Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-10 / 84. szám
/ 1984. április 10. • PETŐFI NÉPE • 5 AHOL NINCS ROSSZ GYEREK, CSAK JÓ Tanácsadó-e a nevelési tanácsadó? • Gyeneiné László Ilona az egyik kis páciens ügyeskedését figyeli. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kapujában egy tenyérnyi tábla igazított útba, hogy merre találom a nevelési tanácsadó bejáratát. Megkerültem az épületet, átvágtam á sportpályán — gondosan kirakott nyilak segítettek, el ne tévedjek —, majd beléptem a gimnázium hátsó traktusába, ahol is az alagsorban némi keresgélés után ráleltem a tanácsadó ajtajára. Az intézmény ilyenkor szokásos bemutatására ezúttal nem volt szükség, mivel a három apró helyiség közül kettőn keresztülmentem addig, amíg beléptem, s leraktam a kabátom. Nem nyugtatott meg az sem, hogy főállásban mindössze négyen dolgoznak itt: a pedagógia szakos vezetőnő, egy pszichológus, egy gyógypedagógus-logopédus és egy adminisztrátor, aki az asszisztensi teendőket» is ellátja. Ha hozzáveszem még a mellékállású • gyermekpszichiátert, pedagógust és gyógypeda- gógust, nem kell fejszámolóművésznek lennem alhhoz, hogy rájöjjek, ennyien egyszerre — a szülők és a gyerekek nélkül — be sem férnének a helyiségekbe. Amíg az egyik szobában a vezetőnővel, Gyeneiné László Ilonával beszélgetünk, a szomszédban pszichoterápiás * foglalkozás folyik. — Ügy hiszem, az intézmény nevének hallatán a legtöbb em- ber arra gondol, hogy azok a szülők fordulnak önökhöz tanácsért, akik már úgy érzik: gyc- reknevelési módszereik végleg csődöt mondtak, vagyis nem bírnak otthon a csemetéjükkel, és az iskolában is bajok vannak... — Ez csak részben igaz. Alapvetően gyermekvédelmi intézményként tartanak számon ben® Mészárosné Kiri Edit: — Vé- gigjátsszuk a foglalkozásokat. nünket, az a feladatunk, hogy eszközeinkkel az egészséges személyiségfejlődést elősegítsük, hogy az esetleges későbbi torz személyiségváltozást megakadályozzuk. Munkánk jórészét az iskolaérettségi vizsgálatok teszik ki. Itt azokkal a beiskolázás előtt álló gyerekekkel foglalkozunk, akikről az óvodában, vagy az iskolaelőkészítőn nem derül ki egyértelműen, hogy iskolaér- fettek-e. Majdnem ugyanennyi vizsgálatot végzünk a gyámhatóságnak, amely láthatás, örökbefogadás, nevelési segély, állami gondozásba vétel ügyében kér tőlünk szakvéleményt. — Ide bárki csak úgy bejöhet az utcáról? — Természetesen, de lehet jelentkezni levélben vagy telefonon is. Előjegyzéssel dolgozunk, mivel rögtön nem tudunk fogadni senkit. Egy későbbi időpontban — ez az eset súlyosságától függ — berendeljük őket, még az órát is megmondjuk, hogy ne kelljen várakozni. Mostoha körülmények Mert hol is lehetne? A „várószobát” a gimnázium folyosójából kerítették el egy-két szekrénnyel és függönnyel. Az egyik szekrény tetején párosodik kihasználatlanul az orvosi vizsgálóasztal. A folyosó rideg és hűvös, szünetekben pedig a harsány kamaszok sem fognak suttogni a nevelési tanácsadásra várakozók kedvéért. Pedig egy kellemes várószobára szükség lenne, elkelne néhány játék és újság, márcsak azért is, mert a kis páciensek többségé — lévén a tanácsadó ' megyéi hatáskörű intézmény — vidékről érkezik, többnyire kora reggel a szülővel, s a fárasztó utazás után nem biztos, hogy kedvük van a városban bolyongani a rendelés kezdetéig. S ha már az utazásról beszélünk: a gyerekek között jóval több -a vidéki, mint a kecskeméti. Előfordul, hogy a szülök pénztárcája nem bírja a rendszeres utazgatást, s mivel nincs vidéki hálózat, mit tehet mondjuk a pszichológus? Csupán annyit: mélységesen fájlalja, hogy nem tud a gyereken segíteni. — Eddig