Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-20 / 117. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

MŰVÉSZPORTRÉ

Szoboszlay Péter

,,A film — körülnézés a világban|

1937-ben született Diósgyőrben. Miskolci, és sárospataki diákévek után került a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol belső- építész diplomát szerzett. 1969 óta a Pannónia Filmstúdió rajzfilmrendezője. Alkotásaival jó néhány nemzetközi és hazai fesztiváldíjat nyert. Közben tervezett plakátokat, emblémákat, színházi díszleteket, illusztrált mesekönyvet. Plakátjaival, grafikáival több rangos kiállításon szerepelt. 1977-ben a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg A rajzfilm című könyve. Előbb áz iparművészeti főiskolán, majd 1980-tól a képzőművészeti főiskolán vezet fakultatív animációs filmes speciálkollégiumot. A kubai és a finn televízió meghívására szakmai továbbképzéseket tartott a külföldi kollégáknak. 1981 óta a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében dolgozik. Tagja a Magyar Népköz- társaság Művészeti Alapjának és a Magyar Film- és Televíziós Művészek Szövetségének. Az idén, április 4-én Balázs Béla-díjjal ismerték el munkásságát.

— Véletlenül lettem rajzfilmrendező.

1961-ben kerültem a Pannónia Filmstúdióba, ahol grafikai tervezőként kezdtem dolgozni.

Évekkel később Görgey Gábor kezembe nyomta Ja- nikovszky Éva ' Ha én felnőtt lennék című könyvét, ebből készült az első filmem, amit a mai napig sem tagadok meg. Azóta inkább szerzői filmeket csinálok: egysze- mélyben vagyok írójuk, tervezőjük, rendezőjük, alkalmanként animátoruk is. Talán nagyképű az ösz- szehasonlítás, de ezek annyira az enyémek-, mint ' ’mondjuk’ egy írónak a ragériyel. Legjobban az épí- '* tő játékhoz hásonlítanak, mindenféle'eléhíből épülnek fel, s ezeket kell a munka során egymáshoz illeszteni. Aztán megkezdődik a gyártás, s az ember csak ül egy üres fehér papír előtt, amin nincs semmi. És kínlódik.

Ihletet sok 'helyről kaphat az ember, az irodalomból, az életből, a barátaitól. Engem leginkább bizonyos mondatok, monológok, hangok inspirálnak. Én a legszemélyesebb dolgaimat viszem filmre. Esetenként szerzőtársakkal is dolgozom; a Sós lötty- sztorija egy közértben hallott beszélgetés alapján született. A Rend a házban című filmemhez Szilágyi János gyűjtötte az anyagot, a Gyerekek szürke háttér előtt pedig Váradi Júlia riportjára épül. Ez utóbbit a tévének csináltam.

— A legizgalmasabb munkáim egyike volt a Több mese egy sorban, amely nemzetközi szervezetünk, az ASIFA és egy olasz producer vállalkozásában készült. Ebben a Kincskereső kisködmönt dolgoztam fel. Egy tízperces rajzfilmem körülbelül egy évig készül, vagy valamivel hosszabb ideig. Közben persze mással is foglalkozom: dolgozom a MA- FILM-nek, címeket, betéteket készítek a tévének. Amit most csinálok, hallatlanul jó játéknak tartom. Ezek a gyurmafigurák az iskolatévé szignáljában fognak életre kelni.

— Most készül a Hogyan került Eszter az asztalra? című filmem, ezzel a forgatókönyvvel elnyer® Részlet a Hé, te! forgatókönyvéből.

tem a megyei tanács ösztöndíját. Van egy ötéves »lányom, s amikor elkezdtem a gondolattal foglalkozni, akkor még éppen hogy csak felért az íróasztalomig. A film: körülnézés a világban — az asztalon rajta van az egész életem, jön egy gyerek, és egyszeresek mindent rajta keresztül látok. A film tulajdonképpen nem róla szól, 'hanem minden gyerekről. Azt akarom számba venni, hogy mi; felnőttek, mit építünk köréjük, mit hagyunk rájuk.' Nem is sztori, hanem egy naponta újraélt élmény, soha sincs vége. Eszter kora változik, nő az értelmi képessége, egyre több dologgal szembesül, s így engem is szembesít. De nem szívesen mesélek filmtörténeteket.

— Túlságosan is magyarországi témákat dolgozok föl, s ezt vállalom is. Emiatt viszont filmjeimet nehezen értik meg külföldön. A legnagyobb sikert a Hé, te! aratta, igaz, ez kimondottan internacionalista film. Chicagóban bronz Hugó-díjft nyertem vele 1977-ben, ThessalonLkiben a zsűri külpndíját kaptam, és benne volt a díjnyertes nemzeti összeállításban is v Oberhausenben.

— Az animációs film ugyanolyan gyűjtőfogalom, mint például az irodalom. Hogy mapapság, ha rajzfilmről beszélünk, mindenkinek a gyerekeknek szóló ázdrákoita'tó alkotások ugranak be, az Walt Dis- ney-nek köszönhető, aki teljesen felborította az egyensúlyt, a gondolkodásra apelláló filmeket jóformán kiszorította ebből, a műfajból. Amikor én elkezdtem rajzfilmet csinálni, akkor döbbentem rá, hogy ezen a formanyelven fontos dolgokat is el lehet mondani. Megjelenítem a kimondott szót, s ha ezt ad absurdum viszem, olyan dolgokat mutathatok fel, amelyeket az élet is produkálhatna. Mi történik, ha valakire ráüvöltenek egy éjszaka, vagy miként jut el a Rend a házban házmestere a fasiszta ideákig. Szerettem volna már fergetegesen jókedvű filmeket is csinálni, de ahogy nekifogok, kezd az egész komolyra fordulni.

— Filmjeinket sajnos kísérő filmként vetítik, utóéletükről, fogadtatásukról jóformán semmit sem tudunk. Azt is csak úgy véletlenül hallottam, hogy Pesten az Alfa moziban a krimire összegyűlt közönség megtapsolta a Rend a házbant, a Hé, te! viszont általában rosszul sül el. Legjobban a szerzői esteket, szeretem, ahol egyszerre vetítik a filmjeimet, és utána szembesülhetek a közönséggel. Ezek a filmek nem pályáznak ötperces sikerre, s merem remélni, hogy hatásuk nemcsak addig tart. Ez válasz arra is, hogy miért készülnek olyan hosszú ideig. Egy egész éves munka eredménye, nem lehet pusztán annyi, hogy pár percre mosolyt fakasszon

a nézők arcára. Kormos Emese

SZERGEJ ORLOV:

Megadna négyszáz évet

Megadna négyszáz évet e föld akár,

a halál akkor is így faggatóznék,

s én mondanám:

a sarkomban ne járj,

csak kicsikét, földi, hadd vagyok még.

Népi gyönyörködtem ki a napban magamat, s hadd teljek meg hazai éggel, még annyi bevégezetlen dolgom akad, e földről addig ne vigyél el.

Negyven vagy ötven évecske, mi az neked, haladék kell, s valószínűleg eltűnők helyemről, hozzád magam megyek — majd kegyetlen halállal födj meg.

PÁKOLITZ ISTVÁN:

Várakozás

Háta megett kicsit megmosolyogják a köpcös ópapa-jelöltet, ki a várakozás rügyező napjaiban minden érzékszervét mozgósítja:

virágbaborult almafákat nézdegél, zsonduló méhek muzsikájára fülel, emberszabásúbb holnapot szimatol, elbóbiskolva rózsatestű kisdedet simogat,

leány- és fiúneveket ízlelget — — rejtezkedő hatodik érzékével napra-nap módosítja a dátumokat, jósolgatva a várvavárt Érkező eljövetelét.

Olvasótábor felnőtteknek

Tizenkét esztendeje a Hazafias Népfront támogatásával, a Művelődési Minisztérium anyagi hozzájárulásával évről évre olvasótáborokat szerveznek országszerte. Ezeknek a művelődési, kisközösségi kezdeményezéseknek legfőbb célja, hogy sajátos módszereivel, a kiscsoportos beszélgetések segítségével elsősorban együttgondolkodással segítse a résztvevőket személyiségük formálásában, önmaguk és környezetük megismerésében.

Alapvető szükséglet

E táborok többségét a fiatalok, főiképpen a 10—18 éves korosztály részére rendezik. Csak elvétve találkozni olyan vállalkozással, amely a felnőtteket vonja be, holott a közművelődési célok, a közösségben élés, a nemzetben és emberségben gondolkodás életkortól függetlenül alapvető szükséglet, magatartásunk meghatározója kell, hogy legyen.

