Petőfi Népe, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-19 / 42. szám
1984. február 19. O PETŐFI NÉPE » 7 SPORT*SPORT - SPORT Finn sífutónő mesterhármasa így kellett volna tippelni Az olimpiai totójáték III. fordulójára 1362 megféjtés érkezett.' Ebből 1116-an helyesen töltették ki szelvényeiket. Közöttük sorsoltuk ki a kecskeméti Centrum Áruház 200 forintos vásárlási utalványait. A nyertesek: Beretka Mátyás Baja. Alsó utca 5.), Nagy Nicoletta (Városföld, Kossuth L. u. 4.), Farkas Hajnalka (Bácsalmás, Táncsics u. 50.). Lo- ványi Benedek (Kecskemét, Sétatér u , 9.) és Fekete József (Kiskunfélegyháza, Móra tér 17.). A nyertesek postán kapják meg utalványukat. A III. totószelvény helyesen kitöltött tipposzlopa a köMa jégkorongdöntő Az olimpia eddigi legnagyobb meglepetésével zárult a női alpesi síelők műlesikló viadala. Az utolsó női lesikló számban az ismeretlennek számító olasz Pao- letta Magoni győzött. A húszéves olasz versenyzőnő az esélytelenek nyugalmával . száguldott végig mindkét futamban a pályán, melynek nehézségére jellemző, hogy a 41 indulóból 19 vérzett el a verseny során. Erre a sorsra jutott a félidőben vezető francia Guignard is, aki a második futamban kockázatott, bukott, és így kiesett. Az ezüstérmet honfitársa, az óriásműlesiklásban bronzérmes Perinne Pelen szerezte meg. A női műlesiklás olimpiai bajnoka: Paoletta Magoni (OlaszorRÖPLABDA. lásán dolgozik, a magyar ifik pedig szeretnének továbbjutni a májusi szolnoki selejtezőből az éppen Franciaországban sorra kerülő EB-döntőre. Izgalmas összecsapás várható tehát. Nagy Jenő edző várhatóan az alábbi kezdőszág) 1:36.47 perc, 2. Perinne Pelen (Franciaország) 1:37.38, 3. Ursula Konzett (Liechtenstein) 1:37.50. * A 4x7,5 km-es biatlon váltóban a Szovjetunió együttese megvédte négy évvel ezelőtt, Lake Placid- ben szerzett olimpiai bajnoki címét. Az ezüstérmes norvég váltó a kilencedik helyről zárkózott fel, míg a harmadik helyet szintén nagy hajrával, az aranyérmes An- gerer révén szerezte meg az NSZK együttese. A Spisák, Mayer, Palá- csik. Kovács összeállítású magyar válogatott 1 48:40.00 órás idővel a 14. helyen végzett. * Harmadik aranyérmét szerezte meg a'női 20 km-es sífutásban a csapatot küldi pályára: Bóta, Tóth, Kastner, Fekete, Széli, Botos. A mérkőzés 20-án, hétfőn 17 órakor kezdődik az árpádvárosi sportcsarnokban. L. D. finn Marja-Liisa Hamalainen. A finn kitűnőség 1:01:45.00 órás idővel érkezett célba, az ezüstérmes szovjet Raisza Szmetanyina (1:02:26.7) és a bronzérmes norvég Anne Jahren (1:03:13.6) előtt. * A férfi gyorskorcsolyázók 10 000 méteres versenyében a szovjet Igor Maikon győzött a svéd Sven Tomas Gustafson és az NDK-beli Rene Schofisch előtt. * A mai, utolsó versenynap egyik legnagyobb várakozással várt eseménye a jégkorongviadal döntője. A legjobb négy között a Szovjetunió és Csehszlovákia, válogatottja is csak nehezen tudott felülkerekedni a kanadai, illetve a svéd csapat ellen. A két, pontveszteség nélküli gárda összecsapása méltó fináléja lesz a szarajevói versenyeknek. Mint emlékezetes, tavaly nagy reményekkel vágott neki a KSC a bajnokságnak. Az NB Il-es csapat szakosztályának vezetői még annak a reményüknek is hangot adtak, hogy szeretnék megalapozni a magasabb osztályban való -szereplést. A csapat, amelyet az élen szerettek volna tudni a megyeszékhely szurkolói, a középmezőnyben találta magát. Hogyan tovább? Ez a kérdés foglalkoztatja jelenleg a meccsre- járókat. Az éllovasok közül az Eger, a Hódmezővásárhely döntött; NB I-be akar jutni. De vajon mi lesz a KSC-vel ? Lépést tart az élmezőnnyel/ vagy megelégszik a középszerűséggel, netán a Baján, a Bokányi Dezső úttörőházban meghívásos fiú asztali- tenisz rangsorversenyt rendeztek. Az újoncok között Szabó Zsolt (Hercegszántó, a serdülők mezőnyében Szabó István (Nagyba- racska győzött. O A Bajai Spar- tacus-Vízügy legutóbbi elnökségi ülésén összevonta a technikai sportágakban szereplő autós ral- lye és motorcsónak-szakosztály vezetőségét, amelynek elnöke Halász Rudolf, az. ADUVÍZIG osztályvezetője lett. O Február 21- én tartja alakuló ülését a Kecskeméti Vízmű SC vízilabda-szakosztálya. O A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) ameCél a feljutás Bajnokságra tör a megyei második osztályban szereplő szabadszállási Honvéd Radnóti SE labdarúgó- csapata, amely az őszi szezon után mindössze két ponttal lemaradva követi a listavezető Szamuely SE-t. Karakas Ferenc edző elmondta, hogy heti négy edzéssel készülnek a március 17-én induló bajnoki mérkőzéssorozatra. Szabó Ferenc egyesületi elnök segítségével tíznapos alapozó edzőtáborozáson is részt vett a gárda, s ott délelőtt és délután is volt gyakorlás. A csapatból mindössze egy játékos szerel le, érkezik viszont öt új. Ha sikerül a beépítésük, akkor reálisnak tartják az első hely megszerzését, s ami ezzel egyet jelent, a magasabb osztályba való feljutást. sereghajtók közt küszködik majd a bentmaradásért? A választ valószínűleg csak a bajnokság adja, adhatja meg teljes hitelességgel. De azt már a jövő pénteki, február 24-i ankétünkön megtudhatják a szurkolók, mit tervez a szakosztályvezetés, mire tartja képesnek a csapatot Kurucz István szakedző, a kék-fehérek mestere. Kérdéseket levélben (Petőfi Népe Szerkesztősége, sportrovat, Szabadság tér l a.), vagy hétfőtől az ankét kezdetéig telefonon (20-111 71) is fel lehet tenni. A kérdéseket továbbítjuk az illetékeseknek, s valamennyi érdeklődőnek válaszolunk. rikai elnöke azt javasolta a Nobel Békedíj-bizottságnak, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak ítéljék a Nobel Békedíjat. O ötvenezer jelentkezőt utasított el a májusi londoni maratoni verseny rendezősége, mivel a világ eddigi legnagyobb méretű távfutóversenyén „csak” húszezer futó indulására van lehetőség. Az elutasítottak fellebbezéseit egy különbizottság bírálja el. O Ma ünnepli harmincadik születésnapját Brazília elsőszámú labdarúgócsillaga, Socrates. vetkező: 2. x. 1. 1. 1. Az öt találat, magyarázata III 1. Melyik olimpián történt, hogy egy magyar sportlövő utolsó lövése a szomszédja céltáblája 10-es körébe csapódott? (Ha a sajátjába megy, ő az olimpiai bajnok.) A helyes válasz: 1932. Los Angeles. (2-es) A Los Angeles-i olimpia legérdekesebb „sztorija” a magyar Baráth Lemberkovits Antal nevéhez fűződik. Céllövő bajnokunk a kisöbű sportpuska 50 m-es számában olyan nagyszerű sorozatot ért el, hogy amikor az utolsó lövésére került sor, kiderült, 10-es találata esetén ő az olimpiai bajnok. És Baráth utolsó lövése 10-es volt! Mégsem lett olimpiai bajnok, mert a lövés — a szomszéd versenyző táblájának közepébe hatolt! Ezért Baráthtól 10 pontot levontak, s így a 18. helyen végzett. III 2. Melyik olimpián futottak többet egy körrel a 3000 méteres akadályfutás döntőjében? A helyes válasz; 1932-ben. (X) A X. olimpiai játékokat a kaliforniai Los Angelesben rendezték. 37 ország képviseletében 1408 sportoló indult a nagy vetélkedőn. Modern és korszerű sportlétesítmények és tökéletes rendezés jellemezte az atlétikai versenyeket, mégis a maga nemében egyedülálló tévedés történt. A 3000 m-es akadályverseny döntőjében a versenybíró nem volt a helyén és távollétében egy körrel — vagyis 450 méterrel — többet futottak a versenyzők. III/3. Az ökölvívók selejtezőjében ki ütötte ki Tokióban Kajái Jánost? A helyes válasz: Barany- nyikov (1-es). Könnyűsúlyú Európa-bajno- kunk a szovjet Barannyikovval mérkőzött tar döntőbe i jutásért/ A második menet 1. percében Kajdi irányított, de sajnos, az egy perc hamar lejárt! A szovjet versenyző kétszer is megrendítő ütéssel találta el Kajdit. aki a padlóra került, de a mérkőzésvezető nem számolt. A magyar versenyző lassan emelkedett fel, de még félig áléit volt, amikor Barannyikov előre lendült és egy hatalmas erejű horoggal állón találta a magyar fiút. Kajdit kiszámolták. III 4. Melyik magyar zeneszerzőt hívták meg az 1924-es párizsi olimpia művészeti versenyeinek bíráló bizottságába? A helyes válasz: Bartók Bélát (1-es). Az 1924-es párizsi olimpia művészeti versenyeinek bíráló bizottságába meghívták Bartók Bélát is, aki azonban nem tudott eleget tenni a meghívásnak. III 5. Melyik olimpián építettek először olimpiai falut? A helves válasz: 1932. Los Angeles. (1-es) A kaliforniai Los Angeles-ben a rendezők nagy szenzációval szolgáltak: A modern olimpiák történetében először építettek olimpiai falut. Igaz, hogy földszintes házacskáiban csak a férfiakat helyezték el (a nők egy szállodában laktak), de minden kényelmet biztosítottak számukra. Tucatnyi konyha; postahivatal, kisebbfajta kórház és könyvtárral felszerelt kultúrház állt a sportolók rendelkezésére. Rejtvényposta Felháborodott hangú levelet kaptunk Papp Zoltán (Kecskemét, Aradi vértanúk tere 4. szám) olvasónktól, aki a következőket írja; „A kecskeméti rejtvényfejtők zömének segítséget nyújtó megyei könyvtárból ezidáig ismeretlen „rejtvényfejtő” társunk egyszerűen hazavitte az olvasóteremből az oda kihelyezett legjobb olimpiai témájú könyveket.” Mit lehet ehhez hozzátenni: Reméljük, hamaro-. san visszaviszi.. . Mészáros István (Kecskemét, Halasi út 15.) rejtvényfejtőnk- nek üzenjük: szelvényei beérkeztek és hibátlanok. Szabó Erika (Kecskemét, Alkotás u. 14.) nyereményét postára adtuk, további sikeres rejtvényfejtést kívánunk. Csupor Ferenc (Kalocsa, Széchenyi u. 49) megfejtését elfogadtuk, levele még idejében érkezett. Fehér Pálné (Kecskemét, Árpád krt. 21) az iránt érdeklődik, érdemes-e több szelvénnyel játszani. Természetesen, hiszen mindenki aki; ohe küldi 1negiejip5e.it — és azok helyesek is, — annyi szelvénnyel vesz részt a sorsoláson. amennyit a bíráló bizottság elfogadott. De azért érdemes több szelvénnyel játszani, mert ha van olyan kérdés, amire nem tud a pályázó egyértelmű választ adni, akkor a totójátékhoz hasonlóan, a választ lehet variálni. Felhívjuk pályázóink figyelmét: mindenki vezesse saját találatai számát, hogy a rejtvénypályázat befejezése után könv- nyebb legyen egyeztetni az elért pontok számát. A IV. számú olimpiai tippszel- vényt 1984. február 26-i számunkban közöljük; a szelvények beérkezési határideje március 1.. csütörtök. A borítékra kérjük ráírni: Olimpiai totó. H. G. A francia válogatott Kecskeméten Botos és Crnkovics az ifi keretben Először ad otthont válogatott mérkőzésnek az ú j. árpádvárosi sportcsarnok. Az európai középmezőnyhöz tartozó francia női röplabda- válogatott Kecskeméten kezdi egyhetes magyarországi vendégszereplését. Az ■ ellenfél az EB- selejtezőre készülő magyar ifjúsági válogatott. Az ifjúsági keretben helyet kapott két Bács-Kiskun megyei I sportoló is. Svjui.i Itös Margit Izsákon, Crnkó- , vies Márta Mélykúton ismerkedett meg a röplabdázás alapjaival. Jelenleg mindketten a DU- TÉP SC versenyzői. A francia szakvezetés a fiatal erőkből; álló csapat összekovácsol © Crnkovics Márta a DUTÉP SC ?-es számú játékosa, is tagja a hétfőn pályára lépő ifjúsági válogatottnak. ÉLCSAPAT VAGY SEREGHAJTÓ? KÉRDEZZEN, VÁLASZOLUNK Ankét a labdarúgásról SOROKBAN • SOROKBAN MAI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.45: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) SZ 8.50: óvodások filmműsora. 1. Mesék a világból. Francia rajzfilmsorozat. XIII7. rész: A kék szőnyeg titka SZ 2. Lolka és Bolka a neva- dai sivatagban. Lengyel rajzfilm SZ 9.10: Lakótelepi gyerekek. Csehszlovák filmsorozat. VII 7. rész: Az iskola. SZ 9.35: A láperdő szelleme. Mesejáték SZ 10.05: Hírek 10.10: A közönségszolgálat tájékoztatója 10.15: Telesport. Téli olimpia. Mai versenyek: férfi műlesiklás II. futam, jégkorongdöntők. Közvetítés Szarajevóból SZ 15.50: Képújság 15.55: Reklám 16.00: Műsorainkat ajánljuk! SZ 16.30: Delta. Tudományos híradó SZ 16.55: Reklám 17.00: Nyílik a rózsa. I. elődöntő. A magyar rádió és a magyar televízió nótaénekes versenye SZ 18.00: Téli olimpia. Műkorcsolya. Gálaműsor. Közvetítés Szarajevóból. SZ 19.40: Esti mese SZ 19.55: Hírek 20.00: A Hét SZ 21.00: Kapcsoltam. Társas; játék SZ 21.45: Telesport. Sporthírt ‘k. Téli olimpia. Záróünnepség. Közvetítés Szarajevóból SZ kb.: 23.00: Hírek TV II. MŰSOR: 17.05: Bolgár kódexek a X. századtól a XVHI. századig. Bolgár rövidfilm. SZ 17.40: Bella vista foglya. Csehszlovák vldfilm. SZ 19.55: Hírek 20.00: Carlo Zecchi vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart Berlioz: Fantasztikus szimfónia. SZ 21.00: Összefüggések. James Bürke rendhagyó gondolatai a változásról. Angol rövidfilm-sorozat IX 3. 21.50: Beszélgetések és utazások Fe- rencsik Jánossal (ism.) 22.45: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 7:50: Bejelentkezés — magyarul 7.55: Veliko Polje: Futás. 50 km. férfiak 10.05: Reklám 10-15: Bjelasnlca: szlalom, férfiak. 1. futam I . . 1*2.10: Reklám 12.20: Bjelasnica: szlalom, férfiak, 2. futam 13.415: Veliko Ipolje: futás 50 km — felvételről 14.13: Gyermekműsor 14.30: Tv-magazin románul 15.53: Tv-magazin szlovákul 13.33: Tv-.magazin ruszinul 17.L5: Barázda — falumüsor magyarul 17.45: A nagy rablás — amerikai film 19.55: Sbrozatfilm gyerekeknek — magyar uj 13.25: Reklám l?.?3: Tv-híradó — magyarul 1*9.55: Az olimpia ünnepélyes zárása 23.33: Reklám *3.35: K amiónos ok 21.25: Riport 21.55': Műsorzárás. KOSSUTH: * i 5.00—7.23: Előttünk a vasárnap! 7.23: Kopogtató 8.05: öt kontinens hét napja 8.20: Énekszóval, muzsikával 8.59: Gondolatjel 9.39: Ránki György: Pomádé király új ruhája 10.03: Sóder-parti 11.00: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld köi rül 12.35: Édes anyanyelvűnk 12.50: Magyar művészek operafelvéte- leiből 13.37: Határ — Idő — Napló 14.05: Népdalkörök pódiuma 14.30: Szonda. Tudományos magazin 15.05: Müvészlemezek 16.06: „Kell a jó könyv'*. Puskin: Anyegin. 2. (befejező) rész 17.05: A kráterben 17.30: A hegedű virtuózai 18.40: Kállai Ferenc jutalomjátéka. Lev Tolsztoj: Elő holttest 20.07: Népszerű szimfonikus zene 20.39: Népdalok 21.01: örökzöld dallamok 22.15: Évszázadok mesterművei .23.03: Kamarazene 0.10: A Liege.i szimfonikus zenekar fúvósegyüttese játszik PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránke- löknek 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Milenko Grgar: Leterson kalóz szekrénye 8.50: Megérintlek. Vitó Zoltán versei 9.C5: Mit hallunk? 9.30: Újdonságainkból. Külföldi táncdalok 10.10: Planquette: Rip van Winkle, részletek 11.00: 69 perc a Miskolci Nemzeti Színházban 12.10: Jó ebédhez szól á nóta 12.57: Kellér Andor: A rulettkirály 14.00: Erről beszéltünk. Válogatás a Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 14.35: Táskarádió 15.32: Dostal operettjeiből 16.03—17.29: Útíközben hazafelé 17.29: „Az állatok farsangja”. 61 vidám perc a 13-as stúdióban 18:35: Pcptarisznya 23.05: Nóták 20.35: Társalgó 22.00: Meseautóban. Régi idők filmda- íai. — XI. rész 22.15: Sárospataki diákdalok 23.15: Francia operettekből 3. MŰSOR: * 1 * 1 7.00: Hat évszázad muzsikájából 9.01): Verdi: Ernani; részletek 10.00: Új Zenei Újság 10.45: öt kontinens hét napja 11.03: Az MRTV szimfonikus zeneka1 iának matinéja orosz és szovjet szerzők müveiből Közben: kb. 11.40: Az eladástól a szerelésig. — Riport Kb.: 11.55: Kis magyar néprajz Kb.: 12.00: A hangversenyközvetítés folytatása Kb.: 12.45: Francia madrigálok 13.05: A Ten C. C. együttes felvételeiből 13.35: Népzene sztereóban 14.05: A kamarazene kedvelőinek 15.05: Magyar dzsesszarchívum. Beamter Jenő felvételeiből 16.04: Mozart: Titus 18.30: Na maternjem jeziku. A Magyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersparche. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Az English Concert két Händel- cencerto grossst játszik 20.05: Philadelphia Jerra Ricks blues- hangversenye 21.00: Legszebb Schumann-lemeze- inkből 22.08: Reneszánsz vokális muzsika. 23.01: „Gyöngéden”. Könnyű dallamok Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 115.20: Műsor ismerte’ tés l‘> 4 D: Intermezzo ■ 113.45: Tv-ftvíraKió — ma 'gyárul lo.'CO: R&kHm l'S'C-5: Beie!efi'tkez>és és akció 1 .19: Tv-míradó I3.il: Gyecme-K-müs: JT : oktaf.cmüsor 17. iö: Fiatalé< müs; óra — magyarul VI.~i: Rc*l i n 15.09: ÖlimDiai szemle — magyarul 1*9.15: Rajzfilm ' 19.7): RC'll-il • 1>Ví9: rv-oír&dó — ma gyárul ; Reklám ■: \ o: Világunk — mag yarul 21. C D: Tv-hiradó ;; ;;: : Meridiánok ÍM.V3: ; Műsorzárás. KOSSUTH: 8.25: JHit üzen a Rádió? 9.00: A hét zenemüve. Liszt: A bölcsőtől a sírig 9.30: „ . . . itt van a víg szüret...” Csokonai Vitéz Mihály versei 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Charley nénje. Részletek Aldo- bolyi Nagy György—Szenes Iván zenés játékából 11.05: Három kantáta 11.25: Fekete „Kolumbuszok” 11.45: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érzőlelkü hentesmester kalandjai. Erich Kästner regénye folytatásokban. XX 11. rész: Vége a bálnák 13.00— 14.42: Zenei érdekességek az elmúlt bét műsorából 14.42: A tízmilliós Kleopátra. Ady Endre novellája 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.05: Verbunkosok, katonadalok 15.28: Hátszín virág. A Gyermekrádió zenei magazinja 16.00: A Bécsi Concentus musicus tagjai játszanak ' 18.30: Világablak. A történelem perifériáin'. V. rész — A terrorizmus története 17.05: Réti József operettdalokat énekel 17.26: Anyasiratő. Rákos Sándor oratóriuma 18.00: Farkas Ferenc: Magyar capriccio. (MRT szimfonikus zenekara, vezényel: Farkas András) 19.15: Kállai Ferenc rádiós szerepeiből. A zugkapitány. Juhan Smuul színmüvének rádióváltozata. (II. 13- ról.) 21.14: Hétfő esti muzsikaszó. Zenés beszélgetés stb. 21.44: Kirsten Flagstad Grieg-dalokat énekel, zongorán közreműködik Gerald Moore 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Adrianna Lecouvreuer. Részletek Cilea operájából 23.13: Kamarazene 0.10: Tardos Péter táncdalaiból. PETŐFI: 8.C5: Nóták 8.35: Figyelmébe ajánlom. Válogatás a bét zenei műsoraiból 8.50: Slágermüzeum 9.40: Fúvóspolkák 9.50: Tájbáz Endrődön 1C.C0— 12.00: Zenedélelőtt 12.00: Félóra népzene 12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Világújság 14.00— 17.00: Kettőtől ötig ..-. 17.00: Eco-mix. Gazdasági mindenféle 17.30: ötödik sebesség 18.35: Rockhangversenyekből 19.30: Sportvilág 20.00: Egy különös szekta nyomában. Szombatosok a XVII. századi Erdélyben. A műsor vendége: Dán Róbert egyetemi tanár és Klaniczay Tibor akadémikus 20.35: Pódiumparádé. (Az 1983. december 31 -i műsor ismétlése.) 23.10: Hírek. Időjárás, (önálló.) 23.15: „Most ez jutott eszembe”. Plesz- kán Frigyes stb. 3. MŰSOR: 9.00: Mesedélelőtt 9.28: Smetana operáiból 10.00: Szonda 10.33: Kamarazene 11.43: Zenekari muzsika 12.39: Klasszikus operettekből 13.07: Az Állami Népi Eg' 11es felvételeiből 13.55: Zenekari muzsika 15.05: Trisztán és Izolda. Készletek Wagner zenedrámájából 1S.00: Rádióvizió. A szobrászat önállósulása a reneszánsz idején 16.39: Magyar zeneszerzők 17.00: Adam Ant felvételeiből 17.33: Szvjatoszlav Richter zongorázik 18.12: Miller Lajos Verdi-áriákat énekel 19.95: Fejezetek a magyar népi demokrácia történetéből. Az iskolák államosítása 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc Kamarazenekar nang versenye Közben: Kb.: 20.20: A világlíra gyöngyszemei. Az éj titkai. Mihai Eminescu versei Ko.: 20.35: Egészségünkért! Kb.: 21.03: A hangverseny-közvetités folytatása Kb.: 21.25: Ooerettrészletek 22.20: A hét zenemüve. Liszt : A bölcsőtől a sírig 22.50: Dzsesszfelvételeinkből. j;.,v Vilmos együttese játszik $ 1