Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-13 / 61. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIX. évf. 61. szám Ára: 1,40 Ft 1984. március 13. kedd Kádár Janos fogadta a NOB elnökét Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára hétfőn, az MSZMP KB székházában fogadta Juan Antonio Samaranch-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság el-, nőkét, aki a Magyar Olimpiai Bi­zottság meghívására látogatott ha­zánkba. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek az olimpiai eszme szerepéről a népek közötti kapcsolatok fejlesztésében, a meg­értés és a barátság erősítésében. A találkozón jelen volt Buda István államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. (MTI) „Párbeszéd­konferencia” CSERNYENKO ÉS VOGEL TALÁLKOZÓJA Mindent meg kell tenni a nukleáris katasztrófa elhárításáért MOSZKVA Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára hétfőn Moszk­vában fogadta Hans-Jochen Vö­gelt, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának el­nökét, aki SPD-politiikusok cso­portja élén a Szovjetunió parla­menti csoportjának meghívására tartózkodik a Szovjetunióban. A tárgyszerű, konstruktív lég­körű találkozón szó volt a nem­zetközi helyzet néhány elvi je­lentőségű kérdéséről, a Szovjet­unió és az NSZK, az SZKP és az SPD közötti kapcsolatokról. A megbeszélésen Konsztantyin Csernyenko — utalva arra a be­szélgetésre, amelyet 1983-ban Ju- rij Andropov folytatott Vogellal — hangsúlyozta, hogy a szovjet vezetés mind a Bel-, mind pedig a külpolitikában folytatja korábban kollektíván kidolgozott irányvo­nalát. Ez a lényege az SZKP Köz­ponti Bizottsága februári ülésén elfogadott határozatnak, amelyet a szovjet nép a nemrég megtar­tott választáson egyöntetű támo­gatásáról biztosított. — A külpolitikában a folyama­tosság mindenekelőtt azt jelenti, hogy minden lehetségesét meg kell tennünk a nukleáris kataszt­rófa elhárítása érdekében — mondotta Csernyenko. A nukleáris fegyverkezési haj­sza beszüntetéséről szólva az SZKP KB főtitkára kitért a Szov­jetunió és az Egyesült Államok kapcsolataira. Rámutatott: egye­lőre sajnos, semmi jele sincs an­nak, hogy az amerikai kormány­zat az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján megálla­podást akarna kötni a nukleáris fegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről. Az első csapás mérésére alkalmas amerikai nuk­leáris fegyverek nyugat-európai telepítésével az Egyesült Államok és a NATO növelni kívánja a Szovjetuniót fenyegető hadászati veszélyt. A Szovjetunió erre nem álláspontjának feladásával, ha­nem megfelelő védelmi intézke­dések megtételével válaszol. A Szovjetunió továbbra is kész arra, hogy konstruktívan, s köl­csönösen elfogadható módon old­ják meg a hadászati és az euró­pai nukleáris fegyverzetek kér- (Folytatás a 2. oldalon.) A FORGALMAZÁS JAVÍTÁSRA SZORUL ^ tíetve|e sportniérfege Az idén első ízben volt teljes „nagyüzem” a megye labda­rúgópályáin; megkezdődött az első osztály tavaszi küzdelemso­rozata. Már az első fordulóban jónéhány meglepetéssel végző­dött találkozót játszottak. Miskén vesztett a. éllovas Harta, s a Kecel elleni győzelmével feljött a második helyre az Izsák. Az ország második vonalában szereplő labdarúgócsapataink számára nem termett babér vasárnap. A Bajai SK a Balaton fővárosában, Siófokon próbált szerencsét, de 2—1-es vereséget szenvedett; a KSC pedig 1—Ö-ra vesztett Mezőtúron, a 91. perc­ben kapott góllal... A szurkolóknak örömet a DUTÉP sakkozói okoztak a hét végén, akik fölényes győzelmet arattak Zalaegerszegen, a vi­déki rangadón. Részletes tudósításainkat lapunk hetedik olda­lán találhatják meg olvasóink. STOCKHOLM Stockholmban vasárnap meg­nyílt az európai biztonság és le­szerelés kérdéseivel foglalkozó nemzetközi „párbeszéd-konferen­cia”. Munkájában harminchét — főként európai — ország mintegy száz politikai, szakszervezeti és vallási szervezetének és békemoz-, galmának képviselői vesznek részt. Miután megkezdődött az új amerikai atomfegyverek nyugat­európai telepítése, napjainkban különösen fontos a békeszerető erők mozgósítása — mondta a konferenciáról szólva a TASZSZ tudósítójának Romes Csandra, a Béke-világtanács elnöke. A most megnyílt találkozón ugyan egy­mástól nagyon eltérő politikai né­zeteket valló személyiségek vesz­nek részt, de vannak közös törek­véseik is, mégpedig a béke meg­őrzésének vágya, az országok kö­zötti kölcsönös megértés erősítése és az együttműködés bővítése. KISKUNMAJSA, KATYMÁR, SOLT Számvetés az ipari szövetkezetekben Az elmúlt héten megyénkben tovább folytatód­tak az ipari szövetkezetekben az 1983-as esztendőt értékelő küldött- és közgyűlések. A kiskunmajsai Cipőipari Szövetkezet vezetősége elégedetten szá­molhatott be arról, hogy az új üzemükben haszná­latba vett korszerű berendezések a várakozásnak megfelelően a hatékonyság növekedését eredmé­nyezték. Ezt bizonyítja egyebek között, hogy az előző évinél harminc százalékkal több áru került ki a műhelyekből. Eredményeiket gyarapította az egyre bővülő kooperáció. A szanki Haladás Ter­melőszövetkezettel a közös gazdaságban korszerű tűzödét hoztak létre, ahol a második félévtől kezd­ve egyre több felsőrészt készítenek. A szakmunkás- utánpótlást jól segíti a múlt év elején, 2,8 millió fo­rintos költséggel felépült tanműhely. Beszámolt a vezetőség arról, hogy tavaly 147 ezer pár lábbelit készítettek saját vállalkozásban, koope­rációban pedig a Szinkron Szövetkezetnek 13 ezer pár papucsot gyártottak. Az elmúlt esztendő egyik nagy eredménye, hogy sikerült megkezdeniük a tő­kés bérmunkát; 13 e^er pár csizmafelsőrész került külföldre a műhelyekből, 1,5 millió forint értékben. A szövetkezet a termelési tervét 65 millió forint helyett 79,5 millióra teljesítette, a nyereségük pedig 9,1 millió forint lett. Az idei feladatokkal kapcsolatban tájékoztatót ka­pott a tagság arról, hogy a tavalyinál fél millió fo­rinttal több lesz a tőkés export értéke, ezen kiviül pedig 30 ezer pár női csizmát és 20 ezer pár női szandált gyártanak importhelyettesítő termékként. A katymári Vegyes- és Építőipari Szövetkezet ve­zetősége igen nehéz évről adott számot. Termelési értékük 1983-ban mintegy kétmillió forinttal elma­radt az előző évitől. Faipari részlegük legfőbb meg­rendelője évek óita a mélykúti UNIVEREXPO Szö­vetkezet, amelynek különböző faházelemeket gyár­tottak tavaly, a bajai BLÉVISZ Szövetkezet pedig különböző bútoralkatrészeket rendelt tőlük. A vas­ipari részleg főleg a bajai Vas- és Fémipari Szövet­kezetnek dolgozott, de kapott megrendelést a bács- bokodi Ipari Szövetkezettől is. A bőrdíszművesek öveket és óraszíjakat készítettek kereskedelmi vál­lalatoknak. Az előző évihez viszonyítva csökkent a szolgáltató- ipari tevékenység árbevétele is, a lakosságnak ta­valy 1,7 millió forint értékű munkát végeztek. Kedvező eredményekről, túlteljesített tervekről számolt be a solti Vegyesipari Szövetkezet vezető­ség. Árbevételük az- előző évinél több mint két­millióval lett magasabb, elérte az 59,9 millió fo­rintot. Kedvezően alakult a nyereségük is: 7,6 mil­lió forintot könyvelhettek el. A fa-,, a vas- és a ci­pőipari részleg becsülettel teljesítette feladatait, ha­táridőre, megfelelő minőségű termékeket adott át a megrendelőknek. Az idei tervekkel kapcsolatban felhívták a tag­ság figyelmét arra, hogy mindenki fokozott gondot fordítson az energiatakarékosságra, az ezzel kap­csolatos költségek csökkentésére, a termékek minő­ségére és a szállítási határidők betartására. O. L. Kifizetődő ágazat a halászat Készülnek a halászati gazdasá­gok az idei szezonra. A napok­ban „bontják” ki a tavakat, fel­mérik: hogyan telelt az állomány. A tapasztalatok szerint a tavalyi aszály miatt a kelleténél alacso­nyabb volt a tavak vízszintje, ezt pedig megsínylették a halak; más évekhez képest nagyobb volt az elhullás. Ám ennek ellenére ele­gendő lesz a tenyészanyag és ét­kezési halból is kielégíthetik a hazai és az exportigényeket — erről tájékoztatták a MÉM-ben az MTI munkatársát. A halászat általában kifizetődik a mezőgazdasági üzemeknek, ezt jelzi az évről évre, átlagosan 4—5 százalékkal növekvő termelés. Tavaly összesen 44 ezer tonna ha­lat fogtak ki, s előreláthatóan az idén tovább nő a termelés. A fo­gyasztók elsősorban a pontyot is­merik, ám a halállományon belül a növényevő halak aránya emel­kedik, jelenleg már eléri a 35 százalékot. E halfajták nevelési költségei 7— mivel a vízben meg­levő természetes tápanyagon nő­nek fel — a legkedvezőbbek, s így különösen kifizetődőek az üzemeknek. Külföldön keresett cikk is a busa és az amúr, a kül­piaci lehetőségek azonban az idén telítődtek. így a hazai érté­kesítést kívánjuk növelni, ami a vásárlóknak azért is kedvező, mert amíg más húsok ára emel­kedett, addig a növényevő hala­ké — éppen a kedvező előállítási költségek eredményeként — csök­kent. Jelenleg 30—32 forintért kí­nálják ezek kilóját. Ráadásul a halhús csekély zsírtartalma miatt a korszerű élelmiszerek közé tar­tozik, s jelenleg az egyik legol­csóbb fehérjeforrás. Mindezek az előnyök a papír­forma szerint a forgalom nagy­arányú növekedését hozhatnák, ám Hogy ez mégsem így van, azt az értékesítés meglehetősen el­lentmondásos helyzetével magya­rázzák. A termelők készek töb­bet szállítani, s a lakosság igé­nyelné is az olcsó halhúst, vi­szont a kereskedelmi forgalmazás korántsem folyamatos, a lehető­ségekhez képest jelenleg is kevés • Kanalas András, a tiszaalpári Virágzó Halászati Termelőszövetke­zet tagja munka közben. helyen lehet halat kapni. Elegen­dő rendelés híján például a bala­toni, a gyomai és a bikali halfel­dolgozók szabad kapacitásuk ki­használására kénytelenek sertés­húsból készíteni különféle élel­miszereket. Az ellentmondásos helyzet fel­oldására a termelőüzemek közül többen is igyekeznek bekapcso­lódni az értékesítésbe. Az ÁG- KER KFT például a Budapesti ZÖLDÉRT Vállalattal tárgyal ar­ról, hogy profilbővítésként a zöldségesboltok egy részében is árusítsanak halat. Debrecenben, Szegeden és más városokban a gazdaságok árube­mutatókat szerveznek, hogy a la­kosság jobban megismerje a kí­nálatot. A közétkeztető vállalatok az olcsó halhúst is mind gyak­rabban beiktatják a napi étrend­be. Kistermeléstől A* •• rr JOVO szakemberei g Téglás Sándor hamarosan asztalos szakmunkás lesz, már harmadéves. Nemrégiben nyerte meg a megyei szak­munkástanuló versenyt, most az orszá-. gosra készül. 9 A fiatalok közül sokan járnak be a gyárba a környező falvakból. Szelcczki Aranka a kárpitos szakmával ismerke­dik. Másodéves, naponta Kerekegyhá- záról jön be dolgozni. Kecskeméten, a Szék- és Kár­pitosipari Vállalat gyárában nyolc­vanhárom fiatal tanul szakmát. Negyvenhatan a kárpitos, a többi­ek az asztalos mesterséget sajátít­ják el. Az első két évben sokolda­lú mesterek keze alatt a tanmű­helyekben dolgoznak. A harmadig évben már önálló feladatokat ol­danak meg és együtt termelnek a felnőttekkel. a városfejlesztésig Tudományos egyesületek vállalásai Hétfőn Kecskeméten, a Tudo­mány és Technika Házában ülést tartott a MTESZ Bács-Kiskun megyei szervezetének elnöksége. Meghallgatták három tagegyesü- let — a GTE, a MAE és a MÉTE — elnökének beszámolóját a szervezetek tevékenységéről, fel­adatairól. Eszerint az egyesüle­tek tevékenyen részt vállalnak a szakágazatok fejlesztésében, a tu­dományos munka koordinálásá­ban, az -új eredmények közreadá­sában. Gazdái a szakmai tovább­képzéseknek, de partnerek a mun­kaverseny előkészítésében, szer­vezésében is. Külön foglalkoztak az egyesü­letek üzemi csoportjainak fel­adataival. A MTESZ legnagyobb tagegyesülete, a Magyar Agrár- tudományi .Egyesület jelenleg hét üzemi szervezetet működtet a megye nagyobb gazdaságaiban. Az idén újabbak szervezésével számolnak, így például üzemi csoport alakul Baján a Kukorica- termelő Közös Vállalatnál, ahol mintegy száz agrár- és műszaki szakember dolgozik. A területen működő üzemi szervezetek jelen­tős részt vállalnak, a nagyüzemi termelés mellett a kistermelői gazdálkodás szakmai irányításá­ban, gyakran oktatásra is vállal­koznak. Érdekes,, hogy a bácsal­mási csoport honismereti szak­kört hozott létre, a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban működő MTESZ-szervezet pedig a tanács felkérésére a városfejlesztés ter­vezését is segíti. Az elhangzottakból kitűnt, hogy tovább kell növelni a szakmákon belüli tapasztalatcseréket, s ez­zel segíteni a szakterületek szel­lemi fejlődését, a tudatosabb gaz­dálkodást. A .továbbiakban a XIX. Műszaki Hónappal kapcsola­tos szervezési munkát vitatták meg. V. E.

Next

/
Thumbnails
Contents