszó ilyenkor egyes számú ragot kap: Önöknek mi a véleménye? Igaz, hogy a többes számú önök utal arra, hogy több emberhez szól a kérdés, de a véleménye mégsem pontos, nem fejezi ki eléggé szabatosan azt, hogy több személy véleményére vagyunk kíváncsiak. Az egyes számú Mi o véleménye? kérdés is mutatja, hogy ez a nyelvtani alak egyetlen kérdezettet tételez föl. Márpedig a nyelv ez esetben is törekszik a pontosságra — ha mi nem is mindig. Újabban nagyon elterjedt a fentihez hasonló pontatlanság: „a berlinieknek

ugyanannyi pontja van, mint a frankfurtiaknak” — hallhattuk a rádió egy sporthírében, holott a helyes alak a többes számú „ugyanannyi pontjuk lett volna. Másik két példánk is a rádió műsorából való; egy híradásban hallhattuk: „a megye aktivistáinak; az a véleménye, hogy...”. Egy előadásban pedig erre figyelhettünk föl: „a szenteknek maguk felé hajlik a keze.” A helyesebb alak a többes számú véleményük, illetve kezük 'lett volna. De a sajtóból s az újabb szépirodalomból is számos példát idézhetnénk: „a kazah sátraknak

Ez év szeptember 1-től a Szovjetunióban fokozatos, nagymértékű — 30—35 százalékos. — fizetésemelést kapnak a pedágógusók és az oktatásügyben dolgozók.

A 6 millió embert érintő évi 3,5 milliárd rubel értékű intézkedés szoros kapcsolatban áll a Szovjetunióban most bevezetésre kerülő iskolareformmal, amelynek kidol_ gozásában 120 millió ember vett részt, a tervezet megvitatása jelenleg is folyik.

A szovjet iskolareform célja, hogy az oktatómunkát új minőségre emelje, biztosítsa az általános műveltség magasabb szintjét, a felnövekvő nemzedék állampolgári aktivitását és szakmai orientáltságát. A reform keretében korszerűsítik az egész iskolai oktatási folyamatot, ezen belül valamennyi általános tantárgy oktatását, de — a legfontosabb, hogy

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl... — hallgattuk gyermekkorunkban esténként, s melyikünk ne várta volna izgatottan a folytatást, amit már ugyan szóiról-szór a tudtunk. S így voltak ezzel nagyapáink nagyapái, s valószínű hasonlóan lesznek unokáink unokái is. De régen az egyszerű emberek közt szájról szájra hagyományozód- tak ezek a kincsek, ma már csak nyomtatott betűk képesek megőrizni.

Ezért is figyelemre méltó a Móra Ferenc Könyvkiadó „Hetedhét Magyarország” című új népmesesorozata, melynek kötetei egy-egy magyar tájegység legszebb, legjellemzőbb meséit mutatják be.

Elsőként a tdszatáji, dél-alföldi emberek csodavilága nyílik ki az olvasó előtt, a környék jó ismerőjének, Tóth Bélának válogatásában. A Legeltetés a három sárkány pusztáján című gyűjtemény több mint félszáz meséje ismerősként köszönti azt is, aki sohasem járt ezen a vidéken. Hisz bármelyik történetbe fogunk bele, rögtön otthonosan érezhetjük magunkat. Ki ne találkozott volna már a sárkányokat legyőző szegény fiúval, a királylány kezét elnyerő eszes legénnyel, a jószívű lánnyal, akit hiába kerget el mostohája, mert végül elnyeri jutalmát? De föl- bufckan a ravasz róka, az igazvan egy átlagmagassága (= át- lagmagasságük) — olvassuk egy néprajzi könyvben; a Don Quijote egyik kiadásában meg ezt: „A lovasoknak puskája volt, a gyalogosoknak dárdája s kardja”. Persze ellenpéldát is idézhetünk: Én előttem az anyagoknak rendkívüli respektuswk volt” — írta Németh László.

