Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-17 / 65. szám

Tíz esztendővel ezelőtt halt meg Kecskeméten Mészöly Gyula aka. demikus. 1910. január 10-én szü­letett a horvátországi Vöröspusz­tán (ma Suhopolje), ahol fiatalon árvaságra jutott. Nehéz körülmé­nyek között Végezte iskoláit, töb­bek között Báján. A kertészeti diploma megszerzése után Szén. teste került, majd egy ideig Ba­ján tanított, volt iskolájában. 1939-ben Kecskemétre költözött. Egyik alapítója az itteni mező- gazdasági kísérleti-kutató inté­zetnek. Kezdettől fő feladata a paradicsomsürítéshez feltétlenül szükséges nagyobb szárazanyag, tartalmú fajta előállítása. A sike­rig több ezer kísérletet kellett el­végeznie. A továbbiakban egyike volt azoknak, akiknek a nevéhez fűződik a paradicsom gépi sze­désére való átállás. Kísérletezett — és nem eredménytelenül! — a vadfajták és a kultúrnövények hibridjének kialakításával is. Sokoldalú munkásságát — ki­tüntetések, megtisztelő elismeré­sek jelzik. Tulajdonosa volt a Mathiász-díjnak. a Munka Ér­demrendnek, a Kossuth-dijnak és az Entz .Ferenc-emlékéremnek. Húsz éven át volt országgyű­lési képviselő. Aktívan dolgozott több akadémiai , bizottságban, egyik vezető egyénisége volt töb­bek között az Országos Kertésze­ti Koordinációs Bizottságnak, a MTESZ-nek és a Fajtanemesítö Tanácsnak. 1933-ban lett kandidátus, majd egy évtizeddel később a tudomá­nyok doktora, és 1968-ban akadé-. m'íkus. Megérhettet hogy tizen­két, államilag elismert, nagyüze­mi termesztésre ajánlott, és tíz minősítés alatt álló paradicsom­fajta jelezhette munkájának szín­vonalát. Publikációs tevékenysé­ge is figyelmet érdemet. KÉPEK AZ ŰRBŐL HUSZONEGY ORSZÁG AJÁNLATAI Megnyílt az Utazás 84 kiállítás Pénteken, a kőbányai vásárvárosban Juhár Zol­tán belkereskedelmi miniszter megnyitotta az Uta­zás '84 kiállítást. Mint mondotta, a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak — melynek egyik legjelentősebb eseménye az Uta­zás '84 — rövid múltja ellenére itthon és határain­kon túl is egyre nagyobb a híre és a vonzereje. Igen sok érdeklődőt várnak a turisztikai kiállításra is. mely bemutatja az utazási irodák, idegenforgalmi hivatalok és a szálloda-vállalatok teljes kínálatát. A kiállítás szakmai elismerését jelzi, hogy 21 ország 130 kiállítója mutatkozik be a hazai érdeklődőknek. A kiállítók — köztük a Szovjetunió és a többi szo­cialista ország cégei — minden eddiginél több aján­lattal invitálják a magyar turistákat. * Kedvező tapasztalat, hogy egyre több utazási iro- da, idegenforgalmi hivatal törekszik okos üzletpo­litikával, kedvezmények meghirdetésével a forga­lom növelésére. Az egészséges versengést bizonyít­ja, hogy több' mint 700 hazai és külföldi túrát aján­lanak, köztük igen sok kedvezményes programot. A Budapesti Műszaki Egyetem Mikrohullámú Tanszékén rendkívül jó technikai felszereléssel működik az MHSZ rádiós klubja. A hallgatók en­nek segítségével a ,gya­korlatban" ismerkedhet­nek meg a berendezések működésével és felhasz­nálási lehetőségeivel. A modern, készülékek le­hetővé teszik, hogy 36 ezer kilométer magasból egy meteorológiai műhold segítségével — figyelemmel kísérhessék Európa ■ időjárásának alakulását, a változáso­kat előre láthassák. Fel­vételünkön: a műhold adását vevő parabola tfntenna az egyetem te­tején.. ‘ Megyénk az országos sajtóban Nepszabadsag, március 16-i szám: Március 15-re emlékezett az ország. (A tudósítás a Bács-Kiskun megyei megemlékezések közül Fritz János bajái Petőfi-szobrának avatását emeli ki.) Magyar Nemzet, március 16-i szám: A kötvénykibocsátás ta­pasztalata (Hírt ad megyénk — 19 millió forint értékű — lakás- építési kötivényeladási tervéről iS.) Népszava március, 16-i szám: T. J.: A munka és a munka- verseny egységére törekednek. (Bács megyei gyárak, üzemek — köztük a kecskeméti Zománc és Kádgyár és az Április 4. Gép­ipari Művek — brigádjainak versenyvállalásairól szól az írás.) Fotó 3. szám: Jegyzetek. Kecskeméti diabemutató, 1983. Autósélet 3. szám: (kékesi): Arcképek. Társadalmi tisztsége: a Magyar Autóklub elnökségének tagja. (Sohajda Józsefről, aki a 9. sz. Volán (ny. igazgatója.) Néphadsereg li. szám: Bokodi Ferenc: Újítások a katonakór­házban. A betegek ércekében. (Képes riport a kecskeméti hon­véd kórházról.) Képes Újság 11. szám: András Ida: Borotai gombagyár. (Ké­pes riport a borotai tsz laskaüzeméről.) GRAFIKAI I TÁRLAT A kecskeméti Erdei Ferenc Mű. velödési Központ emeleti galériá- I jóban rendezik meg a IX. Bács- Kiskun megyei Grafikai Kiállí­tást. Az idei tárlat harminchat al­kotó hetvenhét művét mutatja be; „profikét”, amatőrökét egy­aránt. A rendezvényt holnap dél­előtt fél 11-kor Sztrapák Ferenc, a Petőfi Népe főszerkesztője nyit- I ja meg. A bemutatott alkotásokat április 16-ig tekinthetik meg az I érdeklődők. | Néptánctalálkozó A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Városföld külterületén, az 5- ös számú főút és a Dózsa Tér-' melőszövetkezet bekötőútjának kereszteződésében március 9-én. délelőtt 9 órakor hármas jármű­ütközés történt. Dimitre Jordanov Ficsev 49 éves bolgár állampolgár fi­gyelmetlenül vezette kamionját, későn vette észre az útkereszte­ződés előtt — forgalmi akadály miatt — álló személygépkocsit, és nekiütközött. A személyautót előre lökte, az áttért az út bal oldalára és nekivágódott a szem­ben haladó teherautónak. A sze­mélygépkocsi vezetője, Horváth Sándor 28 éves kertészmérnök (Kecskemét, Árpád krt. 20. szám) életveszélyes sérülést szenve­dett. A járművekben mintegy 1 45 ezer forint anyagi kár keletke­zett. Vasárnap délután 16 órakor, a jánoshalmi sportcsarnokban, me­gyei néptánctalálkozót rendez a Bács-Kiskun megyei Tanács* mű­velődési osztálya, az Erdei 1 Fe­renc és a jánoshalmi Művelődé­si Központ. A kiállítással és vá­sárral egybekötött találkozón tíz népiegyüttes mutatkozik be: a bátyai, a drágszéli, a dusnoki, a géderlaki,, a hercegszántói, a já­noshalmi, a kiskőrösi, a nagyba­racskai, a szeremig és az uszójji. Vezetőik — az érdekesnek ígér­kező rendezvény , után — szak­mai megbeszélést tartanak. A HÉTVÉGE SPORTJA HÍREK • HÍREK ÉLJEN A KIRÁLY! — KÉT NAPIG. . . Tegnap ért csúcspontjához a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Fő­it iskola csütörtökön kezdődött GAMF-na pok elnevezésű rendezvénysorozata: a korteshadjárat eredményeként megkoronázták a legtöbb szavazatot kapott diákkirályt, aki két napra átvette a hatalmat; Kiadta a tanszékek feladata­it, majd egyéb ügyekben döntött. Ä jó hangulatú nap a Kaláka, majd a Rol­ler együttes koncertjével folytatódott. Ma délelőtt sportversenyeken és sakkszimultánban mérhetik össze ere­jüket^ tudásukat az alattvalók. Délután Demény László gitárművész,, majd Csongrádi Béla bűvész szórakoztatja a diákokat. Este pedig a király ün­nepélyes kereték között visszaadja a hatalmat a főiskola vezetőinek. Nosz­talgia — a három nap után — diszkó val érnek véget az idei GAMF-napok. NAPTÁR 1983. március 17., szombat Névnap: Gertrud Napkelte: 5 óra 53 porc Napnyugta: 1.7 óra 53 perc. Holdkelte: ,17 óra 58 perc Holdnyugta: 6 óra rí) perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős, reggel erősen párás idő lesz, csapadék" nélkül. Mérsé­kelt marad a keleti, délkeleti szél, A legmagasabb nappali hőmér­séklet 7,’12 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti: Március 15-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 3 (az 50 éves átlag 4,3), a legmagasabb hőmérséklet 9,2 Celsius-fok volt, a nap 7 órán át sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 1,2,, 13 órakor 7,7 Celsius-fokot mértek'. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 999,1 millibar (süllyedő) volt. Március 15-én Baján a, középhő­mérséklet 3,4 (az 50 éves átlag 5), a legmagasabb hőmérséklet 8,7 Celsius- fok, a nap 6,1 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,5, 13 órakor 8,4 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet mínusz 1,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1012,7 millibar (süllyedő) volt. André Kertész kitüntetése A Magyar /Népköztársaság El­nöki Tanácsa André Kertész fo­tóművésznek a magyar kultúra nemzetközi hírnevét erősítő ’mű­vészi munkásság^ elismeréséként, közelgő 90. születésnapja alkal­mából a MAGYAR NÉPKÖZTÁR­SASÁG ZÁSZLÓRENDJE kitün­tetést adományozta. A kitüntetést tegnap a parla­mentben Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnöke adta. át. Az ese­ményen jelen volt Tétényi Pál, az MSZMP Központi Bizottságá­nak osztályvezetője' és Köpeczi Béla művelődési miniszter. — JÁTÉK ES VALÓSÁG. A keceli Nevelési Központ pódium- sorozatának következő előadásán Strozzi Játék és valóság című da­rabját láthatják az irodalomba­rátok. A holnap este 7 órakor kezdpdő műsorban Nagy Attila Jászgi-díjas, érdemes művész és Császár Angéla színművész mű­ködik közre. Az előadást Zsuxzs Éva Kossuth-díjas, kiváló mű­vész rendezte. — Feloldották a tilalmat. Va­sárnaptól!'ismét lehet látogatni a betegeket a Bács-Kiskun megyei kórház (Kecskemét) valamennyi-; osztályán. Biszku Béla köszöntése Biszku Bélát, az MSZMP Köz­ponti i Bizottságának tagját, a KB nyugalmazott titkárát, 1 mun­kásmozgalom régi harcosát, párt­tagsága 40. i évfordulója alkalmá­ból pénteken Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titká­ra , köszöntötte és átadta a Köz­ponti Bizottság femléklapját. A köszöntésen jelen volt • Ba­ranyai Tibor, a Központi Bizott­ság osztályvezetője. Elhunyt Ordas Nándor újságíró Ordas. Nándor, Rózsa Fe- renc-díjas újságíró, a Képes .Új­ság nyugalmazott olvasószer­kesztője, korábban a Népszabad­ság, és az.Esti Budapest munka­társa a Szabolcs-Szatmár me­gyei lap, a Kelet. Népe főszer­kesztője 64 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Halálával nagy veszteség érte a magyar újságíró társadalmat. Temetéséről később intézked­nek. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Hírlapkiadó Vállalat, Képes Újság Szerkesztősége Horváth István belügyminiszter hazaérkezett Pénteken hazaérkezett a Hor- | váth Ist.ván belügyminiszter ve­zette magyar belügyi küldöttség, amely Szadun Saker Mahmúd iraki, belügyminiszter meghívá­sára. hivatalos látogatást tett az Iraki Köztársaságban. A küldött­ség’ megbeszéléseket " folytatott az iraki Belügyminisztériumban. Horváth Istvánt fogadta Taha Ja- szín Ramadan, a miniszterelnök első helyettese, és találkozott Hasszán Áli kereskedelmi mi­niszterrel is. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó .Igaz­gatóság közlése szerint a Budapes­ten megtartott II. heti sorsolás al­kalmával a következő számokat húzták ki :y; l(í. 2b. 17, 51, 62 SZOMBAT Labdarúgás' NB I-es mérkőzések: Pécsi MSC— Vasas'SC. Pécs. 1*5.00. Jv.: Nagy 'L. Videoton. SC—Rába ETO. Székesfehér­vár. Sóstói stadion. 1.7.00. Jv.: Divi- nyi. Nyíregyházi VSSC—«Ferencváros, Nyíregyhá/.a, 15.00. Jv.: Nagy B. Bp. Honvéd—Haladás VSE. Kispest, Hon­véd-pálya, 13.00. Jv.: Urbán. Csepel SC—SZEOL AK. Csepeli stadion. 17.00. Jv.: Makó. Ü. Dózsa—MTK-VM. Bp.. Megyeri út. Dózsa-stadion. 15.00. Jv.: Győri. Diósgyőri VTK—Zalaegerszegi TE. Diósgyőr,, 1-5.00. Jv.: Saabó B. NB-s ifjúsági és serdülöbajjiokság: Debreceni Kinizsi—Keesikemeti -SC, Debrecen, li és 12.30 órakor. Megyei II. osztályú bajnokság: (a mérkőzések 15 órakor kezdődnek.) H. Radnóti—•Főiskola, H. Gá'bor Áron— Kiskunhalasi Spartacus. H. Szamuely —^Kerekegyháza. Kecskemét körzeti bajnokság ,,A” csoport: Helvéciái Petőfi—Ladánybe- n e. 15.00. Pá í monos tóra—Kunszállás. •15.C0. Tanácsköztársaság Kupa teremlab­darúgó-torna, Jánoshalma. Sportcsar­nok. 13 őr ától. ASZTALITENISZ t Női BEK-döntö: Statisztikai-Tolnai Vörös Lobogó, Bp. Marezibányi téri csarnok, í*l óra. ATLÉTIKA Fesztiválfutás, a Futapes! Klub és az Utazás '84 nyílt verseríye, BNV, leibe,farát. n.30-kor. Birkózás KISZ Kupa országos serdülő szabad­fogású'verseny. Bp.. Szőnyí út. '12 órá­tól. _ Úttörő B kór cső port ps /.sZabpdfo^- gású ORV. Cseöci^bii'k0zöc.s*ärnOka. 13. Búvárúszás Tisza Kupa uszonyos-,'és búvárúszás. Újszeged!, Sportuszoda. 13.30-tól, Cselgáncs Pajtás Kupa úttörő cselgáncs ver­seny, Bája. Vasvári P' utcai torn-d- csárr. ok. i£' órát 61::' Kézilabda Posta Sándor Kupa, Baja. Posta S. sport csarnoki 8 órától. Kosárlabda NB I-es fér fi mér kozésé k: Bajai SK— Oroszlányi Bányász. Baja. Türr István Sportcsarnok. 15.30*.; Jv. :■ Szittya, dr., Páüí BSE—Kleeskgmé.ti SC; Bp.. Vá­rosmajori. cs'afnókv,' 13 órakor, frv. i dr. Gc n: *«ov. Pajor.: Ifjúsági ,NB—í női döntő: Alb.a Re­gia Épilök^KecskéméM SC. Dp.. Hun-- gáHá körúti ó-sarnnk, 16.30. ' NB II-es férfimérközések: Kiskun- fé^egyházi Leiiin Tsz<: SK—Kárcagi, SE. Kis kunt ól egyháza, Kossuth L. u. 11 ÖTákor. NyiPogyhá^vMFSC—^Vaskúti. Bácska, Nyíregyháza, Rákóczi ó t#. lo,'30-lroró'. NB II-es női mérkőzések: Kiskun^ félegyhÓzk. • Vasas—Tötókszéntmíkiósi SfS.. Kiskunfélegyháza. Kossuth'L.' uV. JUO-kór. Nyíregyházi' MGFSC-^Ba- jui Tanítóképző. Nyíregyháza,. Rá- vu 5:.ói*dt0:r, • . . • " /; ökölvívás NB I-es csapatbajnoki mérkőzés: Építőik SC—Honvéd Kun Béla SE. Bp.. Népliget. Építők sportcsarnok. 17 óra­kor. , Röplabda NB I-es férfi torna az 1—4. helyért: Kecskemét. Városi Sportcsarnok. Bp. Honvéd—Kecskeméti SC, 15 órakor. Jv.: Pécsi. Szekér. Tungsram SC—Ü. Dózsa, li6.30-k.or. Jv.: Rád'i. Horváth. Női NB I-es mérkőzés a 9—18. he­lyért: DUTÉP SC—Eger SE. Kecske­mét. ÁTipádivárosi Sportcsarnok. rí órakor. Jv.: Mészáros, Ferenczi. NB II-es férfimérkőzések: DUTÉP SC—Külker SC. Kecskemét, .Forradalom úti tornacsarnok. 15 órakor. Dunaúj­városi Kohász—-Mezőfi SE. Dunaújvá­ros. Tanácsköztársaság u,.. 16 órakor. II. Tanácsköztársaság Kupa országos ifjúsági és serdülő női torna, Kecske­mét. Ar.pádvárosi Sportcsarnok. 13 órá­tól. Országos úttörő- és minitorna. Sze­ged. . Sakk Asztalos Lajos nemzetközi emlék- verseny, 9. forduló. Bp. V.. Néphad­sereg u.. 13 órától, Tatabányai Bá­nyász nemzetközi emlékversenye, Ta­tabánya. 9 órától. Lengyel Levente nk. nagymester szimultánja, Kecskemét. Műszaki Fő­iskola, Izsáki út. 10 órától. Tömegsport Falusi Dolgozók Spartakiádja Kis­kunhalasi körzeti döntő. Kiskunhalas.. Alsó városi Iskola. 8 órától. TESZÖV Kupa asztalitenisz csa­patverseny, . Kerekegyházi Alt. isko- l-a'3.30-töl. VASÁRNAP Labdarúgás NB I-es mérkőzés: Tatabányái Bá­nyász—Volán SC. TataöAiyyá. 15 óra­kor, jv. : Drigán. NB II-es mérkőzések: Kecskeméti SC—HÓDGÉP-Metripond SE. Kecsker mát. Széktói pálya. 15 órákor. Jv.: Huták' , Bajái SK—Bakony Vegyész. Baja, Vasvári PáLutcai'pályát 15 óra­kor. Jv:: Sárkány. NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság; Vasas Sí—Bajai SK. Bp. Fáy út. li óra. Területi bajnokság, Körös-csoport: A mérkőzések lő• órakor kezdődnek.. Szentes—Kecskeméti TE. Szentes. Lajos«mizse—Szegedi Dózsa. Lajosmizs'e, Szegedi VSE—Kiskunhalast AC-.ME- DÓSZ. Szeged. Oröshází MTK—Hon­véd Kun Bála, SE. Orosháza. Megyei I. osztályú bajnokság: A mérkőzések 13 órakór .kezdődnék; • előtte 12 \ órától ifjúsági 'mérkőzés.: Tass—Bajai Tsz SK. Jv.: Kiss** Tisza*?* 1 •kecske—Bácsfcorsód. jy.:> Némedi. Já- h'os'haima—Sü'kösd. Jv,: Hl/avati. Har- ta*—Kiskőrös, jv.: Dömény. Kecel— Miske, jv.: Miklós. Akasztó-?-Izsák, jv.;» Franc is-kovics. Kunstentmiklósr^ Kiskúnifálegyházi Szövet kezét! SE. jv.: Kiüti.- Soltvadkert—Kalocsa. Jv.:. Szalai. Megyei II. osztályú bajnokság: Északi csoport: Harkakötyöny—Kkfh. Vasutas«—. K: k. mao Si a—C s e n g őd •/ Ti- s'z §p 1 pár—Solu H e t á ny e gy ház a—He 1 ­véeia. Déli , csoport: Tompa—Vaskút. Tat a há z a—B á cs ad m ás. C sá szá rt ö»l»t és— Ha»jós. Kelébi a—Kisszállás. Fájsz— Katymár. Hercegszántó—H. Kinizsi 10.36. úszód—Gara. A mérkőzések 15 órakor kezdődnek,, előtte 13 órától if­júsági mérkőzések. Kecskemét körzeti bajnokság: A cso­port: Helvécia II.—Kkl'házi Húsos, Bugac—LajosmLzse II. Nyárlőrinc— Jakabs-zállás. A mérkőzések 10 órakor kezdődnek. Birkózás KISZ Kupa országos serdülő szabad­fogású verseny. Bp.,. Szőnyí út. 9 órá­tok Úttörő B korcsp,portos 'szabadfo­gású ORV. Csepel birkózócsarnoka. 9 órától­Búvárúszás Tisza Kupa uszonyos- és búvár­úszás, Újszegedi Sportuszoda. 8 órá­tól.: . Cselgáncs Pajtás Kupa úttörő cselgáncsverseny, Baja, Vasivári Pál utcai tornacsarnok. V0 órától, Kosárlabda NB I-es, férfimérközések: Bajai SK—Tungsram SC, Baja, Türr István- csarnok. f.l órától. Jv.: Gergely. Sza­mos. Kecskeméti SC—ALba Regia Épí­tek.. Kecskemét. Városi Sportcsarnok, píp.. Jv.:' Fai dk Simó. Ifjúsági NB I. női döntő: A KSC pá-' rosátása a szombati eredpény alapján., Bp. Hungária körúti csarnok, ,9.3-0-tól. NB II-es férfimérkőzés: Nyír­egyházi Tanárképző—Vaskúti Bács­ka,. 'Nyíregyháza. Sóstói út 11 órától. NB II-es hői mérkőzés: Nyíregyházi. Tanárképző—Bájai Tanítóképző', 4Nyír- , egyháza. Sóstói út. 9,30-tól. Röplabda NB I-es férfi torna az 1—4. hélyért: Kecskemét. Városi. Sportcsarnok: Új­pesti Dózsa—Bp. Honvéd 10 óra. Jv.: Ribizsár.. Bíró. Kecskeméti SP-rTun”- srahvSC. 11.3Ö.' jv.: Zsjlle. Hűsíti, f NB II-cs női mérkőzés: BHG SE— Kalocsai SE. Bp. Vali út. 11 'óra. II. Tanácsköztársaság.. Kupa orszá­gos ifjúsági és serdülő női torna, Kecs­kemét, Arpádyárósii,1 Sportcsarnok. . Országos, úttörő'-- .éa>:- 'rt)'i-n|lói'ri-a, Sze- „géd- ■ Sakk Asztalos Lajos nemzetközi emlékver­seny, p. forduló. Bp. Vj.. Néphadse­reg u. L3 őhátóli Tatabányai Bányász nemzetközi emlékversenye, Tatabá-’ hya. 9 ófátólv/’, ' ; t Megyei csapatbajnoki, mérkőzés: DUTÉP . ,SC—Kecskeméti Széchenyi. SE. Kecskemét, Kuruc |crt., '9 , prá­XplC; i Teremlabclarűgás Dr. Kolozs Gergely serdülő terem­labdarúgó-torna, Dunavécse,. Sport­es ár nők-- ló órától. Délután y.> Dózsa. KTE. Kunszentipiklós, ■ Dunavécse öreg fiúk, találkozója. , HÉTFŐ Üttörő-olimpia Kecskemét körzeti leány és fiú tor­nászba jnokság* Kecskemét, Lánchíd utcai- sportcsarnok.. .10 órától. ' KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: LILroM Bérletszü: .net ; « KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7. órakor: Ó. AZOK A SZÉP NAPOK. Bérletsiünetl ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órától: JÁTSSZUNK BÁBSZÍN­HÁZÁT! Terül éti" válogató. 20, órakor: SZUPER KONCERT. Köz­re működik : Dés László. Karácsony Jáncís, Solti János. Szakcsi Lakatos Béla,. László Attila. Horváth Kornél, Gőz 'László, Friedrich Károly. Tóth Tamás. Figyelem! A vasárnapra hirdetett Rómusz bácsi meséi elmarad. Előzetes: 19-éiiv hétfőn 20 órakor: Aszlányi—Fényes—Szenes : AMERI­RIKAá KOMÉDIA. Főszereplők: Pá­los Zsuzsa és Harsányi Gábor. Zenés vígjáték két' részben.) MOZI KECSKEMÉT Várisi mozi: fél 1 órakor: PATAK- FIA ÉS A NAP. Csehszlovák film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: KISVÁ­ROSI FOJTQGATÖ, Franciá film. ' Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 18 ó ra leo r •f kéme K a LÓK álban. FranciaT-^olasz film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: PATAKFIA ES A NAP. Csehszlovák film. Csak fél 6 órakor: CSILLAGOK HÁBORÚJA, amerikai film. Pajtásmozi: fél 4 órakor: A KORO­NA ELRABLÁSA. AVAGY ÚJRA A BOSSZÚÁLLÓK. Szovjet film. Mese mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: CSODABOGYp. Magyar me­se film'. Slúdiómozi: 8 órakof: A KARMES­TER. Lengyel, film. BAJA Uránia mozi: fél* i * * * 5 4, fél 6 és fél 8 óra.lú)r': FORRÓVÉRŰ KÍSÉRTET. Sz.! ‘mb.j■ .-Őíjász vígjáték. Központi mozi: 4 órakor: CSIZ­MÁS KANDÚR'. Sz., mbi,. ’'japán film; -6 és-- 8- órakof: KILENCTŐL ÖTIG. Sz., mb., áméríkai vígjáték. KALOCSA Otthon mozi: Q és\ 8 óra,kor: IIA í Ri. Sz-,- ámérikai. fi lm musical, KISKOROS Petőfi mozi: 3 és ' 5 ói ;ikor: MISI MÓKUS KALANDJAI. S/.,; mágya’r bábfilm. 7 (kgkOf: A FRANCIA HAD­NAGY áZERÉTÓJE., Sz., mb.ó angol film', v. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél- 4 .órakpr: A PRÉ­RI. fsz.,?; rab,. ^ román—francia—.angol film I-Iáio.mnegye.d: 6 és, 8 órakor: SZUPERMOÖELL. Sz.,. mb.i amerikai bűnügyi film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4.. 6 és 8 órakor: TE RONGYOS ELET. Sz., magyár film. TISZ AKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 5 és 7 órakö/f: SERIFF AZ ÉGBŐL. SZ.. olasz film. — PÁRTVETERÁNOK AZ ÜT- TÖRŐHÁZBAN. A Tanácsköztár­saság 65. évfordulója alkalmából március 19-én délután 3 órától Kecskeméten élő pártveteránok a város úttörőcsapatainak k^pinße- lőivel találkoznak a Szalvay Mi­hály Üttörő- és Ifjúsági Otthon­ban. A baráti beszélgetés a mun­kásmozgalmi hagyományok át­örökítését szolgálja. — CHUCK BERRY KONCERT­JEINEK ŰJ IDŐPONTJA. Chuck Berry betegsége vmiatt elmaradt március 16-i és 17-i koncerteket május 4-én és 5-én 20 órai kez­dettel tartják meg a Budapest Sportcsarnokban. A március 16-i jegyek május 4-re, a március 17 -i jegyek május 5-re érvényesek, Akiknek az új időpontok nem fe­lelnek meg, április 3. és 15. között jegyüket a váltás helyén vissza­váltják. A MÉM felhívása A csapadékmentes időjárás, va­lamint ,az emberi gondatlanság. felelőtlenség miatt az elmújjt időszakban megnőtt az erdőtüzek száma;«»jelentős kárt. okozó tü­zek keletkeztek. A fokoz,ott tűz­veszély miatt az erdőben, a kije- -íölt tűzrakóhelyeken is, valamint' az erdőtől 200 méteres távolsá­gon, belül 1984. március 17-től — átmeneti időre i,— j mindennerbű tűzgyújtás tilos. Ugyanúgy a par­lag és a gaz égetését is megtil­tották. A MÉM külön felhívja a? erdőkben dohányzók .figyelmét, hogy- ott égő cigarettát vagy gyu­fát eldobni nem1 szabad. KOCAVADÁSZ Zűrzavar az erdőben: egy kocavadász rálött vadász­társára, akit súrolt á golyó, A társaság egy harmadik tagja így támadt rá a\tet- tesre: — Hogyan tehetett ilyet'!'. Hát nem hallotta, amikor hangosan kiáltotta maga félé, hogy ö nem vaddisz­nó?: '■ i Mire a \kocavádász:- — Hallani hallottam, de abban a hiszemben voltam, hogy csak meg akar tévesz-, teni/ Negyedik oldalon megje­lenő Magazinunkban a rendkívüli helyzetekben helytálló, emberéletet és nagy érleku anyagi tavakat megmentő s/.emelyeUet mu­latunk he. Tíz évvel ezelőtt P>áes-Kiskun megye Tanáesa művészeti őszlündi.i-ulai) lé­tesítéséről döntött. Tavaly hél alkoto munkája! segí­tette a havi háromezer fo­rintos támogatás. Kik vol­tak ok? Kik az idei kivá­lasztottak? Friöl írunk az ötödik oldMon. Művelődés, irodalom- művészet összeál- hlastmkh.m. Ugyanitt no­vellát es \ ei sei is találnak oly ásóink. \ kiiny y espolera ill if J>/. ige.,' /.ili^io 1 :éy/ - tival limu kőin vet ajánljuk. MŰSOR

Next

/
Thumbnails
Contents