Petőfi Népe, 1984. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-13 / 10. szám
1084. január 13. • PETŐFI NÉPE • T SPORT • SPORT . SPORT Értékelések és tervek a megyei labdarúgó-bajnokságban A megyei I. osztályú labdarúgócsapatok múlt évi teljesítményének értékelését és tavaszi felkészülésükről készült beszámolóinkat akasztóij jánoshalmi, kunszentmiklósi, kiskőrösi, bajai; bácsborsódi és tiszakécskei tudósításokkal zárjuk. Akasztón korán ^keltek”. Már január 3-án pályán volt a csapat, heti négy edzéssel — kétszer teremben, kétszer szabadban — folyik a munka. A hangulat kitűnő, hiszen a jól sikerült őszi hajráiban feljöttek a 10. helyre. Jelenleg' tizenöt játékosuk van, mert Lehota a Dunaújvárosi Kohászhoz igazolt. Visszatér Gubáin, és hamarosan Németh is leszerel. Már az is tisztázódott, hogy Vas marad, Így a kapusgond is megoldódott. A terveik közt szerepel a jánoshalmi Hunyadi Kupa teremtornán való részvétel és sok edzőmérkőzés. Jánoshalmán újság, hogy Haász László edző helyett a csapat kis- padján tavasszal Mrazek Tibor ül, aki korábban oly sokszor vezette sikerrel a csapatot. Haász László az ifjúsági csapat edzője lesz.< A csapat 19-es kerettel január 2-án megkezdte az edzést. Á Kumszentmiklós csapata teremben kezdi meg a felkészülést január 16-án. Hetente háromszor otthon, a kisméretű tornateremben, és egy alkalommal a duna- vecsei sportcsarnokban tartja az alapozó edzéseket.. — Az igazság, hogy a csapat csalódást Okozott — mondta Gergely Sándor szakosztályvezető —, mert1, a 12. helynél jobbat reméltünk. A célunk csak az lehet, hogy a csapat jövőre is bent maradjon az első osztályban. Erősíteni nem tudtunk. Néhány ifjúsági játékos beépítését tervezzük. A Kiskőrös csapata alig egy éve még a bajnokság élcsoportjában küzdött, és néha már felcsillant a hajdani „dicső” szereplés megismétlésének lehetősége. Azóta sokat változott a helyzet és a csapat is. Biácsi Sándor edző úgyszólván csak tapasztalatlan fiatalokra építhetett, akikkel a tisztes helyezés reményében indult. Bár kezdetben értek el részsikereket, a_ bajnokság végére a . kiesőjelöltek veszélyes közelségébe került a szebb napokat látott együttes. Erősítésre továbbra is csak a saját nevelésű fiatalok köréből számíthatnak, ami viszont nem is olyan rossz bázis. ■ Január 9-én kezdte az alapozást a Bajai' Tsz SK csapata is, mégpedig heti két terem- és három szabadtéri edzéssel. Két új játékos is bemutatkozik. Kovács Béla leszerelt, így új kapusuk is lesz. A BSK-tól Vasvárit igazolták le, de további erősítésről is tárgyainak. — A helyzetünk nehéz — mondta Fusch György —, de kemény edzésekkel készülünk és szerkezeti változás is várható. A B ácsbors ód labdarúgócsapata is „idegenben”, a vaskúti remek tornacsarnokban kezdte meg a felkészülést január 3-án, s még vasárnap is edzéseket tárt. — Célunk változatlan: bent akarunk maradni az első osztályban — mondta Király János sportköri elnöki.— Erősítést néhány katonaságtól leszerelő játékosunk jelenthet, s főleg az, hogy senki sem távozott el tőlünk. A Tiszakécske csapata az elmúlt ősszel kritikán aluli szerepléssel „lepte meg” szurkolóit, akik azután sorra elmaradoztak a mérkőzésekről. Annyira, hogy a hajdan ezres szurkolótömeget befogadott pályán a tudósító mérkőzés közben meg tudta számolni a nézőket. A végeredményt nem árulta el, csak azt, hogy felkerekítette százra. Célul a bentmaradást, és a közönség visszahódítását tűzték ki. A vezetőség változatlanul bízik dr. Kis juhász Gyula edző mimikájában, a sikertelenséget nem az edző számlájára írják. Tény, hogy az elmúlt ősszel egyik pillanatról a másikra egy csapatra való játékost vesztettek. Most viszont remélik, hogy a két leszerelő katonával és márciustól, az öt eltiltott játékos csatasorba állásával még kivergődhetnek a „hínár”-ból. Kiskunmajsáról nevezetes tájakra Természetjárók programja Negyedszázada a szövetség élén Az erdők, a hegyek és a vizek világa az ember számára csodálatos élmények forrása lehat. A természetjárás ma már nem divat, hanem inkább tudatosan vállalt életstílus szinte valamennyi korosztály körében-. Éppen a napokban olvashattuk a Magyar Természetbarát Szövetség .tájékoztatójában,’ frogy'■á! szeri'etett természetjárók sramai1 Örsiágosátt már jóval több százezernél, s ebben a számban még nincsenek benne azok, akik alkalomszerűen látogatnak el a lenyűgöző szépségű tájakra. Megyénkben a szervezett természetbarát-mozgalomnak is több évtizedes hagyománya van már,.de elterjedése és elismerése nem ment egyik napról a másikra.- — Közel fél ’évtized kellett áhhoz, hogy a szakosztályunk megszokottá és elismertté váljon — írja a kiskunmajsai természetjáró-klub 1983. évi beszámolójában dr. Vedres Ferencné szakosztályvezető. A kiskunmajsai természetbarát-szakosztály kétszáz körüli taglétszámának több mint fele — 36 gyermek, 38 ifjúsági, 45 nyugdíjas — a legfiatalabb és legidősebb korosztályból kerül ki. Érdekes az is, hogy az összlétszámból 97 a 'fizikai dolgozók aránya, amivel pedig hem sok hasonló klub dicsekedhet. A szakosztály 1983-iban 35 túrát szervezett, s a legnépszerűbbek a hazai tájakra, a hegyvidékre indított többnapos kirándulások voltak. A klub vpzetői már az 1984. évi tervet is elkészítették. A kedvelt hegyvidéki túrák mellett megyénk neves tájaira, Bugacra, Örgoványra, \a Tős- erdőbe is ellátogatnak, továbbá szerveznek kirándulást a Szovjetunióba, Jugoszláviába, Csehszlová- ba, sőt Bécsbe és Isztambulba is. Ennyit a természetbarát-szakosztály eredményeiről és térveiről, .hiszen hasonló akad több is a megyében, bár a majsaiak szervezettsége és klubprogramja a kiemelkedő példák közé sorolható. Náluk felismerték, hogy az einber saját kedvtelésére csak azt csinálja szívesen, amit szeret. S ennek nagy jelentősége van a toborzásban, az egészséges életniód kialakításában. Példájuk ezért követésre érdemes. — A munkám és a családom mellett nálam mindig a sport jelentette a legtöbbet — vallja Kiss Jenő, a kiskunfélegyházi városi labdarúgó-szövetség elnöke, aki az elmúlt évben Budapesten vehette át a Sport Érdemérem ezüst fokozata kitüntetésit Buda István államtitkártól, az OTSH elnökétől. — A kitüntetés valójában nemcsak a személyemnek, hanem az általam vezetett kollektívának, a labdarúgó-szövetségünknek, s valamennyi munkatársamnak is szól. Legalább is én így érzem — tette hozzá. Kiss Jenő 1948 óta tevékenykedik a sportmozgalomban. Volt sportköri elnök a Vasai SK-nál, majd az elnökhelyettesi tiáztet töltötte be. A hatvanas években ismert, sőt elismert labdarúgó-játékvezetőnek számított. 