Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-03 / 102. szám
1984. május 3. csütörtök • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT • SPORT • SPORT m SPORT LOVASSPORT Varró József bravúrja LABDARÚGÓ NB II. Megszakadt a hazai veretlenség A hazai csapat lendületes rohamaival, és kihagyott helyzeteivel kezdődött a mérkőzés. A vendiégek kemény bélemené- sekkel igyekeztek megtörni a BSK ilendületét. A játékvezető ezeket a szabálytalanságokat rendre elnézte. ' A 12. percben ártalmatlan labda került Tokárhoz. A BSK-vé- delem leállt, így a csatár zavartalanul húzhatott kapura, s a bizonytalankodva kifutó kapus fölött kényelmesen a hálóba emelt. 1—0 az Ózd javára. A 43. percben Harsány! összefejelt védőjével, súlyosan megsérült, és a mentők a pályáról a kórházha szállították. Egy perccel később Szócsőt az 5-ös sarkánál elkaszálták. A megítélt liest Szőcs a bal sarokba. lőtte, de a játékvezető ezt érvénytelenítette. Az ismétlésnél Szabó az elmozduló kapusba rúgta a büntetőt. Szünet után sem változott a játék képe. A BSK mezőnyfölényben játszott, de a védelem teljesen fellazult, és többször zavarba jött. Az 55. percben Mohácsi a jobb oldalon zavartalanul elfutott és lapos lövéssel megszerezte a vendégek második gólját, 2—0 az Ózd javára. A nyomasztó fölényben játszó hazaiak a 61. percben jobb oldali szabadrúgáshoz jutottak, Ewanics beívelése Morvái fejéről ikerült a kapuba. 2—1 Ózd javára. A hazaiak nyolc—tíz emberrel támadtak a hátralévő játékidőben, de az egyenlítés nem sikerült. Kitűnt: Fekete, Mohácsi, Di- dás, illetve Morvái. Tax Imre TERÜLETI LABDARÚGÓBAJNOKSÁG HONVED KUN BÉLA SE— SZENTES 2—1 (1—0) Szentes, 1000 néző. Vezette: Uh- rin. H. Kun Béla SE: Csehók . — Ézsiás, Kiss, Kurucz, Kernya, Tóth J., Mészáros, Petre, Sárközi, Szabó J., Török (Pásztor). Edző: Farkas László. A lelkesen küzdő félegyháziak megérdemelten hozták el a két pontot a tavasszal feltűnően £ jól szereplő szentesiektől. Gólszerző: Török, Mészáros, illetve Mák. Kitűnt: Csehók, Kernya, Kurucz, Sárközi, Mészáros, illetve Mák, Kenéz. Ifjúsági eredmény: H. Kun Béla SE—Szentes 4—1. LAJOSMIZSE— SZEGEDI VSE 1—1 (0—0) Szeged, 200 néző. Vezette: OraA mérkőzés jegyzőkönyve: Ózdi Kohász—Bajai SK 2—1 (1—0) Baja, 4000 néző. Vezette: Juhász, (May, Kovács II.). Ózdi Kohász: Fekete — Orlóczki, Sipos, Szilágyi, Pribék, Os- .váth, Kovács, Tokár, Homonnai, Mohácsi, Dudás. Edző: Szend- *rei Béla. Bajai SK: Farkas — Tumó, Szabó, Pintér, Rótt, Morvái, Har- sányi, Evanics, Janicsák, Pekker, Szőcs. Edző: Ivanics Tibor. Csere: Harsányi helyett Pongó a 43., Szőcs helyett Andreidesz az 52., Dudás helyett Utassy a 70., Homonnai helyett Vágó a 91. percben. Gólszerző: Tokár a 12., Mohácsi az Ő5., Morvái a 61. percben. Sárga lap: Homonnai a 69., Tokár a 75. percben. A döntetlen — Már a kezdésnél szinte egy ember hátránnyal indult a KSC a Szekszárd elleni mérkőzésen, hiszen Hegyi és Supka eltiltás, Mózner 3 sárga lap, Papp pedig sérülés miatt nem játszhatott. A kiapadón így mindössze egyetlen, még ifista korú mezőnyjátékos ült, készen áz esetleges cserére. Amire szükség lis lett volV na a második’ félidőben, mert úgy tűnt, akkorra elfáradt a csapat, nem bírta végig erővel azt a taktikát, amelynek elemei az első 45. percben megmutatkoztak, lényege: a csatárok sokat mozognak, .keresztben, s mély- őségben is, időnként a középpályásokkal váltanak, a szélsőhátvédek pedig felfutnak az alapvonalig. A vezető gól egy jó kiugratás eredménye volt a 14. percben. Somogyi labdáját Mátyás középen, ügyesen levette, s két lépés után «6 méterről a bal sarokba lőtt, 11-M). Sajnos azonban három tiszi t ta. helyzetben a középcsatár. hi*- bázott, míg a vendégek Varga L. révén két helyzetet puskáztak el a félidő hajrájában. Szünet után a két friss emberrel pályára lépő szekszárdiak gó ( ........) Iz sák: Antal — Csizmadia, Benkó, Bogdány, Labáth, Nagy K. , Jakus (Németh II.), Czirkos, Oláh (Ámann); Mata, Bozsik. Edző: Losonczi László. Sükösd: Szentje — Takács, Lógó A., Lógó Z., Szabó, Lakner, Czeller, Radics, Sudár, Várnagy, Páncsics. Edző: Bujdosó Márton. A 81. percben 11-eshez -jutott az Izsák, de Antal büntetőjét Szente hárította. Kitűntek: Csizmadia, M^ta, illetve Szente, Szabó, Sudár. Ifjúsági eredmény: Izsák-—Sükösd 1—1. Kecel—Tass 1—0 (0—0) Keoel, 500 -néző. Vezette: Nagy L. (****•). A győztes gólt a 87. percben lőtték. Gólszerző: Juhász. Kitűntek: Apró, Boldizs, illetve Rap- csák, Kiss. Ifjúsági eredmény: Kecel—Tass 4—0. Jánoshalma—Kalocsa 1—0 (0—0) Jánoshalma, 200 néző. Vezette: Szabó S. (**•**) Juhász F. fejesgóljával a 75. percben dőlt el a 'mérkőzés. Kitűntek: Bozsics, Angeili, Miskol- czi, Karchesz, illetve Varjú. Vén Cs. Ifjúsági eredmény: Kalocsa—Jánoshalma 3—2, , Harta—Tiszakécske 6—2 (1—I) Harta, 400 néző. Vezette: Papp (****) A Tiszakécske egy félidőn át jól tartotta magát. Gólszerzők: SAKK OB I. Felemás játék DUTÉP SC—MTK-VM 4,5:7,5 (2) A Portisch Lajost nélkülöző vendégcsapat végig fölényben látszott. A kecskemétiek versenyzése felemás képet mutatott. A csapat egyik fele — Varasdy, Kormányos, Forgács, Siklósi. — szinte eHlenéllás nélkül vesztett. Az első bét játszma befejezése után 5.5 :li,5 arányú vezetést szerzett az MTK-VM. A mérkőzés második felében sikerült ledolgozni a hátrányból. Megalapozott- játékkal nyert dr. Erdélyi, Máfché és Vidéki, biztosan döntetlenezett Arhipov, Sárosi és Brandies. Girószpéter nyerő pozíciót ért el Szabó nagymester edlen, de időzavarban rontott. Mindkét függőállás az MTK-VM számára előnyösebb. Az egyéni teljesítmények: Grószipéter— Szabó függő, Arhipov—Forintos döncsalódás feljöttek, és sokmozgásos játékkal, lendületes cselekkel több veszélyes helyzetet alakítottak ki a KSC kapuja előtt. Enniek ellenére sikerült tartani az előnyt, sőt a 82. percben Gádor bebiztosíthatta volna a győzelmet, de Molnár beadását 4 méterről fejjel a kapus kezébe csúsztatta. Válaszként jött az egyenlítés; a 84. percben Dienes közeli, erős lövését Erdei nem tudta megfogni, a kiperdülő labdát , Lauer gurította a hálóba, 1—1. A döntetlen idehaza — csalódás. Sümegi 2 (egyet 11-esből), Csehi, Armai, Kiss, illetve Pálinkás, Kis juhász dr. 11-esből. Kitűntek: Miklós, Sümegi. Kiss, Lehoczki, illetve Ézsiás, Kisjuhász dir. Kiállítva: Varga II. Ifjúsági eredmény: Harta—Tiszakécske 3—1. Bácsborsód—Kkfházi Szövetkezeti SE 2—2 (2—0) Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezette: Némedi (**»**) Gólszerzők: Über, Rozinka, illetve Zs. Juhász 11-iesből, Sahin. Ifjúsági eredmény: Kkfházi Szöv. SE—Bácsborsód 9—1. Bajai Tsz SK—Kungzentmiklós 2—1 (T—1) Kunszentmiiiklós, 200 néző. Vezette: Nagy II. (»***») Gólszerzők: Kisföldi, Móri, illetve Forró. Kitűntek: Csehók, Móri, Baross, illetve Rizmann. Ifjúsági . eredmény: Kunszentmlk- lós—Bajai Tsz SK 2—1. Akasztó—Soltvadkert 0—0 Akasztó, 1100 néző. Vezette: Mátyus (*♦*♦*) Végig nagy iramú mérkőzésen az akasztói Kocsis hagyta tki a legnagyobb gólhelyzetet. Kiállítva: Eiter. Kitűntek: Kövesi, Farkas, P. Szabó, illetve Mayer, Galántai, Sörös. Ifjúsági eredmény: Soltvadkert—Akasztó 3—2. Miske—Kiskőrös 3—2 (0—0) ■Miske, 600 néző. Vezette: Fran- ciskovics (»»***) A miskei csapat a 72. percben 11-est hibázott. Gólszerzők: Rátétjén. Varasdy—(Lengyel 0:1, Forgács- Polgár 0—1, Kormányos—Varn-usz 0:1, Máthé—Sápi 1:0, Sárosi—Szilágyi döntetlen, Brandies—Hradecr.ky döntetlen, Saiánki—Fiilsp 0:1:, dr. Erdélyi— Pogáts 1U0, Siklósi—Somogyi 0:1, Vidéki—Kluger 1:0, Pólyák—Polgár 0M, Mészáros—Fodor függő. A bajnokság élmezőnye a 7. forduló után: Bp. Spartacus 70 (1), MTK- VM 61,5 (2), Bp. Honvéd 56,5 (1), DUTÉP SC 55,5 (2), Vasas SC 55, Szolnoki MEZŐGÉP SE 54. Volán SC 56,5. A női mérkőzésen Aljebina játék nélkül nyert, mert ellenfele nem jelent meg, az újonc Fi kikér pedig vesztett dr. Kas ellen. A DUTÉP női csapata a harmadik helyen áll a bajnokságban. L. D. A LABDARUGÓ NB II ALLASA 1. Eger 28 18 5 S 82—27 4L 2. Békéscsaba 28 16 6 6 68—33 38 3. Debreceni MVSC 28 15 8 5 58—29 38 4. Hódgép Met. 23 13 7 8 35—24 33 5. Siófok* 28 iß 12 4 47—31 32 6. Szolnok 28 mi 8 9 51—36 30 7. Bakony V. 20 12 6 10 45—45 30 8. Nagykanizsa 28 9 11» 8 46—46 29 9. 22. sz. Volán 4 20 1<0 9 9 38—39 29 10. Keszthely 28 9 9 18 37—31 27 11. Ózdi Kohász 28 9 9 16 39—44 27 1(2. Baja 20 9 8 n 4)7—46 26 13. Debr. Kinizsi 28 9 8 Ll 48—46 26 14. •Kecskemét 28 9 7 12 39—55 25 •lő. Salgótarján 28 8 8 .12 33—35 24 16. Sopron 128 9 6 13 26—43 24 17. Szekszárd 28 7 9 12 36—43 23 1«. Kazincbarcika 28 8 4 16 35—58 20 1*9. H. Szabó L. SE 28 6 7 15 28—43 19 20. Ganz-MÁVAG 28 4 7 17 28—64 15 • = a Siófoktól négy büntetőpont levonva. Eredmények: Debreceni Kinizsi— Ganz-Máívag 4—1 (2—0). Bakony Vegyész—'H. Szabó L. SE 2—0 (1—0), 22. SZ. Volán—Keszthely 2—0 (0—0). Szolnoki MÁV MTE—Kazincbarcika 1—i (1—1). Siófok—Hó dg ép Motripond 1—0 (1—0). DMVSQ—Sopron 3—0 (il—0). dics 2, Hubert, illetve Juhász, Be- szedics. Kitűntek: Hubert, Radics, illetve Juhász, Szedeczki. Ifjúsági eredmény: Kiskőrös—Miske 2—1. A tudósításokat Gál István (Izsák), Flaisz Ferenc (Kecel), Haász László (J.halma), Szőnyi Károly (Hanta), Farkas Tibor (Kkfháza), Gergely Sándor (Ksz- miklós), Nemosényi János (Akasztó) és Kiss János (Misik,e) készítették. összeállította: Szabó Zoltán. A megyei labdarúgó-bajnokság állása 1\. Misiké 23 .16 2 5 53—28 34 2. Izsák 23 12 8 3 41—15 312 3. Harta 23 H4 8 6 62—29 ai 4. Kecel 23 (lil 8 4 42—29 30 5. Soltvadkert 23 ltO 9 4 41—24 29 6. Sükösd123 16 6 7 29—23 26 7. Tass 23 9 6 8 31—27 24 8. Kalocsa 23. 8 8 7 29—29 24 9. Kflháai Szöv. SE 23 7 8 8 28—34 22 10. Jánosihalima 23 7 7 a 25—34 21 Hl. Akasztó 23 5 10 8 318—48 28 112. Baj ai Tsz SiK* 23 8 5 16 36—38 119 13. Kíunszentmifclós 23 6 4 IH3 33—48 16 14. Kiskőrös 23 4 6 1>3 27—48 1(4 15. Tiszakécske' 23 3 7 13 26—50 13 16. HBá-csfo orsód 23 2 7 14 1-9—45 11 Megjegyzés: * A’Bajai Tsz SK-tól 2 büntetőpont levonva. A totó 18. heti. május 5-i szelvényén vá'.tozatianuKiNSZK, Bundesliga I. és II., valamint angol I. ligás mérkőzések szerepelnek. Tippjeink: 1. Hamburg—Bayern München. NSZK Bundesllga I. Háramesélyes találkozó, mérni hazai esélytöbblettel. Tippünk: x, 1, 2. 2. Frankfurt—Nürnberg. NSZK, Biun- desliga i, A nürnbergiek kiesitek az első ligából, míg a frankfurtiaknak maradt egy kis esélyük a bennmaradás kiharcolására. Tippünk: 1. 3. Dortmund—Mönchengladbach. NSZK, Bundesllga I. A Gladbach esélyes az első helyire. Tippünk: x, 2. 4. Düsseldorf—Bremen. NSZK, Bundesliga I. A Düsseldorf súlyos vereséget szenvedett, a Bremen győzött, amire most is van esélye. Tippünk: x, 2. 5. Fortuna Köln—Saarbrücken. NSZK, Bundesllga TI. A kőin vesztett, a Saarbrücken nyert hazai kiörnye- zetben. Tippünk: X. 6. Freiburg—Soligen. NSZK, Bundss- liga II. A két együttes a középmezőnyhöz tartozik. Tippünk: 1. 7. Birmingham—Liverpool. Angol I. liga. A listavezető győzelmi reményekkel utazik Birminghamba. Tippünk: 2. vecz. Lajosmizse: Kripkó — Mányo- ki, Csima, Rózsa, Ábel, Hoder- marszki, Diószegi, Kocsis, Márkli (Tóth), Somogyi, Kovács (Vajda). Edző: Bende József. 50. perc: Diószegi jó labdával ugratta ki Kocsist, aki 10 méterről a hálóba lőtt. 1—0. 65. perc: Széli három védőt is kicselezett, maid balra gurított és Nagy L. futtából szép gólt lőtt. 1—1. Kitűnt: Má- nyoki, Csima, Ábel, illetve Széli. Ifjúsági eredmény: SZVSE—Lajosmizse 4—0. BÉKÉS— KAC-MEDOSZ 1—0 (0—0) Kiskunhalas, 300 néző. Vezette: Bodor. KAC-MEDOSZ: Malek — Gie- singer, Cs. Kovács, (Izsák), Tápai, Szőke,. Körösi, Sz. Kovács, Lacz- kovits, Csincsák, Szabó, Jójárt. Edző: Rádi Zoltán. Végig á halasiak támadtak és több helyzetük volt. A 81. percben Vágási lefordult a védőktől és 10 méterről a jobb alsó sarokba helyezte a labdát. 1—0. Kitűnt: Tápai, Körösi, Csincsák, illetve Deák, Lipták. GYULAI SE— KECSKEMÉTI TE 2—1 (1—0) Gyula,, 700 néző. Vezette; Veress. Gólszerző: Schmidt, Jónás, illetve Lakatos. A TERÜLETI LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG ALLASA 1. Gyula 24 12 9 3 44—30 33 2. Déilép SC •24 15 3 6 32—18 33 3. BKV Előre 24 12 8 4 48—18 32 4. Békés 24 12 7 5 33—23 31 5. Orosháza 23 -Ül 7 5 29—18 29 6. Szarvas 24 16 8 6 43—20 28 7. Lajosmizse 24 9 16 5 31—29 28 8. Szegedi Dózsa 24 6 18 6 32—22 26 9. Kecskeméti TE 24 9 7 8 34—44 25 16. H. Kun Béla SE 24 7 7 10 27—30 21 lil. Szegedi VSE 23 5 8 HO 25—33 18 •12. Nagyszénás 24 7 413 24—44 18 13. Martfű 24 4 9 11) 26—39 1.7 14. Kiskunhalas 21 6 6 13 25—46 16 1)5. Szentes-24 5 5 14 14—32 15 16. Határőr Dózsa 24 4 4 16 24—50 1-2 Eredmények: Martfű—-BKV Előre li—L. Szarvas—Orosháza 3—1L Délép— Hatáirőr Dózsa 2—0. Nagyszénás—Szegedi Dózsa 0—0. A labdarúgó NB I. állása 1. Bp. Honvéd ‘24 16 5 3 53—1« 37 2. Ü. Dózsa 24 •111. 10 3 41—23 32 3. Rába ETO 24 il-lí 7* 6 56—47 29 4. Videoton 24 •lili 5 8 35—23 27 5. Tatabánya 24 10 7 .7 33—31 27 6. Zalaegerszegi TE 24 18 5 9 32—36 25 7.-Csepel 24 8 8 8 30—36 24 8. Pécsi MS C 24 7 18 7 29—31 24 9. MTK-VM 24 9 6 9 36—39 24 16. SiZÉOL AK 124 9 6 9 33—36 24 íli. Vasas 24 9 5 16 31—31 23 12. Haladás VSE 24 9 4 1.1 23-—24 22 13. Ferencváros 24 7 7 10 35—37 21 14. Volán SC 24 5 8 .lil 34—36 18 115. NYVSSC 24 5 5 14 23—46 15 16. Diósgyőri VTK 24 2 8 14 17—39 82 Eredmények: MTK-VM—Tatabánya 1—1 (1—il), Volán SC—Haladás 3—0 (0—0), ZTE—SZEOL AK 4—2 (1—2), Pécsi MSC—Csepel SC 1—I» (1—0). 8. Coventry—Luton. Angol I. liga. Mindkettő vereséget szenvedett a szombati fordulóban. Tippünik : x9 1. 9. Everton—Manchester United. Angol I. liga. A vendégek esélyesebbek. Tippünk s 2, x. 10. Ipswich—Sunderland. Angol I. liga. A kiesés elkerüléséért küzdő hazaiak a bajnokságra törő Liverpool otthonából is el tudtak vinni egy pontot. Tippünk: x, 1. 11. Leicester—Nottingham. Angol I. 'liga. A Leicester vereséggel távozott az Arsenal otthonából, de a Nottingham sem tudott győzni hazai pályán a Stoke City elitén ((1—0).. j Tippünk: x. 12. Notts County—Queen’s Park. Angol I. liga. A Notts ismét vesztett és a kieső helyen maradt. A Rangers győzött és feljött a 3. helyre. Tippünk: 2, x. 13. West Habi—Aston Villa. Angol I. liga. Az élbolyhoz tairtoznaík, jól szerepelnek az idei bajnokságban. Tippünk: x, 1. + 1. mérkőzés: 14. West Bromwich—Arsenal. Angol I. liga. A Bromwich a kiesés ellen harcol, az Arsenal megkezdte a felzárkózást. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink:' x, 1. D. 1. (váczi) A mérkőzés jegyzőkönyve: Kecskeméti SC—Szekszárdi Dózsa 1—1 (1—0) Kecskemét, 2500 néző. Vezette: Radics (Ko^avecz, Inges). Kecskeméti SC: Erdei — Hoffmeister, Gugyerás, Mohovics, Grósz, Nagy, Patkós, Somogyi, Czeczon, Mátyás, Gódor. Edző:- Kurucz István. Szekszárdi Dózsa: Hujbér — Szabó, Hahn, Somodi, Weitnei^ Varga F., Dienes, Adorján, Megyeri, Varga L., Magyar. Edző^ Formaggini Károly. Csere: Weitner helyett Lauer, Varga L. helyett Kresz, mindkettő a szünetben, Patkós helyett Molnár a 76. percben. Gólszerző: Mátyás a 14., Lauer a 84. percben. Sárga lap: Gugyerás a 65., Nagy A. a 86. percben. MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Izsák—Sükösd 0—0 Izsák, 300 néző. Vezette: ZsiA Petőfi Népe totó-tanácsadója A hűvös, borongás idő dacára mintegy 10 ezer néző volt kíváncsi a háromnapos nemzetközi lovasversenyre, amelyet Kiskunhalason rendeztek meg április 29, 30-án és május 1-én. A zárónapon váltak a legtöbben, s mintegy 5 ezer néző nagyszerű halasi sikernek tapsolhatott. Varró József, ia Határőr . Dózsa lovasa három egyéni számban győzött és a csapaitversenyiben a válogatott tagjaként is aranyérmet nyert. A verseny eredményei: Nemzetközi megnyitóverseny: 1. Bajkai (Határőr Dózsa) 0 hibapont 87,4 Merán ni. Nemzetközi ugróverseny: 1. Lipczynska (lengyel) Chraibka ni. 0 hibapont 60,0 mp. 2. Varró (magyar (Nefelejcs ni. 0 hibapont 63^4. Díjugratás: 1. Varró Nefelejcs ni. Nemzetközi csapatverseny: 1. Magyarország (Varró, Somlai, Hevesi, Rezgő) 11,75 hibapont, 2. NDK 20, 3. Lengyelország 24 hibapont. Pontszámgyűjtő verseny: 5 1. Varró Nótás ni. 1110 hibapont. Kitartásos verseny: 1. Varró Szikrázó ni. 200 cm 0 hibapont. A legjobb külföldi versenyző díját Hanulay (csehszlovák), a legjobb női versenyző díját Lip- gyiar versenyző díját Varró József kapta. BÚVÁRÚSZÁS Jól szerepeltek a kecskemétiek az EB-n Befejeződött Stockholmban az uszonyos- és búvárúszói fiatalok I. Európa-bajnoksága. A három napon át zajló versenyen a magyar csapat jól szerepelt. A kiosztott 36 éremből 12-t a magyarok nyerték, mégpedig Tóth Katalin révén egy aranyat, valamint öt ezüst- és hat bronzérmet hoztak haza. A válogatottba szinte az utolsó pillanatban bekerült két kecskeméti búvárúszó, Kecskeméti Krisztina és Zombori Katalin kitett magáért. Kecskeméti Krisztina 3 ezüst- és 1 bronzérmet nyert, Zombori Katalin pedig a' két váltóban nyert ezüstérem mellett két negyedik és egy ötödik helyet szerzett. Mindketten igazolták tehát, hogy indokolt volt a beválogatásuk. Eredményeik: 400 m uszonyos úszás: 5. Zombori 3:59.03. 800 m uszonyos úszás: 3. Kecskeméti K. 8:06.24, 4. Zombori 8:11.10. 4x200 m uszonyos váltó: 2. Magyarország (Zombori, Horváth, Kecskeméti, Fabó) 7:19.24. 400 m búvárúszás: 4. Kecskeméti 4:10.00. 200 m uszonyos úszás: 7. Zombori 1:55.63. 1500 m uszonyos úszás: 2. Kecskeméti 15:17.60, 4. Zombori 15:58.36. 4x100 m uszonyos váltó: 2. Magyarország (Zombori, Horváth, Kecskeméti, Fabó) 3:15.39. Az összesített csapatversenyben: 1. Szovjetunió 914 ponttal, 2. Magyarország 210, 3. Olaszország 645 ponttal. Felavatták a bajai uszodát Ünnepélyes külsőségek között, mintegy ezerötszáz érdeklődő jelenlétében avatták fel május elsején a bajai sportuszodát, amely a megyei és a városi tanács támogatásával, valamint a lakosság széles körű összefogásával épült. Az új, 25 méteres létesítményiben a bajai általános iskolások, a Kecskeméti Vízmű SC úszói, és a Központi Sportiskola vízilabdázói tartottak bemutatót. SOROKBAN • SOROKBAN X A szovjet sportolók fölényével fejeződött be Jönköpingben a harmincegyedik alkalommal megrendezett birkózó Európa-bajnok- ság. A magyarok közül Gáspár Tamás szerepelt a legjobban. A kötöttfogásúak 100 kg-os súlycsoportjának döntőjében tussal verte az NDK-beli Horschelt és aranyérmet nyert. A többi magyar erejéből csak helyezésekre telt. X Véget ért . a spanyolországi Vitoriában a súlyemelők kontinensbajnoksága is. A legjobban a bolgárok szerepeltek, a magyarok váltakozó sikerrel. Az utolsó napon Hlavati András második lett szakításban, de lökésben nem volt érvényes kísérlete. A többiek közül Bökfi és Jacsó ötödik, Barsi pedig hatodik helyen végzett súlycsoportjában. X Nem sikerült megismételnie tavalyi győzelmét Rebek Lőrincné testnevelő tanítványainak az Országos Középiskolás Kupa döntőjében. A kecskeméti Bányai Gimnázium leány kosárlabda-együttese az idén második lett, csakúgy, mint a fiúk, akiknek viszont ez szép siker. A röplabdátok is halványabban szerepeltek a megszokottnál. A Katona Gimnázium fiúegyüttese harmadik, a 623-as szakmunkásképzőé pedig a negyedik helyen végzett. A Közgazda- sági Szakközépiskola leánycsapata negyedik helyen „érkezett” célba a döntőben. X Kétszáz birkózó részvételével rendezték meg Túrkevén az országos szabadfogású serdülőb'aj- nokságot. A kunszentmiklósiak reménysége, Takács Ferenc nagyszerű versenyzéssel valamennyi ellenfelét legyőzve aranyérmet szerzett -[-78 kg-ban. A kecskeméti Kovács 49 kg-ban bronzérmes lett. X NB Il-es női kosárlabda-mérkőzésen a Bajai TK együttese 100 —30-ra verte otthonában a Szolnoki KSFS csapatát. A bajaiak legeredményesebb dobója Órmodi E. volt, 40 pontot ért el. X A DUTÉP SC NB Il-es férfi röplabdázói 3:1 (6, -13, 1, 13) arányban győztek az ‘ Esztergomi Medicor ellen. X Országos serdülő labdarúgóbajnoki mérkőzés: Salgótarján— . —KSC 2—0, az ifjúságiaknál pedig 4—0, a salgótarjániak javára. X Az IBUSZ Kupa sakkverseny végeredménye: 1. Bany (lengyel) 10 pont, 2. Tischbierek" (NDK-beli) 9,5, 3. Dhuven (holland) 8,5, 4. Arhipov (DUTÉP SC) 8,5, 5. Ko- vacsevics (jugoszláv) 8, 6. Jasni- kowski (lengyel) 8,... 13. Saiánki (DUTÉP SC) 7, ... 19. Aliehina (DUTÉP SC) 6,5, ... 21. Kormányos (DUTÉP SC) 6,5 ponttal. OB Il-es csapatbajnokság: Keleti csoport: Szegedi VSE—Kalocsai SE 10,5:3,5. Nyugati csoport: Bp. Pénzverő—Kecskeméti TE 7,5:5,5 (1). A május 1-én Kecskeméten rendezett sakkszimultánon öten értek el döntetlen eredményt: Marosi Csaba, dr. Bottá Tibor, Molnár Béla, Bauer Tamás éis Donkó Mátyás. A f>4 résztvevő közül senkinek sem sikerült győzni a Polgár-testvérek ellen. X Vízilabda. Országos ifjúsági bajnokság: KECSKEMET! VlZMO SC—FTC 12—11 (2—2, 3—2, 4—5). Kecskemét, 200 néző. Vezette: Kunsági, Tibai. KVSC: Kovács Z. — Király (1), Máriás, Deák, Bodnár (1), Tasi (2), Loványi (4). Csere: Berki (2), Nagy I. (2), Sárkány. Edző: Roz- gonyi Gábor. A hajrában 4 gólos vezetés után könnyelműsködött a kecskeméti csapat. Úttörő I. B. osztály: KSI—KVSC 7—4. Gsz.: Mezei (2), Prinschler (1), Deák (1). Úttörő II. B. osztály: KVSC— Tipográfia 12—4. Gsz.: Várnagy (5), Mezős Cs. (5), Mezős O. (1), Pánczél (1). X Vasárnap rendezték meg Kecskeméten a megyei atlétikai utánpótlás-csapatbajnokság első fordulóját, amelyen két ifjúsági aranyjelvényes szintű eredmény is született. Az egyiket Molnár László (Kun Béla SE) érte el 1831 ponttal, a másik pedig Dinnyés Margit (Kun Béla SE) nevéhez fűződik, aki a serdülő A-korcso- portos gerelyhajításban 38,12 métert ért el. Az egyesületek közötti versenyt a KSC nyerte 242,5 ponttal, 2. Kun Béla SE 192, 3. Kiskunhalasi AC 151,5, 4. Bajai SK 67, 5. Kerekegyháza 25, 6. Tiszakécske 10 ponttal. MA: ATLÉTIKA " A középfokú iskolák atlétikai bajnokságának megyei döntője: Kecskemét, Széktói Stadion 10 órakor.