Petőfi Népe, 1984. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-05 / 3. szám

1984. január 8. • PETŐFI NÉPE 9 8 ARCOK ÉS VALLOMÁSOK I '....................................................................................... ..................._ ./________ I SKOLÁK, TANÍWKiTANÁROK Szegeden született 1936-ban. Iskoláit Csongrádon, Szege­den és Kiskunfélegyházán végezte. Volt falusi tanító, hiva­tásos népművelő és könyvtáros. 1972 óta a félegyházi Móra Ferenc Múzeum igazgatója. Sokoldalú munkásságáért eddig megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést, a TIT-emlék- plakettet, a Kiváló pártmunkás címet és a Pro Urbe-díjat. Két gyermeke van, felesége pedagógus. 0 pedig Dr. Fazekas István muzeológus — Pedagógus, népművelő, iro. dalomtörténész vagy muzeológus ön elsősorban? — Ma — itt és most — egyér­telműen muzeológusnak vallom magam. Am minden eddigi mun­kakörömet, ^beosztásomat válla­lom ... Elsősorban azért, mert mindegyiket /hivatásszerűen csi­náltam. — Mi volt a legelső és legfőbb indíttatás a pályáján? Volt-e va­laki nagy hatással az életére? — Elsősorban a kiváló Mezősi Károlyt, a nagyszerű Fetőtfi-iku- tatót említhetem meg. ö inspi­rált arra is, hogy Móra-kutató le­gyek. Akkor azt gondoltam: amit ő tett érdemesen lánglellkű köl­tőnk életének alapos megismer­tetéséért. miért ne tehetném én ugyanazt Móra Ferencért? — Van-e valami konkrét oka, magyarázata annak, hogy Móra életművének kutatására szánta el magát? — Az, hogy a nagy író szülő­városában, Félegyházán tanul­tam, s hogy később Szegeden munkálkodhattam, az ő fő mű­ködési területén, arra ösztönzött — persze a származásom is —, hogy tudományos alapossággal kísérjem végig az életét — Mint hivatásos népművelő, kapcsolatban volt az élő iroda­lommal. Mit jelentett ez önnek? — Fiatal voltam még, amikor kis könyvecském jelent meg Mó­ráról. Azután hamar tagja let­tem a Tiszatáj szerkesztő bizott­ságának. Huszonévesen ez meg­lehetősen nagy megtiszteltetés­nek számított. Az, hogy Darvas Józseffel, Illyés Gyulával, Simon Istvánnal és más rangos írókkal, művészekkel sokszor találkozhat­tam, igazi élmény volt. Termé­kenyítőén hatott rám. Folyóira­tok. könyvkiadók szerkesztőivel, munkatársaival voltam együtt szinte naponta. Hálás vagyok sor­somnak, hogy ez így történt... — Hogyan lett múzeumigaz­gató? — Ilyesmire sohasem gondol­tam azelőtt. Nekem csakis egyet­len dolgon járt az eszem: a Mó­ra-kutatáson. Am amikor 1971- ben elment nagyra becsült elő­döm, Mezősi Károly, s hívtak a helyére, jöttem... — Miért vállalta? — Tulajdonképpen Móra miatt. Az munkált bennem, hogy így még eredményesebben kutatha­tom a nagy író életútját. — Példaképe önnek Móra? — Nem egyedüli... De nagy­ban hatott rám. S hat áttétele­sen és sokszor közvetlenül. Mel­lesleg jegyzem meg, hogy iroda­lomtörténet-írásunk mostohán bánik ezzel' a kitűnő íróval Nincs ma sem a helyén még a köztu­datiban. Életem egyik értelme, s legfőbb igyekezetem, hogy ez megváltozzék. — Tudja, hogy Móráról meg­lehetősen sok elítélő, lekicsinylő vélemény is van? — Ilyen mindig volt. Egyesek csepegőnek, 'mások édeskésnek tartották öt. De mindez nem igaz! Sőtér Istvánnak igaza van ugyan, hogy az