Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-22 / 118. szám
KISVÁROSI BONYODALMAK Nyitott ablak 81 Mariska (Kárpáti Denise), a póttartalékos (M. Horváth József) és Erzsi (Zsiba Ágnes). (Straszer András felvételei) 1984. május 22. • PETŐFI NÉPE • S SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL A nyelvművelő Móra Ferenc Valóban előadhatatlanná avult a Nyitott ablak, mint ezt az 1966-os kecskeméti előadás után írta kollégám? Az ügyesen mókázó; „kabarézó” színészek sem menthették meg a produkciót. A póttartalékos Novotny kalandjai köré szervezte idestova két évtizede Margittal Gábor a vígjátékot. Rajta nevettek a régi előadások nézői, noha — fölfogásom szerint — egyedül ő viselkedett természetesen a megkö- vesült szokások mechanizmusában működő kisvárosi társadalomban. Éppen azért lehetne mulatságosan nevetséges Nóti Károly vígjátéka, mert a látszólag különc cselekedeteinek tükrében rajzolódnak ki a kisvárosi kasztok fonákságai. Nyilvánvalóvá válik; hogy bábuként rángatják a szokások a polgármestert és az őrnagyot, az őrmestert és az írnokot. Kiderül a nagyhatalmú fő- tisztviselő jelentéktelensége és a páváskodó parancsnok ostobasága. Élnék a kölcsönös érdekek figyelembevételével megalapozott életüket, ha egy icipici gondatlanság nem forgatná föl fenekestül a mucsai idillt. A tiszt urak udvarolhatnának a kisasszonyoknak, a vitézek a szobalányoknak, a fűszeres élvezhetné hadiszállítói bevételeit, a kocsmáros sem panaszkodhatna a bevételekre. Békésen kártyázgatJhatott volna ki-ki társaságában — a ferenc józsefi — idők végeztéig, ha a sors és a darabíró kifürkészhetetlen akaratából' nem marad nyitva éjszakára egy ablak. Márpedig ha egy valamirevaló színi játékban föltűnik valami (valaki), akkor annak szerepe is lesz. Ha puska, elsül; ha csillár, lepottyan, vagy átmeneti szállása lesz egy úrihölgynek; ha.nyitott ablak, akkor azon bemegy vagy távozik valaki vágy valami. Polgá^mesterék józan paraszti észjárású szakácsnője biztosra vette, hogy csak jó levegő áramlik be a forró augusztusi éjszakában.' Mire eltűnődött, hogy miként került ágyába az ifjú hadfi, már megvolt a baj, ami szinte végzetesen szembefordította a polgárságot és *h katonaságot. Már-már á várva-várt bál is elmaradt, már-már megszakadtaké diplomáciai és egyéb érintkezések. Am — ki gondolta volna — egymásra talált a tűzről pattant szakácsnő és a természetességével környezetéből > kirívó Gyuszi. Helyrezökkent a kisvárosi világ- egyetem, mindenki megtalálta a párját, a számítását: még egy nyitott ablak léghuzata sem kavarhatja föl tartósan a kisvárosi állóvizet. Egy (nagy)operett fináléját idéző tabló tudatja a tisztelt nagyérdeművel a boldog véget. é 4 örül a közönség a hagyományos záróképnek, mint ahogyan viharos tapssal jutalmazta a női ruhába bújt póttartalékost szenvedélyesen ostromló őrnagy pó- ruljárását. Jó, jó, minden megtörténhet a színpadon, ha a választott stílus logikája ezt engedélyezi. Még a polgármesterné is mutogathatja csipkés bugyogós fenekét a csillár magasából, ha a színpadi szituáció, a korábbi jelenetkor, a figura is ezt indokolja. Tisztelt férjuram is szemlélheti hason heverészve az otthoni bonyodalmakat, ha mindvégig az a bohózati stílus érvényesül, amelynek az előadás jobb pillanatait, — az Olasz szalmakalapot idéző kesztyű játékot, a katonák „vallatását” — köszönhetjük. Kérem tisztelettel, ebben az előadásban egyszerűen nem hiszem el, hogy — például — az úri társaságból cselédlányával kéz a kézben távozik a polgármester. Érthetetlen számomra, hogy egykét szereplő miért mozog olyan stilizáltan, amikor néhányan szinte népszínműves naturalizmussal csámpázmak. Vánidorfi Lászlónak most nem sikerült a különféle indítékú és eredetű ötleteket egységessé szervezni. Egy-egy jó poénért odaadta a következő jelenet hitelét. Az még hagyján, hogy — például — a Mindenkinek van egy álma közismert sláger „megjelenítésére” epedve nézi a legényre vágyó úrikisassizony a hüvelyéből fölmagasló, szexuális képzeteket keltő banánt, de nincs a .világnak olyan polgármester-kisasszonya, aki az úriszoba padlójára hajigálja a banánhéjat. De, ha nem tenné, akkor a következő pillanatban nem pottyanhatna — kínosan ügyetlenül — a komornyik. Ha mindig esne, ha kétbalkezes lenne, még-még jellemző motívumként is elfogadnám lehuppanását, de így nincs funkciója a banánhéjas epizódnak. (Megfigyelhettük: az egy M. Horváth József kivételével egyik színész sem tud természetesen ügyetlenkedni, bukdácsolni, a szó jó értelmében: testével bohóckodni.) A néha zavaró hangerősítés, az említett értelmezési problémák ellenére jobb szívvel írnék a Nyitott ablak előadásáról, ha meggyőzőbb, bravúrosabb színé- ' szil teljesítményeket^ méltathatnék. M. Horváth József volt a legjobb. Az évad egyik legjobb alakításiát produkálta. Látszólagos szenvtelenségével hat, kiválóan érzi a ritmust: az élni tudó kisember diadalát ábrázolta. Pompásan vitézkedett őrmesterként Vitéz László, és megdobogtatta a lányszíveket a színészként is közreműködő Vándorfi László (Károly). Ezúttal is temperamentumos volt, jól énekelt, jól táncolt Kárpáti Denise. Érdekes karakterfigurát formált Albert Gábor (Sramek), Beratin Gábor (Tizedes), Seres Gabriella (Gréti). A polgármesterék Kovács Gyula, Ecsedi Erzsébet és Oravecz Edit) halványabbra sikeredtek, túlzásaik' olykor elkedvetlenítőek. Az apa némileg stilizált figura volt, míg a mama és lánya inkább operettes sablonokkal próbálkozott. Gazsó György (Hadnagy), Tardy Balázs (Őrnagy) és Zsiba Ágnes (Erzsi) szokott vígjátéki típust jelenített meg. Koltay Gergely és a kisegyüttes lendületesen szólaltatta meg a Fényes Szabolcs által szerzett, összeállított muzsikát. Nyilván a rendezői szándékokat messzemenően figyelembe véve tervezte a játékteret Szakácsi Márta, és a jelmezeket Mayer László. A Nyitoltt ablak ősszel is műsorra kerül. Heltai Nándor Nagy íróink mindig szívesen foglalkoztak! nyelvünkkel, felhívták a figyelmet fogalmazási és egyéb hibákra. Móra Ferenc is számos nyelvhelyességi kérdéssel foglalkozott írásaiban. Mi most ezek közül kettőt ragadunk ki: a tudományos, illetve a hivatalos nyelvet. Móra mindig abból indult ki, hogy a nyelv alapvető feladata a közlés. Hogy pontosítsunk; magyarázni kell, és nem magyarázkodni. ö maga nemcsak író és szerkesztő volt, hanem régész is. Számos tudományos cikke, könyve jelent meg. Az háborította fel leginkább, amikor az alapvető könyvekben, — például a tankönyvekben — nem az éle(tkori követelményeknek megfelelően lebontva közliik a tudományos ismereteket, hanem az egyszerű dolgokat is bonyolultan, agyonmagyarázva adják elő. Ez nemcsak nyelvileg, hanem pedagógiailag is elhibázott dolog. Egy egyszerű számtani példát is bonyolulttá lehet tenni, ha feleslegesen tudományos kódunk. Erről olvashatunk az öt póknak hány lábáról című írásában. Annak is híve volt, hogy a legfontosabb ismereteket adjuk— világosan és egyszerűen. Természetesen nem leegyszerűsítve, hiszen