Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-28 / 74. szám

1984. március 28. • PETŐFI NÍPE • 5 VENDÉGÜNK VOLT Huszár István, az MSZMP KB ; Társadalomtudományi -Intézetének főigazgatója Aí,TPétofi Népe Szerkesztőségének közművelődési titkársága és a du- navecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház „Beszélgetések ..címmel ' ankétsórozatot szervez. Legutóbbi vendégünk Huszár István, a Köz- fc, ponti Bizottság tagja, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója volt, aki a vitaest alkalmával munkatársunk kérdéseire is válaszolt... — Mindenekelőtt arra kérném, hogy mutassa be a Társadalomtu­dományi Intézetet. — Intézetünk tizenhat éves. A Politikai Főiskolához és Párttör- ‘téneti Intézethez hasonlóan a Köz­ponti Bizottság felügyelete alá tartozik. Azokkal a kérdésekkel ‘ foglalkozunk, amelyek a párt po­litikai, ideológiai tevékenységé­nek szempontjából fontosak. Nem 1 tudományágak, hanem problémák szerint szervezzük a munkánkat. 1 Kutatásunkhoz igénybe vesszük I az akadémiai intézményiek és más kutatóhelyek — egyetemek, ál­lamigazgatási intézmények, mi­nisztériumok — eredményeit is. Tehát egy bizonyos értelemben, a társadalomtudományok átfogó is­meretében próbáljuk meg a poli­tika számára hasznosítani a kuta­tási eredményeket. Persze saját prográmunk is van. Hiszen csak , áz tudja értelmezni a kutatómun­ka általános eredményeit, akinek magának is van saját tapasztala­ta a vizsgált kérdésekben. Az elL mondqttakból is következtetni le­het, hogy nemcsak szociológusok .dolgoznak nálunk, hanem közgaz­dászok, történészek, jogászok és , politológusok is. — Mi határozza meg a tervezett vizsgálatok témáit? — A párt Politikai Bizottsága hagyja jóvá számunkra — általá­ban öt évre (kongresszustól kong­resszusig) — a tematikákat. — Nem túl mechanikus az öt- 1 éves tervezés? Hiszen a társada- j lomban évenként jelentkeznek új I és újabb problematikák. — Az eredeti elgondolás szerint I a mi alaptevékenységünk az. hogy i a magunk eszközeivel igyekez- I zünk közreműködni az előző j kongresszus határozatainak végre- ' hajtásában és segíteni a követke­ző kongresszus előkészítését. A tu­domány és az élet persze nem az i ötéves periodicitást követi: van­nak olyan témák, amelyeket nem j öt évig kutatnak, hanem huszonöt j vagy/akár száz évig. És vannak, I amelyeket egy-két év alatt meg N kell ragadnunk. Végső soron tehát I a kutatásnak a társadalmi folya­matokhoz kell igazodni. Ha napi- I renden van a választási rendszer kifejlesztése, akkor a politikai rendszert kutató csoportban nem lehet várni. A döntést elő kell ké­szíteni. Tehát az ötéves tervezés nem szűkít le és nem korlátoz. — Melyek a főbb vizsgálati té­mák? — összefoglalva azt mondhat­nám, hogy a szocializmus aktuális kérdései... Hat kérdést említek —■ fontossági sorrend nélkül. Első a politikai intézményrendszer fej­lesztésének kérdései hazánkban, vagyis a politikai mechanizmus. Hogyan működik a politikai in­tézményrendszer? Hogyan kell működnie? Második: a társadalmi struktúra, az életmód és a tudat kérdései. A következő a gazdaság társadalmi összefüggései. Talán ebből nőtt ki egy másik témánk: a szocializmus történelmi tenden­ciái. Mi e társadalmi mozgalom történelmi helye? Vagyis ma ho­gyan kell a szocializmust megfo­galmazni? Milyen társadalom a szocializmus, és milyen célrend­szer alapján kell, hogy tevékeny­kedjen? A következő: az ifjúság társadalmi helyzete. E rendkívül szerteágazó témában igen érdekes összefüggéseket tárt fel a tudor mány. Végezetül, hatodiknak a mai szociáldemokrácia ideológiai problémáinak vizsgálata. Európá­ban — és nemcsak itt — a szociál­demokrácia potenciálisan vagy ténylegesen hatalmi, kormányzati tényező. Ismerni kell, hogy milyen ideológiai megfontolások formál­ják politikáját, hogy a vele való kapcsolatainkat, viszonyunkat jól .■^Íu&^^tározni­— A napokban közölték a la­pok, hogy az Országos Közműve­lődési Tanács megvitatta a Gazda­ság és kultúra című előterjesztést, amelyet egy ön által vezetett munkabizottság készített. Ügy tű­nik, hogy ismét aktuális lett ez a nagyon jelentős kérdés ... — A kultúráról való eszmecsere mindig időszerű. Munkacsopor­tunk abból az alapállásból ragad­ta meg ezt a problémát, hogy a társadalmi életnek két óriási szférája van: a gazdaság és a kul­túra. Egyik a másik nélkül nem nagyon létezhet. Ebben a való­ban nagy két szféra kapcsolat- rendszerében új problémák merül­nek fel. A nyolcvanas évek gazda­sági jelenségeire ugyanis az jel­lemző, hogy a növekedés lelassult — legalább is az előző évekhez képest — és több ok'miatt, sajá­tos egyensúlyi gondokkal küzdünk. Másfelől közelítve azt látjuk, hogy ugyanebben az időszakban az is napirenden van, hogy mi­ként kell a gazdaságirányítást to­vábbfejleszteni. Vagyis, a mecha­nizmust hogyan építhetnénk to­vább. A maga módján mind a kettő szükségessé teszi annak át­alakulását is, hogy az elosztásban milyen prioritások működjenek? Hogyan lehetne a társadalmi erő­forrásokat gyarapítani, az öntevé-' kenységet tovább fokozni? Mi úgy foglaltunk állást, hogy ez minde­nekelőtt kulturális kérdés. Tehát, hogy az emberek egyre művelteb­bek, szakmailag képzettebbek le­gyenek. — A hazai alacsony bérköltség a vállalatokat arra ösztönzi, hogy ne fejlesszenek. Es ez együtt jár a kulturális befektetések háttérbe szorításával... — Ennek előbb-utóbb vége lesz. Nem tudunk versenyképesek len­ni a hagyományos technikával, a hagyományos minőségű termékek­kel. Ha nem változtatunk, kiszo­rulunk a világpiacról. Persze, lát­ni kell a nagy társadalmi ellent­mondást is: hogy akkor kell nö­velni a gazdaság belső dinamiz­musát, amikor a növekedés üteme lassú, amikor a felhalmozási alap nagyon alacsony. A jövő azon mú­lik, hogy mennyire lesznek aktí­vak az emberek, mennyire tudják birtokukba venni a kor tudomá­nyát, a kor technikáját és hogy miként tudunk majd ezekben is szelektálni. — Es ebben a helyzetben tud­juk-e támogatni a szellemi beru­házást? Hiszen az soká térül csak meg. — A kultúra mindig hosszabb távú befektetés. De véleményem szerint minden felelős politikai döntésnek az az alapvető normá­ja, hagy jól tudja ötvözni az idő­szerű tennivalókat a távlatokkal. Mert nem lehet a távlatok oltárán feláldozni a mát. de igaz ez for­dítva is. Farkas P. József