életműve egyenetlen, de ugyanakkor prózai műveinek realista, valóságieltáró értékeit nem lehet kétségbe vonniVagy­is elvitathatatlan, hogy ’ ő az egyik legnagyobb klasszikusunk. — Irodalomtörténésznek ké­szült. Könnyű volt az átállás? — Nem. Sőt kifejezetten nehe­zen ment. De azóta megismer­kedtem a néprajz, a népművé­szet és a régészet viliágával — és ez hasznomra vált. Nem bántam meg. — Közben publikált is ... — Kevesebbet, mimt amennyit szerettem volna. Írtam a Cuniá- niátoa, elkészült a doktori disz-, szertációm Móráról, megjelentek ■ írásaim más megyék .múzeumi év­könyveiben, valamint írtam és szerkesztettem katalógusokat, is­mertető füzeteket. — A jelek szerint megszerette választott városát, Kiskunfélegy­házát. Van-e valamilyen elképze­lése arról, hogy miként lehetne még jobban elmélyíteni a kap­csolatait ezen a helyen? — Többek között azzal — ez konkrét tervem is —, hogy az ide kötődő vagy innen elszármazott híres-neves emberek életét és munkásságát az eddigieknél job­ban megismertessük. Holló Lász­ló festőművészre. Falu Tamás költőre. Sza/lay Gyula muzeoló­gusra. Mezősi Károly irodalom­történészre—gondotok elsősorban. De másokra is: többek között a ma még élő veteránokra, a mun­kásmozgalom egykori harcosaira. Varga Mihály Megbízható, szemléletes képet kapunk a Kiskunság, Észak-Bácska és a Duna-mellék oktatás- és neveléstörténe­téről a Bács-Kiskun megye múltjából levéltári kiadványso­rozat ötödik kötetéből. Hat fejezetre tagolta a megfelelő arányokra ügyelő szer­kesztője, Iványosi-Szabó Tibor. (Mint minden felosztás, ez sem mentes némi átfedéstől. A Körzetesítés a kiskőrösi já­rásban című tanulmány — például — jobban illett volna az Alsó fokú oktatásba, mint az Oktatáspolitikához, ám szem­pontjai ezt a besorolást is lehetővé teszik.) BACSKISKUN MEGYE MÚLTJÁBÓL V. A tragikusan elhunyt Bodor Jenő írása vezeti be a nagy terjedelmű ta­nulmánykötetet. „Egy olyan megye fel- szabadulás utáni neveléstörténetét ku­tattam, mely kétszeresen is hátrányos történelmi és társadalmi terhekkel in­dult el 1944 őszén az új, a demokratikus fejlődés út­ján ... A kétszázezernyi, tanyán élő ember és az ötvenezernyi német, délszláv és szlovák nemzeti­ségű lakos körében az új élet politikai, ideológiai és társadalmi célkitűzéseit megértetni, elfogadtat­ni és megvalósítani — sajátos és nem kis erőfe­szítést jelentett minden illetékes szerv és személy számára." Megállapítja: ,n népi demokratikus köz­oktatási rendszer fejlesztése szempontjából... az ’általános iskola’ megteremtése a legjelentősebb lé­pés.” H ogyan, mit, i kitől tanultak a diákok? A szerző részletesen ismerteti az iskolák államosításának elő­készületeit: 2100 pedagógussal kezdték meg 1948 őszén a sike­res harc után a tanítást. A fej­lődés buktatóit sem titkolta Bo­dor Jenő: .,egy olyan iskolarend­szer. amely szocialista .kibonta­kozása során évente 10—15 szá­zalékos létszámbővüléssel mű­ködik, elég sok gyermekbeteg­séggel’ küzd." A megye műve­lődésügyének egyik volt irányí­tója úgy vélte, hogy 1957-től az iskolák közelebb kerültek az élethez. Udvarhelyi István kissé elna­gyolt dolgozatával a körzetesítés szükségességének bizonyítására vállalkozván egyszerűen