óvodás, kisiskolás gyerekekről esett szó, akiket a papa vagy mama kísér. Részt vesznek-e a szülők a foglalkozásokon, vagy kinn várakoznak? —i Először feltáró jellegű beszélgetést folytatunk a szülővel, s megállapítjuk, melyik belső munkatársunkhoz kell fordulnia. Persze, azt is közöljük, mit várhatnak tőlünk, mit tudunk nyújtani. Ezután következik a diagnosztikai munka, pedagógiai, pszichológiai vagy orvosi vizsgálat, vagy egyszerre több is. Kiderülhet, hogy a panaszoknak szervi oka van. Például lehet, hogy a gyerek azért ereszti el a füle mellett a szülői intelmeket, mert valóban nem hall jól. A diagnózis megállapítása után előfordulhat, hogy tényleg csak egy praktikus tanácsra, a napirend vagy a tanulási módszerek megváltoztatására van szükség, ellenkező esetben rövidebb-hosz- szabb ideig tartó gondozási munka kezdődik. A szülői szerep erősítéséért Közben a szomszéd szobában befejeződött a pszichoterápiás foglalkozás. Az ötéves forma kisfiú szemmel láthatóan vidáman távozik' anyukájával. A tanácsadóban egyszerre csak ketten tudnak rendelni, a zsúfoltság miatt így is gyakran zavarják egymást a szobák közti kényszerű átjárkálássál. Némelyik pszichológiai teszt megoldásához olyan környezeti követelményeket írnak elő, amelynek teljesítéséről itt szó sem lehet. Az utcáról és a folyosóról beáramló zaj, a papírvékony falon áthallatszó írógépkopogás zavarja a gyereket, eltereli a figyelmét. — Hogy reagálnak a szülők arra, amikor kiderült, hogy eddig, úgymond rosszul nevelték gyermeküket? — fordulok Mészárosné Kiri Edit pszichológushoz. — A foglalkozások végén mindig behívom az anyukát vagy apukát, s olyankor tulajdonképpen magatartásmintát láthat arra, hogy miként lehet a gyerekkel beszélni, milyen hangnemben, hogyan kell jutalmazni. A szülők általában elbizonytalanodnak, ha kiderül, hogy módszereik rosszak. Az a célunk, hogy erősítsük a szülői szerepet, megtaláljuk azt a láncszemet, amely 'újból közel hozza egymáshoz az eltávolodott szülőt és gyermeket, s bebizonyítsuk, hogy az ő kapcsolatukat senki sem pótolhatja. Mi a szülőt is olyannak fogadjuk el, amilyen, s a gyereket sem ellene akarjuk védeni. A szülők, a pedagógusok és mi is egyet akarunk: azt, hogy a gyereknek jobb legyen. Nem az a célunk, hogy másokat felülbíráljunk. Szükségünk volna pedagógusok véleményére, információira, az iskolákkal való kapcsolatunk azonban a terület nagysága miatt sajnos nem elég intenzív. Serdülők támasz nélkül — Az óvodáskorúak és az általános iskolások közül kerülnek ki a páciensek, ez derült ki az eddigi beszélgetésből. Csodálkoznék azon, ha a középiskolás kamaszoknak nem lennének lelki problémáik. — Hivatalosan ide tartoznak; a gyermekek háromtól tizennyolc éves korig, de nagyon kevés középiskolással foglalkozunk, velük is inkább a gyámügyek kapcsán. Ez a korosztály önként nem jelentkezik nálunk, gondjaikat' egymással osztják meg, s a szülők is már csak olyankor figyelnek fel a bajra, ha mondjuk a gyereket kicsapták az iskolából. A serdülőkori öngyilkosságokon is a szülök szoktak a legjobban meglepődni. ' Végül kiderül, hogy a tanácsadó nem is tanácsadó ... ? Hát igen, a névválasztás nem mondható szerencsésnek, hiszen nem tanácsokat osztogatnak, hanem módszereikkel igyekeznek segíteni a hozzájuk fordulóknak. Az egészségügyi vagy oktatási intézmények és a gyámügyi hatóság által küldött gyerekeket először kissé idegenkedve, olykor akta- - lan szégyenkezéssel bár, de elviszik a rendelésekre. Egészen másképp viselkednek a gyerekek: ragaszkodnak a munkatársakhoz, türelmetlenül várják a következő foglalkozások időpontját. Itt ugyanis borzasztóan fontosak valakinek. Nincs büntetés, nincs rossz gyerek. Csak jó, akinek időnként nem sikerül jól viselkednie. Kormos Emese Thália utazó barátai A VIDÉKI VAROSOK többsége és a községek színházínséggel küszködnek. A település eldugottsága és a teátrumilátogatási igények fordított arányban állnak: több •tízezren fejezik be tanulmányaikat az iskola „általános tájékozottságot, műveltséget” szavatoló okmányával úgy, hogy életükben még nem voltak színházban. Vagy legalábbis nem láttak igazi színházi előadást. A Déryné Színház örökébe lépett Népszínház korántsem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Különösen tájszínházként marad adósa a vidéki közönségnek. AZ OiRT, amely a változások miatt támadt, a haknis társulatok cserkészték be. Akik a „mindent—mindenkor —mindenhol—olcsón” varázsigével — különösen ilyen pénzszűke-időben — még a legigényesebb közművelődési centrumok kapuit is sikerrel döngetik. A legnagyobb káro- . kát — véleményem szerint — a csapnivaló gyermekdarabjaikkal okozzák. Szinte rombolják — az ilyen jellegű szórakozásért egyébként rajongó — gyermekközönség ízlését. Hiába az úttörőszövetség, a Népművelési Intézet, valamint a Művelődési Minisztérium minden próbálkozása, erőfeszítése. Egy-két — nyilvánvaló hibája ellenére is elfogadható — gyermekszínházi produkció mellett több tucat „selejtes” előadással járják az országot az alkalmi társulatok. Unalmas, erőltetetten pe- dagogizáló, vagy éppen direkten bugyuta darabjaik egy egész életre kisiklatják a gyer- meklélek gőzös igyekezetét az igazi, embernevelő színházi élmények megszerzésére. És hogy nyilvánvaló ártal- masságuk ellenére mégis miért élnek meg ezek a vándortruppok? Mert mindig akad olyan népművelő, aki aláírja az igen ravaszul kiagyalt, „egyoldalúan” kötelező és — legalábbis a szerződte- tők részéről — felbonthatatlan szérződéSéiketetet>f9SgSlj ^ A KÖZMŰVELQDpÖo gi&kr ‘ a. emberek ugyanis-igen-' nehéz- - helyzetben vannak. A panaszokból — jól tudják ők is — nem lehet megélni és nem egyszer a „színháznak-pedig- lenni-kell” kényszerére meghirdetik a hakmis-előadásokat. A „semmi” vagy a „rossz színház” feloldhatatlannak látszó dilemmája hívta életre a színházbusz-szervező mozgalmat. Egyes rendező szervek rendszeresen bérelnek autóbuszt (busz van minden faluban, színházterem nincs), föl- ■ vásárolják a megfelelő meny- nyiségű jegyet a színházak szervezőirodáinál, majd közönséget verbuválnak az utazáshoz. Megyénkben egyre több helyen honosodik meg ez a módszer. Természetesen jobb a helyzet ott, ahonnét a főváros, vagy valamelyik más színházi centrum nem esik „túl” messze, tehát a hosszú, fáradságos utazás és ennek költsége nem szegi kedvét Thália utazó barátainak. AHHOZ, hogy egyre nagyobb tömegek számára váljék elérhetővé ez a szolgáltatás — és ne csak időszakonként, mintegy véletlenszerűen szerveződjék, — szabályozni kellene úgy, ahogyan a kira- kodóvásárokkal történt, hogy ki és milyen feltételekkel lehet gazdája a mozgalomnak. Mert mindmáig nagy a bizonytalanság a jegyeladást és az autóbusz-kilométer elszámolást, valamint a többi költséget illetően, s ez sok népművelőt elriaszt a szervezéstől. Megyénkben manapság elsősorban az üzemi kulturális bizottságok, valamint a művelődési házak szerveznek színházi kirándulásokat. Izsákon például annyira népszerű ez a szolgáltatás, hogy a művelődési háznak megérné külön színházi buszt vásárolni. Kalocsán, Kiskunfélegyházán pedig főállású dolgozók szinte „specializálódtak” a szervezésre. Az sem ritkaság, hogy több község fog össze. Egy apró településről — ha éppen nem cirkuszról vagy kabaréról van szó — nem töltenének meg a színházbarátok egy egész buszt. Több község lakói együttműködve, igen. Így elérhető az, hogy végre csak kedv, ízlés és idő döntse el, hogy melyik produkciót tekintsék meg az érdeklődők, lakjanak bár a legkisebb faluban. EZEK AZ UTAK — ha va- , tóh^JJbjijy^zroényesülhetnének — a szinKázlátogatás mellett <> számtalan más közművelődési lehetőséggel is szolgálhatnának: a kirándulás összeköthető tárlatlátogatással, múzeumok, egyéb nevezetességek megtekintésével is ... Ez — nem is nagyon közvetetten — a kultúra demokratizmusát növelné: új tömegek bekapcsolásával. F. P. J, MEGRÁG4DÓ VISSZAEMLÉKEZESEK A Duna bal partján, Solt és Duniapataj között található Har- ta község, mely egyebek mellett arról híres-nevezetes, hogy lakói a német nemzetiségi hagyományokat az átlagosnál nagyobb szeretettel őrzik. Példa rá többek között a gazdag néprajzi anyaggal rendelkező faliumúze- um. De említhetnénk a szövetkezeti mozgalomban elért kimagasló eredményeiket is. Évtizedekkel ezelőtt már megjelent róla egy kötet Fél Edit néprajztudós tollából. Most kis — vagy nem is kicsi? — késéssel végre napvilágot látott erről a rokonszenves németajkú faluról egy másik könyv is. A címe: Adalékok Harta történetéhez. Kiadta — a községi tanács támogatásával — a Népszava Lap- és Könyvkiadó Vállalat. A szerzők többsége, amint ezt az előszóban olVashatjuk — „tevékeny részese, alakítója volt a történelmi közelmúlt 'helyi eseményeinek.” , A lelkes közreműködők közül elég legyen most csupán megemlíteni Nánai András nyugdí- > jas tanácselnököt, Rétfalvi Teo- fil múzeumalapító tanárt és Bercsényi József nyugdíjas szövetkezeti vezetőt. Ok másokkal együtt formálták az akkori jelent, s ma szemmel látható szenvedély ess éggel emlékeznek vissza egykori ténykedésükre. A kitűnő kötet bevezető tanulmányát Schmel Péter írta. Ez a mű jó tíz évvel ezelőtt készült el, Harta újratelepítésének 250. évfordulójára. Megtudjuk, hogy a településsel kapcsolatos legelső írásos emlék 1289-ben keletkezett, egy adománylevél volt. Azt is, hogy a falu neve néhányszor változott az idők során: volt Harta, Egyházasharta, Kis-Harta stb. Talán még érdekesebb, hogy a 18. század előtt Hartát egészen sűrű települési Új könyv Hartáról hálózat vette körül. Sokáig az alábbi nevű faluk voltak a szomszédok: Szülle, ölle, Vejte, Bojár, Tetétlen (ez .ma is megvan Dunatetétlen néven), Mlk- la. Szentkirály, Szüld, Madocsa, Bölcske és Akasztó meg Pa táj. (Ez utóbbiak is léteznek napjainkban.) Az alapos kutatásokat végző szerző külön érdeme, hogy a Ráday család szerepét kiemeli a falu telepítésében. S a másik, hogy az újratelepítés történetét (18. század) részletesen elemzi. Keresi, kutatja Schmel Péter azt Ss, hogy honnan kerültek ide, a Duna mellé a mai »'Harta lakóinak az ősei. Szerinte a nyelvkutatási eredmények rajna-fran- ki eredetre mutatnak. Érdekes állítás, hogy az egykori telepesek között tótok is voltak. Gazdag néprajzi anyag színesíti még a kismonográfiát. A könyv további lapjain olvashatunk a híres-hírhedt hun királynak, Attilának és unokájának környékbeli (Szállásáról, a harta! egyházközségek történetéről stb. Két fejezet külön ds figyelmet érdemel még: Bercsényi József szakavatott nyíltsággal számol be utólag á helybéliek szövetkezeti mozgalmának alakulásáról. László Henrik a „Harta emlékeimben — gondolataimban” című visszapillantó írása szubjektív hangvételével, valamint a népi hagyományok iránti érzékenységével vonja magára az olvasók figyelmét. A régi má- jusfakészítés, a szüreti bál szervezése éppen úgy helyet kapott ejaben, mint például a dunai hajózás sok emléke vagy a bábaasszonyok munkája. Mindent egybevetve: ez a kiadvány igazi nyeresége helytörténeti kutatásunknak. Varga Mihály KULISSZATITKOK ZALATNAI PAL a kecs- keméti Katona József Múzeum alkalmazott grafikusa, s a kiállításrendező csoport vezetője. (Egyébként ez a csoport rajta kívül még egy asztalosból és egy segédmunkásból áü.) A kiállításrendező — A múzeum- és tárlatlátogatók az önök munkájának gyümölcsét láthatják, azt, amikor már minden kiállítási tárgy vagy műalkotás a helyén van. Milyen teendők előzik meg a megnyitót? • Zalatnai Pál rendezte a Cifrapalotában látható Lesznay Anna emlékkiállítást. (Straszer András felvétele) — Először is kollégáim forgatókönyvet írnak. Ezután készül el a tulajdonképpeni belsőépítészeti munka. Majd megtervezem az alaprajzot, a léptékarányos tervet, s csak ekkor kezdek a szervezéshez: milyen anyagokra lesz szükségem, honnan tudom beszerezni. Ilyenkor állandóan a telefon mellett ülök. — Mióta foglalkozik ezzel a fizikai erőnlétet is kívánó feladattal? — Kirakatrendező- és dekoratőr képesítésit . szereztem 1972-ben, néhány helyein ebben a szakmában dolgoztam. Jelentkeztem az Iparművészeti Főilskoiána, de pechemre egy nappal később adtam be a lapot Megpróbáltam a Képzőművészeti Főiskolát, de rájöttem, hogy már „idős” vagyok diáknak. Közben grafikákat, rézkarcokat készítettem, s a megyei ösztöndíjat is elnyertem. Érdekelt a tárlatrendezés. Ennyi az indokom, hogy 1979-ben elvállaltam la Katona József Múzeumban ezt a feladatot Minden nap átjárok Kiskunfélegyházáról... — Művészemberként is ismerjük a megyében, önálló kiállításon — amit saját maga rendezett mutatkozott be Félegyházán. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, s a Képzőművészeti Alapnak. Az, hogy grafiRusmü- vész, segíti-e a kiállításrendezői tennivalóit? — Természetesen sokat jelent Nemcsak azért, mert egysze- mélyben lehetek a tervező, a kivitelező, hanem megpróbálok valamiféle többletet adni. Igyekszem színvonalat, mércét állítani, hogy a közönség ne csalódjon. Ehhez azonban az idő pénz és dolgos kezek szükségeltetnek, s ezekből soha sincs elegendő. Az is igaz, hogy a fizikai munka sokszor elrabolja az órákat a tervezői—alkotói feladatoktól. Éppen ezért mondóm magamra, hogy „szakmunkás” vagyok. A köztudatban az áll, hogy a kiállításrendező a tárlatok megvalósításának szellemi atyja, pedig valójában nem így van. — Milyen gondolatok vezérlik a tervezés, rendezés során? — Műalkotások, vagy tárgyi bizonyítékok között szemlélődni komoly szellemi elfoglaltság. Talán ezért nem nyitják az emberek sűrűn a múzeum kapuját? Én három-négy órát is elidőztem a párizsi Louvre-ban, s a Mona Lisára csak egy pillantást vetettem, mert tudtam, hogy oda életem során még egyszer el kell jutnom... Nálunk furcsa helyzet alakult ki. Ha egy időszaki kiállítást mutatunk be. akkor az összes fellelhető dokumentumot közszemlére tárjuk, mert nincs arra garancia, hogy ugyanezeket hamarosan újból megnézhetik az érdeklődőik. Hatásosan, áttekinthetően kell elrendezni az értékeket, hogy könnyítsünk a nézők dolgán. — Nem sokáig gyönyörködhet saját munkájában, hiszen a legtöbb kiállítás csak rövid ideig tart nyitva... «t ... aztán lebontjuk, s jön a következő. Hónapok elteltével pedig már csak hivatkozhatok arra, hogy ezt meg ezt a tárlatot én rendeztem. 1973 óta rendszeresen számítanak elképzeléseimre a félegyházi múzeumban is. A megyeszékhelyen több ál- landó kiállítás részese lehettem, közülük a dfrapalotát és a játékházat. említeném. Most a Szó- rakaténusz átrendezésével foglalatoskodom, s plakátokat készítettem Gácsi Mihály félegyházi bemutatkozásához. ' Borzák Tibor r