Az olvasótáborok több mint egy évtizednyi múltjukkal bizonyították, hogy jelentős mértékű szellemi erőt képesek egyesíteni, illetve mozgósítani. Nemcsak literá- torok, hanem művészek, pedagógusok, könyvtárosok, tudósok, tehát többségükben „megszállott” emberek karolták fel a táborok ügyét, szolgálva ezzel az Olvasó népért mozgalmat és segítve, hogy egyik legdinamikusabb hajításává váljék.

Természetesen nem volt minden tábor az elképzelt kívánalmaknak megfelelő színvonalú. Voltak zárt, merev tanfolyam- rendszerűek, amelyek a megfelelő előkészítés hiánya miatt nem voltak képesek őszinte kapcsolatteremtésre alkalmas légkört teremteni. A felnőttek olvasótáboraiban sokszor éppen a túlzottan iskolás körülmények hátráltatták a cselekvő együttlét érvényesülését.

Nem csodaszer

A jó táborokban — ahol egyfajta értelmi-lelki terápia érvényesülhet — a könyvtárosok, a pedagógusok, sóit a szocialista brigádtagok, az ipari munkások úgy érezhették, hogy olyan szellemi törekvés részesei, amelynek hozamával — ha jól gazdálkodnak — mentalitásuk, magatartásuk, kulturáltságuk tartalmasabbá válhat. A jó olvasótábor természetesen nem csodaszer. Nem helyettesítheti 10—14 napos együttlét sem az iskolát, sem a könyvtárat vagy éppen az otthoni légkört. De sajátságos módon és speciális eszközeivel, módszereivel szerepet játszhat abban, hogy az emberi közösségekben itt-ott egészséges erjedés, szellemi pezs- diilés induljon meig. Az olvasótá- bori szellemi műhelyek elmélyültebb, okosabb gondolkodásra késztethetnek.

Az idén mintegy másfélszáz olvasótáborba majdnem tízezer 10—18 éves fiatéi, általános iskolás, középiskolai tanuló, ifjú szakmunkásjelölt indul útnak, hogy a gondtalan nyári időtöltés helyett talán éppen magyarságunk gyökereivel, vagy nyelvünk kifej ező erejének gazdagságával, vagy önismeretünk meghatározó tényezőivel ismerkedjék. Tiszteletreméltó szándék, hiszen mindezekért alapos munka vár nemcsak a szakmai vezetőkre, de a bekapcsolódni szándékozó fiatal gondolkodókra is.

Kibontakoznak a készségek

Figyelmünket azonban fordítsuk arra a mindössze talán tucatnyi felnőtt táborra, ahol majdani községi könyvtárosok, gyermekkönyvtárosak, napközi otthonban tevékenykedő pedagógusok és — szocialista brigádok képviseletében — üzemi munkások, termelőszövetkezeti dolgozók alkothatnak művelődő közösséget. Az utóbbiak azért hagyják ott néhány napra munkahelyüket (remélhetőleg megértőén kapnak eltávozási engedélyt!), hogy hozzájárulhassanak szellemi, lelki, s közösségi készségük kibontakoztatásához, fejlesztésének gyakorlatához. Ehhez szükségesek a megfelelő eszközök, a könyvek, a különféle közösségteremtő, képességfejlesztő foglalkozások, beszélgetések, viták, eszmecserék és természetesen — játékok is, (hiszen a játék utáni vágyakozást felnőttkorban sem kell szégyellni).

A vállalt cél teljesítése nem szerény jelentőségű. Jó lenne tudni, hogy ezzel nemcsak a táborok szervezői, résztvevői vannak tisztában, hanem mindazok, akik hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a felnőttek tábori jelenlétét egyúttal szakmai továbbképzésnek is tekintsék.' A tudásnak, a műveltségnek, az olvasás szükségességének tekintélye — úgy tűnik, az utóbbi időben — veszélyben van. Az alkotó, gondolkodó munkaerőre pedig rrjinden munkahelynek szüksége Van. Ma már nem lehet helye annak a_ nézetnek, hogy csak a gazdasági követelményeknek tegyünk eleget, a művelődés másodlagos.

Nagyobb figyelmet!

Akkor tudunk csak a társadalom fejlődéséért korszerű gondolkodással tenni, ha a munka és a kultúra egységét tudjuk megteremteni magatartásunkban, életmódunkban. Az igazi olvasótábor ezeknek a szándékoknak az elősegítéséért, támogatásáért van, az emberért. Speciális katalizátorszerep vár a beszélgetések, a kiscsoportos foglalkozások során az előadókra, a táborozókra. Érdemes nagyobb figyelmet szentelni és egyetértőén támogatni az olvasótáborok munkáját.