Végtisztesség Futótűzként terjedt el a hír a tanyákon, hogy az öreg tanító úr meghalt. Mindenki sajnálta, mert alig volt valaki, akit ne ö tanított volna meg a betűvetésre. Tizenkilenc évesen került annak idején a tanyai iskolába, és nyugdíjazásáig itt dolgozott. Mikor évekkel ezelőtt megszüntették az iskolát, s a gyerekeket bevitték a városba a kollégiumba, azt kérte, hadd maradjon a felesé­gével a tanítói lakásban, mert aét a néhány 'evet, ami még vár rá, szeretné itt eltölteni. Megen­gedték neki, de cserébe azt kérték, hogy vigyáz­zon az épületre. Ő ezt komolyan vette. Annyira, hogy javítgat­ta, meszelgette a falakat, az udvaron rendszere­sen lekaszálta a füvet, a kicsi harangot pedig, mely annak idején az órák kezdetét és végét je­lezte, vékonyan bekente olajjal, nehogy megegye a rozsda. így éldegélt csendesen a feleségével. Néha, ha találkozott egy-egy tanyai emberrel, régi tanít­ványával, kikérdezte az életéről, „fiamnak" szó­lítva mindenkit. Még a hatvanéveseket is taní­totta egykor. Most aztán meghalt szegény. A felesége megmosta, felöltöztette, s úgy fek­tette az ágyra, várva, hogy elvigyék a városba, a halottasházba. De mivel délután halt meg, csak reggelre ígérték a szállítást. Az öreg tanítónő gyertyát gyújtott a halott mellett, és leült melléje egy székre. Nem sírt. A halál taz ő korukban már nem jelentett borzal­mat. Már sötétedni kezdett, amikor lépteket, han­gokat hallott odakint. Mintha többen is lettek i’álnu. , 'Az ablakhoz ment és kinézett. ' Tanyasiak voltak. Férfiak és nők vegyesen. Fe­kete ruha volt rajtuk, és kissé bizonytalanul ácso- rogtak az udvaron. 1 Kiment hozzájuk. Hívta őket, hogy nézzék meg W halottat, köszönjenek el tőle. Tudta, hogy ez így szokás a tanyákon. Az öreg Csömör-Szabó István, aki a legköze­lebb állt hozzá, halkan megszólalt. — Köszönjük, tanítónő asszony, de ennyien úgysem tudnánk bemenni. Meg nem is azért jöt­tünk. Csak hogy megadjuk a végtisztességet. Mert szeretnénk a tanító úrnak megköszönni, hogy annyi szépre, jóra tanított meg bennünket. Csak tessen bemenni hozzá, és tessen neki elmondani, hogy itt vagyunk. Mink elleszünk ideki. Nem ma­radunk soká, csak ameddig a tisztesség kívánja. A tanítóné tudta, hogy hiába unszolná őket, ha azt mondják, nem mennek be, tartják magu­kat a kimondott szóhoz. Visszament hát az urá­hoz. Odakint közben egyre többen lettek. Minden­ki eljött, akit az öreg tanító úr tanított. Az egy­kori diákok most nem beszéltek, nem zajongtak, csak álltak csöndesen, mozdulatlanul. Az épü­lethez közelebb az idősebbek, távolabb a fiata­labbak. Mikorra tele lett az udvar, gyufák fénye vil­lant, s mindenki meggyújtott egy szál gyertyát. Ahány ember, annyi gyertyaláng, annyi emlé­kező lélek. Aztán Csömör-Szabó István, aki mint diák is előénekes volt annak idején az öreg tanító úr keze alatt, rákezdett a zsoltárra: „Tebenned bíz­tunk eleitől fogva”. A tömeg átvette az éneket. Igaz, csak az idő­sebbje. Az udvar hátsó részében álló fiatalok nem ismerték sem a dallamot, sem a szöveget. A pillanat hangulata, a zsoltár fönsége azonban őket is megragadta, lenyűgözte. Isten szabad ege alatt, a végtelenség templo­mában tetjes volt az áhítat. Az öreg tanítóné, aki a függöny mögül nézte, hallgatta az embereket, könnyet törült szét a szemében. Az ura halálát nem siratta meg, de most nem tudta visszatartani a meghatottságot. Amikor aztán a zsoltár mindegyik versszakát elénekelték, csak állt mindenki mozdulatlanul az udvaron. Ha az öreg tanító úr látta volna, milyen fegyelmezettek a diákjai, bizonyára megdicsérte volna őket. Végül Csömör-Szabó István meghúzta az isko­lacsöngőt. Az aprócska harang vékony hangja meghatot- tan lebegett az iskolaudvar felett. Mikor elhallgatott, Csömör-Szabó István az ab­lak felé fordult. — Isten nyugosztalja, tanító úr! Azzal elfújta a gyertyáját, és lassan elindult haza. A többiek követték. Ez volt a tanyai iskola utolsó tanítási órája. Tóth Tibor HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A gyűjtemények Kedveltek a nemzetiségi kiállí­tások, a bunyevác, a német, a szlovák tájházak. Baján, Hartán és Kiskőrösön. Nemcsak a falu tárgyi kultúráját reprezentáló néprajzi eszközöket tárják köz­szemlére a hagyományőrzők, ha­nem Bácsalmáson például tűzol­tótörténeti dokumentumokat állí­tottak sorba a kiállítóteremben, Kunszentmiklóson pedig a Kis­kunsági Nemzeti Park kezelésé­ben természettudományi kiállítá­son mutatják be a Kiskunság élő­világát. A Hazafias Népfront megyei bizottsága szívügyének tekinti a honismereti mozgalmat, s a me­gyében létező harminc helytörté­neti gyűjtemény sorsát. Igen je­lentős vívmányuk, ,hogy megjelen­hetett az elmúlt év végén kiadvá­nyuk, a Honismereti Közlemé­nyek, s ehben a füzetben egye­bek mellett írások szólnak a nem­zetiségi tájházakról, s pontos ki­mutatást kapunk a helytörténeti gyűjteményekről is. Kunadacson is szeretnének fa­luházat berendezni. Van már sok anyaguk, dokumentumuk, csak épp szakértőre nem leltek eddig, hogy kifogástalan lehesspn az el­rendezés. Kinek kellene megten­nie az első lépést ez ügyben? Nem sok segítőt nevezhetünk meg: a múzeumi szakemberekre lehet(ne) számítani, vagy ha más megoldás nincs, a néprajzi köny­vek adhatnak támporitot. Ha mindezt nem tudják megoldani, akkor ott is lesz egy ugyanolyan, vagy a másik faluéra megtévesz­tésig hasonló gyűjtemény. Borzák Tibor O Csávolyi kiállítás. kunmajsári, Csávolyon, Dunaegy- házán, Dunapatajon, Hartán, Ba- lotaszálláson. sorsa Egyszer nyáridőben szeretteim volna megnézni a kunszentmikló- si helytörténeti gyűjteményt, de zárva találtam. A kifüggesztett nyitvatartás szerint tárt ajtókkal kellett volna, hogy várjanak. De nyáron? Az esztendő más évsza­kaiban sem biztos, hogy rózsásabb a helyzet a megye hasonló „mi­ni-múzeumaiban ”, hiszen gond­nokot vagy teremőrt nem köny- nyű találni. Főleg nem a kicsiny­ke, egy-két szobás kiállítás fel­ügyeletére. Nem gondolnám, hogy a lelkesedéssel lenne a baj, hi­szen amíg el nem vágják a sza­lagot a megnyitón, addig szép példát mutatnak a falulakók. Ap­rók és nagyok, fiatalok és idősek fáradságot nem kímélve, időt nem sajnálva kutatnak a padlásokon, gyűjtik a régmúlt emlékeit, a te­lepülés fellelhető kincseit, doku­mentumait. Ha elindul az akció, hamar összeáll a helytörténeti ki­állítás. Az irányító legtöbbször lelkes 'pedagógus. Szakértő véle­ményét pedig csak a legritkább esetben hallgatják a „múzeumte- remtők”. Furcsa módon, a Kato­na József megyei múzeum nem vállalkozik arra, (mert nem fel­adata), hogy bírálatot mondjon az összegyűjtött néprajzi vagy más jellegű anyagról, netán/ ötletek­kel, tanácsokkal lássa el a falu­múzeum szervezőit, rendezőit. Információkért azonban mégis­• Herceg- szántói falumúzeum csak a megyei múzeum illetéke­sénél kell kopogtatnom. Megtu­dom, hogy figyelemmel kísérik a helytörténeti gyűjtemények sor­sát, de anyagilag nem tudnak tá­maszt adni. Egy esztendeje, hogy Bács-Kiskun megye gyűjtemé­nyeit végigjárta a múzeum szak­embere'. Legjobban a mélykúti látvány szomorította el: alig ma­radt néhány néprajzi emlék, mind széthordták a gazdátlanul ma­radt kollekciót. Az értékesebb tárgyakat megmentették, most a megyei múzeum törzsgyűjtemé­nyének darabjai. Persze nem ez az állapot jel­lemzi a megyei falumúzeumokat, amelyeknek fenntartói a taná­csok, az iskolák, a művelődési há­zak, a termelőszövetkezetek vagy jobb híján magánszemélyek. Szá­mos értékes, jól rendezett, s bár­mikor látogatható helytörténeti gyűjteményt említhetünk: Kis­KÉPERNYŐ A tudás öröme Szombaton délután 5 óra körül jobb volt a közérzetem, mint előt­te néhány órával. A világért se közölném több. mint hetvenezer példányban, hogy mikor látom derűsebbnek, mikor komorabb- nak a világot (mivel ez általában magánügy), ha nem bíznék más tévénézők lelkiállapotának hason­ló hétvégi felvillanyozódásában. A Ki miben tudós? döntője he­vített jobb hangulatra, örvendez­tem a győztesek boldogságának, örvendeztem a tisata játék fel­hőtlen derűjének. Annyiféle sus- mus, szempont, érdek, bugyuta- ság, esetlegesség szeplőziaz élet­vetélkedőt, kisebb-nagyobb játé­kainkat, versengéseinket,, hogy olykor bizony nehezen érvénye­sül, győzedelmeskedik vegytisztán az érdem, a itudás, a rátermettség, a szorgalom, a teljesítmény. A történelem-vetélkedőn méltó fia­talok sikere lelkesíthette a képer­nyő előtt ülőket. Meggyőztek fiatalt és idősebbét gazdag ismereteikről, rendszerező, mérlegelő, problémaérzékeny gondolkodásukról, színes egyéni­ségükről. A riporter, Szegvári Ka­talin maga is meghatódva szólt a termet megfényesítő csillogó sze­mekről, a hozzátartozók, a taná­rok boldogságáról. A vetélkedő végén a bíráló bizottság is reme­kelt. Egy-egy- biztató, hálás pil­lantással segítette a nagy tétért nagy nyilvánosság előtt versengő­ket. Időnként mintha leendő kol­légáikkal vitattak volna meg egy- egy fontos kérdést. Kifogásaim aprócskák, de ide- kívánkozók. Szép honunkban ősi, sajnos továbbtenyésző virtus a te­hetség, a különleges teljesítmény lesajnálása. Valaki kétszáz centi- méteres magasságot is átvisz; jó­jó, mondják a kárörvendők, de gyengécske a súlylökésben. Vala­ki két nyelvet megtanul érettsé­gire? Ezerféle ' szurka-piszkával keserítik. Könnyű neki, édesapja is pedagógus; könnyű neki, kül­földre is kiküldték ... (Csak azt nem teszik hozzá az idejüket el- osellengők, az ezalatt egy motor- kerékpár árát összeügyeskedők: már bizonyította fölkészültségét, amikor megkapta a tanulmányút - ról az értesítést.) Legszívesebben telefonon gra­tuláltam volna a műsorvezetőnek, amiért fölolvasta az ifjú történe­lem-szakemberekért aggódó leve­let. Csak a nem könyvmolyok bi­zonyításakor sziszegtem egy picit. Diszkó nélkül is életvidám, válto­zatos lehet egy fiú vagy egy lány élete. Miért szerette volna bebi­zonyítani jóindulatú buzgalmában mindenkiről: valódi mai fiatal, otthonos a diszkók világában. A rendező mintha hivatalossá emel­te volna ezt a fölfogást, amikor az egyik versenyző igenlő válasza után „bevágta” a KISZ KB egyik titkárának elégedetten mosolygó arcát. Mintha ezt mondta volna: ez igen, ez a mi emberünk. Ha itt-ott még egyik-másik ifjúsági alapszervezet programja jószerént a diszkóra szűkül is, sokkal gaz­dagabb szabadidő-programot szorgalmaz a KISZ. V ereség Átgondolt műsorszerkesztés, mikor jön el a te világod! A nép­szerű Telesport mögé dugták Ka­pás Dezső nagyszerű Vereségét, pedig száz brosúránál többet mond el az ötvenes évekről. Ko­rosabbak helyeslőén bólogattak: igen, igy éltünk. Így szórakoz­tunk, ennyire hittünk, ilyen alá- • és fölérendeltségben szorongtunk, ilyen keservesen szegények vol­tunk. Pedig a téVéfilmben látott nagyfőnök igazán komolyan vette az elveket. Egy asztalnál ebédelt munkatársaival, részt'vett a közös — a fenékreverősnél finomabb vál­tozatú — játékban. Sőt! Igen ak­tív volt, abban reménykedve, hogy őt senki sem meri a víz alá küldeni, kiszolgáltatni a játék bi­zonytalanságainak. Dicséretére le­gyen mondva, jó ideig tűrte az előbb félénk, szinte simogató, majd mind vadabb suhintásokat. Az erőltetett barátkozás, az erőltetett kirándulás mégsem si­került, mégsem sikerülhetett, mint ahogyan a világbajnoki dön­tővel sem sikerült bizonyítani, amit nem a sporttal kell igazolni. Ez a kettős erejű tükröztetés, ez a klasszikus tömörségű és erejű állapotrajz, valamint a nagyszerű színészi alakítások az utóbbi hó­napok egyik legszebb műsorává nemesítették a Vereséget (azok számára, akiket nem csábított el a Telesport.). Köszönet érte a sze­replőknek is: Csomós Marinak, Kállai Ferencnek (!), Pásztor Er­zsinek, Tábori Nórának, a kecske­méti Németh Lászlónak és má­soknak. □ □ □ Vérbeli újságíró Hajdú János:- érezte az Intercontinental kutya­bálja láttán, hogy valamivel csil­lapítani kell az országszerte fel­szökő indulatokat. A képek ön­magukért beszéltek, hiába is mondott volna bármit a műsor­vezető. Az ebtenyésztők szövetsé­ge rendezte a kristálycsilláros, maskarás, undorító kutyafarsan­got, amely talán elvárná: adakoz­zunk az elhagyott kutyák javára, „akik” biztosan mérgesen morog­tak a rongyrázás miatt. Sajnos, nem értettem pontosan, mit ugattak, nagyon sajnálom. □ □ □ A hazai sablonoktól eltérő, bor­zongató, nálunk szokatlan stílusú bűnügyi történetet irt és rende­zett Fazekas Lajos. Szombaton éj­szaka, a kettesen láthattuk-hall- ha-ttuk. A Defekt bravúros felvé­teleit a nemrégiben elhunyt Ha­lász Mihály készítette. Külön em­lítést kíván a zenét szerző Vükén György és a női főszereplő Gyön- gyösSy Katalin neve. Heltai Nándor V)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents