Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-21 / 68. szám

1984. március 21. O PETŐFI NEPE • " SPORT-SPORT - SPORT Az otthon játszó csapatok közül csak a Juventus indul előnnyel Szerdán tizenkét európai sta­dionban labdarúgó kupavisszavá­gókra kerül sor. A tét a bajnokok, a kupagyőztesek és az UEFA Ku­pa csapatai között az elődöntőbe jutás. A két héttel korábbi első 90 per­cek több meglepetést hoztak. Az eredmények azt sejtetik, hogy „na­gyok” kiesésével a kupa váratlan eseményei tovább folytatódnak. A rajthoz állt 1982—83. évi győzte­sek közül a Hamburg már koráb­ban elbúcsúzott. A KEK-védő Aberdeen és az UEFA Kupában legutóbb diadalmaskodott Ander- lecht még versenyben van, de égyikük sem érezheti páholyban magát. Az Aberdeen-nek két gól a hát­ránya (idegenbeli találat nélkül) az Ü. Dózsával szemben. Az An- derlecht ugyan két gólelőnnyel utazott a Szpartak Moszkva elleni visszavágóra, de Brüsszelben két gólt kapott és ebből kellemetlen­ségei támadhatnak. A szerdai tizenkét pályaválasztó közül egyedül a Juventus indul előnnyel. Az olasz „csillagcsapat” két hete a franciaországi semleges pályán (a Valkeakoski Haká oda vitte ellenfelét) 1—0-ra győzött, de az utolsó pillanatokban keserve­A totó l>2. heti, március 25—26-.i szel­vényén továbbra is NSZK. Bund-esli- iga L és II., valamint oltasz A és B osztályú mérkőzésnek szerepelnek. TLppjeink: 1. Arminia Bielefeld—Bayer Lever­kusen. NSZK, Bundesiiiga I. Nagy­szerű idegenibeLi győzelemmel zárta a •Legutóbbi fordulót a Bielefeld együt­tese!. de értékes döntetlent ért el a Leverkusen is a Stuttgart otthonában. Tippünk: 1, x. 2. Eintrach Braunschweig—Hambur­ger SV. NSZK, Bundesdiga I. A baj­nok Hamburg győzött és tartja 2. he'yét. A hazaiak idegenben nyertek, ám, közepes teljesítményük csak a1 »kö­zépmezőnyhöz elegendő.' Tippünk: x, 2. 3. 1. FC Köln—VfB Stuttgart. NSZK. Bundesliga I. Mindkettő rapszodiku­san szerepelt az utóbbi két héten. Tippünk: x. 4. Mönchengladbach—Bayern Mün­chen. NSZK, Bundesliga I. Rangadó­mérkőzés a baj n ők i címért. Tippünk: x, l. ‘2. 5. RW Essen—Wattenscheid 09. NSZK, Bundesliga II. Az Essen szom­bati vereségével közel került a veszé­lyes zónához, míg a Wattenscheid győzelmével javított pozícióján. Tippünk: 1. 6. Fortuna Köln—Alemania Aachen. NSZK. Bún de síiig a II. Az élmezőnyhöz tartozó két együttes vereséget szenve­dett a legutóbbi fordulóban. . ' Tippünk:. I, x. 7. Stuttgarter Kickers—SC Freiburg. sen kivívott olasz győzelmet nem­zetközi labdarúgóberkekben in­kább a Valkeakpskí, mint a Ju­ventus sikerének könyvelték el. Különösen nagy veszély leselke­dik a félelmetes Liverpoolra. A jelenlegi BEK-sorozatban 5 mér­kőzésükön még nem szenvedtek vereséget (4 győzelem, 1 döntet­len). de csak egyetlen gól az elő­nyük, s Lisszabonban játszanak a Benfica ellen. A bajnokoknál ez a portugáliai mérkőzés, a sláger. Nehéz percek várnak Bukarestben a Dinamo Minszkre a hazai 1—1 után. t A KEK-ben a Manchester Uni­ted—Barcelona visszavágó a' csúcspont. A Barcelona a jelenleg versenyben levő 24 csapat közül, amely minden mérkőzését meg­nyerte. A Manchester United ott­honában azonban a két gólelőny sem jelent biztosítékot a tovább­jutásra. Nagy szenzációt jelentene, ha az Ü. Dózsa a kölni bravúrhoz hasonlóan Aberdeenben is hason­lóval rukkolna ki. Az UEFA Kupában is találhatók — ha nem is magyar csapatok — magyar játékosok. Az Austria Wien — Nyilasi klubja — a Tot­tenham ellen küzd Bécsben. 0—2- ről, míg Szokolai együttese, a NSZK. Bundesdiga II. A vendégék áll­nak jobban a bajnokságban'. Tippürik: l. 8. As coli—AS Roma. Olasz A osz­tály. A Roma győzött és isidét esé­lyes a bajnokság megnyerésére. Az Ascoli a jobb helyezés árt küzd. Tippünk: x. 2. 9. Florentina—Milan. Olasz A osz­tály. A Fiorentina érmes helyre pá­lyázik. A Milan a középmezőny tagja. Tippünk: l. x. 10. Lazio—Torino. Olasz A osztály. A Torino sem mondott még l<e a do­bogós helyezésről. de a Lazio sem szeretne a kiesőik sorsára jutni. Tippünk t x. 1. 11. Padova—Perugia. Olasz B osz­tály. A Perugia vasárnapi győzelmé­vel túljutott a veszélyes krízisen., míg a Padova pomtszerzésie elleniére is kö­zel- van a kiesőzónához. Tippünk: x. 12. Cavese—Sambenedettese. Olasz B osztály. A vendégeknek csak ikét pont az előnyük. Tippünk: 1. x. 13. Pescara—Atalanta. Olasz B osz­tály. A Pescara egy jó sorozattal fel­küzdötte magát az élcsoportba. Az Atalanta hazai győzelmével megerősí­tette a 2. helyét. Tippünk: x. 1». 4- 1 mérkőzés: 14. RW Oberhausen—Hannover 98. NSZK. Bundesliga II. A hazaiak gyen­gén szerepelnek. A Hannover valami­vel jobb. Tippünk: x. 1. A további mérkőzésekre tippjeink: x. x. D. I. Sturm Graz ugyancsak angol együttessel, a Nottinghammal mérkőzik. Kilátásai nem rosszak, hiszen az első mérkőzésen csak 1—0-ra kaptak ki. Szerda éjfélig még 14 ország klubjai versengenek. Mind a há* rom kupában Anglia (Liverpool, Manchester United, Tottenham és Nottingham) és a Szovjetunió (Di­namo Minszk, Sahtyor Donyeck, Szpartak Moszkva) érdekelt. A szerdai visszavágók: Bajnokok Európa Kupája: Dundee United—Rapid 1—2 (20.30 ó.). Dynamo Berlin—AS Ró­ma 0—3 (20 ó.), Dinamo Bukarest —Dinamo Minszk 1—1 (14.30 ó.), Benfica—Liverpool 0—1 (22.00 ó.). Kupagyőztesek Európa Kupája: Manchester United—Barcelona 0—2 (20.30 ó.), Sahtyor Donyeck— Porto 2—3 (16.00 ó.). Aberdeen— Ü. Dózsa 0—2 (20.30 ó.), Juventus —Valkeakoski Haka 1—0 (20.30 ó.) UEFA Kupa: Austria Wien—Tottenham 0-—2 (19.30 ó.). Hajdúk—Sparta Praga 0—1 (17.30 ó.), Szpartak Moszkva —Anderlecht 2—4 (17.00 ó.), Sturm Graz—Nottingham Forest 0—1 (19.30 ó.). SPORTVEZETŐK TANÁCSKOZÁSA Kétnapos szakmai tanácskozás kezdődött tegnap Kuníehértón. A sportvezetők értekezletén részt vett dr. Geri István, a megyei tanács elnökhelyettese és dr. Pos- váncz László, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője. Borszé­ki Lajos, az MTSH elnöke vita­indítójában megállapította, hogy a megye sportja az elmúlt évben mérsékelten fejlődött. A verseny- sportban az eredmények mellett több területen visszaesés mutat­kozott. A tömegsportban biztató új jelenség, hogy a korábbinál nagyobb számban kapcsolódtak be nők a rendezvényekbe. A tegnap délutáni vitában a városok, a községek képviselői a helyi tapasztalatok alapján mond­ták el véleményüket. A megbe­szélésekbe először kapcsolódtak be az új körzetközpontok képvi­selői. MA: L UíDAKI GAS Előkészületi mérkőzések: Dunaúj­városi Kohász—Kecskeméti SC, Duna­újváros, 15 óra. Honvéd Kun B. SE— Csongrád, Kiskunfélegyháza, 15 óra­kor. A Petőfi Népe totó-tanácsadója MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna (ism.) SZ 9.05: Éneklő ifjúság! Viva la musica! Tavasz (ism.) SZ 9.15: Delta. Tudományos híradó (ism.) SZ 9.40: Reklám 9.45: A faláda és a kísértet. Francia film (ism.) SZ 11.15: Képújság i 15.50: Iskolatévé: Aki mer az nyer! 4. Matematika-vetélkedő az ált. isk. 5—6. osztályosainak (ism.) 16.30: Hírek % 16.35: Légenda a páncélvonatról. Té­véfilm (ism.) 17.55; Képújság 18.00: A közönségszolgálat tájékozta­tója 18.05: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztató­ja az infarktus megelőzéséről 18.20: A megtalált fonal. Riportmüsor. SZ A stúdió Vendége: dr. Szabó Imre miniszterhelyettes. ■ Műsorvezető: Gyulai Gusztáv. Szakértő: Mándoky László. Filmópe- ratör; Varga Tibor. Rendező: Tahos Miklós. 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna. SZ 19.15: Esti mese. SZ 19.30: Tv-hiradó. SZ 20.00: Jogi esetek. SZ 20.30: Aberdeen—Ü. Dózsa. KEK lab­darúgó-mérkőzés (közvetítés Aber­deen bői.) A szünetben reklám 22.15: A hazai agykutatás műhelyei­ből. 3. rész: Az agy moduláris fel­építése. Szentágothai János előadá­sa. SZ 22.45: Tv-hiradó 3. SZ TV II, MŰSOR: 17.20: Képújság 17.25: Fabula. A barátság (ism.) SZ 18.15: Szülök iskolája. 13 9. rész: Fé­lelem (ism.) SZ 18.45: A nyelv világa. SZ 19.30: Schubert: impromptus op. 90. Közreműködik Peter Rosei zongo­rán 20.00: Csendóra. Gyárfás Miklós no­vellájának tv-változata (ism.) 20.25: Mester dallamok. Alom (ism.) 21.00: Tv-hiradó. SZ 21.20: Az értelmes szem. Angol doku­mentumfilm 22.05: Képújság ÚJVIDÉKI TV: li7.00: Tv-hiradó I. (magyar nyelven) 17.25: Tv-hiradó I. (szerb-horvátűi) 17.45: Gyermekműsor H8.15: Ismeretterjesztő műsor (szerb- horváltul) li8.4ö: Zenés műsor 119.15: Rajzfilm 19,30: Tv-hiradó II. (magyarul) 20.00: Sportsizerda 22.00: Tv-hiradó II. (szerb-horvátu'lD KOSSUTH: 8.27: Világablak 8.56: Beszélni nehéz 9.08: Kamarazene 9.47: Kis magyar néprajz 10.05: Diákfélóra 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Szokolay Sándor: A tűz márciu­sa — oratórium 12.45: Házunk tája 13.00: Operaslágerek 13.30: Dzsesszmelódiák 14.29: Képek és jelképek 15.28: Országos úttörőriadó 15.58: Hallgatóink figyelmébe 16.03: Nótacsokor 18.49: Kritikusok fóruma: 17.05: Mi legyen a salak salakjával? 17.30: Dalfelvételek 19.15: Máglyák énekelnek 19.55: A zenéről 20.36: Leo Fall operettjeiből 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Richard Strauss operáiból 23.00: Púrcell-müvek 0.10: Havasi Viktor táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Dalok a Tanácsköztársaságról 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Népzenekedvelőknek * 10.00— 11.30: Zenedélelött 11.35: A Szabó család 12.05: Nóták 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Nádi hegedű 13.45: Zenés délután 14.110: Cimbalommuzsika Ki».: i i.l*>: Operettfelvételek 14.35: Slágerműzeum 15.24: Szovjet dzsesszf elvé telekből 15.39: Fűvószene 16.00: Mindenki iskolája. Két hangon. — Petőfi humoráról 16.40: Munkásszállók változó szerep­körben 17.10: Zenés játékokból 17.30: ötödik sebesség 18.35: Újdonságainkból — magyar könnyűzenei felvételek 19.00: Népdalkörök pódiuma 19.25: Intermikrofon 19.45: Kim Carmes és Duran Duran felvételeiből 20.35: Magyarország 1984. Gyári asszo­nyok 21.30: Közvetítés az Aberdeen—ÍÉ Dó­zsa labdarúgó KEK-mérkőzésről 22.20: Félóra népzene 22.50: A Lipcsei Rádió archaikus hang­szeregyüttese játszik 23.20: A tegnap slágereiből. 3 MŰSOR: 9.00: Töltsön egy órát kedvenceivel 10.00: Dvorszsák: VIII. szimfónia 10.40: Népdalkórusok 11.05: Ziehrer müveiből 11.38: Ella Péter (csembaló) hangver­senye 13.07: Beszélő székek — 3. Weimar, Goethé 14.29: Kórusainkat ajánljuk. Kodály: Hej, Büngözsdi Bandi 14.40: Semiramis. Részletek Rossini operájából 15.30: Zenekari muzsika 16.20: Magnósok figyelem! 17.00: A véges végtelen 17.30: Holnap közvetítjük. Kocsis Zol­tán és Rados Ferenc négykezes és kétzongorás hangversenye 17.50: Balettzene 18.30: V materinskom jazyku 19.05— 19.35: Iskolarádió 19.35: Jasche Heifetz hegedül Közben: Kb.: 20.23: Pécsi elégia. Versek Kb.: 20.43: A hangverseny-közvetítés foly­tatása Kb.: 21.40: Slágerek Rómából 22.00: Esti' muzsika 22.29: Üj zene és hagyomány. VI 2. rész HÍREK, EREDMÉNYEK — RÖVIDEN IJ ASZTALITENISZ NB Il-es férfi mérkőzés: Fő­városi Vízművek—Kkfházi Szö­vetkezeti SE 16:9. Gy: Erdélyi 4. Huszta 3, Nagy S. 1, Szegedi 1, Dr. Nagy O. A bajnokjeiölt biz­tos győzelmet aratott a tartalékós csapattal kiálló szövetkezetiek el­len. NB Il-es női mérkőzés. K. Spar­tacus—Kunszentmiklós 8:8. Gy: Nagy II. 4. Gaál 2, Nagy I. 1. Laczkó 1. illetve Böszörményi 2, Hajdú 2, Józsa 2, Zolnai 2. NB III-as férfi mérkőzés. Ér- sekcsanád—Nagykőrös 8:8. Gy: Nagy F. 4, Tóth 2. Farkas 1, Bu­dai 1. Fontos pontot szereztek az érsekcsanádiak az élmezőnyhöz tartozó nagykőrösíektől. Baján' a városi és körzeti asz­talitenisz-bajnokságot rendezték meg.' Eredmények: Férfi egyéni: 1. Nikolin (Vas- és Fémipar), 2. Ditelján (Vízmű). 3. Ormódi (ÉVIG). Férfi páros: 1. Ormódi B.—Ormódi A. (ÉVIG). Női egyé­ni: 1. Pálné (ÉVIG), 2. Karsaíné (Vízügy), 3. Szabadosné (ÉVIG). Női páros: 1. Szabadosné, Pálné (ÉVIG). Vegyespáros: 1. Pálné. Ormódi B. (ÉVIG). ftjjj ATLÉTIKA Kiskunhalason csaknem három­száz résztvevőivel rendezték meg a város és körzet mezei futóbaj­nokságát. Az általános iskolák­ból különösen a lányok indultak szép számmal. A középiskolások versenye a vártnál gyengébben si­került. A versenyszámok győz­tesei: Leányok: 1973-asok: Simon í. (Jánoshalma). Csapatban Já­noshalmi Ált. Isk. 1972-esek: 1. Bus B. (Alsóvárosi Ált. Isk.). Csapatban Felsővárosi Ált Isk. 1971-esek: 1. Kákonyi É. (Fazekas G. Ált Isk.) Csapatban: Alsóvá- rosi Ált. Isk. 1970-esek: 1. Jójárt I. (Alsóváros) Csapatban: Alsó­városi Ált. Isk. 1968—69-esek: 1. Míg T. (Szilády Gimn) Csapatban: 618-as Ipari Sz. képző. 1966-osak: 1. Puskás M. (618. Ip. Szakm. képző). Csapatban: Keresk. és Vendéglátó Ip. Szakm. képző. Fiúk: 1973-asok: 1. Bus (Szüts József Ált. Isk.) Csapatban: Fa­zekas G. Ált. Isk. 1972-esek: 1. Nagy S. (Alsóváros). Csapatban: Alsóvárosi Ált. Isk. 197.1-esek: 1. Gerber (Fazekas G. Ált. Isk.) Csapatban: Alsóvárosi Ált. Isk. 1970-esek: 1. Nyilas (Fazekas G. Ált. Isk.) Csapatban: Jánoshalma. 1968—69-esek: 1. Babenyecz (Al­sóváros). Csapatban: Alsóvárosi Alt. Isk. 1966—67-esek: 1. Siha (Szilády Gimn.). Csapatban: 618. sz. Ipari Szakm. képző. Felnőt­tek: 1. Tabajdi (KAC-MEDOSZ). Csapatban: Határőr Dózsa. A megyéi atlétikai szövetség és a Kiskunfélegyházi Városi Sport­felügyelőség március 24-én, szom­baton Kiskunfélegyházán az MHSZ repülőtéren 10 órai kez­dettel rendezi meg a megyei me­zei futóbajnokságot. A bajnoksá­gon megközelítőleg ötszáz indu­lóra számítanak, és a jelek sze­rint a nagyobb sportkörök és is­kolák mellett több kisebb köz­ség versenyzői is elindulnak. A vonaton érkező versenyzőket gi vasútállomásról a rendezőség autóbusszal szállítja a verseny színhelyére, amely egyébként az Alpári úton'érhető el, a várostól mintegy 4 kilométerre. birkózás __________ A BVSC birkózócsarnók .ban 270 résztvevővel tartották meg a KISZ Kupa szabadfogású birko- zóversenyt. 62 kg: 2. Jagicza BSK. ^49 kg: 4. Kovács Cs. KSC. +78 kg: 1. Takács Ferenc (Kunszent­miklós), aki sorozatban 5 győzel­met aratott. Miskolcon az Imrik Károly Ju­nior szabadfogású országos ver­senyen elért eredmények: 48 kg: 5. Guba KSC. +87 kg: 1. Szabó Tibor BSK. Szabó meghívást ka­pott a junior válogatottba. Csepelen, a sportcsarnokban az úttörő B korcsoportos szabadfo­gású ORV-n elért ereömt-nv: 35 kg: 1 Pólyák KSC. ■ CSELGÁNCS i1 .,.in7 ,;ti Va-'V ttrf l’u. utcai sportcsarnokban a Városi Sport­felügyelőség és I BSK közös ren­dezésében 11. alkalommal ren­dezték meg a Pajtás Kupa úttö­rő cselgáncsversenyt. A vetélke­dőn 26 egyesület 363 cselgáncso- zót indított. Megyénk verseny­zőinek eredményei,: 1972-esek: 29 kg: 3. Borsos (KSC). 32 kg: 5. Tószegi (BSK).V38 kg: I. Szabó A. (BSK). 2. Balazsits (BSK), 3. Lakatos (KSC). 41 kg: 3. Weibel (Háttá). 45 kg: 1. Nagy T. (BSK). 53 kg: 3. Peti (KSC). 1973-asok: 32 kg: 5. Hegyi (BSK) és Kolozsi (KSC). 38 kg: 5. Wagner (BSK). 41 kg: 5. Síké (BSK). 53 kg: 3. Varga A. (KSC). 58 kg: 3. Lövész (BSK). A Pajtás Kupa csapatver­seny végeredménye: 1. Ü. Dózsa (edzők: Balogh József és Gombár László), 2. Bp. Spartacus, 3. Ba­jai SK. ^ KOSÁRLABDA _______ N B Il-es női mérkőzések: Ba­jai Tanítóképző—Nyíregyházi Mg. Szakközépiskola 69—59 (29—28). Baja. Vezette: Kertész, Patai. Ba­jai TK: Kmetovícs (25), Ormódi E. (25), Karácsonyíné (6), Bauer (9), Kovácsné. Csere: Mihálo- vics. Edző: Schmidt Lajosné. Nyíregyházi TK—Bajai Tanító­képző: 106—50 (60—20). Baja. Ve­zette: Pázsitka, Kovács. BSK: Ormódi E. (16), Kovács (9), Kará­csonyiné (1), Bauer (2), Kmeto- vics (14). Csere: Mihálovics (8), Szegedi, Ormódi A. Edző: Schmidt Lajosné. Kkfházi Vasas—Törökszent­rniklós 55—44 (35—24). Kkfháza, 200 néző. Vezette: Nemes, Ber- náth. Vasas: Hegedűs (12), Gál (5) , Borbás (18), Bódi (8), Rigó (6) . Csere: Kocka (6), Tóth, Fe­kete. Edző: Bódi Tivadar. NB Il-es férfimérkőzés: Kkf­házi Lenin Tsz SK—Karcag 71— 60 (30—35). Kkfháza, 200 néző. Vezette: Nemes, Bernáth. Lenin Tsz SK: Dudás (4), Maros (18), Hevér (16), Bódi (15), Nádasdy (6). Csere: Petróczy (8), Tóth (4), Danics, Csuka, Dudás Zs. Edző: Bódi Sándor. búvársport Szegeden rendezték meg a Ti­sza Kupát, ahol 9 egyesület 98 versenyzője vett részt*-- Sokaknak ez volt az utolsó előtti lehetősége az ifjúsági Európa-bajnokságra meghatározott kiküldési szin­tek teljesítésére. Az MHSZ ÉBKM Vízmű búvár­úszói közül Zombori ás Kecske­méti szerepelt a legjobban, s tag­ja lett a szűkített válogatott ke­retnek is. Bérezi Ildikó betegség miatt nem indulhatott, de eddigi eredményei alapján rá is szá­mít a szövetségi kapitány. Ered­mények: Nők: 50 m búvár: 3. Szabó 20.8. 200 m uszonyos: 3. Zombori 1:47.8, 5. Kecskémáti 1:50.1. 400 m uszonyos: 2. Zom­bori 3:53.87 lOff rn űszönyos': 4. Zombori 50.2. 400 búvár: 3. Sza­bó 3:54.8, 5. Kecskeméti 4:03.3. 100 m búvár: 4. Szabó 49.6. 4x100 m váltó: 2. ÉBKM Vízmű 3:25. 4x200 m váltó: 2. ÉBKM Vízmű (Kecskeméti, Zombori Czagány. Szabó) 7:32.2. Férfi: 400 m búvár: 1. Szabó L. 3:29.3. EÉ labdarúgás Megyei H< osztályú labdarúgó­bajnokság eredményei: ((záró­jelben az ifjúsági eredmények). Déli csoport: Tataháza—Bácsal­más 0—4 (0—1). Tompa—Vaskút 2—2 (0—1). Kelebia—Kisszál­lás 3—1 (3—0). Fájsz—Katymár 1— 2 (0—1). Jászszentlászló— Honvéd Kinizsi SE 3—2. Úszód— Gara 2—0 (5—0). A Császártöl­tés—Hajós mérkőzés eredménye nem érkezett meg, így a bajnoki táblázatot közölni nem tudjuk. Északi csoport: Honvéd Radnóti SE—MFSC 0—0. Honvéd Gábor Áron SE—Kkhalasi Spartacus 4—2. Honvéd Szamuely SE—Ke­rekegyháza 8—0, Harkakötöny— Kkfházi Vasutas 7—1. Hetány- egyháza—Helvéciái MEDOSZ 1—1. A Kiskunmajsa—Csengőd és a Tiszaalpár—Solt mérkőzés ered­ményé nem érkezett be, így a bajnoki táblázat itt sem közöl­hető. NB-s ifjúsági bajnokság: Kecs­keméti SC—Debreceni Kinizsi 2— 0 (1—0). Debrecen. Gsz.: Var­ga, Czéh 11-esből. Bp. Vasas— Bajai SK 8—1 (2—0). DUTÉP SC úttörő- és minicsa­pattal, Izsák és Lajosmizse úttö­rőcsapattal képviselte megyén­ket a női mezőnyben. Az úttörők­nél a Vasas SC lett az első, a DUTÉP SC csapata 5. lett. A mi­nicsoportban Jászberény győ­zött, és a DUTÉP SC 2. helyet ért el. Rácz Ernő edző tanítványai mindössze egy ponttal maradtak le az első helyről. IU TORNA ____________ A z úttörő-olimpia tornászdön­tőit az elmúlt hét végén Kiskun­félegyházán, hétfőn pedig Kecs­keméten rendezték meg. Kiskunfélegyházán a Darvas téri Általános Iskola csarnoká­ban kitűnő rendezés mellett folyt le a verseny. Valamennyi szám­ban nagy küzdelem folyt a már­cius 25-én Kecskeméten meg­rendezésre kerülő megyei döntő­be való jutásért. A részvétel jo­gát a következő leányok és fiúk harcolták ki. A kisdobos csapat- versenyben mind a leányoknál, mind a fiúknál a József A. Ált. Iskola győzött, az egyéniben pe­dig a leányoknál Ézsi Anikó (Jó­zsef A.) és Fazekas László (Móra) bizonyult a legjobbnak. Az úttö­rő korosztályban a leánycsapa­tok versenyében a Darvas téri Ált. Iskola, a fiúknál a Dózsa Ált. Iskola győzött; egyéniben Tóth Edit (Darvas tér) és Hegyi Ró­bert (Dózsa) végzett az első he­lyen. Kecskeméten március 19-én, hétfőn a Lánchíd utcai torna- csarnokban 19 isikola 63 csapata 7—- csaknem négyszáz tanuló — indult az úttörő-olimpia városi és körzeti tornászdöntőn. Ki­emelkedően szerepelt a Leninvá- rosi Ált. Iskola két első és egy harmadik helyezéssel, valamint a Lánchíd utcai Ált. Iskola két első és két második helyezéssel. A megszerezhető 24 éremből ez a két iskola összesen 18-at nyert el. A verseny győztesei kisdobos csapat: 1. Leninváros 91,6, egyé­niben 1. Vida Brigitta (Leninvá­ros) 18,6 ponttal. Kisdobos fiú­csapat: 1. Lánchíd utca 92,4, egyé­niben 1. H. Szabó Zoltán (Lánc­híd u.) 18,7 ponttal. Üttörő le­ánycsapat: 1. Leninváros 139,5, egyéniben: 1. Szakáll Enikő (Le­ninváros) 28,5 ponttal. Úttörő fiú­csapat: 1. Lánchíd utca 140,8, egyéniben I. Marton Béla (Lánc­híd u.) 28.6 ponttal. i A megyei egyéni sakkbajnok­ság 6. fordulójának eredményei: Donkó—Szécsényi 1:0. Németh M.—Sári 1:0. Bükkös—Torna 0:1. Miácsi—Kurucsainé 0:1. Dön­tetlenek: Czibulka—ifj. Sós, Pál— Mészáros, Bauer—Ádám, Mol­nár B.—Baksai, Bóka—Halász. Az élcsoport állása 6. forduló után: 4,5 pont: Ábel, Donkó, Mészáros. 4 pont: Bauer, Németh M. A 7. forduló már befejezett játszmái: Szécsényi—Molnár 1:0, Mészá­ros—Németh 0:1, ifj. Soós—Bauer 0:1, Miácsi—Bóka 0:1. Megyei csapatbajnokság: DU­TÉP SC—Széchenyi SC 9:3. Ser­dülők: 2:2. Madaras—Széchenyi SC 5.5:6.5, serdülők: 2:2. VÍZILABDA I Sikeresen "kezdték a bajnoki szereplésüket a Kecskeméti Víz­mű SC úttörő vizilabdacsapatai. I. B-osztály: Kecskeméti Vízmű SC—FTC 4—4. KVSC: Kovács T. — Rácz, Pintscheler (1), Mezei, Bérezi (2), Deák (1), Görög. Cse­re: Vincze. Edző: Bori István. II. B-osztály: Kecskeméti Vízmű SC—BVSC 12—5. KVSC: Ónodi — Sárközi, Mezős, Pánczál (1), Várnagy (3), Mezős Cs. (5), Sár­kány (1). Csere: Szilágyi, Rácz P„ Mészáros (2), Fekete, Lakó. Edző: Végh Zsolt. NB-s serdülő bajnokság: Deb­receni Kinizsi—KSC 3—0 (1—0). Bp. Vasas—BSK 6—0 (4—0L RÖPLABDA TÖMEGSPORT NB Il-es női -mérkőzés: BHG— Kalocsai SE 3:1 (12, 4, —12. 13). Bp. BHG-pálya. Vezette: Zsillé, S/.igeti. KSE: Péter, Kovács, Csin­talan, Sándor B., Király, Glon- czlik, Sándor H., Fekete. Edző: Faragóné Magyar Edit. Ifjúsági eredmény: BHG—KSE 3:0. Kecskeméten, a Városi Sport- felügyelőség és a DUTÉP máso­dik alkalommal rendezte meg a Tanácsköztársasági Kupa ifjú­sági ; ás serdülő röplabdatornát. Végeredmény: Ifjúságiak: 1. DUTÉP SC 4, 2. Debreceni Sí 3, 3. Debreceni TAG 2 ponttal. Ser­dülök: I DUTÉP SC 5, 2. Közgáz- Külker 5, 3. Debreceni Sí 5, 4. Kecskeméti KVSZI 3 ponttal. Szegeden hatalmas mezőnyök­kel rendezték meg az országos úttörő- és mini röplabdatornát. A Dunává csen második alka­lommal rendezték meg a Dr. Ko- lozs Gergely serdülő teremlab­darúgó emlékversenyt. Vég­eredmény: 1. Dunaújváros, 2. Kecskeméti TE. 3. Dunavecse. A legeredményesebb játékos diját Berki (KTE), a legjobb kapusét Grenyovszky (Dunaújváros), s a legtechnikásabb játékos diját Szávay Attila (Dunavecse) kap­ta. Az ugyancsak Dunavecsén rendezett veterán labdarúgó­tornát a KTE csapata nyerte, 2. Kunszentmiklós, 3. Ü. Dózsa, 4. Dunavecse. Kerekegyházán a TESZÖV Ku­pa asztalitenisz-csapatversenyen a kiskunhalasi Vörös Október Tsz csapata győzött. 2. Kerekegyháza. Kossuth Szakszövetkezet, 3. Kkfházi Vörös Csillag Tsz. A nők versenyében a Lajosmizsei AGROSZER győzött.

Next

/
Thumbnails
Contents