Németh László szava lehet akár az olvasótábari munka mottója is: „ ... a műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete. Az a műveltség, amely csak műveltség, meddő és fonnyatag”.

M. I.

Deggel beállított a kályhás. Arcát, kezét pirosra

1 *■ marta a fagy.

— Hideg van? — kérdezte Miklós az ágyból. Két paplan és két pokróc alatt feküdt a fűtetlen szobában. Kémlelte a mester borostás képét: nem pálinkától vöröslik-e?

— Csekélység — bohóckodott a kályhás; toporogva, kezét a combjához csapdosva. — Mínusz tízben érzem magam igazán jól.

— Meg tudja csinálni ilyen hidegben?

— Gyereket is csináltam már ilyen időben — vigyorgott a mester.

— Azt könnyebb mosolyodon el Miklós. Kikászálódott az ágyból, zöld sportmelegítőjére, amelyben aludt, télikabátot vett. Kimentek a ház 1 elé. szemügyre vették a felhalmozott építőanyagot: téglát, tetőfedő cserepet, kályhacsempét, samott téglát.

— Elég lesz — bólintott a kályhás. — Már csak agyagot kell szereznem, jó sárga agyagot. Nem lesz könnyű, messziről kell hozni. Bécsi fehéret is venni kéne..Jó volna egy kis előleg, mondjuk kétszáz ...

Miklós odaadta a pénzt, és visszafeküdt az ágyba.

— Mindig éjszakás? — kérdezte a kályhás.

— Igen. Így jobb a kereset.

Déltájban Miklós halk fütyörészésre ébredt. Szeme sarkából figyelte a mestert, amint a szoba sarkában tüsténkedik. Jócskán benne járt az ötvenben; rövid, tüskés hajában több volt az ősz szál, mint a fekete. Vékony pulóverben dolgozott, könyékig felgyűrte az ujját. A kályha már térdmagasságig ért.

— Jó reggelt — köszönt a kályhás, anélkül, hogy odafordult volna.

— Jó délt — mondta Miklós. — Látom szépen halad.

— Holnapra kész lesz. Most felrakom eddig — mutatta a mester —, és holnap délutánra befejezem.

— Végre meleg lesz.

— Négy-öt napig csak fával szabad fűteni, és nem erősen, hogy jól kiszáradjon. Addig füstöl, gőzölög, ne ijedjen meg. Látja, mennyi sarat teszek bele?

Nagy fateknőben dagasztotta a sarat. Közben fü- työrészett. Miklós felcihelődött, bedugta a konnektorba a vízmelegítő dugóját. Emiatt a villany hösuPALÁDI JÓZSEF:

Családi tűzhely

gárzó áram nélkül maradt. Nem sokat ért, az ajtó egyébként is félig nyitva állt, mert a mester ki-ki ■ ment tégláért. Miklós bezárta az ajtót, megmosakodott a lavórban, felöltözött. A kályhás odasandított, milyen gyorsan kapkodja magára ruhadarabjait a fiatalember.

— A kedves felesége dolgozik? — kérdezte váratlanul.

— Igen.

— Nem láttam mostanában. Nem bírja a hideget?

— Nem. Egyáltalán nem.

— Egyébként nagyon kedves asszony. Nyáron, amikór a vendéglőben találkoztunk, és szóba került ez a kályha is, nagyon kedves volt. Igazi feleségtípus. Vagy nem? ,

— De — hagyta helyben bosszúsan Miklós.

— Látszott rajta, hogy olyan ragaszkodó. Igaz, pi- ás voltam egy kicsit, de a memóriám kiváló. Most is le tudnám kottázni Beethoven és Mozart összes műveit.

— Ez talán túlzás. ' >

— Lehet. El sem hiszi, hogy valamikor zeneiskolába jártam. De még most is nagy zenebolond vagyok, és a memóriám kiváló. Azt nem tudom elinni.

— Nagyon boldogtalan lehet, ha mindenre így emlékszik.

— Van, amit igyekszem elfelejteni. Nekem is volt feleségem. Elváltunk. Pontosabban: otthagyott... Gyerek van?

— Nincs.

, .— Így könnyebb. Nekem két fiam van, tíz éve nem is láttam őket. Én se mentem, ők se jöttek. Majd megszokja maga- is ...

— Mit? — fordult az ablak felé Miklós. A kon- zervnyitóval bajlódott.

— Öreg róka vagyok. Miért kell novemberben

kályhát raknom, ha nincs itt az a kedves, szép felesége?!

