Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-21 / 68. szám
1984. március 21. ® PETŐFI NÉPE • 5 1 Okos gépek az iskolákban A számítógépeket évtizedek óta használják hazánkban. Mégis generációs kérdésekről IU kell beszélnünk, amikor ’ az Í j okos gépek szóba kerülnek, hiszen az elkövetkezendő kor. osztályok már úgy ülnek le a számítógépekhez, mint korosabb kortársaik a televízió elé. Tavaly, a tanév kezdetéig 932 mikroszámítógép került a középfokú iskolákba, a tanárképző főiskolákra, egyetemekre. Apró hírként közölték a tömegkommunikációs szervek, súlyának megfelelően. Ki. lencszázharminckét HT—1080 Z-típusú számítógép. Sok, nem sok? Annyi bizonyos, hogy általuk vadonatúj ízelek len- I gedezik körül az iskolákat, i Gondoljunk csak a tudományos-fantasztikus filmek űr- j járműveinek vezérlőpultjaira, a Csillagok háborúja kompu- tH terizált katonáira, s a mozikba vándorló „tinik" ezreire. Persze, a vezérlőpultot, vagy a gépágyú-obsitost felemle. 5 getni érvként a számítógépek i mellett, ostobaság. Jusson eszünkbe inkább az, hogy egy i modern esztergagép már elképzelhetetlen miniszámító- ’ gép nélkül. Vagy az, hogy már \ a menetrend készítésétől az áramszámlálásig, az élet meg- ! annyi területén igénybe ve- i szik az okos gépek tudását. Az iskolában van, ahol különterembe került a masina, j van, ahol csak a tanáriban, vagy egy szertárban kapott I helyet. A legfontosabb, hogy a ; 'tanulók hozzájussanak. A tanárok 3—5 napos intenzív tanfolyamon ismerkedtek meg korábban a géppel, majd kétezren sajátították el a kezelését. A legtöbb megyében a pedagógus továbbképző intézetek gondoskodtak arról, hogy a nevelők megismerjék, használni, sőt oktatni tudják a számítástechnikát. A nevelők képzésének ilyen módjáról az a vezérigazgató jutott eszembe, aki összehívta a fiatal, számítástechnikával foglalkozó szakembereit, s azzal kezdte mondandóját: ő nem ért a számítógépekhez, de nem engédheti meg magának az üzem, hogy azért, mert az idősebb műszakiak ismerete e területen hiányos, mellőzzék, a mesterséges agyak szolgáltatásait. A matematikatanárok jártassága a számítástechnikában nem erény — magától értetődik. Hány diák lett' nyelvtanár azért, mert a pedagógus példája lebegett előtte, hány diák vallja, igen fontom életében a költészet, mert a tanár megszerettette vele. Most — egyelőre — a pedagógusokon a sor, akik a számítógépek hasznosítását tanítják diákjaiknak —, hogy a masinák billentyűzetét kopogtatók táborához újabb hívek csatlakozzanak. Először csupán a jó matematikus tanulók kerülhetnek közel a gépház. Ami persze nem törvényszerű, bár igaz, a HT—1080-asok a megszokottól eltérő logikus gondolkodást kívánnak. A programozás, a kezelés módját elsajátítják majd bizonyosan a négyesek is, hogy a közepesekről most ne szóljunk. (Az csak illúzió, hogy a bukásra álló tanulót a számítógép fogja megváltoztatni.) Lényeg, hogy az érdeklődő előtt ne záruljon be az ajtó. Azon is érdemes elgon-- dolkodni, hogy kihasználatlan óráiban mivel foglalkozzon a gép. Szemléltető eszközökhöz képest nagy érték, amelynek szolgáltatását természetesen szabályozott keretek között élvezhetné egy másik intézmény, gondnokság, gazdasági munkaközösség, vagy hivatal. Azután érdemes azon is meditálni, hogy a profik, a szakma művelői miként segíthetik az oktatást. (A Művelődési Minisztérium és a MTESZ, együttműködési szerződésük értelmében közös felhívást tettek közzé, amelyben kérték a tagegyesületeket, segítsék az iskolai számítástechnikai program megvalósulását. Az országban, jó néhány megyében a Neumann János Számítógéptudományi Társaság már túl van az ezzel kapcsolatos tennivalók tervezgetésén, számos szakkör működése a nyári számítógépes táborok érdemi munkára vallanak. Szakmai berkekben azt beszélik, hogy durván másfél évtizedes a lemaradásunk a számítástechnikában a legfejlettebb országokéhoz képest. Az iskolai masinák munkába állítása egy lépcső ahhoz, hogy a tizenöt év kevesebb legyen. H. J. TERÜLETI—MÓDSZERTANI MUNKA Kalocsa példát mutat Keveset beszélünk róla, hogy a megyek: városi és városkörnyéki művelődési központok székhelyükön kívül is ellátnak feladatokat. - Részt .vesznek — illetve: . részt « ■kellene venniük — a „falakon kívüli” lakóközösségek (a falvak, a tanyaközpontok stb.) közművelődési alapellátásának megszervezésében. Az ilyen céllal (is) létesült, jól fölszerelt, szakképzett személyzettel megfelelően ellátott intézményekben azonban a hálózati módszertani munka még nem eléggé erőteljes. Sőt, közel járok az igazsághoz, ha azt állítom, hogy próbálkozásaik nem jelentenek többet látszattevékenységnél. Állításom bizonyítására nemcsak a legutóbbi minisztériumi komplex vizsgálat megállapításait idézem, hanem több tucat falusi művelődési szakembert, aki nem tudja: hogy ki a megyei művelődési közp*ont igazgatója, mert nem találkozott még vele, és azt - sem, hogy a területi munka kihez tartozik az intézményben, mert azokat sem ismeri —, mint ahogy őt sem ismerik azok ... — Az elmúlt év során huszonhét alkalommal kerestük föl a járás településeit, hogy közvetlenül is felmérhessük, ' miben tudnánk -leginkább segíteni... — Mit jelent a gyakorlatban a szakmai-módszertani segítség? — Több mindent említhetek. Közismert, hogy sok a szakképzet- len népművelő a kistelepüléseken. Mi alapképzésben részesítjük a pályára érkezőket. Kétnapos tanfolyamot és több továbbképzést szerveztünk számukra 1983-ban is. Emellett minden fontosabb dokumentumot és propagandakiadványt eljuttatunk a művelődési otthonokhoz. A terveknek megfelelően használtuk föl az Állami Ifjúsági Bizottság anyagi támogatását. 1983-ban 22 műsoros rendezvényt közvetítettünk, vagy szerveztünk a környék művelődési házaiban, A „Hétvégi Vigadó” néven ismert szabadidős kísérletet négy községbe vittük el. Sok érdekes, értékes tapasztalattal gazdagodtunk minden alkalommal. SÉTA AZ OPERÁBAN O Befejezéséhez közeledik Budapesten az Opera újjáépítése, teljes rekonstrukciója. A 84—85-ös centenáris évadot már az újjávarázsolt Népköz- társaság úti palotában nyitják meg. Az Opera jeles művészei, énekesek, táncosok „bejárták” régi-új otthonukat. A képen: Kukely Júlia, Dózsa Imre, Sebestyén Katalin. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET 9 Baja felől Szegedre vonultak a német katonák. 40 ÉVVEL EZELŐTT Baja német megszállása 1944. március 19. emlékezetes nap az akkori bajai középiskolások — köztük a tanítóképzősök — életében is. Vasárnap volt. A kiscsávolyi templomban hamar véget ért a reggeli mise. A délelőtti szilenci- um megkezdése előtt néhányan a „kolomp” alatt, Malits Károly lakása előtt beszélgettek dr. Vargha Károly tanárral. Az önképzőkör megbízott elnöke a Mezőgazdasági Szakiskola évzáró ünnepélyére sietett a Vonatkertbe (ma Gyakorló Iskola). Tíz óra körül a levegőben megjelent egy Storch típusú repülőgép (gólya). Kisvártatva a Várady érsek úton özönlött a német katonák gépkocsioszlopa Szeged felé... Azon a délelőttön senki sem tanult az internátusbán. A félelem, a bizonytalanság, az ismeretlen holnap megbénította az agyakat, üressé tette a tekinteteket. A kapukat bezárták, a szokásos kimenőt nem engedélyezte Chobo- diczky Alajos igazgató. S hogy- hogysem, alkonyaikor a városban, a Pandúrszigeten sétált az a prepa is, aki eddig egyetlen percet sem mulasztott a kötelességteljesítéséből. A végzős osztály tagjai tanítási gyakorlaton voltak szerte az országban, a bevonult tanítók munkáját pótolták. A komolyodó negyedikesekre nehezedett az állás- foglalás, a döntés terhe. A tüzes, tettrekész harmadikosok, másodikosok merész tervet szőttek: tönkre kell tenni, fel kell gyújtani az egyetlen német repülőgépet. Az esti órákban egy vakmerő csoport el is indult a terv megvalósítására, de a Sugovica régi híd- ján német őrök állták útjukat. Egy másik társaság az intézet zenetermébe ment a tanulószobákból. Vargha tanár úr szavaira sokan jól emlékszünk: „Öva intem magukat minden megfontolatlanság- tói, tüntetéstől. Maguk nem tudják, kik ezek! Ezek mindenre képesek! Gondolkodás nélkül bele- géppuskáznak az emberekbe! Azt sem javaslom, hogy netnzeti színű szalaggal fejezzék ki hovatartozásukat.” Nem válaszoltunk, nem vitáztunk. Nem tudtuk, hogy a felelős nevelő féltő aggodalma szólt hozzánk. Ügy 1 éreztük, programot kaptunk. Hétfőn reggel minden tanítóképzős sapkapajzsán ott díszlett a piros-fehér-zöld szalag. A negyedik osztályból küldöttek mentek a középiskolákba. A tanítóképzősökkel nem tudtuk felvenni a kapcsolatot, de a többi középiskola diákjai is hasonlóan gondolkoztak és cselekedtek. Megegyeztünk, hogy délután négy órakor gyülekezünk a zárda kerítésénél (a Türr István Sportcsarnok helyén). Innen együtt megyünk a Tóth Kálmán-szoborhoz. Elénekeljük a Himnuszt, meghallgatjuk Obádovics J. Gyula (ma egyetemi tanár Gödöllőn) és Bölcskei Kiss László szavalatát. (Az előbbit matemátikatanára hiába akarta lebeszélni a szereplésről.) Majd a Szózattal kívántunk hitvallást tenni a magyar nép, a nemzeti múlt és a szabadság gondolata mellett. Háromszázan lehettünk, amikor megjelent a tanítóképző igazgatója, dr. László Vince, a III. Béla Gimnázium igazgatója, Eszterhay Elemér, a Kereskedelmi Fiúiskola tanára. Együttérzésükről biztosítva igyekeztek meggyőzni, hogy életveszélyes és értelmetlen miniden mozgolódás. Igaz, a város tele volt német járőrökkel, és készenlétben állt' a Baján állomásozó megszálló katonai egység. Látszólag békésen szétszéledtünk, hogy valahol újra találkozzunk. De már a magyar rendőrök is várták a megcsappant számú fiatalokat. Kardjukat kihúzva, erőszakkal hazakényszerí- tettek mindenkit. Az egyik visszaemlékező keris- ta diáktársunk azt írta, hogy hősi tett volt a bajai diákok szervezkedése, s hősök voltak a résztvevők. Senki sem gondolt arra, hogy „történelmi időket” élünk. Fiatal diákok voltunk, tele tervekkel, álmokkal. Bánáti Tibor Rajzfilmek alkotóműhelyében Három évtizede működik a Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdió, s évente mintegy 15—18 óra időtartamú rajzés bábfilmet adnak át megrendelőiknek. Jelenleg három új alkotás készül: „Az idő semmit játszik”, a „Cigánybáró” és „A nagy ho-ho-ho-horgász” címűek. • Gzója Ágnes kifestői és „A nagy ho-ho-ho- /"horgász” egyik figurája KÉPERNYŐ Évfordulók, emlékezések, műsorok Természetesen' vannak kezdeményezések, próbálkozások — közeledések. A segítő-kölcsönző- szervező hálózati munkával például a Kalocsai Városi Városkörnyéki Művelődési Központ és Ifjúsági Ház — a megye határain túl is ismert és élismert — tevékenységet folytat. Programjukról, kísérleteikről Tamási László hálózati'. főelőadótól kértem tájékoztatást. — Én is falusi művelődési házban dolgoztam Kalocsára költözésem előtt Tasson — kezdte Tamás László. — Félállásban most is helyettesítek Szakmáron. Saját tapasztalatból tudom tehát, hogy mennyi gond nehezíti a kistelepüléseken egyedül dolgozó kollégáim munkáját. Ezért is tartom fontosnak, hogy — lehetőségeink szerint — konkrét, közvetlenül hasznosítható segítséget adjunk az intézményvezetőknek. Természetesen nem jótékonykodásnak tekintem ezt a munkát. Intézményünk nem azért „ad”, mert megszánja a gondokkal'küzdő kisebb társait: a patinás kalocsai intézményt azért szerelték fel és látták el a megfelelő anyagaikkal, hogy ezt a szolgálatot — alapfeladatként — följ vállalja és ellássa. — Milyen farmái vannak a segítségadásnak? — A szakmai-módszertani segítségnyújtás, a szolgáltatás és a kölcsönzés. A főállású, a tisztelet- díjas, a szakképzett és a szakképzetlen művelődésiház-igazgatók- kal hatékony munkakapcsolatot alakítottunk ki. Gyakran fölkeresnek bennünket adminisztratív problémákkal;! Kérik segítségünket, véleményünket <a műsorok szervezésénél is. — Csak jöttek? ... Más irányban nem volt közeledés? — Kérem, említsen még néhányat a többi új próbálkozás közül. — Tavaly szorosabb munka- kapcsolat alakult ki néhány miskei, szakmári, dunaszentbenede- ki iskolával. Különös gonddal figyeltük az amatőr művészeti csoportok életét, például a homok- mégyi asszonykórust, a miskei bábcsoportot. A korábbinál jóval több fellépési lehetőséget szerveztünk a számukra, s ez nagymértékben segítette a közösség összetartozását, a művészeti ne- velömunka eredményességét. Kísérleti foglalkozásokat „tájol- tattunk” az Állami Zeneiskola tanárai és diákjai közreműködésével, . Zenélő órák címmel. Ezzel a zeneesztétikai nevelés lehetőségeit kívántuk megteremteni olyan településeken, ahol komolyzenei hangversenyek szervezésére korábban nem volt mód. — Milyen feladat hárul az intézményre az államigazgatás átszervezése után? — Még nem teljesen tisztázott, hogy miben különbözik a jelenlegi helyzet a korábbitól. Leginkább azt látom fontosnak, hogy a területi munkánk arányosabb lehet. Vagyis nem maradnak majd a város környékén — ami csaknem ugyanakkora, mint a volt járás — területi munkánkban fehér foltok. Talán abban van lényeges változás, hogy valameny- nyi szakelőadó felelős a munka- területének megfelelő témákban a városkörnyéki falvak közművelődéséért is. Tehát újabb lehetőségek nyílnak az intenzivebb munkára. Kalocsára erre már a hagyomány is kötelez ... Farkas P. József önerősítő alkalomnak tekinti a tévé műsorszerkesztősége a tavaszi forradalmi ünnepeket. A helytállást példázó dokumentumfilmek, a történelmi sorsfordulókat megvilágositó műsorok egyaránt szóltak az értelemhez és az érzelemhez. „Hittünk a magunk igazában ...” a közvélemény számára — sajnos —, kevéssé ismert forradalmár asszonyokat mutatott be. Emlékezéseikből a mai fiatalok is megtudhatták: voltak bátor nők is, akik vállalták a megpróbáltató titkos politikai harcot, és eszméikért elviselték a börtönt, a vallatásokat. Csak helyeselhető: a munkásmozgalom veteránjai közül most megszólal- tatottak igyekeztek tárgyilagosan beszámolni küzdelmeikről. Noha viszonylag kevés harcostársra számíthattak'— mint ezt tapasztalhatták —. de az antifasiszta megmozdulások szélesebb sodrú mozgalommá is fejlődhettek volna, ha az előítéletek, a vad propaganda, illetve a korábbi politikai torzulások nem nehezítették volna a demokratikus jövőről eltérően vélekedő, ám az ország függetlenségéért egyként aggódó, a fasizmus minden formáját élesen elvető, társadalmi változásokat szorgalmazó, csoportok, rétegek szervezettebb, tudatosabb, programosabb összefogását. Az egyik kommunista elítélt például a börtönben tudta meg: az ott szolgáló apácák közül, jó néhányan a németek és szövetségeseik vereségét kívánták. Radó Gyula rendező (nyilyán a különböző származású, indíttatású forradalmárok életútja közös nevezőjének az érzékeltetésére) összecsengő motívumok szerint csoportosította az elmondottakat. Így valamelyest elsikkadtak az egyéni jellegzetességek, kicsit széttöredeztek az életművek, de szemléletesen kirajzolódtak az illegális pártmunka sajátosságai. , Medáliák címmel Babiczky László rendező és gárdája a 48-as szabadságharc hős asszonyainak állított jövőbe mutató emléket. A kor stílusának megfelelően kicsit ünnepélyesebb volt ez az emlékező műsor az előbb említettnél. Mindkettő történelmi ismereteinket gyarapítva erősítette hazafiúi érzésünket. A tömegkommunikációs kutatóintézmény bizonyára megerősíti tapasztalati úton kialakított véleményemet: milliók nézték elismerően március 15-én az esti híradó- különkiadását. A szépen megrendezett műsort igen színvonalasan, körültekintően közvetítette a jól felkészült stáb. Sikerült a képernyő előtt ülőket úgy informálni, hogy a továbbítás, a, tolmácsolás során semmi sem veszett el a fiatalos hangulatból. Lám, ilyet is szívesen néznek az emberek fő műsoridőben. Mint ahogyan a Kőszívű ember fiai is jól hatott, noha a fél ország látta már. Izgalmasabb volt az ilyen esti órákban szokásos krimiknél, jobban megcsinált sok összecsapott tévéjátéknál. Üjra és újra szembesültünk a történelemmel. A Ki miben tudós? középdöntője jobb volt az előző adásoknál. Elsősorban a tehetséges diákoknak köszönhető, hogy jó műsort és nem — nagy nyilvánosság előtt mindig kínos — vizsgáztatást láttunk. A tévészerű kérdésfeltevések, feladatmeghatározások zöld utat engedélyeztek a diákok fantáziájának. A bíráló bizottság is okult a korábbi kritikákból: nem a hibákat fürkészte, hanem a föllelhető érdemeket méltatta, helyes történelemszemléletre nevelt. A műsorvezető oldottabban látta el tennivalóit, mint a matematika- vetélkedő irányítója, de a szerkesztő, a rendező nem találta meg igazi helyét a játék menetében. Nyilvánvaló, hogy egy monopolhelyzetű tömegtájékoztató intézménynek sokféle rétegérdeklődést kell kielégítenie. Lassan- lassan megszokjuk az opera és a sláger, a kabaré és a tragédia, a szórakoztatás és az informálás egyidejű jelenlétét. Mindenki azt nézze meg, amit kedvel, így van ez rendjén. Mindez nem jelentheti azt, hogy ne legyen saját véleménye, ha úgy tetszik, művészet- és művelődéspolitikája. Még viszonylag jó időben, este 9 órakor vetítették a Kodály Zoltánról készült önarckép-et. Mátyás János válogatta szép csokorba az összefűzött nyilatkozatokat archív felvételeket. Az önarckép végigkísérte a Psalmus Hunga- ricus szerzőjének életútját, népzenei gyűjtéseit, nagy alkotásainak bemutatóit. Természetesen az átgondolt összeállítás nem törekedett teljességre, de így is meggyőzően sugározta a kodályi életmű lényegét: a magyar nép szellemi felemelésének szolgálatát. Erről beszéit a dunapataji alapkőletételnél is nem sokkal halála előtt. Botorság lenne, ha kifogásolnám a Nyílik a rózsa megrendezését. Tíz- és százezrek kedvelik a magyar nótát, elvárható, hogy az arra legalkalmasabbak szerei peljenek majd a rádió- és tévéműsorokban. A világért sem szeretném kiseprűztetni a Darumadár fenn az égen-t és társait; bizonyos értékek nem tagadhatok el ezektől a kompozícióktól. Sá- rosi Bálint népzenekutató mutatott rá a nótakultusz sommás elítélésének a veszélyére. Még nagyobb hiba azonban az olyan kritikátlan, lelkendező tálalás, mint ezt most a Nyílik a rózsa esetében tapasztaljuk. Senki sem várhatta volna a zsűritől annak kifejtését: miért viszolyognak oly sokan formájában és tartalmában gyakran áporodott, elavult ízlésvilágot tükröző nótáktól. Ha lenne a tévének — mint említettem — művelődéspolitikája, akkor felhasználta volna ezt az alkalmat jóértelmű zenei ismeret- terjesztésre, ízlésformálásra. Azért jó, ha tudjuk, tudatjuk: mit ér a Bodri kutyám és egy szép népdal... Heltai Nándor