1966-ig az NB II-eís osztályban bíráskodott. Aztán szögre akasztotta a sípot. Ám ha alacsonyabb osztályú mérkőzéseken szükség van rá, s ha hívják, ma is szívesen vállalkozik egy-egy mérkőzés levezetésére. Éppen negyedszázada elnöke a városi labdarúgószövetségnek. — Szerencsés vagyok — mondja —, mert olyan kitűnő játékvezetőkkel és sportemberekkel működhettem együtt, mint Kovács-Rudolf, Vízhányó László vagy Fekete János. A most működő bírók közül Horváth Gyula, Kiss Andor, Miklós Péter és még sokan a tanítványaim. Büszke vagyok rájuk, s öröm most' együtt dolgozni velák. Nehezen tudnám elképzelni az életem labdarúgás nélkül, és még sokáig szeretném szolgálni a sport ügyét. Kiváló sportolók köszöntése Janik Attila (felvételünkön jobbról) és ifjú Fülöp Sándor az elmúlt évben korosztálya válogatottjaként szép sikereket ért el. Janik Attila ifjúsági arany-, ifjú Fülöp Sándor ifjúsági ezüstjelvényes minősítést szerzett. A két ifjú tehetséges lovas a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulója. Múlt évi teljesítményük elismeréseként dr. Molnár István, a KTE elnöke köszöntötte őket,' s további sikereket kívánt az idei felsálatok teljesítéséhez. KOSÁRLABDA MNK Kecskeméti SC—Szegedi Postás 90—56 (47—22) Férfimérkőzés, Szeged, \ vezette: Faiát, Weidinger. KSC: Tóth V. (6), Király (5), Horváth (4), Veress (22), Boros (14). Csere? Csorvási (12), Felföldi (6), Szaff- nauer (4), Gulyás (9), Szeredai (8). Edző: Rézák László. A szegedi csapat nem jelentett komoly akadályt. Biztosan jutott tovább a kecskeméti csapat. Kitűnt: Veress, Boros. ' ^Kecskeméti SC—Nyíregyházi Tanárképző .79—63 (40—31) v Női mérkőzés, Nyíregyháza, 200 néző. Vehette; Simó, Bukta. KSC: Fück (12), Kovács (14), Hegedűs (20), Farkas I. (7), Farkas A. (18). Csere: BielAk, Krimin (S), Kalocsa (2), Hajagos. Edző: Király Sándor. A KSC Király és Sütő nélikül utazott Nyíregyházára, ahol — bár csak rövid időre — a sérülésből felépült Blelik is pályára Lépett. Az NB ii-es nyíregyháziak nagy lelkesedéssel küzdöttek. de a K,SC biztosan nyert. Kitűnt: Hegedűs, Fück, Kovács— HÉTVÉGI ELŐZETES A rövid téli szünet után i kosárlabda NB I-ben folytatódik a küzdelem a bajnoki pontokért. Röplabdában a férfi junior csapatok Kecskeméten találkoznak először szombaton és vasárnap a Lánchíd utcai csarnokban. Következik az ,,őszi” hajrá Furcsa, és a sportág történetében első eset, hogy a férfi kosárlabda NB I-ben 1984. januárjában még csak az 1983. évi őszi forduló befejezésénél tartanak. A válogatott-programok miatt alakult úgy a műsor, hogy a férfi bajnokság utolsó négy fordulója áthúzódott az új esztendőre. A karácsony előtt megszakadt versenysorozat tehát rövid szünet után a hót végén folytatódik. A Bajai SK csapata pénteken „örökrangadóval” folytatja, hiszen mostanában már nemcsak a Baja—Kecskemét, hanem a szegediek -elleni mérkőzéseket is megilleti ez a megtisztelő jelző. A Bajai SK jól áll, a felkészülés időszakát alaposan kihasználták, és így nagy reményekkel tekintenek a folytatás elé. A visszavágás vágya is fűti a BSK-t, hiszen legutóbb Szegeden fájó vereséget szenvedett. A BSK—SZEOL AK mérkőzés pénteken délután 17.30-kor kezdődik. A Hódmezővásártielyi VSE csapata alig egy hete, szombaton este búcsú nélkül távozott, s hagyta cserben a Dánífy Antal Kupa szervezőit. Most szombaton a bajnoki mérkőzésre nyilván mégis eljönnek. A KSC jól szerepelt a Dánífy Kupában és a hét közben játszott MNK-mérkőzésen is könnyen győzött. A szombat 10.30-kor kezdődő KSC —HVSE NB I-es férfi mérkőzésen is jó játékot és biztos kecskeméti sikert várunk. Junior röplabdázók az 1—4. helyért Még szerencse, hogy bár a kezünkben volt, mégsem közöttük előbb a szombaton és vasárnap Kecskeméten sorra kerülő férfi junior röplabda bajnoki torna programját. A mérkőzések sorrendje ugyanis változott. Az eredeti sorsolás szerint — amit a szövetség képviselői készítettek az őszi utolsó forduló után — a KOMÉP csapatának kellett volna szombaton délután egymás után kétszer játszani. Az új műsor viszont a KOMÉP SC—Tungsram SC találkozót hozta előre, így — bár némi szünet után — a KSC játszik majd kétszer egymás után, és másodszorra kerül sor a KOMÉP elleni rangadóra. A férfi junior csapatok az új formában először Kecskeméten játszanak négyes körmérkőzést. A résztvevők a KOMÉP SC, az Ű. Dózsa, Tungsram SC és a KSC. A kecskemétiek az őszi bajnoki fordulók során mindhárom csapattól egyszer vereséget szenvedtek, egyszer pedig legyőzték őket. Mindez most nem számít, mert valamennyi csapat „tiszta lappal” indul, tehát a végeredmény a négyes tornákon alakul ki. A további versenyeket februárban kétszer Budapesten, majd márciusban Tatabányán rendezik. Az ismert erőviszonyok alapján a KOMÉP SC-t (tartjuk a legjobb együttesnek, de a másik három csapat is megszoríthatja, sőt le is győzheti a tatabányaiakat. Egyéb versenyek Kecskeméten vasárnap délelőtt a Városi; Sport- csarnokban a cselgáncsozók is elkezdik az idényt. Délelőtt 10 érakor junior és serdülő körzeti rangsorverseny kezdődik, amelyen a nevezések alapján 9 egyesület indulása várható. Az első helyekért a három „nagy” szakosztály —a KSC, a SZEOL AK és a Honvéd Szalvai SE — küzd, de várható, hogy a fejlődő egyesületek, Kalocsa, Kiskőrös, Állampuszta, Békés stb. is beleszól már a nagyok küzr delmébe. Jánoshalmán szombaton és vasárnap folytatódik a labdarúgó-teremtorna. A második hatos csoportban Hajós, Bácsalmás, Tataháza, Felsőszentiván, Csávoly és Jánoshalma II. csapatai vesznek részt. Végül Szabadszálláson vasárnap délelőtt 9.30-kor rendezik meg a megyei népművelők már hagyományosnak számító egyéni asztalitenisz-versen’"^ SOROKBAN • SOROKBAN Alakul a labdarúgó VB- selejtezők műsora December 7-én sorsolták ki az 1986. évi mexikói labdarúgó-világbajnokság selejtezőit, s az azóta eltelt több, mint egy hónap alatt sok minden történt. Alakul az egyes csoportok műsora, az európai 2., 3., 4., és 7. csoportban már megegyeztek a félek. A „magyar csoport** részletes műsorát február 6-án készítik el. 4 Az európai 2. csoportban NSZK, Svédország, Portugália, Csehszlovákia, Málta, a küzdelem már május 23-án megkezdődik a Svédország— Málta mérkőzéssel. Ez a két ország vívja a csoport záróösszecsapását is, 1985. november 17-én a máltaiak otthonában. ‘ A 4. csoportban, Franciaország, Jugoszlávia, Bulgária, az NDK és Luxemburg küzd majd két helyért. Akárcsak a nyári EB-döntőben, a VB-selejtezőcsoportban is összekerül a francia és a jugoszláv csapat. Itt csak ősszel, szeptember 29-én lesz a rájt, és 1985. november 16-án fejeződik be a versengés. A június 19-i EB-döntőmérkőzés után VB-se- lejtezőben 1985. április 3-án és november 16-án találkozik a jugoszláv és a francia válogatott. Az európai 7. csoport résztvevői: Spanyolország, Skócia, Wales, Izland. Szeptember 12-én az Izland—Wales mérkőzéssel kezdenek, és jó egy évvel később, 1985. szeptember 25-én a Spanyolország—Izland selejtezővel zárnak. Az európai 3. csoport együttesei (Anglia, Észak-Írország, Románia, Törökország, Finnország), Az utolsó fordulóig versenyben volt az első helyért Varasdy Imre, a DUTÉP SC versenyzője a franciaországi Strassbourgban megrendezett hagyományos nemzetközi nyílt versenyen. Az utolsó játszmáiban döntetlent ért el, s így negyedik lett a kétszázötvenhat résztvevős mezőnyben. Klubtársa, Károlyi Tibor a 19. helyen végzett. A versenyt az amerikai Bass nyerte 7,5 ponttal, Varasdy 7 pontot gyűjtött. H Farkas Anna, a KSC NB I-es női kosárlabdacsapatának centere tagja lett a magyar felnőtt válogatott keretnek. fel Az asztalitenisz Szuper Liga szerdai fordulójában a magyar válogatott 6—1-re nyert az NSZK együttese ellen. A további két mérkőzésen: Csehszlovákia— Svédország 4—3, Franciaország— Lengyelország 3—4. A ligában Jugoszlávia áll az élen, a magyar csapat ötödik. ■ A sportújság- írók a Forma 1-es világbajnok brazil Nelson Piquet választották 1983. legjobb dél-amerikai sportolójának. ■ New Yorkban, a mesterek tenisztornáján: Gomez (equadori)—Tettscher (amerikai 7:6, 6:2, SrrTid (csehszlovák)— Noah (francia) 6:4, 6:4. Hl A magyar származású, angol színekben versenyző, korábbi hivatásos nehézsúlyú ökölvívó Európa-bajnok Joe Buginer hosszabb szünet után pénteken Koppenhágában mérkőzik. A 33 esztendős bajnok ellenfele az a svéd Ekhid lesz, akit Lévai a moszkvai olimpián legyőzött. H| Férfi röplabda BEK- mérkőzésen. Párizsban a francia Asniers 3:1 (7, —8, 10, 11) arányban győzött a Bp. Honvéd ellen. Hl Baján megkezdődött a Tanács Kupa mesterjelölt sakkverseny. A tizenegy résztvevős mezőnyben a 2. fordulót bonyolították le. ■ Nemzetközi tornát nyert a magyar ifjúsági kosárlabda-válogatott Lengyelországban, amelynek Fück, Hegedűs és Kovács (KSC) is tagja volt. A torna legjobb játékosának járó díjat Fück Tünde kapta. ■ Fedettpályás idénynyitón vettek részt a KSC atlétái, akik közül Herczeg István szerepelt a legeredményesebben, három számban is megszerezte az elsőséget, de biztatóan szerepelt Havas Endre is, aki a 60 m-es vágtaszámban győzött. ■ A két éve elhunyt Adler Zsigmohd, a legendás ökölvívó-szakértő emlékére május 3. és 6. között a Bp-i Vasas Fáy utcai csarnokában Adler Kupa ökölvívótornát rendeznek. MÁI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. 8.35: Iskolatévé. Elő múzeum. Matematikai és fizikai szalon a drezdai Zwingerben (ism.). SZ 8.55: Stop! Közlekedj okosan! 16. 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Hogyan mérünk? SZ 9.15: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat). "A könyvtár mindent tud. 9.45: Utazások a világ nagy vasútjain. Angol rövidfilm. Egy vonatvadász vallomásai. SZ 10.30: Az ikonfestészet ezer éve Bulgáriában. Bolgár képzőművészeti rövidfiim. SZ 10.45: Tiltott kamerával Athoszon. NSZK film (ism.). SZ 11.15: Képújság 14.35: Iskolatévé. Stop! Közlekedj okosan! 17. Karácsonyi ajándék. SZ 14.40: A természet válaszol. Dr. Fre- nyö Vilmos műsora. Zsilipek a növényben. SZ 14.50: Az energia, Ilii. Energiaátalakulások.. SZ 15.20: Építészet, VI'. rész. Kívül és belül (ism.). SZ 15.40: Mi és a komputer, II. Számitó- gépkedvelők műsora. SZ 16.15: Hírek 16.20: A Föld szomját oltja. Szovjet rövid film 16.35: Bors. Kalandfilmsorozat, II. rész: Szent Dimitrij éjszakája 17.20: Képújság 17.25: Pannon krónika — A pécsi körzeti stúdió magazinműsora 17.55: Rekliim 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. SZ I 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó. SZ 20.00: Isten veled, drágám. Angol tévéfilmsorozat. Maude. SZ 20.55: A fele sem igaz! Vetélkedő 21.30: Műkorcsolyázó Európa-bajnok _ ság. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból. SZ 22*45: Tv_hiradó 3. SZ TV II. MŰSOR: 17.40: Képújság 17,45 : Még egyszer gyerekeknek. Vrungel kapitány kalandjai. Szovjet rajzfilmsorozat, XIII2. rész. SZ 17.55: Michal úr kalandjai. Lengyel kalandfjlmsorozat, XII 2. rész: A fővezér parancsa (ism.) 18.25: A la Rossini. Életrajzi játék, I —n. rész (ism.). SZ 19.55: Műkorcsolyázó Európa-bajnok- ság. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. Közvetítés SZ 21.30: Tv_híradó 2. SZ 21.50: Emléktábla a Mandula utcában. 22.50: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 116.30: Műsorismertetés — magyarul 1*6.35: Jövő heti műsorkalauz — magyarul MSJJS: Intermezzo 17.00: Tv-Jiíradó — magyarul 1(7 -115: Reklám 17J20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-rhíradó 117.45: Gyermekműsor 118.15: Művelődési műsor 1*8.45: 'Szórakoztatózene 119.15: Rajzfilm 1(9.25: Reklám 119.30: Tv-hiradó — magyarul 1(9.55: Reklám 20.00: Marco Póló — sorozatfilm 21.16: Tv-ihíradó 21.30: Műkorcsolya és jégtánc EB. férfi szabadonválasztott gyakorlatok — magyar nyelvű kommentárral 22.45: Műsorzárás KOSSUTH: 8.27: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? 8.37: Barokk zene 9.03: „Vár egy új világ . . .** Fejezetek á szocialista irodalom történetéből, 60. rész 9.33: Nagy az ég. Óvodások műsora 10.05: Zenélő Dominó (ism.) 10.35: Békességet! Berda , József versei (ism.) 10.40: Fúvósesztrád 11.00: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata (ism.) 11.45: Operarészletek. 12.45: Hétvégi Panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával (ism.) 13.59: Bevezetés a filozófiába. Tan- könyv.gondok. Az Iskolarádió műsora 14.29: A Szovjetunió népeinek zenéjéből U 15.05: Révkálauz. A Gyermekrádió műsora 15.35: Disznótor Kalocsa környékén 16.00: A folytatás. Riport 17.05: Lili bárónő. Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc operettjéből 17.35: Életünk, ahogy éljük. Riport 18.00: Filmzene 19.15: Homo ludens. Az Iskolarádió műsora 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Közben: Kb. 20.15: Sport és történelem Kb. 21.15: Népdalok 21.30: Földközelben 22.25: Tíz perc külpolitika 22.35: Szörényi Levente és Bródy János szerzeményeiből 23.14: A Budapest vonósnégyes felvételeiből 0.10: Mel&diakoktél PETŐFI: 8.35: Slágermúzeum (ism.) 9.21: Intermikrofon. Szomszédolás sok zenével 9.41: Trabant ingyéft. Gyurkó ' Géza jegyzete - 10.00— 11.30: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.40: Népi -muzsika 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok 13.35 :_Felütöm a telefonkönyvet. 14.00— 16.35: Zenebélután 16.35: Jó utat! A Csúcsforgalom ma- * gazinja 18.35: Popzene sztereóban 19.40: Régi nóta, híres nóta - 20.35: A játszó ember. Játéktörténeti sorozat, VII. rész 21.35: Ilosfalvy Róbert operettfel vételeiből" 22.00: Ritmus! Haysi Fantazee felvételeiből 22.30: Hol tartunk? 23.25: Kellemes pihejiést! 3. MŰSOR: 9.00: A gyermek és világa. Az Isko. larádió műsora (ism.) 9.34: Operarészletek 11.05: Tallis: Jeremiás siralma. 11.27: Világhírű zongorámé részek felvételeiből 12.55: Pillanatkép 13.07: Fiataloknak! (ism.) 13.57: XX. századi operákból 14.48: Magyar fúvósok (ism.) 15.48: Zenekari muzsika 16.49: Kós Károly: Köböl, fából házat, igékből várat (ism.) 17.30: Fiatalok muzsikálnak fiataloknak Kb. 18.50: Madrigálok 19.05: Moszkvai beszélgetés a 88 éves Mark Rejzennel, II2. rész (ism.) 20.0«: Hangképek a XVI. nemzetközi esztergomi gitárfesztiválről 20.5«: Részletek Keith Jarret „Eyes Of the Heart” című lemezéről 21.39: Az irodalomtudomány mffielyei 22.30: Opera.mű vésslemezek <• ——