Jó, jó, vetheti ellen valaki, ez csak amolyan nyelvi szőrszálha- sogatás: a nyelv egyszerűsítésre törekszik, s végeredményben így is megértjük a szóban forgó mondatokat. Esetleg még ezt is hozzávetheti, aki jártas a régebbi irodalomban, hogy régen azt is mondták: „a pásztorok kalyibáik”, s ma már egyszerűbben a „pásztorok kalyibái”-tol beszélünk.

Csakhogy a mienk nem egészen ez az eset! A „pásztorok kalyibáik” ugyanis egyszerű birtokos szerkezet, mint például az asztal lábai, s ha ezt többes számba tesszük, az asztalok lábai-aak -i többes jele maga is utal a többes számra, fölösleges még a -k többes jelet is kitennünk. De a mi mondatainkban nem ilyen egyszerű birtokos szerkezetek vannak, hanem a birtokszó (pont, vélemény, átlagmagasság) az állítmány része, úgynevezett összetett állítmány névszói része (régebbi szóval: „állítmányi kiegészítő”). Ebben az esetben pedig nemcsak helyesebb, hanem szabályosabb is az állítmány névszói részének a többes számú alannyal való pontos egyeztetése. Hiszen „A házak nagyok mondatban is pontosan egyeztetjük a névszói állítmányt a többes számiú alannyal.

Szilágyi Ferenc

a reform az ifjúság általános középfokú oktatását kiegészíti szakmai képzéssel.

1 A feladat megoldásában a legfontosabb szerep természetesen a tanárnak jut. Elismerve a tanítók, tanárok, nevelők nagy felelősségét a felnövekvő nemzedék- nevelésében és oktatásában, a reform figyelembe veszi az oktatók munka- és életkörülményeinek (anyagi, erkölcsi, szervezési) jelentős növelését, munkájuk jelentőségének és tekintélyének emelését.

Napjainkban a Szovjetunió 68 egyetemén, 201 pedagógiai főiskoláján, 464 tanítóképzőjében (ez utóbbiakban főleg alsó tagozatos tanítókat és óvónőket képeznek) folyik pedagógusképzés. A reform következtében megnő a pedagógu- gusok iránti igény, a pedagógus- képzés pedig tökéletesedni fog.

ságos Mátyás király, sőt még a nép között járó Jézus Krisztus is, aki úgy viselkedik, mint a legbölcsebb parasztemberek szoktak. Megismerhetjük ezenkívül még különféle dolgok eredetét, például, hogy hogyan lett a Tij sza, vagy hogy mióta görcsös a gerenda. S mindemellett új, érdekes. máshonnan aligha ismert epizódok, fordulatok, jjkifejezések is megjelennek ezekben a kicsit titokzatos hangulatú, váratlan fordulatú, sokszor meghökkentő mesékben. De az igazság most is — ellentétben sajnos a valósággal — mindig győz, a jó elnyeri jutalmát, a rossz megbűn- hőddk.

Bár a mesék java részét régebben gyűjtötte Arany László, Grtutay Gyula, Bálint Sándor, Katona Imre — és főleg Kálin ány Lajos —, Tóth Béla valóban értő gondossággal igazította a mai ifjú olvasók számára ezeket a szövegeket. Talán épp rájuk gondolva alakul át az ízes „szögedi” beszéd szürkébb köznyelvivé. Kár érte, talán itt-ott érdemes lett volna eredetibben hagyná.

De igazságtalanság kötekedni, mert egészen biztos, sok gyermeknek lesz a kedvence ez a lebilincselő, szép kiállítású könyv, melynek különlegességéhez Csá- . ky Lajos csodálnivaló rajzai is hozzájárulnak.

L. L :

Iskolareform a Szovjetunióban

könyvespolc”

A Tisza birodalmában

Dél-alföldi mesék gyűjteménye

REICH KAROLY RAJZA