Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-24 / 96. szám
1984. április 25. • PETŐFI NÉPE a 5 HI ü ✓ V / V'/'-" p | í '..ja ... K ' A NÉPMŰVELŐ MŰGYŰJTŐ . j ' I Vasarely-képek Tiszaalpáron . Néhány alkotás a „Zeb- ra-korszak- szürrealista. színtanulmány, és harminc térhatár sú, számítóból”, pár korai, gépes technikával megkomponált eredeti Vasarelymű látható múlt szerdá óta a tiszaalpári Árpád Művelődési Ház emeleti kiállító- termében. A gyűjtemény Csepei Tibor zeneművész tulajdona. A lelkes műgyűjtő a tárlat megnyitója után értő és érdekfeszítő előadás során — a magyar származású festőművész legújabb alkotásairól készült diák segítségével — avatta be a közönséget Vásárhelyi Győző művészetének — és világsikerének — titkaiba. A szó szoros értelmében népszerű ismeretterjesztés után rögtöhzött tárlatvezetéssel tette teljessé az összegyűltöknek a — falun sajnos tényleg nem mindennapi — vizuális élményt. A falubeliekkel való kötetlen beszélgetést is ideszámítva, mi ez, ha nem a — legizgatóbb — népművelés? — Miért tartja fontosnak ezt egy zeneművész? — Vasarely sem ‘az egocentrikus művészek közé tartozik. Alkotásai közérthetők, mondhatni populárisak, s már jellegüknél fogva is a tömegekhez szólnak: a bérházak tűzfalaira, közintézmények homlokzatára, termeibe komponált művek százakban, ezrekben keltenek naponta esztétikai élményt. Én sem akarom féltékenyen szobám négy fala közt őrizni ezeket a •kincseket; gyönyörködhessék azokban minden magyar, akikkel Victor Vasarely — több évtizedes külföldi tartózkodás után is — egyívásúnak vallja magát. Az meg csak természetes,, hogy — lehetőségeimhez mérten — megpróbálok segíteni a közönségnek e művek befoga- dásáb-am- -—- • «SlifiüiÄ kezdte a mußßpij- tést?- — Mindig is ez volt a szenvedélyem. Értékes keleti bronz-, és nemzetközileg elismert porcelángyűjteményem van. Vasarely művészetéhez saját hivatásom, a zene vezetett el. Képei szinte le- ícrdíthatók a muzsika nyelvére: ugyanannyi színt használ, mint amennyi hangot a zene. Feltérképezte a különböző népek színskáláját, ahogy a zenekutatók is próbálják lerögzíteni közeli s távoli kultúrák zenei hangzásvilágát. Ez a nagyon közeli rokonság ösztönzött arra, hogy gyűjteni kezdjem a testvérmúzsa papjának munkáit. — Ügy tudom, személyes kapcsolatban is áll az op-art megteremtőjével ... — Ahogy szaporodott a gyűjteményem, elkezdtem kiállításokat rendezni, belőle. Hat évvél ezelőtt a Metró-klubban volt egy emlékezetes tárlat: be kellett zárni az ajtókat a „telt ház” miatt, s egyenként engedni he a kilépők helyett az új látogatókat. Ezerkét- százan nézték meg naponta a kiállított képeket... Ez a frenetikus siker ösztönzött arra, hogy beszámoljak tevékenységemről és annak hatásáról a mesternek. Megírtam neki az első levelemet. Így kezdődött a kapcsolatunk, ami odáig fejlődött, hogy ma én vagyok Magyarországon Vasarely jogi képviselője. Azóta több művével megajándékozott, a most bemutatott — a világ sok-sok kiállítótermében, köztük a New York-i Vasarely Centerben és a művész műhelyében készített, s így felbecsülhetetlen értékű — diasort is ő bocsátotta rendelkezésemre. — A megnyitó utáni beszélgetésen szóba került az épülő batto- nyai gyermekvárossal kapcsolatos közös tervük is. Mi ez az elképzelés? . — Vasarely felajánlotta, hogy segít megvalósítani a színes gyermekvárost. Egy olyan településit, amelynek épületei kívül-beiül hangulatosak, igazodnak a magyar szín- és formavilághoz, a bennük ’lévő lakók idényéihez. Mindezt — mint minden hazájának ‘nyújtott' alkotást — természetesen ingyen. A terv — reménykedjünk! — sikerül. Főleg azért is, mert így anyagi áidoeat nélkül lehetne csökkenteni a lakótelepek elsivá- rosodása miatti siránkozások tömkelegét. Mégpedig egy olyan művész jóvoltából, aki máig ragaszkodik hozzá, hogy a külföldi kiállításainak helyet adó képcsarnokok, múzeumok épülete előtt ott lengjen a magyar zászló ... Victor Vasarely alkotásai április 30-ig láthatók Tiszaalpáron — tehát Bács-Kiskun megyében, hiszen május elsején Szolnokra utazik a gyűjtemény. Szabó Klára ÉRDEMES MŰVÉSZ Berki Viola 9 Az 1978-as Duna menti folklórfesztivál műsorfüzetének hátsó borítója, Berki Viola rajza. Megy rendíthetetlenül a maga útján 'legutóbbi nemzeti ünnepünkön a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címmel kitüntetett kiskunhalasi származású művész. Megy bibliai tájakon, keleties pusztákon, történelmünk ormain és völgyeiben, képzelete határtalan birodalmában, miint 1969-es festményén kertjében a varázsló. Vándorol korról korra, messze tájakról gyerekkori emlékekhez, és szépíti maga körül a világot. Gyászcsütörtök és piros pünkösd bo- rongós bánataival és viliódzó örömeivel színesíti a kétségbe- ejtően megszürkült világot. Világfelfogása Weöres- Sándorral is rokonítja: számukra egyaránt fontos a katicabogár és a felhőkarcoló, az elillant gondolat és a tárgyi környezet. Termi képeit immár három évtizede, mint fa a gyümölcsét. Festene megbízás nélkül, és sok pénzért sem vállal alkatával feleselő feladatot. Először a Mednyáinszky-terem- ben és szülővárosában állítolt ki. Kecskeméten a városi tanács a Berkes-kollégiurnban mutatta be munkái egy -részét. Az elmúlt évtizedben több vidéki városban és külföldön láthatták képeit az érdeklődők. Az elsők között szerepelt A tv galériájában. Munkácsy-dájas. Újabban ritUán jelentkezik, mert nagy méretű mozaikkompozíciókon dolgozik. Az óbudai, a soproni, a debreceni monumentális munkák utáni a győri Káptalan-dombi vendégházában, az első királyunk által alapított püspökség szomszédságában gyönyörködtet« majd a látogatókat Berki Viola magyar történelem-montázsa. Bíztunk benne: az újjáépülő kecskeméti művésztelepre költözik, és 'jelenlétével is tekintélyt ad megyénk képzőművészetének. Végül is másként döntött. A fővárosi Bécsi utcai ház legfelső emeletén tűnődik a világról, az életről. A művészettörténész így tartja számon ezt a házat: itt volt Kondor Béla műterme, itt alkot Berki Viola. H. N. AMATŐR TÁNCOSOK FÉLEGYHÁZÁN Három éve — hét pár csizmában Csütörtök, este hét óra. Gyülekeznek a fiatalok a kiskunfélegyházi Lenin Tsz központjában. Immár három éve, hogy itt tartják — nem csökkenő lelkesedéssel — a „néptánc-edzéseket”, ahogy ők mondják. A város nagyon keveset tud a csapatról. Talán a létezéséről sem, hát még a munkájáról! Nem hallani sikereikről, fellépéseikről, arról, ami a csönd ellenére is összeköti, hétről hétre elhozza ide ezt a maroknyi ifjút. Vajon mi? Gállá Ferenc ■ a csoport tapasztalt tagja. — Mit jelentenek számodra ezek a néptáncpróbák? — Kikapcsolódást, jókedvet, fiatalságot, e két óra alatt elfelejtem minden gondomat. . Gulyás Lászlónak választania kellett ,a , torna i vés - a ;néptánc között. — Miért emellett döntöttél? — A tánc is jár annyi mozgással, mint a torna. Ráadásul itt még a hangulat is remek. Sokszor megizzádunk a próbákon, de sokat is nevetünk... —i Mi hívta életre a tánccsoportot? Mi az oka az ismeretlenségnek? — A kérdésekre Kruppa Gyuláné, a csoport vezetője válaszol: — 1981-ben a Vegyipari Gépgyár KISZ-esei NDK-beli meghívásnak tettek eleget. Akkor tanultuk meg az első táncot. Hangulatkeltésnek szántuk az ismerkedési estre. Akkora sikerünk volt, hogy eldöntöttük, nem hagyjuk abba, folytatjuk. Azóta folyamatosan, most már heti két'alkalommal, próbálunk.' Megtanultunk;, több táncot, és szeretnénk imég ’újakkal bővíteni műsorunkat. Sajnos, itthon nincs olyan sikerünk, mint az NDK -ban volt. Illetve, ha már a színpadra feljutottunk, akkor tapsot kapunk. Addig göröngyös csak az út. Igen kevés a fellépési lehetőségünk. Igaz, mi sem nagyon merünk elígérkezni, mert nincsenek kellékeink. Eddig is kölcsönruhákban szerepeltünk. — Nem fordultak segítségért a város valamelyik intézményéhez? — Tulajdonképpen a Lenin Tsz asszonykórusának „mellék- csoportja” vagyunk, így a közös a kulturális alapjából. Ök vették azt a hét pár csizmáit és hét pár papucsot, ami jelenleg a táinccsoport összes felszerelése. Többre nem tellett, pedig a fennmaradásunkhoz még sok mindenre szükségünk van. Mindenekelőtt gazdagítani kellene a ruhatárunkat. Feltétlenül ráférne a csoportra egy kis szakmai segítség, mert mi. a jelenlegi vezetők nem vagyunk szakképzettek. Ám azt nem várhatjuk senkitől, hogy szívességből ránk áldozza szabad idejét, vagyis ehhez is pénz kellene. Mi a véleménye a táncosokról L aczkó Gyulának, a Lenin Tsz elnökének? — Örülök, hogy van Félegyházán ilyen csoport. Munkájukat feltétlenül' támogatom, de á szövetkezet egyedül kevés ehhez. Amennyit eddig adtunk, akt ezután is biztosítjuk, de miért ne szállhatna be a város többi intézménye is? Elvégre ez a csoport fellépéseivel az' e- gész várost gazdagítja. Kardos ' András, a kiskunfélegyházi városi tanács elnök- helyettese: — Mindenképpen támogatni fogjuk a táncosokat. Az anyagiakon túl lehetőséget teremtünk arra, hogy legalább heti egy próbát a művelődési ház nagytermében, színpadon tarthassanak. Szabó Lajos, az Április 4. Gépipart Művek vezérigazgatója : — Mi is további lelkes munkára biztatjuk a fiatalokat. Szocialista brigádjaink segítenek a ruhák elkészítésében. Emellé valamennyi pénzbeli juttatást is ígérhetek. A városi KISZ-bizottság titkára: — Mi az anyagiakkal nem tudunk segíteni. De vállaljuk a tánccsoport védnökségét, a fellépések megszervezését. Reméljük, hogy az ígéreteket hamarosan tettek is követik. A fiatalok pedig ezután nemcsak a jó hangulat, vidám társaság vagy a néptánc szépsége miatt folytatják lelkesen az „edzéseket", hanem azért is. hogy megvalósíthassák régi álmukat: eljussanak a minősítő versenyre. Jánosiné Gyermán Erzsébet Kollár István kitüntetése A tanyákon sokáig folyt a vita arról, hogy megérdemelte-e Kollár István, a szövetkezet elnöke a kitüntetést vagy sem. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy Kása Feri egy napon beállított hozzá az irodába. — Elnök elvtárs! Nekünk pénz kellene. — Nekem is, fiam. — De mi klubot akarunk csinálni. — Először is: ki az a mi? Másodszor: miféle klubot? — Hát — törölte meg Kása Feri a homlokát — mi, vagyis a szövetkezet fiataljai úgy gondoltuk, hogy a régi tanyai iskolában ki lehetne alakítani egy olyan központfélét, ahol a hét végén összegyűlhetnénk, elbeszélgetnénk, sportolnánk, egy kis disco is lenne: szóval ahogy a városiak csinálják az ifjúsági klubokban. Ehhez kellene a pénz. — És ezt az iskolában akarjátok csinálni? — Ügy áll ott az az épület, mióta az öreg tanító úr meghalt, mint akit ott felejtettek. Maholnap összedűl. Az elnök felállt, és járkálni kezdett. Olyankor szokott így tenni, ha valami tetszett neki, ha lehetőséget látott abban, amit hallott. Egy-egy vezetőségi ülésen sem azt várták a tagok, hogy mit fog mondani a javaslatukra, hanem hogy ülve marad-e, vagy feláll járkálni. Ha az utóbbi történt, minden rendben volt. — Szóval ehhez kellene nektek a pénz — állt meg végül az elnök Kása Feri előtt. — Hát ehhez. — No ide figyelj! Tegyetek le nekem ide az asztalra egy tervet arról, hogy pontosan mit akartok! Aztán írjátok össze, hogy az átalakításhoz ennyi meg ennyi munkát tudtok vállalni. Érted? Amennyit ti felajánlotok, ugyanany- nyit adok én is fillérre. Rendben? — Meglesz, elnök elvtárs. Az elnök ügyes-bajos dolgai közt meg is feledkezett a klubról, de egy hét múlva Feri újból megjélent nála, és az asztalra tett egy vaskos' paksamétát. — Ez mi? ; ' — A terv meg a felajánlások. Kiszámítottuk: nyolcvanezer forint társadalmi munkát tudnánk elvégezni. Nem volt mit tenni: az ígéretet be kellett tartani. Át is alakították a fiatalok egy hónap alatt úgy az iskolát, hogy rá sem lehetett ismerni. A két tanterem közül az egyiket berendezték dis- co-helyiségnek, erősítővel, lemezjátszóval, vagy száz lemezzel, sőt televíziót, rádiót is vettek: az udvaron pedig egy kosárlabdapályát hoztak létre. Olyan volt az egész, mint egy modern szabadidő-központ. A klub már javában működött, amikor özvegy Varga Imréné is bekopogtatott az elnökhöz. — Azért jöttem —: kezdte az öregasszony —, hogy mink meg a másik termet kérnénk. — Miféle másik termet? — Hát az iskolában. Gondoltuk, ha a fiataloknak lehet, akkor nekünk is. Ha ők kaphatnak annyi pénzt, amennyi munkát végeznek, mi is megkaphatjuk. — Tán maguk is discót akarnak csinálni? — húzta nevetésre az elnök a száját. — Azt nem, De esténként néha mi is összejönnénk. Ha volt' azelőtt a tanyákon mozi vagy valami előadás, az mindig ott volt az iskolában. Mióta nincs ott tanítás, nincs vetítés se, más se. Gondoltuk, hátha megint lehetne. Megbeszéltük az óreg tanítónével, ő lenne a gondnok: nyitná, csukná a termet, még a takarítást is elvállalná. Mink meg tévéznénk, rádióznánk este, az asszonyok kézimunkáznának, az emberek kártyáznának, meg néha kijönne a mozis is, mint régen. Az elnök megkezdte a járkálását. Vargáné elmosolyodott. Tudta, hogy nyert. így lett az egykori tanyai iskolából tsz-klub, és ezért a klubért kapta meg Kollár István a Szocialista kultúráért kitüntetést. Többen ugyan váltig mondogatták, hogy ezt inkább Kása Ferinek kellett volna adni vagy özvegy Vargánénak, de a Kollár-pártiak szerint, ha az elnök nemet mondott volna, semmi sem lett volna az egészből. Aztán lassan elült a vita. Végül is nem az volt a fontos, hogy ki kapta a kitüntetést, hanem hogy kellemesen eltölthették a szombat meg a .vasárnap estéket odakint a tanyákon. Tóth Tibor TALLÓZÁS FOLYÓIRATOKBAN 1. Színház A napokban került az újságárusokhoz a Színház legfrissebb — márciusi keltezésű — száma. Tarján Tamás: Arcélhez — arcot is címmel a kecskeméti bemutatók második köréről írja meg véleményét. Molnár Ferenc Liliomának színreállítását így minősíti a kritikus: „az előadást csupán az összehangolatlan, rutinszerű játék sodra viszi”. Tarján szerint a rendező Madaras József bukása a megújult kecskeméti színház sikereiből fakad, a Jancsó—Hernádi—Gyurkó műhely sajátságos műfajából, a blődliből, amelyben „hol tiszt.el- gő, hol ironizáló, hol epigonkoidó, hol egyéb elemként a Jancsó-fil- mek képvilágából, modorából is átvesznek ezt-azt”. A kritikusi a továbbiakban A falu rosszáról ír: „az epigonizmus, stílustalanság és dilettanizmüs vádjaiban kell elmarasztalnunk”, majd Gágyor Péter: Kocsonya Mihály házasságát elemzi: „megnézhető” — írja — az előadás, de „sok energia, akarat, képesség” rekedt benne. A Vándorfi László által rendezett Csalóka Péterről ez a véleménye: „a második körben is az ő vizsgája sikerült leginkább”. , Egészében Tarján Tamás így összegzi az új vezetés eddigi munkáját: „az amatörizmus sokszor vált át dilettantizmusba, egyes előadások hevenyészne, mások alkalomszerűen készülnek, s egyelőre a három illusztris színházvezető közül egyik sem vállalkozott arra, hogy szakmailag, művészileg a legszigorúbban kézbe vegye, ellenőrizze, s ha szükséges, határozottan korrigálja az egymás sarkára hágó produkciók próbafolyamatait”. 2. Forrás Meglehetősen unalmasra sikeredett a folyóirat áprilisi száma. A versek versszerűek, a próza elolvasható, de szellemi izgalmat nem okoz. A legközhelyesebb Nemere István: Minden rendben cimű elbeszélése, ami ezzel az erővel akár a riport műfajába is tartozhatna: a szerző egy 15 éves érettségi találkozót elevenít fel, korántsem meggyőző művészi erővel. Ami miatt mégis érdemes eltenni az áprilisi számot, az a Művészet rovatban megjelent Sümegi-interjú, melyből az erdélyi képzőművészet körképét vázolhatja föl magának az olvasó. Banner Zoltán és Murádin Jenő — mindketten kolozsvári művészeti írók — a gyökerektől a máig vezetik — kor- és stílustörténeti áttekintést adva — a romániai magyar képzőművészet vonalát. A végkövetkeztetés: a határon túli ág „ahogy a magyar irodalomtörténet példája figyelmeztet” — teret követel magának a magyar művészettörténetben, ... helye és helyzete alapján, érdemei és eredményei szerint.” 3. Társadalmi Szemle Az elméleti és politikai pártfolyóirat új számának e napokban, a Központi Bizottságnak a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséről hozott döntése után, a Vita-rovat a legaktuálisabb olvasmánya. „Nyilvánvaló, hogy fejlődésük ésszerűen és rugalmasan alakított gazdaságpolitikában bontakozhat ki. Ügy vélem j— Kozma Ferenctől idézünk — ennek előfeltétele az az elvi tétel, hogy a társadalmi tulajdonnal való gazdálkodásra felhatalmazott vállalat nincs antago- nisztikus viszonyban a szocialista állammal, mindenkori konszenzusok — ha nem automatikusan is — megteremthető.” A vállalati kezdeményezést makro- ökonómiái feltételeit viszont az állam teremti meg. Az 1983 novembere óta folyó vitához ez alkalommal szerkesztőségi megjegyzést is fűztek. Ennek egy-két mondata az. egész kérdéskomplexum lényegét érinti: „a reform ma már evidenciaként hangzik, jóllehet nem mindig tudható, hogy ki mit ért rajta valójában. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy a reform valamiféle mindenre ható gyógyírrá vált sokak szemében, gmellyél súlyos gondjaink — mintegy varázsszóra I egycsapásra megoldhatók, s a rossz jóvá, a kívánatos valósággá válik”. A megjegyzés utolsó mondata mintegy felhívja a figyelmet a KB-ülésről kiadott közlemény elolvasására: „a realitások talaján állva csak azt várhatjuk, hogy az elmúlt, csaknem három évtizedes korszak megújulásainak tapasztalataiból merítve, az MSZMP kezdeményezésével és irányításával sikerül feltárnunk a gazdaságban és a társadalmi alkotó- készségben meglevő tartalékainkat, s a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztése közelebb visz történelmileg vállalt szocialista értékeinkhez is”. A folyóiratokat átlapozta: Ballai József E hónaptól kezdve igyekszünk olvasóink figyelmét felhívni a folyóiratokban megjelent közfigyelemre méltó írásokra.