Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-10 / 108. szám

1984. május 10. @ PETŐFI NÉPE 0 55 Üzenem: őrizzék a hitüket 55 Beszélgetés Németh László özvegyével („Ballag már a vén diák...” — Az oly jól ismert dallamok különös erővel érintették meg a Dolgozók Németh László Szakközépiskolájának és Gimnáziu­mának udvarán várakozók lelkét az elmúlt hét szombatján, hiszen mindenkit emlékeztettek: a fel­nőtt korban diákoskodóknak kétszeres elszántság­gal kell gyűjtögetniök a tudás morzsáit, ha meg­rakott tarisznyával akarnak mermi tovább, to*- vább ... A 157 végzős között szerencsére sok igyek­vőt tarthattak számon az intézmény tanárai, s kö­zülük a legjobbak igazán becses elismerésben ré­szesültek: a névadó özvegyétől vehették át a Né­meth László arcmásával díszített emlékplakettet...) — Kérem, hogy név szerint is említse meg kö­zülük Miskolczi Pálnét, aki kilenc gyermek neve­lése mellett szánta rá magát a tanulásra. Nem is tudom, mii adhatott neki ekkora erőt. Én a négy lányom mellett sohase mertem volna belevágni ilyesmibe. — Pedig úgy hírlik, hogy Ella néni sem az ije­dős fajtából való. Már önmagában az a tény, hogy ide elfáradt... — Kecskemétre mindig nagyon szívesen jövök! Igaz, most nem volt egyszerű. Heteik óta nyomtam a kórházi ágyat, egy rejtélyes eredetű izomrándulás miatt. Tegnap viszont kértem, hogy a saját felelős­ségemre bocsássanak el. Nem tudtam ellenállni Fe­hér István igazgató úr invitálásának, pontosabban a 'hívás nyomán feltörő sok kedves emlék kénysze­rítő erejének. — Felidézne közülük néhányat? — Egy-egy momentumot kiragadni nehéz volna — túlságosan személyed jellegűek, s így aligha ér­dekelné áz olvasókat. Szívesen szólok viszont ar­ról á. nehéz időkben sem titkolt rokonszenvről, amellyel Németh László munkásságát innen Kecs­kemétről kísérték, sőt: segítették! És nemcsak Tóth László, hanem máisok is. Mint a Tanú egymást kö­vető példányaira, úgy a Lányaim című könyv utol­só fejezetére is csak itt akadt’ kiadó: Az unoka cím­mel közölte a Kiskunság, valamikor a hatvanas évek végén. A kecskeméti Katona József Színház mutatta be először a VII. Gergely című Németh- darabot és hosszan folytathatnám a sort. Ez a mai nap — hála vendéglátóim figyelmességének — al­kalmat adott nekem a közösen' megismert színhe­lyek felkeresésére is. Délelőtt jártam a színházban, a városi tanács épületében, a Naiv Művészek Mú­zeumában, s elbeszélgettem Tóth László lányával. — Ügy tudom, hogy az intézmény ballagási ün­nepségén először vesz részt. Ez az esemény hogyan illeszthető be az emlékek sorába? — A férjem egyszer — még valamikor a har­mincas években — fejébe vette, hogy tanyát vásárol az egyik Kecskemét környéki pusztán, s ott élve, ő maga tanítja majd a lányait. Ebből vitánk támadt, mert féltem: az ötlet megvalósítása rengeteg ener­giát vonna el az írástól, ami az ő esetében mégis­csak mindennél előbbreval'ó volt. Végül ezt belát­ta ő is, úgyhogy maradtunk Budapesten. De a mai napon feléreztem valamit abból, ami a férjem Kecs­kemét iránti ragaszkodását szinte a rajongásig he­vítette. Ahol kilenc gyermek mellett még tanulásra vállalkozik egy asszony, ahol még őszinte áhítat­tal1 figyelik a mikrofonba dadogó lánykát is, ott va­lami nagyon mély, valami nagyon komoly hit él az emberekben. Üzenem: őrizzék a hitüket. Káposztás János A TANYÁK MA Alföldi tanulmányok (VIII. kötet) Az elmúlt év decemberében ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az MTA Földrajz- tudományi Kutató Intézetének Békéscsabán működő Alföldi Osztálya. Az ott folyó — az MTA központi kutatási alapjából is támogatott — Alföld-kutatás ki- teljesedését jelzi, a kutatóhely évente rendszeresen megjelenő tanulmánykötetének újabb évfo­lyama. Az Alföldi Tanulmányoknak ez a kötete 21 szerző 14 tudomá­nyos dolgozatát adja közre, 272 oldalon. A gazdagon' illusztrált, jól szerkesztett, tartalmas kötet tel­jes értékű bemutatására ezért e helyen nem vállalkozhatom, csu­pán a megyénket érintő cikkek­re kívánom felhívni az érdeklő­dők figyelmét. (Már a borítón is két megyei vonatkozású kép ta­lálható: a kecskeméti Széchenyi - szobor és a Duna menti síkság széle Sükösdnél.) Az utóbbi másfél évtized ta­nyaátalakulásának Bács-Kiskun megyei - tapasztalatairól szól Ki­rály Lászlónak „Fordulópont a tanyák fejlődésében” f című ta­nulmánya. A szerző gazdag adat­anyagra alapozva olyan új jelen­ségeket figyel meg, melyek a 70-es, évtized — már nem a ta- 'nyák1 felszámolását célzó és siet­tető tanyapolitikájának az ered­ményei. Megtudhatjuk belőle, hogy 1970—80 között épült a tarryák 6 százaléka, 15 százalékuk bővült legalább egy szobával, de három­ötödük még mindig egyszobás. Más mutatókban is (villamosítás, víz ellátás) elmaradtak a belte­rületi lakásállománytól. ­Ugyanakkor a külterületi-ta­nyai lakosság állítja elő a megyei mezőgazdasági kistermelés 65—75 százalékát, tehát „a tanyák ter­melésben betöltött szerepe még hosszú ideig fontos lesz a nép­gazdaságnak”. Ebből a lényeges szempontból közelítve tekinti át a szerző a 70-es évtized főbb tanyai prob­lémáit: a tanyavlllamosítást, a közlekedést, a kereskedelmi és az egészségügyi ellátást, a szolgálta­tások helyzetét, az oktatás és közművelődés fő kérdéseit. (Sok érdekes, az előbbivel párhuza­mos és általánosítható kérdést tárgyal a kötetben Kürti Gyö.rgy és Simon Imre cikke is a Ceg­léd melletti Csemő tanyaközség példáján. Szemléletét és a tárgyalt té­makört illetően is igen érdekes cikk Dövényi Zoltánná, melynek címe: „Kisvárosok a Dél-Alföld településhálózatában”. (A 27 óriásfalunak is "nevezett dél-al­földi kisvárosból 11 található me­gyénkben.) A szerző amellett fog­lal állást, hogy nagyon lényeges lenne esetükben a térségi szemlé­let érvényesítése. Ez egy kétszin­tű városszisztémában” segítsé­gükkel lehetővé tenné egy telje­sítőképes kisvároshálózat megte­remtését. Más megközelítésben érinti mindkét fenti témát Tóth József (a kötet szerkesztője) cikke is, aki a településnagyság és a népe- sedésközötti kapcsolatot elemzi az Alföldön, külön is kitérve a Bács-Kiskun megyei változások­ra. Részletesen szól Kecskemét és a megyei többi városának né­pességkoncentráló szerepéről, és annak fokozódásáról. Igen érdekes és izgalmas olvas­mány B. Horváth Emma és Bo­ros Ferenc cikke, amely egy rit­kán tárgyalt témáról szól. A ta­nulmány „A szellemi potenciál egyes területi kérdései” címmel jelent meg, és a vidéki szellemi központok kialakulásáról, mű­veltségi színvonaláról ad ada­tokkal, ábrákkal illusztrált elem­ző áttekintést. pgy vélem, hogy a felsorolt tanulmányok is bizonyítják azt, hogy a kötet közérdeklődésre tarthat számot. Áttanulmányozá­sát elsősorban területi problé­mákkal foglalkozó szakemberek­nek, földrajztanároknak ajánlom. Dr. Csatári Bálint MTA Regionális Kutatások Központja Településkutató Csoport Kecskemét FEBRUÁR 1. Köszönetét aka­rok mondani Novaková eladó­nőnek azért, mert udvariasan segített nekem inget válasz­tani. F. Talacek,1 egyetemi hallgató. FEBRUÁR 3. Miért nem kapható még mindig férfi­zokni? M. Skrepka, nyugdíjas. FEBRUÁR 5. Köszönetét mondok Novaková eladónőnek azért, mert jóindulattal van az emberekhez. R. Trubka, taxisofőr. MÁRCIUS 15. Novaková elvtársnő, a férfi-rövidáru osztály dolgozója — példakép a többi eladónő számára! Min­dig korrekt és figyelmes. F. Talacek, egyetemi hallgató. MÁRCIUS 23. Méfa egyszer köszönetét mondok Novaková elvtársnőnek a nagyszerű ki­szolgálásért! R. Ttubka, taxisofőr. Panaszkönyv (Dráma az áruházban) MÁRCIUS 24. Miért nem kapható még mindig férfi­zokni? M. Skrepka, nyugdíjas. MÁRCIUS 28. Azt tanácso­lom az áruház igazgatóságá­nak, részesítse jutalomban No­vaková eladónőt a kitűnő munkájáért. F. Talacek, egyetemi hallgató. ÁPRILIS 5. Teljesen egyet­értek az előző bejegyzéssel. Novaková mindig kedves, és örömmel szolgálja ki a vevő­ket. R. Trubka, taxisofőr. ÁPRILIS 15. Novaková el­adónő az áruház büszkesége! Amikor trikót vásároltam, el­ragadtatással tapasztaltam, mennyire udvarias a vevők­höz. Csodálkozom rajta, hogy az igazgatóság mind ez idáig nem méltányolta mindezt. F. Talacek, egyetemi hallgató. ÁPRILIS 20. Minden eladó­nőnek olyannak kellene len­nie, amilyen Novaková!! ! R. Trubka, taxisofőr. MÁJUS 20. Értesítjük a vá­sárlókat, hogy Trubková (lány­nevén: Novaková) eladónöt 500 korona jutalomban része­sítettük. Az áruház igazgatósága. MÁJUS 22. Miért nem kap­ható még mindig férfizokni? M. Skrepka, nyugdíjas.­MÁJUS 30. Trubková (lán\/~ nevén: Novaková) eladónö go­romba és pökhendi! Fütyül a vevőkre és arra, hogy még mindig nem kapható férfi­zokni. • F. Talacek egyetemi hallgató. Stanislav Prokop (Fordította: Gellert György) ,u::' Testkultúra a kultúra házában I Korunk egyik ' legfontosabb kérdésévé lett a rendszeres mozgás, a testkultúra. Az új életmodellek, életformák ki­alakításának természetes ré­sze az egészséges sportolás szo­kásának kialakítása — leg­alábbis elvbens De hol van er­re lehetőség? A legjobban felszerelt és fej- készeit szakembereket foglal­koztató sportklubok, egyesü­letek a versenyzők felkészíté­sét, felnevelését tekintik fő feladatuknak, és ez természe­tes is. Kevés lehetőség kínál­kozik az iskolai tornatermek i jobb kihasználására, hisz ahol egyáltalán van. ott reggeltől estig órákat, különtornát és egyéb foglalkozásokat tarta­nak. A testnevelő tanárok ide­je is véges. Gyakran hallunk e-a azonban arról, hogy a gyere­I , keknek épült létesítményt az utolsó óra után birtokukba ve- p.-i szik a környékbeli klubok fel versenyzői, és több-kevesebb ■ terembér ellenében kizárnak onnan mindenkit, aki „csak H úgy” mozogni akar. .Maradna még egy* lehető- ;S| ség: a közművelődés. A műve- 1|| lődési alapellátás, amelynek H| szerves része a pozitív élfet- | modellek népszerűsítése. A S | gondok azonban itt sem ki- fgj sebbek. S Mind közül talán a legna- ■ gyobb, hogy a népművelők kö- III rében még ma sem általáno- san elfogadott az a szemlélet, j amely szerint a testkultúra is része az általános emberi kul­túrának. Rangon alulinak, szentségtörésnek tekintik'leg­többen az izzadsággal, lábdo­bogással járó foglalkozásokat, hisz a magas kultúra félként fogyasztóinak nem lehetnek testi funkciói. Az igazságos­ság kedvéért azt azonban meg kell jegyezni, hogy ez,a merev ellenállás, ha lassan, ha el­lentmondásosan is, de oldódni kezd. Mind több művelődési házba szívesen beengednek sportolni vágyókat is. De hová? Amikor kialakult ez az in­tézménytípus, még senki sem gondolt arra, hogy egyszer majd ilyen igényeket is ki kell elégíteni. A legtöbb helyen az előcsarnokban, vagy a „dü- höngő”-nek becézett ifjúsági klubban felállított pingpong­asztal a sportbázis. Emellett komolyabb hagyományai csak a sakknak vannak. A pozitív változásoknak két, egyre erősebben működő mo­torja volt az utóbbi időkben: a divat és a központi támoga­tás csökkenése. Nem egy in­tézményben felismerték ugyan­is, hogy a balett divatját kö­vető művészi torna sikk, s még anyagi áldozatokra is sarkallja a szülőket. A legfrissebben fel­kapott keleti önvédelmi spor­tok elsajátításáért is hajlandók százak és ezrek fizetni. Eddig az igázi haszonélvezők a ko­rábban ébredő maszek-okta­tók, edzők és a kisebb sport­körök voltak. Jane Fonda vi­lágbolondító aerobic-ja azon- 1 ban a sportos mozgásra kész­tette a népművelőket is. Az H irodák és raktárak öltözőkké, a szutefén, a színpad, a szak­köri szoba tornatérré alakult és a gazdasági vezetők elége­detten számlálják a bevételt H. Hallottam már impozáns be-, vételekről szóló beszámolót gyermek úszótanfolyamok szervezése után is. Azt mondhatnánk, hogy ez- ||j zel vége is a felsorolásnak. A legfontosabb, legnagyobb tö­megeket mozgató formák so- |a ra valóban eddig tartott csak, de a teljességhez még néhány dolog hiányzik. Sok, területi sportfelügyelő­ségek szakmai, anyagi támoga­tásával működő természetjá­ró, modellező, hegymászó, bar­langász, és ki tudja még hány­féle klub, szakosztály talált helyet a művelődési otthonok- H ban. Sajnos, csak helyet. Rit­kán alakul ki a főbérlő és az albérlő között tartalmi együtt­működés. Pedig érdemes len­ne megkeresni tevékenységük érintkezési pontjait, és együt- S|| tesen megteremteni a népsze­rűsítés, a tömegesítés formáit. A nem túl szívderítő kép igazából csak vázlat. Bizonyos azonban, hogy az árnyaltabb ábrázolás sem mutatna világo­sabb színeket. Az ép testben ép lélek eszméjét már kétezer éve ismerjük, csak a végrehaj­tás késik egy kicsit. P. Sz. F. mm—inmiinriiff VENDÉGÜNK VOLT Korniss Dezső Ritka, mint a hétben a vasárnap a Korniss-kiál- lítás. Képei — Németh Lajos szerint — „különle­ges alkalmakkor kerülnek a nézők szemei elé”. Betegséggel küszködve, az utóbbi években alig- alig mozdul ki gellérthegyi otthonából a 76 éves mester. Kecskeméti tárlatának rendezői is csak titkon remélték, hogy a se téli. se tavasai napon eljön kiállításának megnyitójára.. Autóba ült és az Erdei Ferenc- Művelődési Köz- p'ont emeleti csarnokában szinte bocsánatkérően hallgatta életműve méltatását. Olyan mozdulatla­nul, olyan rejtélyes sugárzással, olyan keményen, tisztán állt ott hívei gyűrűjében, teremtett világa körében, mintha a tárlat szerves része lenne. Kértem, örökítse meg kecskeméti látogatását egy rögtönzött interjú is. Beleegyezett. Sajtos Géza igazgató irodájában kapcsoltam be a magnetofont. A nyitott ablakon beszüremkedett a tanácsházi harangjáték. — Mennyire ismeri Kecskemétet? — kérdeztem. — Zsűrizni voltam itt. Hogy is mondjam, topi­sabb volt. Kimentünk a müvésztelepre is. Most, úgy láttam, egészen más. — Tudom, híres népdalénekes, Kodály-tisztelő. Noha a világhírű zenepedagógus városában is gon­dokkal küszködik a zenei közönségnevelés, mégis megkérdem: a vizuális nevelésnek vannak-e kima­gasló egyéniségei; változott-e a képzőművészeti köz­ízlés? — Talán a fiatalok jobban érdeklődnek az el- vontabb dolgok iránt’. A többség még mindig erő­sen ragaszkodik a látványhoz, mert nem látnak elég képzőművészetet. Szavakkal szinte lehetetlen egy kép megközelítése, „megmagyarázása”. Nem ala­kult ki a nyelve, szép frázisokat mondanak. Mit is mondjak? A szerb temető című képem — például — a fekete és a zöld mező közötti piros vonalon áll vagy bukik. Milyen ez a piros, tömött, vékony, milyen a színe, intenzitása?» Ez mind számít! Ha valaki tud beszélni, akkor van egy fonala a meg­értéshez, én se tudok beszélni, megtanultam fes­teni, de szóval láttatni, nagyon nehéz. — Magam is úgy érzem, hogy kultúránkra na­gyon rátelepedett a szó. — Egyre jobban verbalizálódunk. Itt volt a rádió; minden a szóra volt fölépítve. Hiába van a tévé­ben a vizualitás, mégis inkább a szavakkal szövet­kezik. v . — Ha jól emlékszem, A festő naplója című kis- filmjében egyetlen szó sem hangzik el. — Kétszáz változatban festettem meg egy fe­jet. Ezek áttűnése színben és formában furcsa moz­gást teremt; a fekete térben mozgó maszktól lett film. Nem akarták elfogadni, mert nincs sztorija. Kidobott magából núnden szöveget, minden rossz zenét, Végül valaki élhozta Corelli Gavotte e Follia című zenéjét és alátettük. Mintha erre csináltam volna. A lélegzetvétel gyorsuló ütemére építettem fgl ugyanis a filmet és ugyanott váltott a zene, ahol az illuminációk. Ügy látszik, van valami nem ver­bális, közös, mélyebb réteg. Elmondva csak az érti, aki ért a zenéhez és ért a képzőművészethez. Vala­hol itt van valami közös, a ritmusban. —i A másik szobában várják a fővárosból ide­utazott művészettörténészek, kecskeméti népműve­lők, a világért se szeretném hosszan megfosztani őket társaságától.. Megköszönve válaszait e kiálli-- tásról alkotott véleményéről kérdezem búcsúzóul. — Nagyjából minden korszakomból van valami ebben a gyűjteményben. Áttekintést ad pályámról. Bemutatták legutóbb, három hónapja elkészült go­belinemet is. Nagy képeket nem tudok már fes­teni egészségi állapotom miatt, de töröm a fejem új dolgokon. Nagyon meglepett ez a gyönyörű te­rem, jól látható minden kiállított munka,..ebben a térben, ebben a világításban fantasztikusan jól hat­nak a nagyméretű kompozíciók. Köszönet érte a két rendezőnek, Balanyi Károlynak és Hegyi Loránd- nak. A Talhatan-baba újjászületése él Finom kézimunkát is igényel a nyolcszázéves mecset kőfaragásainak a helyrehozása. Türkméniában ez év végére fejezik be a mu­zulmán építészet egyik legérdekesebb emléké­nek, a Talhatan-baba, XII. századi mauzóleum- mecsetnek a helyreállí­tását. A mecset a régi építészet talán legjobb állapotban fennmaradt műemléke Türkméniá­ban. Ma is tartanak benne pénteki istentisz­teleteket, és egészen a közelmúltig Atadzsan Abdullah-nak, a türk- mén muzulmánok fő­papjának rezidenciája volt. Az 1980-ban kezdő­dött restaurációs mun­kálatok miatt áttette székhelyét egy másik mecsetbe, de a Talha- tan-baba tovább műkö­dik. A mauzóleum épülete' államilag védett műem­lék. A mecset, amely a régi Merv-töl délre fek­szik, égetett téglából ké­szült. Három helyiség­ből áll, a legnagyobb fe- 1 lett kupola magasodik. A régi építőmesterek színes kőből készült tég- I lalap alakú, vagy figu­rális berakásokat 'alkal­maztak díszítőelemként. Hajdanában a mecset közelében népes telepü­lés húzódott. Napjaink­ban is gyakran találnak a IX—XII. századból tárgyakat a Talhatan- baba közelében. A tele­pülést a tatárdúlás el­pusztította, de a mecset csodával határos módon épségben maradt. Az el­múlt sok évszázad során erősen megrongálódott a mecset is. A további pusztulás megakadályo­zása érdekében a restau­rátorok sürgős beavat­kozására volt szükség. Különösen! az épület északnyugati része oko­zott gondot. A helyszí­nen, valamint a könyv­tárakban, levéltárban, végzett kutatások segí­tettek a restaurációk munkatervek kidolgozá­sában. Ennek eredmé­nyeként az épületet nem a mai formájában őrzik meg, hanem visszaadják eredeti szépségét, meg­szabadítva az évszáza­dok során rárakódott szennyeződésektől. Türkménia területén mintegy ezernél több műemlék áll. Közülük sok annyira megrongá­lódott, hogy csak talál­gatni lehet hajdani szépségüket. A türkmén restaurátorok most 15, viszonylag épségben ma­radt műemlék helyreál­lításán dolgoznak. H. N.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents