Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-15 / 112. szám

I 1984, május 15. * PETŐFI NEFfc « KÁRPÁTI DENISE BIZONYÍTOTT * f^71^ A mozgás a lételeme Arcképvázlat monológgal Játszik-e Kárpáti Denise? — kérdezi sok színházbarát, ha új bemutatóról hall. Ha igen, sietősebben vált jegyet, várja az elő­adást. Ismerik a nevét, népszerű. Tavaly ősszel mit se tudtak róla. Csak néhány beavatottnak, rendszeres Film, Színház, Muzsika-olvasónak' rémlett, hogy a West Side Story vizsgaelőadással is föltűnt Kazimir-osztállyal végzett a Színművészeti Főiskolán 1981-ben. Az előbb említett szaklap* kritikusa szerint: „Anita szerepében Kárpáti Denise tűnik ■ki drámai erejével, vibrációjával.” Múzsa és Mária Magdaléna Valóban szép jövő vár a kecskeméti tár­sulat ifjú művészére, ha az egymásnak fe­szülő indulat-energiák hőfokától, az átélés elmélyültségétől, robbanó intenzitásától függ, hogy milyen színész lesz valaki. A drámaiság, az egyéni jellemvonások sűrített kifejezése a színjátszás oxigénje. Aki híjával van e készségnek, csak ver­gődik a színpadon. Legalább ennyire fontos a fogékonyság, a pillanatonként változó élet gyors vissza- rezgésének az adottsága. Eddig a Jöjj délre cimborám-ban Múzsa­ként stílusérzékenységével, a szokatlan szerep dinamikus megformálásával, Don Cristobal Rositájaként lendületes játéká­val és kellemes pikantériájával hívta fel magára a figyelmet. Csupa tűz, csupa élet volt Finum Rózsiként, még a kínos Falu rosszában is jó hangulatú perceket terem­tett. Mint Mária Magdaléna, maga volt a megtestesült elesettség és az újrakezdés boldogsága. Siker a Ki mit tud?-on Az itt és most színház mindig a pilla­nat terméke. Nincs két egyforma előadás, két egyforma alakítás. Kárpáti Denise sem vonhatja ki magát a külső körülmények hatásától. A szinte nyílt idegvégződésű (jó) színésznek apró incidensek, boldogságos pillanatok váltólázában is adott időben és adott helyen „hozni kell” a szerepet. önkínzó önfegyelemre tartósan csak a hivatástudatos művészek nevélhetik magu­kat. Már diákkorában elhatározta: számára mindennél fontosabb a színház. Ott, csak ott lehet önmaga: Kárpáti Denise. A fel­gyülemlett túlfűtöttség gondolati gs érzel­mi átadásának a vágya jif ház világa felé. Nem annyira a furcsa világ szépsége, in­kább a nehézsége vonzotta, a maximális tenniakarás, odaadás ösztökélte. Tudato­san, akaratlanul, mindig a várt szerepek­re készült. Énektudását a budapesti Dózsa György úti ének-zenei általános iskolá­ban alapozta meg, középiskolásként egy zenei munkaközösségben is tanult. 1971- ben a sanzon, táncdal kategóriában elin­dult a Ki mit tud?-on, részt vehetett a fővárosi döntő gálaestjén. Az iskolai iro­dalmi színpadon is próbára tette tehet­ségét. A pályakezdés Ügyelt testi kondíciójára is. Bár a ver­senyszerű sportolást egy betegség miatt abbahagyta, most is rendszeresen jógázik, tornázik. A mozgás a lételeme. Akkor is tudta, hogy színész lesz, ami­kor másodszor utasították el felvételi ké­relmét. Tehetséges sorstársaihoz hasonlóan ő is „stúdiózott” a 'Némzetiben. Újra meg­próbálta. Harmadszorra sikerült. Mint em­lítettem, jó osztály volt, együtt járt Bubik Istvánnal, Kubik Annával, Kulka Jánossal és más tehetséges művészekkel. Vámos László hívta a Népszínházhoz. Az utazó társulatban negyvenszer eljátszotta az Ármány és szerelem Lujzáját. Nagy erő­• Rositaként a. Don Cristobal-ban. A cím­szereplő: Gazsó György. (Straszer András felvétele) próba volt számára, mert nem éppen a Schiller által megírt naiv alkat. A később a hírős városba szerződő Vándorfi László volt Ferdinánd. Biztos volt benne: Denise jó szerepek reményében szívesen elmen­ne vidékre. Említette nevét Jancsó Mik­lósnak. A kecskeméti színház főrendezője látta a musical vizsgaelőadást: természetesen megkérte az ide szerződött Vándorfit, ne­vében is hívja az újjászerveződő társu­lathoz a munkára, bizonyításra éhes ifjú színésznőt. Így került Kecskemétre. Az első hét volt a legnehezebb. Kecskeméti vallomás „A főiskolán sokan mondták rólam, hogy rutinos színész vagyok. Mégis a próbák kezdetén, amikor felmentem a színpadra, meg sem tudtam mozdulni. A kezdő szí­nész gyötrelmeit éltem át_: kezem, lábam csak útban volt, s bizonytalanság fogott el. Ügy éreztem, hogy nem tudom azt a stílust megcsinálni, amit a rendező szeret­ne. Eleinte borzasztóan távol állt tőlem a blődli, mint műfaj, hiszen addig klasszi- kusnak számított színdarabokban léphettem §1111 /Ezéh f kívül <Sfsszäbb próbákhoz tszok­tam, hogy keresgélhessem, alakítgathas­sam magamban a figurát A filmesek ke­vesebbet próbálnak, fogékonyabbak a rög­tönzésre, a készenléti állapotra. Én szere­tem végigélni az érlelődés folyamatát. Nagy lelki viaskodás után, elmondtam a Jöjj délre... rendezőjének gondjaimat. Az első hetekben, talán a túl nagy tisztelet miatt, de féltem tőle. Miután közöltem vele aggályaimat (nekem nagyon kellenek a próbák, legyen türelemmel), rájöttem, hogy sokkal közvetlenebb ember, mint gondol­tam. Meghallgatott, sőt bátorított, hogy a magam útját járjam. így, miután rájöttem gondolkodásmódjára, egyre jobb munka- kapcsolat alakult ki köztünk. Sokat lehet tanulni tőle...” Ügy érzi, mintha évek óta itt dolgozna. A várost is megkedvelte (noha kicsit drá­ga a különben .kellemes IBUSZ-szoba). Hadd mondjam el, mielőtt valaki meg­kérdezné: természetesen játszani fog az évadzáró zenés játékban, a Nyitott ablak­ban. Mariska szerepét formálhatja, sokat táncolhat, dalolhat. Kedveli a zenés műfajt. A Rock Szín­ház alakuló társulatával bejárta a fél or­szágot a Sztárcsinálókkal. Az azonos című lemezen is ő énekelte Néró anyjának, Ag- rippinának szerepét. Heltai Nándor ÉRDEMES MEGNÉZNI Bolmányi Ferenc jubileumi kiállítása A 80 esztendős mester, Bolmányi Ferenc festő­művész Ernst Múzeum­beli kiállításán hatvan év terméséből láthatunk különböző stílusú fest­ményeket, akvarelleket. A kiállítás rendezője Baranyai Judit az ifjú Bolmányi portréista kor­szakától kezdi a váloga­tást, ezt követi a Fény- város-ciklus, majd a szentendrei lírai kor­szak, a Robin úr és tár­sai sorozat. A hosszú időt átölelő kozmikus korszak vezet a leg- újabbkori alkotásokig, s szerepelnek Bolmányi nagyszerű üvegablak­tervei is. A gazdag élet­műnek csupán töredéke kerülhetett a kiállításra, mégis fogalmat alkotha­tunk Bolmányi gazdag fantáziájáról, magas­szintű technikai kész­ségéről, művészi hitval­lásáról. Képeink a kiál­lításon készültek. • Szobámban (1945) SZÉFEN MAGYARUL — w SZÉPEN EMBERÜL' " Körmönfont nyakatekertség Jókai Mór élclapja, az Üstökös szerint egy izski polgár parla­menti felszólalásában így -r- sőt imigyen — szólt hozzá a vadá­szati törvényhez: „Az lelki váda- lomnak óhajtása irányában, azon igénybe kell bele pillantanom, hogy az nagy tisztelendő nemes vitézlő minjsteriíimnak esztan- cziába való meghatározása lé­nyegbe iratik, melyből majd ki- hajnallik, hogy az mezőn levő vadacskák letartóztatásában a porcziónak ekzekutióját lejjébőez- ni gondolván: tehát szerződé­sünknek summája első huzassék a világba.” (Rövid értelme ez lenne: a va­dászat adassák ki árendába, az árendaösszeg terjesztessék fel a minisztériumhoz; az adóból a mi­nisztérium annyit el fog enged­ni, amennyit a .vadászatból be­adtunk.) Mikszáth Kálmán is ebből az időből idézett egy abonyi sérel- mi föliratot, ahol a türelméből kifogyott törvényhatóság a „kor- rpány önkénye egyensúlyának vasbotja” ellen panaszkodott. Méltán írta azt is nagy stílusmű­vészünk: „Tagadhatatlan, hogy minden nemzet hivatalos nyelvé­nek vannak sajátságai, Angliá­ban csak úgy, mint a legmível- tebb Franciaországban elütő az okmányok irálya az irodalmi ter­mékekétől, de ezen elütő saját­ságok leginkább a terminus tech, nikusokra szorítkozván, sehol sem kulminálnak annyira az ért- hetetlenség szándékos hajhásza- tában, s sehol sem ellenkeznek úgy az élő nyelvvel, mint nálunk, hol pedig erre a legkevesebb szükség van, mivel maga az iro­dalmi nyelv sem tér el a népé­től1, hanem abból meríti nemcsak erejét, de színét, üdeségét is.” S hogy azért a fejlődés útját is lássuk, s mérni tudjuk, íme egy törvény (kereskedelmi törvény) száz év előtti, s új (1959-ből szár­mazó) megfogalmazásban: 1875: XXXVH. tv. 359. §: A vétel megtekintésre vagy próbára a vevő akaratától függő azon feltétel alatt köttetik, hogy ez az árut megtekintés, vagy megpróbálás után elfogadja. Kétség esetében e feltétel felfüggesztő hatállyal bír. 1959: IV. tv. 374. §: Ha a dolgot megtekintésre vagy próbára vet­ték, a szerződés hatálya a vevő nyilatkozatától függ. iPersze, azért manapság is akad­nak szépen kicirkalmazott ren­deletek, körlevelek. S a legfőbb veszély sem hárult el még teljesen, az ugyanis, hogy a hivatalos, körülményes stílus behatol, lehatol a köznyelvbe, a mindennapi nyelvbe, a papíros- zörgésű rettenetes bürokratikus tolvajnyelvet „eredményez”. A Magyar Nemzet névtelen glosszaírója szedett össze egy cso­korra valót a rádióban, televízió­ban elhangzott nyilatkozatokból. Valóságos kórlapja a fontoskodó, körülményeskedő, hivataloskodó stílusnak: „A főzés és varrás területén is komolyak ismereteink hézagai." „Másodlagosam, kezeljük az elfek­vő területeket.” „Vállalatunk na­gyon jól értékelte hetvenkettő év­ben ezt a kérdésesen sikertelen akciót.” „Téli viszonylatban hall­gatjuk a rádiót.” Azokat a csalá­dokat a távlati majorokba tele­pítjük le.” „Megkezdjük a tudo­mányos életnek egyik vonalát hetvenöt .esztendőben.” Sokan — úgy látszik — még min­dig .úgy vélik, hogy a körülmé­nyeskedés, agyoncifrázás az iga­zi stíluserény. Nem árt hivatalos szövegek fogalmazásakor is min­dig szemünk előtt tartani azt, amit nem kisebb stílusművész, mint Petőfi mondott a sallangos, dagályos stílusról szólva: „Föl nem érem ésszel, hogy vannak a nem-mindennapi emberek közt is olyanok, kik nem tudják vagy nem hiszik, hogy az egyszerűség az első és mindenek fölötti sza­bály, hogy akiben egyszerűség nincs, abban semmi nincs.” Szilágyi Ferenc Horezm, a Nap földje Kínai könyvek Moszkvában Nagy érdeklődést keltett a könyvbarátok körében a moszkvai Druzsba Könyves­boltban megnyílt kínai könyv­kiállítás. Ezzel megújult a két’ ország könyvkereskedelmi egyezményének jegyében zaj. ló munka.. A részleg széles kör­ben bemutatja a marxizmus— leninizmus klasszikusainak műveit kínai fordításban, az utóbbi években Kínában ki­adott kínai, orosz és szovjet műveket, olyan híres írók al­kotásait, mint Ba Izin, Lu Szin, M. Gorkij, L. Tolsztoj. Nagymértékben felkeltik a vásárlók érdeklődését a kiasz. szikus kínai festészet művei­nek reprodukcióit tartalmazó albumok, valamint a nagy orosz—kínai szótár! A Szovjet Tudományos Akadémia Etnográfiai Inté­zetének expedíciója nagy­szabású ásatásokat folytat a Kizil-Kum sivatagban. Kutatják és feltárják az egykor hatalmas és gazdag állam, Horezm egyes mű­emlékeit, sőt egész városo­kat, amelyeket az évszáza­dok során maga alá teme­tett a homok. — Expedíciónk az ősi Horezm különböző terüle­tein egyszerre végzi a fel­tárásokat, kezdve a kőkor- szaki ember kezdetleges te­lepülésétől a XIV. század­ban emelt épületekig. Ez az évszázad volt az, amelyben az erős horezmi állam vég­leg lehanyatlott — mondta Mihail Lapirov, az expedí­ció egyik tagja. — Ennek következtében pusztult el az ősi öntözőrendszer, elapadt a víz elpusztult a ter­més, jött a sivatagi homok és a lakosság elvándorolt ezekről a helyekről. A haj­dan gazdagon termő és vi­rágzó országot (neve is utal erre: Horezm = a Nap föld­je) fokozatosan elnyelte a sivatag. Most már befejeződött az ősi Horezm egyik legjelen­tősebb és jól megerősített városának feltárása. A munka csaknem harminc évig tartott. Az egykori vá­ros neve Toprakkali. Ez a lenyűgöző város másfélezer évvel ezelőtt, egységes épí­tészeti elgondolás szerint épült. A vár belsejében volt a palota, mely a város fö­lé magasodott, hirdetve Horezm uralkodóinak nagy­ságát. A város területén két la­kónegyedet tártak fel, az egyikben lakások voltak, a másikban kultikus célokat szolgáló épületek álltak. A városfalak régen hatalmas erődítmények voltak, ame­lyeket belülről boltráhaj- tásos alagutak kötöttek ösz- sze egymással. A palotában több dísz­terem van és külön termek a vallási szertartások cél­jaira. Az ásatások gazdag anyagot hoztak felszínre, többek között isteneket és uralkodókat ábrázoló fes­tett szobrok töredékeit. Az egyik legfontosabb lelet egy archívum, amely gazdasági feljegyzéseket tartalmaz. Az archeológusok gyakor­latában ilyen értékes lelet ritkán fordul elő. A közel­múltban sikerült megfejte­ni ezeket a feljegyzéseket. APN—KS BÁBA MIHÁLY: A busz pontosan indul Amikor kijöttek a tanácsháza nagytermében tartott előadásról, már sötét volt. Az utcán fiatalok kószáltak csoportosan, vagy ott álldogáltak a gyér fényű lámpák alatt. — Megiszunk egy feketét? — kérdezte a férfi, és belekarolt az asszonyba. — Nem bánom — mondta az asszony —, a busz rnég úgysem jött he. 7» Milyen busz? — szorította meg a férfi az asszony karját. — Vár valakit? Szótlanul tettek meg néhány lépést. — Nem. A férjem jön haza. — A férje? — lassította lépteit a férfi, és Szinte rádőlt a kerek arcú, kissé telt alakú, jó illatú asszonyra. Egy pillanat alatt úgy érezte, veríték lepi el a testét, mert arra gondolt, milyen jó len­ne jnost magával vinnie. — Igen. ö nem a faluban dol­gozik. Az asszony megállt, elhúzta a karját, előrelépett, és bement a presszóba. A hangos, lármás kis presszóban négy-öt szabad asztal volt. Az ablak mellettihez tele­pedtek le. — Két duplát — mondta a férfi. A pincér az asszonyra nézett. — És két konyakot is? — \gen — bólintott az asszony. Körbenézett, üdvözölte az isme­rősöket, aztán figyelmesen lesett a férfira. — Ez az egyetlen hely, ahová betérhettek néha. Itt a fe­ketéhez konyak is jár. Ez a szo­' kás. Én is hozzászoktam. De két pohárnál többet sohasem iszom. — És a férje? — ö antialkoholista. — Sok asszony irigyli magát ezért — nevetett a férfi. — Gondolja? — Biztos vagyok benne. — Lám, én meg őket irigylem. Már hosszabb ideje olyan nyug­talan vagyok. A férfi kissé hátradőlt, és úgy fürkészte az asszony arcát. 1 — Miért? — Hogy egyszer lemarad a buszról. — Ugyan, ez ... — Maga ezt nem értheti meg. Esztendők óta bejár dolgozni a városba. Télen-nyáron négy óra­kor ébred, ha délelőttös. Ha dél- utános, akkor meg tizenegykor ér haza fáradtan. Nem könnyű! So­hasem tudjuk összeegyeztetni az időnket, olyan ritkán vagyunk együtt, hogy félek. — Mitől? — Mondtam már, hogy lema­rad a buszról, nem jön haza, el­költözik, itthagy, mint Icát, a kar­társnőmet a férje. Azok is jól él­tek, aztán mégis mi lett a vége a buszbejárásnak? Megismerke­dett egy nővel a férje, és néhány hónap múlva beköltözött hozzá. Azóta nem tudjuk megvigasztal­ni azt a szerencsétlen Icát. Mi­lyen szép volt, milyen csinos. Fél év alatt tíz évet öregedett. Itt nincs partnere, itt nem járhat el senkivel, 'mert másnap a gyere­kek a szemébe nevetnének. Ha bemegy Nyíregyházára vagy Deb­recenbe egyedül szórakozni, ak­kor csak a szabad prédát látják benne, a gyors kaland alanyát. A férje mellett még udvarlói is vol­tak, akik azóta messze elkerülik, mert félnek, hogy esetleg felesé­gül kell venniük.’ Mert más az, hä valakinek a férje biztonsága mel­lett udvarolgatni, szépeket mon­dani, és megint más egy szabad asszonnyal foglalkozni. Ott már leselkedik a veszély, gyanítják a háló kivetését,*holott a férj ár­nyékában úgy foglalkoztak a nő­vel, mintha sohasem hagynák el. Minden férfi arra gondol, tudom, hogy ha a szeretője megcsalta ve­le a férjét, akkor őt is meg fogja csalni egy új szeretővel. Pedig nincs mindig igazuk. A férfi lehajtotta a fejét, a szó- davizcsöppből ábrákat rajzolt az asztalra. — Értem, értem — suttogta. — Dehogy érti! — emelte fel a poharat az asszony, és hörpin- tett egy kortyot. — Ha értené, nem ezt mondaná, hanem taná­csot adna, hogy mit tegyek, mi­vel nyugtassam meg magamat. Néha már az órán is ideges va­gyok. Lehet, hogy a gyerekek sej­tenek valamit, amiről nekem még fogalmam sincs. Tanítónő vagyok, önuralomra van szükségem és nyugalomra. — Kicsapongó á férje? Olyan váratlanul kérdezte ezt a férfi, hogy az asszony egy pil­lanatra megdöbbent tapintatlan­ságán. — Ó, dehogy! — mondta nyu­galmat erőltetve magára. — Ha az lenne, nem lennék nyugtalan. Tudnám, hogy kirúg a hámból és hazajön, ismét kedves lesz, mint régen! De az én férjem jó em­ber, józan életű és konok az el­határozásában. Ezért is félek. Ha egyszer valaki közel férkőzik hozzá, és gyakrabban mellette lesz, mint én, akkor elvesztet­tem ... Jani, kérem, még két ko­nyakot — intett a pincérnek. — Csodálkozik, ugye, hogy első ta­lálkozásunkkor rögtön elmondok mindent? Ne csodálkozzon! Ne­kem el kellett mondanom a fé­lelmemet, aggodalmamat, de itt nincs kinek. Itt másnap már min­denki tudná azt is, ami meg sem történt. De maga elutazik... és, és tudom, hogy nem mondja él senkinek... és, gs értse meg, én nem tudok Klári lenni, mint a Hurok regényhősnője... Tud­ja. .. A pincér eléjük tette a két ko­nyakot. A férfi órájára pillan­tott. — Fizetek is. —- Igenis ... két fekete. — És négy konyak. — Azt én fizetem — mosoly­gott az asszony. — Az már ren­dezve is van. — Igenis — mondta a pincér, és csak a két kávéért fogadta el a pénzt a férfitől. Megitták a második konyakot, a férfi ismét az órájára nézett. — A busz pontosan indul, de ne féljen, én vigyázok arra, hogy ne maradjon le. Én megértem a feleségét. Bár minden nő így ér­tene meg engem is, aki a fér­jemmel akad ösSze! Akkor nyu­godt lennék. De a nők, higgye el nekem, önzők, ők maguknak akarják a kiszemelt férfit, és meg akarják szerezni mindenáron, mint egy divatcikket. — Miért nem dolgozik itt a fa­luban a férje? — Hol? Itt nagyon sok férfi számára nincs munkalehetőség. Háromezren járnak el a városba dolgozni. Biztosan látta, hogy mi­lyen sok az egyedül sétáló, bevá­sárló nő. Néha úgy érzem: az el­hagyott asszonyok falva a mi fa­lunk, és én vagyok az elnökük. Hét perce van, mennünk kell — mondta egészen más hangon, mint egy utasítást. — A busz pon­tosan indul. Sötét volt. A gyér fényű lám­pák alatt még mindig ott álldo­gáltak a fiatalok. Szeretett volna belekarolni az asszonyba, hogy megvigasztalja, de nem jutott eszébe egyetlen épkézláb mondat sem. Búcsúzáskoir szó nélkül ke­zet szorított az asszonnyal, aztán felszállt a buszra. Majdnem tö­mött volt az éjszakai műszakra indulókkal. A busz elindult, az asszony fel­emelte a kezét, integetett. A fér­fi szinte az ablakhoz érintette homlokát, úgy nézte az asszonyt, amíg teljesen össze nem zsugoro­dott, bele nem olvadt szorongdsá- félelmével, aggódásával a sötétségbe, és azon töprengett: meddig élhetnek még így biza­lom nélkül, rettegések közepette? SC Sárga kocsi (1945)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents