Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-16 / 64. szám
I c 1984. március 16. • PETŐFI NÉPE t 5 FAZEKAS NÉPMŰVÉSZ „Pirít, mint a kalocsai korsó” Évekkel ezelőtt K. Csilléry Klára budapesti néprajzkutató ajánlotta figyelmembe a címben szereplő szólást, mondván, gyermekkorában sokszor hallotta azt Pa- tajon. A szólás tükrözi,, hogy a pirosló dolgok láttán önkéntelenül a kalocsai korsó jutott az emberek eszébe. Ezzel összecseng a keceliek ama csúfolódása, mely szerint, ha a kalocsaiak kint felejtik a szántóföldön korsójukat, róka gyanánt viszik el az arra járók. A kalocsai fazekasság múltjának feltárása terén még rengeteg kutatnivaló akad. A régészeti leletek és némi írásos források tanúsága szerint azonban az í ősi Duna menti városban több évszázados hagyományai vannak a fa^ zekasmesterségnek. Kiterjedt fazekas dinasztiák éltek, és dolgoztak az érsekek városában, akik nemcsak a közvetlen környéket látták el cserépedénnyel, hanem távoli vidékekre is jutott készítményeikből, Sokféle edényük közül legjellemzőbbek és leggyakoribbak voltak a vörös korsók és a kék mintájú fehér tálak. Készültek azonban Kalocsán a mohácsihoz hasonló fekete korsók, különböző mázas edények, sőt tűzálló fazekak is. Az elmúlt években úgy látszott, hogy a nagy múltú mesterség kiveszik Kalocsán. 1983-ban azonban Kovács László személyében fiatal fazekas népművész telepedett le a városban, azzal a céllal, hogv a régi kalocsai, fazekasok szellemében dolgozik, és felújítja a mesterség minden jó és szép hagyományát. Kalocsa „Szentsarok” nevű városrészében, az érsekek hajdani tornyos istállójának udvarán, új fazekasműhelyében vallja magáról Kovács László népi iparművész : — Karcagon születtem 1956-ban. Tizenegyéves koromig tanyán éltem a Berettyó partján. Tizenhárom éves koromban a nyári vakáció idején a híres Kántor Sándor népművész műhelyében dolgoztam. Leginkább fát vágtam az égetéshez. Az általános iskola befejezése után Budapestre kerültem, zenei konzervatóriumba, ahol vadászkürtön játszottam. 1972 végén abbahagytam zenei tanulmányaimat. Hazajöttem Karcagra és beálltam Kántor Sándor műhelyébe segédnek. Három és fél évig.dolgoztam ott. Mivel Kántor Sándor ekkor már keveset ko- rongozott, a szakma alapvető fogásait Sz. Nagy Istvántól tanultam meg. 1975-ben átkerültem idős és ifjú Szabó Mihály népművészek közös műhelyébe, ahol új munkamódszerekkel ismerkedtem meg. Szinte újratanultam a korongozást. 1983 májusában költöztem át Kalocsára. 1974 óta tagja vagyok a Népművészek Háziipari Szövetkezetének. Eddig hatvan edényemet zsüriztettem. 1983- ban megkaptam az Ifjú népművész és a Népi iparművész címet. Rövidre fogva ennyi az életrajz. Ahogy beszélgetünk, látom, hogv inkább a kalocsai jövő, érdekli. Kinek van igaza? Tudja, én nem akartam népművelő lenni. Nem is tudok elképzelni olyan gyereket, aki azt mondja, hogy: anyu, én népművelő leszek, ha nagy leszek. Egy gyerek autószerelő akar lenni. Vagy vadász. Esetleg kamionos. Űrhajós. Tiszta ügy. Megfogalmazható szakmák, elérhetp célok. Én pél-. Ül doul színész akartam lenni. Vonzott a játék, a színpad, meg persze a taps is. De hát nem volt elég tehetségem hozzá. Dolgozni kezdtem a tanács építési osztályán, mint adminisztrátor. Közben persze, játszottam a művelődési ház színjátszó csoportjában, és amikor elment a csoportvezetőnk a városba, én léptem a helyére. Nem tudom, milyen kisördög irányítja az ember lépteit a népművelő pálya felé, de amíg volt osztálytársaim, barátaim szépen haladtak a szakmájukban előre: főiskolát vagy egyetemet végeztek, beálltak egy benzinkúthoz vagy az apjuk műhelyébe, üzletébe, én még mindig adminisztrátor voltam életem középpontjában az amatőrcsoporttal, ök kocsira gyűjtöttek, lakásépítkezéshez készülődtek, előttem pedig a következő bemutató terve lebegett. Hogy jó legyen. Hogy siker legyen. És nem lehet azt mondani, hogy nekik volt igazuk, vagy nekem volt igazam. Azt hiszem. Később művelődési ház igazgatója lettem, elvégeztem a főiskolát. Van olyan, akinek a szemében ez semmit sem ér. Mert még mindig nincs kocsim,* és a lakásom szolgálati. Szilveszterkor jól sikerült bált tartottunk. Egy hónapig szerveztem. Jó volt a műsor, a zene, a hangulat. Eljött a fél falu. Ott voltak az egykori osztálytársak közül is jó néhányon. Egyikük, akit mellesleg elhúztak az érettségin és vásáros kereskedő lett, acélkék Opellel érkezett. Szórta a pénzt, körülrajongták a rokonok meg az ismerősök. Amikor már meglehetősen tintás volt, odajött hozzám: — Azt hittem, öregem, többre viszed — vigyorgott rám —, hiszen olyan jó tanuló voltál. — Jól érzed magad? — kérdeztem tőle. — Örülök neki. De nem gondolod, hogy ha én „többre viszem”, akkor te most nem táncolhatnál, nem villoghatnál a fél faluval együtt szilveszter éjjelén? N. G. — Szeretnék olyan edényeket készíteni, amelyek a mai embert szolgálják és gyönyörködtetik, de a díszítésüket és formavilágukat tekintve a hajdani kalocsai fazekasság hagyományait követik. Ezért első kalocsai utam a Viski Károly Múzeumba vezetett. Azóta is sokat járok oda. Tanulmányozom nagy tehetségű elődeim alkotásait. Igyekszem megtanulni, milyen anyagokat használtak, milyen technikákat alkalmaztak, mely edényformákat készítették leggyakrabban. Volt, akitől olyan tanácsot kaptam, hogy. Szekszar- don vegyek földet, mert Kalocsán nincs cserépkészitésro atkáim .s föld. Nyilvánvaló azonban, ha a kálocsai határban nincs . sónak-, tálnakvaló föld, akkor az elmúlt évszázadokban nem ‘ működtek volna itt népes fazekasdinasztiák. Két hónapig minden szabad időmben kerékpárral bolyongtam a Kalocsa környéki tájon. Végül megtaláltam a legalkalmasabb földet. A jól felszerelt műhely korongján tál készül. A korong szomszédságában több hasonló sárszínű tál várja a szárítást és az égetést. Irőkás díszeik a hajdani kalocsai parasztcsaládok kékmintás fehér tálait villantják fel előttem. A polcokon kaviccsal csiszolt csillogó vörös korsók sorakoznak. Kovács László első kalocsai égetésének termékei. Kecsesek, szépek és évszázadok fazekaskultúráját hordozzák magukban. „Pirítanak” a délutáni napfényben. Ha elfelejteném, akkor is emlékeztetnek: Kalocsán vagypk. Bárth János fiatalokról - fiataloknak Új elképzelésekkel szerkesztjük a jövőben a havonta kétszer jelentkező Fiatalokról — Fiataloknak, című rovatunkat. Ha bárkit megkérdezünk, hogy meddig fiatal a fiatal, bizonyára kevesen tudnak határozottan válaszolni. Egy bizonyos: a határt a középiskolás kortól húzzuk... Meddig is? Tatán a harmadik iksz eléréséig. Tehát a fiatalkor röpke két évtizedet jelentene? Nem ezen akarunk meditálni,I hiszen olvasóinknak is különféle véleményük lehet erről. Eddig is irtunk a középiskolások, ^ főiskolások, a munkásfiatalok, a pályakezdő értelmiségiek gondjairól, örömeiről. Ezentúl az egyik összeállítást a középiskolás korosztálynak ajánljuk, a másikat a huszonéves olvasóinknak,. Alkalomadtán egy-egy problémakör lesz a kiindulópontunk, s a rovat cikkei különféle módon igyekeznek majd megvilágítani egy-egy témát. Időben szólunk, hogy mivel foglalkozunk ezeken a hasábokon, olyankor de máskor isi) várjuk a jelzett témakörökhöz a leveleket, az ötleteket, a véleményeket. Jó lenne, ha sikerülne néha vitát kirobbantani. Időnként könyveket, lemezeket javasolunk a polcotokra. Egyelőre ezek még csak elképzelések. Ahhoz, hogy a Fiatalokról — Fiataloknak rovat valóban a Tietek legyen, a segítségetekre, a véleményetekre. az ötleteitekre is számítunk. Hogy igy tesz, őszintén reméli a rovat „gazdája”: ____ í-tnKT Koncz-koncert Kecskeméten „Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol.” (Bródy) Koncz Zsuzsa 1984-es országos turnéja legendás hírű nagylemezének, a Jelbeszédnek a címét választotta mottóul. Kétéves külföldi „csatangolás” után ezen a tavaszon itthon hallhatjuk, így az ŐRI szervezésében elsőként a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ színpadára is eljutott. „Gyűjteményes dalkiállítását” a Ki mondtá-val kezdte. Műsorának első felét történetté szerette volna kerekíteni Koncz Zsuzsa. Ez teljesen feleslegesnek tűnt, hiszen minden egyes szerzemény maga is külön történet: Valahol egy lány, Valaki kell, hogy szeressen, A város, Jelbeszéd, Hogy mondjam el, A város fölött, Kárpáthyék lánya. Kerek sztori nem lett — mert nem lehetett — az áthangszerelt dalokból. Másképp szóltak a sokak által kedvelt egykori nóták, s ez a zenésztársak érdeme is. Mivel már régóta nem létezik a Fonográf, így új hangszeres kísérőket kellett keresnie az énekesnőnek, s a KFT ügyes tagjaiban meg is találta, Móricz Mihály és Németh Oszkár erősítésével. Vendégként Bródy Jánost hívta, akinek köszönhetjük, hogy ismerjük Koncz Zsuzsát. Már úgy értve, hogy a szerzeményeit, dalszövegeit kezdettől fogva Koncz Zsuzsa (is) énekli. Bródy ezúttal is be volt rekedve (már harminc éve tart nála ez az állapot 'V- mondja mindig, amikor színpadra lép). Egy szál gitárral a kezében pengette a Filléres emlékeím-et, az Egy régi dal-it, az Egy hétig tart egy szerelmet. Siker (ült). Koncz Zsuzsa újabb történeteket énekelt: a drámai erejű Vörös Rébék-st (a legjobb produkció volt az est folyamán, s a'legna- gyobb tapsot kapta!), a Kertész leszekst, s a sodró tempójú Előszót. A neves költők megzenésített versei után saját háza táján is leltározott a művész, az őszinte Kokárda öt forint... Előszűr la i.,ii az általános iskola első osztályában bütyköltem kokárdát. Ügyetlenül ráncoltam a nemzetiszín szalagot, s még ...Petőfi kilenc ügyetlenebből varrtam hozzá a lelógó darabkákat. De büszkén tűztem fel kabátom kihajtójára_ a tavaszi ünnepen, a nemzet ünnepén. A rózsa alakú szalagcsokrot később is különleges érzéssel viseltem, ha eljött március idusa. Ma is ugyanolyan izgalommal szabom-varrom a kokárdámat; mint hajdanán. Gondolom, másnak is nagyobb örömet okoz, ha maga készíti a kis jelvényt. Bár eljött annak is az ideje, hogy ne így tegyünk! Egyszerűbb, ha bemegy az ember a boltba, s vesz öt forintért egy formás kokárdát. S hozza Petőfi-jelvént i — kilencért. Az Ezermester Vállalat lepett meg bennünket újdonságával, a Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmából. Könnyítenek az ifjak dolgán: minek pazarolnák az idejüket holmi koka da- csinálásra ’ Minek. ha ki-/‘-n is lehet kapni! Hm. Igazán szép a gyári kokárda. de az én szívemnek iga/an az tetszik, amit a hajdani márciusi ifjak példájára ki-ki saját kezűleg készít... bohoc című dalban önmagáról énekelt: „Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak, keress magadnak valaki mást...” Ne add fel, Kü- lörivönatok: mindkét dal előadásában érezhető volt, hogy itt kezdte érezni igazán a formát Koncz. A zenészek is többet adtak, mint a koncert- kezdetén. Nem erőltették tovább a „történetesdit”. Tulajdonképpen így kellett volna végig csinálni: Koncz Zsuzsa kiáll a színpadra, megvilágítja a reflektor és énekel. így nagyobb a hatás, mint az érezhető is volt az est második felében. Több ráadással!-A s itt már nagy sikerrel 88 (Ha én rózsa volnék, Miért hagytuk, hogy igy legyen?) fejeződött be a kecskeméti vendég- szereplés, ami végül is egy szokványos koncert volt. Pop-portrék A legközelebbi Fiatalokról .. — Fiataloknak című rovatunkban poprejtvényt indítunk. Hét alkalommal vázoljuk fel < -y-egy magyar enekes portréját. IIúgy a rejtvény nehezebb legyen ../ épp megjelenő fénykép nem a sz »üainargö .enekest fogja ábrázolni. Nektek fel kell ismerni az énekeseket, s össze kell gyűjteni a hét forduló „kérdéséit'*, s párosítaná kell a portrékat a helyes válaszokkal. Aki minden feladatot jól old meg, a pályázat végén részt vesz a sorsoláson. Akik nem gyűjtik össze azokat a Pe- • >i. Népe számokat, amelyekben a 1 .atálakról -1| Fiataloknak rovat és a rejtvény megtalálható, azoknak is adunk esélyt a nyerésre. Minden fordulóban felteszünk egy pótkérdésit a képen látható énekesről, s akik csak erre küldik be megfejtésüket, közöttük egy nagylemezt sorsolunk ki. Akik pi dtg mind a hét- alkalommal figyelemmel kísérik játékunkat — s egyszerre. a pályázat végén juttatják el megfejtéseiket — a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagylemezajándé- knit nyerhetik. Az első díj: öt magyar ; i’ '-ii«, a második díj: három, a harm.id.k díj két nagylemez. Tehat: kút hét múlva kezdődik a játék. Pop-portrék címmel! KOREÁBAN AZ IBUSZ-SZAL 5. A munka jutalma A koreai emberek sokat dolgoznak. Ha nem így lenne, akkor a háborúban 428 ezer ledobott bombával teljesen lerombolt fővárost, Phenjant (koreai nevén Pyongyang) nem tudták volna 30 év alatt modern, milliós lélekszámú nagyvárossá újjáépíteni. Ahol már metró is jár, de a tömégközlekedést elsősorban mégis autóbuszok és trolik bonyolítják le. Hiányoznak a kínai filmekből, képekről megszokott kerékpárok, a személygépkocsikat pedig — az utcán látottak szerint 98 százalékuk Volvo és Mercedes — közületek használják. Ingyenes lakás A fővárosban a felszabadulás után megtelepült a nehézipar (különösen büszkék a gépgyártásra), es széles skálájú a könnyűipar is. Csúszózsalus technológiával is gyorsan építkeznek, kielégítik a tömegigényeket, s ráadásul a húsz—ötven emeletes házak változatos tömeg- és homlokzati megjelenésükkel, színezésükkel hangulatosak is. Az utcáknak pedig megmarad az utcajellegük, a házak földszintjén boltokkal, szolgáltató üzletekkel. Ruhaneműt, élelmiszert kínálnak itt, mellettük cipész, szabó, fod(t A Csangvang sugárút. rász, há/.tartásigép-javitó is található. Vendéglő már kevesebb, s kocsmát nem is láttunk. A városban több nagyáruház van, termékválasztékuk a ruházati és iparcikkek, népművészeti tárgyak, háztartási félszer, lesek kínálata nagyjából azonos, a mi viszonyainkhoz képest nem túl széles. Az árak önmagukban nem sokat mondanak. A koreai átlagfizetés ma 90 von (mintegy 900 forint). Az autóbusz ingyenes, a metrójegy 10 csőn (1 forint), a fő táplálék, a rizs kilója mindössze 8 csőn (80 fillér). Az áruházban kapható cikkek a jövedelemhez képest drágák, de ez megint úgy érvényes, ha tudjuk: a munkahely szinte mindenben segít. A lakásért nem kell fizetni, ruhát, étkezést is biztosítanak, sőt hozzájárulnak a nagyobb családi beruházásokhoz. Így aztán olcsóbban lehetett venni tévét, porszívót, s magam láttam az üzletben, hogy a pénzt kiegészítendő egy jegytömbből is szakított a vásárló, amikor a cipőt kifizette. Földet a tenget tői A mezőgazdaságról még nem szóltam, pedig az idegenvezetőnk arról is részletes ismertetetést adott. . Persze nem elsősorban az embergyökérről, a gin- zengről; amelyet legkevesebb hét éven át kell nevelni, átültetni üvegházból szabadba, majd vissza, amíg megerősödik. A mindennapi élelmiszer-szükséglet megtermelése jelenti a nagy feladatot. A gondot az okozza, hogy kicsi a megművelhető földterület. Észak-Korea '90 százaléka hegyvidék, ezért minden talpalatnyi földet ki kell használni. A mezőgazdaság feladatait négy pontban összegezték: öntözőrendszer kiépítése, faluvillgmosítás, kemizálás, gépesítés. Mostanság az utóbbi kettőn dolgoznak. És növelik a művelhető földet, területeket hódítanak vissza a tengertől. Az apály vonalában gátat építenek — a dagály útjába. Most még csak az úgynevezett nullavonalban, de később fokozatosan beljebb akarnak menni. Hollandiában is megcsinálták — halljuk az indoklást —, akkor pedig Koreában is sikerülnie kell. Egy tudós olyan sótalanító eljárást is kidolgozott, hogy a tengertől visszavett, ármentesített területet rövid idő múltán művelni lehet. Hatalmas vállalkozás Mindez a Namphó felé vezető úton hangzott el az autóbuszon. S megérkezve a Nyugati (Sárga)- tenger partján levő kikötővárosba, meg is mutatták a helyszínt. S egy másik hatalmas vállalkozásét is. Az itt betorkolló Tedong folyót lezárják, Namphó és Unrjul között 8 kilométer hosszú töltést és hármas zsiliprendszert építenek. Ezen keresztül ötvenezer tonnás hajók is biztonságosan felúszhatnak a folyón. További előny, hogy újabb területeket vonnak be az öntözésbe, a csatornákon bővítik az olcsó vízi szállítást, lesz elegendő ipari és ivó- ' víz, s nem kell tartani Phenjanban az áradástól. A gáton autópályát, vasútvonalat építenek, tizedrészére rövidítve ezzel a közlekedési távolságot, s üdülőterületet is kialakítanak a környéken. A tenger itt 30 méter mély. A műtárgy alapjához 45x30x25 méteres, óriási üres betonkockákat ön. tenek ki a szárazon, beúsztatják őket a helyükre, majd az aljukat kirobbantva elsüllyesztik a tengerbe, i utána a „dobozt” megtöltik agyaggal, kővel, betonnal. A zsilipet szárazon építik meg úgy, hogy előtte az ideiglenes gáttal -elkerített részből kiszivattyúzzák a tízmillió köbméter vizet. A feladat rendkívüli, állapítjuk meg a rövid, s eddigi élményeinkhez egyáltalán nem hasonlítható sétahajózáson, amikor belavirozunk az ideiglenes körgát „kapuján”. — De megoldjuk — mondják határozottan az építők — 1982. januárjában kezdtük, ás 1985 április 15-ig befejezzük. Jöjjenek el akkor újra, s nézzék meg! A búcsúzáskor itt Namphóban. majd kísérőinknek a phenjant repülőtéren is sok sikert kívánunk. (Vége) Váczi Tamás