— Ne törődjék vele! Amint kész a kályha, megkapja a péhzét.

Másnap reggel újra megjelent a kályhás. Miklós nem zárta kulcsra az ajtót, s fel sem ébredt a ne- szezésre. Almában a fal felé fordult, és a fejére húzta a takarót. Déltájban, közeledve az ébredéshez, feltűnt álmainak színes vetítővásznán egy lány. Akiről azt mondta Miklósnak a legjobb barátja: ö az, akire szükséged van. Nősülj meg, vedd el! Meleg osaládi tűzhely, az kell neked. És Miklós kétszer felment a lányhoz, aki kettesben élt az anyjával, s hármasban társalogtak. Többé nem találkoztak. Megmaradt magánzónak. Irtózott a nősülés gondolatától, bár titkon meghitt családi életre vágyott.

Evek múltán házasságot kötött valakivel, aküStsokat remélt, akivel el tudta képzelni a boldogságot. Éva kozmetikus egy jónevű üzletben. Vajon érdekli-e a pénzen kívül valami? Rávette, hogy állandó éjszakai műszakot vállaljon a tejüzemben. Futottak a forintok után; s mire elkészült ez a ház, eljutottak a kenyértörésig.

— Jó délt — köszönt fektében. — Elkészült?

— Mindjárt befejezem — mondta a kályhás, és tovább fütyörészett. Elmélyülten, nagy műgonddal rakta a sarat a teknőből a csempék közé. Most nem lehetett zavarni. Mozart-dallamok szálltak a fagyos levegőben.

Miklós tovább tűnődött: vajon azzal a lánnyal is úgy járt volna, mint Évával? Nagyon ragaszkodott az anyjához, akárcsak Éva. Együtt kellett volna élniük „édes hármasban”. Itt ketitn lehetnének, nyugalomban, ha Éva is akarná. Itt, ahol életében először érzi magát otthon, mert benne van a kezemun- kája, lesz egy igazi kályha. Persze, Éva kandallóról ábrándozott....

— Egy pillanat — szólt a mester. — kev gyan a sár, de a tetejére ennyi is elég lesz. Nekem hiheti. Ismeri Az ember tragédiáját?

— Hallottam róla.

I— A polgári iskolában, ahová koránál fogva nem járhatott, betéve kellett tudni egyes részeit. Azt

ismeri, hogy „elkészült a mű, az alkotó pihen?”

— Igen. Ezt az Úr mondta.

— Nem. Ezt én mondom. Közeleg az áldomás ideje.

— Ott egy üveg cseresznye.

— Már megkóstoltam. Nem haragszik?

— Magának vettem.

— Akkor kész a kályha. Megmoshatom a kezem a lavórban?

— Persze.

A mester dermedt agyagcsomókat sikált le a tenyeréről. Magára kapta zakóját, kiöntött egy deci- nf/i pálinkát, felhajtotta.

— Ez jő(l esett — sóhajtott, deres haját hátra simítva. — Munka után édes az ital, ahogy mondani szoktam. Jó kis ház ez, higgye el. Ideális.

— Ezt hogy érti?

— Ide mindennap hozhatja a lányokat, tetszik majd nekik ... Persze, ha a felesége ... Mi van vele?

— Visszament az anyjához.

— Helyes. Jobb lesz így, meglátja. Mind ilyenek. Csak arra vigyázzon, hogy négy-öt napig fával tüzeljen.

Ä kályhás újra töltött, azt is bedöjitötte. Vénülő fejjel az anyjánál lakott a vendéglő közelében; régi, dohos épületben, ahová télire beszorultak a tyúkok és a macskák is.

— öt-hat nap után tehet rá brikettet, de foko- tatosan. Olyan meleg lesz itf, mint a mennyországban.

Miklós felkelt, s odaadta a pénzt, meg a pálinkát.

— Sok szerencsét — mondta a mester, aztán ösz- szeszedegette szerszámait és továbbállt.

A kályha öt napig bőven ontotta a füstöt és a gőzt; alsó és felső ajtaján, s minden csempe között. A szoba ablakai bepárásodtak a kályha bűzös leheletétől, mely éjszakánként jégvirággá változott az üvegevl. Az örökös szellőztetéstől hidegebb volt benn, mint délben a szabadban. Hetednapra kifújta mérges gőzét a kályha. A szoba kezdett felmelegedni. Estére megtelt forrósággal.

Meleg polt, mint a pokolban.