mara­dinak címezi azokat, akik még a rádiónak is írtak a szerző által idézőjelbe tett panaszlevelet, sőt még a ,,riportfelvételkor is sínva panaszkodtak, hogy el akairják BÁTYAI BÁNAT '-n-Alig Víz esztendeje épült a bátyai műve­lődési ház. Nem sokkal később már úgy emlegették, mint a környék egyik legszebb, legnagyobb, legeredményesebb művelődési intézményét. Azután lassan, megállíthatat­lanul süllyedni kezdett. No, nem a színvo­nal: az új épület két oldalszárnya. A közfa­lakon jókora repedések nőttek, amelyeket két évvel ezelőtt megpróbáltak betömködni, remélve, hogy megszűnik, a süllyedés. Nem szűnt meg. Végül is tavaly előtt ősszel élet- veszélyessé nyilvánították és bezárták a há­zat. Azóta, úgymond otthontalan —1 azaz- szükségszállásokon szorong — a^közművelő- dés Bátyán. Közművelődés — szükségszálláson Volt a művelődési háznak egy megyeszerte ismert, népszerű út­törő fúvószenekara, egy gyermek, egy kamasz és egy felnőtt tánc­csoportja — 1981 nyarán még száz táncost számlláltaik —, egy képzőművész S2aiklköre, egy sza­bás-varrás tanfolyama, egy tár­sastánccsoportja ... Megfordul­tak e házban az ország legneve­sebb rockzenekarai, énekesei, elő­adóművészei. Egy-egy hétvégi discón öt-hatszáz fiatal ropta a rock and rollt a színházterem­ben; amii azt jelenti, hogy a kör- • nyékbeli falvakból és Kalocsáról is sokan eljöttök az alig több, mint 2600 leikét számláló Bátyá­ra. Volt mozi, s húszezer kötetet számláló könyvtár. E házban mű­ködött a Hazafias Népfront is, az MHSZ helyi szervezete, valamint a községi pártbizottság is ... Pillanatkép a jelenről Mi a helyzet most, több mint egy esztendővel a művelődési ház bezáratása után? / Igazgatója a községi tanácsnál kapott egy íróasztalt, innen pró­bálja menteni a menthetőt. És nem is sikertelenül, ha a körül­ményeket nézzük. Igaz, a tánc­csoportok válságba kerültek. Ta­vasszal még megnyerték a Bács­almáson megrendezett nemzeti­ségi néptáncfesztivált, ám a fel­oszlás megállíthatatlannak bizo­nyult. Ma mindössze 25 fős fel- I nőtt csoportot mondhatnak ma­gukénak a néptánckedvelő bá­tyaiak. Ez az együttes is a helyi általános iskola egyik tantermé­ben kénytelen próbálni, gyako­rolni. A fúvószenekarból is ki­váltaik jónéhányan. A képzőmű­vész szakkörből makramié szak­kör lett. Nagyobb kiállítás, ren­dezvény, koncert vagy disco az­óta nincs Bátyán. A szabás-var­rás szakkört remélhetőleg ja­nuárban ismét indítani tudják majd az öregek napközis ottho­nában. A HNF, az MHSZ és a községi pártbizottság többnyire a helyi termelőszövetkezet klubjá­ban vagy étkezdéjében tartja ösz- szejöveteleit... Gyalogosan!?) Perity Istvánról, a bátyai mű­velődési ház igazgatójáról, mielőtt megszólaltatnánk, közlünk né­hány adatot: 33 éves. Apja bá­tyai bunyevác, s így — állítása szerint — hamar befogadták a helybéliek, lévén a község dél­szláv nemzetiségi település. Ere­deti szakmája esztergályos, tech­nikusi oklevelet szerzett, majd évekig geodétaként dolgozott. Négy esztendeje került a művelő­dési ház élére. Jelenleg 2900 fo­rint a fizetése ... Bevallása sze­rint két „nagy szerelme” van: a ■néptánc és a népművelés. Ambi­ciózus alkat — Most a fúvószenekarunk, a néptáncegyüttesünk és a makra­mé szakkör az iskolában, falnak tolt padok között dolgozik, az aerobic,1 a társastánc, illetve a TIT-előadások a helyi termelő- szövetkezet klubjában kaptak ideiglenes porondot — tájékoztat. —- Mivel nem hívhatunk meg tár­sulatokat vendégszereplésre (szín­pad híján), színházbuszt szerve­zünk minden hónapban, ami, büszkén állíthatom: nagyon nép­szerű. Karácsonyi és szilveszteri mulatságot már tavaly előtt sem tudtunk szervezni, de azért „tán­colunk”, ahogy a lehetőségek en­gedik ; művelődési ház nélkül, meg­kötözve is ... A szüreti bálát pél­dául egy lakodalmas sátorban rendeztük az ősszel. Nagyszerűen sikerült, bár egy kicsit fázott a vendégsereg, lévén október vé­ge... A legnagyobb baj, hogy nincs bevételünk, nem tudunk műsoros estieket szervezni. Mert így anyagilag da jócskán lerom­lottak a közművelődés lehetősé­gei ... Kicsit vallóban furcsa helyzet­ben Van Perity István. Hiszen egy művelődési ház igazgatója művelődési ház nélkül olyan, mint mondjuk a huszár ló nél­kül. Igaz, „gyalogszerrel" is ha­ladhat az ember, ám ez már las­súbb, fáradságosabb dcilog... Elsüllyedt bankókötegek Tehát: megterveztek és felépí­tettek egy szép, tágas kultúrhá- zat Bátyán, alig egy évtizede. Csaknem négymillióba került. Azután eltelt néhány év, a falak süllyedni kezdtek, vagyis elsül­lyedték a bankókötegek. Farkas Lajos, a községi tanács vb titkára szerint: — Vagy a tervezők végeztek felületes munkát — nem véve fi­gyelembe az itteni talaj adottsá­gait —, vagy a kivitelezők oldot­ták meg hanyagul feladatukat. Tény, hogy az épület oldalszár­nyainak közfailai rossz alapot kaptak. Két éve, a járás műszaki osztályának, és az uszódi téesz építőbrigádjának szakemberei megnézték a repedező, roskadozó falakat, s azt javasolták, hogy meg kell próbálná betömni a ré­seket, kiékelni minden nyiladé­kot, hátha megoldódik a problé­ma. Nem oldódott meg. Igaz, 150 ezer forintba került a „tömkö- dés” s az ehhez járuló felújítás, de hamarosan kiderült, hogy ezt az összeget is mintha kidobtuk volna az ablakon. Mi megkérdez­tük a járási hivatalnál, hogy meg lehet-e állapítani, ki a felelős az épület ilyen gyors leromlásáért, de azt felelték, hogy tíz év után. O Októberben kezdték a felújítást. személy szerinti felelősségrevonás már lehetetlen. Állítólag öt esz­tendő (?) a garancia... A megyei tanácstól kaptak másfél milliót a bátyaiak, hogy újra renováltassák a művelődési házukat. Kalocsa város Tanácsá­nak költségvetési üzeme vállalta a kivitelezést, a BÁCSTERV szakembereinek tervei szerint Októberben láttak munkához, s olyan jó ütemben haladnak, hogy a kitűzött határidőre, április ne­gyedikére minden bizonnyal el­készülnek a közfalak újraalapo- zásával, újraépítésével, s az ezzel járó szaki pari teendőikkel. venni tőlük a gyerekeket”. Vitat­hatatlanok a szakrendszerű ok­tatás előnyei, a körzetesítést szer­vező pedagógusok érdemei, ám a sok ezer embert érintő változá­soktól az első pillanatban meg­riadtak „kisebb-nagyobb ellenál­lása” is érthető volt. Mintha a szerző ma is haragudna azokra a kétkeziekre, .akik munkánkat csak nehezítették”. Értékes adatokban gazdag Zorn Antal a kalocsai érsekség területén a katolikus népoktatás történetét 1848-ig tárgyaló tanul­mánya. Alapos munka Sz. Körösi Ilona: Az elemi népiskolai okta­tás Kecskeméten a dualizmus korában és Kopasz Gábor: Az alsói okú iskolai oktatás Bács- Bodrog megyében 1935—1950. című dolgozata. Árnyalt, lényegláttató Bárth János és Bá/rthné Berhidai Ág­nes írása: Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéiből. Kraj- csovszki József és Krajnyák Nán­dor a kecskeméti pedagóguskép­zés történetének megírására vál­lalkozott. Módszeressége, elem­zőkészsége a kötet egyik legjobb írásává minősíti Kovács László, címénél /szélesebb "köihén vdzs- gálódó, A Kecskeméti Piarista Gimnázium tanulóinak társadal­mi hovatartozása a két világhá­ború között című dolgozatát. A bajai iparostanonc-ok tatás történetét Kemény János dolgoz­ta fel. Pintér Hona széles kör­képbe ágyazva írta meg, hogy mit tett a Duna—Tisza közi Me­zőgazdasági Kamara a gazdasági ■ tömegoktatásért. Kertmiunkás- képző iskolája az első ilyen jel­legű intézmény volt az ország­ban. A Bács-Kiskun megyei Levél­tár vaskos kiadványának talán legszínvonalasabb fejezete a „Nemzetiségek oktatásügye” cí­mű. A dialektikus szemléletű, vá­lasztott tárgyában fölényesen tá­jékozott Szita László tanulságo­san elemezte a szerb, a bunye­vác, a német, a szlovák, nemzeti­ségi oktaitás kialakulását. Egyet­érthetünk végkövetkeztetésével: nemzetiségi törvényeink, az egy­házi iskolák belső önkor­mányzatai — különösen a múlt század­ban — elég nagy teret adtak az anyanyelvi oktatásnak, az „ural­kodó nyelvet” támogató hatósá­gi intézkedésekkel eredményesen dacoltak a különböző népcsopor­tok. A csávolyi délszlávok anya. nyelvi oktatásáról Mándics Mi­hály dolgozatát olvashatjuk. Fe­hér Mária: Adatok a délszláv nemzetiségek alsófokú történeté­hez Bács-Bodrog vármegyében 1945—1948 című tanulmányával járult hozzá e kérdéskör alapos megismeréséhez. Szőts Rudolf a tőle szokott kö­rültekintő tájékozottsággal fog­lalta össze a Katona József Gim­náziumban szervezett felnőttok­tatás tapasztalatait. A rövidre fogott ismertetések is jelzik ái válialikozás méreteit. A tanulmányok kivétel nélkül — kisebb-nagyobb mértékben — ma és holnap is hasznosítható tanulságokkal szolgálnak. Ahány szerző, annyi egyéniség, annyi módszer. Van, aki összefogottaib- ban ír, van, aki Ádám-Évánál kezdi. Javára vált volna a kötet­nek. ha a lektorok megrövidítte- tik az olykor túl terjengős, álta­lánosságokban fulladozó beveze. téseket Kicsit soknak érzem a különféle jelentésekből kiraga­dott idézeteket. Elszomorító: főként a pedagó­gus szerzők munkáit csúfítják a bürokratikus nyelvezet, a moz­galmi zsargon dudvái. Az egyik szerző ^körzetesítés” helyett minduntalan „körzetesítésre ke. rült”-et ír, van, aki újra és újra „beindítja” a diákotthonokat. Tu­catszámra jegyeztem föl £fféle badarságokat: g| hitleri nyomás lehetőségein belül”, „párhuzamo­san folyt az erőfeszítés” stb. Az említett kisebb fogyatékos­ságok ellenére színvonalasnak minősíthető kötet révén alapo­sabban megismerhetjük megyénk múltját. Nyilvánvalóivá válik: a társadalmi fejlődést, a demokra. tikus haladást, a nemzet épülé­sét szorgalmazó időszakokban te­kintették közügynek az oktatást és a nevelést. Mint napjainkban. Heltai Nándor Meditáció Az már biztos, hogy a műve­lődési ház fűtésének korszerűsí­tésére nem futja a másfél millió­ból. Pedig a jelenlegi légbefúvós rendszer elég faramuci helyzete­ket teremtett, míg működött a kultúrház. Ugyanis jókora zajjal szuszogta a meleget a háromszáz személyes nagyterembe, vagyis nem lehetett jól hallani tőle az előadásokat, a műsorokat. Ha vi­szont kikapcsolták, télen vaco­gott a közönség. Az is biztos, hogy „megkötözve táncol” egy éve a közművelődés Bátyán, az elfuserált alapozás miatt. Szétszóródtak a művészeti csoportok, a művelődés kemény szervezőmunkával kiépített helyi útjain jókora „kátyúk” keletkez­tek. A könyvtár például, jelenleg a fűthetetlen, de ép nagyterem egy eltoriaszolt szögletében vár­ja az olvasókat, heti egy alka­lommal ... — A „szellemi vesz­teségét” felbecsülni lehetetlen. Az anyagjaikban — pénzben! — mérhétő veszteséget fel lehet be­csülni (egyszerű: mindaz, amit eddig és most a süllyedő falóikra költöttek, költenék), de minek, ha nem található (?) felelőse a fe­lelőtlenségnek? Kolota Elek A VÁROSI VENDEG A falusi baromfiudvarba vendég érkezett a városból — egy gyönyörű kakas. Mindent alaposan megnézett, bólintott, és így szólt: — Tetszik itt nekem, jó a levegő, és a föld tele van vi­taminban gazdag kukacokkal. A tyúkok körülugrálták öt, és titkon sóhajtva nézték szép taraját. — Vajon hogy kukorékol? — suttogták egymás között. — Biztosan gyönyörű hangja van. Másnap reggel még alig hogy pirkadt, már feszülten várták. mikor szólal meg a városi kakas. A falusi kakasok udvaria­san előre akarták engedni a városi vendéget, és csak ak­kor akartak szétterjesztett szárnnyal ők is kukorékolni, amikor az már megszólalt. Csakhogy az idő telt és a vendég hallgatott. A falusi kakasok zavartan néztek egymásra, de azután nem volt mit tenni, szétter­jesztették a szárnyukat, és harsányan tudatni kezdték az emberekkel, hogy rövidesen felkel az arany nap és el­árasztja fénnyel a világot. Az emberek felébredtek a kakas- szóra, és amikor a nap fel­kelt, már munka közben ta­lálta őket a földeken. És csak ekkor harsant fel a városi kakas hangja: felug­rott a kerítésre, szétterjesztet­te a szárnyait és mindenkivel tudatta, hogy íme, felkelt az arany nap, és elárasztotta fénnyel a világot. A tyúkok tátott csőrrel néz­tek egymásra. — Ez biztosan valami új divat — állapították meg, Csakhogy amikor másnap reggel az egész dolog megis­métlődött, néhány fiatalabb tyúk már alig tudta vissza­tartani a nevetést, a harma­dik napon pedig már az egész baromfiudvar visszhangzott a kacagástól. A falusi kakasok megpró­báltak rendet teremteni a ba­romfiudvaron, de hiába. Vég­re rászánták magukat, oda­mentek a városi kakashoz, aki dölyfösen nézte a közeledő csapatot, és megszólították őt: — Bocsáss meg testvér, va­lamit nem értünk. Hogy kuko­rékolsz te? Miért szólalsz meg mindig ilyen későn? Nem lá­tod, hogy mindenki rajtad nevet? — Hát mikor kellene kuka-' rékolnom? — Természetesen napfel­kelte előtt. — Még mit nem! — mond­ta a városi kakas. — És ha nem kel fel a nap? Akkor ki vállalja a felelősséget? Vaszil Conev Fordította: Lipcseyné Bánfalvi Júlia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents