Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-24 / 71. szám

Háromszáz évvel ezelőtt, 1684. március 24-én született Bél Má­tyás evangélikus lelkész, i törté­netíró, tanár, korának kiemelke­dő tudósa. Apja szlovák anyanyelvű mé­száros volt! anyja Cseszneky Er­zsébet, akitől viszont magyarul tanult. 1700 végén Veszprémben járt iskolába, majd rövid idő múlva a pápai református gim­náziumban folytatta tanulmá­nyait; itt tökéletesítette magyar nyelvtudását is. Németországban, a hallei egyetem teológiai fakul­tásán folytatott tanulmányokat, majd a Magdeburg melletti Ber­gen gimnáziumának volt az igaz­gatója, hogy egy év múlva a besz­tercebányai evangélikus egyház meghívására hazatérjen lelkész­nek. Néhány év múlva a városi gimnázium, 1714-től pedig már a pozsonyi gimnázium igazgatója. 1721 márciusában az ő szerkesz­tésében jelent meg a Nova Poso- niensia, az első hazai állandó hír­lap. Pontos munka helikopterrel Kecskeméten, a Len in városban a háromezer köbméteres vasbe­ton víztoronynál látványos mun­kákra került sor tegnap. A vízto­ronyra emelték egy segéddaru tör­zsét, majd gémjét. Ez a segéddaru a földön épített víztoronykehely felemelésének munkájában fog jelentős szerepet játszani. Ma-, gyarországon ez a harmadik ily módon épített magas víztároló. Elkészültével év végére megoldó­dik a kecskeméti (magasházak és a peremkerületek vízellátá­sának nyomásproblémája. A műtárgy beruházója a BÁCS- BER, kivitelezője a Vízügyi Épí­tő Vállalat. A beemelést a Ma­gyar Néphadsereg egyik helikop­tere végezte. (Kép és szöveg: Méhesi Éva) Karbantartás a solti Kossuth-adónál Sok irányú irodalmi munkás­ságot fejtett ki, de különösen j a hazai történelem- és földrajzok­tatásban szerzett kimagasló érde­meket. Elméleti és gyakorlati te­vékenysége révén Európa minden fontosabb iskolájában ismerték. Nyolc évvel ezelőtt épült a solti Kossuth-adó, amelynek anten­narendszerén azóta csak kisebb karbantartásokat végeztek. Az úgynevezett nagykarbantartás immár elodázhatatlan. Ezt a mun­kát március 27-én kezdik meg a műszaki szakemberek, s előre­láthatóan szeptember közepén végeznek vele. A nagykarbantartas ideje alatt napközben gyengébb lesz a Kossuth-adó műsorainak vételi lehetősége, elsősorban Bács-Kiskun megye déli részében. Az igazgatóság a rádióhallgatók szíves megértését és türelmét kert. A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT Labdarúgás NB i-es mérkőzések *• Ferencváros . Tatabányai Bámyástz, Bip.,, Uújőa. ut, 17.90. J v-: liázin. Bp. Vasas—Csepel, Bp. Fájy út, 113.00. Jv.: Jaczámia. Rába ETO—iBp. Honvéd, Győr, 117.3)0. Jv,: Győri. (HaHiatílás VSE—Videoton SC, Szombaitheiy, 15.00. Jv.: Hartman. SZEOL AK—Pécsi MSC, Szögied, SZVSE-páűiyiai, 15.00. Jv.: Király. MTK- VM—Nyíregyházi VSSC, Bp., Hungária krt., 15.00. Jv.: Kummiaá. NB-s ifjúsági- és serdíilőbajnoksag: Balkony Vegyész—Bajai SK, Veszprém, 11 és 112J30 órákor. Kecskeméti SC— Szolnoki Sí* Kecskemét, 1)0 és UL40 óraikor. . , , • Területi bajnokság: Honvéd Kun Béla SE—Határőr Dózsa1, Kkfélögy- házai, 15.00. ... Megyei I. o. bajnokság:. Kiskoros— Kecel, Kiskőrös, 15.00. Megyei II. o. bajnokság: Főislkoíia»— Kiskummajsa, Kecskemét, GA'MF-pá- lya>, 1)5.00. . . • , Kecskeméti körzeti bajnokság: (A mérkőzéseik 15 óraikor kezdődnek). A- csaport: Kkflházi Húsost—Bugac. B- csoport: Szabadsezáillás—Kiunadiaics, Kecskeméti MÁV—Fül'öpháza, Páhi— Akasztó II. Serdíilőbajnoikság. Kiskunhalasi csoport (A mérkőzések 1Ö óraikor kezdődnek): Harkaikötöny—H. Spar­tacus, Kisszádilás—Jánoshalma), Taita- háza^—Kielébiai, Bácsaimás^-Tom<pa, M'élykútf—K AC-MEDO SZ. Atlétika Megyei mezei futóbajnokság. Kkfél- egyháza, MHSZ-repülőtér mellett. 10 órától. Autósport IPV Kupa, autós hegyiverseny. Le- pemce—Pilisszentlászió—Szentendre út­vonal. 10 órától. Birkózás Honvéd Kupa szabadfogású úttörő­verseny. Debrecen, Honvéd út, 12 /órától, . Cselgáncs ICO Kupa nemzetközi verseny, Bp. Körcsarnok, selejtezők lio órától. EHo- döntők és döntök 15.90-tói. Hőlégballon ■ Országos bajnokság. Leniováros, 10 órától. Kézilabda Szilády Kupa nemzetközi középisko­lás kézilabdatorna. Kisikunhallas., Szi- diády Áron Gimnázium. 10 órától'. Kosárlabda NB I-es férfimérkőzések. Körmendi Dózsa MTE—-Bajai SK, Körmend, Kos­suth L. út, 17.00. Jv.: Dr. Gencsev, Szálvássy. Kecskeméti SC—Videoton, Kecskeméti, Városi Sportcsarnok, 15^0. Jv,: Juhász, Szamos. NB Il-es férfimérkőzések. MEAFC— Kfházi Lenin Tsz SK, Miskolc, Egye­temi csarnok, 15.00. Vaskúti Bácsika— <1 Békési ÁFÉSZ, Vaskút, Általános is­kola, 1K1.30. .... , £ ___ N B II-es női mérkőzések. Eger SE Kkfháizi Vasas, Eger,, Pozsony^ ut, 11.90 T3atjad. Tanítóképző—Békési ÁFÉSZ, Baja, Dr. posita-sportcsaimiok. 10 órakor. Röplabda NB I-es női mérkőzés: Kaposvári Vasas izzó—DUTÉP SC, Kaposvár, Vámosi sportcsarnok, 16 óra. Jv.: Bí­ró, Vasiáik. _ , ■ „ .. NB Il-es férfianérkőzések: Honvéd Meaőfi SE—Dunaújvárosi Vofllán, Kecs­kemét, Petőfi 'laktanya, 10 óra. EL- GÉP SC—DUTÉP SC, Bp*, Cserkesz út, 19 óra. , NB Il-es női mérkőzést Kalocsai SE —DÉLÉP SC, Kalocsai, Kossuth út, 15 óra. \ . » Országos serdülő kupa területi dön­tő. Debrecen. Sakk TESZÖV Kupa. Kecsiktemét, TE- SZÖV-székház, 8.90-tóűi. Vízilabda _ O rszágos bajnokság II/A. csoport. Kecskeméti Vízmű SC—MAFC, Kecs­kemét, Fedett uszoda, Dl.30. Jv.: Csá­szár, Koós. Ottör ősport Tóth László Kupa úttörő fiú-leány kosárlabdatorna. Kecskemét, Hunya- divárosd Alt. Isik. és Műszaki FőóSko- dla, 8 órától. Szalvai Kupa úttörő kéziliabda-te- remtorna, Kecskemét, tLán-ohíd1 utcai ■ sportcsarnok, 9 órától. VASÁRNAP NB I-es mérkőzések. Volán SC— Diósigyőri VTK, Bp.„ Czalbán tér, 10 j30. ' Jv.: Ádám. Zalategerstzegi TE— Újpesti Dózsa, Zalaegerszeg, 1B.30. Jv.: Fekete. NB Il-es mérkőzések. Szabó L. SE —<Bajad SK, Mezőtúr, 15.00. Jv.: Pulhl. Eger SE—Kecskeméti SC, Eger, váro­si stadion, 05.00. Jv.: Lautoer. Területi bajnokság, Körös csoport. A mérkőzések 15 órakor kezdődnek. Kecskeméti TE—Martfű, Kecskemét, városi pálya. Khalasi ACHMEDOSZ— Szarvas, Kiskunhalas. Orosfházi MTK , —Lajoslmdzsie, Grosiháza. Megyei I. o. bajnokság. A mérkő­zések 15 óraikor 'kezdődnék. Előtte 113 órától' hfjúsláigi mérkőzés.. ^Kallocsa— Kíhiázi Szlövetkezeti SE. Jv.: Némedi. Izsiáik—Kunlsziéntmiiikilós. Jv.: Fairkas. , Misiké—'Akasztó. Jv.: Naigy I. Sükösd —Harta. Jv.: Nagy CZ. K. Bácsbor- siód—Jániosiha'lma. Jv.: Varga. Bajai Tsz SK—Tiszakécske. Jv.: Kulman. Solitvadikert—Tass. Jv.: Kara. Megyei II. o. bajnokság. Északi cso­port: Kfhá/zá Vasutast—Honvéd Gábor Áron SE, 10.00. KhaiLasd Spartacus»— H. Szamuely SE, 10.00. Helvéciád ME- DOSZ—H. Radnóti SE, 15.00. Kerek­egyházai—Hetényegyháza, 16.00. Solt— Harkalkötöny, 16.00. Csengőd—Tisza- alpár, 115.00. Déli csoport: Vaskút— H Kinizsi 10.30. Úszód1—Fájsz, 16.00. Gaira—KelebtLa, 16.00. HercegMánto— Császártöltés, 16.00. Katymár—Tatahá­za, 16.00. KiSiszáOiUás—Tompa, 16.00. Hajósi—iBácstaflimás, 16.00. Kecskemét körzeti bajnokság. A mérkőzésiek 10 óraikor kezdődnek. ,,A ’ csoport: JakabszálHás1—PáMmomositor, Lakitelék—Helvéciái Petőfi, Ladány- bene—íNyárliőrin'c, KunszáOíás»—Hel­vécia H. % t „B” csbport: Kunpeszér—Agasegy- háza, Izsák II.—Kunlbaracs. Kiskunhalas körzeti bajnokság: Rém—JásizszlentUászilló, 16.00. Csálkéiia— Kunfehémtó, 16.00. Imröhegy—János­halma TI,, 10.30. Kunbaj a-HBorota, 16.00. Mélykút—Szánk, 16.00. Birkózás Honvéd Kupa szabadfogású úttörő­verseny, Debrecen. Honvéd út, 9 órá-, tói. Hőlégballon Országos bajnokság. Lenin város, 10 órától. I Kerékpár A BKV Előre országos évadnyitó versenye. Pátyi országút, 6-os km-kő. 9 órától. Kézilabda Szilády Kupa nemzetközi középisko­lás kézilabdatorna. Kiskunhalas^. Szi- Jádiy Áron Gimnázium. 8 órától, Ökölvívás NB I-es csapatbajnoki mérkőzés: Kecskeméti SC—-Bp. Hoiwéd, Kecske­mét, Városi Sportcsarnok, 17 órától. Rögbi1 Bajnoki mérkőzés. Műszaki Főisko­la—BEAC, Kecskemét, GAMF Izsáki úti pállya, l'O órakor. Röplabda Országos serdülő kupa területi dön­tő. Debrecen. Sakk OB I-es/ csapatbajnok! mérkőzés. DUTÉP SC—<Bp. Spartacus, Kecské­imét, Kuruc krt. 9 órától. OB Il-es csapatbajnoki mérkőzések. (Kecsikeméti TE—Medicor Művek, Kecs­kemét,’ Zdlmajy L. u. 10 Óráitól1. BEAC— Kalocsai SE, Bp. Budaörsi út 95—401. 10 órától1. Vízilabda Országos bajnokság II A. csoport: Mislkolld EIAFC—Kecslkemétd Vízimű SC, Miskolc, H óra. Jv.: V)amga, Bouih- sievitz. Országos ifjúsági bajnokság: Újpes­ti Dózsiah-Kecskeméti Vízmű SC, Bp., Hajós Alfréd uszodla, 10 óráitól'. Ottörősport Tóth László Kupa úttörő fiú-leány kosárlabdatorna. Kecskemét, ,Hunjyá- divárosá Ált. Isik., Műszaki FŐiskoilia, Városi Sportcsiamők, 7.90 órától. Szalvai Kupa úttörő és ifjúsági asz­talitenisz-verseny. Kecskemét, Buday D. Ált. Iskola, 9 órától. Tömegsport Szabad Föld Kupa sakkverseny. Kis­kunfélegyháza, Helyőrségi Művelődési Otthon* ff órától. m Március 24-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor: HÁRY JANOS. Bénletsziünet. Este 7 órakor: LILIOM. Bérletszunet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Déűlután 3 óraikor: CSALÓKA t,PÉ- TÉR. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 9 órátóll: Éneklő Ifjúság. Közremű­ködnek az általános! iskolák 'kórusai. nii( ódTakor: Ciróka Bábszínház. Bum- fooxii. 07—019 óráig: Aprók tánca. Előzetes , Miárcdiusi 26-án, hétfőn Ifi és. HA óra­kor: A VARÁZSPÁLCA. Mesejáték a Bartók Gyermekszínház előadásában. MOZI ' KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 ónalkar: KINCS, AMI NINCS. Olasz film. Árpád mozi: fél 4* háromnegyed) 6 és 8 órakor: SZU PERZSARU. OüaBz film. . ■ Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: SZUFERZSARiU. Oflasiz film. Fél 6 és fél' 8 óraikor: SZELÍD MOTOROSOK. Amerikai fűim. Pajtásmozi: fél 4 óraikor: SiAS­SZARNY. Anigoűi film. Mesemozi: féli 4 és háromnegyed1 6 óraikor: VAKONDMESÉK. Magyar miesiefiillm. Stúdiómozi: 8 órakor: MAGYAROK. Magyar fűim. BAJA Uránia mozi: fél 4 árakor: RíÉZ- SARKANTYÜ. Sz., magyar mesesoro- zat. Fél 6 és fél 8 ór.akor: AMIT TUD­NI AKARSZ A SZEXRŐL. Sz., mfo., amierúkai film. Központi mozi: li órakor: DONALD KACSA ÉS A TÖBBIEK. Sz., ameri­kai rajzfilm. 6 és 8 órakor: KISVÁ­ROSI FOJTOGATÓ. Sz., mb., fram/cia bűnügyi film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és ff óraikor: KÍ­NA SZINDRÓMA. Sz., mib.„ ameri­kai fűim. KISKÖRÖS ■Petőfi mozi: 3, 5 és 7 óraikor: TÜ A SZÉNAKAZALBAN. Sz.* mb., an- g)oJ) történiellmi kaiLaindifillm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi tmozi: fél 41, háromnegyed 6 és 8 óraikor: CICÁK ÉS TITKÁRNŐK. Sz., mlb., csehselioválk vígjáték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és ff órakor; VÁM­PÍR NiÉGY KERÉKEN. Sz., m|b., cseh- sElovák film. . TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 5 és 7 órakor: DÜHÖNGŐ BIKA. Mlb., amerikai film. A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA Egy rablás tetteseit keresik Március 18-án éjjel háromnegyed tiJ zenkettőikor ismeretlen tettesek kira­bolták Keszthelyen a Fenék! úti ben­zinkutat. Az említett időpontban a kúthoz egy arcvédős bukósisakot vi­selő férfi érkezett segédmotoros ke­rékpáron, majd egy másik férfi egy 1300-as piros színű Lada személygép­kocsiival. A kocsit vezető férfi arcát világos nylonharisnya fedte. A rab­lók fegyverrel arra kényszerítették a kút kezelőjét, hogy adja át a napi-be­vételt, majd a segédmotorkerékpárt a helyszínen hagyva elmenekültek. Á nyomozás kiderítette, hogy a tá­madók mind a két járművet lopták. A Ladát később megtalálták az Alsó- és Felsőpáhok közötti út mentén a mezőn. A rendőrség kéri mindazo­kat, akik a bűncselekménnyel kap­csolatban bármilyen felvilágosítást tudnak adni, továbbá azokat, akik a bűncselekmény helye, illetve az el­hagyott gépkocsi mellett március 18- án 23 óra és 19-én 01 óra között el­haladtak, vagy Keszthely környékén ebben az időpontban autóstonposokat vettek fel, jelentkezzenek a Zala me­gyei rendőr-főkapitányságon — Zala­egerszeg, Balatoni út 4., Telefon: 11-510 —, vagy bármelyik rendőri szervnél. NAPTÁR 1984. március 34., szombat Névmaip: Gábor Napkelte: 5 óra 99 perc Napnyugta: ii8 óra 09 perc Holdkelte: 1 óra 4i2 perc Holdnyugta: 9 óra 49 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma ? estig: az ország legnagyobb részén szá­raz, napos idő várható, de a dél­keleti, majd a keleti országrész kissé felhőseb'b lesz, és kevés eső sem kizárt. A keleti, délkeleti szél mérsékelt marad. A reggeli órákban délkeleten 0 fok körül, • máshol —2 és —7 fok között, ko­ra délutánra északkeleten 7, más­hol 9, 14 fok közötti hőmérséklet valószínű. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás jelenti: Március 22-én Kecskeméten a kö­zé phőmérséklet 3,6 (az 50 éves átlag 6,5), a legmagasabb hőmérséklet 9,6 Ceislus-fok volt, a nap 3 órán át sü­tött. Tegnap reggel 7 óraikor mínusz. 1,2, 13 órakor 10,4 Celsius-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,2 fok, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 1011,8 millibar (süllyedő) volt. Március 22-én Baján a középhőmér­séklet 4,2 (az 50 éves átlag 2,2), a leg­magasabb hőmérséklet 10,4 Celsius- fok volt, a nap 2,1 órán át sütött. Teg­nap reggel 7 órakor 0,8, 13 órakor 10,2 Celsius-fokot f mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 0,2 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1011,1 millibar (süllyedő) volt. — MÁV-KÖZLEMÉNY. A MÁV kecskeméti körzeti üzemfőnök­sége közli, hogy vágányzárási munkálatok miatt — március 26- tól—30-ig — Táborfalva, Lajos- mizse államások között 8.30-itól 12.40 óráig az utasforgalmat vo­natpótló autóbuszokkal bonyolít­ják. A vonatra megváltott jegyek érvényesek. — A DOLGOZÓK JAVÁRA. Az Al­földi TÜZÉP és a Tisza Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat gazdasági, párt- és szakszervezeti ve­zetői ötéves szocialista együttműkö­dési megállapodást kötöttek. Az egyez­ség szerint a két vállalat dolgozói üdü­lésre, sportolásra és oktatási célból ezentúl közösen használják vállalataik szociális létesítményeit, így üdülőit is. Az együttműködésnek ez a formája erősíti a két kereskedelmi vállalat dolgozóinak kapcsolatát. — 100. SZÜLETÉSNAPJÁN kö­szöntötték tegnap Kecskeméten Divixiyi Istvánt, a Váczi János utca 3. szám alatt. A városi ta­nács szociálpolitikai csoportjá­nak munkatársai és a Tóth László Általános Iskola úttörői virággal, ajándékkal kedveskedtek az idős, jó egészségnek örvendő ember­nek. — TÁRLAT A KÉPCSARNOK­BAN. Március 29-én délután öt órakor nyílik Kecskeméten, a kép­csarnokban Kovács Nagy Ira festőművész kiállítása. A tárla­ton 51 olajfestménnyel mutatko­zik be a Budapesten élő, Szomora községből származó művésznő. Alkotásai legnagyobb részt gö­rög és tengerparti tájakat ábrá­zolnak. A kiállítás április ^ 7-ig tart nyitva. — KÖRNYEZETVÉDELEM. Március 26-tóil 30-ig környezet- védelmi napokat tartanak Fülöip- szálláson. Az első napon dr. Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója a természetvéde­lem időszerű kérdéseiről tart elő­adást. Az ötnapos programiban szerepel faültetés, hulladékgyűj­tés, a horgászegyesület akciójá­ban parktisztítás. 29-én File Lász­ló növényvédő szakmérnök a kemizálás áldásáról és'átkáról be­szél, másnap a virágokról hall­hatnak előadást az érdeklődők. Az iskolások vetélkedőt rendeznek, a községi pártházban gyermek plakát- és rajzkiállítás látható. — KISKŐRÖSIEK AZ ÉLEN! A Körösi Csorna Sándor születé­sének kétszázadik évfordulója tiszteletire kezdeményezett ve­télkedő területi .döntőjére, Sze­gedre tizenkét csapat tagjai érkez­tek Gsongrád, Békés, Baranya és Bács-Kiskun .megyéből. A jól felkészült csoportok közül a kis­kőrösi Bem Iskola tanulói a II. helyre kerültek, indulhatnak a Budapesten sorra kerülő orszá­gos versenyre. Elhunyt dr. Vargha László Dr. Vargha László "építésztör- ténész, Ybl-díjas etnográfus, nyu­galmazott műszaki egyetemi do­cens, címzetes egyetemi tanár, korábban a Magyar Nemzeti Mú­zeum közgyűjtemények országos felügyelője, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója és a Magyar Néprajzi Társaság főtit­kára, alelnöke, életének 80. évé­ben március 19-én, Budapesten elhunyt. — INFLUEN Z AHELYZET. Az Egészségügyi Minisztérium tá­jékoztatója szerint a március 12. és 18. közötti 11. naptári héten a fővárosból és 16 megyéből je­lentettek influenzára vonatkozó adatokat. Ezek szerint az ország­ban összesen. 71 800 megbetege­dést észleltek, mintegy 10 ezerrel kevesehbet, mint az előző héten. A betegek fele 14 éven aluli. Az esetek három százalékánál észlel­tek szövődményt, és emiatt 116 be­teg került kórházba. Kórházi lá­togatási tilalom jelenleg csak két megyében van: Békésben és Haj­dú ^Biharban. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Lete- nyén megtartott 12. heti lo.ttó- sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki r 10, 40, 55, 64, 67 — SZOCIALISTA BRIGÁD- VEZETŐK tanácskozása. Kecs­keméten, a DUTÉP-nél tegnap rendezték meg a szocialista bri­gádvezetők fórumát, ahol a 120 küldött háromszáz kollektívát képviselt. A résztvevők tájékoz­tatást hallottak a vállalat helyze­téről és az ez. évi célkitűzések­ről. Ez alkalommal ítélték oda a szocialista brigád címeket és ezgk különböző fokozatait. Két kollektíva a „Vállalat Kiváló Bri­gádja” kitüntetést kapta, kettő pedig a „Vállalat Kiváló Ifjúsági Brigádja” címet. E tanácskozáson hangzott el, hpgx ^-,1?UTÉP előze­tesen 1984i éwlíMsméi megpályáz­za a „Kiyaló...Vállalat” bimst. ■i* «=> MM 9 A DÉMÁSZ szakemberei fo­lyamatosan lecserélik a megron­gálódott (sajnos sok esetben megrongált); elöregedett, közvi­lágítási lámpatesteket. Straszer András felvétele a Gőzhajó ut­cában készült. Holnapi lapszámunkból Az eddigi PN-Magazl- nok egy-egy kiragadott té­ma körül íródtak. E ha­gyománnyal szakítva, a holnapi összeállításban — a negyedik oldalon — sok furcsaságot közlünk. Cím­szavakban: Tejház a teve­farmon, Az Andrea Doria titka, Ujjlenyomatok Ja­pánban, Mértéktelen mé­retek ... Visszhangra ér­demes kiállítást kínál lá­togatóinak a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ. Erre, a IX. Bács- Kiskun megyéi grafikai kiállításra kalauzoljuk el az olvasókat az 5. oldalon megjelenő Írással. Ugyanitt a könyvespolcra Vitányi Iván vitairata című köte- I tét ajánljuk. 1 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának, napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kisikun megyei Lapkiadó Váilailat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,-- forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: JJO-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU* ISSN 0133-235 X. MŰSOR

Next

/
Thumbnails
Contents