Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-12 / 86. szám

A KÜLTERÜLETEN ÉLŐK ELLÁTÁSÁRÓL Öt új mozgóbolt az év végéig HÍREK HÍREK Egészség, testnevelés, életmód A Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége, a TIT megyei szerve­zete és a KÖJÁL egészségnevelé­si módszertani konferenciát ren­dezett .tegnap Kecskeméten. Dél­előtt kilenc órakor a Tudomány és Technika Háza tanácstermében dr. Gubacsi László megyei főor­vos köszöntötte a megjelenteket, az egészségügy és a Vöröskereszt munkatársait, aktivistáit. Ezután dr. Frenkl Róbert egye­temi tanár tartott előadást „Sport és egészség”- címmel. Bevezetőül hangsúlyozta, hogy a testnevelés és az egészség elválaszthatatla­nok egymástól. Amennyire öröm — tette hozzá —, hogy a kettőt nem lehet elválasztani, annyira aggasztó, hogy erről a .témáról egyre többet keld beszélnünk ma­napság. Megjegyezte, hogy a „tár­sadalmat egyre jobban nyomaszt­ja az egészség hiánya”. Az előadó, miután az iskolai és ifjúsági testedzésről, .annak rend­szerérő}, a verseny- és szabad­idő-sportról beszélt, azt hangoz­tatta többek között: „A sport meghatározó szerepet játszik az életmódban, ugyanakkor formál­ja az egyes /emberek személyisé­gét is." És legvégül azt húzta alá a professzor, hogy a megelőző gyógyászat fejlesztése — a sport területén is — össztársadalmi ér­dek. A későbbiek során dr. Rigó Já­nos igazgató főorvos tartott elő­adást „Táplálkozás Magyarorszá­gon" címmel. A legújabb tudo­mányos kutatási eredmények alapján ismertette a mai ember táplálkozási szokásait, annak problémáit és ellentmondásait. Hangoztatta egyebek melllett a célszerű étkezés szerepét az élet meghosszabbítására való törek­vésben. A nagy érdeklődéssel kísért előadásokat vita követte. V. M. Az aprófalvak és a tanyák ke­reskedelmi ellátásáról tárgyalt tegnap Kecskeméten a Fogyasz­tók Bács-Kiskun megyei Tanácsa a népfront megyei nő- és réteg­politikai munkabizottságával kö­zösen tartott ülésén. A kistelepüléseken élők hely­zetét nem véletlenül kíséri figye­lemmel az ország közvéleménye. Hazánknak több mint 1600 hely­ségében laknak ezer főnél keve­sebben. Megyénkben 12 olyan község van, amelyekben a lélek- szám kevesebb, mint ezer. A ta­nyákéval együtt Bács-Kiskun ap­rófal vainak népessége 115 ezer lakos, akiknek az ellátása az áfészek feladata. Arról, hogy en­nek a szövetkezeti kereskedelem milyen mértékben tesz eleget, Hrebik Ferenc, a fogyasztók ta­nácsa ülésének egyik előadója, a MÉSZÖV elnökhelyettese figye­lemreméltó adatokat ismertetett. Elmondta, hogy a megye leg­kisebb lakott területein az áfészeknek 185 vegyesboltja és 54 vendéglátó üzlete működük. Árukészletük 45—50 millió forint értékű. Tavalyi forgalmuk, a 20 —30 ezertől 200 ezer forintig ter­jedő havi bevételekből, 400 mil­lió forint volt. Jóllehet, az üzle­tek egy része mostoha körülmé­nyek közt árusít, tizenkettőben például nincs villany, alapvető kereskedelmi feladataikat telje­sítik. „Ezek és az öt tanyai moz­góboltunk, az ország gazdasági fejlettségéhez képest, kiegyensú­lyozott ellátást nyújtanak — mu­a> Az UNIVER ÁFÉSZ mozgó ABC-je, a bemutató után, Kecskemét— Lászlófalva között közlekedik. (Straszer András felvétele) tatott rá az elnökhelyettes —, ibár néhol előfordul szervezetlenség és felelőtlenség is, ami a fogyasztók­ban visszatetszést kelít.” Ezután Hrebik Ferenc a szö­vetkezeti kereskedelemnek azok­ról a törekvéseiről beszélt, ame­lyekkel tovább javítja a külterü­leti lakosság ellátását. Egy há­roméves felújítási program kere­tében, a Szövetkezetek Országos Tanábsának támogatásával', 74 ruapicikk-árusító boltot és 25 ven- ' déglátóhelyet korszerűsítenek a megyében. Űj bolt építését terve­zik Fülöpjakabon, Kömpöcön és Kéleshalmon. A tanácskozás további részében Hazag László, az FMT elnöke és az ülés résztvevői beszámoltak a közösségi , és a tanyai ellátással kapcsolatos tapasztalataikról, majd megtekintették a, Városi mozi elé érkezett egyik mozgó- boltot, amelyhez hasonló öt buszt állítanák forgalomba az év végéig a Bácsalmás, Kiskunhalas, Kis­kunfélegyháza és a Kecskemét környéki településeken. K—1 KÜLDÖTTGYŰLÉS ELŐTT Szövetkezeti együttműködés az építésben Tegnap ülést tartott a KISZÖV elnöksége. A testület ezúttal a küldöttközgyűlés elé kerülő té­mák előkészítésével foglalkozott. Napirenden szerepelt a Bács- Kiskun megyei ipari szövetkeze­tek tavalyi gazdasági és mozgal­mi fejlődéséről, valamint az idei főbb célkitűzésekről készített be­számoló. Az elnökség meghall­gatta a jogi, az ellenőrzési iroda és a megyei szövetkezeti bizott­ság 1983. évi költségvetéséről szóló beszámolót. A megye szövetkezeti építő­iparának 'helyzetéről és a fejlesztés lehetőségéről hang­zott el ezután tájékoztató. Az el- műit, évben* nőtt a fenntartási, javítási, karbantartási munka aránya, emelkedett az egy főre jutó termelési érték, és javult a munkafegyelem. A szövetkezetek részt vettek a lakásépítésben ezen belül is a csoportos, korsze­rű családiház-kivitelezés kapott kiemelt szerepet. Az építőipari termelésnek mintegy 41 százaléka beruházás jellegű munka volt. A szövetkezeti építőiparra is jel­lemző a kooperációs kapcsolatok bővülése. A korszerű családiház­építési program keretében a mélykúti UNIVEREXPO és a já­noshalmi Bácska Építő és Ipari Szövetkezet a könnyűszerkezetes panelház fogadószinfjéhek elké­szítésében vesz részt, a kalocsai Generál kisszövetkezet a DU- TÉP Vállalattal kooperálva épü­letlakatosipari termékeket gyárt. A kecskeméti ÉPSZISZ és a kis­kunhalasi Fa- és Építőipari Szövetkezet is tartós és kedvező együttműködést hozott létre ál­lami és tanácsi vállalatokkal és más szövetkezetekkel. F. E. Ankét a munkahelyi művelődésről Élénk esz­mecsere ala­kult ki a Szak- szervezetek Me­gyei Tanácsa kezdeménye­zésére, szer­kesztőségünk­kel közösen, az SZMT­székházban tegnap dél­előtt rende­zett közmű­velődési ankéton. Hegedűs István, az SZMT titkára köszöntötte a nagyüzemekből, a vállalatoktól, az állami gazdaságoktól meghívott szakszervezeti tiszt­ségviselőket, kulturális ügyintézőket. Elmondta, több körülmény is indokolja a munkahelyi közművelődés megvitatását. Erősödött a moz­galom kulturális érdekvédelmi szerepe. Végig kell gondolna a társa­dalmi fejlődés, a gazdasági változások tudati, életmódi következmé­nyeit. Az ankét szervezésétől a jó népművelői módszerek megismeré­sét és elterjesztését is remélik a szervezőit. Az időnként örvendetesen módszertani vásárrá alakult eszmecse­rén sok szó esett az állami és a szakszervezeti közművelődési háló­zat együttműködéséről, a műveltség értékjelző szerepéről, a termelés ,és az emberformálódás kapcsolatáról. A- résztvevők beszámoltak a vállalati tanfolyamok tapasztalatairól, a közművelődési akciók pro­pagandájáról, az üzemi könyvtárak és klubok munkájáról, a válla­lati gazdasági munkaközösségekről. Az ankét ismertetésére visszatérünk. H. N. Hívja a 33-43-22-t! Április 19-én a Petőfi-adón 21.05 órától 22.20 óráig ismét je­lentkezik a Hívja a 33-43-22-es telefonszámot! című műsor. A vendég Almássy Éva, műsorve­zető Wisünger István, szerkesztő, László György lesz. Kérdéseket április 16-án, hétfőn 14—19 óráig, valamint az adás napján 18 órá­tól az adás végéig lehet feltenni. PÉNZ A KEREKEK ALATT Emberségből jeles Akivel már megtörtént, tudja, micsoda bánat, ha az ember elveszíti frissen felvett fizetéséit, azt a pénzt, amiért alaposan megdolgozott. Így járt a napokban Kecskeméten az ÉPSZISZ együk kőművese, aki útban hazafelé, elhagy­ta a szép summát, 6976 fo­rintot tartalmazó fizetési borítékját. Általában nem az a jel­lemző, hogy egy utcán he­verő, pénzzel telt boríté­kot siet visszaadni a meg­találó jogos tulajdonosá­nak. Ezúttal azonban más­képp történt. Egy 13-as busz éles szemű vezetőjé­nek feltűnt az úton he­verő tárgy, megállt és ki­szedte a jármű alól. A pénz származásáról csak a borítékon levő cégjelzés tanúskodott. Fogta magát, leadta a szövetkezet por­táján a pénzt, ési az így visszakerült jogos tulajdo­nosához. Tyukász Sándor, a Vo­lán 9. sz. Vállalat dolgo­zója jelesre vizsgázott em­berségből és becsületből. L. D. 9 A résztvevők egy csoportja. (Méhesi Éva felvétele) TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA MŰSOR Április 13-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 áraikor: JÉZUS KRISZTUS, AZ EMBERNEK FIA. Bérletszílnet. \ KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT llB órakor: Kabarét Bonbonniere — egy óra nevetfés. Bencze Ilona és Ma­ros Gábor műsora. Kis-pódium bérletes előadás. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: NÖRABLAS. Jugoszláv film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: EZERMILLIÁRD DOL­LAR. Francia film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: PI­CASSO KALANDJAI. Svéd film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: JÖJJÖN VENDÉGSÉGBE. Szovjet me- sefilirh. Stúdiómozi: 8 órakor: BÜCSÜ. Svéd film. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 órakor: BOSZORKANYSZOMBAT. Sz. aimeri-i kai—an agyar mesefirm. Fél 8 órakor: EGYMÁSRA NÉZVE. Sz. magyar film. Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor: KISAPAK ÉS NAGYAPÁK. Sz., mb. szovjet vígjáték. 1 KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 órakor*. A XX. SZA­ZAD KALÓZAI. Sz., mb. szovjet ka- landfilm. 7 órakor: VABANK. Len­gyel' bűnügyi film. KISKUNHALAS Fáklya piozi: 4. 6 és 8 órakor: FOR­RÓVÉRŰ KÍSÉRTET. Sz.. mb. ola^z fllinwígjáték. TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 7 órakor: KINCS. AMI NINCS. Sz.. mb. olasz filímvígjáték. A számítógép térhódítása Tegnap a tizedik alkalommal rendezték meg Kecskeméten a Ker­tészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karán a tudományos diákköri konferenciát. Két szekcióban összesen húsz pályázó dolgozatát hall­gatták meg és értékelték a bírálj bizottság tagjai, örvendetes volt látni, hogy ezúttal papjaink gazdasági követelményeinek megfelelően, a hallgatók legtöbbje környezetkímélő és energiatakarékos eljáráso­kat választott előadása tárgyául. Többen hívták segítségül egyrészt szemléltetőeszközként, másrészt adatfeldolgozóként a személyi szá­mítógépet. Ezzel nemcsak meggyorsul, de lényegesen pontosabbá is vál­hat a modellezés, az elmélet gyakorlati alkalmazása. Az értékelés után a legjobb munkát Végzők: Györfi László, Perasz- . lai Zsolt, Szatmári Zsuzsa, Veres Dorottya, Sas József, Orbán Katalin, Mányik Éva, Kanesiitz Tibor és Técsi Ágnes vehették át a kitüntető oklevelet. Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap április 12-i szám: (lászló): Bács-Kiskun köz­lekedéséről. (Ismerteti a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ülésén elhangzottakat.) Népszava, április 12-i szám: Deák András: Paragrafusok — számítógépben, (Az írás az Igazságügyi Minisztérium számító- gépes adatbankját ismertet}, és utal rá, hogy 1985-től a Bács- Kiskun megyei tanács is kap próbaként egy terminált.) Népszabadság, április 12-i szám: A Pártélet áprilisi számából (felhívja a figyelmet Simon Károly cikkére a hartai termelő- szövetkezetben alkalmazott ösztönzési módszerekről.) . , Szabad Föld 15. szám: A földimogyoró termesztése. (A Kert- barátok-Kistermelők rovatban H. J. bácsalmási levélíró ad ta­nácsokat.) Szövetkezet, 15. szám: Várják a megrendelőket a kiskunha­lasi sapkaüzemben. (Képes beszámoló Kiskunhalas kereskedel­mi egységeiről.) Utazási Magazin, 4. szám: Kecskeméti harangszó... (Bajai István, Kiss Dezső Péter és Tóth Sándor összeállítása Kecske­métről.) — Mihály Lajos: A kétarcú Hajós. (Orbán-nap má­jus 25-én.) naptar 1984. április 13., péntek Névnap: Ida Napkelte: 5 óra 39 perc Napnyugta: iÍ9 óna 31 perc Holdkelte: 16 óra 27 perc Holdnyugta: 5 óra ilió perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás jelenti: Április ll-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 10,4 (az 50 éves átlag 9,4), a legmagasabb hőmérséklet 15,1 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 óra­kor 9,2, 14 órakor 13 Celsius-fokot mér­tek, 0,4 milliméter csapadék hullott. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,5, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1013 millibar (gyengén emelkedő) volt. Április ll-én Baján a középhőmér­séklet 9,9 (az 50 éves átlag 10), a leg­magasabb hőmérséklet Í4,6 Celsius-fok volt, a nap 1,6 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 9,2, 14 órakor 12,2 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 6,8, a tengerszint­re álszámítotot légnyomás 1012,8 mil­libar (emelkedő) volt, 0,1 milliméter csapadék hullott. — CSILLAGÁSZOK jelentke­zését várják a kiskunhalasi Gá­zon István Művelődési Központ­ban. Itt rendezik ugyanis a 'csil­lagászati baráti körök tizenhar­madik országos találkozóját jú­nius végén. A négynapos rendez­vénysorozaton való részvételre április -30-ig jelentkezhetnek az érdeklődő amatőr csillagászok, kollektívák. A találkozó gazdag szakmai programokat kínál, ame­lyekre neves „világűrfigyelőket" hívnak meg ,a szervezők. A rész­vétel ,feltételeiről \és p rendezvé­nyekről részletesebb információk­kal a művelődési központban szolgálnak. — Díszelőadás a Nemzeti Szín­ház javára. A Szovjet Déli Hadse­regcsoport Ének- és Táncegyütte­se lép fel az Erdei Ferenc Műve­lődési Központban 17-én, kedden este hét órakor. Az együttes a fel­lépti díjat, a kecskeméti művelő­dési központ pedig a teljes bevé­telt felajánlja a színház építésére. Az est műsorán az orosz és uk­rán dalok, táncok mellett magyar néptáncok is szerepelnek. A mű­sort hazánk felszabadulásának 39. évfordulóján már láthatta a Pesti Vigadó közönsége, s most a kecs­keméti nézők is megtekinthetik. — GYEREKEKNEK, FELNŐT­TEKNEK. A Kaláka együttes lesz ma a kiskunmajsai ■Művelődési Központ vendége. 10 és 15 órakor a gyerekeket várják „Ciróka-já­ték" című előadásukra, este 8 órától pedig Teszáry |Gábor elő­adóművész közreműködésével a Forgószélben című József Attila- emlékműsort láthatják az érdek­lődők. ' — Vetik a fenyőmagot. Meg­kezdték a magvetést a Kiskunsá­gi Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság csemetekertjeiben. Most Szór­ják földbe, a homokvidék örök­zöld erdeiben összegyűjtött feke­te- és erdeifenyő magját. A sza­porítóanyagból önéllátó alföldi fá- • sítók évente 40—50 millió fenyő- magoncot nevelnek a folyamatos erdősítéshez. A részben öntözéssel nevelt fenyőfák kétéves korukban kerülnek állandó helyükre. A Du­na—Tisza közén az utóbbi har­minc évben telepített erdők 80 százaléka tűlevelű, Az egyéb fa­fajok szaporításához szükséges magot ugyancsak a gazdaság saját erdeiben gyűjtik. Akácból például mintegy kétmillió csemetét nevel­nek. — LAKÄSTÜZEK. A felügye­let nélkül hagyott gyermekek gyufával való játéka egy nap le­forgása alatt két helyen is lakás- tüzet okozott. A Szolnok megyében történt gyufás játéknak gyermekélet esett áldozatául. A/ ■ szelevényi Csipsár utca egyik házában két gyermek tartózkodott a lakásban, s édesanyjuk távollétében az idő­sebb előkerítette a gyufát. A ha­zaérkező anya a lángokat látva azonnal megkezdte a tűz oltását, de csak egyik gyermekét sikerült megmentenie,' az egyesztendős Hajnalka füstmérgezés következ­tében életét vesztette. _ Fekete gólyák. .Hazaérkeztek a fekete gólyák a Duna-ártér vé­dett madárszállásaira. A fehér gó­lyáknál sokkal félénkebb, < szinte remeteéletű madarak száma egy­re csökken, ezért az ornitológu­sok folyamatosan figyelemmel kí­sérik őket. Védik a fészküket, az utódaikat leltárba veszik, és meg- gyűrűzik. MÉG NEM — Tudok egy isteni vic­cet, csak azt nem tudom, hogy elmondtam-e már ne­ked ... — Tényleg jó vicc? — Komolyan mondom ... — Akkor biztos, hogy még nem mondtad el. A MAGYAR NYELV HÉTÉ Gépkocsivezető vagy pilóta? „Gazdasági munkát végzek*', kö­zölte a fiatal szakmunkás, mintha szégy^nlené; kitűnő esztergályos. Időnként jól fésült főnökféle tu­datja a képernyőn: vállalata mun­katársaikat alkalmazna. Bizonyára többen jelentkeznének, ha elmon­daná, hogy eladóknak, raktáro­soknak, segédmunkásoknak kínál­nak állást. A csinos ifjú (gépírónő jobban örült volna, ha cikkemben adminisztratív dolgozóként muta­tom be. 1 Miért? Az előkelősködés a mó­di! Mintha mindenki másnak sze­retné mutatni magát, mint ami, mintha a valóságos munka nem volna — hogyan is mondtuk? — becsület és dicsőség dolga a köz­vélemény szemében. Pilótának neveztetik magukat a gépkocsive­zetők (űrhajósoknak is tituiállhat- nók ilyen meggondolásból a repü- lőgépvezetöket), az eladót pultos­nak hívják. Az ilyen nagyzoiáá csinál könyv- szaküzletet a könyvesboltból, tu­dományos ülést (a meghívó sze­rint „üliést”) a tisztes szakmai ta­nácskozásból ... Ha jobban meg­becsülnénk a szakmai elhivatott­ságot, a szakmai tudást, tglán sen­kinek nem jutna eszébe foglal­kozása elkendőzésé, így véli egy újságíró. H. N. — HÉTVÉGI VIGADÓRA vár­ják a gyerekeket ma 15 órától a miskei általános iskolába. Tánc­ház, csere-bere, vásár és játszóhá­zi foglalkozás is szerepel a prog­ramban. A résztvevők megismer­kedhetnek a csutkababa-készítés, tojásfestés és i sárkány készítés és -reptetés titkaival. — PÁLYAFELÚJÍTÁS. A MÁV értesíti az utazóközönséget, hogy pályafelújítási munkák miatt áp­rilis1 18-áta Délegyháza és Kis- kunlacháza, április 19-én Homok- szentgyörgy és Szabadszállás állo­mások között vonatpótló autóbu­szokra kell az utasoknak átszáll- ni. Részletes tájékoztatást az ál­lomásokon adnak. A vonatpótló autóbuszokra a megváltott vasúti menetjegyek érvényesek. . — Fácánkeltetés. Megkezdődött a mesterséges fácánkeltetés a Szolnok megyei vadásztársaságok abádszalóki telepén. A 16 kifeje­zetten vadmadár-tojások kelteté­sére tervezett olasz és francia gyártmányú gépbe elsőként 40 ezer fácántojást raktak be. Vala­mennyit a megye öt zárt fácános kertjében gyűjtötték össze. A szárnyas apróvadakban bő­velkedő Szolnok megye vadászai az idei tavaszon 420—450 ezer fá­cántojást akarnak összegyűjteni és mesterségesen kikeltetni. Arra számítanak, hogy legalább 300 ezer egészséges csibét nyernek. A kisfácánokat 10—12 hetes koruk­ban engedik szabadon. L Holnapi lapszámunkból ] Szombati 4. oldalunk té- I mája szokás szerint: Család I —otthon—szabad idő. Szó I | esik a húsvéti üdvözlőla­pokról, az ajándékozással járó gondokról, nagyma­máink visszatérő horgolt I csipkedivatjáról, velős rán- tottáról, a horgászoknak pe- | dig ismét — irány a tenger! Az ötödik-hatodik oldalon a rádió és a televízió jövő I heti műsorát ismertetjük. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a "Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Váltadat. Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató- Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a, 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő , postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: • I egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— torint, Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét,, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents