Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-25 / 97. szám

Ez már történelem Mit irt a Kecskeméti Közlöny 1944 áprilisában? A zsidórendelkezéssel kap­csolatban a zsidók telefonjá­nak kikapcsolására is intézke­dés történt. Az eddigi megál­lapítás szerint kb.: 130 telefont kapcsoltak ki a kecskeméti távbeszélő hálózatból (IV. 1.). Ha összehasonlítjuk a bor- fogyasztás adatait az öt év előtti adatokkal, akkor azt ál­lapíthatjuk meg, hogy az 1932. évi 32 liter fejkvótával szem­ben ma már 38 liter bort fo­gyaszt fejenként, Kecskemét lakossága. (IV. 1.) A Magyar Távirati Iroda je­lenti. A Kormányzó Űr Ömél­tósága balás falvi Kiss Endre dr. Kecskemét thj. város főis­pánját a m. kir. Közellátási Hivatalhoz állarrititkárrá ne­vezte ki. A Kecskeméti Köz­löny értesülése szerint dr. Kiss Endre a közellátási miniszté­rium új politikai államtitkára ma délelőtt letette a hivatali esküt, s nyomban elfoglalta hi­vatalát a közellátási miniszté­rium Duha-parti palotájában. (IV. 3.) Dr. Szász Lajos iparügyi mi­niszter, országgyűlési képvise­lőnktől az alábbi szövegű leve­let kapta Liszka Béla polgár- mester: Kedves Barátorri! Nagy örömmel vettem táviratodat, amelyben tudomásomra hozod, hogy Kecskemét Törvényható­sági Bizottsága a város dísz­polgárává választott. (IV. 5.) ' A kormány elrendelte, hogy a zsidó rádióengedélyesek áp­rilis 7-től számított három nap alatt kötelesek ajánlott levél­ben bejelenteni nevüket, fog­lalkozásukat, a készülék üzem­ben tartásának helyét. (IV. 8.) Vitéz Endre László a magyar fajvédelmi gondolat kipróbált harcosa, vezéregyénisége, aki­nek meg nem alkuvó, gerinces magatartása miatt több mint húsz éven át napról napra ré­sze volt a baloldal legsúlyo­sabb támadásában. Államtit­kári működését rendkívüli ér­deklődéssel kíséri az ország közvéleménye, amely mindig nagy várakozást fűzött vitéz Endre László személyéhez. Ki­nevezése osztatlan örömet kel­tett Kecskeméten, ahová az új államtitkárt szoros rokoni és baráti kapcsolatok fűzik. (IV. 11.) A hivatalos lap legújabb számában megjelent rendelet értelmében a szolgálatban álló csendőrség számára megállapí­tott rendkívüli fegyverhaszná­lat: jogot a csendőrség műkö­désének területén az egész or­szágban alkalmazni kell. (ÍV, 11.) A légitámadások következté­ben . hajléktalanná váló lakos­ság számára országosan folyik az igénybe vehető lakások: szobák összeírása. A kecske­méti irodát a város a Budai utcai elemi iskolába állította fel. Vezetői és munkatársai a tanítói kar tagjai és a leven­ték. A lakások, szobák össze­írását már egy héttel ezelőtt megkezdték. A rendelkezés ér­telmében a kijelölt városok, községek lakosságuk létszámá­nak'tíz százalékát kitevő haj­léktalan számára biztosítanak ideiglenes lakást. Ez Kecske­méten kb.: kilencezer személy részére szükséges lakást jelent. (IV. 15.) Értesültünk, hogy április 30-án gyűlést tart Kecskemé­ten a Magyar Megújulás Párt­ja. A gyűlés alkalmából Kecs­kemétre érkezik, a gyűlésen beszédet mond vitéz Imrédv Béla ny. miniszterelnök, a párt vezére. (IV. 25.) A hivatalos lap közli, hogy a Kormányzó Űr Öfőméltósága a belügyminiszter előterjeszté­sére dr. Horváth Ödön felelős szerkesztő, kecskeméti lakost. Kecskemét törvényhatósági jo­gú város főispánjává kinevez­te ... A Kecskeméti Közlöny Kiss Endrével az élén orszá­gosan elsőnek hirdette meg a tiszta jobboldali, a tiszta ma­gyar, a tiszta keresztény gon­dolat szabadságharcát... Hor­váth Ödön 1940-ben részt vett az erdélyi bevonulást előkészí­tő felvonulásban. 1941-ben vé­gig ott volt a délvidék felsza­badításában, majd 1942. május elseje ismét egyenruhában ta-r lálta és nem sokkal utóbb tü­zérezredével a szovjet harctér­re ment... (IV. 27.) A visszapillantó: W. D. ^ I ÖSSZEÁLLÍTÁS KECSKEMÉTRŐL NEMCSAK KECSKEMÉTIEKNEK — 1984. ÁPRILIS TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK A SZÉCHENYIVÁROSBAN Kérdések és válaszok Tavalyi munkájukról — új kezdeményezésként — az egész Széche­nyi városban egyszerre tartották meg beszámolójukat a tanácstagok: a Lánchíd uteai Általános Iskolában Diószegi Jenő, Halász Gyula, Me­leg László, dr. Sánta László, Szénási Antalné és Szívós Jánosné. Ör­vendetes, hogy a korábbiaknál jóval többen voltak kíváncsiak válasz- tottaik tevékeny kedésére, s használták ki- az alkalmat, hogy a Szim- feropol tér és a Lánchíd utca környékének hétköznapi ügyeit felves­sék. A legtöbben a Szimferopol tér­rel foglalkoztak hozzászólásaik­ban. Mi tesz a sorsa, miikor ala­kul ki végleges arculata? — ezek voltak a leglközérdekűbb kérdések. A tervosztály! arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy megkez­dődött, s várhatóan az I, félév­ben be is fejeződik a tér végle­ges kialakítása. Többek szerint kevés a telefon ezen a részen. A Bács-Kiskun megyei Távközlési Üzem vezetője válaszában elmondta, hogy leg­később a III. negyedévben nyil­vános állomást szerelnek föl. Ar­ra az észrevételre, hogy miért nincs postaláda a téren, azt a választ adták az illetékesek, hogy a közelben, az Irinyi utca 38. szá­mú ház előtt van egy, így — sze­rintük nemindokolt újabb elhe­lyezése. bokrokat, ha lenne vízcsap — so­kan nyilatkoztak így. A Kommu­nális Költségvetési Üzem tájé­koztatása szerint a kerti csapok rendszerét csak olyan helyeken építik ki, ahol „magasabb szín­vonalú a park”, egyébként pedig locsolóautó jár körbe megöntözni a fákat. Az iskola térvilágítása néhány esetben akkor is bekapcsolva ma­radt, amikor nem volt rá szük­ség — ezt a jelzést is kivizsgálták, s haladéktalanul intézkedtek, hogy máskor ilyesmi ne fordul­hasson elő. A kandal láberek ajtói több he­lyen hiányoznak — nemcsak a széchenyívárosiak panaszolják ezt —, s ez veszélyforrás. A Dél-ma­gyarországi Áramszolgáltató Vál­lalat igazgatója ismeri ezt a hi­bát. ami a gyártásnál keletkezik. A vállalat javítgatással próbál se­gíteni. mert a pótlásként megren­delt új ajtók eddig még nem ér­keztek meg. Lesz-e csillagvizsgáló a Plane­tárium mellett? Nos, az eredeti tervekben nem szerepelt, de a nagy érdeklődés miatt végül' csak megtervezték. Jelenleg — pénz híján — nincs lehetőség megépí­tésére. de helyét meghagyták. Esetleg társadalmi munka segít­hetne ... A sok helyes, a lakókhoz gyor­san és pontosan eljutó hír közé néhány rémhír is vegyült, ezek' közé tartozik, hogy az Aradi vér­tanúk tere 3. számú ház föld­szintjén sörözőt alakítanak ki. Az IKTV igazgatója megnyugtatta őket, hogy hiába is kérnének épí­tési engedélyt ilyesmire, nem kap­nának. Többen azért emelitek szót. hogy a kerti csapóiknál egyesek a kocsijukat mossák.' Már nem so­káig. ugyanis hamarosan megala­kul a köztéri felügyelet, amely egyik fontos feladataként — ha kell, bírságolással is — rászorítja a köztisztasági tanácsrendelet megtartására a renitens autóso­kat. Sz. Z. Lesz-e kerthelyiséges söröző? Remélik, hogy nem, mert zavar­ná a lakosságot — íme a tériek véleménye, ök még nem tudták, hogy a tanács — a lakosság véle­ménye alapján — már korábban döntött: nem építtet sörözőt itt. A Lánchíd utca környékén élők is panaszoltak egy-két dolgot. Valaki például bejelentette, hogy egy bizonyos lakásban bögrecsár­da működik. A tanács kereskedel­mi csoportja — összefogva a Vám- ás Pénzügyőrséggel — ki­vizsgálta az ügyet, de a tettenérés nem sikerült. Szívesen gondoznák á környe­zetükben levő parkokat, fákat, • A Szimferopoí tér — végre — építési terület ■,.,r »'*« *.*.* í!« * ■ r. - « á s * # ' n v i it r HUNYADI-SZOBOR Lesz-e gáz a Rendőrfaluban? Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész, az Aradi vértanúk te­rén álló Széohenyi-szobor alkotója 3 tervek szerint Hunyadi-szobrot készít Kecskemétre. Az elképzelések szerint — stílusosan — a Hu­nyadivárosban állítanák fel a lovasszobrot, az Április 4. téren. Az al­kotás makettje az Erdei Ferenc Művelődési Központ előcsarnokában látható. Ezúton is közhírré tesszük: bárki elmondhatja véleményét a munkáról (a helyszínen postaládába gyűjtik az észrevételeket). Május 8-án, kedden délután fél 6-kor személyesen is találkozhatnak Kiss Istvánnal az érdeklődők a művelődési központban. FEKETE SAROK Hamar munka ritkán jó: valószínűleg ezért nincs a mai na­pig járdájuk az új széchenyivárosi negyed lakóinak, túl a Lánchíd utcán, „Lajosmizse alsón”, ahogy ezt a környéket — nem is mindig tréfásan — nevezni szokták. Errefelé — nem úgy, mint a városközpontban, ahol ripsz-ropsz mennek a dol­gok — minden csak épülget. Mint például ez a járdaszerűség; képünk ugyanis a városrész új utcáinak legjobb járdáját örö­kíti meg. Hogy ez megtévesztésig hasonlít valami feltöredezett betonalapra? Az is! Az építők ugyanis — ki tudja miért — nem koronázták meg munkájukat azzal, hogy aszfaltréteget is borítottak volna a kínkeservesen elkészített alapra. Ha fele- dékenységről van szó, íme a kép, figyelemfölhívás gyapánt. Ha pénzhiány a lemaradás oka, akkor szabadjon megjegyezni: jövőre a duplájába fog kerülni a munka. Nem jutottam birto­kába áremelési híreknek, csak azt tudom: már most széttöre­dezett a beton, pótolni, újra-csinálni kell. Szimferopoí tértől a Március 15. utcáig: várjuk az aszfaltozókat! — if. Nem vezetett sikerre az az ér­tekezlet, amelyen a rendőrfalui gázvezeték-építés költségeiről esett szó — panaszolta lapunkban Túri Lászlóné, a most soron levő hat utca egyikének bizalmija. Íme, Sáfár Ferencné véleménye az okokról: „Van szerencsém és egyben sze­rencsétlenségem immáron 28 éve rendőrfalusinak lenni. Ez már elég idő arra, hogy valaki megis­merje környezetét, megalapozott véleményt mondhasson az itt élő emberekről és a tanács itteni te­vékenységéről. ­Milyen a tárgyi környezet? A magánporták gondozottak. Jó né­hány utcában van járda, amit társadalmi munkával építettek, de sok utcában az esős időben meg kell küzdeni a sárral. Az üzlethá­lózat 39 év alatt 3 kis alapterüle­tű élelmiszer-, egy zöldség-gyü­mölcs üzlettel és egy kisvendéglő­nek csúfolt kocsmával bővült. A közterületek sárosak, gazosak, a telefonellátottság a város többi részéhez képest nagyon rossz, a tömegközlekedés jó. Ma Rendőrfaluban sok öreg ember él, alacsony nyugdíjjal, a mai szinthez képest kis lehetősé­gekkel. Középkorúak, közel a nyugdíjhoz, fiatalabbak, 30—40 között; egyikük már nem nagyon mer . vállalkozni, másikuk még nem nagyon tűd ... Tehát: gázbevezetés. Előzetes tájékoztatást a tanácstagtól kap­tunk: egy gépelt oldalon ismer­tette velünk; hogy a- mi utcánk­nak 1985-ben lehetősége lesz — saját költségén — a vezeték épí­tésére. A költség annyifelé oszlik, ahányan a bevezetés mellett dön­tenek. Közölte velünk továbbá, hogy az OTP milyen kölcsönt fo­lyósít, majd egy lapon a „megbí­zás” volt. Aki aláírja, megbízza a kecskeméti Városi Tanácsot a be­ruházás lebonyolításával. Nos, ez a „tájékoztatás" mindent tartal­mazott, csak a legfontosabbat nem, egy legalább hozzávetőleges összeget. A családi pénzeszközök­kel felelősen gazdálkodó ember ezt joggal nem irta alá. Hónapokon keresztül csak ta­lálgathattunk a költségeket ille­tően, s úgy hiszem mindenki egyetért, ha azt mondom: ez nem arra utal, hogy az illetékesek jól előkészítették volna ezt a fejlesz­tést. Aztán meg: a 34 ezer forint valóban sok az itt élőknek, külö­nösen, hogy csak azért fizetik, mert a gázvezeték a Házuk előtt, az utcán van. Ehhez a pénzhez, ha a gáz nyújtotta kényelmet való­ban élvezni akarják, hozzá kell még tenni 80—90 ezer forintot, amivel a gázzal való fűtés, főzés megvalósítható." Vasvári Ferenc utcai olvasónk levele — kivonatosan is — azt bi­zonyítja: hiába a tanácstag leg­jobb szándéka, ha nem párosul informáltsággal. (Az, hogy a .fej­lesztéseket illetően Rendőrfalu hátrább van-e, mint a többi vá­rosrész, más lapra tartozik, té­mánk most nem ez.) A városi tanács illetékeseitől az alábbi — általános jellegű — tá­jékoztatást kaptuk: Lakossági gázvezeték-építés csak ott lehet­séges. ahol rá lehet csatlakozni a gerincvezetékre. Csak az egész ut­ca jelentkezhet, ha valaki most kimarad, de később csatlakozni kíván, a részarányos költségeket meg kell térítenie. A gázvezeték­építésbe a tanácstagot be kell vonni, ő jelöli ki az építés szer­vezőjét, akinek nyilatkozatot kell beszereznie, hogy a lakók vállal­ják a vezeték építésének anyagi részét. (Ilyenkor még körülbelüli árat sem tudnak mondani!) Ezt a nyilatkozatot a tervosztályra to­vábbítják, ahol a DÉGÁZ ad szakértői véleményt az építkezés műszaki lehetőségeiről. Ezt követi a kiviteli tervek megrendelése, és az egyéb formaságok, majd a szerződés megkötése. A hálózat kiépítése burkolatlan utcák esetén 10 ezer forint körül van, az összeg a saját erőből vég­zett földmunka árával csökkent­hető. Burkolt utaknál ez az ösz- szeg sokkal több is lehet. A Kecs­keméti Szemle áprilisi számában Kohl Antal tanácstag egyébként megjegyzi: túl drágának találja a mai árakat. A Ballai és a Bánffv utcában — a belvárosban — az MSZBT brigádja szerint egv-egy lakosra 20 ezer forint jutna. Ez túlzott követelés — véli a tanács­tag — még akkor is, ha van lehe­tőség a Tanácstagi Alapból való részesedésre. A kérdés persze az: lesz-e gáz a Rendőrfaluban, vagy nem. Ez attól függ, sikerül-e csökkenteni a legtöbb embert elriasztó, több mint 30 ezer forintos költséget. Ha igen — lesz gáz. LEVÉL A SZÁMÍTÓGÉPföL Melyik pontszám mennyit ér? Az elmúlt napokban csaknem négyezer család kapott levelet. A számítógép által nyomtatott so­rok arról tájékoztatták az igény­lőket, hogy mennyi pontszámot kaptak. Dr. Mészáros Antalt, a városi tanács osztályvezető-he­lyettesét kérdeztük: mit jelent pontosan a pontszám? — Az, elmúlt esztendőben so­kat változtak a lakásügyi jog­szabályok, s ennek megfelelően a helyi tanácsi rendelet is mó^ dosult. A többi között a pont- rendszert is korszerűsítettük. — Hogyan? • —t A korábbinál sokkal több tényt veszünk figyelembe, ami­kor — a gép segítségével — el­döntjük a pontszámot. Az ala­posságot bizonyítja, hogy több mint 25 körülményt vizsgálunk meg. — A gép rangsorol? — Csak segít. A lakásügyi tár­sadalmi bizottságnak van arra lehetősége, hogy' — az egyéni szempontoknak megfelelően — módosítsa a gépi sorrendet. — Mennyi pontszámmal lehet lakáshoz jutni? — Ez a lehetőségektől függ. Az új rendszerben az elméletileg elérhető legmagasabb ponts; zám 2500, de a gyakorlatban 2100 kö­rül alakult a legrászorul.tabb igénylőik „eredménye". Az eloszt­ható lakások számától füg g az. hogy hány pontszám ér a.nnyit. hogy az illető fölkerüljön ;a név­jegyzékre. A lakásigényhők a most megkapott értesítésijén ar­ra is. választ kapnak: belátható időn belül van-e reális lehető­ségük, hogy otthonhoz jussanak. Lápszél NYÁRI TÁBOROK Ahol mindkét szülő dolgozik — és' az a ritka, ahol nem — a nyári iskolai szünet meglehetős gondokat okoz. A Szalvay Mi­hály Úttörő- és Ifjúsági Ott­hon ezen kíván segíteni. Olyan tíznapos* táborok szervezését ha­tározták el, amelyekben értelme - .stíl, az érdeklődési körnek meg­felelően lehet kikapcsolódni. Les: színjátszó, képzőművészeti, szá- niílástechnikai napközis tábor, és külön pingpong, ritmikus sportgimnasztika, továbbá angol és német nyelvi tábor. A részt­vevők tízórait, ebédet és uzson­nát kapnák, továbbá a szaksze­rű foglalkozások mellett sok-sok játék, kirándulás, strandolás vár­ja őket. Az intézmény a VII. és Vili. osztályosok számára szer­vez nyári munkavállalási lehető­séget is. Mindezekre az Úttörő és Ifjúsági Otthonban lehet je­lentkezni. PÁNÁSZIRODA Panaszirodát hozott létre a vá­rosi tanács. Áz ügyfélszolgálati irodában minden olyan panaszt soronkívül írásba foglalnak, ami a tanácsi ügyintézést érinti. Az iro­da dolgozói egy e célra rendszere­sített nyomtatványon rögzítik a panaszt, s azt legkésőbb a követ­kező munkanap kezdetéig a vég­rehajtó bizottság titkárához to­vábbítják. Ö gondoskodik a rész­letes kivizsgálásról és a panaszos megfelelő tájékoztatásáról. Aki esetleg csak munkaidő után érne rá panaszkodni, az az iroda ajta­ján elhelyezett ládába dobhatja be írásba foglalt kifogásait. LAKÁSÁTADÁSOK Jó hír: húsvét előtt megkap­ták otthonuk kulcsait a Bat­thyány utcai OTP-lakások'ba köl­tözők (két lépcsőházat ad,tak bir­tokba). Továbbra is teljes ta'iány vi­szont a széchenyivárosi OTP-la- kások sorsa. Van leen'dő lakó. akit a tanács már tavaVy decem­ber elején kijelölt veV'őnek ide: elképzelhető, hogy mennyire ..örül”, hogy még mindig albér­letben, vagy másutt kell magát meghúznia. Az átadá s — infor­mációink szerint — azért húzó­dik, mert az építő1« mind ez ideig nem végezték el a nyílás­zárók szabvány szei.-inti hőszige­telését. A lakók közben — több mint százan — levélben kérték az OTP-ri ha ^ már villanytűzhely, lesz ottlreüaikban, legalább a legenergiatakarékosabb típtlst \ szerettessék'' be. A pénzintézet válaszában közölte: a legmoder­nebb típusok mé.-g nincsenek köz-' forgalomban, ám a beszereltek is jobbak a város’ban már üzeme­lőknél (például a garzonháziaké­nál). A helyzet — most — az, hogy a tavaly decer/nber 31 -i és 1984. január 31 -i határidőre átadni vállalt lakásaik egyelőre még üre­sek. Az egész: téli fűtést, a többi fölmerülő kö ltséggel együtt, fize­ti a DUTÉP. Hogy kinek jó ez ? FÁSÍTÁS Kél. éve költöztek be a lakók a Ló­verseny utcai épületekbe, de csak most jutottak addig, hogy — nem is min­den ház előtt — hozzáláthattak a fá- sítá shoz. A feltöltött részekre a leg­keményebb idővel is megbirkózó gyö­keres cserjéket, bokrokat ültettek (p< irsze, a duhaj kedvű legényekkel ez? ek sem állják a versenyt, vblt, hogy eg.y éjszakát ,seni töltöttek földben a cs.emeték!) — megteremtve az alapját, h ogy végre ez a környék is rendezett 1* egyen. SZEMÉTLERAKÓK Egyre nagyobb gondot okoz az illetékeseknek a nem engedélye­zett szemétlerakóhelyek elszapo­rodása. A legfertőzöttebb terüle­tek: a Hegedűs köz, a Vaspálya utca, és ez annál inkább furcsa, mert itt rendszeres a hulladékok, elszállítása, A Tejipari Vállalat — ennek a környékén is van il­legális szeméttároló = a Matkói úti szeméttelephez esik közel. A városi tanács jelentős csszegeke; költ e gócpontok felszámolására, és jobban szeretné, ha amúgy sem túl sok pénzét inkább par­kosításra fordíthatná. Ezért arra kérik a lakosságot, hogy a ház­tartási hulladékot ezentúl vigyék el a Kommunális Költségvetés: üzem Matkói úti telepére, az Alupigment mellé, ahol ingyen leiakhatják. Ha maguk nem bír­nának a szeméttel, az üzem vál­lalja a szemét elszállítását, ha megrendelik. Szerkeszti: Ballai József

Next

/
Thumbnails
Contents