az ismeretek közlése éppen az emberi gondolkodás fejlesztését szolgálja. Tehát — véleménye szerint — ki kell választani, .melyek azok az ismeretek, amelyek nélkülözhetetlenek, és melyeket hanyagolhatjuk el. Ezeket mindig a helyzetnek megfelelően kell magyarázni — minden sallang nélkül. Ebben ő maga is példát mutatott, mert tudományos cikkei csaknem mindenki számára érthetőek és világosak. Móra korában a hivatalos stílus éppen a közlés lényegét ho- mályosította el. Az egyszerű ember nem értette például ezt a kifejezést: az eljárás folyamatba tétetik. A Mihály folyamatba tétetik című írásának hőse attól fél, hogy őt magát teszik folyamatba. Saját véleménye szerint a Tiszába, mert az esik legközelebb. Igaz, hogy a Tisza csak folyó (folyam), és nem folyamat, Mihály számára mégis azt jelentette, hogy őt a Tiszába mártják. Móra csak nehezen tudja megmagyarázni neki, hogy miről van szó. Mihály számára nem egészen világos még így sem, hiszen az anyósát akarja „folyamatba” mártani, ott ahol a legmélyebb. Tréfának eddig jó, de a korabeli körmondatok nem éppen ezt a célt szolgálták. Ellenkezőleg! Pontosan a szellemesség hiányzik belőlük, a lényeget teljesen elhomályosítják, így könnyebb volt az egyszerű emberek becsapása. Tehát már nem „egyszerű” nyelvi, stiláris kérdésről volt szó, hanem politikairól is. Pedig az egyszerűsítés, a közlés világossága, félre nem érthetősége lenne a legfontosabb. A körmönfont fogalmazással az ellenkező hatást érjük el, anélkül hogV hazudnánk. Miért kell hivataloskodni, amikor arra semmi szükség nincsen? Miért kell okoskodással (vagy annak látszatával) félrevezetni az olvasót? — veti fel. a kérdéseket Móra Ferenc. Kérdései sokáig költői kérdések maradtak. Voltak javaslatai, amelyeket a hivatali nyelv érthetővé tétele szempontjából ma is megszívlelendőknek tartunk. A tudományos illetve a hivatalos sltílus kisebb-nagyobb’ hibáit .ma is nyesegetjük, bár Móra óta sokat javult a helyzet, de nemi eleget. Mizser Lajos Pár izsi hangúla t H • Urbán György: Párizsi hangulat. Atyai tanács — Már megbocsáss, fiacskám, hogy beleavatkozom a dolgaidba, de nyugtalanít az ábrázastod. Ha mérnök is vagy, és külön élsz is tőlünk, azért számomra megmaradtál gyereknek... Mi történt veled, szerelmes vagy? — Szörnyen, apa. Egyetlen npt nem szerettek a földön annyira, ahogyan én szeretem őt. Elég meghallanom a nevét, és mindjárt sírva fakadok ... — Szegény fiam... No de mi a baj, mi az óka annak, hogy csupa csont és Jvör vagy? — Tudomást se akar venni rólam. — Honnan veszed? — Hogyhogy honnan? Huszonhárom cserép azáleát küldtem neki a boy-szolgá- lattal... — Miért pont huszonhármat? — Annyi volt az üzletben. — Mire ő? , —Semmi, jóformán semmi. — Lehet, hogy szentimentális. Írj hozzá verseket. — Verseket! Hah! Elbeszélő költeményt írtam neki! Négyezer sort, és közben még arra is ügyelni, hogy rímeljenek?! — Szegénykém! No és az eredmény? — Nulla. — Nem válaszolt? •— Eszébe sem jutott. — Figyelj ide, ha nem szereti az irodalmai, talán a zenét kedveli. Megpróbálhatnál szerenádot adni neki. — Megtörtént. Este kilenctől hajnali négyig. Elektromos gitárral és akkumulátorral a vállamon, ötven estén keresztül énekeltem, esőben, szélben, hóban, fagyban — szombaton és vasárnap is! — És megint semmi?-+ Megint. Igaz, egyik este az ablakában kigyulladt a gyertya. — Megdobbant a szívem, de később kiderült, hogy rövidzárlat keletkezett a lakásban. iNem fudok nélküle élni! — Hallgass idej fiam, mi lenne, ha... Van telefonja? — Von. Akkor azonnal hívd fel! Mondd meg, hogy este nyolcra várod, új magnetofonfel- vételeid vannak, meg egy üveg whiskyd. Mondd meg azt is,~ hogy hozza magával a pizsamáját és a fogkeféjét. — Te megőrültél, apa! — Próbáld csak meg, fiam. **• — Te vagy az, fiacskám? Miért telefonálsz ilyen korán? — Nincs is olyan korán, apa. Inkább késő... — Csak nem történt valami baj? — Nem akar elmenni! Petre Bozov Kiknek-énekeltek a megye legjobb kórusai? Az éneklő ifjúság megyi díszhangversenyének a kezdetén néhányan lézengtek az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Nem csodálható, mert egyetlen meghívó, falragasz, újságcikk nem népszerűsítette a rendezvényt. Csupán az érdekelt kórusok vezetőit értesítették a szereplésről. Szerencse, hogy vannak olyan karmesterek, mint Sipos Károly, az SZMT és az Egészségügyi Szakiskola kórusának a karnagya, akik fontosnak érzik, hogy az énekesek más kórusokat is meghallgassanak. Ilyen környezetben kicsit furcsán hatottak Gyergyádesz Lászlónak, a megyei tanács csoport- vezetőjének Kodály, „legyen a zene mindenkié” programjáról mondott szép gondolatai. Szinte üres nézőtér előtt énekelt az erre a napra hónapok óta készülődő négy-öt általános iskolai kórus. Szereplésük után beültek a nézőtérre, és így lassan-lassan megteltek a széksorok. A középiskolások fellépésére alakult ki a megfelelő atmoszféra, akkor — mint a Petőfi Népe írta —, valóban „sok örömet találtak maguknak a műsorban a zenerajongók”. De hol maradt a közönség? Mintha szándékoltan (titkolták volna el a koncertet Még a művelődési központ által leadott műsornaptár sem említi. Miért nem? • Ügy gondolják talán, hogy a kóruséneklés senkit sem érdekel; a dalosokon kívül tehát kár hirdetni? A közreműködő mintegy ezer dalossal sikerült elfogadtatni azt a gondolatot, hogy „az éneklés szebbé teszi az életet”. Az éppen Kecskeméten leírt Kodály-mon- dás szerint „az éneklők másokét is”. Ha valóban mindenki élménnyel távozott volna a megyei tanács által meghirdetett hangversenyről, akkor talán jövőre azok közül is láthatnánk nézőket. akik most iskolai tanulmányaik befejeztével búcsút mondanak a kóruséneklésnek. Zircber Hona a Jókai Mór Általános Iskola tanára Kíváncsian várjuk az illetéke- sek válaszát és méginkább ígéretét: a jövőben az ügyhöz méltó lélekkel és gondossággal készítik elő a fiatalok dalosünnepélyét. (Olyan leleményes ügybuzgalommal. mint — például — a volt kecskeméti járásban rendezték a népzenei bemutatókat.) Ha valahol, Kodály szülővárosában a hagyományok is felelősebb munkát követelnek. Innen indult az éneklő ifjúság mozgalom 1929 decemberében. A következő, 1930-as iskolaközi koncertről azt írta Tóth Aladár: „ennél szebbet még nem produkált a magyar vidék”. Innen , közvetített élő adásban a rádió először éneklő ifjúság hangversenyt Az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a színházait. Kodály levélben is méltatta Vásárhelyi Zoltán kezdeményezését. A műsort tartalmazó szép meghívók is őrzik számos felszabadulás utáni éneklő ifjúsági hangverseny emlékét. (A szerk.) A KÖZMŰVELŐDÉS SZOLGÁLATÁBAN I Az izsáki mozis Arcára már nem emlékszem. Kisgyermekként láttam. A „batyuzásra” azonban annál inkább. Kapunk előtt — az izsáki főutcán — két-három naponként egy fiatal no haladt el. Nagy zsákot cipelt a kerékpárján. A központ felé tartott. Lehetett tél vagy nyár, fújt, vagy esett: a furcsa sétáló megérkezett. A zsák az ülésnél mereven megtört. Súlyos korongok húzták le g két végét. Később aztán — már kisiskolásként — rájöttem a titokra. A „bátyus” nénivel ugyanis a mozink ifjúsági előadásain találkoztam viszont. Megtudtam: ahhoz, hogy hőseinket, álmainkat — Gábor diákot vagy a kétéltű embert — ott láthassuk a vásznon, feltétlenül fontos az a reggeli ci- pekedés. Máig így szállítják a filmtekercseket. Az állomástól a moziig két kilométer az út. Papp Istvánnét — az izsáki Petőfi Sándor Filmszínház vezetőjét — tehát régóta ismerem. Harminc éve szolgálja a közművelődést. Munkáját a művelődés- ügyi miniszter nemrégen a Szo- ciálista Kultúráért kitüntetéssel jutalmazta. — Hogy kezdődött? — Boltban dolgoztam. Egyszer odajött hozzám az akkori mozis, és kérte: jöjjek el pénztárosnak ... örültem a meghívásnak, mert szerettem a filmeket. Máig sem bántam meg, hogy igent mondtam. — Mit jelentett akkoriban o film egy falusi fiatalnak? — A film volt az egyetlen rendszeres szórakozási lehetőség. Nagyon szerettük mindet. A 'híradók a világról adtak — pótolhatatlan — tájékoztatást. A játékfilmek segítségével idegen, egzotikus tájakat ismerhettünk meg... — Milyen volt a filmszínház? — Mai szemmel nézve elszo- morítóan szegényes technikával dolgoztunk. Egy szénlámpás gép üzemelt.. Minden orsócserénél szünet volt. Recsegett, ropogott, sistergett az erősítő is, de azért mégis szép volt. — Mit tehet egy mozis-népművelő a közönségért, azon túl, hogy pontosan kezdődik a vetítés, és megszakítás nélkül be is fejeződik? — Együtt kell gondolkodni a filmmel, az alkotókkal és a közönséggel. A komolyabb filmek véleményeket csiholnak, hosszas vitákra, beszélgetésekre ösztönöznek. Az eszmecsere lehetőségét nem szabad megtagadni a nézőtől. Nekünk mondják el azt, amit Fellininek vagy éppen Jancsó Miklósnak mondanának. Hát ez — sok esetben — az alkotók szerencséje. Amikor nyílnak az ajtók', vége a filmnek, már le tudom olvasni az arcokról a véleményeket. Olyan jó érzés látni, ha megelégedetten, örömmel távozik egy teltháznyi közönség. — A jutalmak és a fizetés mellett mit kapott még a munkájától? — A szerelmeimet: Szindbá- dot, Feltini Országúton-ját, Amar- cord-ját, hogy csak néhányat említsek. Régen megnéztem mindent, mindig. Később — így változunk! — már csak néhány filmklubi sorozatot. Ma meg — ha bent vagyok — csak számolom a fejeket, hányán is vagyunk, hogyan tudjuk teljesíteni a tervet? — Milyen a közönség? — Nincs törzsközönségünk. Sok a csábító tévé, utazás, video. Régen személyesen ismertem minden vendéget. Volt egy piros táskám, vittem magammal minden nap, mert ebben voltak a jegytömbök. Piacon a sóskavagy a tojásvásárlás közben is eladhattam néhányat. Voltak törzsvendégek és törzshelyek. Vagy kétszáz embernek ismertem a szokásos sor- és helyszámát... — Ügy tudom, ma sem panaszkodhat a nézőszámra. — Amit régen a felnőtt előadások jelentettek, ma az ifjúsági sorozat adja. Óvodától az iskola felső tagozatáig korosztályonként más-más sorozatot állítunk össze a pedagógusokkal. Nagyon jó a kapcsolat az intézményekkel. De ugyanezt mondhatom az áfésszel és a művelődési házzal kapcsolatban is. Gyakoriak a közös rendezvények, mint például — évszakonként — a filmes divatbemutatók vagy az ankétok. — Hogyan látja a jövőt? — A jövőben csak ott lehet majd rendszeres vetítés, ahol a munkatársak aktívak. { Szerveznek, meggyőznek, kapcsolatokat létesítenek és ápolnak. Ez a köz- művelődés, és én igent mondanék újabb harminc évre... Farkas P. József
